Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Érd, a Budapest légvédelmét biztosító egykori 11. Honi Légvédelmi Rakétadandár harcálláspontja. Egyúttal vezetési pontja az 54/3. Rádiótechnikai Zászlóaljnak és a Helyi Rádiótechnikai századnak. A földalatti védett létesítményt 1978-ban adták át rendeltetésének, ha jól tudom, az objektum 2000-ig látta el a feladatát. A 90-es évek vége felé közeledve a dandárt 11. Duna Vegyes Légvédelmi Rakétaezreddé szervezték át, amelyet végül 2001-ben számolták fel.
A védett objektum előtt kialakított fedezékekben kaptak helyet az automatizált vezetési rendszer eszközei, technikái, illetve a létesítmény szükséghelyzeti energiaellátását biztosító mobil aggregátor is.
A légvédelmi rakétadandár és az Rt zászlóalj harcálláspontjának helyiségei
A létesítmény berendezéseinek, gépészetének egyes részei még meglepő módon egyben vannak, máshol viszont a szokásos állagromlás, pusztítás, rombolás tapasztalható.
De sokat jártam ide, nagy terület volt, a közepén eltünt a GSM térerő szinte mindig, olyan 10 km a hosszusága, anno a Savaria Gépesitett Lövészdandár használta, van benne, volt benne harckocsiringató is.BMP hel elég volt, annak nem olyan erős a fő ágyúja.Egyébként a BMP-t kiszelektálni egy nagy hiba volt a több még nagyobb hiba közt amit elkövettek az MH modernizálása során.
Az AH-é volt, de már eladták. A tornyokat leszerelték, a használhatókat szétszerelték, szemcseszórták, átfestették, más állomásokon fölhasználják, a többit irányított robbantással bontották.
A rádióállomás leállítása után az adóberendezés egy része Soltra került, majd lángvágóval takarították ki az épületet, egy üres betoncsontváz lett, mint a legtöbb elhagyott laktanya. Otthon van róla kép.
Lelkes amatőrként átolvastam már mindent az Orgovány, Bócsa, Kaskantyú környéki nemzeti parkos területekről, Bács megyében. Rendszeresen kijáróként sok mindent találtunk már, az interneten fellelhető dolgokon felül is. Nyílván vannak legendák, amiket hallani de azokat fenntartással kezeljük. Érdeklődnek, hogy van-e valaki aki szintén a fentebb említett területeken bóklászik/bóklászott? Láttam már itt a fórumon megemlítve több felhasználó által is, hátha aktívak vagytok még!
ui.: nagy csodák gondolom nem lehetnek ennyi év elteltével, már a földön fekvő lövegek, aknák is tűnnek el szépen lassan... Üdv.
Jobbágyi aktiv,és kormányóvóhely lehet valószinűleg, be van kamerázva, fel van ujitva kivűlről.Régen földalatti löszergyárként ment, ha igaz a siroki földfelszini löszergyárt vitték be a föld alá, vészhelyzet esetére.A helyyóiek szerint, teherautóval is be lehet menni ott a hegybe.
"A Rádióállomásról 1974-től sugároztak műsort gyakorlatilag a világ összes pontjára (Észak- Dél- Amerika, Ausztrália, Közel. Távol-Kelet, Afrika, Európa). 2005-től már csak egyedüliként Magyarországon ez az állomás töltötte be ezt a szerepet. A megszűnés okait lehetne keresni, de nem érdemes, hisz a technikai fejlődés mindent fölülírt, és az érzelmi oldala a dolgoknak nem számít a gazdaságban."