"Fontosnak tartom, hogy különbséget tegyünk vallás és spiritualitás között. Nézetem szerint a vallás valamely hitrendszernek a megváltó erejébe vetett hittel függ össze, amihez hozzátartozik valamiféle metafizikai vagy természetfölötti valóság - mondjuk a mennyország vagy a nirvána - elfogadása. Ehhez vallási tanítások vagy dogmák, szertartások, imádságok stb. kapcsolódnak. A spiritualitás viszont az emberi lélek azon tulajdonságaival függ össze, amelyek - mint a szeretet, az együttérzés, a türelem, az elnézés, a megbocsátás, az elégedettség, a felelősségérzet, a harmónia érzése - önmagunknak és másoknak egyaránt boldogságot szereznek. A szertartás és az imádság, szintúgy a nirváná-val és a megváltással összefüggő kérdések közvetlen kapcsolatban állnak a vallásos hittel, ezek a belső tulajdonságok viszont nem okvetlenül. Így hát az egyén akár magas szinten is kifejlesztheti őket magában anélkül, hogy bármely vallási vagy metafizikai rendszerhez fordulna. Ezért mondom néha, hogy a vallás nélkül talán meg tudunk lenni, de ezek nélkül az alapvető lelki tulajdonságok nélkül nem."
Egy gyôzedelmes csata utàn, "A kereket-forgatò"-nevû kiràly megjutalmazza dicsöséges katonàit vàrakkal, ruhàkkal, arannyal és màs dràgasàggal. Egyetlen kincsét nem adja csak nekik, melynek értéke felbecsülhetetlen, ezt a hajàban elrejtve ôrzi.
Ez a felbecsülhetetlen értékû kincs jelképezi a Lotusz szutràt, s azt a tényt, hogy Shakyamuni tanitàsai elsô 40 évében titokban ôrizte ezt a végérvényes tanitàst, amig csak az idôszakos tanokkal (mindegyik szutra amely megelôzi a Lotuszt) "ajàndékozta meg" az embereket.
Az esô egyformàn tàplàlja a földet, de a különbözô növények és fàk aszerint tudjàk ezt hasznositani, hogy milyen fajtàk. A füvek alsorendû, közepes és felsôrendû osztàlyokba vannak sorolva, a fàk pedig vagy kicsik vagy nagyok. Ugyanigy Buddhànak a valosàgos szàndéka, hogy minden embert kivétel nélkül elvezessen az Egyetlen (pàratlan) Jàrmûhöz. Tanitàsai ugyanazok mindenki szàmàra (mint az esô a növényeknek), de aszerint, hogy milyen képességekkel rendelkeznek és értik meg, különbözôképpen részesülnek belôle.
"Fukyo bodiszatva Sàkjamuninak egyik elôzö életbeli megjelenése, amikor ô maga is a bodiszattva-utat jàrta. Neve azt jelenti, hogy "soha meg nem vetô". (annak a viselkedésformànak a jelképe, hogy minden embert hatàrtalanul tiszteletbe tartani)
Ez a bodiszattva minden ember elôtt meghajolt, akivel csak talàlkkozott és azt mondta: <Hogyan is merészelném önöket megvetni? Hiszen önök mindnyàjan, kivétel nélkül el fognak jutni a "felébredésre">. Fukyo soha nem adta föl a Lotusz szutra tanitàsàt, akkor sem, ha gunyolodo, gôgös emberek kôvel dobàltàk vagy botokkal csaptak rà. S e cselekedete (gyakorlat) àltal jutott a felébredésre.
A "Törvény utolso napjai" nevü periodus (vagyis 2000 évvel Shakyamuni eltünése utàni idôtôl kezdôdôen) egy olyan kor, amely tele van zavarokkal, ellentétekkel, összeütközésekkel. Csak a többi emberben is létezô budhatermészetben valo hit és a màsok irànti mély tiszteletre alapozott cselekedetek azok, amelyek lehetôvé teszik a vàltozàst. A budhizmus azt tanitja, hogy egy ember szàmàra legjobb modon valo viselkedés: a szakadatlanul kifejezésre juttatott mély tisztelet mindenki irànt." (D. Ikeda)
A Lotusz szutra csodàlatos meséi minden kor emberét elbûvölték keleten. Kinàban pl. sokakat a népi irodalom kifejlesztésére ösztönöztek. Nincs rà bizonyossàg, de egyesek szerint hatàsàt fel lehet fedezni az Uj Testamentumban is. (Hasonlosàgot talàlni a Lotusz szutra: A gazdag ember és szegény fia c. tanmese és Szent Lukàcs evangéliumànak: A tékozlo fiu tanmeséje között.) Prof. Nakamura (hires japàn buddhologus) szerint elképzelhetö, hogy a nyugati vallàsok szeretethirdetése a keleti eszme joakarathirdetése befolyàsàra bontakozott ki.
"A Buddha oriàsi együttérzése soha nem fogy el. Bölcsessége és éleslàtàsa hatàrtalanul jàrnak el. Ezért hasznàl a Buddha parabolàkat: megràzva a fàkat, megmutatja nekünk a szelet; felemelvén legyezöjét, felfedi a holdat. Igy ébreszt föl bennünket az igazsàgra."
Daisaku Ikeda (a Soka Gakkai International tiszteletbeli elnöke) irta:
"Tanmeséket és könnyen érthetö összehasonlitàsokat hasznàlni az oktatàsra annyit jelent, mint ösztönözni a tanulokat az önàllo gondolkodàsra. Ugyanezen eszmétöl hajtva egyszer valaki olyan gyogyszereknek nevezte a Lotusz szutra hét parabolàjàt, amelyek arra hivatottak, hogy az élet betegségeit meggyogyitsàk. Egy Vasubandhu nevezetü indiai buddhista filozofusrol van szo, aki ugy a IV-V.szàzadban élt. Vasubandhu kijelentette, hogy pl. a <Hàrom szekér és az égö hàz> meséje gyogyir a pökhendi szellemiségre, amely csak az érdemeket (kitüntetést) keresi. Azoknak szol ez, akik ugy keresik a boldogsàgot, hogy közben rabjai maradnak az <égö hàznak>. A <Kincs a ruhàban> c. mese pedig pl. gyogyir a mértéktelen gögösségre, amely arra ösztönöz, hogy tagadja létezését olyan dolgoknak, melyek valojàban léteznek. Arra tanit meg, hogy a ruha bélésében (vagyis mindnyàjunk életében) talàlhato egy kincs (a buddhasàg), de az emberek nincsenek tudatàban e ténynek. Mind a hét parabola kifejezésre juttatja a Buddha minden lény irànti joakaratàt. Ezekböl hàromban a Buddha apa formàban jelenik meg, aki megmenti gyermekeit. Tchang n'gan, (T'ien-T'ai tanitvànya) irja: <Azok akik kiszabaditanak egy személyt a bajbol, ugy cselekszenek vele szemben, mint a szülei.> Nicsiren Dajsonin <szigoru> szeretetnek nevezi azt, amikor a szülö akkor is kimenti gyermekét a bajbol, ha az utàna megutàlja ezért. A Lotusz szutra Buddhàja (Juryô fejezet) àllandoan azon fàradozik, hogy megmentse a lényeket - a végtelen multtol kezdve egészen a hatàrtalan jövöig. Elettartalma örök. Pedig hol megjelenik a vilàgban, hogy megmentse az élölényeket, hol pedig ugyanezen okbol a "kialvàs" àllapotàba tér. Ez a Buddha maga a joakarat tökéletes megnyilvànulàsa."
Egyszer egy tàrsasàg elindult messzi utra, hogy megtalàljanak egy kincset. Féluton elfàradva, abba akarjàk hagyni a keresést. Kiséröjük meglàtva ezt, varàzslattal eléjük teremt egy vàrost. Meghivja öket, hogy jöjjenek a vàrosba kipihenni magukat. Amikor ujra eröre kapnak, elàrulja nekik, hogy a végcéljuk: a kincses föld màr nincs messze, buzditja öket az ut folytatàsàra. Igy sikerül öket elvezetni az utazàs végére.
A gazdag ember jelképezi a Buddhàt itt is, szegény fia pedig azokat az embereket, akik még a tanulàs és a befogadàs àllapotàban vannak.(Két "jàrmü") Ugyanugy, mint a fiu a mesében, az egyszerü embereknek sincs fogalmuk rola, hogy a Buddha gyeremekei.
A hàrom szekér jelképezi: a tanulàsi-, befogadàsi- és bodiszatva àllapotokat. (Hàrom "jàrmü") A fehér marha àltal huzott nagy szekér pedig a buddha-àllapotot (Egyetlen, kivételes "jàrmü") A gazdag ember (az apa) a Buddha, gyerekei pedig minden emberi lényt jelképeznek.
A Lotusz szutra I.-XI. fejezet elejéig, Sàkjamuni a Sas- (vagy Saskeselyü) csùcson hirdeti tanitàsàt a megjelent gyülekezet elött.
Azonban a XI.fejezet elején a földböl kiemelkedik egy hatalmas torony (500 yojana magassàgu, szélességü és mélységü - yojana= régi indiai mértékegység), amely hétféle kinccsel van kirakva (: arany, ezüst, lazurkö, gyöngyhàz, achàt, gyöngy és kormalin), s a levegöben libeg. A toronybòl egy hang hallatszik, amely biztositja a gyülekezetet, hogy Sàkjamuni tanitàsa igaz. A hangra megdöbbent gyülekezet kérdésére Sàkjamuni elmondja, hogy a toronyban maga Tahô Buddha ül, majd kinyitja a torony kapujàt. Ekkor Tahô Buddha meghivàsàra, helyet foglal mellette a toronyban és természetfölötti erejével a levegöbe emeli az egész gyülekezetet.
[Ez a szertartàs az Univerzumot jelképezi létàllapot értelemben, amely àthatol minden idön és téren. Ugyanis Tahô Buddha az elmult idök buddhàjaként van tartva, Sàkjamuni pedig a jelené; és egymàs mellett ülnek a toronyban. Azon kivül a tiz irànybol jövö összes buddha (akik Sàkjamuninak az elözö megjelenései) és nagyszàmu bodiszatvàk vesznek részt a ceremoniàn.]
Ezutàn Sàkjamuni kinyilatkozza, hogy mi is valòjàban az igazi buddhasàg. Tanitvànyait azzal a misszioval bizza meg, hogy minden embert, kivétel nélkül a felébredésre vezessenek. Azonban az eltünése utàni rossz korban - amikor az embereknek nagyon nehéz lesz hinni és megjelennek majd a 3 Nagy Ellenségként nevezett "démoni", negativ erök, akik üldözni fogjàk a Lotusz szutra gyakorloit -, ki lesz képes erre a munkàra? -kérdezi. A neves bodiszatvàk jelentkeznek, hogy ök majd hirdetik a Lotusz szutràt, de Sàkjamuni elhàritja ajànlkozàsukat és kijelenti, hogy léteznek bodiszatvàk (annyian vannak, mint a Gangesz homokszemei), akiket ö erre màr a nagyon régi idökben tanitott és kiképzett a Lotusz szutra terjesztésére. Ekkor a földböl kipattannak ezek a bodiszatvàk, élükön Jôgyô bodiszatvàval, aki a "földi" bodiszatvàk vezetöje.
A hallgatosàg nem érti, hogyan lehetséges ez, hiszen tudtuk szerint Sàkjamuni csak 42 éve "ébredett fel" ; ennyi idö nem lehetett elegendö erre a munkàra. Mire Sàkjamuni kinyilatkozza, hogy valojàban nem 42 évvel ezelött, a bodi fa alatt érte igazàn elöször a "megvilàgosodàs", hanem màr sokkal régebben a multban.
A XXII. fejezetben Sàkjamuni megbizza a gyakorlat és a Csodàlatos Törvény terjesztésével a földi bodiszatvàkat, kifejezetten a "Törvény utolso napjai"-ként nevezett idöszakban. (2000 évvel eltünése utàn idöktöl kezdödöen).
Asokàrol azt is tartja a legenda, hogy egy elözö életében, Sàkjamuni idejében, amikor még kisgyerek volt, a tegerparton jàtszva, észrevéve a Buddhàt, annak egy homokbol készült kalàcsot adomànyozott. (Szegény volt, semmije nem volt, amit adhatott volna). S a Buddha pedig megérezvén öszinte szàndékàt, tiszta szivét, megjosolta neki, hogy egy elkövetkezö életében kiràly lesz. :-)
Asoka kiràly nemcsak a buddhista iràsokban szerepel, történelmi személyiség is. (3. uralkodoja a Maurya dinasztiànak és elsö kiràlya az egyesült Indiànak.)
Uralkodàsa elején egy zsarnok volt, késöbb azonban a buddhizmus eszméi szerint, együttérzéssel uralkodott. Kivégeztette volna 99 féltestvérét ; s hadjàrata folyamàn (id.e. 259) lemészàroltatott volna néhàny szàzezer embert és bebörtönzöt volna még szàzötvenezret. Megismerkedett a buddhizmus tanaival és amikor észrevette a legyözött nép nyomorusàgàt, szenvedését, akkor eszmélt rà kegyetlenségére. Ezutàn elhatàrozta, hogy a buddhizmussal összhangban fog élni. Attol fogva lemondott a hoditàsokrol, egy békés uralkodàst alapitott, sokat àldozva a nép megsegitésére. Korhàzakat épittetett az embereknek és àllatoknak; fàkat ültettetett, kutakat furatott a kereskedelmi utak teljes hosszàban és sok népi intézményt alapitott. Minden öt évben küldöncöket menesztett az orszàg legtàvolabbi részeire is, ,hogy tàjékozodjon a lakossàg életkörülményeirôl. Buddhista misszionàriusokat küldött dél Indiàba, Cashemire-ba, Ceylan-ba és egészen Sziriàig, Egyiptomig és Macedoniàig. Ennek ellenére soha nem tette àllamvallàssà a buddhizmust, hanem a vallàsszabadsàgot védelmezte. Stb.
Alkotàsai és nézetei nemcsak a buddhista iràsokban talàlhatok meg, hanem szerepelnek sok sziklàba és oszlopokba vésett szövegben.
Azsatasatru Maghada orszàg kiràlya volt Shakyamuni (a sakjàk bölcse) idejében. Amikor még csak herceg volt baràtsàgot kötött Devadattàval, akinek sikerült arra ösztönözni, hogy ölje meg apjàt (Bimbisàra), a tròn megszerzése érdekében. Amint kiràly lett, hàborut inditott Prasenazsit, Koshala kiràlya ellen egy vitatott terület miatt, de végül is békét kötöt vele és feleségül vette a lànyàt, miàltal Magadha hamarosan India leghatalmasabb orszàga lett. Késöbb àttért a buddhizmusra és hüséges tàmogatòja lett Sàkjamuninak.
A legenda szerint (Daihatsunehan szutra), Bimbisàra kiràly, amikor làtta, hogy nem lesz örököse, elment a hegyekbe tanàcsot kérni egy istenségtöl, aki megjosolta neki, hogy egy remete halàla utàn az ö fiàban fog ujraszületni. Bimbisàra annyira türelmetlen volt, hogy minél elôbb meglàthassa fiàt, hogy megölte a remetét, s nem sokkal késöbb felesége (Vaidehi) teherbe esett, de az istenség azt is megjosolta, hogy a gyermek ellensége lesz a kiràlynak. Azsatasatru kinai vàltozata azt jelenti: "megszületés elött ellenség". A kiràly ijedtében felvitte a gyereket egy toronyba, aki azonban életben maradt, csak egy ujja tört el. Azt mondjàk, hogy még egészen fiatal volt, amikor Devadatta felbujtotta apja ellen azzal, hogy születésének történetét elmesélte neki. Apja meggyilkolàsa utàn, Azsasatru nagy megbànàst érzett. A lelkiismeretfurdalàs àllandoan gyötörte apja halàla miatt, éveken keresztül, mire 50. évében testét gennyes kiütések lepték el. Mindenki azt vàrta, hogy nemsokàra meghal. Minisztere és orvosa tanàcsàra megkerestette Sàkjamunit, aki megtanitotta neki a Nirvàna szutra alapelveit, ezàltal lehetövé tette neki , hogy eltörölje rossz karmàjàt és meghosszabbitsa életét.
[Hogyan lehetséges ez? Nicsiren Dàjsonin azt irja, hogy Azsatasatru egyike volt azoknak, akik hallottàk a Lotusz szutra tanitàsait, amely képes eltörölni minden multban elkövetett rossz cselekedetet.]
Nem tudom màr mikor és hol, élt egy kiràly, akinek semmi bizalma nem volt az emberekben, csalodott bennük, s maga is kegyetlen uralkodòvà vàlt. Gyakoriak voltak a kivégzések orszàgàban, s senki sem mert szot emelni ellene. Kivéve egy embert, aki nem birta tovàbb nézni a kiràly kegyetlenségét és bàtran kiàllt eléje, hogy a fejére olvassa gonoszsàgàt. Erre a kiràly nagy haragjàban elrendelte a kivégzését. Az ember (nevezzük Bekkyonak) ezzel a kéréssel fordult a kiràlyhoz: - Leànytestvérem esküvöje közeleg. Engedd meg, hogy a kivégzésem elött (utolso kivànsàgként) résztvehessek ezen. Megigérem, hogy utàna visszajövök. - Rendben - vàlaszolta a kiràly - de zàlogban itt kell hagynod legjobb baràtodat, hogy ha nem jönnél vissza, helyetted öt végeztethessem ki.
Az esküvö végeztével Bekkyo visszaindult a kiràly udvaràba, de utközben egyik akadàly a màsik utàn került elébe. Egyik nap jégesöben, màsik nap tüzö napsütésben kellett gyalogolnia, egyszer egy folyo àllta az utjàt, màskor meg egy leomlott szikladarab. Màs ember màr feladta volna a küzdelmet (söt, messzire elmenekült volna, hogy megörizze életét), Bekkyo azonban tartotta magàt igéretéhez, mert nem engedhette meg magànak, hogy legjobb baràtjàt végezzék ki helyette.
Végül is megérkezett a kiràly udvaràba, aki nagyon elcsodàlkozott. Azt gondolta, hogy sosem làtja többet Bekkyot. Végül is ugy döntött, hogy megkegyelmez neki, mert megvàltoztatta véleményét az emberi természetröl. Ujra meg tudott bizni az emberekben.
Sessen Doji Sàkjamuni neve volt egy elözö életében, amikor önmagàval szigoru (önmegtartoztato?) életmodot gyakorolt a havas hegyekben, acélbol, hogy megvilàgosodjon. Ez a történet a Nirvàna szutrànak a hetedik fejezetében (Shogyo) talàlhato (Dharmakshema ford.) Ebben a korban Sessen Doji màr mestere volt a brahmanizmusnak és màs nem buddhista tanoknak, de még soha nem hallott a buddhizmusrol beszélni senkit. Taishaku istenség ugy döntött, hogy probàra teszi elhatàrozàsàt. Megjelent elötte egy kiéhezett démon alakjàban és elszavalta elötte egy buddhista tanitàs versének a felét: "- Minden vàltozik, semmi sem àllando. Ez a születés és a halàl törvénye." Amikor ezeket meghallotta Sessen Doji, kérte a démont, hogy mondja el neki a màsodik felét is a versnek. A démon csak azzal a feltétellel ment bele, ha fizetségként odaadja husàt és vérét. Sessen Doji örömmel beleegyezett és a démon megtanitotta a vers màsodik részére: - Befejezvén a születés és a halàl ciklusàt, egy lény a nirvana boldogsàgàba lép." Sessen Doji felirta ezeket a szavakat a sziklafalakra és a fatörzsekre, hogy az arrajàro emberek is megtanulhassàk, majd pedig felmàszott egy fa tetejére, hogy onnan a démon torkàba ugorjon. Ebben a pillanatban azonban, Taishaku visszavette eredeti alakjàt és röptében elkapta. Megdicsérte Sessen Dojit, hogy képes volt még az életét is odaadni a Törvényért és megjosolta neki, hogy elmaradhatatlanul el fogja érni a megvilàgosodàs àllapotàt.
