Az a hülye, bizony.
A másik meg aljas szemét varacskoscsorda, amelyik kihasznál egy lehetőséget.
Ha választanom kell hülyék és aljasok között: én bizony a hülyéket választom.
Milyen lista te, nagyon okos? Azt mondtad, hogy Váráshelyi volt, a Martonyi meg mást mondott és jóval korábban be is linkelték. Ez téged ne zavarjon:))))
Lista: fogalmam sincs a listáról, de mit érdekel engem, hogy egy magánalapítványba az alapító kiket nevez ki kurátornak? Vagy a FIDESZ Amerikában is be akarja vezetni a kurzív cenzust?
Ha akarsz holnap te is csinálhatsz egy alaptványt, amelyik kuratóriumát te nevezed ki és annak ad díjat, aki a legkevésbé foglalkozik a tényekkel és senki nem szólhat bele.
Ttelettel:
jdr
Semmi gond.
Amennyire tudom, Göbbels idejében még nem éltek pitbullok. Ez egy nem oly rég, mindenképp már a háború után kitenyésztett fajta. Én egyébként összefoglaló névként használom: mindazon élőlényekre, amelyikből hiányzik az elemi tisztességérzet.
Ha két kutya verekszik, és megadja magát az egyik, akkor a másik egészen egyszerűen _képtelen_ arra, hogy megölje. Pedig a megadás póza éppen arra való, hogy minél könnyebben megtehesse: a legyőzött eb ívben meghajtja a nyakát, mozdulatlanná lapul, és odakínálja a nyaki ütőerét a másik fogainak.
Órákig így maradnak, ha hagyják őket, és amint kimozdul a pozitúrából a vesztes, a másik nekiesik. De amíg úgy marad: nem képes megölni, pedig csak egy mozdulat lenne.
Ez így van minden ragadozónál, illetve minden olyan fajnál, amelyik eléggé fel van fegyverezve ahhoz, hogy könnyedén megölhesse a másikat.
Kivétel a pitbull. Abból kinevelték: ilyenkor gátlástalanul átharapja a nyakát a másiknak.
(Bocsi... Szeretem Konrad Lorenz könyveit. :)
Kedves F1Help,
kellene legalább még egy forrás. Ez ellentmond minden eddigi hírnek. Szerintem az index félreértett valamit. Egyébként hogy lehet a forrás "index"? Az index sajtótájékoztatókra is jár?
most majd megint jön az, hogy ebből nem is lett volna semmi bonyodalom, ha az a csúnya sajtó ki nem teregeti, s vizsgáljuk meg, hogy kinek állt ez érdekében?
Az a hülye, aki hülyeséget csinál, s nem az, aki ezt elmondja.
Ne is törődj vele, F1Help sztrovacsek, a nickem írásmódja abszolút nem szokott izgatni.
Azért ezt a komolytalan labdát is mily élvezettel cincálják a sajtóhiénák, meg az ellenzék... Tanulságos. Még pár állatos hasonlatot keresek azér. Esetleg sakálok? Á, azok kedves állatkák.
Hiénakutya! Ez az! :)
Trebitsch!
Gondolod, hogy szeretniük kellene azért amit írt?
Ez olyan nagyon Boross-szerű, akit szemen köptek az tanúsítson több türelmet:)))) Az a baj, hogy állandóan újabb lövészárkokat ásnak és egyre inkább összetartás van:(((((
Ttelettel:
jdr
Látom a link már megvan, de azért beteszem a szöveget:
Jeszenszkyt figyelmeztetik, de azért maradhat november 25. 18:08 [Index] A külügyminiszter is hibának tartja, hogy Jeszenszky Géza hivatalos papírra írta és nagykövetként szignálta Fábry Pálnak írt magánlevelét. A miniszter az ellenzéki követelések ellenére sem hívja vissza a washingtoni nagykövetet, csak figyelmeztetésben részesíti, s felszólítja arra, hogy hasonló félreértéseket ne idézzen elő. Martonyi János miniszter újságíróknak elmondta azt is, hogy miként került a nyilvánosságra a bizalmasnak szánt levél. A címzett, Fábry Pál továbbította azoknak az újságíróknak, akiknek a neve felvetodött az irományban. Martonyi János azután válaszolt az újságírók kérdéseire, hogy részt vett a külügyi bizottság ülésén, melyet érdekes módon az ellenzéki Szűrös Mátyás javaslatára nyilvánítottak zártnak. Szűrös saját párttársa véleményével is szembekerült, amikor a nyilvánosság kizárását kérte.
Persze hogy hülye szegény. Nem kellett volna ezt a levelet megírnia. De ezt én lényegesen megbocsáthatóbbnak tartom, mint ezt az üvöltő pitbullfalkát körülötte.
S hogy minősíted azt, amikor egy hivatalban lévő nagykövet fejléces papíron, nagykövetként aláírt levélben egy (magán)alapítvány kuratóriumának munkáját minősíti?
Téged soha nem zavarnak a tények? Mondhat forrásmegjeöéssel bárki bármit, ha te azt akarod sujkolni, hogy Váráshelyi lopta el, akkor szerinted ő lopta el akkor is, ha százszor megcáfolják? Ilyen szinten talán próbálkozz valahol máshol, ahol elbeszélgethetsz ostobaságokat saját magaddal.
szpíker: téged cáfolni? ugyan minek, megteszed azt rendszeresen saját magad
lujza: 0
Ttelettel:
jdr
Ezt a Martonyi nyilatkozatából gondolod ilyen határozottan? Miért, a kuratóriumban nem a Pulitzeres urak ülnek? Ide a kuratóriumi tagok listájával, hadd ellenőrizzem!
Tudod, eomer kartács, én azon vigyorgok, hogy amit Tamás Ervin leírt a pitbullokról, az most olyan szépen ismétlődik... A sajtóban is, meg itt is.
Soha komolyabb labdátok ne legyen. :)
bezony: eszerint Fábry volt a tetű. Tegnap még azt mondta, nem érti, hogy kerülhetett ki, meg magánlevél, micsoda dolog ez... Hazudozik itt összevissza.
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mikor postázta azokat a leveleket. Merhogy ugye az eredeti júniusi, most meg november van, ha jól emléxem.
Tudod ki írna egy ilyennek bizalmas levelet még egyszer...
Ki tudja mennyit kapott Vásárhelyi a levélért az AP tudósítójától? Mert, hogy nem ingyen adta az biztos. Már megint ott fog lökdösődni Frankfurtban a TAX FREE SHOP-ban?
Őket tartotta alkalmasnak és én most is őket tartom alkalmasnak... Nem vagy Te egy kissé elfogult? :))
Az előző hozzászólásodban felemlített 5 milliónak hol található a véleménye? Azok netalántán az MSZP/SZDSZ-re szavaztak?
anélkül, hogy bántani akarnálak szerényen megjegyzem, hogy én meg azt utálom, amikor a kormány hülyének néz, hazudozik, meg letisztességtelenez. Nagyon rühellem...
Meg aztán ne feledkezzünk meg a Demszky-s topicoc túlburjánzásáról sem. Ha csak mond valamit, rezső rögtön nyitja a fikázó topicot. Ezért ütöm annyira Jeszenszky-t. Mert feladta a labdát. Azt a labdát, amit a T. jobboldal minden esetben többszörösen lecsap. Most én csapom le, meg a hozzám hasonlók. Érdekes, de kényes lett a gyomrod hirtelen...