Keresés

Részletes keresés

csodaturmix Creative Commons License 2006.10.31 0 0 931
ez komoly? mert viccnek fájdalmas kicsit :DD
Előzmény: 60-1124-1 (928)
ohchie Creative Commons License 2006.10.31 0 0 930

Nem tudom, ha baromság-e, vagy nem, de beteszem:

 

Sírgyalázás a kolozsmonostori katolikus temetőben

A kegyeletsértő vandálok sokmilliós kárt okoztak

 

Döbbenetes látvány fogadta az egyházközség tagjait, amikor igyekeztek eleget tenni a kolozsmonostori Apátsági Nagyboldogasszony (Kálvária)-templomban elhangzott felhívásnak, hogy a halottak napja előtt tegyék rendbe a sírokat a katolikus temetőben. Számos sírkő kidöntve, felborítva, összetörve. A kár tetemes. Nem először kerül sor ilyesmire, a hatóságok mindeddig semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni, csak kifogásokat hangoztattak és jó tanácsokat osztogattak.

Az első támadást nem a temető, hanem a templom ellen intézték, 1998-ban, amikor a felújításért Europa Nostra-díjat adtak. Így érkeztünk Európába. Pár évvel később előállították a „tettest": egy tizenkét-tizenhárom éves fiút, aki bilinccsel a kezén, de vidoran szállt ki a rendőrség gépkocsijából, kezet fogott a jelenlevőkkel, kért egy szál cigarettát stb. Csak éppen nehéz volt elhinni, hogy ez a kölyök zúzta be a súlyos, vasalt ajtót.

A mostani rombolás minden bizonnyal szombatról vasárnapra virradó éjjel következett be. Mivel az elkövetők semmilyen jelet nem hagytak a helyszínen, nincsenek sem rajzok, sem szimbólumok vagy feliratok, arra lehet következtetni, hogy a randalírozás mögött nem áll semmilyen ideológia, nem sátánisták, és nem a Mindszentek Ünnepének kommersz amerikai vállfaja, a Halloween hívei űzték eszüket. Csak a feldöntött, helyenként drasztikusan összetört sírkövek. Sokkal valószínűbb, hogy részegek, diszkóláztól égő tinédzsercsapatok tetteinek nyomát látjuk.

Tegnap kiszállt a helyszínre a rendőrség egy nyomozócsoportja. A farkaskutya rövid szaglászás után a kerítés felé iramodott, egy olyan szakasz felé, ahol a dróthálót letaposták, széttépték. Minden bizonnyal ott távoztak a kegyeletsértők, ami a részegekről szóló feltevést erősíti meg, hiszen józan ember ritkán mászik át a kerítésen, ha a kapu tárva-nyitva.

A temető elleni támadásokat idén észleltek: először februárban döntöttek le 20 sírkövet. A nyomozás azóta is folyik, az eredmények váratnak magukra. A rendőrök igyekeztek hasznos tanáccsal ellátni az egyházközséget: állítsák a sírköveket vas ékekbe. Tegnap kiderült: ez sem óvná meg őket a rombolástól. A mostani vandalizmus elkövetői a köztemetőt sem kímélték, az ott kidöntött három kő egyike pedig ékbe volt állítva. Megmozdítása, kiemelése két megtermett férfi erejét is próbára tehette volna.

Olykor késő este, sötétedés után, fiatalok kisebb-nagyobb csoportjait lehet látni a temetőben. Legutóbb egy háromtagú társaságot vontak kérdőre: mit keresnek ilyen későn ott? Azt válaszolták, hogy imádkoznak…

 

 

60-1124-1 Creative Commons License 2006.10.27 0 0 929

PRO TV most:

A Konstanca megyei tanács elnökét zsibbadtan(részegen)találták a tegnap este a kocsijában.

A közlekedésrendészet nem vett vérmintát igy aztán ma,nagy mellénnyel tagadta a dolgokat!

Később azzal támadt az újságirókra,hogy köteles-e beszámolni nekik arról is hogy mikor fekszik le a feleségével!......:-)

60-1124-1 Creative Commons License 2006.10.26 0 0 928

Időben kb.ugyanakkor a PRO TV-ben riport a Hunyad megyei ősleletekről(dinotojás,csontok stb.).Megkérdeztek egy pár járókelőt,hogy mi a véleményük az illető leletekről.

Voltak akik meglepetésüknek adtak hangot de volt egy kb.65 éves öreg úr aki felháborodottan eképpen nyilatkozott:

-Méghogy,dinoszauruszok!Micsoda badarság!Én minden délután itt sétálgatok és még nem találkoztam eggyel sem!Ezt is a magyarok találták ki!.......:-)

Előzmény: old schachterhand (927)
old schachterhand Creative Commons License 2006.10.26 0 0 927
:-))
Előzmény: 60-1124-1 (926)
60-1124-1 Creative Commons License 2006.10.26 0 0 926

Akkor OFF?

 

Legyen ON!

 

Markó Béla még az év elején,már nem emlékszem pontosan a szövegkörnyezetre,példálozott a dinoszauruszok kipusztulásával.Mindez a román képviselőházban.

Jött a válasz:

-Azért pusztultak ki a dinoszauruszok mert a hunok(magyarok)lekaszabolták őket,nyereg alatt megszáritották a húsukat és megették őket.......:-)

Előzmény: old schachterhand (925)
old schachterhand Creative Commons License 2006.10.26 0 0 925
Ez is komoly.
Előzmény: ohchie (924)
ohchie Creative Commons License 2006.10.25 0 0 924

Földért ölt

 

Vasvillával vertek agyon egy idős embert Aranyosgyéresen, a földje miatt.

A helyi rendőrséget szerdán este fél nyolckor értesítették arról, hogy egy idős személy erőszak áldozata volt, és súlyosan megsérült. Mire a rendőrök és a mentősök a helyszínre értek, már csak a 79 éves áldozat halálának beálltát tudták megállapítani. A kiszálló nyomozócsoport aztán kiderítette, hogy aznap este 7 órakor Aranyosgyéres határában spontán összetűzés alakult ki az idős férfi és az ittas 38 éves gyilkos között, korábbi, egy telekrész tulajdonjogára vonatkozó nézeteltéréseik kapcsán: a két szomszéd kölcsönösen birtokháborítással vádolta egymást. A két férfi egy falusi úton, földjeik közelében találkoztak egymással a gyilkos elállta az áldozat útját, leszállt szekeréről, majd rövid szóváltás után egy vasvillával ütlegelni kezdte, többször megütve az idős ember fejét. A segítségért kiabáló áldozatot egyik közelben tartózkodó rokona segítette fel a földről, és vitte haza szekerén, majd – mivel az illető házba nincs bevezetve a telefon – visszament a téglagyárhoz, hogy értesítse a mentőket.

Súlyos sérülései miatt a férfi rövid időn belül elvérzett – az orvosok megállapították, hogy koponya- és agyalapi sérüléseket, fej-, kulcscsont- és felkarcsonttörést szenvedett. A gyanúsítottat a rendőrök szinte azonnal azonosították: részegsége miatt elaludt néhány méterre a tett helyszínétől.

Deashi Barai Creative Commons License 2006.10.25 0 0 923
Ez mitől baromság?:-/
Előzmény: ohchie (922)
ohchie Creative Commons License 2006.10.25 0 0 922

Lezuhant egy katonai helikopter

 

Az Argeş-folyón létesült Goleşti-i vízierőmű gyűjtőtavába zuhant egy IAR 330 Puma típusú helikopter. A katonai légi jármű az Otopeni 90. légibázisról szállt fel gyakorlatozni.

A beszámolók szerint a helikopter a tóba zuhant, csupán légcsavarja került a felszínre.

A katonaságnak egy mentőalakulata nem sokkal az események után a helyszínre érkezett.

A Nemzetvédelmi Minisztérium szóvivője szerint a helikopteren három személy tartózkodott, két pilóta és egy szerelő, mindhárman életüket vesztették.

A szemtanúk elmondták, hogy a környéken két katonai helikopter gyakorlatozott, egyikük lezuhanását minden bizonnyal a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozták.

A pilóták egyike, Adrian Marinescu rajparancsnok 44 éves volt, 1984 óta tiszt, első osztályú pilóta, három hónapig a kabuli nemzetközi repülőtér parancsnoka volt.

A helikopter fegyverzet és muníció nélkül indult el gyakorlatozni.

Az elmúlt öt év alatt Romániában hét helikopter zuhant le, a szerencsétlenségek több tucatnyi emberéletet követeltek.

old schachterhand Creative Commons License 2006.10.20 0 0 921
:-)
Előzmény: Törölt nick (920)
old schachterhand Creative Commons License 2006.10.20 0 0 919

Te egy valóságos románbaromság-kincsesbánya vagy. Örülök, hogy idetaláltál.

:-)

Még, még, még!

Előzmény: Törölt nick (918)
60-1124-1 Creative Commons License 2006.10.18 0 0 916
Ez is durva de ha azért ment volna mert klorofill van a salátában!:-)))
Előzmény: Törölt nick (915)
ohchie Creative Commons License 2006.10.18 0 0 914

erről van szó, ha alkotmányba foglalják, lehet őket büntetni. Hol a vallásszabadság?

Még népszavazást is akarnak rendezni! mind, ahogy a topik is mondja román baromság!

Előzmény: Törölt nick (913)
ohchie Creative Commons License 2006.10.18 0 0 912
miért lenne ószövetségi? mi lesz a török kisebbséggel? az ő vallásuk, megengedi a poligámiát, elveszik tőlük? ez vallási ügy, ebbe nem lenne szabad beleszólnia az államnak
Előzmény: Törölt nick (911)
ohchie Creative Commons License 2006.10.18 0 0 910

Betiltanák a többnejűséget:

 

Egy jászvárosi kezdeményező csoport javaslatára több keresztény egyház képviselője támogatja az Alkotmány kiegészítését egy olyan cikkellyel, amely tiltaná a poligámiát, a többnejűséget. Ennek érdekében aláírásokat gyűjtöttek a hívőktől egy erre vonatkozó országos referendum megszervezésére.

old schachterhand Creative Commons License 2006.10.13 0 0 909
A krematórium fullasztó füstje akadályozza a misék megtartását a közeli kolostorban

Teljesen beborítja egy közeli kórházi krematórium füstje egy romániai kolostor épületét, így csak este lehet megtartani a miséket, szertartásokat. A krematóriumot a megyei kórház fertőző osztálya működteti. A füst nemcsak az 1496-ban, Stefan cel Mare fejedelem alapította kolostor mindennapi életét akadályozza, de erősen szennyező is.

Az észak-moldvai kolostor vezetője, Luca Sztárec úgy tudja, az égetőműre nincs is működtetési engedélye a kórháznak. Elmondása szerint az égő injekciós tűknek, kötözőanyagoknak, tamponoknak és más kórházi hulladékoknak olyan fullasztó és sűrű a füstje, hogy a szerzetesek nem bírnak a kolostorudvaron tartózkodni. Az erős köhögést okozó, fullasztó füst egészségkárosító hatása mellett tönkreteszi a kolostortemplom freskóit is- írja a Transindex.

A megyei tisztiorvosi szolgálat tud a problémáról, és azt ígéri, hogy a kórházat jövő évtől korszerű égetőművel szerelik fel.

(Transindex)

deltoid Creative Commons License 2006.10.12 0 0 908

Amúgy biztos ők is jól állnak az akadálymentesítéssel. :-)

 

Újabb gyöngyszem:

A romániai Konstanca megye rendőreinek nem mindennapos akcióban kellett részt venniük: egy juhász velük kerestette meg a juhait.
30 juhot kerestek meg a konstancai rendőrök, miután egy juhász feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A juhász azt állította, ellopták és elhajtották az állatait, így az ügyben vizsgálatot kért, a bűnjelet, a juhokat pedig a rendőröknek kellett előállítani.

<!-- var uniq=Math.round(Math.random()*100000000); document.write(''); // billboard banner var oldBillboardHeight = 60; var oldBillboardWidth = 0; setTimeout("setBillboardHeight()", 1000); var i = 0; function setBillboardHeight() { h = getobj("billboardbanner_innerside").offsetHeight; if (h == 0) h = getobj("billboardbanner_innerside").clientHeight; o = getobj("billboardbanner"); if (h > oldBillboardHeight) { o.style.height = h + "px"; oldBillboardHeight = h; } w = getobj("billboardbanner_innerside").offsetWidth; if (w != oldBillboardWidth) { ww = parseInt(getobj("billboardbanner").offsetWidth); getobj("billboardbanner_innerside").style.left = parseInt((ww - w) / 2) + "px"; oldBillboardWidth = w; } setTimeout("setBillboardHeight()", 1000); } //--> <!-- var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write(''); //-->

A nyomozáshoz egy egész osztagra volt szükség, míg megtalálták a nyájat a Fekete-tengert a Dunával összekötő csatorna mentén. Miután az állatok előkerültek, a juhász bevallotta: hamis volt a feljelentés, hiszen a nyáj egyszerűen elfutott, mert megijedtek egy kutyától, neki pedig nem volt járműve, amivel utolérhette volna őket. A hamis riasztásért és a rendőrök megdolgoztatásáért a juhászt végül pénzbírságra ítélték – ő azt állítja, a dolog még így is megérte neki.

(Hírszerző)

Előzmény: 60-1124-1 (907)
60-1124-1 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 907

Üdv!

 

Ejsze,pihen a topik vagy nincs baromság?

Tessék!

 

PRO TV,Okt.10 . 2006

 

December 1 község(Ilfov megye),napjainkban:

Egy idős férfi,akinek bal lába combközéptől le van vágva egy súlyos betegség következményeként, nem kap engedélyt a ''lakótársaktól''egy rámpa épitéséhez a tolókocsihoz(a lépcsőkön való közlekedéshez).

Csak azzal a feltétellel ha az öreg úr naponta felseperi a lépcsőházat.......

deltoid Creative Commons License 2006.10.06 0 0 906

Kiugrott a harmadikról a rendőrök elől menekülő tolvaj  

 

Súlyos állapotban került kórházba az a román tolvaj, aki inkább kiugrott az ablakon, csakhogy ne fogják el a rendőrök.
A harmadik emeletről ugrott ki félelmében egy bukaresti férfi, akit lopással gyanúsítanak. A 32 éves fiatalembert egy szomszédja meglátta, amint feltört a tömbház előtt egy autót, és kitépte belőle a magnót, majd eltávozott. A szomszéd rögtön értesítette a rendőröket, akik a szemtanúval és a tolvaj bátyjával együtt rögtön a lakására mentek.

Amikor a tolvaj ajtót nyitott, és megpillantotta a törvény őreit, rögtön pánikrohamot kapott, az ablakhoz szaladt és kimászott. Az egyik rendőrnek és a bátyjának sikerült ugyan egy pillanatra elkapnia a ruhájáét, de a lendület nagyobb volt, és a férfi lezuhant. A tolvajt életveszélyes állapotban szállították kórházba, és egyelőre kétséges, hogy életben marad-e.

deltoid Creative Commons License 2006.10.05 0 0 905

Kevésbé korruptak már a román vámosok?

2006 Október 05

Egy szociológiai intézet által készített felmérés szerint csökkenõben van a korrupciós jelenség a romániai vámrendszerben. A kimutatás szerint az elmúlt évben a vámoknál dolgozó személyzetnek a kereskedelmi cégek nem hivatalosan 139 esetben adtak csúszópénzt, összesen mintegy 11500 eurót.
Gelu Diaconu, az Országos Vámhatóság vezetôje elmondta: egy sor, a vámrendszerben lévõ korrupció felszámolására vonatkozó intézkedést fog javasolni Románia EU-integrációjának kontextusában. A vámnál tapasztalt korrupciónak a fõ oka az alkalmazottak alacsony bére és az, hogy a vámosok nem ismerik megfelelõ módon a törvényeket - fejtette ki Diaconu.

ohchie Creative Commons License 2006.10.05 0 0 904

A román határrendőrség, figyelembe véve azt, hogy a hamisított termékekkel kapcsolatos bűncselekmények évente átlag 300 százalékkal nőnek, különleges csoportot alakított, amely a jelenség ellen küzd. Elsősorban a szerzői és a szomszédos jogok megsértésére, annak a határokon átívelő megnyilvánulásaira összpontosítanak, az uralkodó munkamódszer a szervezett bűnbandák leleplezésére és megbontására, a hálózatok felszámolására irányul.

A különböző rajtaütéses akciók során az év elejétől mostanig több mint 180 bűnügyi iratcsomót állítottak össze, számos hamisított terméket koboztak el, köztük több mint egymillió márkásnak feltüntetett ruházati cikket és lábbelit, mintegy 75 000 flakon illatszert, több mint 6000 elektronikai terméket, valamint cigarettát, milliós nagyságrendű tételekben. Bezúztak több mint 10 tonna hamisított CD-, illetve DVD-lemezt.

Az elkobozott termékek értéke meghaladja a 1 024 milliárd forintot.

nem semmi :))

old schachterhand Creative Commons License 2006.10.05 0 0 903

Nem baromság, de román:

 

Olasz lapvélemény a románokról

Agresszív, veszélyes, képes ölni egy marék apróért – így jellemzi a román népet az Il Tempo olasz napilapban megjelent egyik cikk. Az "Un'etnia sempre in cronaca nera" (Egy nép, amelyik folyton a fekete krónikában szerepel) címû cikk meglehetõsen éles és bántó hangnemben sorolja fel az Olaszországba szakadt románok „alap foglalkozásait”: prostitúció, rablás, hitelkártya-hamisítás, illegális bevándorlás - írja a HotNews.ro.
Augusto Parboni cikke az érdekházasságok magas számát is megemlíti, amit román nõk kötnek gazdag olasz férfiakkal az állampolgárság megszerzése érdekében. Románok, román állampolgárok terrorizálják Olaszországot hosszú évek óta – fogalmaz a cikk.
Nem hivatalos statisztikák szerint jelenleg mintegy 1 millió román állampolgár él Olaszországban. Hivatalos keretek között 300 ezer román tartózkodik az országban, további 300 ezer a legális tartózkodás megszerzésére vár. (HotNews.ro)  

old schachterhand Creative Commons License 2006.10.04 0 0 902

Cigizhetnékje támadt, hát megállította a vonatot

 

A mozdonyvezető miatt több percet vesztegelt Románia leggyorsabb vonata

Cigarettaszünetet tartott egy mozdonyvezető Romániában.

 

A masinisztát felelősségre vonják, pedig ő csak betartotta az új szabályt, mely szerint tilos vonaton dohányozni. Ezért aztán úgy látta a legjobbnak, ha megállítja a szerelvényt. Az utasoknak beszólt a mikrofonba, hogy "mindenki leszállhat, öt perc cigarettaszünetet tartunk", majd lekecmergett fülkéjéből és komótosan rágyújtott a természet lágy ölén. Az utasok közül jó páran csatlakoztak hozzá.

A vonat amúgy a Kék nyíl nevű expressz, amely a leggyorsabbnak és legkorszerűbbnek számít Romániában - persze ha a mozdonyvezető leszokik a dohányzásról.


old schachterhand Creative Commons License 2006.10.03 0 0 901

Hej, mikor volt az, amikor az EU még 5 csillagos étterem volt.

Bár Bukarestből nézve...

Előzmény: deltoid (900)
deltoid Creative Commons License 2006.10.03 0 0 900

Az EU olyan, mint egy ötcsillagos étterem, amelybe nem szabad belépni anélkül, hogy tudnánk, milyen rendelést engedhetünk meg magunknak - mondta Traian Basescu, román államfő a Realitatea kereskedelmi tévé adásában.

 

Ötcsillagos étteremhez hasonlította Traian Basescu román elnök nyilatkozatában az Európai Uniót.

"Nagyon elegáns emberekkel ülünk egy asztalhoz, magunk is jól öltözötten. Nagy gondot jelent viszont, hogy tisztában kell lenni azzal, mennyit rendelhetünk. Nem úgy megy a dolog, mint egy külvárosi kocsmában, ahonnan az embert kidobják, ha nem tudja kifizetni a számlát. Egy ötcsillagos helyről senki nem rúg ki bennünket, ha nincs pénzünk, viszont mindenki le fog nézni, aki az asztalnál ül" - mondta Basescu, akinek az eszmefuttatását román internetes újságok is közölték. 
 
 


old schachterhand Creative Commons License 2006.10.03 0 0 899

De ez se rossz:

Egy román középiskola igazgatója úgy döntött, hogy reggelenként alkoholszondával ellenőrzi a diákokat és az oktatókat - számol be az InfoRádió.

 

Ruben Filimon, a nagyváradi Vitéz Mihály középiskola elöljárója azért határozott így, mert sok diák és tanár "nagyon fáradtnak" tűnik, amikor megérkezik az intézménybe.
Az igazgató azt mondta, hogy azokra, akik fennakadnak az ellenőrzésen, egynapos felfüggesztés és egy másnaposság elleni meglepetésóra vár.
(forrás: InfoRádió)
(www.edupress.hu)

 

old schachterhand Creative Commons License 2006.10.03 0 0 898

Bocs.

Előzmény: old schachterhand (897)
old schachterhand Creative Commons License 2006.10.03 0 0 897

Welcome to the EU II.

 

A romániai Vaslui megye egyik településén, Perieniben, akkora hiánycikk a víz, hogy az emberek inkább bort isznak.
Szörnyű állapotok uralkodnak a Vaslui megyei Perieni faluban: az emberek inkább bort isznak, mert nem engedhetik meg maguknak a vizet. A kellemetlen helyzet azóta állt elő, hogy a falu kútjai eliszaposodtak és kiszáradtak, így a helybéliek kénytelenek a nyolc kilométerre fekvő szomszédos településről hozatni maguknak az élethez elengedhetetlen tápanyagot.

<!-- var uniq=Math.round(Math.random()*100000000); document.write(''); // billboard banner var oldBillboardHeight = 60; var oldBillboardWidth = 0; setTimeout("setBillboardHeight()", 1000); var i = 0; function setBillboardHeight() { h = getobj("billboardbanner_innerside").offsetHeight; if (h == 0) h = getobj("billboardbanner_innerside").clientHeight; o = getobj("billboardbanner"); if (h > oldBillboardHeight) { o.style.height = h + "px"; oldBillboardHeight = h; } w = getobj("billboardbanner_innerside").offsetWidth; if (w != oldBillboardWidth) { ww = parseInt(getobj("billboardbanner").offsetWidth); getobj("billboardbanner_innerside").style.left = parseInt((ww - w) / 2) + "px"; oldBillboardWidth = w; } setTimeout("setBillboardHeight()", 1000); } //--> <!-- var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write(''); //--> A vízhordás új kereskedelmi ágazattá vált: ma már 20 ezer lej, azaz mintegy 160 forint egy vödör víz – ez pedig a főleg idősekből és nyugdíjasokból álló falu lakói számára óriási összeget jelent. A helyzet azonban várhatóan változni fog: a falu polgármesterének két év után végre sikerült annyi pénzt igényelni a megyei tanácstól, hogy építhessenek egy új vízvezetéket, amely a szomszédos település vízhálózatához köti majd Perienit.

 

bibercalmero Creative Commons License 2006.10.02 0 0 896
Nem kell Konstancaig menni hasonlo esetert, egyik volt kollegamat pont ugyanezert basztak ki a rendorsegtol: butikfeltoresen kaptak. Budapesten...
Előzmény: kábelbúvár (893)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!