Kedves vfo,
A probléma a Pneuma és a Psyche összekeverésében rejlik. A lélek nem örökkévaló, a Pneuma igen. A Biblia szóhasználata ebből a szempontból következetes.
A Pneuma ugyanis az általam említett "nem teremtett". És mégegy, nincs olyan, hogy "szellemek". A _Szellem_ van.
Örök élet van (vagy méginkább - lehetséges), csak nem a katekizmus látásmódja szerint.
És nem adományozódik automatice, ami a halhatatlan lélek dogmájával pedig együtt járna.
HoD
Az egész emberi fejlődés erre épül, mert ha a S.W. képviselt filozófia lenne az uralkodó, akkor még mindig a köldökünket néznénk a barlangban. Egy evolucionista keresztény. Bámulatos, hol tart ma a tudomány!
Kedves HoD, örülök, hogy felvetted a fordulatszámot. Én csak azt szerettem volna szerény eszközeimmel és szókincsemmel kifejezni, hogy az emberi létnek a földi, látható dimenzióban rengeteg feloldhatatlan ellentmondása van. Pl. úgy mész ki ebből a világból, ahogy bejöttél. Vagyis a két esemény között fölöslegesen dolgoztál, mert a végén nem viszel el semmit. Ez csak úgy oldható fel, ha az ember feltételezi, hogy bizonyos esetekben nem ér ennyivel véget a dolog. Amúgy a régi görögök is az embert hármas egységként kezelték: Pneuma, psziché, szóma, vagyis szellem, lélek, test, melyből az európai gondolkodásmód az elsőt kihagyja. Mi akkor az emberi szellem? Ugyanezt állítja a Biblia is és a görögökkel összhangban az ember szellemét örök életűnek tartja. Meg azt is állítja, hogy van örök élet, ami nem a földi dimenzióban való szüntelen reinkarnálódás. Mit gondolsz, miért foglalkozik a filozófusok, gondolkodók túlnyomó része a megváltással és az ahhoz kapcsolódó titkokkal? S.W.-t is ez motiválja. Ha van megváltás, vannak megváltottak. Ha vannak megváltottak, azoknak más az életérzésük és a perspektívájuk, mint a nem megváltottaknak és ők pontosan tudják, hogy állapotuk nem a helyes filozófia, hanem külső beavatkozás következménye.
Miért jobb neked az életérzésed, mert tudod, hogy meg fogsz halni? Mennyivel magasabb rendű létezési formát képviselsz azáltal, hogy homályos logikájú tanokat hirdetsz? Miért gondolod, hogy S.W. beszéde magasabb rendű, mint a bibliai állítások ugyanerről? Szerinted mi a megváltás? Az üdvösség? Mi a bűn? Mi a különbség a lét és az élet között? Te élsz, vagy létezel? Mi a nemlét? Mi a cselekedet? Mi a hit?
Miért gondolod, hogy nem élvezem az életet? Annál inkább élvezem, hiszen tudom, hogy örökké tart.
Miért lehet szerinted jobban élvezni az életet, ha tudjuk, hogy végetér, mint akkor, ha tudjuk, hogy örökké tart? Amit te hirdetsz, az transzcendens köntösbe burkolt materializmus.
Persze, hogy hiszem, hogy befolyásolom a jövőt. Az egész emberi fejlődés erre épül, mert ha a S.W. képviselt filozófia lenne az uralkodó, akkor még mindig a köldökünket néznénk a barlangban.
Na, persze, ez nem olyan magasröptű eszmefuttatás, mint az általad idézett passzusok, de azok az emberi gondolkodásban mindig is egy szubkultúrát képviseltek, mert nem mozgósítják az emberben a kreativitást, hanem passzív szemlélővé és gondolkodóvá teszik, minek következtében a társadalom se lenne képes a fejlődésre.
Az általam idézett passzus meg nem az Egyház, hanem a Biblia állítása.
A félelmetes az, hogy a tipikus vallásos logikát Te képviseled, ugyanis "Az igaznak az ő halála idején is reménysége van" bizony az egyházak (és nem az Egyház!) állítása, mert hisz feltámadunk, mondják.
Te ezt hogy képzeled? Összeszedik szétszórt atomjaidat, helyregyúrják belőlük a tested az utolsó szemölcsig és visszapasszírozzák belé a lelked és vele a tapasztalataidat, emlékeidet, bölcsességedet? AZtán felállsz és elsétálsz? És éled világod?
Az olyan fogalmak, mint feltámadás, öröklét, reinkarnáció aszerint való értelmezése, ahogy Te használod, bizony ez a vallásos logika. (Pl. a középkorban valóban egész jól bejött a buta tömegek irányítására.)
A Te esetedben is az a probléma, hogy összetéveszted a létet az élettel. Ha igazán bölcs lennél, arra jönnél rá, hogy az a tapasztalat és bölcsesség, melyet életed során felhalmoztál nem vész el, hanem megmarad a Létben, ha úgytetszik Istenben. Feltámadni, reinkarnálódni, elérni az öröklétet itt és most kell ebben az életben, mert hisz ez az egy van.
Tudlak sajnálni, ha nem tudsz kibékülni a halállal (a haláloddal) - így pont az általad oly sokra tartott életet nem fogod élvezni. Látod, nekem Weil pont ehhez segített hozzá, elfogadni a halált (de nem biztatott rá!!!, ilyet Weil soha nem ír) - s azóta igen csak jól érzem magam a bőrömben.
S íme egy idézet Weiltől NEKED:
"A test felfuvalkodottsága abban rejlik, hogy azt hiszi befolyásolhatja a jövőt, hogy az éhség és szomjúság által jogot formál arra, hogy hamarosan egyen és igyon. A nélkülözések kijózanítják, átéreztetik vele a jövő bizonytalanságát és megfoghatatlanságát, az ember teljes tehetetlenségét még a közeljövővel szemben is.
A gőg minden egyes kiáltása azt mondja: "enyém a jövő", bármilyen formában hangozzék is el.
Az alázat az ellenkező igazság ismerete.
Ha csak a jelen az enyém, akkor semmi vagyok, mert a jelen semmi.
Az égi kenyér a ma kenyere, az egyszerű lelkek tápláléka.
Minden bűn kísérlet arra, hogy meneküljünk az időtől. Az erény az idő elszenvedése, az idő magunkhoz ölelése, míg csak meg nem szakítja szívünket. Akkor az örökkévalóságba jutunk.
A szerencsétlenség a jelenre redukálva megbénítja a lelket.
Az alázat ennek elfogadása."
Az élet paradoxonát így is fel lehet oldani.
A Te éhséged és szomjúságod: Életéhség.
Nehéz kigyógyulni belőle.
Van egy zen koan. A tanítvány megkérdezi a mestert, hogy mi a Tan lényege?, aki így válaszol: - Egy szezámmagos pogácsa.
Ajánlom megfontolásra!
Henoch
PS.: Szerintem Paleokrites nem állított semmi olyat, hogy Weil nihilista, én épp az ellenkezőjét érzem a hozzászólásából.
Lehetséges, hogy válaszom kissé nyersre sikeredett. Ha így érzed kérlek bocsáss meg!
A félelmetes az, hogy a tipikus vallásos logikát Te képviseled, ugyanis "Az igaznak az ő halála idején is van reménysége" bizony az egyházak (és nem az Egyház!) állítása, mert hisz feltámadunk, mondják.
Te ezt hogy képzeled? Összeszedegetik szétszórt atomjaidat, kigyúrjál belőle testedet az utolsó szemölcsig és visszapasszírozzák bele a lelkedet meg vele az emlékeidet, bölcsességeidet és tapasztalataidat? Aztán elsétálsz és éled világod?
Az olyan fogalmak, mint feltámadás, öröklét, reinkarnáció aszerint való értelmezése, ahogy Te használod, bizony ez a vallásos logika. (Pl. a középkorban valóban egész jól működött a buta tömegek irányítására)
A Te esetedben is az a probléma, hogy összetéveszted a létet az élettel. Ha igazán bölcs lennél rájönnél, hogy az a tapasztalat és bölcsesség, melyet életed során felhalmoztál nem vész el, hanem megmarad a Létben, ha úgytetszik Istenben. Feltámadni, reinkarnálódni itt ebben az életben kell, mert hisz ez az egy van.
Tudlak sajnálni, ha nem tudsz kibékülni a halállal (a haláloddal) - így pont az általad oly sokra tartott életet nem fogod élvezni. Látod engem Weil pont ehhez segített hozzá, elfogadni a halált (de nem úgy, hogy biztat rá!!!) - s azóta igen csak jól érzem magam a bőrömben.
S íme egy idézet Weiltől NEKED:
"A test felfuvalkodottsága abban rejlik, hogy azt hiszi befolyásolhatja a jövőt, hogy éhség és szomjúság által jogot formál arra, hogy hamarosan egyen és igyon. A nélkülözések kijózanítják, átéreztetik vele a jövő bizonytalanságát és megfoghatatlanságát, az ember teljesen tehetetlen még a közeljövővel szemben is.
A gőg minden egyes kiáltása azt mondja: "enyém a jövő", bármely formában hangozzék is el.
Az alázat az ellenkező igazság ismerete.
Ha csak a jelen az enyém, akkor semmi vagyok, mert a jelen semmi.
Az égi kenyér a ma kenyere, az egyszerű lelkek tápláléka.
Minden bűn kísérlet arra, hogy meneküljünk az időtől. Az erény az idő elszenvedése, az idő magunkhoz ölelése, míg csak meg nem szakítja szívünket. Akkor az örökkévalóságba jutunk.
A szerencsétlenség a jelenre redukálva megbénítja a lelket.
Az alázat ennek elfogadása."
A Te éhséged és szomjúságod: Életéhség.
Nehéz belőle kigyógyulni.
Van egy zen koan. A tanítvány megkérdezi a mestert, hogy mi a Tan lényege?, aki így válaszol: - egy szezámmagos pogácsa.
Ajánlom megfontolásra!
Henoch
PS.: Szerintem Paleokrites nem állított semmi olíat, hogy Weil nihilista, sőt én éppen az ellenkezőjét éreztem a hozzászólásából.
Így utólag átolvasva lehet, hogy kicsit nyersnek találod a válaszom. Ha így van kérlek bocsáss meg.
Hát vfo, lelepleztél, valóban összezavarással foglalkozom, de ez egy szimpla sikertelen próbálkozás volt részemről, amin keresztülláttál. Mindegy, színt kell vallanom, a Macska-Összezavaró Kft tulajdonosa és a "How to confuse a cat (in appendix: how to confuse other animals)" szakmunka szerzője vagyok, letargiás macskák és egyéb kisállatok összezavarásos kedélyjavításával foglalkozunk. Az utóbbi időben papagájok összezavarási technikáit kutatom, igen érdekes eredményekkel. Magyar szavakat ismerő depressziós papagájok ugyanis az összezavarás után a kedélyjavulás mellett kizárólag páli nyelven hajlandók megszólalni, az amerikai papagájok pedig egyszerűen elfelejtenek beszélni. Az összezavarás emberekre gyakorolt hatásához nem nagyon értek, de ha érdekel a téma, a szakterület nagy tudorához, SPENDERhez tudlak irányítani, aki arra jutott, hogy a hasonló összezavarásos kedélynövelő technikák nagyobb embertömeg esetén állathangok kiadására késztetnek egyeseket. Ajánlom kiváló, cartoonba foglalt tanulmányát a "Szerepjáték, okkultizmus, sátánizmus" topikban.
HoD
ui: Az érvelésed nagyjából megfelel annak, mintha azt írtad volna, "ez már csak azért is ostobaság, mert van olyan ember, aki 80 éves, de dohányzik". Ami igaz, csak nem kapcsolható a cáfolandóhoz, nem következik belőle cáfolat. A "kétszer-születés" elég konkrét utalás arra, amiről előzőleg írtam.
látod, nem szabad feladni, írnak itt a népek okosakat meg még okosabbakat :). Azt hiszem az van meg, amit írtál, mármint a Jegyzetfüzetek (VI?), sok kis okos idézet. Korainak úgy korai, hogy megérteni, felfogni, értékelni. De nem adom fel. Majd nyáron vizsgaidőszak után jöhet a mindenféle olvasgatás.
off
Szem lesüt, nemisbéka elpirul és halkan suttogva bevallja, hogy összekevert egy másik, Veled azonos keresztnevű emberkével, mert kovkr (kikérte a nagybetűket magának :) ) sose különböztet meg titeket rendesen. Mert őt már ismerem személyesen, de majd remélem Téged is hamarosan.
on
Ez már csak azért is ostobaság, mert ahogy az ember halad előre az időben, a benne lévő bölcssség, tapasztalat, ismeret, stb. (persze normális esetben, nem szélsőséges életmóddal) csak növekszik, míg fizikai állapota romlik. Amikor elér a fizikai életkor végére, mindez látszólag egy szempillantásban megszűnik. Azért vallásos köntösű szájmenés az általad képviselt logika, mert az életnek ezt a paradoxonát csak akkor lehet megoldani, ha tudjuk, hogy van örök élet. Ha meg van, akkor meg kell keresni, nem locsogni. Filozófikus fecsegésed magas intelligenciahányadosról tesz tanúbizonyságot, de célja nem a dolgok megoldása, hanem az összezavarás és ezáltal a megzavart olvasó (hallgató) fölé való emelkedés. Tipikus vallásos logika: Magas filozófiával először elkápráztatni, majd tekintélyt kelteni magunk iránt, végül uralkodni a buta tömegen. Kösz, ebből nem kérek.
"Az igaznak az ő halála idején is reménysége van"
Kedves vfo,
Hogy képzeled az örök életet? Mint Douglas Adams regényében a "Végtelenül Meghosszabbított", aki annyira unja az örökkévalóságot, hogy elhatározza, az univerzum összes lényét egytől-egyig személyesen elküldi a rákba? :)
Az örökkévalóság olyan felfogása, miszerint az élet időben a határozatlanba meghosszabbított, téves. A populáris vallásosság szintjén ebből jönnek az olyan abszurd problémák, hogy "mit is fogunk olyan hosszú ideig csinálni?" :) Amikor isteni örökkévalóságról beszélnek a szentszövegek, akkor időfelettiségről van szó, azaz az időbe vetettség, mint létfeltétel nem érvényes az örökkévaló számára.
A dolog logikája a következő:
1. Ami született, annak meg is kell halnia.
2. Az emberi lény, lélek született, tehát a halál el is éri.
3. Ami halhatatlan az emberi lényben, az nem született, nem teremtett, kezdettelen.
4. Míg az emberi meghal, az isteni örökkévaló.
5. Az ember lehetősége, hogy lényét az istenire redukálja.
6. Ennek megvalósítás folyamán az emberi meghal, hogy az Istennel való azonosulás megtörténhessen.
(A korrektség kedvéért hozzá kell tenni, h beszélnek még aióni halhatatlanságról is, mikor is a lény az idővel együtt születik, és az idővel együtt múlik el a ciklus bezárulásával (így szigorúan véve nem is halhatatlanság), de ez az állapot csupán állomásnak tekinthető a teljesség felé, és eléréséhez szintén elkerülhetetlen az emberi egyéniség halála)
A kijelentés igazságát pedig, miszerint az ember Istenhez képest semmi, kénytelenek vagyunk belátni, ez következik az emberi létezés esetlegességéből, és abból, hogy princípiumától elszakítva és princípiumát tagadva valóban nihilizmusba jutnánk, de ezt mai nyelven materializmusnak és ateizmusnak hívják.
HoD
"Ha abban a gondolatban találjuk meg az öröm teljét, hogy Isten létezik, ugyanezt a teljességet kell meglelnünk abban a fölismerésben, hogy mi magunk nem vagyunk, mert ez a kettő ugyanaz a gondolat. A második fölismerést pedig csak a szenvedés és halál közvetíti érzékeinkhez.
Káros a halhatatlanságba vetett hit, mert nincs hatalmunk arra, hogy valóban testetlenként gondoljuk el a lelket.
Eszerint ez a hit igazából az élet folytatódásába vetett hit, és ezzel megfoszt attól, hogy helyesen használjuk föl a halált."
Én nem akarom fölhasználni a halált. Ellensége vagyok és utálom. Nem is akarok vele kibékülni. Örökké akarok élni. Te nem? Ha igen, miért kell vallásos köntösű, magasröptű szájmenéssel megfogalmazni egyszerű dolgokat? Ja, snoblesse oblige...
Na, végre valaki okosan beszél. Öngyilkossághoz nem kell magasröptű, misztikus filozófia. Egy magas intelligenciahányadosú, de nihilista filozófus maradjon meg magában és az az ostoba, aki követi és piedesztálra emeli az eszméit. Kicsit több életet és kevesebb halált, kérem szépen!
Idézetek Simone Weiltól az egyik honlapról:
http://www.translations.hu/masikoldal/idezweb.htm
Én magam is más vagyok, mint aminek képzelem magam. Ennek tudatában lenni nem más, mint maga a megbocsátás.
Ha abban a gondolatban találjuk meg az öröm teljét, hogy Isten létezik, ugyanezt a teljességet kell meglelnünk abban a fölismerésben, hogy mi magunk nem vagyunk, mert ez a kettő ugyanaz a gondolat. A második fölismerést pedig csak a szenvedés és halál közvetíti érzékeinkhez.
Káros a halhatatlanságba vetett hit, mert nincs hatalmunk arra, hogy valóban testetlenként gondoljuk el a lelket. Eszerint ez a hit igazából az élet folytatódásába vetett hit, és ezzel megfoszt attól, hogy helyesen használjuk föl a halált.
Gőgösnek lennem annyit jelent, hogy elfelejtem: Isten vagyok...
Nem szabad én-nek lenni, de még kevésbé mi-nek.
Vannak olyan bűnök, amelyeket csak egy lépés választ el a szeretettől.
Amikor a mindenség terhe egészen ránk szakad, nincs más lehetséges ellensúly, csak Isten maga – az igaz Isten, mert a hamis istenek semmit sem érnek, még ha az igaz neve alatt jelennek is meg.
Az öröm a valóságérzék teljessége. De még jobb, ha valóságérzékünket megőrizve szenvedünk.
Isten áttöri magát az időnek és térnek végtelen sűrűjén, hogy elérje és meghódítsa lelkünket. Ha az hagyja, hogy elragadtassék – akár csak egy villámcsapásnyi időtartamra, de tiszta és teljes beleegyezéssel, akkor Isten meghódítja őt. S mikor egészen az övé lesz, ahogyan csak egy tárgy lehet valakinek a tulajdona, akkor elhagyja. Teljesen magára hagyja. Akkor meg neki kell, tapogatózva, áttörnie magát az idő és tér végtelen sűrűjén, keresve azt, akit megszeretett. Így a lélek ellenkező irányban újra bejárja azt az utat, amelyen Isten hozzá eljutott. És ez, ez a kereszt.
Mi az vagyunk, ami legmesszebb esik Istentől, a végső határon vagyunk, ahonnan teljesen lehetetlen visszatérni hozzá. A mi lényünkben Isten darabokra szakadt. Mi vagyunk Isten keresztje. A szeretet, amellyel Isten minket szeret, passió. Hogyan szerethetné a jó a rosszat szenvedés nélkül? A rossz is szenved, ha a jót szereti. Isten és ember kölcsönös szeretete: szenvedés.
Krisztus szeretetének dimenzióit az Isten és teremtmény közötti távolság jelöli ki.
A közvetítő szerep magától értetődően szétszaggattatást jelent.
Ezért nem lehet elgondolni, hogy Isten leereszkedjék az emberhez, vagy az ember fölemelkedjék az Istenhez szétszaggattatás nélkül.
A szépség a véletlennek és a jónak egymásra találása.
A vágy rossz és hazug, de vágy nélkül mégsem keresnénk az igazi abszolútumot, az igazi határtalant. Át kell menni ezen. Jaj azoknak, akiket a fáradtság megfoszt attól a kisegítő energiától, amelyből a vágy fakad.
Jaj azoknak, akiket a vágy elvakít.
Vágyainkat a pólusok tengelyére kell feszítenünk.
Mindaz, ami kevesebb a mindenségnél, alá van vetve a szenvedésnek.
A fájdalom egy fokán elvész számunkra a világ. De aztán megjön az enyhülés. S ha a fájdalom tetőpontja újra visszatér, visszatér utána az enyhülés is. Ha ezt tudjuk, maga az a fok az enyhülésre nyíló várakozást hozza meg, s így nem szakít el a világtól.
Társítsuk testünk életritmusát a világéhoz, érzékeljük állandóan ezt a megfelelést, és az anyagnak azt a folytonos cseréjét is, amelynek révén az emberi lény benne ázik a világban.
Ha a világnak valamilyen eseményét nem fogadom el, ezzel azt kívánom, hogy ne legyen a világ. Ez hatalmamban áll: ha kívánom, megkapom. Akkor én a világról leoperált kelevénnyé leszek.
A nép ópiuma nem a vallás, hanem a forradalom.
(Simone Weil)
Törekvéseink két határértéke: lerombolni az ént a mindenség kedvéért vagy lerombolni a mindenséget az én kedvéért.
(Simone Weil)
A rossz az a mód, ahogy ebben a világban Isten irgalma megjelenik.
(Simone Weil)
Susan Sontag : A tragédia halála cimű könyvéből...
Helyesebb lenne azt mondani, amit Simone Weil, hogy az Iliász a tragikus látásmód legtisztább példája a világ ürességérôl és önkényességérôl szól, valamennyi erkölcsi érték végsô értelmetlenségérôl, a halál és az embertelen erôk fenyegetô uralmáról. Hogy Oidipusz sorsát tragédiaként ábrázolták és élték meg, az nem azért van, mert ô vagy a közönség hitt a "kibékíthetetlen értékekben", hanem pontosan azért, mert azok az értékek válságba kerültek. A tragédia nem az értékek kibékíthetetlenségét demonstrálja, hanem a világ kibékíthetetlenségét. Oidipusz története annyiban tragikus, amennyiben a világ kegyetlen átlátsztalanságát mutatja be, a szubjektív szándék összeütközését az objektív végzettel. Végeredményben Oidipusz ártatlan; az istenek rontották meg, ahogyan ô is mondja az Oidipusz Kolonoszban című darabban. A tragédia a nihilizmus víziója, a nihilizmus heroikus vagy felemelô víziója...........
Kedves vfo
Első hallásra paradoxnak tűnik, de valóságos létre ébredés elképzelhetetlen halál nélkül. Ez a halál szimbolikus, ha a testi halállal állítjuk párhuzamba, de e fölött, a tudati megélésére vonatkoztatva teljesen konkrét (azaz megélése azonos azzal az élménnyel, amit a földi léttől búcsúzó ember tapasztal meg).
Ami van - vagy helyesebben: ami vagyok, olyan fokon terhelt szeméttel (ha úgy tetszik - létrontással), hogy "javítgatása", "foltozgatása" csak a problémák tologatása.
Kedves Henoch,
S.Weil-lel való ismeretségem igencsak felületes, úgy 7 éve olvasgattam valamelyik művét, de annakidején M.Bubber jobban megfogott. (ami könnyen azt jelentheti, h azt értettem, ezt meg nem ;-) )
Talán előbbre vinné a topikot, ha idéznél néhány alapvető gondolatot tőle, én legalábbis kiváncsi lennék.
Nemnemnemnemnemnem!!!!!!
Senkit nem kívánok megtéríteni egyetlen felekezethez sem. Amúgy is számomra nincsenek csoportok csupán nevek - egyetlen komplotban (ld. pártok, cégek, szervezetek, alapítványok, nemzetek stb, stb. vö: Kurt Vonnegut: Macskabölcső - nagybömb) sem hiszek, így a katolikus egyházban sem.
Weil nem buzdít öngyilkosságra, mint ahogy Cioran sem, sőt. Csupán azt mondtam, hogy írásaik a depressziós hangulatban veszélyesek lehetnek. Nekem pont ők segítettek kijönni belőle. Minek kéne többen lennünk? E kék golyó népessége egyre nő, én inkább örülök, hogy valahol fogyás van. Különben is nem a mennyiség számít, hanem a minőség.
Magyar: ld. komplot.
Talán inkább olvassál Weilt. Lehet, hogy rád férne.
Na tessék, itt egy római katolikus térítő. Netán te is a neo-katekumén mozgalomhoz tartozol? Amúgy szerintem a Raymond Weil sokkal jobb, de az karóra. Viszont nem depressziós, mint esetleges viselője. Minek olvasol olyant, ami nem az élet, hanem a halál felé visz? Ezen kívül miért népszerűsítesz öngyilkossági gondolatokra vezető írásokat, amikor fogy a magyar? Ettől többen leszünk?
Nem reméltem már, hogy valaki is hozzászól a topichoz. Lehet, hogy Pilinszkynek igaza van és Weilt mindenki a fiókban tartja és nem vallja be?
A költőnek egyébként valóban legnagyobb múzsája volt Weil, s csak azért tanult meg franciául, hogy eredetiben olvashassa.
Weilre egyébként tényleg nagyon rá kell hangolódni, mert akár iszonyatos letargiába is taszíthatja az embert. (Nekem akkor került a kezembe - Weil is és a másik kedvencem Emile Cioran is - ,amikor az önpusztítás gondolatával foglalkoztam. Őket olvasva az ember igazi borotvapenge-helyzetet teremt magának.) Nem írtad meg melyik könyvét olvastad. Én azt hiszem jobb a hosszabb lélegzetű esszéivel, leveleivel kezdeni (pl.:Lelki önéletrajz), s csak utána elővenni Jegyzetfüzeteit, melyek azt hiszem gondolkodása esszenciáját adják; - amely számomra irányadó, bármennyire is úgy tartják, hogy igen elfogult - pozitív és negatív értelemben egyaránt - bizonyos dolgokkal szemben (pl. az Ószövetség ostorozása).
S ha a könyve már a kezedbe került, akkor nem lehet korai. :))
Hm, hát ezen a fórumon se jártam még, de ami késik, nem múlik, ugyebár. :) És egy ilyen jó kis topikot meg nem hagyunk süllyedni. Hogy ismerem, az túlzás. Futó kapcsolatban vagyunk egyelőre. Pilinszky a kapcsolat, egy könyvem van meg Weiltől. Azt hiszem nekem ő még egy kicsit korai, hülyén hangzik, de még nem értem meg rá. De a gondolatai (az a kevés, amit ismerek) nagyon tetszenek.
Nos, francia filozófusnő (jobb híján nevezem filozófusnak). Élt 1909-1943. Igen különös és mély meglátásai vannak olyan dolgokról és fogalmakról, mint pl. szeretet, Isten, kereszt,
lét, rossz, lélek, szükségszerűség, szenvedés, egyház, kereszténység stb, stb. Származására nézve zsidó, de nála kevés keresztényebb (de hülye szó) ismerek, bár soha nem keresztelkedett meg. Műveit halála után kezdték kiadni először Franciaországban majd szerte a világon.
Dióhéjban elég lesz ennyi?
"...a legkülönfélébb legelletmondásosabb szellemek csodálták: Gombrowicz, Ted Hughes, Below, Grotowski, Herbert, Eliot. Csodálták akkor is, ha történetesen szemben álltak vele. Simone Weil mégis fölfedezése után is "fiókban maradt". Számtalan lángelmét hallgattak el vagy nem ismerték föl életükben. De Weilt valahogy halála utáni "vakító fölfedezése" (Eliot, Camus) után is csaknem mindenki a fiókjában tartja, de nevét alig emlegetik, vallja be a világ."
(Pilinszky János)
"Simone Weilről szerzett első benyomásunkat nem szabad helyeslés vagy elutasítás formájában kifejeznünk. Elképzelhetetlen számomra, hogy bárki is elfogadja minden véleményét, és ne utasítson el közülük néhányat, mégpedig igen hevesen."
(T. S. Eliot)
"Simone Weil súlyos, tömör, belső élményekkel telített gondolatainak jelentős részéhez többször vissza kell térni - volt-e, aki ebben a közösségben csak úgy röptében megértette gondolatait, aki azonosult velük, s emlékezetébe zárta mindegyiket? De akkor is, ha megértette..."
(Witold Gombrowicz egy katolikus összejövetel kapcsán)
"Nem tudok elképzelni Európában újjászületést, mely ne vessen számot azokkal a követelményekkel, melyeket Simone Weil meghatározott."
(Albert Camus)
Nos?
Ki ismeri közületek Simone Weilt?
Ki ismeri el?
Ki szereti?
Ki utasítja vissza gondolatait?
