ZELK ZOLTÁN
MESEBELI TÓ
Láttad az éjszaka tavát?
Láttad-é mondd, az éjszakát,
amint a tónak remegő
árnyas vizéből bújt elő?
Láttad-é mondd, ezt a tavat,
amint a lenge pirkadat
kikelt vizéből s elszaladt
mezítláb, a hegyek felé?
Az est tavát, amint színén
kibontott hajjal járt a fény
S láttad-é, mondd, a víz alatt
bújó Napot és Holdakat?
Elátkozott királyfiak
aranyhaja lenn az iszap,
láttad-é, mondd, hogyan ragyog?
Itt alszanak a napszakok
Száz erdőt járj be s száz hegyet,
ezt a tavat nem láthatod.
Új Idők, 1936.
Devecseri Gábor
Akivel az élet
Akivel az élet
csak megesik,
nem is bánja már, ha
esteledik.
Aki meg azt teszi,
amit akar,
annak úgyis mindig
hajnala van.
Weöres Sándor
Ének a határtalanról
Amikor még senkise voltam,
fény, tiszta fény,
a kígyózó patakokban
gyakran aludtam én.
Hogy majdnem valaki lettem,
kő, durva kő,
hegylejtőn jég-erezetten
hömpölygetett nagy erő.
És végül élni derültem,
láng, pőre láng,
a szerte határtalan űrben
mutatom valódi hazánk.
Weöres Sándor
Forgás
Esteledik
éjjeledik
hajnalodik
reggeledik
nappalodik
alkonyodik
vége sosincs
váltakozik
égen a tűz
körbe pörög
földi lakón
zára csörög.
Devecseri Gábor
Reggeli perc
Felébredtem. Áramlik a világ
agyamba. Ébred az emlékezet:
a létezésbe, mint labdába, a múltamat fújja. Mindjárt én leszek.
Telítődik az ember szíve reggel Álmokkal, ábrándokkal, szeretettel És nekimegy a fénynek A fényburokban munkahelye várja Munkába fog és rátalál az árnyra Melyből imént felébredt Hát el is fárad, mire jő az este És ráeszmél, hogy hiába kereste Azt, mit nagyon szeretne Napfény helyett csak lámpafény kíséri Vacogva megy mellette, mint a régi Szerelme, az a szellem Az, mely kísérti éj leplébe bújva Az, mit szívébe zár a hajnal ujja.
Fényes harmat simul a füvekre, cseppjei hűtik meztelen talpamat. Bimbókban elbábozódva álmodnak a pipacsok tüzes-piros álmokat. (Most a rét - virágzás ígérete.)
Csak nagyritkán hallatszik bármi nesz - szélsuttogás, madárszárny rebbenése - egyébként csönd van, mozdulatlan béke. Vigyázva lépek. Ünneprontó lenne, ki zajt üt itt. Az Élet ébredez.
Gyengéd ragyogás, alig derengő hinti meg a Földet szelíd színekkel, s míg figyel, értő lélekkel, az ember, lassan átitatódik tiszteletttel, s hinni kezdi: mégis van Teremtő
VLAGYIMIR SZOLOVJOV
ÁT A REGGEL KÖDÉN
Át a reggel ködén, bizonytalanul lépve
a csodás part felé kerestem az utat.
Már jött a pirkadat a csillagok elébe,
álmok repültek, és a titokzatos égre
küldtem, az istenek felé fohászokat.
S éppúgy, mint akkor is, messzi titkok honába
hideg, fehér napon megyek tovább magam.
Szétoszlott már a köd, és szemem látva látja,
milyen nehéz az út, és lelkem minden álma
milyen távol került, s minden mily messze van.
Éjfélig megyek én, bátran előre lépve,
s a vágyott part felé keresem az utat,
az ifjú csillagok ragyogta hegy elébe
megyek, oda, hol a győzelem tüze égve
lobog, s hol templom szentélye befogad.
Lothár László fordítása
EZ TÖBB...Ez több, mint szerelem:ez gondolat...hajnali séta, juharfák alatt...galambszárny rebben...párák...permetek...hullnak a fáradt, őszi levelek...Aztán a munka...és már odabenn...A szkenneren fehér cicád pihen....Megsímogatnám...mégse...nem lehet:megérezné a simító kezet...felébred, s akkor én is ébredek...Már reggel van, kinyithatom szemem...csak álom volt s egy szálló gondolat...Egy gondolat..., mely több, mint szerelem....
(Kamarás Klára)
Az égbolt frissen pírkadó, A zöld fűillat írt adó Amint a rétről fellebeg, S gyöngyszínűek a fellegek. Oly jó, oly jó a hajnali A lenge szélre hajlani S csodálni, mely már halkan int Az első sárga kankalint; A rét fölött kék lelke reng. - A nap, a nap már feldereng, És minden szinnel ó, felér, Mert hófehér, jaj, hófehér!
