"De István szempontjából ez lényegtelen, mert így is ő kapcsolta össze a két bűncselekményt és jár neki a pénz."
A végén ezt is írtam, vagyis teljesen egyetértek veled abban, hogy István megérdemli a pénzt, mert az ő megtalálása volt az a kiindulópont, amiből aztán eljutottak az igazi tettesekig. Ő nem tehet arról, hogy Kiglicsnek már kifizették érdemtelenül. Szerintem Kiglicsnek is jár valami. No nem pénz, hanem néhány év a sitten, amire már el is ítélték, csak valamiért nagyon nem akarják megtalálni. Sejtem, hogy miért.
A többivel csak a cikk szerzőjét kritizáltam, mert úgy gondolom, hogy nem nézett eléggé utána a tényeknek.
Szerintem most már sinen van a dolog, és idővel a többi pénz felét is meg fogja kapni. Ezt a bíróság fogja eldönteni és nem a rendőrség.
A cikkben azért elég nagy csúsztatások vannak. Nem igaz, hogy István a móri mészárlásnál használt fegyvereket találta meg, mert az Nagy lakásában volt a szekrény lábazatában. Az sem igaz, hogy ugyanazt a fegyvert használták Móron, mint a postásgyilkosságnál. Az volt a közös, hogy az István által megtalált csomagban voltak a móri fegyverből és a postásgyilkosságnál használt fegyverből származó lőszerhüvelyek is, és még más egyebek. A szerző kicsit jobban is utánanézhetett volna a dolgoknak. De István szempontjából ez lényegtelen, mert így is ő kapcsolta össze a két bűncselekményt és jár neki a pénz.
A veszprémi bíróság hivatalosan is nyomravezetőnek minősítette Szebenyi Istvánt, aki megtalálta a móri vérengzésnél és a veszprémi postásgyilkosságnál használt fegyvereket. A két ügyért összesen járó 41 millió 700 ezer forintból egyelőre azonban mindössze 100 ezer üti a markát.
Tegnap elolvastam Kovács könyvét. A móri ügy a fő vonala, de belesző más, általa nyomozott vagy tanulságos bűncselekményeket is.
A könyv képet ad az NNI-ben akkor uralkodó légkörröl, a hatalmi harcokról.... Amikor úgy gondolták, hogy megvannak a tettesek, már csak egy szűk kör szerette volna magának a dicsőséget.
Részletesen végigkövethetjük a bankrablás napján történteket, a helyszínelést, a szemtanúk kihallgatását stb..
Leírja a Kaiserrel folytatott kihallgatásainak a párbeszédét is. Mikor Kaiser elkezdett megnyílni, bízni benne, akkor állították le az ügyről azzal, hogy bekeményítenek. Az eredményt ismerjük, hogy Kaiser ezután bezárkózott. Kováccsal Ede és Dezső is hajlandó volt együttműködni, az ügyvéd csak annyit kért tőle négyszemközt, hogy igyekezzen objektív, elfogulatlan maradni. Nyilvánvalóan a többiek nem voltak azok. Kaiser is azt írja a naplójában, hogy szimpatikus volt neki az ezredes és korrekt volt vele. Szerintem ha ő folytathatta volna a kihallgatását, akkor talán másképp alakulnak a dolgok.
A régebben többek által is említett Borsos József is beszélt Kováccsal, miután az áthelyezését kérte a móri nyomozásból. Elkeserítette, hogy önkényes és egyoldalú a bizonyítékok csoportosítása. Elmondta a kételyeit, beszélt a felismertetések visszásságairól stb.. Állítólag Zsomboknak is elmondta ezeket, de hiába. Talán ezért hagyta ott az ügyet.
Nagyon sok érdekes és elgondolkodtató dolog van a könyvben, szerintem érdemes elolvasni. A végén leírja, hogy szerinte miben hibázott a rendőrség és személy szerint ő.
Ez a tompai dolog nagyon zűrös. Ha ez valóban egy egyszerű csávó, és lovász, akkor nem dróttal köti meg a kezeket, hanem kötéllel - ahhoz ért, rutinból azzal csinálja. A drótot keresni kell (vagy hozni magával), és külön bajlódni vele. Ez a dróttal megkötés ismerős: a kivégzettek és kivégzendők végtagjait az oroszok, meg magyar pribékjeik dróttal kötözték össze, és ezt az eljárást a délvidékiek is követik. (Tömegsírok délen.) Ezt a mercedest egy lovásznak elvinni... Rögtön feltűnt, hogy a merci hiányzik, a traktor meg (ami lehet, hogy értékben ugyanannyi!) nem? A mercit körözték azonnal, a traktort meg nem? Határozottan a nyomok alapján több elkövetőről beszéltek. Tíz napig helyszínelnek? Űrruhában? Mikor a médiakirályka kivégzésénél is pár óra alatt végeztek a helyszíneléssel... Móron sem vizsgálódtak napokig. Meggyőződésem, hogy helyszínelés címén kerestek valamit.
Még nem olvastam a könyvet, csak a "saját élményre" hagyatkozom!
„Kovács Lajos részletesen ír arról, hogy többször kihallgatta a móri ügy miatt gyanúsítottként előzetes letartóztatásban lévő Kaisert a nyomozás elején, de azután felsőbb utasításra be kellett fejeznie "Kaiserrel a párbeszédet".
Ez a „felsőbb utasításra befejezni” ismerős….álltam kapcsolatban vele én is, amikor érdemi összefüggések, mondhatni „bizonyítékok” kerültek elő – más ügyben, nem titok részemről, hogy "fenyőügy" -, akkor is ez a „fordulat” jött. Vannak bizonyos emberek, akikkel kapcsolatban „felsőbb utasításra” nem lehet nyomozni!
Nekem nagyon szimpatikus volt, becsülöm benne, hogy legalább őszintén megmondta, hogy "rosszkor voltak rossz helyen segítséget kérni, nincs meg a politikai akarat arra, hogy a nyomozást folytatni lehessen!" Rövidre zárt!
Köszönöm az elismerő szavakat mindenkinek. Tompa: szívesen vetem bele magam zűrös ügyekbe, és úgy tűnik van érzékem ahhoz hogyha nem akarom, akkor is belekeveredem. :-) A mi hobbink arról szól, hogy több mint 60-éve "elveszett" dolgokat találjunk meg lehetetlen helyen, és körülmények között. Ebben azt hiszem valóban meglehetősen nagy rutinnal rendelkezem. Szinte mindent képes vagyok megtalálni amit keresek. A rutin párosul azzal a mérhetetlen kíváncsisággal ami a lételemem. Ennek ellenére nem kerestek még meg egyetlen hasonló ügy tárgyi bizonyítékainak felkutatására, holott azt hiszem vállalnám. Számomra ebben az idézett ügyben az is érdekes, hogy egy nagyon egyszerű, már-már primitív embernek írják le Sz. Istvánt, a lovászt. Ha ez így van valóban, akkor az a Mercedes neki űrhajó! Legalábbis azt kapásból elvinni egy tahónak, szerintem 100-ból egynek sikerülne talán. Az ugye nem ló. Annak mondhatod hogy GYi RÁRÓ!Meg sem moccan. Na mindegy, érdekes... :-)
========= A Mór megtette... címmel jelent meg Kovács Lajos nyugállományú rendőrezredes új könyve a nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás nyomozásáról a Korona Kiadónál. =========
Hát érdekes műsor volt így utólag az archívumból nézve is. (Külön gratulálok neked, mert egészen jól viselted a "képernyőlázt".:)
A bírósági szóvivő egészen jól viselte az össztüzet, annak ellenére, hogy nagyon jól tudta sántítanak a magyarázatok. Sőt a végén odáig jutott (védekezésül?), hogy gyakorlatilag megkérdőjelezte azt, hogy a tényleges két elkövetőt találták-e meg, a dns nyomok ellenére.
Mondd nem akarsz Tompa környékén "kincsvadászni"? Igaz kisebb a fajsúlya, de egészen furcsa sikertöténetet adtak elő a megyei rendőrök. Érdekes összevetni a pre, és a postriportokat a szerb vendéglős hölggyel együtt:
Szerintem Te előbb megtaláltad vona azt a mercedest abban a csalitosban. Annak a dróttal csontig hatoló hátra kötözött kezeknek viszont elég furcsa és ellentmondó története van az elő, és utótörténetben.
Megnéztem az adást. Hát a Fővárosi Bíróság képviselője hozta a szokásos formáját, hogy ők nem hibáztak semmiben. A vizsgálat már meg is történt, természetesen maguk között, mivel a nyilvánosságnak ugye ehhez semmi köze. Arról beszélt, hogy ez a Kaiser mekkora bűnöző (mintha ez bármire is magyarázat lenne), a rendőrség pedig szelektálta a bizonyítékokat és ezzel megvezette "szegény" bíró urat. Frappáns volt, amit mondtál erre, hogy a nyomravezetői díjról is azt állította a rendőrség, hogy nem neked jár, a Veszprémi Bíróság ennek ellenére mégis melletted ítélt. A műsorvezető is jó volt, hogy ezek alapján nincs is szükség bíróságra, mert a rendőrség meghozhatná egyből az ítéletet is.
Szerintem érdemes elolvasni a könyvet. Kaiser szemszögéből a naplóján keresztül már megismerhettem az ügyet, így kiváncsi vagyok a rendőrség verziójára is. Kovács számomra hitelesebb, mint Bolcsik vagy Zsombok. Ha ők írták volna, akkor nem igazán érdekelne.
Kiglics: Hát igen, ha azt nézzük, hogy a 3 rablásért 3 évet kapott és egy régebbi 2,5 éves büntetését elengedték az árulása fejében, valamint kapott 25 milliót, akkor nagyon jól járt. Ezzel állítsuk szembe Hajdú és Kaiser 17-18 évét. Elég durva.
Csak az a fránya tükör ne lenne....
"Ugyanakkor a rutinos rendőrtiszt könyvében bevallja, hogy maga is hibázott a nyomozás kezdetén, ugyanis Nagy Lászlót és Weiszdornt a bankrablás után nem sokkal a tetthely közelében gyorshajtás miatt elfogtak a rendőrök, de aztán tovább engedtek, de mindezt nem ellenőrizték le később.
"A móri ügyben, amely változatlanul és következetesen nem hagy nyugodni, végül is gyenge voltam ... hiányzott belőlem a meggyőző erő, a határozottság" - írja Kovács Lajos."
Hát remélem, hogy valóban egy őszinte könyvet olvashatunk.
Előbb a 10m felét, mivel azt ítélte meg a bíróság. Illetve Herend ellen nyertünk, ami megnyitotta az utat a másik két kitűző perelésére is. Mivel az ítélet egyértelmű, nem lehet más ezen perek kimenetele sem. Ezt követheti majd a 25, de az egy kicsit más ügy. Ezért más módon is kell megközelítenünk. Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malomkerekei...
Kedden (17.-én) este 20.40-kor az ATV Civil a pályán c. műsorában foglalkoznak Kaiser Ede ítéletével. A meghívottak között ott lesz Kende Péter, és egy kicsit én is, mint a "civil" a pályán...
Az is szép eredmény, hogy másodszorra talán sikerül elítélni az igazi tettest.
"Egy másik érdekes részlet a cikkből: "Az ügyészség- bár elismerte Kaiser ártatlanságát a móri vádpontban- a felmentő ítélet visszavonását indítványozta." Nem értem, hogy mi a célja ezzel az ügyészségnek. Megint vissza akarják tetetni Kaisert az előzetesből az életfogytba?"
Azért az szügyészségen sem ártana bevezetni a munkavégzés előtti szondáztatást.
Sokallom az itéletet, még úgy is hogy a halmazatba besorolt bűncselekmlények között, van egy emberőlés kisérlet. Ahogy korábban is írtam....lett volna lehetősége a bírónak mérlegelni és a itélet kiszabási elvek mentén haladva figyelembe venni azt az enyhítő körülményt, hogy a terhelt közel 5 évet úgy töltött el hogy életfogyt árnyékában, amelyből kb. 3 év....meg abban a tudatban, hogy életfogyt olyan cselekmlnyért amelyet nem követett el....
( Vagy lehet úgy gondolta a bíró, hogy ezt a tényt, vagy "pszichikai és fizijkai tudatot majd kompenzálja a terhelét egy kártéritési eljárásban igényelt összeggel....? rossz gondolat , de lehet hogy csak szerintem )
Mivel fegyház a fokozat ott nem harmadolnak, hanem ötödölnek...azaz le jöhet 3,6 év ha jól számoltam....letöltött már vagy hetet kb...durván számolva még hét vissza van...Azt meg kizártnak tartom, hogy esetleg jó magaviselet miatt....esetleg fokozatot enyhítenék...
Én 13-14 körül tippeltem a fentieket figyelembe véve....(de 15 max-ba....figyelembe vve a fentieket...erre a tv is lehetőséget adott volna...) tévedtem...
Súlyos büntetés ezekért a bűncselekményekért, de várható volt.
A mai Magyar Nemzetben olvastam, hogy a bíró nem volt indulatoktól mentes, amikor Dezső Antal perbeszédét idézte fel. "Szebeni bíró szerint a perbeszédben elhangzottaknak akár bütetőjogi következménye is lehetne, ha az ügyvédet nem védené az alkotmány." Azért ez elképesztő, hogy mindenkit felelőségre akarnak vonni, aki meg meri mondani az igazat. Halkan megjegyzem, hogy ha a bírókat nem védené az alkotmány, akkor talán nekik se lenne ilyen nagy a szájuk és jobban átgondolnák a döntéseiket.
Egy másik érdekes részlet a cikkből: "Az ügyészség- bár elismerte Kaiser ártatlanságát a móri vádpontban- a felmentő ítélet visszavonását indítványozta." Nem értem, hogy mi a célja ezzel az ügyészségnek. Megint vissza akarják tetetni Kaisert az előzetesből az életfogytba?
Úgy gondolom, hogy a bíróságnak és az ügyészségnek inkább a saját háza táján kellene söprögetnie és nem másokat fenyegetni felelősségrevonás lehetőségével.
Kaiser Ede nem bűnös a 2002-ben elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásban - mondta ki pénteken a Fővárosi Bíróság. A vádlottat ugyanakkor 18 év szabadságvesztésre ítélték tucatnyi más bűncselekmény - a többi között minősített rablások, testi sértések, lőfegyverrel való visszaélés - miatt első fokon a perújítási eljárásban.
Nem értem....szégyellem, valamennyire kicsit értek a joghoz, de most ezt nem értem...bár észrevettem, hogy kezdek hülyülni....úgy hogy bennem van a hiba - lehet .- közvetve az eljárásjog alaelveit rúgják seggbe....még akkor is ha megidokolják törvényileg....
Nekem az lett volna logikus, ha Kaiser elsőfokú ítélete után az ő ügyét egyesítették volna Hajdúéval másodfokon. De ezt a Weiszdorn-Hajdú párosítást én sem értem. Azért linkeltem be a cikket, hátha valaki meg tudja ezt magyarázni.
Ha ugyanazon fegyverszakértői vélemények alapján más tényállást állapított meg a bíróság Weiszdornnál az őr megölésével kapcsolatban, mint Kaisernél, akkor ez nem azt jelenti, hogy valamelyik bíró hibázott? Vagy ez még belefér a bírói mérlegelés szabadságába? De nem hiszem, hogy ezt csak a két ügy egyesítésével lehetne tisztázni.
Szerintem meg kéne már vizsgálni ezt az egész móri ügyet az elejétől kezdve.