MIT OLVASTÁL MA A BIBLIÁBÓL? De régebbi tapasztalataidat is leírhatod az Úr szeretetéről, hűségéről, gyógyításáról..stb, --ami ma másoknak bátorító üzenet lehet.
Istent csakis hit által lehet megismerni ezen a világon. A hit pedig Isten ajándéka. A bibliai kijelentés alapján lehet csakis helyesen tájékozódni Isten felől, de úgy, hogy mindazt Ő maga munkálja az emberben a Szent Lelke által. Az Istent elsősorban engedelmesség által ismerheti meg az ember. Ez pedig azt jelenti, hogy csakis bűnbánattal közeledhet Hozzá, mivel az embert az Istentől csakis és kizárólag bűnei választják el. Mindez kijelentés, amelynek igazsága a kiválasztottak előtt kivilágosodik, mások előtt rejtve marad. Az Isten szuverén. Te sem mondhatod, hogy nem vagy képes megismerni Őt, csak éppen nem akarsz Neki engedelmeskedni. Ez itt a probléma, és nem más.
ha teremtettelen akkor hogy lett? önmagát teremtette? de akkor már lennie kellett azaz nem kellett hogy önmagát teremtse. ha meg nem akkor valakinek lenni kellett aki teremtette és annak is aki azt teremtette aki őt és így tovább.
Ha isten teremtettelen valóság akkor ezt az érvet alkalmazhatjuk a világra is és már nem is kell hozzá isten.
nem látom miért ne tehetnénk meg. csak egy szót kicserélünk.
„....csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól.” Csel. 20, 24.
Nem az az öröm, hogy valami dolgot sikeresen elvégzek-e, hanem az, hogy teljesen betöltöm-e a hivatásom, amire teremttettem és újjászülettem. Urunknak abban volt az öröme, hogy azt cselekedje, amire az Atya küldte, és azt mondja: „Amiképpen engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket.” (Ján. 20,21.). Nyertem-e én szolgálatot az Úrtól? Ha igen, akkor annyira hűségesnek kell lennem hozzá, hogy az életem csak e szolgálat elvégzéséért legyen számomra drága. Gondolj arra, mennyire jól esik majd hallanunk Jézus szavait: „Jól van, jó és hű szolgám” (Mt. 25,21.); és az a tudat, hogy megtettél mindent, amiért Ő elküldött. Mindnyájunknak meg kell találnunk a magunk helyét az életben, és lelki értelemben akkor találjuk meg, ha az Úrtól vesszük a szolgálatunkat. Hogy ezt elnyerhessük, Jézussal közösségben kell lennünk; olyannak kell megismernünk Őt, mint aki több számunkra, mint személyes Megváltó. „Én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni”. (Csel. 9, 16.). „Szeretsz-e engem?” Ha igen: „Legeltesd az én juhaimat!” (Ján. 21, 17.) A szolgálatban nincs válogatás, csak teljes hűség a mi Urunk megbízása iránt; hűség azzal szemben, amit az Istennel való legszorosabb közösséged idején látsz meg. Ha az Úr Jézustól szolgálatot nyertél, tudni fogod, hogy nem az elhivatással van baj, hanem a szolgálat alkalmai körül. Arra vagy elhíva, hogy hű légy ahhoz a szolgálathoz, amelyet a Vele való igazi kapcsolat idején nyertél. Ez nem azt jelenti, hogy a szolgálatának valamely meghatározott hadjárata van kijelölve számodra, csupán azt, hogy többé nem szabad tudomást szerezned a más irányból jövő szolgálatra való felszólításokról.
March 5th.
IS HE REALLY LORD?
“....so that I might finish my course with joy, and the ministry, which I have received of the Lord Jesus.” Acts XX. 24.
Joy means the perfect fulfilment of that for which I was created and regenerated, not the successful doing of a thing. The joy Our Lord had lay in doing what the Father sent Him to do, and He says – “As My Father hath sent Me, even so am I sending you.” Have I received a ministry from the Lord? If so, I have to be loyal to it, to count my life precious only for the fulfilling of that ministry. Think of the satisfaction it will be to hear Jesus say – “Well done, good and faithful servant”; to know that you have done what He sent you to do. We have all to find our niche in life, and spiritually we find it when we receive our ministry from the Lord. In order to do this we must have companied with Jesus; we must know Him as more than a personal Saviour. “I will showw him how great things he must suffer for My sake.” “Lovest thou Me?” Then – “Feed My sheep.” There is no choice of service, only absolute loyalty to what you discern when you are in closest contact with God. If you have received a ministry from the Lord Jesus, you will know that need is never the call: the need is the opportunity. The call is loyalty to the ministry you received when you where in real touch with Him. This does not imply that there is a campaign of service marked out for you, but it does mean that you will have to ignore the demands for service along other lines.
„De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem”. Csel. 20,24.
Könnyebb látomás nélkül szolgálni Istennek, könnyebb elhívatás nélkül munkálkodni Érte, mert akkor legalább nem kell nyugtalankodnod az Ő követelményei miatt; a keresztyén érzelmekkel bevont józan ész a vezetőd. Jobban haladhatsz előre, több lehet a sikered, könnyebb a szíved, ha Isten hívását sohasem ismered fel. De ha Jézus Krisztustól kapsz egyszer megbízást, az Isten akaratára való gondolás mindig olyan lesz, mint egy ösztöke: többé nem leszel képes a józan ész alapján munkálkodni Érte. Mi igazán drága nekem? Ha még nem ragadott meg Jézus Krisztus, a szolgálatot, az Istennek szentelt időt tartom drágának. Pál azt mondja, hogy csak azért tartja az életét drágának, hogy elvégezhesse a nyert megbízatást; vonakodott bármi más célra fordítani az erejét. A Csel. 20, 24. Pál apostolnak afelett való, szinte fennkölt bosszankodását fejezi ki, hogy arra kérték, legyen tekintettel saját magára. Ő teljesen közömbös volt bármi más megfontolás iránt azon a szolgálaton kívül, amelyet kapott. A gyakorlati munka az Istennek való átadás versenytársa lehet, mivel a gyakorlati munka ezen az érvelésen nyugszik: „Gondold meg, milyen hasznos vagy”, avagy „Gondold meg, mennyire hasznos lehetnél az e fajta munkában”. Ez a magatartás nem Jézus Krisztust teszi meg vezetővé abban, hogy hová menjünk, hanem a saját ítélőképességünket, hogy hol vagyunk a leghasznosabbak. Sohase törődj azzal, hogy hasznos vagy-e, de mindig tartsd szem előtt, hogy nem a magadé, hanem Istené vagy.
Egy apróság a péteri hármas szeretet vallomáshoz. A görög (és a latin) nyelvben három szó van a szeretetre. (erosz, filosz, agape) A görög szövegben első és második alkalommal Péter nem azzal a szóval válaszol, amivel Jézus kérdez. Harmadszor Jézus azzal a szóval kérdez, amellyel Péter válaszolt az első két alkalommal. Azt kérdezhetem meg magamtól ennek alapján, hogy úgy szeretem-e Jézust, ahogy ő kéri, várja tőlem.
Kedves Hampu! Nem csak az jelenti egy fórum forgalmát és "hatékonyságát", hogy hányan szólnak hozzá. Ép pl. ha hozzájutok, elolvasom, amit prophet1 beír.
Ez a megvalósulófélben lévő szeretet. Isten szeretete nem valami csinált dolog, hanem Isten természete. Mikor Szent Lelkét vesszük, Ő egyesít minket Istennel úgy, hogy szeretete kifejezésre jut bennünk. Ha a lélek egyesült Istennel a bennünk lakozó Szent Lélek által, még nem értük el a végcélt. A végcél az, hogy mi is annyira egyek legyünk az Atyával, mint Jézus volt. Milyen egységben volt Jézus az Atyával? Olyan egység volt ez, hogy az Atya leküldte Őt a földre, hogy feláldoztassék értünk. És Ő azt mondja: „Amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket.” (Ján. 20,21.) Péter most jön rá az Úr fájdalmat okozó kérdésének fénye mellett, hogy mennyire szereti Őt. Ezután következik az „add tovább!” Ne azt bizonyítgasd, mennyire szeretsz engem, ne tégy vallást a kapott csodálatos kijelentésekről, hanem „legeltesd az én juhaimat!” És Jézusnak néhány rendkívül érdekes juha van: az egyik besározott és piszkos, a másik félénk és döfködő, a harmadik folyton elkóborol! Isten szeretetét nem lehet kifárasztani s a bennem levő szeretet sem fárasztható ki, ha az egyetlen forrásból fakad. Isten szeretete nem veszi figyelembe az egyéniségünk alkotta megkülönböztetéseket. Ha szeretem az én Uramat, nem az a dolgom, hogy a vérmérsékletem által engedjem magam vezetni, hanem az a kötelességem, hogy legeltessem az Ő juhait. Ez alól a megbízás alól nincs könnyítés és mentesítés. Vigyázz, nehogy meghamisítsd Isten szeretetét azáltal, hogy a természetes emberi együttérzés alapján dolgozol, mert ez Isten szeretetének káromlásával végződik.
„Harmadszor is mondta neki: Szeretsz-e engem?” Ján. 21, 17.
Érezted-e az Úr okozta fájdalmat, melyet lelkünknek arra a fel nem fedett pontjára irányít, ahol életünk igazi érzékenysége lakik? Az ördög sohasem sebez meg minket ezen a ponton, sem bűn, sem emberi vonzalom, ehhez a ponthoz csak Isten Igéje hatol be. „Megszomorodott Péter, hogy harmadszor is mondta neki...” Kezdett rájönni arra a tényre, hogy személyes életének igazi középpontjában mindig Jézusnak volt odaszentelve és kezdte érteni, hogy mire irányul ez a türelmes kérdezősködés. A legcsekélyebb tévedés árnyéka sem maradt Péter lelkében, nem tudott többé tévedni. Nem volt hely többé szenvedélyes kitörések, vidám jókedv vagy érzékenykedés számára. Kijelentésszámba ment neki, mikor rájött, mennyire szereti az Urat, és csodálkozva mondta: „Uram, te mindent tudsz”. Péter kezdte érteni, mennyire szerette Jézust, de már nem mondta: „nézd ezt meg azt”, hogy megerősítse azt. Péter kezdte felfedezni önmaga számára, mennyire szerette az Urat, annyira, hogy többé sem égen, sem földön nem létezett más a számára az Úr Jézus Krisztuson kívül. Ezt nem tudta addig, míg át nem járták szívét Jézus Krisztus vizsgáló és sebetütő kérdései. Az Úr kérdései mindig felfednek engem saját magam számára. Milyen türelmes egyenességgel és ügyességgel jár el Jézus Péterrel szemben! Urunk sohasem tesz fel idő előtt kérdéseket. Ritkán, de egyszer minden bizonnyal, félre von majd minket valamelyik sarokba, ahol megsebez egyenes kérdéseivel, és mi rájövünk, hogy sokkal mélyebben szeretjük Őt, mintsem hogy bármilyen fogadkozással ki tudnánk azt mutatni.
Péter most már nem fogadkozik (v. ö. Máté 26, 33-35.) A természetes egyéniség fogadkozik és kijelent. A személyiségben lévő szeretetet csak a Jézus Krisztus kérdése által okozott fájdalom fedi fel. Péter úgy szerette Jézust, ahogy minden természetes ember szeret egy jó embert. Ez a vérmérséklet szeretete; lehet, hogy mélyen gyökerezik egyéniségünkben, de a lélek középpontját nem érinti. Az igazi szeretet sohasem fogadkozik. Jézus így szólt: „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt” (Máté 10,32.), azaz, ha szeretetét nem csupán szavaival vallja meg, hanem mindennel, amit cselekszik. Míg egy fájdalom révén minden önámításunkból ki nem szabadulunk, Isten Igéje nem teheti velünk azt, amit akar. Isten Igéje úgy tud sebezni, ahogy a bűn sohasem tud, mivel a bűn eltompítja az érzést. Az Úr kérdése felfokozza az érzést úgy, hogy a Jézus által okozott fájdalom az elképzelhető leghevesebb fájdalommá válik. Nemcsak természetes értelemben véve sebez, de mély személyes értelemben is. Az Úr Igéje „elhat a szívnek és léleknek... megoszlásáig” (Zsid. 4, 12.), nem hagy meg semmiféle ámítást. Az Úr kérdésével nem lehet érzelegni. Nem mondhatsz kedves dolgokat; amikor az Úr egyenesen tehozzád fordul, nagyon szörnyűséges a fájdalom. Olyan nagy a fájdalom, hogy minden más megfontolást elnémít. Az Úr Igéje okozta fájdalom felől nem lehet tévedés, ha utoléri egyszer gyermekét, de ennek a fájdalomnak az a mélységes célja, hogy kijelentse nekünk Őt.
Mi az, ami nemcsak téged zavar meg, de mások számára is zavart okozóvá tesz téged? Mindig olyasmi, amivel nem tudsz önmagad megbirkózni. „Többen csitították, hogy hallgasson, de ő annál inkább kiáltozott” (Mk 10.48) Maradj meg a zavart okozó helyzetben, míg szemtől-szembe nem kerülsz magával az Úrral; ne csinálj Istent az emberi józan észből. Mikor Jézus megkérdezi tőlünk, hogy mit tegyen értünk a ránk nehezedő, megoldhatatlannak látszó kérdésben, gondolj arra, hogy Ő nem a megszokott emberi módon, hanem a maga emberfeletti módján munkálkodik. Figyeld meg, mennyire útjában vagyunk az Úrnak, midőn arra emlékeztetjük, amit a múltban engedtünk tennie az érdekünkben:" Ezen a ponton sohasem sikerült nekem, de nem is fog; ennek következtében nem is kérjük, amire szükségünk volna: Nevetséges volna Istentől azt kérni, hogy ilyesmit tegyen." Ha ez valami lehetetlen dolog, éppen ezért kell imádkoznunk. Ha nem valami lehetetlen dolog, akkor nem is igazi nehézség. Isten azt akarja tenni, ami teljesen lehetetlennek látszik. Ez az ember visszanyerte a látását. Számodra az a leglehetetlenebb, hogy annyira azonosítsd magad az Úrral, hogy semmi se maradjon meg a régi életedből. Ő meg fogja ezt tenni, ha kéred Tőle. El kell azonban jutnod arra a pontra, hogy hiszel az Ő mindenhatóságában. Nem abban hiszel, amit Jézus mond, hanem Benne magában. Ha megértjük egyszer Jézust, akkor Ő a lehetetlen dolgokat olyan magától értődően fogja megtenni, akárcsak a lélegzést. Küzdelmünk saját szívünk készakarva csinált tompaságából származik. Nem akarunk hinni, nem akarjuk felégetni hátunk mögött a hidat, inkább nyavalygunk tovább.
„Ezért hisszük... Jézus így felelt: „Most hiszitek?” Jn 16.30-31
Most hisszük. Jézus így szól: „Most hiszitek? De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok”. Nem egy keresztény munkás hagyta magára Jézust és kezdett a kötelességérzet vagy a saját külön megítéléséből eredő szükségérzet alapján munkálkodni. Ennek az oka Jézus feltámadt életének hiányában keresendő. A lélek elvesztette Istennel való belső kapcsolatát a saját vallásos fogalmára való támaszkodás miatt. Ez nem bűn, nem is von maga után büntetést; de ha a lélek rájön, hogyan akadályozta meg önmagát Jézus Krisztus megértésében és mennyi mindenféle bonyodalmat, szomorúságot, nehézséget idézett elő magának, kénytelen lesz megszégyenülve és összetört szívvel visszafordulni. Szükségünk van arra, hogy sokkal mélyebben bízzunk Jézus Krisztus feltámadt életében, továbbá hogy szokásunkká váljon minden egyes dolgot állandóan Őrá visszavezetni. Ehelyett mi a józan ész alapján hozzuk meg döntéseinket, Istentől pedig csak azt kérjük, hogy adja rájuk áldását. Ő ezt nem teheti, mert nem tartozik az Ő világába a valóságtól való elválasztottsága miatt. Ha kötelességérzetből teszünk valamit, olyan mértéket állítunk fel, amely versenyre kel Jézussal. Felsőbbrendű személy válik belőlünk, és így szólunk: Ebben az ügyben ezt meg ezt kell tennem. Jézus feltámadt élete helyett saját kötelességérzetünket ültetjük a trónra. Nem azt a parancsot vettük, hogy lelkiismeretünk és kötelességérzetünk világosságában járjunk, hanem hogy világosságban járjunk, „ahogyan ő maga is a világosságban van,” (1Jn 1.7). Ha kötelességérzetből teszünk valamit, alá tudjuk támasztani érvekkel, de ha Iránta való engedelmességből teszünk valamit, az érvelés lehetetlen. Ez az oka annak, hogy miért válik a szent könnyen nevetségessé.
Jézus a világ világossága Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.
Nem is merne hozzám eljönni a gonosz Hampu, mert az egyik könyvespolcom végig van evangéliommal és egyéb keresztény írásokkal ... van köztük olyan is, hogy "Szentségimádás", de mindenféle jehovista, mormon és hitgyülis elmélkedés is, mitöbb egy különleges svéd írás is a Krisztusról, amit háromezer forintért (plusz postaköltség) vásároltam, no és mellette az ószövetség leghíresebb Roark Bradford-féle interpretációja. Az egyik biblia egy irgalmasrendi apáca nénikémé volt (sajnos fiatalon elhunyt) .. ezt különösen őrzöm, míg egy másikat anyám kapta elsőáldozása alkalmából. Az egyik Újszövetségem nem is fért a polcra mert A3-as méretű vastagfedelű és a szöveg mellett tele van képekkel .. én ezt szeretem a legjobban, mert nem igényel szellemi erőfeszítést - mintegy kikapcsolódásként szoktam nézegetni, gyönyörködve a tökéletes tipgráfiájában. És mindez még csak a "keresztény polc". Szeretem a kulturális különlegességeket, szívesen gyarapítanám a gyüjteményemet valami olyan (kisméretű!) összecsukható tábori oltárral, melyet Svejk így jellemzett:
"Megfelelő fantázia nélkül nem lehetett volna megállapítani, hogy tulajdonképpen mit is ábrázolnak az oltár három részére festett képek. Annyi bizonyos, hogy olyan oltár volt ez, amely egyaránt kielégíthette a Zambezi partján élő pogányok vagy a burját és mongol sámánok igényeit. Rikító színeivel messziről olyan volt, mint azok a színes táblák, amelyeket a vasútnál rendszeresítettek a színvakság megállapítására. A képeken csak egy alak vált ki a többiek közül. Valami meztelen ember, dicsfénnyel a feje körül és teljesen megzöldült testtel, úgyhogy egy büdösödő és oszlásnak indult püspökfalathoz hasonlított. Ezt a szentet senki se bántotta. Viszont a két oldalán egy-egy szárnyas kreatúra állott, angyalokat akarván ábrázolni. De a nézőnek az volt a benyomása, hogy a meztelen szent üvölt az iszonyattól, amiért ilyen társaság veszi körül. Az angyalok ugyanis mesebeli szörnyekhez hasonlítottak, valamiféle átmenetet képezve a szárnyas vadmacska és az apokaliptikus fenevad között. Ennek a képnek a párja a szentháromságot akarta ábrázolni. A galambon, egészben véve, semmit sem ronthatott a festő. Odamázolt valami madarat, ami éppúgy lehetett galamb, mint fehér gyöngytyúk. Az atyaisten viszont úgy nézett ki, mint egy vadnyugati rablóvezér, akit valami hátborzongató film mutat be a közönségnek. Ezzel szemben a fiúisten vidám fiatalember volt, csinos kis pocakkal és valami fürdőnadrágszerű ruhával. Sportember benyomását keltette, nagyjából. A keresztet olyan eleganciával tartotta a kezében, mint egy teniszütőt. Messziről azonban mindez összefolyt, és olyan volt, mintha éppen egy vonat futna be az állomásra. A harmadik képről egyáltalán nem lehetett megállapítani, hogy mit ábrázol."
