Hát, hogy senki nem mondhatja, főleg én nem hogy mindent tud a kutyákról, az bizonyos.
Nekünk is kutyaszakértő segítségét kellett kérni a vendégkutyus miatt.
A kisebbik ebünk, Picur, a foxi keverék elementáris erővel próbálja szétmarcangolni az új ebet, eddig nem tudtuk egy szobában tartani őket póráz és szájkosár nélkül. Többször oda lett vágva a földhöz, rászólva, félrelökve, de hasztalan.
A befogadott vendég ebke meg annak ellenére, hogy kétszer akkora, reszket, mint a nyárfalevél és bújik minden sarokba előle. Már kezdtünk kétségbe esni, amikor kértük egy kutyakiképző segítségét.
Ő mondta, hogy ilyen nagyobb testű ebeknél a lakásban nem lehet összeszoktatni, előbb a szabadban kell összeengedni őket.
Nohát, ki lettek víve a Ligetbe. És lássatok csodát, ott teljesen megfordultak az erőviszonyok.
A gazdira váró ebke ott már nem volt nyuszi. Az első rohamot határozottan visszaverte. Picur meg azonnal tanul a határozottságból - és többet nem is próbálkozott. Nagyon szépen megvoltak együtt és hazafelé is a fiam hozta a kettőt, a világon semmi gond nem volt. Itthon is megvannak már egy szobában, bár itthon a gazdira váró ebke változatlanul nyuszi, de Picur már nem olyan vérszomjas. Bár észnél kell lenni és a legisebb jelre reagálni, de mostmár lehet megelőzni az összetűzést.
Hát, megint tanultunk újat, nem csak a határozott közbelépés kell, hanem a helyszín is meghatározó.
És még valami. A kutyakiképző valami olyat ért el Picurnál a Ligetben, amit én álmomban sem gondoltam volna. Picur ugyanis nem szívleli a gyereket, komolyan nekiront és nem tréfál. Ezért kell rá mindig szájkosár.
Nomost a kutyakiképző szépen lefektette Picurt, odahívott 2-3 gyereket, akik simizték, dögönyözték, ajnározták. És Picur meg se rebben. A fiam csak annyit tudott mondani: ez nem az én kutyám!!!
Utána, mikor el lett engedve, ugyan nem ment a gyerekekhez, kikerülte őket, de nem volt már agresszív velük egyáltalán.
Szóval, mindig mindenkitől mindenhol lehet tanulni - és ezt én nagyon élvezem.
A videót, amit a fiam készített a gyerekekről és Picurról majd felrakom, de még át kell konvertálni, meg igazítani rajta, én ehhez nem értek. Majd ha megcsinálja, felrakom.
Napok óta nem tudok rájönni, mi ez az újabb szokás Mayánál. Vacsora után le-fel galoppozik a lakásban, ha kinyitom az ajtót, hátha ki kell mennie, akkor sértődötten hátrál onnan. Leveti magát előttem a földre, a lábfejemre fekszik, kalimpál az ég felé a négy lábával[...] Bővebben!Tovább »
Na ja, sokévi kutyázás után van miről anekdótázgatni:-)) De én imádom az ilyen sztorikat.
Manapság aktuális, mert sokat dörög meg villámlik:
Brútuszom németjuhász keverék volt, apa ismeretlen, de az anyjától örökölte a németjucik eszét. Semmi mástól nem félt, csak a dörgés-villámlástól. Persze az ő hallásával a legtávolabbi kis morajt is meghallotta, én csak azt vettem észre hogy átmegy terelőkutyába. Egyszerűen nem hagyott eltávolodni a háztól, egész testével lökött befelé a ház felé. Boldog vigyorgással ügetett mellettem, amikor elindultam befelé, de ha az ajtóhoz érve nem be, hanem a ház másik oldalán a kert felé vettem az irányt, megint elém penderült.
Ha már anekdótázunk, itt egy másik történet, Brútuszom fifikás eszéről:
Ezúttal egy aranyos, vidám történetet mesélek el nektek, mert most jó kedvem van. Pippanyról és a reikiről jutott eszembe. Alexám második komoly betegsége műtéttel zárult, ami azzal járt, hogy itthon is sokkal többet forgolódtam körülötte, mint máskor, és mint a másik[...] Bővebben!Tovább »
A történet aranyos, és bizony mutatja, hogy rengeteg eszük van, sokszor jobban felismerik a szitut, mint az ember. :-)
Eszembe jut nekem is egy sztori, amikor még Buksikámmal mentünk kutyasuliba.
Egyik alkalommal korábban mentünk, mert akartam még egy picit gyakorolgatni vele. Akkor még a Sashegyi suliba jártunk, ami azóta már megszünt. Nyílt terep volt, nem volt kerítése, csak fák és bokrok voltak körül.
Szóval kezdtem az előreküldéssel (szerencsére!) Leültettem magam mellé és adtam a vezényszót: előre. Az ebkém elindult, aztán kb. két méter után megállt, nem ment tovább. Üvöltöttem, hogy tovább, előre. Akkor leült. Méregbe gurultam, odamentem hozzá, megcibáltam és üvöltöttem: előre. Akkor lefeküdt. Nem tudtam, mi baja, mert ilyet még soha nem csinált. Akkor megragadtam a nyakörvénél fogva és húztam előre.
És akkor láttam, hogy a magas fűben minden egy merő üvegszilánk! Az éjjel valami banda járhatott ott és azok randalírozhattak.
Mondanom sem kell elszégyelltem magam, össze-vissza dícsértem, tutujgattam. A foglalkozás persze elmaradt, mikor jöttek a többiek kalákában szedtük a szilánkokat...
Egyébként Buksi igen ritka képességgel volt megáldva, a megérzéseire teljesen lehetett hagyatkozni. Nagyon ráérzett az emberek szándékaira. A csibészelést is immel-ámmal csinálta, láthatóan csak a kedvemért. Szerintem pontosan tudta, hogy színjáték. Viszont ha cselekedni kellett élesben, azonnal tette amit kell. Volt, hogy visszataszító, rossz arcú ember ment el mellettünk, meg sem rezdült, míg máskor egy teljesen átlagos embert úgy el kezdett morogni, hogy az átment a túloldalra.
Teljes biztonsággal mehettem vele éjjel-nappal bárhová, tudtam, hogy rá számíthatok.
Pajti is nagyon véd, de ő a szitura reagál, amit sokszor félreért. Volt, hogy beszélgettem ismerőssel, ő nyugodtan ült mellettem. Aztán az ismerősnél megcsörrent a mobil, zsebébe nyúlt és elővette -- akkor nekiugrott. Aki hadonászik, közel jön, hangosan beszél, azt mind "rendre utasítja".
Picur meg, a maga foxis beütésével mindenkit zavarna ha kell, ha nem legalább húsz méteres körzeten belül :-)))
Tavaly nyáron történt vele. Rekkenő kánikula volt, lihegve, lassan bicegett mellettem. Lehet, azt hitték, valami kis öreg félénk ebecske. Jött velünk szemben három kisebbségi fiú, szotyiztak. Az egyik Picur elé ugrott, hogy megijessze egy hangos "bumm"-al.
Picúr abban a pillanatban elfelejtette a kánukulát és átment sátánba, hatszáz fogát mutatta, miközben oroszlánüvöltést hallatott. A gyerek ijedében hátraugrott és az egész csomag szotyi ívben kirepült a kezéből. Még a másik két gyerek is röhögött rajta...
No, jól ittfelejtettem magam, de most megyek dolgomra. :-)
Én az első boxeremmel jártam kutyasuliba, anno, fiatal koromban. Hogy én is hozzak valami vidámságot, olvassátok el a blogombók a következő történetet:
Életem legszomorúbb kutyás története után a legvidámabb kutyás történet felidézésével próbálom jobb kedvre deríteni magamat és titeket is. Miután annyi éven át vágytam kutyára, reménytelenül, közben be kellett érnem a Szabó Ervin Könyvtár összes kutyaneveléssel és[...] Bővebben!Tovább »
Igen, mindenki ezt mondja, hogy utána csak jobb lehet. Hát az jó lesz, mert elegem van, hogy se ülni, se menni, néha feküdni se jó.
Dehát olyan vagyok, mint a kutyáim. Alexám is dp-s, eddig nem volt sok panasza, mostmár egyre nehezebben áll fel (mint a gazdi is).
Spagit meg azért nem akarta senki kivinni a menhelyről, mert súlyosan dp-s. Amikor a dokink meglátta a röntgent, azt mondta, csoda hogy menni tud. Pedig egyenlőre csak annyiban nyilvánul meg, hogy a fiamékhoz csak nagyon ritkán megy fel az emeletre, igaz csináltunk is egy kiskaput, hogy ne tudjon, mert árt neki a lépcsőzés, de azért néha felszökik utánam, ha csak behajtom a kaput, nem zárom be. Úgy megy fel a lépcsőn, meg le, mint a gazdája: egyenként lép mindkét lábával a lépcsőkre. Remélem nem tőlem tanulta a lépcsőjárást. :-)) Azon kívül nem tud beugrani az autóba, be kell emelni a popsiját, és nem tud felmászni az ágyra sem. Azóta hogy megtalálta magának a kempingágyat, ez a magasság még megy, azóta le se száll róla.
Na ezt is ismerem, férjem nemrég esett át a második csípőprotézis műtéten, mindkét oldalra kapott. Volt egy pár nehéz hónapunk, de már egyre jobb. És főleg az a jó, hogy az a rengeteg fájdalom jelentősen csökkent.
Négy éve még simán mentem kutyasuliba Pajtival, pedig akkor még elég vehemens volt. Engem legalábbis nagyon véd, idegent nem nagyon enged közelembe, a suliba is megkapott valakit, aki hadonászva jött hozzám közel. :-/
Most már csak a fiam jár ki velük hétvégeken.
Két kép a suliról, az elsőn jobboldalról az elsők vagyunk. A másodikon csak mi ketten:
Nagyon igaz, hogy három kutyával már nehéz. Először is kevés a kezünk, mert persze mind ott tolong, ha egyszer simogatás van kilátásban. De ez még megoldható volt, mert szépen sorbaálltak.
Most épp Alexával járogatok a dokihoz, egy kis vitamin, egy kis ez, egy kis az, fájdalomcsillapító, bolha-kullancs szerek, mostmár válogat, nem eszik meg akármit, dehát 16 évesen ez már megengedett. Ha az ember nyugdíja is megengedi.
Úgyhogy én most nem igazán vállalok újra harmadik kutyust. Ráadásul műtéti várólistán vagyok csípőprotézisre, már a sétákat se igazán tudom vállalni. Szerencsére hatalmas kert van meg rengeteg labdánk, Spagival megoldjuk ott a sétát rosszabb napjaimon. Alexa meg már akkor is többször lefekszik pihenni, ha csak a kert végébe megy el. Őt már nem viszem sétálni.
Úgyhogy nagyon megértem, ha valaki azt mondja, három kutyus már nagyon megterhelő anyagilag de főleg fizikailag...
Buksival annak idején én is mentem munkahelyemre. Kft-nél dolgoztam akkor, elég kétes környéken. Délután műszakot mertem vállalni vele egyedül, mert megbízható testőröm volt.
Még a takarítónő sem mert bejönni az irodába, pedig fogtam az ebkét...
Bocsánat a zavarásért csak nagyon sürgősen gazdit kell találni ennek a kis szépségnek.
Kérlek benneteket küldjétek tovább akinek csak tudjátok hátha a ti ismerősötök ilyen kutyusra vágyik.
Nagyon szépen köszönöm és további jó beszélgetést.
Liza kutyus gazdit keres!
Labrador méretű, kopó jellegű nagyon kedves, bújós, ragaszkodó, szeretet éhes és szófogadó, kb. 2-3 éves szuka kutyus sürgősen gazdit keres. Eddigi életét láncon és sok- sok éhezésben töltötte. Ezért nagyon hálás minden szóért, a napi élelemért, mindazért, amit ideiglenes befogadójától most megkap.
Kiegyensúlyozott, kimért viselkedése, megbízhatósága miatt alkalmas családi kutyusnak. Egészséges idegrendszerű, nyugodt kutya.
Ha szeretnéd ezt a kis tündérkét örökbefogadni kérlek hívd a 0620/414-0324-es számot.
A további kutyusok is gazdit keresnek, illetve néhányan közülük ideiglenes befogadót mert gyepmesteri telepen várják a segítséget: http://gallery.site.hu/u/F_Anita/ozd_gazdkeresoi/ Illetve bármilyen segítséget szívesen fogadunk! Vegyél részt megmentésükben!
Nekem szerencsém volt, egy magán kft egyetlen alkalmazottja voltam, egyedül dolgoztam egy szobában, nem kellett gyesre mennem. A főnököm meglátta a pici Alexát és ellágyult, nem szólt semmit. (Nem Alexa, hanem Maya volt az ír szetter neve a videón, akinek talán sikerült egy kis boldogságot csempészni az életébe.)
tavalyi boxer majálison a Noénál
bocsánat de a képe lemaradt :-)