Na, mondjuk én abból indulok ki, hogy a Jerem a fénykorában emlékezetem szerint volt olyan jóvágásu és attraktív férfi, hogy neki aligha kellett neki a gimis lányokat "molesztálni", mert lógtak rajta moleszta nélkül is.
Errõl hallottam történeteket, nem is egyet a Homonyik Sanyi bácsitól, aki ismert rockénekes, és aki ecsedi volt, s a Jeremmel már gimis korában tegezõdött, (ugyanis tanitványa volt Ecseden)
H.Sanyi. szerint a negyedikes gimis csajok szinte odakinálták neki magukat, iskolai kirándulások alkalmával ketten is ültek a vonaton az ölébe, szóval úgy kellet magáról levakarni a leányi tanitványait. Dr. G. Anna, késõbbi orvosnõ, a szép szõke tanitványa, az szinte felkinálta magát neki annakidején, de úgy hogy azt nem lehetett félreérteni. Azt hiszem az a csábitás be is teljesedett, ha igaz.
Mit mondjak?... a Jerem is férfi volt, és erröl mindenki tudja amit tudnia kell.
Ha H.S. valótlant mond, akkor én is valótlant adok tovább, de tõle tudom ezt.
Másik meg az, hogy szegény már meghalt, és akármit is tett, amirõl csak pletyik szólnak;-- nem tartom ide illõnek, hogy azokon lovagoljak.
Tudod: halottakról jót vagy semmit. Egyébként lehet hogy igazat állitasz, de hát tudod..... a tapintatnak van egy imperatívusza, és az miatt nem ragozok ilyesmit itten.
De egyáltalán nem ítéllek meg , ha Te meg igen, mert állitólag ez egy szabad ország, ahol mindenki azt tesz, amit szabad neki.
Gyere máskor is, és ha van releváns szalkai történeted,-emléked- arra vagyok inkább kihegyezve. Jó hogy itt összejöttünk mostanában.
Még annyit, hogy az Attila utcában az egyetlen ház, amit kívül, -az utcán- juharfák öveztek 2 oldalról is (Tompa utca és Attila utca) az a mi házunk volt.
A juharfákat központilag 1974-ben vágták ki a nyomókutas vizvezeték telepítésekor. ,ert a vizcsõ pont azok alatt kellett fusson végig az utcán.
Ha Te másra emlékszel, és a juharokat máshova lokalizálod, akkor ki kell igazitsalak, mert a környéken sem volt máshol a közelben juharfa.
(Rengeteg cserebogár volt azokon koranyáron, nagyon undoknak tartottam a dögöket, és bár központilag permetezték azokat minden évben valami lajtos traktorról, de a permetezés elõtt még hosszú ideig elviháncoltak ott esténként)
Az Attila utcai oldalon a keritéseinken belül 4 hatalmas magas jegenye is állott, az egyik egy nagyorkánszerü nyári vihar alkalmával az utca felé kidõlt, maga alá szakitva a kerítést ,plusz a villanyvezetékeket, és 4 napig az egész Attila utcát eltorlaszolta. A csúcsa majdnem a Kistér közepén volt, a szárz kútnál. Mert a kistér közepén állt egy kb 2 méteres mélységü, lassan mindig feltöltögetett száraz kút, ahova a gyerekek állandóan vagy tégladarabokat dobáltak, vagy belekullantottak, rémesen büdös volt az a gödör sokszor.
Darabokba fürészelték aztán a kidõlt jegenyét egy nagy kétkezi hosszú fürésszel, és úgy szállitották el muraközi lovas stráfszekerekkel.
A házunkat ezen a mellékelt régi képen egy piros ponntal jelöltem, a láthatóan innen felfelé vezetõ utca itt az a Tompa Mihály utca, ami a vasutállomásig futott.
A házunk mögött már a valamikori MHSZ székház is látszik, kár hogy a "kis térrõl" annakelõtte nem készült soha fotó. Erre sosem gondoltam, hogy az érdekes lehet.
Az ujtelepi péket Oláh bácsinak hívták, a házában volt a kemencéje. Kb. 20-22 kenyeret tudott egyszerre bevetni, a kemencéje már villanyfütéses volt. Onnan tudom, mert egy másik nagy nyári vihar egyszer hazavágta a Hunyadi utcai vezetékeket, és akkor 2-3 napig nem tudott sütni.
Az új Kenyérgyár elõtti idõkben tudtommal 4 "maszek" aktív pék volt Szalkán, és ez az Oláh bácsi nem csak pénzért, de cserébe adott lisztért is sütött kenyeret.
Ahogy anyutól tudom; este kellett a dagasztott és megkelt tésztát leadni nála, (pénzben nem tudom mennyi volt a sütési díj) éjjel megsütötte azokat, reggel pedig (már ha volt) akkor kézi eladásban is lehetett kenyeret venni tõle, azaz a saját hasznára is sütött/eladott a bejött lisztbõl.
De ahoz korán kellett kelni, mert olyan jó volt a kenyere, hogy azt nulla idõ alatt elkapkodták a közelben lakók.
A tésztára valóban egy kis papirra ráragasztva mindenki a nevét odairta, és a kisült kenyér tutira a gazdájához került vissza.
Anyám mindig átvágott a sineken direktbe, át a vasuti laktanya mögött. ahogy pontokkal megjelöltem, (itt csak 1 sinpár látszik, a naményi, ...de volt még jobbra egy, a nyiregyi vonal) , és Nyeste néni fáskamrája mögött a sineken át a Hunyadi utcára jutott, ott a második házban lakott Oláh, a pék.
Nyeste néni a vasuti laktanya kedves modorú remek háziasszony gondnoka volt, vasuti özvegyként a szolgálati lakása is ott volt. Remek buktákat sütött az illatuk átszállt hozzánk nyáron, és ha olyankor átmentem oda, akkor küldött is kistányéron anyuéknek 2-3 darabot. Meg én is ettem ott elõzõleg egyet...(hatalmasak voltak) Azóta sem ettem olyan jó baracklekváros parasztbuktát. Abból pénzelt egy kicsit, hogy tyúkokat tartott, tojást adott el, és az ott megszálló vasuti kalauzoknak , egyéb legénységnek nagy friss buktákat sütött a következõ fordára.
Minde nap sütött vagy 2 tepsinyit.
Pák Pista bácsi tudna errõl az Oláh pékrõl mesélni többet, akik a mult század ötvenes éveiben szemben laktak a pékkel, és a kertjük vége, mint sarki porta, a nyiregyi vasuti sinre nézett.
Kõvári családra nem emlékszem, azok koraibbak lehettek idõben. Csak Kõhalmi családra tudok visszakapcsolni, akik a régi fényképész KTSZ mellett latak, ott a fiú Kõhalmi Tamás egy jó mérnökember lett, a MOM-ban dolgozott. A nagyobbik, a lány pedig Kõhalmi Piroska a könyvtár igazgatójának lett a neje, és évekig könyvtáros maga is, nagyon vonzó nõ volt. Gyerektelenek voltak, a nõ ma is él Nyiregyen. Kõhalmi Piri és az öccse neve rajt van a szalaki gimi érettségizettek listáján elég nagy különbséggel, mert van köztük vagy 7-8év.
A fütõház, amirõl írsz nekem már ismeretlen fenomén, a Nagy néniék házával az uton átmenve (szemben) elég hosszan elnyujtott területen a MÁV lakatos-és karbantartó mühelye volt. Mindig nagy kopácsolás, autogén-hegesztési sistergés hangzott onnan. Dél után ½1-kor egy láncra felfüggesztett sindarabot hosszan megütögettek, azt jelentette, hogy bejött az ebédszünet--- mikor délután jártam iskolába, az a jel nekem is azt jelentette, hogy ideje elindulni az iskolába.
Fotót itt mellékelek a Nagy néni házáról. Amit aztán Nagy Laci doiktor vett meg a szüleinek.
Az ábrázolt porta tulsó vége az a Névtelen utcával volt határos, kb. ott, ahol az a beton villanyoszlop látható.
Onnan balfelé beszükülve, szinte hegyesre alakulva tartott az udvar a már említett m.g. pince felé. A porta innensõ, -bal- oldalát a közelebbi villanypóznánál az az említett "kis tér" képezte, amit már leirtunk és ahol ma már az a (volt) MHSZ áll.
Itt a képen csak egy kis darab kerités van ebbõl.
A Tompa M. utca további házaiban, -a Névtelen utcától fölfelé- a következõk laktak: Kántorék, ahol 2 lány volt, Gabriella és Zsóka.
Gabriella ma Földvári Andrásné néven nyugdíjas, a fia Nagy Gábor, aki a HVG.-nél ujságíró, nagyon jó kis karriert csinált a gyerek.
Aztán a tejes Tóthék,... azért hivták "tejes"-nek, mert a tejiparnál dolgozott.
Felesége kántorjánosi lány volt, annak a húga lett Dr. Jeremiás Gyuri felesége.
Mindketten középiskolai tanárok voltak, Jerem az vagy vagy 2 évig a szalkai gimi igazgatója is volt. Utolsó 3 évében ügyvédkedett, sajnos meghalt pár éve. A felesége még õelõtte...
Azelõtt Ecseden tanítottak a gimiben sok évig, de amikor az ecsedi gimi megszünt akkor bekerültek dolgozni is Szalkára. Amúgy mindig ott laktak. Az ujtelepi Petõfi utcán volt egy szép nagykertes házuk, a csemege-meggyük városhírüen finom volt, édes, nagyszemü.
A négy meggyfáján vagy 3 mázsa megtermett évente. Nem kellett soha kinálgatnia, leadnia, 1-2-10 kilónként tudta biztosan eladni, sorbanálltak érte.
A Jerem meggyébõl lehetett a legjobb rumos meggyet elrakni, befõttként.
A tejes Tóthék után lakott a T. utcán aztán egy Hegedüs nevü család, ahol a papa kissé/nagyon iszós volt, a fiú Hegedüs Laci is hasonló korhely, link fazon, aki évekig a nagyobbik Sztojka-lány élettársa volt. A Gyöngyié.
Ezek a Temetõ közben laktak, a Sztojka papa vasutas és híres cimbalmos volt. Kisebbik lánya, a Sztojka Emma egy elég ismert zongorapedagógus lett, a szalkai müvésztbarátok között ott a neve. Az a lány vitte a legtöbbre a Sztojkák közül. Nagyon jól nézett ki nagylányként. De elköltöztek Szalkáról, legalábbis a Sz.E. biztosan.
A Hegedüséknél a Laci mellett volt egy testvér még, (Hegedüs Kati)), ha élne, õ ma lehetne olyan 68 éves, sajnos tragikusan fiatalon meghalt rákban, úgy 1980 körül. Tanárnõ volt.
Világszép alakja volt valaha, olyan vékony darázsderekat akkora színésznõi keblekkel ritkán lehet látni, teljesen homokóra-típus volt, csak a derék alatt szinte fiús-karcsúan.
Az öreg Hegedüs annyira ivott, hogy a felesége és az emlitett Kati lánya vasárnaponként eldugta a ruháit, csak egyszál alsónadrágban lehetet otthon télen is, mert ha kiszökött, akkor azonnal futott a közeli Utasellátóba, ott valakitõl kölcsönkért és ivott mint a szivacs. Alsógatyában viszont nem tudott kimenni az utcára.
Utánuk jött egy gyümölcsfás telek, aminek a háza/bejárata a Lehel utcán volt, de a hosszú kert az lenyúlt egészen a Tompa utcáig, szóval a T.-utcai kerités mellett is almafák voltak.
A Koncz család birtokolta azt a kertet a házzal.
A Koncz Tibi az valami irodai vasutas volt, tangóharmonika tanitással is foglalkozott a számunkra már nagyon régi években.
Én nem ismertem már, de sokat hallottam róla. Jó amatõrzenészként volt számontartva Szalkán.
Ezé a családé volt az a hossszú porta.
Koncz Tibi unokatestvére volt egy másik (pesti) Koncz Tibi, aki Kovács Kati énekesnõ elsõ férje lett, és akit néha lehetett látni szólóban Szalkán,-- a szalkai családot meglátogatta olykor.
Utána egy kis ház volt, arról szinte semmit nem tudok, mindig más arcok voltak azon a portán.
Aztán jött egy nagy ház, valamikor Sturzáék laktak abban, aztán eladták, a Pasarétre költöztek, és egy Szatmárnémetibõl repatriált Kunfalvy nevü család költözött oda. 1961-ben.
A fiuk gitáros zenész volt, ma lehet 63 éves, egyébként valami technikus volt a gépgyárban. Azután már csak a korabeli Rendõrség sarki épülete állt.
Az egykori Sturza/Kunfalvy-féle házban ma egy Baranyi Péter nevü szücsmester lakik, az apja tanár volt valaha a tekóban, az édesanyja is tanárnõ, aki egyébként jómódú jánkmajtisi korcsmáros egyetlen lánya volt.
Az emlitett szücs (B.P.) szüleinek egykori háza a Névtelen utca végsõ (belsõ, vagyis túloldali) szakaszának közelében, -de Kórház utcai bejárattal- annak a kis oldalsó utcának a legnagyobb háza volt, szinte úri kúria szerü. Legalább öt szobája lehetett.Okszerüen sarki ház volt.
Azelõtt Kiss-Hegedüs doktoré volt, de amikor azok Pestre költöztek, a tanárnõ édesapja (aki Jánkmajtison lakott) megvette a házat a lányának, aki akkor ment férjhez Baranyi Ferenc tanárhoz.
A hölgyet valami Erzsikének hívták, nekünk persze Erzsike néni volt. Mindketten elhunytak már, de a B.F. szücs az egy ismert jó mester Szalkán ma is. A felesége orvosnõ, ahogyan hallottam otthoni hírekbõl.
Velük szemben a sokgyerekes Zombor vasutas szépen karbantartott portája állott azon a kis falatka utcán, amiben e két ház oldalsó részén kívül nem is fért be több lakóhely. A Zombor-lányok nagyon szépek voltak, és mind okos.
Az a kis rövidke összekötõ utca vezetett a Citrom-féle kisbolthoz, amit emlitettél. Ezt a nevet amúgy én sosem tudtam, jó hog megirtad. Kösz!
Szervusz Csobe, még egy szalkai eszembe jutott. Egy Szászi nevű focista fiu elvett egy Kőváry lányt, akinek az apja a TÜZÉP, vagy fatelepen dolgozott. Ezeknek volt, van egy Kádár Máriával hasonló koru gyereke. Kővárynak volt egy fiutestvére is, akiről nem sok jót lehetett hallani. Őket nem ismerted?
Kádár Mária Éva testvére pesdig fenn van az Esze Tamás gimn. honlapján, ott érettségizett valamikor a hatvanas években. -
igazad van Csobe, nem az volt a fűtőház, az egy kicsit arrébb volt , inkább a Nagy-féle házzal ferdén szemben az állomás felé. Tegnap este mikor elgondolkoztam hogyan is volt, eszembe jutott, hogy tényleg egy alacsony épület állt veletek szemben, , annak a végénél tudtunk átmenni az Uj-telepre. A háboru után, mikor nemigen volt a boltokban semmi, nagymama elővette régi tudományát, dagasztott kenyeret és mi gyerekek arrafelé vittük el szakajtóban az Ujtelepen lévő pékhez megsüttetni. névvel ellátott cédulát ragasztott mama a kenyérre, délután kellett érte menni. Finom ropogós házikenyereket ettünk akkoriban.
A Pente ház az,(két ház egy telken tényleg a Kórház utcában) amiről irtál. Kicsit magasabban állt az utcaszintnél, egy-két lépcsőn kellett felmenni a kaputól. Valamelyik családtag kéményseprő volt. Anciról irtam,ő ment Hodászra és volt egy csipőficamos lány. A fiu családtagokat én nem ismrtem. De Te valószinűleg csak a következő generációt ismerted.
A Lengyel kertészet azért lett Mészáros, mert Lengyel Anna lett Mészárosné és ők vitték tovább a kertészetet. (Az ő fia volt az a Mészáros Bálint aki a Krasznába fulladt ugy 10 éves kora körül) Anna testvére Vilike (szép nagylány) akkoriban halt meg.
A Kórház utcai kis bolt tulajdonosa a háboru előtt egy zsidó bácsi volt. Nekünk gyerekeknek nagyon tetszett a neve: Citrom Izidornak hívták, kedves ember volt, ha több mindent vásároltunk, mindig kedveskedett egy nyalókával. Volt egy rakás gyereke.
A Kádár mozdonyvezető özvegy öreg édesanyját nem ismerted? Nagyon szépen kézimunkázott, horgolt,kötött, himzett, a kis nyugdija mellett azzal egészítette ki a jövedelmét.
Érdekesség volt nekünk gyerekeknek, hogy az Attila utcai akácfák helyett, az utolsó ház előtt (a bádogossal szemben) juharfák álltak. Ezeknek a termését raktuk az orrunkra, és azt mondtuk cvikkerünk van. Olyan tájidegennek tüntek ezek a fák a sok akác mellett. Emlékszem, akkoriban nyirták az utcai fákat, hogy ne érjenek fel a villanyvezetékig, és felseperték hétvégén az ucákat a telkek előtt, pedig csak földutak voltak.
Ahol most lakom, a közelben van egy család, akik arról a vidékről származnak, és meg kellett állapítanom, hogy valahogy az onnan jövőknek az akác a szivükben él, mert a pici városi kertjükbe is ültettek itt akácot, többek nagy csodálkozására. De én értettem, az akác nekem is szimbólum.
Sajnálom, hogy sosem érdeklõdtem a ház multja után, bár 1-2 alkalommal elkaptam felnõtti beszélgetéseket, amik arról szóltak, hogy valami szolgabíró, vagy jegyzõ (?) lakott abban, azelõtt pedig korcsama is volt. Ez nagyon hihetõ volt, mert amikor egyszer külsõ festést csináltak, akkor egy régebbi réteg alatt a BOR SÖR PÁLINKA szvak jöttek elõ, mindannyiunk csodálkozására. De nem voltam annyira jövõbelátó, hogysem errõl kérdezgettem volna azután valakit. A ház pincéje egyébként szinte háromévente talajvizzel lett elöntve, volt hogy 20 centire állt benne a víz,, én 1996.-ban láttam utoljára kivülrõl, le is fotózgattam rendesen, de nem volt emberi mozgás ott a portán.
Az a Pente akit kéményseprõként emlóitesz.... (?) hát halvány fogalmam sincs hogy ki lehetett. Volt egy Pente-család, akiket ismerte, azok "gazdagparasztok" voltak, de afféle polgárosodott emberek, ...nagy szõlõjuk volt valahol a határban. Lányaikból (Bébi és Zsuzsa) tanárfeleségek lettek. Nagy hosszutornácos házuk a Kórház utcán, a kisebbik vasuti kolóniával szemben állott. Melletük a Kórház felé volt az a Lengyel-kertészet, amit említesz, érdekes hogy én Mészáros-kertészetnek rögzitettem magamban...a bácsi lánya mindenesetre Mészáros Katalin volt. Volt egy szamaruk, ami a kertészeti cumókat hordta egy kis kordélyon. Mellettük volt egy kis falat szatócsbolt, oda szaladgáltam kiselsõs koromban lisztért, cukorért, stb.
Utána Borbélyék lakatak, majd Kósa doktor (röntgenorvos) aztán vagy 2 elfelejtett név/ház, majd Braxatoris gyermekorvos, aztán egy "zsidóház" nak nevezett nagy porta (Teitelbaumék) aztán egy vasúti tiszt, majd Hrabowszky (?) fogtechnikus, és a Kórház. Lehet hogy ki is felejtettem 2-3 házat.
Az a domború tetejü félig földben levõ épület, ami említesz, az egy mezõgazdasági tároló pince volt, ahol vermelt zöldségeket, ládázott almát, stb... tároltak egyebek között a téli forgalmazásra.
Az volt a MÉK elõdje, az valóban ÁFÉSZ-es akármi volt.
Nem volt keritése, az ment be aki akart, a pince lakattal lezárt bejárata az a sín felé esett, hogy ha vasúton jött valami oda, akkor kb. 8-10 méterrõl kellett a vagonból a pincébe szálliatani a cuccot, sokszor láttam hogy ládákban vittek oda vagy onnan a vagonokba/ból árut a munkások.
Remekül llehetett szánkón onnan lecsúszni... a képzeletbeli bejáratnál (mert mint irtam: nem volt kerités ott) állt egy portásfülke-szerüség, aminek az összes kazettás ablakai szét voltak törve, érdekes módon mégis mindig lakatra volt zárva az ajtaja, és bentrõl enyhe vagy intenzívebb kakiszagokat hozott kifelé a szellõ nyáron,.... gondolom oda jártak toalettre a vagonpakolók, mert azon a területen állandó sóder,-tégla,-kohósalak, és betonelem ki-berakodás ment az évek alatt.
Nagyon nehezen tudom a vasuti legénységi laktanyát fütõházként elképzelni, mert az elég alacsony volt azért ahhoz, hogy egy mozdony oda beálljon, de hát minden lehet, én akkor még nem voltam a világon. A történetét nem ismerem.
Szervusz Csobe, - Kádár Zoltán mozdonyvezetőnek valóban volt egy Marika nevű lánya, később elköltözött Szalkáról, férjhez ment, két kisfia lett. Azonban itt hagyta őket árván, mert még talán 40 éves sem volt amikor agydaganat miatt meghalt.
Már a Móricz Zsigmond ucában laktak, mikor született egy huga Éva, ő sem él Szalkán, a Bodolay fiu pedig Demecserben lakik, odavitte a Móricz Zs. utcából az édesanyját öreg korára. Talán a mama már nem is él.
Hagymási néninek volt három lánya, de azok ugylátszik férjhez mentek és elmentek onnan. Azelőtt a Pente kéményseprő Anci lánya lakott abban a házban, de aztán a férje Hodászon állomásfőnök lett és ott laktak a hodászi állomásépületben..
Az a ház, amiről írod, hogy abban laktatok, azokban az években, amikor ott voltam, mindig üresnek tünt, bár szépen megépített, de nekünk gyerekeknek titokzatosan üres háznak tünt. A veletek szemben lévő ház helyén akkoriban a fütőház állt, a gőzösöknek.
Nem csodálom, hogy Pém Józsefről nem tudtátok, hogy pap volt, abban az időben inkább eltitkolta az ilyen életrajzi adatokat az ember, hogy egyáltalán álláshoz jusson.
Én 99-2000-ben jártam Szalkán, végigsétáltam a régi utcákat, - hát nagyon megváltozott, - kár, hogy a régi részeket nem hagyták meg. Az Attila utca és környéke azért még a régi, nem tudom mikor turják majd fel azokat is. Az iparvágány akkor már nem volt meg. A Névtelen u. - Lehel utca sarkán nekünk gyerekeknek ugyancsak titokzatos épület állt, beton domboru teteje volt, mindig versenyeztünk ki tud hamarabb felmászni a tetejére. Nem is tudom hogyan lehetett abba az udvarba akkor bemenni, senki nem szólt ott semmiért, mintha senki földje lenne.
Szép volt a gyerekkor Szalkán, indig szívesen emlékszem rá.
A Szabó Tiborné vagy 2 éve halt meg, annyit dohányzott egész életében, mint akit ezért fizettek. Alig várta sokszor, hogy az iskolai óra vége legyen, és még ki sem lépett a tanterembõl, máris vette elõ a Szimfóniát. Egyébként a Kocsis&Hauser alapitvány kurátora volt, vagy valami tisztséget viselt az alapitványban.
A férje Szabó Tibor az biosztanár volt egész fiatali életében, egy nagyon sikamlós kis történet vetett véget a pályájának sajnos vagy 30´év tanítás után valami intim viszonyba keveredett az egyik kiskorú tanitványával, és azt tanácsoltálk neki, hogy jobb ha elhagyja a szakmát. Így is tett, a kenyérgyárban lett valami könyvelõféle, aztán egyszercsak szép hirtelen meghalt.
Egyébként egy híresen viharos házasság volt, többet voltak külön mint együtt, mert a Tibor az fiatalabb volt valamivel, Ági néni meg olyan 80 kilós lett már 40+ éves korában, szóval a férje szívesebben kacsintgatott a 14-18 közötti karcsúbb és ifjabb korosztályban.
Én semmin nem lepõdök meg... nekem egy egykori iskolatársam Mannheimben nyilvánosházat, -azaz örömtanyát- mai nevén masszázsszalont vezet, van vagy 8 maláj lány akiket ott futtat...románok is voltak a lányai között, de az egyiknek a fiúja megkéselte, azóta románokat nem alkalmaz.
Nem keverem, de ez még a Te idõd elõttrõl való infó.
Egyébként én nem minõsitettem "rendes vs. nemrendes" koordinátákban senkit, bár azt is megtenném, ha lenne rá indok, egyszerüen elmondtam amit tudok az akkori felállásról.
Kádár Pista bácsi az valóban vasutas volt, a fütõházban dolgozott ,ott szerzett valami "vasas" szakmát, de leginkább ez mellett zenélt, azt hiszem trombiatán+ pisztonon játszott, sajnos a város legaljadékabb nõihez csapódott fiatal korában, szóval olyan (hadd ne minõsitsem szavakban) nõkkel volt együtt, akik mellett annakidején a moziban minden hely üres volt, mert senki nem akart a közelükben sem ülni. ez aztán õt is minõsítette, szóval az öreg sosem tartozott az igazán kóser körökhöz. Egy idõben erõsen ivott is.
Nem kevered egy lentebbi utcával? Mert aki most cigány ott lakik (pár család), azok rendesek. A sínen túli rész után közvetlenül viszont már rondább a környék egy fokkal, de balhékról én mostanában ott sem hallottam. Esetleg Kádár Pista bácsi vasutas? Ő lakott még az utcában, mint éltesebb korosztály.
Majd a Nagy Laci féle családról este megkérdezem telefonon az egyik idõsebb volt szalkai ismerömet, aki ugyan 65 éves, és régen nem Szalkán alakik már õ sem, de jó a visszaemlékezõ "szerkezete".
A Somogyi Béla utcában, (közvetlenül az ópályi sinpár közelében ) egy Bátori-családot ismertünk, azokhoz küldtek engem vasárnaponként az ebédhez csemegeszõlõt venni, ....mert volt egy lugasuk, valami zseniális szagos szõlõvel, valami mézédes, nagyszemü muskotályfajta volt.
Az öreg Bátori bácsi fia az tanár volt, Bátori Jóska volta a neve, és a Zalkában tanított. Lentebb az u.n. úribb-féle cigányok laktak, ...azok, akiknek volt szakmájuk, jobbára zenészek, pincérek. Horváthok, Csíkiek, Móriczok.
Ott lakott Csíky Lajos pincér, a táncmüvészi pályán nevet szerzett Csíky Julia, akinek egy orosz katonától született egy fia, 1946-ban, Csíky Antal a neve, hát az a pasi teljesen oroszos, abban ugyan semmi cigányos nem volt, szóval az "ismeretlen" papára ütött, Apu szerint az iskolában úgy csufolódtak vele, hogy >a te apád az Ismeretlen Katona.<
Ott lakott a "Laza" néven elhíresült Horváth András, aki Apu szerint egy undok, agresszív, kekec cigány volt, állandóan kötözködött, mindig verekedett ahol csak tudott. Bár egyszer a rendõrségen egy ilyen dolog után úgy elverte egy Csáscsu nevü ópályi rendõr, hogya Laza maga alá rondított. Azután állitólag megcsendesedett , mert már nõs ember volt, és rémesen szégyellte a felesége elõtt, hogy beszarásig elverték.
Egyébként az is pincér volt, az Utasellátóban kezdett mint tanuló.
Másra nem emlékszem a Somogyi Béla utcából, a lentebbii szakaszától mindig óvtak is, hogy arra lehetõleg ne menjek a cigányok miatt. Talán ha 2x átbicikliztem ott a barátnõmmel, de nem emlékszem én csak a Bátoriékig arra az utcára.
Megbocsájtasz, de a régi TÜZÉP a korabeli Járási Tanácstól (ma kulturközpont) legalább 300 méterre volt. Ha TÜZÉP-tõl annakidején a menetirány szerint bal oldalt "fölfelé" mentél,- a város központ felé,- akkor a TÜZÉP után még volt vagy 6-7 polgárház, közben az Avarfi-féle kárpitosmühely, az Dr.török ügyvéd háza, az Árpási-féle bádogosmühely a házzal, egy sarki zöldségesbolt....(a régi eszpresszóval szemben)
...aztán egy keresztezõ utca (Eötvös utca) majd utána az akkori MSZMP-ház , aminek nagyon ápolt kertje volt mindig, és csak azután jött a Járási Tanács épülete. Ez óvatosan is 250-300 méter volt távban.
Nem tudtam, hogy Nagy Laci dokinak volt lánytestvére(!?)
Egy öccsérõl tudok, Nagy Gyusziról, aki 66 éves lehet manapság.
A Laci Bácsi felesége egy nagyon vonzõ nõ volt, mellette dolgozott asszisztensként.... a Kossuth utcában volt rendelõjük, egyébként nekünk is õ volt a háziorvosunk. Mikor a szüleihez eljött a szomszédba, utána jobbára bejött hozzánk, felirta a gyógyszereket (migrénre, torokfájásra, mikor mi kellett) Anyu adott neki 2 palack hosszunyakú tolcsvait, és azt hiszem ezzel a dolog anyagi része le is volt rendezve. Tõlünk nem fogadott el pénzt, mindig visszautasította, csak azt a 2 jó erõs Omnia-kávét, meg a 2 palack borocskát.
Amúgy nem fogod elhinni, de Dr. Nagy Laci volt régen a háziorvosunk, a testvére pedig a tanárnőm, Ácsné azaz Szöszi néni. Örök hálám neki, Isten nyugosztolja szegényt.
A fehérrel megjelölt területen valaha egy nagy homokdomb állott, a homokja az elképzelhetõ legfínomabb sárga homok volt, mikoroszkopikusan tiszta, homogén anyag.
Szívesen jártak oda épitkezésekhez esténként szekerekkel homokot lopni valamikor.
Ezt úgy 1960-ig tanácsilag tiltották, mert a domb tetején volt 2-3 sír, és kegyeleti helynek is számított. Mindenesetre Apuék , és a háború után született generációk ide jártak szánkázni, mint az egyetlen szalkai emelkedõre, ami ugyan aligha volt 15 méternél magasabb. De sík vidéken ez is hegynek számít.
Ezt az ittenit Csikóhegynek hívták, pontosabban Kis-Csikóhegynek, mert Csaholy felé volt egy ugyanolyan nagyobb homokdomb, az volt a Nagy-Csikóhegy.
Az 1970-es árvíz után aztán elhordták az egészet, immár engedéllyel, mert az ujjáépitésekhez szükséges rengeteg homok igénye egybeesett az uj tanácsi városrendezési tervekkel: tehát a Névtelen utca és a Lehel utca sarkáról a TEFU-telepet ide költöztették, itt tehét uj TEFU-telephely épült fel.
.
A régi állomás mellett a képen látni az Ujtelepre vivõ u.n. "Repülõ-hidat", az ország vasuti felüljárói egyébként egyazon típus-terv alapján épültek klf. hosszúságban.
Ez az egyik.
Piros pontokkal megjelöltem a régi fõutcát, (Kölcsey utca) sárgákkal meg a mostanit, amit annak idején az uj vasútállomás felépítése tett szükségessé.
Egyébként akik Szalkán laknak, vagy hozzájutnak szalkai képekhez, szerintem nyugodtan felrakhatnák azokat ide.
Van itt még a Légifotó Archivum gördülõlistán Mátészalka cimszó alatt még vagy 30 klf. légikép, de sajnos olyan kicsiben adják csak (legalábbis ingyen), hogy azt fel kell nagyítani, -ahogyan én tettem-, s akkor veszt az élességébõl. De ha valakinek van bankkártyán fölös pénze erre, s megveszi a képeket, akkor annak leküldik egész képernyõt kitöltõ nagy formátumban.
Sárga pontokkal jelöltem a Névtelen utcát, zöld pontokkal az Attila utcát, piros vonallal a Kórház utcát, és egy fehér kockába tett piros ponttal a vasuti laktanyát, ami mintegy zárta az Attila utcát.
De az már fronttal a Tompa utcában volt, bár bejárata a sinek felõl esett. Ez a laktanya esett pont a mi házunkkal szembe, szóval ha kinéztem az anyu szobája ablakán, akkor ezt a vasuti laktanyát láttam.
Ugyanis a sarki házban laktunk, az Attila u. és a Tompa utca sarkán, a Kis Térrel szemben.
Szomszéd telken volt az az általad FUTURA-raktárnak nevezett nagy barna épület, ami ma már nincs meg, helyette egy stílusában hasonló, de vadiúj raktár épült ugyanott.
Valakit felhívtam aki emlékszik gyerekkorából az ottani emberekre.
Az Attila utcai Kádár nevü mozdonyvezetõnek emlékezete szerint EGY lánya volt, Marika nevü, aki ma olyan 58 éves lehet. A feleségének volt valóban egy fia az elõzõ házasságából, azt a fiút Bodolay Istvánnak hívták, és a helybeli Mezõgazdasági Technikumban végezett, ha él akkor 66 éves lehet ma.
Az asztalos Kádárnak (Gyula) két fia volt, az idõsebbik Gyuszi, a fiatalabbik Károly. Ez utóbbi 5 éve elhunyt. A másikról nem tudnak. Vera nénire jól emlékszem, elég katonás asszony volt, ronda szája volt ha begorombult, a szomszédok nagyon tartottak tõle. Jó volt vele jóban lenni.
Én Hagymásyéknél egyáltalán nem emlékszem gyerekre, csak egy öreg nénire, és a fiára, aki felnõtt ember volt, hullámoshajú. A portán senki más nemigen mozgott az én kislánykoromban. kertészkedett a néni, eladogatott tavasszal zöldségeket, salátát, nyáron gyümölcsöket.
A daráló valóban Kóródi bácsi vezetése alatt volt, de azt hiszem akkor már nem tulaj volt, hiszen a tulajdonviszonyok ugye....
A focipálya mellett volt egykor egy legkorábbi uszoda (nagyon hideg volt a vize) az uszoda körül volt 6-8 fenyófa, egyébként Szalka nem egy "fenyõfás" város.
Az úszómester egy tornatanár volt nyaranként, Löwey István nevü. Egyébként a tekóban tanított azt hiszem.
Az általam lentebb említett Kis Tér (ma az MHSZ-utódcégeként autósiskala szvsz) mellett volt egy porta, aminek a tulajdonosa egy Nagy nevü néni volt, (a Nagy-néni) emlékezetem szerint mindig feketében járó özvegyasszony volt, és nagyon ritkán ment ki, többnyire otthon ült, és elég bezárkózottan. A telke hegyesszögü háromszög alakú volt, csúcsa a Lehel utca felé esett. A háza elsõ felét mindig kiadta bérbe, ott az 50-es években lakott egy Bréda nevü vasutas, azután a 60-asokban egy Szekeresné nevü varrónõ.
Késõbb a házat megvette a Dr. Nagy Laci nevü jólismert egykori szalkai körzetiorvos a szüleinek, ...alighanem ma is ahhoz a családhoz tartozik. A telek egyik határa a Névtelen utca, ahol az itt már ismert iparvágány futott.
Mindjárt mellékelek egy szalkai légifotót, majd megjelölöm a Névtelen utcát sárgával, az Attila utcát meg zöld pontokkal.
Sajnos csak kis méretekben tudtam lementeni a "CIVERTAN Légifotók" címü helyrõl.
