Csehpes anno kőröshegyi helyi lakosok információi alapján írta, hogy a "TM" Tomor Márton téglaégetőjében készült. (3. kiadvány 10. oldal)
Bár nem hivatkozott, levéltári és egyházi dokumentumok alapján valóban élt(ek) Kőröshegyen az 1800-as évek végén, a századforduló táján Tomor nevű család(ok).
Hogy téglát is égettek az (egyelőre) nincs dokumentumokkal alátámasztva, vagyis akár cáfolni is lehetne!
Reőthy Ferenc az 1986-ban megjelent Balatonföldvár című könyvében ír Kőröshegyről.
...állítólag a Kőröshegy története című könyvből. (F@sza hivatkozás ez is!)
"Az első mester Bertalan János, aki a múlt század utolsó évtizedeiben dolgozott itt, egészen 1906-ig. Később a kőröshegyi téglagyárhoz szegődött. Utána, hat éven keresztül Földi (Kucserka) Antal volt a
téglaégetés mestere. A tégla mérete olyan volt, mint amilyet Tóth Mihály 1840 körül a kőröshegyi téglagyárban égetett (30 x 15 x 15 cm).4 "
Lábjegyzetben: "4. (Kucserka) Kőröshegyi József zamárdi lakos közlése."
99%, hogy a 15x15 elírás, és a "téglagyár" is erős túlzás lehet az 1840-es évekre.
(Azon is lett volna mit csiszolni, hogy az "első mester" mihez képest első? Például az első, akinek fennmaradt a neve.(?) Mégiscsak egy 500 éve működő téglaégető helyről van szó!)
Egy 2014-es plágiumban pedig ez olvasható:
"...A téglaégető kemencén kívül egy téglaszín és a téglaégető lakóháza is ott állt.4
(...) Az első mester Bertalan János, aki a múlt század utolsó évtizedeiben dolgozott itt, egészen 1906-ig. Később a kőröshegyi téglagyárhoz szegődött. Utána hat éven keresztül Földi (Kucserka) Antal volt a téglaégetés mestere. A tégla mérete olyan volt, mint amilyet Tóth Mihály 1840
körül a kőröshegyi téglagyárban égetett (30 x 15 x 7 cm)."
Itt a lábjegyzet így néz ki: "4. Kőröshegyi (Kucserka) József zamárdi lakos közlése"
Szerzője szóról szóra másolt, idézőjelek és hivatkozás nélkül, tökéletesen kimerítve ezzel a plagizálás fogalmát. Éppen csak a 15-öt javította 7-re. 100%, hogy hasra ütve! ...Meg néhány mondatot jól összezagyvált.
Illetve szintén hasra ütve odarakott néhány téglát a cikk mellé, amik:
1. Ránézésre sem tűnnek 1840 körülinek. Inkább a századforduló idején készülhettek.
2. A téglák mérete 27,5x13x6,5 és 28,5x14x6,5
3...
Van még, de ez a két, szinte észrevehetetlen apróság már kizárja, hogy Tóth Mihály téglái legyenek!
Kezdő téglajel-kutatóknak: egy monogram-egyezés önmagában qrvár@ kevés egy megfejtéshez, vagy annak cáfolásához!
Úgyhogy akit érint, lehet jegyzetelni: Tomor Márton, Kőröshegy (egyelőre!) :)
Egy eddig más megfejtéssel ismert tégla új megvilágításban.
Fontos megjegyezni, hogy nem a 11119-es hozzászólásra reagálok, mert feltehetően 2008-ban még nem lehetett olyan egyszerűen vizsgálni a katonai térképeket, viszont nemrég a net egy másik zugában - mindenféle ellenőrzés és "frissítés" nélkül - megjelent az indexről másolt poszt.
Az alábbi idézetet nem az indexről másoltam!
"1685-ben az esztergomi káptalan tulajdona volt Boldogkő, majd a lőcsei jezsuitáké lett. Tőlük vásárolta meg 1753-ban péchujfalusi Péchy Gábor. Ő 1768-ban nagy kastélyt és templomot épített, de korábban egy kisebb (mára romos) kúriát is."
Érdekes lenne, ha a "költő" megmagyarázná az utolsó sort, ugyanis szerintem megmagyarázhatatlan, hogy az első katonai felmérés (1782-1784) térképén miért nem tüntették fel a kastéllyal közel azonos (ha nem nagyobb) alapterületű kúriát
összehasonlításhoz a második kat. felm.:
Az idézet folytatása:
"...ott, valamint két, ugyancsak romos gazdasági épületben leltem az alábbi téglákat: Ha két P a jel, akkor talán péchújfalusi Péchy, de én azt hiszem, a PG monogramot 'fordította' így le a sablonkészítő,(nem záródik a vonal, így akár lehet egy ortopédre sikeredett G is, ne feledjük, Péchy Gábor építette az épületeket!)."
ugyanúgy két különbözőre faragott karakter sem jelenthet azonos betűket! (Téglajel-kutatás alapismeretek első osztályos anyag!)
Az "ortopédre sikeredett G"-nek elég egyszerű a magyarázata: akkoriban ilyen "ortopéd" G-ket írtak!
Remélem a térképadatok alapján mindenkinek nyilvánvaló, hogy a kastélyépítő Péchy Gábor - (Gabrielis Péchy), aki 1782-ben, a térkép készítése előtt elhunyt, nem épített "korábban" kúriát.
Viszont a fia, Péchy Gábor (élt: 1743-1805) építhetett!
Mint ahogy az idézetben említett "két, ugyancsak romos gazdasági épület" is a kúriával egy időben, valamikor 1784-1805 között készülhetett.
...feltehetően - de legalábbis logika alapján - az ifjabbik Gábor tégláival.
Ez utóbbi mondatot erősítené, vagy cáfolná, ha a jelenleg jó egészségnek örvendő, nem látogatható kastélyból is ismernénk téglajeleket.
"ne feledjük, Péchy Gábor építette az épületeket!" ...Csak nem mindegy, hogy melyik! :)
Uri településen Tahy Antal és neje szül. Jankovich Konstantia 1780-ban vásároltak birtokot.
Tahvári és tarkői Tahy II. Antal királyi udvarnok (élt: 1754-1806) fiai voltak (többek közt) Tahy Károly Pest vármegyei aljegyző, majd főszolgabíró és Tahy Antal.
A "TK" Károly téglája, a "TA" pedig valószínűleg az apja II. Antal (esetleg Károly testvére, IV. Antal) téglája.
Készítettem egy "cserépfalat"(volt már egy kezdeti a garázsom oldalán) a szomszéd engedélyével, a műhelyének felém néző oldalán, a gyűjtött és a tőletek kapott cserepek felhasználásával:
A fórumon lévő tagság nagyobb része a FB "téglások", "pecsétes tégla" oldalakon is fent van. Ott már közöltek adatokat ugyanezzel a téglával kapcsolatban, így azért nem kapsz itt választ a kérdésedre.
Kedves Fórumozók! Szeretnék információt kérni az alábbi tégláról: Szabatonpusztáról való tégla, Magyary-Kossa családnak volt ott téglaégetője, azonban egyik forrás 18.szd, a másik azt mondja 1866-ig, azaz a 19. századig volt ott téglaégetőjük.
Valaki kérdezte, írom: természetesen alá tudom támasztani a megfejtéseimet (Berger, Schmiedegg, Sződrákos... Mondjuk a Berger nem kétperces volt. Ráment egy éjszaka.) csak nincs jelentősége. A megfejtés az megfejtés, ezek meg kb 100%-soak. Ha esetleg lenne cáfolása akkor azt kell majd kellően alátámasztani. :)
És akkor egy eddig más megfejtéssel ismert tégla új megvilágításban:
Kiss Mihály alsómocsoládi téglagyáráról itt a fórumon is rengeteg infó van.
1-2 példa:
Itt nincs hivatkozás, de - mint ahogy a fórumon rengeteg "megfejtésnél" - nincs is jelentősége
Ez utóbbinál van hivatkozás, de a Google is rengeteg találatot dob ki Kiss Mihály téglagyárára, amit 1928-ban alapított.
"1938. Az egyetlen munkaalkalmat Kiss Mihály téglagyára jelentette." Erre a mondatra rengeteg találat van a neten. Nyilván sokan másolták a hitelesnek tartott forrást.
Az "új megvilágítás" pedig egy egyetlen téves forrásra felépített elmélet, miszerint az Alsómocsoládon talált "KIS" felirat Kiss József téglagyárában készült.
Erre a címszóra kb. kettő találatot dob a google.
Az egyik a A Baranya megye földrajzi nevei I. kiadvány.
Aki tudja, hogy hogyan készülnek a földrajzi neveket összefoglaló kiadványok az tudja, hogy simán belefér egy Mihály helyett József elírás.
A másik egy cikk, amely arra hivatkozik, hogy Kiss József nevét a Baranya megye földrajzi nevei II. kiadványból vette. Abban a kiadványban viszont semmi nincs az alsómocsoládi téglagyártásról!
(Hivatkozott is, meg nem is.) :) :)
Kezdő téglajel-kutatóknak javaslom: ne ragadjanak le az első találatnál, hanem több - lehetőleg egymástól független - infót is ellenőrizzenek, így kisebb az esélye, hogy téves infóra építenek fel egy elméletet!
Alsómocsoládon beszélgettem két, 90-es éveit taposó bácsival. Az egyik még dolgozott is a téglagyárban. (Gondolom az államosítás után.) Egyikük sem hallott Kiss Józsefről! Mihályról igen.
A gyár közigazgatásilag Alsómocsoládhoz tartozott, de félúton volt Mágocs és Alsómocsolád között.
A Baranya megye földrajzi nevei I. kiadványban ez olvasható Mágocs településnél: "Téglaházi-dülő : n. Cíglófdkvänd 'Ziegelofengewende' [K12: Olaszfalu] S, sz. 1800 táján téglavető működött itt. Ennek kb. 1930-ig olasz munkásai, vezetői voltak. Lakóházaik ebben a dűlőben álltak. Egy Barent Benegiotte Regatini téglamesterre még ma is emlékeznek az idősebb mágocsi emberek."
Pontosan ugyanezek a "téglaházi dűlő" és "Olaszfalu" földrajzi nevek találhatóak Alsómocsolád településnél is.
Ha összerakjuk a két infót a "kb. 1930-ig" és az "1928-ban alapította" közé nem is fér be még egy nemlétező téglagyáros!
Kiss Mihály téglái:
Gyűjtéseim során Alsómocsoládon és Mágocson, ahol "KIS" téglát találtam, ott volt a "KM"-ből is, de más gyűjtők korábbi fórumos bejegyzései is arra utalnak, hogy ezek együtt kerülnek elő.
Következésképpen: kb. egy időben készültek!
És ha már Alsómocsolád...
Vitéz Sztankovánszky Pált (élt: 1890–1945) mindenféle téves híresztelés ellenére 1922 augusztus 15-én délelőtt 10 órakor avatták vitézzé!
Ezt most kivételesen megosztom, bár aki ismer az tudja, hogy én nem szokásom hasra ütve, meg ellenőrizetlen adatokat közölni. :)
Azt meg nyugodtam kizárhatjuk, hogy Sztankovánszky tégláit (bármelyi)Kiss gyártotta. :)