Közben az jutott eszembe, hogy a szóban forgó jelenség tekinthető tömör kifejezésmódnak is. Értelmezhető ugyanis úgy is, ahogy az imént tettem (implicit jelzői állítás), illetve álalárendelésnek is. Mindkét átírás nehézkesebb, több mondatból áll, s épp egy ilyen plakáton, ahol ez nagyon is szempont, indokolt a "tömörítés".
Az embernek meg van az a képessége, hogy van beépített "hibajavítója", és a kontextus alapján akkor is azt érti, amit a közlő mondani akart, amikor azt nem pontosan, félreérthetően, esetleg direkte formálisan másképp értendően mondta. Nekem úgy tűnik, hogy bár formálisan igaza van donB-nek, néhány nyelvészen (és a Zucker-Abrahams-Zucker* szerzőtrión) kívül senkinek sem jutna eszébe ezeket a mondatokat másképp, esetleg formálisan helyesen, de nyilvánvalóan barom módon értelmezni.
Akkor pedig a közlés megvalósult (a' la Nádasdy) -- miről vitatkozunk?
[ OFF: Nem nyelvtani síkon pedig nyilván épeszű ember a jó dolgokon nem akar változtatni, a hibákat nem akarja újra elkövetni, csakhogy ezek az ő szempontjai szerint jó, rossz, illetve hibás dolgok -- pl. nem néztem elég hülyének a választókat, de ezt a hibát nem fogom újra elkövetni... ]
*
Elaine: You got a letter from headquarters this morning.
Ted Striker: What is it?
Elaine: It's a big building where generals meet, but that's not important.
Gondolkoztam, hova írjam a véleményemet, don B azt javasolja, nyissak topikot, íme nyitok, de leszögezném, hogy nem szívesen. A Plenárisban meg úgy el vannak merülve nyelvész témákban, hogy nincs kedvem odapiszkítani ilyesmivel.
Merthogy ez nem nyelvészet. Csak annyira, mint amennyire a korrektorblog.
A vélemény a következő.
Én azt értem, hogy a kérdéses mondatok álvonatkoztatások. Azt nem értem, hogy don B-nek mi baja az álvonatkoztatásokkal?
Kérem, a dolog általános. Egyszer írtam neki emilt a csintalanos cikke kapcsán, hogy csupán annyi a szépséghibája, hogy épp akkor szívat valakit, amikor az nyelvi kompetencia ügyében illedelmesen meglapul, sőt tisztességesen elhárít egy ilyesféle telefonos fontoskodást. A válasz valami kis undorkodás volt a Csintalan ellen, amennyire emlékszem, de nincs meg a levél...
Még általánosabb. Nádasdy "Mit utáljunk?" cikke óta úgy érzem, valahogy elvesztettem a fonalat, hogy most melyik a trendibb: a "permisszív liberalizmus" vagy a progresszív utálkozás.
Az világos, hogy a nyelvész ne kötözködjön, hanem értse úgy a dolgokat, ahogy a többiek, otthon, meg a rovatsarkában dühöngje ki magát, de akkor meg csak sántít ez a szakértői előhozakodás.
Nem lett volna egyszerűbb don B-nek annyit írnia: "De utálom az álvonatkoztatásokat!"? Ennyi. Ehhez nem kell tudományos előadás arról, hogy az emberek hogy értik ezt félre.
És akkor itt van a kutya elásva. Mármint ott, hogy nem is értik félre. Itt most _láttatjuk_, meg _belemagyarázzuk_, hogy tulajdonképpen a naiv magyar nyelvhasználó tudat alatt nem érzékeli az álvonatkoztatás jelenségét, biztos nem is használja, csak a plakátok tanítják rá.
Különben meg nem prüdéria ez? Tényleg mi a baj velük? Keményvonalas nyelvművelők álláspontját ilyen szigorúan felvállalni... ezen valami olyan szándék, motiváció üt át, amit sehogy sem tudok nyelvészetinek tekinteni. (Nem én politizáltam, kézcsók.) Most megint kezdjük el számolgatni a Jókai-regényekben az előfordulásokat?...
------------------
Na nézzük ezeket a mondatokat.
(1) "Vannak jó dolgok, amelyeken változtatnunk kell."
Hm. Álvonatkoztatás. Nézzük ezt a verziót:
(2) "Vannak dolgok, amelyeken változtatnunk kell. Ezek jó dolgok."
Namost én mint nyelvészke felállítok egy olyan (hipo)tézist, hogy az (1)-es mondat a (2)-es példa rövidített verziója. Azaz tulajdonképpen a "Vannak jó dolgok,..." jelzője áljelző, állítmányi funkcióval bír. Az alábbi (3)-as mondat némi alátámasztás, egy köztes változat:
