Meg a TOTOt is sorsolják újra!
Ja, hogy azt nem is sorsolják?
Akkor meg tessék újra játszani az összes meccset, mert erős a gyanum, hogy bunda volt.
Ennek az ellenkezőjét eddig senki sem tudta bebizonyítani, különben sem hinném el.
Úgyhogy tessék újrajátszani!
Játszd újra, Sam!
Tuti biztos, hogy csalnak... Régen a kézi sorsolásnál fagyasztóba tették a megfelelő golyókat, és a hideget kellett kihúzni! Most pedig biztos forrásból tudom kivették a szoftverből a programot és betettek a helyére egy másikat, ami azt teszi, hogy lenyúlja amit kell! :-DDD
Elnézést!
Nekem a múlt rendszerben volt egy kettesem, az apámnak meg majdnem.
Nem lesz ebből bajunk? Lehet, hogy újrasorsolás esetén vissza kell fizetni?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer örülni fogunk, hogy nem voltunk szerencsésebbek.
Azé mehetünk veletek? cz.
Én nem lottózom és nem is totózom, de csak azért, mert tudom, hogy úgyis csalnak. Ha játszanék, akkor biztosan nyernék. Ha mentek tüntetni, akkor én is ott leszek és követelem rajtuk az elmaradt nyereményeimet.
Nagyon egyettertek!
Meg is tennem elso bejelentesemet:
a Bivalybasznadi postahivatalban a leadott lottoszelvenyeimet rendszeresen osszevissza ikszelik, igy mar 20 db 2-es es 5 db 3-as talalatomat ervenytelenitettek!
kovetelem az ervenyetelenitett lottoszelvenyek ujraszamlalasat!
biztos fogunk kozte talalni sok 3as es 4es es talan meg 5-os talalatot is ami melle galad midon behuztak meeeeg egy ikszet.
PS:
ha tuntetes lesz juli 28 utan, ott leszek, ha kell hetkoznap is!
"A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erôszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetôleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."
a katonasagnal polak torzsormester nevelt sertes serteseket. cca 100 kiloig. a serteshizlalda a gyakorlopalya mogott volt. ott ahol nem mertem vegigmenni a gerendan. a hadnagy uvoltott. menjel mar te barom. en meg alltam es neztem ki a szemuvegem mogul. mondtam neki hadnagy elvtars en nagyon mennek de nem merek. kiguvadt szemek keletkeztek. mondja 10 nap fogda ha nem mesz. mondtam nyugodtan 20 nap. nem megyek. es neztem szeliden. a hadnagy voros mint a csillag. aztan azt mondta legalabb menjek alatt vegig. es kepzeljem azt hogy rajta vagyok. ez egy liberalis baloldali hadnagy volt....
Nem azt mondtam, hogy mi is zárjunk le egy hidat, vagy te úgy értetted?
Vagy úgy gondolod, ez lenne a jó?
Ez egy vicces topicnak indult, és én tettem egy javaslatot. Először viccből, aztán belegondoltam, és úgy érzem, erre a dilire csak valami ehhez hasonló válasz lehetne adható. (Mint amikor a választások előtt és a két forduló között az egyetlen értelmes topic az volt, hogy "Az mszp ledózerolja a Kékestetőt"). Miért bántasz még te is?
arnyalnam ha es amennyiben elolvastad es erted amit irtam.
irod te is es igaz a miep kitalalta a valasztasi csalas temajat es tematikajat.
kepzeld el azt a szelsoseges helyzetet hogy a fidesz egy emberkent felall es elkezdi. hulye miep, geci miep, fasz miep. menjetek a kibaszott hulye valasztasi csalas sztoritokkal a kurva faszba. geci allatok.
az mszp-nek CSAK tercelnie kellett volna...
ez hulyeseg? gyorsan olvasd mert a moderak nem szeretik ezt a zaklatott hangot.
szep hosszut irtal es nem kivanok reagalni. faradt vagyok.
az ovb es az lb mivel osszetetelenel fogva eo ipso fidesz parti volt, amit tudott megtehetett. ugy latszik a lehetetlent nem tudta megtenni. ugy latszik a polgarhaborut (vagy a polgarhaboru lehetoseget nem tudta, nem akarta vallalni). mit reklamaljunk.
vagy keszuljunk a polgarhaborura? mert a polgarhaborunak is lesz nyertese? es a polgarhaboru nyerteseinek csaladjai fogjak az orszag dolgait igazgatni ezer evig? ez a jo megoldas. latsz mas megoldast?
ezek nem szemantikai vitak. egyre sotetebben latom a helyzetet. mit szamolnal ujra? en nem hinnem el hogy nem manipulaltak a szavazolapokat. te nem hinned el amit en elhiszek. ez nem az mszp altal kiasott helyzet.
EZ A HELYZET A FIDESZ ALTAL LENYEGEBEN ISMETLEM LENYEGEBEN EL NEM ISMERT VALASZTASI EREDMENY HELYZETE. az mszp abbol a szempontbol erintett hogy az o vezetoit es prominens kepviseloit fogjak fobeloni a stadionban. mas szerepe az ugyben nincs es nem lehet. a jobb szerepeket mar kiosztottak a darabban. a rendezo szeretoi kaptak a noi foszerepeket ezek igazi baratai a ferfi foszerepeket. a vesztes foszereploi csak olyan szerepek kozt valogathatnak hogy ki kerul a miskarolokes ala es ki keruli ki a miskarolokest. es csak siman felakasztjak kinzas nelkul. aki nem mondott rajuk sok fikat.
most bizony rad kell mondanom a hulyet. ha megsertodsz te dolgod. komolyan mondom.
ezt julialis. junialis. viccesen. trefasan..
ezt csak halalkomolyan lehet. mivel a helyzet is halalkomoly.
munkaidoben szerda reggel. pont ugy ahogy ok. es kitartani. kitartani. vegsokig kitartani. es nem ordibalok.
hulyeseg ellen csak a meg nagyobb hulyeseg (de komolyan veve) hatasos. nem elmenni. osszeveretni magadat. akkor talan elhiszik hogy komoly a dolog. es nem ok a legnagyobb hulyek. es nem ok a legtokosebb emberek a magyar nepkoztarsasagban. homerseklete 40 fok celsius.
ram mondod hogy vakeralok es kozben te vakeralsz. szerintem te smasszer vagy. ennel nagyobb sertest pillantnyilag nem tok.
szerinted a g-ci barmi rokonsagban lehet/lehetne a gecivel. az igazi tokos, fikas, nyulos magyar spermaval.
gyava nepnek nincs hazaja (errol persze te is irsz). a DOLGOKAT KI KELL MONDANI.
a geci az geci. a turha az turha. a fikat meg nem igazan tudom hogy micsoda csak muvelem.
hajra pilsner! hajra urquell! hajra fidelia!
es ha sokaig geciztek akkor a jelszo harmadik reszet hajra frankara valtoztatom. lehet hogy utana mindig hanyni fogok de kicsinyes, onos erdekek figyelembevetelevel a nagy dolgok nem haladnak elore.
de az is lehet, hogy csak a velemenynyilvanitas alkotmanyos szabadsagaval el. ez egy olyan furcsa jog, hogy mindenkinek szabad beszelni, nem csak azoknak, akik egyetertenek velunk :-)))
a nepi kezdemenyezes az egy jo szo. az alkotmany mittudomenhanyadik per D paragrafus leirja, hogy nepi kezdemenyezesnek nevezik azt, amikor az alairasgyujtes celja egy torvenymodositas napirendre tuzese. ha osszegyulik 50K alairas, az orszaggyules koteles plenaris ules napirendre tuzni a tamogatott torvenymodositast.