Keresés

Részletes keresés

baluka.hu Creative Commons License 2019.10.29 0 0 1473
Konvektorral fűtjük a lakás többi részét.
Akkor másképp kérdezem. Ha mondjuk törölközőszárítós fűtést szeretnénk, az milyen fogyasztást produkálnak a fent leírt helységben?

Értem, amit mondani akarsz, de akkor most próbáljunk tényeket is beletenni.

Azért ide írtam, mert számítok a tapasztalatokra.
Előzmény: Téli nap (1472)
Téli nap Creative Commons License 2019.10.29 0 1 1472

 A nem fűtött csak fürdés idejére fűtött fürdőszoba  épületfizikai esete.

 

 Volt egy család,    szép nagy házban éltek, mindenük megvolt (majdnem)  csak éppen vezetékes vízzel nem rendelkeztek, mint a Mo.-i  családok 80 - 85   % -a.

 

 Úgy 65 éve meg még előtte is. Természetesen az emberek akkor is tisztálkodtak. Ki  így, ki úgy, ki hetente,  ki más naponként, ki évente eccer -kétszer fürdött mint a spanyol Isabella, aki kiverte a mórokat, akik állítólag szertettek förödni.

 Szóval ez a nagyházban élő nagy család rendelkezett fürdőszobával, de vezetékes víz  és fűtés híjján arra  a célra nem használták. Maradt a konyha,  ahol naponta többször is égett a takarék tűzhely. Jó sok idejig.

 

 Aztán úgy  60 -65 éve bevezették a folyóvizet, beüzemelték a fürdőszobát, kezdetben egy rézhenger termelte   melegvizet, majd villanybojler. Minden volt,  kivéve a fűtés, igaz a nyáron nem is kell. De gyütt a tél, és ők rendűletlenül fürödtek.

 És mivel takarékosak is voltak,  a háznak csak az egyik részét lakták , a 140 nm -nek cirka a felét. A fürdőszoba pedig pont a túlodalon volt   3 fűtetlen helyiséggel körülvéve, sőt a 4. a külvilág az 5. a padlás.

 Fürödtek,    nagyon élvezték a gőzt,  a sok párát és csodálkoztak, hogy a falakon patakokban folyt a víz. Sőt mondták, hogy a pára a gőz is fűti a fürdőszobát. 

  Aztán úgy tél vége felé  csodálkoztak, hogy a szomszéd helyiségek falai is csurom vizesek voltak, annyira, hogy a vakolat is mállani kezdett.

 Nyáron úgy ahogy kiszáradtak a falak, de a vakolat mállás folytatódott. Még vagy  három tél, mire nagy nehezen  csak rájöttek, hogy  a fűtetlen fürdőszoba milyen károkat okoz.

 Átrendezték a lakást télen, a fürdőszoba felőli részeket használták -újra vakolt falakkal  és magát a fürdőszobát is fűtötték.

 

 Természetesen lehet úgy is gondolkodni, hogy minek fűteni a fürdőszobát ,  vagy csak a fürdés idejére. Igen lehet, de a jéghideg falak ilyen jelenségeket produkálnak.

 

 

 Viszont pótfűtésnek kitűnő az elektromosság - jó az egésznek is ha van pénz és teljesítmény rá.

  De pl.  a lakás helyiségeit 20 -21 fokra fűtjük bármivel  , így a fürdőt is. És ha a családban akad valaki aki a 24 - 25 fokos fürdőt szereti, arra jó az időszakos pótfűtés .

Téli nap Creative Commons License 2019.10.29 0 0 1471

Azzal fűtsd a fürdőszobát amivel a lakás többi helyiségeit.

 

   "Csak fürdés idejére fűtenénk."  

 

Lehet, de ellentmond az épületfizika összes törvényeinek.

 

 Másképpen mondva : a fűtetlen, nem kellően fűtött fürdőszobát sok mindenre lehet használni ( raktár  éléskamra stb. ) még fürdőszobának is. Csak ez nagyon ellentmond a másik kívánságnak, a költség hatékonyságnak !!

 

 

 Viszont kiegészítő fűtésnek nagyon jó  és viszonylag egyszerűen megoldható elektromosan is.

 1db  elektromos   1 - 1,5   kW -os  falra szerelhető hősugárzó  és kész a kiegészítő fűtés. Kb. 10 eft .

Előzmény: baluka.hu (1470)
baluka.hu Creative Commons License 2019.10.29 0 0 1470

Sziasztok! Társasház 2. emeletére 10,5 köbméteres fürdőszoba gyorsfűtésére keresek megoldást. Csak fürdés idejére fűtenénk. Mit ajánlotok, ha a költséghatékonyság is számít? Köszönöm :)

István a kováts Creative Commons License 2019.10.23 0 0 1469

Pl. mert nagyon drága  3 x annyi mint a gázfűtés.

Előzmény: miklos89 (1468)
miklos89 Creative Commons License 2019.10.23 0 0 1468
Megírod azért, hogy miért nem tanácsolod? Köszi előre is!
Előzmény: István a kováts (1467)
István a kováts Creative Commons License 2019.10.23 0 0 1467

  " itt meg lesz szüntetve a jelenleg használt gázkazán"  Csábító elképzelés, de minden racionalitást nélkülöz.

 Kiépített gázrendszert likvidálni...lehet, de … na ne mondjam !!

Előzmény: miklos89 (1466)
miklos89 Creative Commons License 2019.10.23 0 0 1466

Sziasztok!

 

A következő kérdéssel fordulnék felétek:

* milyen olyan elektromos kazánt + kandallórendszert + padlófűtésrendszert javasoltok,

amely képes kényelmesen ellátni a következő házbővítéses konstrukciót:

* régi 30 nm-es rész (a ház amit bővítünk)

  - itt meg lesz szüntetve a jelenleg használt gázkazán

  - 3 radiátor van 3 helyiségben, ezek megmaradnának

  - nincs padlófűtés!

* új 70nm-es rész, amely egy légtérbe lesz nyitva a régi 30 nm-rel

  - kandallós nappali

  - egész területen padlófűtés

  - nincs radiátor sehol.

* Előbb utóbb pedig az egész rendszer napelemre köthető kéne legyen.

 

Szívesen vennék konkrét elektromos kazán ajánlásokat (kinek mi vált be), ezen kívül kandalló (vízteres) rendszerre is elfogadnék tippeket. Vagy egyáltalán, hogy ti hogyan csinálnátok meg ezt a rendszert.

 

Köszönöm szépen előre is,

Üdv:

Miklós

SolnesMM Creative Commons License 2019.10.06 0 1 1452

 Érdekes adatok !

Előzmény: oksa25 (1451)
oksa25 Creative Commons License 2019.10.06 0 0 1451

Szia!Nekünk egy 80 nm és tetőtéri lakásunk van és 3 db infra panellel fűtöttünk.Minden villannyal megy nálunk 23 fokok voltak álltalában és a leghidegebb hónapban fizettünk 28000Ft-ot.Hangsújozom,hogy ebben az egész fogyasztás benne volt.Sokan le akartak beszélni,de örülök,hogy ezt választottam.

Előzmény: Rakosijudit (1451)
Korundos Creative Commons License 2019.10.06 0 0 1450

 Még mindig ez tévhit !!

Előzmény: energ (1454)
Törölt nick Creative Commons License 2019.10.06 0 0 1449
Jófogáson van meg új .
Előzmény: csehe02 (1457)
energ Creative Commons License 2019.09.13 0 0 1461

Tapasztalat.

 

Meg elemi fizika...

Előzmény: a tömeg az tömeg (1456)
czapu Creative Commons License 2019.09.12 0 0 1460

Tiszteletem!

Van egy 2,4 x 3,5 méteres 2,3 m. magas előszoba, amibe valami temperáló fűtést szeretnék tenni.
A fal 28 cm, és 8 centis szigetelés van rajta.
Az elvárás 13°C körüli hőmérséklet temperáló jelleggel.
Villanyos megoldás lenne jó, mert azt a legegyszerűbb installálni.
Gondolom, hogy infra nem játszik, mert csak a cipő, kabát le-felvétele lenne a tartózkodási idő.
Mivel lehetne gazdaságosan megoldani a feladatot?

Köszönöm.

István a kováts Creative Commons License 2019.09.11 0 0 1459

 Az hogy falusi az hogy  2000-es években épült az sokat nem mond.

  Hogy  30 nm az egy konkrét adat. Feltételezhető, hogy egy egyedül álló épületeben van, így a hőigénye fajlagosan nagy. De mint írták konvektorban gondolkodj.

 100 -120  eft ból kis szerencsével megoldható.

 Villany   ? Fűtésre .

Ahhoz kell hálózatbővítés,  kell legalább 2 hőleadó  és  a fenntartás nagyon drága lesz.

 

 Villanyfűtéssel a téli fűtési rezsi lehet akár 200 ezer ft ugyan ez gázzal olyan 70 ezer ft.

 Amúgy a villany beruházás a legkisebb.

 Az lehet olyan 70 -80 eft.

  Villanyvételezési lehetőség bővítés, vezetékek, készülékek  és némi munkadíj.

 

 Tehát gázkazán mint írtad 500 eft  - nagyon alsó hangon, lehet az több is

 

  konvektorral 100 - 120 eft és

 

a villannyal az a 70 -80 eft.

 de a fenn tartásból -üzemelésből az a különbözet hamar megtérül.

 

 Viszont szigetelni azért nem ártana.

 

 

 Melegvízre egy 50 literes tárolós  villanybojler. Kb. 100 eft ért felszerelik és bekötik.

 

 Habár ezt nem vettem figyelembe  :

 "mivel a meglévő régi nyílt égésterű gázkazán megadta magát."

 Tehát elviekben kell lenni kiépített radiátoros fűtési rendszernek  2 vagy  3 radiátorral.

 Akkor vásárolsz egy villanykazánt és azt bekötöd a  betrafált gázkazán helyére . 100 eft -ból talán megoldható. ha nem túl nagy teljesítményű az a kazán. 3 kW nagyon szűken elég.

 melegvíz ekkor ?  Egy nyílt égésterü  kéményes vízmelegítő a mostani kazán helyére. Elvileg a kéményt  így is bélelni kell, de párévig bélelés nélkül is elmegy.

 

 Feketén kéményseprő nélkül, de csak pár év.

 

 az még egy 25 Amp -es biztosítéknál is elmegy.

 

 

 konkluzió . kevéspénzből jó megoldás lehetetlen,  főleg úgy hogy a szigorú szabályokat is betartjátok.

 

Előzmény: csehe02 (1457)
Grossbau Creative Commons License 2019.09.10 0 0 1458

Tegyél bele egy parapet konvektort !

 

 Jobban jársz mint a villannyal .

Előzmény: csehe02 (1457)
csehe02 Creative Commons License 2019.09.10 0 0 1457

Sziasztok!

 

Kis falusi garzonlakás fűtésére és melegvíz előállításra keresek megoldást, mivel a meglévő régi nyílt égésterű gázkazán megadta magát.

Új, modern gázkazánra kiegészítőkkel, kéménybéleléssel stb kaptunk ajánlatot, az 4-500.000 forint lenne. Ezért elkezdtünk elektromos megoldásokban is gondolkodni...

Lenne valakinek ötlete olcsóbb megoldásra, ahol nem többszöröse a havi rezsi a gázhoz viszonyítva és megfizethető a kiépítés is?

A lakás 30 m2, nincs hőszigetelés, 2000es években épült:

-Szoba és főzőfülke

-Fürdő

-Mini előszoba

a tömeg az tömeg Creative Commons License 2019.09.09 0 0 1456

""Használj quartz, vagy halogén hősugárzót, úgy hogy akkor fűtesz és az ott, ahol vagy.  

 

 

 

 

Sokkal olcsóbb, mint a gázfűtés. 

 

kitűnő energetikus vagy !

 

 

 

Előzmény: energ (1454)
nihill01 Creative Commons License 2019.09.09 0 1 1455

Fűtő felület mérete meg kit érdekel. Vagy a fűtés időtartama?

Hősugárzó olcsóbb mint a gáz, ajjajj megint megyünk befelé az erdőbe...

Előzmény: energ (1454)
energ Creative Commons License 2019.09.09 0 0 1454

Fűtésnél az számít, hogy mekkora a fűtő felület hőmérséklete. 

 

XIX. Században rájöttek, hogy a hatásfok: (t1-t2)/t1.

 

Használj quartz, vagy halogén hősugárzót, úgy hogy akkor fűtesz és az ott, ahol vagy.

 

Sokkal olcsóbb, mint a gázfűtés.

Előzmény: Rakosijudit (1451)
nihill01 Creative Commons License 2019.09.09 0 0 1453

Fűtő klíma nem jöhet szóba?

Előzmény: Rakosijudit (1451)
a tömeg az tömeg Creative Commons License 2019.09.09 0 0 1452

 Viszonylag  kisméretű a lakás, de ennek ellenére az elektromos fűtés nagyon drága lesz.

 A beruhása kb. a harmada negyede  a gázfűtésnek de ez az előny hamar semmivé válik. 

 Némi általános tájékoztató  .

 Egy ekkora méretű lakás éves hőenergia igénye fűtésre     kb.7800 kWó.

 Ennek költsége villanyárammal 297 000 ft , gázzal kb. 100 000 ft.

 A kályha fűtés se olcsó  és nagyon macerás, a komfortja sem az igazi.

 Ha lehetne megvizsgálni a padozat hőszigetelését is.

Előzmény: Rakosijudit (1451)
Rakosijudit Creative Commons License 2019.09.08 0 0 1451

Üdv Mindenkinek!

Adott 39nm-es földszinti lakás, durván 10x4 méteres. A 10m falaknál szomszédok vannak. A rövid falaknál 10 cm szigetelést tervezünk. 2 db fa, termo ablakokkal. Eddig kályha tüzelésű volt, szeretnénk elektromosra cserélni. Mi a javaslat?

Előre is köszönöm! 

Téli nap Creative Commons License 2019.08.31 0 0 1450

 Ha nincs más megoldás, hát ezt.

 De sokba fog kerülni !!

 

 kell legalább  7 kW villamos teljesítmény, azaz  egy  32  Amp vételezési lehetőség.

Előzmény: gyollaika (1449)
gyollaika Creative Commons License 2019.08.30 0 0 1449
Sziasztok
Egy kB 16 nm-es iroda teli futesehez nézegettem elektromos futopanelt.
Az ablak szigetelt, az ajtó nem, b30 - as téglából épült, szigetelés nélkül.
Mit javasoltok?
Zöldár Creative Commons License 2019.08.25 0 0 1448

 De ez is csak a folyamatos fűtéshez ill. a temperáláshoz elég.

 

 Gyors felfűtés ezzel se fog menni.

 

 

 Egy ekkora lehűlt ház  gyorsfelfűtéséhez  kell vagy   20 - 25 kW..

 Egy kandalló ami,    legalább 15 kW-ot produkál   + az elektromos fűtőtestekkel viszont megoldható a probléma.

Előzmény: Zöldár (1447)
Zöldár Creative Commons License 2019.08.25 0 0 1447

Akkor teljesítmény problémáid nem leszenek. De azért a rezsi …..  a  fűtési elég magas lesz !!

Előzmény: csucsok69 (1446)
csucsok69 Creative Commons License 2019.08.23 0 0 1446

Van 3x25 amperem...

Előzmény: Zöldár (1445)
Zöldár Creative Commons License 2019.08.21 0 0 1445

 Más a temperálás és más a fűtés. A temperálást viszonylag kis teljesítménnyel  meg lehet oldani, a téli fűtést  , főleg az időszakosat viszont csak komoly teljesítménnyel. Ehhez kell kiépített hálózat és  megfelelő csatlakozási teljesítmény. Egy korábban nyaralónak használt/épített háznál ennek valószínűsége minimális.

 Tegyük fel  van   25 Amp, az semmi, de ha  32 Amp, fűtéshez az is kevés.... 5 ill. 7  kW.

 A felfűtésről nem is beszélve. Ahhoz minimum 20 kW teljesítmény kell.

 Tehát készülékek nézegetése itt semmire sem vezet.

 Időszakos,  gyors felfűtéshez egy nagy teljesítményű kandalló kell !!

 Sőt 80 nm -es házhoz legalább 2 db.

Előzmény: csucsok69 (1444)
csucsok69 Creative Commons License 2019.08.20 0 0 1444

Sziasztok.

Balatoni, nyaralónak használt, 80nm-es méretű családi ház téli temperálását, illetve adott esetben fűtését szeretném megoldani fali fűtőpanelekkel. A falak kb negyven centisek, a nyílászárók újak. Mire figyeljek a vásárláskor, illetve van-e valakinek tapasztalata az olcsó konvekciós fűtőtestekkel kapcsolatban? Pl Klarstein. Tudom, hogy nem egy komoly név, de nekünk pl. a konyhai szagelszívónk  Klarstein, és évek óta hibátlanul működik, akkora a szívóereje, hogy ha bekapcsolom, akkor a huzat behajtja az ajtót😃

Előre is köszönöm a válaszokat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!