Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2018.11.27 0 0 94972

Zelk Zoltán

November

Hallom, ahogy csattog a szomszéd szobában,
a magány állkapcsa a szomszéd szobában.
Forgószél kavarog a szomszéd szobában,
tornyot emel a szél a szomszéd szobában.
esztendők porából a szomszéd szobában,
Leomlik a torony a szomszéd szobában,
lerakódik a por a szomszéd szobában,
gyűl csak, gyűl csak a por a szomszéd szobában,
puha léptű magány a szomszéd szobában,
a magány lábnyoma esztendők porában.

Hát minek akkor a szomszéd szoba,
minek a fal, minek az ajtó,
minek az erkély, minek az utca
minek a gépkocsik futása,
minek a varjak menekülése
a véresre horzsolt alkonyati égen,
minek az ég,
minek a napszak,
minek az isten,
minek a vers,
minek a szó?

Mert mellen ragadva az istent,
ezt kérdezem tőle s magamtól
háromszor harminc napja már,
és gyűl a perc s a por köröttem,
s a földre hullott csikkek és a
mosatlan csészék, lábasok.

Csak gyűljenek! derékig! állig!
míg künn az ostoba idő
boldogtalan szabdalja, vágja
tavaszra, nyárra, őszre, télre,
mint eddig, most is, önmagát.
Mert oly magányos, oly magányos -
kívül magány, bévül magány,
járdára, tűzfalra, palánkra
vetülő árnyam, éjszakám.

Lutra Creative Commons License 2018.11.27 0 1 94971

Egyed Emese

Elfelejtesz

Könnyű vagyok, elfúj a pillanat,
vízirigó a fészkébe fogad,
te elfelejtesz, mint ízét a bornak
az asszonyok. Mint mindent, elfelejtesz.
Nem próbálok több lenni:
nem lehet!
Majd elvetődsz a régi vadvizekhez,
s válladon érzed könnyű röptömet.

Lutra Creative Commons License 2018.11.26 0 0 94970

Csáky Anna

Óvlak

Két kezemmel
          karolásod.
hő szívemmel
          dobogásod.
lágy vigasszal
          kusza álmod.
féltő szemmel
          utazásod,
víg örömmel
          mulatásod.
puha testtel
          zuhanásod.

Lutra Creative Commons License 2018.11.26 0 0 94969

César Vallejo

Asperges

Amikor Isten beteg volt,
akkor jöttem én világra.

Élek, ezt mindenki látja,
s rossz vagyok, s nem gondol senki
decemberre meg januárra,
mert mikor Isten beteg volt,
akkor jöttem én világra.

Űr van énbennem,
metafizikus lényemben,
mit nem tapinthat senki
mert csönd-kolostor, árva,
régen tűz-ormon lárma.

Amikor Isten beteg volt,
akkor jöttem én világra.

Testvér, hallgass meg engem.
Jó. Mert ne távozzak innen
úgy, hogy ne vigyek decembert,
januárt ne hagyjak hátra.

Mert mikor Isten beteg volt,
akkor jöttem én világra.

Élek, ezt mindenki látja,
s rágok, és nem tudja senki:
koporsós illetlenségű
versemnek mért van csikorgása,
akár a szélnek
a Sivatag örökkön kérdő
Szfinxjéről leválva.
Látja, de nem tudja senki,
hogy a Fény soványka,
az Árny meg húsos,
s a Titok összegez magába ...
ő a púp, súlyos
zene és bánat, jelzés a magánya,
a végek déli lépteit jelzi.

Akkor jöttem én világra,
amikor Isten beteg volt,
halálos.

/Nagy László ford./

Lutra Creative Commons License 2018.11.26 0 0 94968

Kányádi Sándor

Megvonja vállát az idő...

Megvonja vállát az idő,
megvonja rezignáltan,
meg sem áll csak a temető
sarkig-tárt kapujában.

Ott sem időz, csak visszanéz:
ágyő, te bátor!
Ne félj, nem lesz a föld nehéz,
viszlát, föltámadáskor.

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.26 0 0 94967

Babits Mihály

Korán ébredtem  

 

Korán ébredtem. Ablakom még
ki nem nyitotta a szemét,
s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
örök zenéjét, melyet minden éjjel
elkezd és folytat, míg a durva ember
ki nem üti kezéből hegedűjét.
Egy vékony résből a falon
fény ömlik egy kis vonalon.

 

Alálebegnek a fogasról
ruháim mint kisértetek.
kisértetei nappali-magamnak,
a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
amaz ügyetlen öklözőnek,
kit gyűlölök, ki majd föltámad,
s elfoglalja helyem e testben.
Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
ágyam, te különös vacok,
akit nem szőttelek magamnak,
mint fészkét a madár,
de enyém lettél szolgaságban,
te jó, te jó, te ölelő,
meleg és messze és magányos...

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.25 0 0 94966

Rákos Sándor
 
TÉLI VILÁG


Ablakon át ezt a téli világot 
be szívesen nézném veled én: 
a havat lábaló kényes cicát, 
a cinkepárt zúzos fa ághegyén 
és legfőképpen a gyerekeket – 
a nap fölszálló léggömbje alatt 
milyen mámorosan vonul a parkba, 
havas üleppel, a ródlicsapat! 
Kortyolgatnánk a mélyhűtésű csöndet, 
míg a ház előtt, az utca kövén, 
kristályosan és laza rétegekben 
gyűlne a hó s mint kozmikus növény 
ablakunkra jégvirág rajzolódnék! 
S úgy folyna át rajtunk e nyugalom, 
mint villamos vízalatti derengés 
az áttetsző húsú naphalakon. 

Lutra Creative Commons License 2018.11.25 0 0 94965

Egyed Emese

Ulisszesz

Ha itt-tartanálak is elvesztenélek,
te nemcsak ajzásra: pengetésre termett,
szépségre vágyó lélek;
megtisztít tőlem a távolság, elold
sok húsba vágó köteléket,
a fényben szalmabábok,
sorsnak vélt ál-világok
égnek,
te magad jobb s szabad leszel.
Elvándorolhatnak a fecskék.
Szirének, megunt szemű nők
zsákmányukat máshol keressék!

                    *

Ó, szabadítana, hazaszállítana
erős két szárnyán a mi erdőnk
csodakék griffmadara;
messze nevetnél rácsot, ármányt,
sürgetnéd a szélvészt, mintha várnád,
hogy lesodorjon bárhova, mert a kedves úgyis
vár rád!

                    *

Mitől védhet meg s mennyire vigasz
sok értelmetlen parancsszó között,
meddig él, meddig ad morzsányi örömöt,
mettől nyűg, mettől szenvedés
(s ha rádtalál, elüldözöd?)
a szeretet

Lutra Creative Commons License 2018.11.25 0 0 94964

Veress Gerzson

Prelűd

ahogyan hull eső levél
még egy ezredévet megél
 ez ősz
elidőtlenült partja nincs
diók abroncsán holt bilincs

kivagyi nap leskel körött
sugármankóján száz törött
 lábbal
vénasszonynyár-hosszt sántikál
bú- s bájhajbókos karnevál

szálas szél betakarodót
fúj hombárba elrakodót
 télre
jövend a fagy haragja dúl
hópillék tánca megvadul

ősz s tél kézfogóján e nász
ünnepét üli úr s kanász
 velünk
míg a tájra rászakad a
fagyrózsák forró parazsa

Lutra Creative Commons License 2018.11.24 0 0 94963

Szabolcsi Erzsébet

Kép

Emlék.
Szerettem.
Elhagyott terület,
hévforrás nem tör elő,
hársfa sem illatozik már,
a kuncogó hangok mind elhaltak.
visszafejlődtek a vörös-sárga bokrok,
s hol rég elfogadott engem is a természet,
képzelt ametiszt ragyog csak a tovatűnt fényben.

Képzelt ametiszt ragyog csak a tovatűnt fényben,
s hol rég elfogadott engem is a természet,
visszafejlődtek a vörös-sárga bokrok,
a kuncogó hangok mind elhaltak.
hársfa sem illatozik már,
hévforrás nem tör elő.
Elhagyott terület.
Szerettem.
Emlék.

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.24 0 0 94962

OLÁH JÁNOS

 

HÁRSAK ALJA

 

Égettbor ízű hársak
szélhangon zsolozsmáznak.
Hallgatom, s minden elhagy,
mondják, talán nem is vagy.
Ittlétem fáj a voltban,
a semmiig hajoltam.
S e szótlan szédületben
méhraj köröz fölöttem.
Bódult botladozásban
csuklik össze a lábam.
Hanyatt dőlök a parton,
és pók szövi be arcom,
mint akit leütöttek,
és nem emlékszik többet.

 

Kihűlt káprázat fénye
miért siklottál félre?
Olyan más most már minden,
amiben egykor hittem,
semmivé lett azóta,
parázna magyar nóta,
de nyakamon örökre
fojt a tegnap nyakörve:
lelkem gyöklényű vétke,
testem láz-kelevénye
minden titkot kimondat.
Halál előtti mondat.
S ha elbondul is végre,
nincsen, aki megértse
a harang szavát hallva,
mi a lélek nyugalma.
Aki mindig kerestem,
most itt heverek resten,
magzat az űr hasában:
semmit meg nem találtam.
Reccsent a híd alattam,
kalimpáltam bukottan,
kábán és elveszetten,
bántottam, kit szerettem.
Mégis, mégis jó volna
forrás fölé hajolva
újjá születve élni,
s mint egy igazi férfi,
kezedből megízlelni
a gyermeklétű semmi
népmese-tiszta csöndjét,
e tékozló örökét
érlelte ősi almát,
Isten fluid hatalmát.

 

Lutra Creative Commons License 2018.11.24 0 0 94961

Egyed Emese

Trisztán

Hogy jobban fájjon a szeretet,
felcsatolom szöges övemet,
és mondom, mondom a tisztító fohászokat.
Friss sebből lüktető, feléd sajduló,
nem imába való szavak.

Hiszed-e? Nem a szenvedést
kerestem. A megidézett pillanat,
zengő vitorla, fehér
orgonahang - olyankor
valós a jelenés: ketten
vagyunk, ragyogva, magunkhoz érkezetten.

S lobog lelkünk és testünk csipkebokra.

Lutra Creative Commons License 2018.11.24 0 0 94960

Egyed Emese

Terra Australis Incognita

Emlékezni
még nem tudhatsz. Ha bejárod
lombosmoha-perceinket, borzongásod
elsimítja hódűnéit a vágynak.
Visszavered, mint hó a napsugarat,
a régi örömöt (utána sírni kezdtél!);
vagy csak a jégtüskét, porhavat repítő szél horzsolta szembogarad? Még
rádfonódik a szorongás eukaliptusz-gyökere, irthatatlan,
akár a sóbozót; s a téli tengereken lassan feltorlódik a lemondások uszadék-
jege: hát minek emlékeznél?

Tervezni már nem tudsz. A jövő
homoksivatag. Ne is próbáld
belevetíteni magad: köves pusztaság, mit kereshetnél benne hullámtestű álmaiddal?
Ha lesz is ragyogás: hematit
pírja lesz csak, nem a beteljesülésé.
Szárazságtűrő füveké itt hely és jövendő,
nem a kékszeműeké.

De ami most van, ott lüktessen
pórusaidban, fékezze a passzát-
szeleket, állítsa meg
az áradó vizet, legyen zátony,
áthághatatlan
jött-ment hajóknak, tudósoknak:
benned sír, benned éled,
ők csak tudják - te érzed:
szenvedély, Nagy-korallgát.

Lutra Creative Commons License 2018.11.23 0 0 94959

Babits Mihály

A nap nem emlékszik a csillagokra

Zengve s lámpákkal, mint a színpadok
láza s tragikus szárnyakon suhan
tünte felé a rövid nyári éj.
Óh éjszaka, aki naponta meghalsz,
taníts meghalni! Mennyit ültem e
hegy fölött, a hajnalok karzatán
s tűnődtem, milyen a halál? de egy
csillagot sem értem még rajt, mikor
a semmi mögé elbútt! sem a percet
mikor elhallgat a tücskök zenéje.
Minden úgy tűnt el, lopvást, mint az álom,
s a nap nem emlékszik a csillagokra.

Így tűntök el hát ti is, életem
csillagai, és mint az égi morzsák
oldódtok szét? akik ma oly makacs
tüzekkel ültök egemen, kegyetlen
kivilágítva, mint a fájdalom
a test valamely zugát, mely talán
nélküle boldog volna és aludna.

Óh életemnek csillagai ti,
kemény morzsák vagytok, és nem tudom,
el tudtok-é majd olvadni a Nappal
meleg szájában? vagy ha majd utam
véget is ér már, Isten e keserves
moccanása, tán megtapadva porként
vak szemcséitek még sajogva fájnak
a fénylő semmi ég csigahúsának?

Lutra Creative Commons License 2018.11.23 0 0 94958

Bartis Ferenc

Küszöbsorsúak

Ti
küszöbsorsú, félénk emberek,
kik nem vagytok se kint, se bent,
kik nem mertek tartozni sehova,
bármilyen is legyen a rend -
rajtatok mindenki áttapos,
s a bátrak lába megbotlik bennetek.

Lutra Creative Commons License 2018.11.22 0 0 94957

Franz Hodjak

Vigyázat, jó kutya

a közömbösség, ő nem
ugat, nem morog, nem mocskolja össze
a foteleket, a virágcserepet,
a sárcipőt,
minden házban
ugyanarra a névre hallgat,
nem ugrik a nadrágodnak, nem harap
nem
hallgatózik.

viszont időnként szüksége van egy rágni való
csontra
de az sem kell valódi legyen.

/Király Zoltán ford./

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.21 0 0 94956

ILLYÉS GYULA

HALLGATTAM...

Hallgattam s ahogy vádoló szavad
mind élesebb lett: igaztalanabb,
riadtan én az ős gyermeki kéjt
izleltem, mit a konok elitélt,
ki ingét tárva azzal lesz nagyobb
hóhéránál, hogy mindent odadob.
Csak néztelek, hát vágj ide s ide,
végezd te el, mit nékem kellene.
És vártam azt, mely kettőnk mérlegét
elbillenti és visszadob föléd:
a latnyi túlzást. Büntettél tovább.
Nem láttad arcom győztes mosolyát?
Szegény, vak voltál. Én, az áldozat,
szégyeltem már, hogy sajnálhattalak.

 

Lutra Creative Commons License 2018.11.21 0 0 94955

Paul Celan

Élni

Mert ráléptem az éj
szívére, csillagok
hálójába esett
vergődő rab vagyok.

Kezem is távol él,
mellyel e sort rovom
s mely őriz, mint az ágy
őrzi még hátnyomom.

S keresztre jut e nap
illata is, akár
a most még röpdöső
s megfagyó sok madár.

Fagyottan hull le mind, de mind.

/Kányádi Sándor ford./

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.21 0 0 94954

NÁDUDVARI NAGY JÁNOS

ÓHAJTÁS ŐSSZEL

 

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.

 

Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.

 

Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

 

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.

 

Lutra Creative Commons License 2018.11.20 0 0 94953

Suonio

A pillanat

Másodpercet
nézhettelek,
és ma is őrzöm emlékedet.

Egy pillantás
a villámlás,
de a fán örök szénlángolás.

Ó, ujjongó,
ó, borzadó,
ó, pillanatot bálványozó.

Elfeledlek,
eltemetlek,
s halálig téged énekellek.

/Kovács István ford./

Lutra Creative Commons License 2018.11.20 0 0 94952

Nemes Nagy Ágnes

Madár

Egy madár ül a vállamon,
ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
hogy minden léptem gyötrelem.

Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
ellökném, rám akaszkodik,
mint egy tölgyfa a gyökerét
vállamba vájja karmait.

Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szíve.
Ha elröpülne egy napon,
most már eldőlnék nélküle.

Lutra Creative Commons License 2018.11.20 0 0 94951

Csorba Győző

Tapasztalat

       Ím, itt a szenvedés belül,
      ám ott kívül a magyarázat.
                   (József Attila}

Belül, belül a szenvedés,
és sehol sincs rá magyarázat.
Vizsgálódhatsz köröskörül:
se fennhéjázás, sem alázat
nem vesz ki kínjaid közül.
Az ifjú álom elröpül,
égett tarló a volt vetés,
gubbadhatsz tompán, tétlenül,
kezed használhat, hadonászhat,
kevés ez is, az is kevés.
Belül, belül a szenvedés,
se kint, se bent a magyarázat.
Az ég borul, az ég derül,
a szív jajong, a szív örül,
a másiktól függetlenül,
s az ok kétféle ködbe vész:
a kés nyelét nem fogja kéz,
vad nélkül zajlik a vadászat.

Lutra Creative Commons License 2018.11.19 0 0 94950

Fábián Imre

Haza-út

Kitelik lassan száz év,
Férfi szívén az árnyék.
A szeretet is hontalan,
Isten, mennyire messze van.

Visz a vonat, de hova?
Nem érkezik meg soha.
Végét az útnak meglelem,
Nyitja magát a végtelen.

Lutra Creative Commons License 2018.11.19 0 0 94949

Wystan Hugh Auden

A más idő

Akár a többi szökevény,
akár a számtalan virág ki sose számol
s a vadak kikben emlék nem világol:
mindannyiunk a Mában él.

Ne Most - próbálják mondani sokan,
és sokan azt is feledik, hogyan
mondják: Vagyok, s ha volna oda út,
mind elnyelné a történelmi Múlt.

S ők megbókolnák ódon-kecsesen
a kellő zászlót a kellő helyen,
s motyogva másznák, mint az ősatyák,
az Enyém-Tiéd-Övé grádicsát.

Mintha még mindig ők írnák elő
és birtok-képes volna az idő,
vagy az volna hibás,
hogy szűnőben az oda-tartozás.

Aztán a kíntól így halnak sokan,
sok egyedül van, mikor halni megy;
hazugság még nem vált be senkinek:
a Más-idő más életekre van.

/Gergely Ágnes ford./

Lutra Creative Commons License 2018.11.18 0 0 94948

Almási Szilárd

Percek

borús az ég
csend van és nyugalom
csak a lelkek legmélyén
dereng valami fájdalom;
volt már ilyen
s még lesz is talán...
nem nevet a nappal
nem sóhajt az ég...
most csak unott a vágy...
(az idő is unottan jár)
kellene egy szó, ami csak a miénk...
...egy álom, amit mi álmodunk...
...egy érzés, amit mi érezünk...
kellene egy szó, amit megtalálunk
és szívünkbe rejtünk.

Lutra Creative Commons License 2018.11.17 0 0 94947

Réthy Emese

Kőre kő

Kőre kő és napra nap
semminek adtad magad
hóra hó és holdra hold
nem vagy élő nem vagy holt
hétre hét és évre év
így rakódik jégre jég
földre föld és kőre kő —
minden elviselhető

Lutra Creative Commons License 2018.11.16 0 0 94946

Franz Hodjak

Villon a mennybe érkezik

tisztelt bizottság
kitűnően érzem magam

mintha újjászülettem volna
amíg ideértem az angyalszárnyak minden

tudatomat kirázták öt teljes hetet vártam előírás
szerint huzatos lépcsőházakban fűtetlen termekben

folyosókon végül beengedtek a hátsó lépcsőn
a személyzeti ajtón

egy bizonyára nyolcadrangú szent
egy kétemeletes újbarokk felhőbe vitt

ahol nemkívánatos földi dolgok után kutattak át
kifordított lelkem legmélyéig

egy csuklyából mint valami hangszóróból
a tíz új parancs szólt szférikusan

tízszer tíz hosszú szárú kardvirággal
lelkiismeretesen kitöltöttem minden kérdőívet

amikor elhagytam a fürdőt lecseréltem
szaglásomat egy széles karimájú glóriára

minden ágynál nagy esernyőkön a pokol
kilencedik bugyrának jelenetei

mindjárt öt csillár fedte fel első álmomat
amiben véletlenül a kövér Margottal beszéltem

a mirtuszliget híres oszlopcsarnokába nem
léphettem be mert túl rövidek a szárnyaim

az időjárás-előrejelzési hivatalban jót mulattunk
dobhártyánkból zacskókat csavartunk

jobb szememet felajánlottam lencsének
az örökkévaló isteni teleszkópba

a másikat önként adtam
saját boldogságom teljességéért

uraim őszintén csodálom ezt a mennyei rendet
éppen ezért jelenlétem csak tévedés lehet

kérném önöket gondolják meg keménykötésű
csavargó én mind e sok jóba egyszer
                                  belerokkanok

/Halmosi Sándor ford./

Lutra Creative Commons License 2018.11.15 0 0 94945

Veress Gerzson

A magatartás pódiuma

Nincs szósziget, nincs mozdulatsziget.

A magatartás pódiumára álló ember
szótlanságában is,
mozdulatlanságában is
megnyilvánul.

Öreg bohóctréfa az élet.
Aki így éli - annak nem hiába.

Ám hiába a vád,
aki csak takaróznék önmagába.

Szétrobbant agy gondolatrepeszei.
Szótörmelék és énekcafatok.
Egy test hajózhatatlan tengere,
s a száj körül a dadogássziget.
Fájdalomkorall.

Hiába készülsz viharhoz
egy test hajózhatatlan tengerén
és hiába egy eszme robinsonoskodása
a megnyilvánulás dadogásszigetén.

Hiába az üzenetpalack,
az útjára bocsátott testamentum.
Hiába a belső temetés,
s a meghívóval összetrombitált gyászdalárda.
Itt már a trombitás angyal is kevés.
És hangtalan a lélek harsonája.

Hiába.
Hiába minden áramkapcsolás,
ha nem gyúl ki a lámpa.

Pannika127 Creative Commons License 2018.11.14 0 0 94944

Áprily Lajos

Ködös évszak előtt

 

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,

ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

 

A lelkedet csűr-szélességre tárd

és kéve-számra szedd a napsugárt.

 

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,

ha arany küllőt vet a horizont,

 

s ott is, hol késő délutánokon

még megragyog fémsárga lombokon.

 

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd

és szűkre fogja szemhatár-köröd.

 

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,

s évmilliókig nem lesz sugarad.

ehmianév Creative Commons License 2018.11.14 0 0 94943

Anna Ahmatova: Egyszerű élet

 

Tanulok bölcs, egyszerű életet,
néztem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.

 

Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyét.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

 

Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.

 

A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!