erről nekem h.g. wells: "a vakok országa" jut eszembe... a főhős hiába próbálja megértetni a 15-öd íziglen vak néppel, mi az a látás, nem értik őt, sőt maguknál alacsonyabb rendűnek, elmefogyatékosnak tartják. mostanában olvastam oliver sachstól mindenféle neurológiai esetleírásokat. ő foglalkozott olyen betegekkel, akik visszanyerték a látásukat. olyan emberek, akik soha nem láttak előtte, mert vakon születtek, illetve olyanok, akik nagyon korán elveszítették látásukat, tehát nem őriztek vizuális emlékeket. na most, ilyenkor tragikus többnyire az, ami elsőre pozitívnak tűnhet: ezek az emberek jószerivel magatehetetlenebbek lettek a látás által. nem láttak / látnak úgy, mint mi, akik születésünktől rendelkezünk ezzel a képességgel + neuronhálózattal + vizuális memóriával + absztrakciós képességgel (amit írtam régebben valamelyik topikba pl., hogy noha a pénzérmét ellipszisnek látjuk, mégis tudjuk, hogy az kör alakú). nem tudják ugyanis értelmezni, amit látnak, mert egészen egyszerűen nem úgy látnak , mint a mindig is látók. érdemes elolvasni ezeket a történeteket tőle. ráadásul ott van az az idegrendszeri sajátosság is, hogy a sztereolátás nem tud utólag kialakulni, mert az nem tanulás kérdése, hanem az idegsejtek kialakulása révén jön létre.
valahogy ilyen lenne szerintem, ha egyik napról a másikra képesek lennénk érzékelni a negyedik dimenziót: aligha tudnánk mit kezdeni vele.
Olvastam már erről többet is, de sajnos túl elvont a számomra, hogy igazán megértsem.
Annyi rémlik, hogy a kvantumfizikában bizonyos jelenségek megmagyarázásához hét dimenzió léte feltételezhető, ezek egy része az általunk ismert dimenziókon kívül un. mikrodimenzió, amelyek valahol a szubatomi térben léteznek. Valahogy ezekkel magyarázták az erős és a gyenge kölcsönhatások létét.
Az előző havi Galaktikában van egy novella, amiben valami hasonló történik az emberekkel is amikor titokzatos emberi külsejű lények jelennek meg a földön egyik pillanatról a másikra.(lepkéket gyűjtenek) Bárhol bármikor megjelennek, rengetegen vannak és mindig mindent tudnak. Az egyik lehetséges magyarázat erre pont a Síkföldre utal. Olyan dimenzióban élnek ahonnan hasonlóképpen tudják figyelni a mi dimenziónkat, mint a Síkföldben az általad leírt háromdimenziós lény. Bármikor bárhol könnyedén megjelennek mint ahogy a háromdimenziós lény is bárhol beléphet a két dimenziós világba úgy, hogy a két dimenziós lényeknek fogalmuk sincs hogyan kerültek oda.
És ráadásul az is elképzelhető, hogy nincsenek is sokan, hanem csak egy lényről van szó csak amikor belép a mi dimenziónkba az olybá tűnik mintha többen lennének. Mint pl. ha a kétdimenziós világba bedugod az ujjaidat. Amíg csak az ujjak hegyét metszi a sík, addíg csak több kis kör látszik, míg ha már a tenyered is metszi egyetlen nagyobb formát láthatnak Síkföld lakói. Pedig mindvégig egyetlen test volt.
Huhh ezt elég bonyolult leírni nem is folytatom mert belegabalyodom. Mindenesetre jó kis novella. :-)
Azért vannak tényleges érdemei; Kemény csatát vivott az Edison Co-val, hogy a váltakozó feszültség teret nyerjen az egyen felett, amely előállításában Edisonéknak akkor már óriási érdekeltségeik voltak - no, erről tán még írok; az ő nevéhez fűződik a 3fázisú generátor kifejlesztése is, amely mára világszerte a legfontosabb energia-előállító berendezés.
Most azon gondolkodom, hogy Ő csinálta a halálsugarat is? A tv-ben láttam egy filmet erről. Valami egészen hatékony romboló fegyver volt - egyesek szerint a lézer - amit nem akart nyilvánosságra hozni, viszont eltitkolni már késő volt ezért a terveket három részre szedte és elküldte három nagyhatalomnak. Akik persze megpróbálták ellopni a másiktól.
Sajnos a teljes cikkek nincsenek fent a honlapon, azok csak a papíron szerepelnek. Azt nem tudom miért csak egy mondat. Talán nagyon friss még a lapszám. :-)
Nem tudom pontosan mire gondolt ezen fogalom alatt. A tiszta energia feltételezem a szennyezésmentes energiát jelenti. Az ingyenes az gondolom inkább nagyon olcsó, akár magad által is előállítható energiát jelenthet.
Itt azért azt is meg kell jegyezni, hogy amikor energia előállításról beszélünk fontos szempont az előállítás energiaigénye. Pl. azt mondják a hidrogén meghajtás tök jó lenne, csak éppen a befektetett energia - ami pl. a vízben lévő hidrogén és oxigén szétválasztásához kell - több mint amit nyerünk vele.
Az olajból a szakemberek szerint 20-50 évig lehet még energiát nyerni. Ez azért elég közeli időpont akár még mi is megérhetjük. Az ár az más kérdés én vallom, hogy nem véletlenül megy fel az ára. De ez már összesküvés elmélet nem mennék bele.
Bizonyos értelemben - az atomok kötési energiájának a hasznosítására épült az elv - ez kétségkívül hatalmas, és mindenütt jelenlévő energiaforrás lenne, (ahol anyag van) de én sajnos nem tudok sokkal többet.
""üzemanyag nélküli motor" elnevezés, ami magától Teslától származik, ebben a formájában félrevezető. Kizárólag az indokolja, hogy egy újságcikk címében röviden és provokatívan kellett megnevezni a szerkezetet, amit megálmodott. Valójában olyan motorra gondolt, amelyik képes üzemanyagként hasznosítani az anyagnak azokat a formáit, amelyek a közönséges földi körülmények között mindenütt jelen vannak. Elég ezt a tényt figyelembe venni és máris látjuk, hogy Tesla motorjának nem kell szükségképpen megsértenie a termodinamika egyik főtételét sem. Gondolatkísérletként ugyanis nyugodtan elképzelhetünk egy olyan Földet, ahol � mondjuk, � a levegő viszonylag jelentős mennyiségű uránt tartalmaz. Ma már pontosan tudjuk, hogy lehetséges olyan szerkezetet készíteni, amelyik szeparálja az urán hasadóképes izotópját, és láncreakció segítségével több energiát termel, mint amennyi a szerkezet működtetéséhez szükséges. Elvi akadálya egy ilyen szerkezetnek nyilván nincs, és a megvalósítását csupán az a gyakorlati probléma akadályozza, hogy a Föld légköre � szerencsére, � nem tartalmaz uránt."
a "jövő energiája" cikk nálam sajnos csak egyetlen mondatból áll :(
szerinted mi lehet az a tiszta, ingyen energia? elképzelni sem tudom, mire gondolhatott a tanárod, s ha igaz, miért nem tudni erről többet?
én egyébként meg azt hallottam, hogy van elegendő olaj, csak lobbiznak az opecben, és mesterségesen tartják magasan az árakat. ennek sem sok alapja lehet.
Na szóval. Vannak a Jövőről bizonyos elképzeléseim vagy félelmeim melyek az idő távlatában talán alaptalanok. Hiszen mire megvalósulnak esetleg én már múló emlék sem leszek. Mindazonáltal kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok ezekről?
Elsőnek itt van az olaj. Már egy ideje kongatják a vészharangokat az olajkészletek kimerülése miatt. A National Geographicban volt erről szó. Már önmagában az is érdekes, hogy mennyi minden elkészítéséhez szükség van rá. Pl. műanyagok. De mi lesz ha tényleg elfogy? Ha már tényleg csak nagyon kevés lesz ami nem elégíti ki az folyamatosan növekvő igényeket? Már most is az egekbe szökik az olaj ár, mi lesz később? Háborúzni fogunk az utolsó olajkészletekért mint a Mad Max filmekben a vízért?
Honnan lesz energiánk? A fősulin volt egy tanárunk aki szerint Tesla már megtalálta a tiszta, ingyen energiát csak a nagy olajcégek ellopták tőle és jegelik. Persze ez pletyka is lehet nem tudom, nem néztem utána. Másrészt egy újabb számban azt írják, hogy van alternatív energia csak nem olyan univerzális mint az olaj amit sok féleképpen hasznosítanak. A szél-, a nap-, és az atomenergia ehhez képest kicsit nehézkes az előállítás szempontjából. De mindenképpen ez a jövő útja. Gigantikus szélkerekeket építenek már ma is szárazföldön és tengeren egyaránt. Az egyik épülő 160m magas lesz. Egyes elméletek szerint a nagyvárosok energia igényét simán meg lehetne termelni, ha a járdák és tetők 1/4-ét napkollektorokkal fednék be.
Szóval úgy tűnik van megoldás csak még nem tudni mi is lesz az és milyen lesz az átmenet.
Tényleg, most látom, hogy beköszöntél! (Még mindig olyan figyelmetlen vagyok, legtöbbször csak a hozzászólást olvasom, mint egy újságot, könyvet, még mindig furcsa, hogy itt meg emberek, nickek vannak a mondatok mögött.)
Köszönöm - ismerem a topikot, pont erről jutot a dolog az eszembe- addig el sem gondolkodtam, hogy egy vak ember is magas szinten használhatná a számítógépet.
Köszönöm - éppen a vezérlésen akadtam fenn leginkább, bár biztos rendkívül logikus, és könnyen kezelhető módszerek vannak. Ha tudsz ilyenről linket, köszönöm, bár ha nagyon szakmai szöveg, nem biztos, hogy megértem.
Ebben a topikban, a 41.hsz-nél van egy link, ott van ingyenes beszélő program, ha érdekel. Szerintem, nagyon jó, és nem betűnként olvas, hanem szépen, folyamatosan, csak ki kell kapcsolni az írásjelek olvasását. Ezen kívül is tudok egyet, egyetemisták készítették, a fiamnak megvan, ha érdekel, de ez jobb, csak 40 percenként leáll, mert demo, aztán újra kell indítani. Vakbarát topik