A rájátszás már ott eldőlt 80%-ban nyáron, hogy a siralmas magyar magunk nem hogy nem javult semmit, de talán gyengébb is lett. És jött egy ismeretlen edző, akit a kincstári optimizmus sokaknál úgy néz ki magasabb polcra emelt, mint amit a helyzet most mutat, hát eddig ő sem lett megváltó.
Volt 20-22 éve egy sikeresebb harom idényes villámidőszakunk, az kevesebb, mint 10%-a a szezonjainknak. Szép volt, jó volt az az öt döntő, tele gyönyörű emlékekkel, de egyértelmű, hogy azok voltak a nagyon is kivételes szezonok.
Az, hogy most éppen kik állnak 1-8. pozícióban ehhez a 31 szezonnyi történelmi tavlathoz nem számít, más csapatokkal nem is akarok foglalkozni igazán, de a hagyományosan 8-ba jutó csapatok az az Olaj, az Alba, Falco, Körmend, az ő helyük szinte fix, az ASE neha azert hianyzik onnan, de csak nagyon neha, míg a ZTE általában inkább bejut, mint nem. A maradék 3 vagy éppen csak 2 helyre a 31 A csoportos szezonunk kevesebb, mint feleben értünk oda.
A Szeged, Pecs, Deac, Kecskemét, Sopron csapatánál általában jobbak vagyunk hosszú távon, nem hiaba a leggyakoribb szezonvégi helyezésünk a 9. hely (10/31).
Ez van, ez a realitás. Inkabb nem jutunk be a 8-ba, mint igen (14/31).
16 eladott labdánk volt, de pl. Ase több labdát ad el átlagban.
Paksnál Kacsa van, akinek nálunk Borisznak kellene lenni, nem úgy néz ki jelenleg és Jani, aki válogatott játékos, nálunk nincs magyar válogatott játékos, nem beszélve, bár én nagyon nem kedvelem Csirkét, de az Ivánnal való edzői összehasonlításból nehéz lenne nem őt kihozni, 6. legjobb DRTG mutató, mi 14. helyen vagyunk 14 forduló után továbbra is.
A tavalyi légiósok nem voltak ezerszer jobbak pl. Ford.
Fodor utolsó 2 szezonjában jelentősen estek vissza a számai, nem miatta jutottunk be a rájátszásba, ráadásul sérülékeny volt és védekezésben lelassult, többiek kiegészítő szerepben voltak Kornél, Marci.
Ronca szerepe átalakult, padról jön, hasznos kiegészítő, fontos rotációs játékos még mindig 20 percekre, de pl. a Deac elleni támadólepattanói kulcsfontosságúak voltak, blokklistán 8. helyen.
Amúgy nem reális a kép, sokkal rosszabb az 5-9, 35%-os mutató.
A rájátszás a januári 4 meccsen dőlhet el, illetve a sérültek, hiányzók állapotának függvényétől, amiből 3 hazai és idegenbeli Ase. Az utána következő lépések lehetnek érdekesek, ahogy alakul.
Halmai Dani az első kör pozitív meglepetése, tegnap mégis alig játszott, a fiatalok közül a legkevesebbet játszotta, miért, miközben +4 a fejlett statja?
Azért egy 2X Bajnok és Kupagyőztes, Klub történelmileg 8-on kívüli, erre felhúztam a szemöldököm, így óévbúcsúzás előtt, abszolút belüli, bezzeg, akik most 8-ban vannak pl. Sopron, Kecskemét, na ők aztán, mivel is jobbak nálunk, úgy történelmileg?
De lehetne sorolni a neveket, korábban meg is tettem, pl. Szöged, Pécs, Deac rajtunk kívül nyertek érmet vagy Kupában, vagy Bajnokságban, lassan az összes közvetlen rivális rajtunk kívül, véletlen lenne, aligha.
Dehogy kell egy Szurkolónak elfogadni, sőt, pont, elég volt a langyos semmiből, 2017 óta nem jutottunk rájátszásba 2 meccsre van az MTE, biztos, hogy a keret ennyire képes, mi van a szakmával, Ivánnal?
A valóság az, hogy a KKK az A csoportos idényeinek (31) több, mint felében (16) a 9. vagy 12. helyen végzett. Négy közé mindössze 5-ször jutottunk, örüljünk hogy abból 3-szor döntő is lett, és kétszer arany.
Ez a Klub történelmileg inkább 8-on kívüli, mint belüli, és egyáltalán semmi nem utal arra, hogy ez változna, se rövid se hosszútávon. Nehéz ezt egy szurkolónak elfogadni, az igaz, de ha sikerül, legalább nincs pofán baszódás minden évben.
Ez volt a magyar magunk tavaly is, Plézer valójában nem osztott, nem szorzott. De nem csak tavaly óta értékelhetetlen a magyar keretünk a 8-hoz, hanem kb. Fodor távozása óta az.
Csorvási használhatatlan. Tavaly még szidtam a Lazicot, hogy miért nem használja, sajnos nem lehet igazán használni. Lassú, körülményes nem A csoportos szint. Roli még jobban igyekszik, de sajnos eljárt az idő, feltételezem karrierjenek utolsó meccsei vannak hátra.
Szvsz ötödik légiós ezen a csapaton nem sokat segítene. Lóvé így is kevés, Rudez 4 hónapja semmit nem tud kezdeni a védekezéssel, lepattanózást folyamatosan elveszítjük, kétszámjegyű eladott labdák, lassú, ritmustalan játék.
Hozzuk ki a maximumot a szezonból és próbáljunk egy magyar magas embernek olyan jövőt felvázolni, amiért hajlandó lenne ide jönni és pótolni Rolit. Ha ez nem sikerül, akkor b@szhatjuk a következő szezont is.
Azért az luxus, hogy fizetünk egy Csorvásit -talán?- közel légiós pénzért (? ezt nem tudom), aki -nem bántva de tényeket közölve- gyakorlatilag használhatatlan és az amúgy is szűkös keretben óriási luxus, főleg magas ember terén...Magyar magunk gyakorlatilag szintén. Roli még küzd a maga módján. Vannak ügyes játékosok a fiatalok között de egyik sem kész játékos még sajnos, mindegyiknek idő kell. Nekünk az meg nincs. Paks tényleg jó példa. Ha nincs minimum két jó magyarod a keretben, meg lehet b@szni :) ... mert a légiós kiválasztás gyakorlatilag lutri... Még azt sem mondanám, hogy feltétlen edzőkérdés, itt a keret lett elb@szva nagyon de nagyon. Túlértékeltük a magyar magunkat... Nem tudom, hogy ez a szezon menthető-e még 5. légióssal. Én most valahogy nem látom a csodát...
Volt 14 eladott labdánk az se kevés,plusz a négy magyar játékosunk mezönyböl 9 böl egyet dob be azért ez nagyon gáz,jó lenne példát venni a paksról rudez ott van kettö három külföldi meg két jó magyar.Nálunk akkor volt eredmény mikor ment a rolinak az sajnos már négy éve nem nagyon dupla duplázik plusz volt egy fodor marcink vagy egy kiss kornél és horváth marci.Tavaly a laziccsal leglább volt védekezés és a légiosok ezerszer jobbak voltak most kéne hozni egy ötödik légiost akkor talán
Sajnos borzasztóan gyenge csapatunk van. Ennek a csapatnak, ebben a formájában nincsen esélye a rájátszásra. A magyar mag nem tud segíteni a légiósokon Roli sérült, Boris felkötött kézzel üli ki éppen a második félidőt Szolnokon, ha ők hosszú távra kidőlnek a rotáció és az edzésmunka is mehet a kukába.
A fiatalok egy-egy villanáson kívül nem tudnak sajnos semmit hozzátenni, Beni pedig B csoportos szint. Ilyen magyar mag mellet 4-5 olyan spíler légiós kellene akiket talán az elmúlt 4-5 év keretéből lehetne egyenként összerakni, nemhogy az idei csapatban lennének meg.
A jelenlegi 5-9-es mérleg és a 10. hely abszolút reális kép, ez a csapat ennyit tud, kiesni nem fogunk, de alkalmatlanok vagyunk a rájátszásra. Újabb szezon mehet a kukába, újabb szezonban nem sikerült elérni a kitűzött célt, újabb szezonban b@sz pofán minket a valóság.
"Filipovics Gordan több, mint négyszázötven tétmérkőzésen lépett pályára a Kaposvári KK színeiben és több mint négyezer-kettőszáz pontot dobott, mindkettőben a második az örökranglistán Hendlein Roland mögött."
"Indítsuk a hetet egy győztes mérkőzés összefoglalójával. Jöjjenek a Hübner Nyíregyháza BS elleni meccs legszebb jelenetei, köszönjük szurkolónknak a felvételt!"
https://www.sonline.hu/helyi-sport/2022/12/otthon-csalad-baratok-valora-valtak-gordan-filipovics-almai "Mindig fantasztikusak voltak a szurkolóink, rengeteget segítettek abban, hogy kiváló eredményeket érjünk el. Soha nem úgy álltam hozzájuk, hogy én vagyok a „nagy” Gordan Filipovics, hanem mindenkire barátként tekintettem. Ha hívtak, akkor mentem velük például meginni egy sört, de természetesen a sport volt az első. Miután a gyerekeim megszülettek ők kerültek az élre, aztán a kosárlabda, majd a feleségem."
Hát én a Szeged meccs óta most voltam először, és sok pozitívumot azért nem láttam. A védekezés helyenként működött, és nyertünk, kb. ennyi.
Az új néger irányítóban semmit nem mutatott, csak az 1-1-zés. Oké, hogy szép számokat hozott, de gólpasszt mennyit adott, nagyon úgy játszott, hogy ő is csak egy tucat streetballer, sokat dobott, ő nyerte meg, de.... Arisban több az irányító, ő mozgatta is a csapatot meg fazont szabott a tamadasainknak, aztan ugye rola is kiderult, hogy 2-es elsosorban (annak szerintem elit), es csak eliranyitgat masodsorban.
Gabric jokezo dobo, de labon egy szinttel lassabnak tunt joparszor, mint a tobbiek.
Hughes extra, mint a tavalyi magas negerunk, de erovel o sem birja vegig majd.
Csorit vegre hasznaltuk, Benitol nekem viszont ez nagyon keves, pedig a 2022-es naptari evben tenyleg a legjobbat hozza ki magabol, végtelenül rendes gyerek meg minden, tudja a helyet, szerepet a csapatban, de ilyen testtel, felepitessel egyszerűen nem ertem, hogy miert nem lett jobb jatekos a 7-8. embernel. Roland már sajnos ennyi, szep volt, jo volt, de ez mar elonyugdij. Sosem fogom tudni megbocsatani a Klubnak, hogy ekkora helyi ikonnak es legendanak, aki a klubhuseg mintakepe a bajnoksagban (Fepun es rajta kívül nem tudok mondani messze senkit ebben a kategoriaban), sosem tudott egy valoban eremeselyes csapatot melle tenni. A két negyedik helyes csapatból az első csak-csak, alulról surolva, a masodiknak mar inkabb szerencse volt az elodonto.
Na de visszaterve a tegnap elotti meccshez, Halmai ujfent tetszett nekem, de Borisz miert nem jatszott? Fasirtban van Rudezzel/(sel?) is?
Ja es A Spori. En most voltam először ott újra az Arena ota, es hozza kepest nagyon tornaterem benyomasom volt, eros visszalepes, persze ertheto okokbol. Az atepites miatt vhogy a nosztalgia sem fogott el, pedig huszonx ev alatt azert volt reszem ott megannyi sikerben, boldog gyozelemben, bajnoksagban, oromben, unneplesben es szivbemarkoloan szomoru pillanatokban is, emlekek, baratsagok sokasaga kot szerencsere a regi Sporihoz. De ez mar egy uj, egy masik.
Boldog Karacsonyt mindenkinek! Eredmenyesebb masodik kort kivanok, de szamomra a realitas, minden csopogo kincstari duma ellenere a 10-11. hely, ebben a szezonban is.
Gratulálok a Nyír1 elleni idegenbeli győzelem után az újabb hazai győzelemhez Csapatnak, Szakmai Stábnak! Deac sérültjeinek, hiányzóinak mielőbb felépülést, visszatérést. Végre októberi Szöged elleni után sikerült ismét nyerni hazai pályán, először a kicsiben, most volt a legjobb hangulat, mindenki átérezte a meccs fontosságát, súlyát, zsinórban 2 győzelem 5-8-as mérleggel letudtuk az első kört, remélhetőleg a második kör sikeresebb lesz és elérjük a kitűzött célt. Isiah legyen inkább ÍB, hozott egy új impulzust, lendületet, ez látszott a meccs kezdetétől, ráadásul mellette a többi légiós is feljavult (Szeba, Toma, Mike). Nagyon kellett a győzelem mindenkinek pályán belül és pályán kívül is, tökéletesen látszott. Örültem, hogy sokkal több Szurkoló, néző volt, mint amennyit vártam előzetesen, hétköznap, Adventi készülődés, legutóbbi hazai, formaingadozás stb. jó, hogy többen is haza tudtak térni, jó volt velük együtt, közösen szurkolni, sokat jelentett. Ronca üzenete is célba ért: "S Kaposváron nagyszerű szurkolók voltak, vannak és lesznek is."
Így hazai óévzárásként sikerült visszaszereznetek a bizalmat, örömet, mosolyokat, boldogságot, amiket annyira hiányoltam korábban. Tetszett, hogy a Klub készült, bemutatás után szaloncukor "zápor", Halmai Petra Olimpikon úszónk feldobása, félidei dobóverseny, persze a körítés úgy teljes, hogy a győzelem is ott van mellette. Jó volt látni és átélni a végén közös ünneplést Gordannal, aki mikrofont ragadt akkor meg úgy a lefújás után egy pillanatra elfelejtettem a korábbi sok dühöt, mérget, feszültséget. Igazi hullámvasút szezon eddig, magasságok, de iszonyú mélységek.
Ami tetszett:
- Jól kezdtünk, uraltuk a meccs nagy részét, 34 percen át vezettünk. - ÍB első hazai debütálásán, bátran vállalt, fellépett a végén vezérként 84-82-nél, mikor a triplát ráemelte, nem voltam nyugodt, mert előtte nem ment neki, de bement, eldöntötte, 9/10 90% büntető, 7! kiharcolt fault, 3 pattanó, 1 szerzett és csak 1 eladott labda. Persze sokat vállalt, remélhetőleg, ha jobban beilleszkedik még jobban bevonja a társakat. - Clutch stat ÍB és Szeba 9 pont, túloldal Mócsán 8. - Beni fontos kosara, kellett nagyon, Mike kifújása után. - Eladott labdák száma (11). - Támadópattanók száma (10), második esély. - Halmai Danival +5.
Nem tetszett:
- A korán megszerzett 12 pontos előny gyors leolvadása. - Technikaink száma, minket sújtottak rendesen, a túloldalon bezzeg elmaradt, néma síp mikor Puska Bencét hátulról lökték meg levegőben, az csúnya volt. - 7 kihagyott büntető hazai pályán sok. - Borisz, Márkó nem játszatása, kellenek a rotációba, ha sérültek, vagy betegek, akkor érthető döntés, és tárgytalan, de meglepett, hogy nem játszottak.
u.i: Gratulálok Oroszlányi Barátainknak, hogy bejutottak a Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé, teljesen megérdemelten, sok sikert a Kupában, remélem kedvező sorsolás lesz, szurkolunk.
Kellemes Ünnepeket kívánok mindenkinek, külön kiemelve Szurkolótársakat, Oroszlányi Barátokat.
"– Kitartást kérünk tőlük – felelte arra a kérdésre Hendlein Roland, mit üzen a szurkolóknak –, hiszen a bajnoki szereplésünk nem olyan, mint azt az előszezon után várhatták. De azon dolgozunk, hogy minden jobban menjen és sikerüljön, s tudjuk azt a teljesítmény hozni, mint a felkészülési összecsapásokon. Bízom benne, hogy bár hétköznap lesz a meccs, sokan kilátogatnak és buzdítanak minket a Kaposvári Városi Sportcsarnokban, mert tudjuk, a pályán a hatodik ember a néző. S Kaposváron nagyszerű szurkolók voltak, vannak és lesznek is.
Lukács Norbert mandulaműtétje, valamint Jimmy Gavin sérülése miatt két kulcsember is kiesett az Olajbányász aktív rotációjából. Gavin felépüléséig a klub vezetése egy új légióst igazolt.
A szakmai stáb választása arra a Dayon Griffinre esett, aki a Kaposvár csapatában mutatkozott be a magyar bajnokságban. A szerkezetváltás mellett döntő somogyiaktól Griffin most az Olajbányászhoz szerződött két hónapra. Az elsősorban kettes poszton használható játékos csapata egyik legjobbja volt, az Olajbányász szurkolói is emlékezhetnek rá, 19 ponttal terhelte meg az Olaj kosarát a két klub kaposvári meccsén még a bajnokság elején.
Dayon Griffin már megérkezett Szolnokra, s amennyiben a szakmai stáb úgy dönt, pályára is léphet a Honvéd ellen december 21-én szerdán.
Jó hírek, hogy nem az "elátkozott" BUSZACSA, jelentősen nőttek az esélyeink az új irányító várható debütálásával, új helyszínnel, túloldal full bordásfal. :)