Keresés

Részletes keresés

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2023.11.01 0 0 87986

Az elmúlt hetekben Karsai Dániel (1977-) alkotmányjogász történetét szinte a teljes magyar sajtó bemutatta.

Kevésbé ismert dolog, hogy 11 éven keresztül a Kelemen-féle jiu-jitsut gyakorolta és barna övig jutott.

 

https://www.jujitsu.hu/index.php/component/k2/item/386-a-fogaskerekek

exhighand Creative Commons License 2023.10.30 0 0 87985

"Belső erős kungfukról amiket régen csak olvasni lehetett, most már lehet látni a neten, akinek van rá energiája, el is utazhat hozzájuk, ki is próbálhatja."

Én konkrétan ismerek valakit, aki a C. Zolinál gyakorol és minden évben januárban kimegy Thayföldre, hogy a helyiekkel edzzen.

Remélem olyanok is vannak, akik a kungfut tisztelik meg így. Személyes tapasztalatomból tudom, hogy vannak olyan mozdulatok, amiknek az igazi értelmére csak 20-30 év után jöttem rá. Nagyon sok haszna van egy -egy edzőtábornak, meghívott mesterrel, de nagyon kell figyelni hogyan mozog. Az ilyen edzőtáborokban jellemzően a nagy hibákat javítják ki.

tigristomi Creative Commons License 2023.10.26 0 0 87984

18 éve írtam először ebbe a topikba. Akkor a koreai tigrisekről raktam be egy linket. A világ változik, ők most táncolnak a bemutatóikon, shuffle dance-t.

 

 A dél-kínából elmenekült kungfu mesterek között vannak, akik már a stílusuk utolsó mesterei, ha ők eltűnnek, akkor annak a stílusnak vége.  Belső erős kungfukról amiket régen csak olvasni lehetett, most már lehet látni a neten, akinek van rá energiája, el is utazhat hozzájuk, ki is próbálhatja.

 

 A neten minden fajta harcművészetet meg lehet találni, sok elérhető személyesen is. Persze a legegyszerűbb továbbra is azt csinálni, ami az ember városában van.

 

 Mindennek utána lehet szinte nézni, a youtube-n vannak olyan versenyek is, ahol tényleg nincs sok szabály, de pár szabály még ott is vannak azért . KOTS. Mondjuk ott nem a top atléták indulnak.

 

 10-20 év, az átmeneti az életben, aztán jönnek új korszakok.

exhighand Creative Commons License 2023.10.26 0 1 87983

Én inkább azt gondolom, a különbség a gyermekkorban keresendő. Mi még naphosszat az utcán, a téren voltunk estünk - keltünk 10 éves korunk után is. Magukba szívtuk azt a tudást, hogy úgy esünk a hátunkra, hogy az áll a mellünkre van szegezve. A mai emberekneél ez a gyerekkori tapasztalás eredendően hiányzik.

Előzmény: sszasza (87982)
sszasza Creative Commons License 2023.10.12 0 2 87982

Nálunk egyébként nem: ezt és a magassági különbséget kezeljük alapesetként, így lett kialakítva a rendszer.

Mi azt a csodát kezeljük másképp, amikor azonos méretű/súlyú az ellenfél. A nagyokhoz szokva tiszta felüdülés. Kisebbet meg nem bántunk. "Hát nem vagy olyan súlyú hogy nyugodtan meg merjelek ütni ..." :-)

És ha már utca, tényleg egyre "gyengébb" az emberanyag. Nem is én, hanem édesanyám szúrta ki a hírekben mint rendszeresen ismétlődőt: elesett/leverték/meglökték - beverte a fejét, meghalt. Régen nem volt ilyen, tudnék mesélni. Vagy esni nem tudnak már az emberek, vagy a nyakukban nincs erő hogy a fejet megtartsa.

Előzmény: exhighand (87980)
sszasza Creative Commons License 2023.10.12 0 1 87981

Magassági különbség (végtaghossz) is legalább olyan rossz.

Előzmény: exhighand (87980)
exhighand Creative Commons License 2023.10.11 0 1 87980

Amikor aránytalanul nagy a test tömegekben a különbség, akkor alapvetően más taktikát kell alkalmazni.szvsz.

Előzmény: sszasza (87979)
sszasza Creative Commons License 2023.10.11 0 1 87979

Egyre kevesebb a megértés az utcai/valós helyzetek iránt.  Edzőtársam hallotta a teremben a következő megjegyzést, a küzdősportolóktól: " Nézd már, milyen nagydarab taggal (értsd: társsal) gyakorol. Minek? "

És akkor próbáljam bárkinek elmagyarázni, milyen a valóság és miért olyan a rendszer, amilyen...

tigristomi Creative Commons License 2023.10.04 0 0 87978

Helló!

Nem engem kérdeztél, de ha én ott lennék, mindenképpen a belsoutak pont hu-nál néznék szét. Itt lehet, hogy kapnál egy paradigma váltást is, ami, ahogy változik az ember életkora, még gyümölcsöző is lehet.

Előzmény: exhighand (87975)
dragon7 Creative Commons License 2023.10.02 0 0 87977

Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne hogy van e még Magyarországon hung gar kungfu,oktatják e még?

Irtam emailt,amit a honlapon találtam és semmi válasz,régi kungfu újságba telefonszámot találtam,azt is próbáltam,semmi!Köszi elöre a segitséget!

sszasza Creative Commons License 2023.09.24 0 0 87976

Ezt a kérdést most nem értem.

Előzmény: exhighand (87975)
exhighand Creative Commons License 2023.09.22 0 0 87975

Szia. Mi a tipped Zalaegerszegre?

Előzmény: sszasza (87974)
sszasza Creative Commons License 2023.09.10 0 1 87974

Sejtem mire célzol és tökéletesen egyet is értek. Ezzel szemben a következő van. Nemrég kérdeztem a Holzken csapat egyik neves edzőjét, (persze nem így ahogy most írom, hanem udvariasan) hogy a Nieky miért dugja ki a seggét a combrúgáshoz mint egy nyeretlen kétéves, hát a legrusnyább tanítványom nem állna meg, amit kapna tőlem ezért. Haláli természetes a válasz, a Nieky sokat üt testre és közel sodródik, és ezért ki kell dugnia a seggét hogy lábszár alsó harmaddal elérje az embert. Igeeen? Miért nem rúg térdest, ha már olyan közel került? Vagy (kisebb korrekciós lépés után) sípcsont középpel, ekkor még erő is lenne benne? A pontozás, világítja meg nekem az edző, a pontozásnál jobban mutat.

Ühüm, hát biztos az én készülékemben van a hiba...

Előzmény: exhighand (87973)
exhighand Creative Commons License 2023.09.10 0 0 87973

Azt értem alálépés alatt, hogy szerintem hiba olyan testtartásból ( lábállásból) technikát indítani ami "kényelmetlen". Vagyis az éppen kialakult aktuális láb-test pozíció döntse el, milyen technika induljon. Olyan induljon, ami maradéktalanul megcsinálható az éppen adott pozícióban. 

Ha pedig egy elindított kombináció végigvitele miatt az adott, milyen kéztechnika jön rá jól az előzőre - de a lábak ehhez nincsenek jó helyen - akkor alá kell lépni a súlypontnak és úgy folytatni. Nem tudom jól elmagyarázni - de bennem van. Pl. ne erőltessünk egy hátsó kezest, ha nagyon előre kell dőlni hozzá, hanem lépni kell alá és onnan megcsinálni. 

Előzmény: sszasza (87971)
sszasza Creative Commons License 2023.09.09 0 0 87972

Ésszel a megszokás ellen nehéz tenni. Legtöbbször a teljesen nyilvánvaló vagy azonnal bizonyítható észrevételek is pusztába kiáltott szavak maradnak.

 

A védőfelszerelés kérdése nálunk is megoldatlan probléma. Beleöltem egy rakás pénzt, végigpróbáltunk ezer típust, összességében egyik sem vált be. Csak pár példa:

-testpajzsból rengeteg pénzért sem találni olyat amin nem megy át a rúgás. Amin meg végre nem megy át, az olyan vastag hogy elöl nem lehet megfelelően védekezni benne mert nem fér el a könyököd/felkarod.

-A lábszárvédők mind thaiboxos mintájúak, telitalpon álláshoz vannak kitalálva. Mi mindig felemelkedünk talppárnára, ilyenkor vagy agyonnyomja a lábujjat, vagy visszafelé a körmöt tépi meg.

-A kitűnően működő sstyle-os pusztakezes kéztartás a legtöbb MMA kiskesztyűben veszélyes, már kétszer tört vissza második ujjpercem miatta.

-Most tesztelek egy márkás, drága MMA sparring kesztyűt: gyakorlatilag lehetetlen benne a ránk jellemző kéz és csuklótartás. Csak akkor működik - akkor jól- ha zártabb a kéz, majdnem ökölben van mindig : így viszont merev és lassú a kézmunkám. Hasonló, mint edzőtermi szomszédainké: lehet hogy az ő technikájuk is jobb lenne, ha nem ezt hordanák.

Azt hiszem a jó, irányzatra szabott védőfelszerelés megtalálása akkora munka és költség, amit nem vállalnak sokan. A divat fontosabb, ennek eredményeit pedig látjuk.

 

Előzmény: exhighand (87970)
sszasza Creative Commons License 2023.09.09 0 0 87971

Pontosan mit nevezel annak, hogy "alá kell lépni"? A mi szóhasználatunkban ugyanis így nevezzük az egyik legnagyobb hibát - ebből gondolom hogy nálad mást jelent.

Előzmény: exhighand (87970)
exhighand Creative Commons License 2023.09.08 0 0 87970

"Rendkivül oda kell figyelni, hogy ne törjön ketté a gyakorló partner, ugyanakkor mégis olyan legyen a mozgás amilyennek lennie kell, hogy majd élesben is olyan legyen. Ehhez komoly koncentráció kell."

 

Én ezzel egyetértek. A sparringban is tökéletesen kellene csinálni a technikát, csak lágyan tartott kezekkel és lábakkal a találat pillanatában. Meg talán lassabban kell indítani, hogy a gyakorló partnernek legyen ideje felfeszíteni.

Mondom is a gyereknek, hogy páros gyakorlatoknál főleg pontosan kell a technikát csinálni. Minden mozgásnak alá kell lépni. A lábmunkából, a láb-talaj forgatásokból, a lábujjhegyen forgásokból, a súlypont emelésekből és sűllyesztésekből, a punch és a fight lábmunka különbségeit lemozgásait nem szabad elmaszatolni. Nem lehet egy jottányit sem engedni. A tökéletes egyensúlyt meg kell találni minden mozdulathoz.

Én már 15 éve is annak adtam hangot, hogy teljes védőfelszerelésben kellene sparringolni, hogy egy végigitt technikánál is elfogadhatóan csekély legyen a sérülés veszély.

Az utolsó versenyen a csapattársak szurkolása sem tetszett. Ezek a "csontozd ki" stb bekiabálások, indulatot gerjesztenek és az indulatból végigvitt technikánál általában semmi sem szokott slamposabbra sikeredni.

Az ötletem azóta sem lett népszerű sehol, ahol elmondtam.  Sőt...

Előzmény: sszasza (87969)
sszasza Creative Commons License 2023.09.06 0 3 87969

Van időm gondolkozni, és nap mint nap nézem a küzdősportolókat körülöttünk. Érdekes elméletem van.

Sstyleban a gyakorlást nagyon nehezíti a mozgás hatékonysága, azaz, nagyon nehéz kicsit ütni rúgni. Rendkivül oda kell figyelni, hogy ne törjön ketté a gyakorló partner, ugyanakkor mégis olyan legyen a mozgás amilyennek lennie kell, hogy majd élesben is olyan legyen. Ehhez komoly koncentráció kell.

A küzdősportoló edzeni jár le, nem koncentrálni/tanulni. De mivel ők is sparringolnak, ők kénytelenek technikailag elrontani a technikát, hogy a partner a következő edzésen is meg tudjon jelenni. Ebből kialakul a jellegzetes "magyar küzdősportos" mozgás, ami abszolút a gyakorlás/sparring igényeit tükrözi. Aztán, mikor mennek meccsre, a már beidegzett "szar" mozgást látjuk viszont (mi mást, hiszen ezt csinálják nap mint nap), csak tolják-erőltetik bele az erőt minden határon túl, hogy mégis érjen valamit. Ez rendkívül fárasztó, amit iszonyat állóképességi edzéssel pótolnak.

Vagyis, szerintem a jelenleg megszokott, mozgásában statikus és rengeteg hatástalan találatot produkáló küzdősportos mozgás , "stílus", semmi más mint a sparring nagytestvére, és nem forditva. Nem a sparring olyan, mint a bunyó(nak kéne lennie), hanem a bunyó olyan mint a gyakorlás.

Mivel az edzők is ebben nőttek fel, ezzel nincsenek tisztában. Ők csak -öntudatlanul- felülemelkedtek ezen,

versenyen letarolták a mezőnyt, aztán elmentek edzősködni, és ugyanúgy tanítják tovább a "szart" amit nekik tanítottak. Aki szintén felülemelkedik ezen (a "tehetség"), az majd megint ugyanígy továbbviszi a "szart", és így tovább.

Nem tudom hogyan lehet ebből kitörni, mert - mint itt már sokszor megbeszéltük - minőségi oktatásra nincs lehetőség, mert az emberanyag kajálja az erőlködést, hajtást, keménységet. Ezektől küzdősport a küzdősport, az eredményesség másodlagos, pontosabban, közfelfogás szerint, ez a tehetségek sajátossága.

LaslOMarek Creative Commons License 2023.08.08 0 0 87967

Imádok harcművészetekkel foglalkozni! Kisgyerekkorom óta vonzanak a különböző stílusok, mint a karate, kungfu, taekwondo. Az első igazi szerelmem a karate volt, amit már 8 évesen elkezdtem tanulni. Azóta is ez az egyik kedvenc sportom. Lenyűgöz, ahogy a karate fejleszti az erőt, a koordinációt és az önfegyelmet. Imádom a formagyakorlatokat és a küzdelmeket is.

Később megismerkedtem más harcművészetekkel is, mint például a thai boksz és a brazil dzsúdzsucu. Rendkívül élvezem ezek dinamikus mozgását és technikáit. Úgy érzem, a harcművészetek nagyszerűen ötvözik a testmozgást és a szellemi fejlődést. Remek stresszlevezetést és önbizalmat adnak. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ki valamelyik stílust! Életem részévé váltak a harcművészetek.

Előzmény: capacete (87936)
exhighand Creative Commons License 2023.07.26 0 0 87966

Az apuka sosem volt nagy thaybox harcos (se), de a srác még lehet az. Fejben ott van, a morálja is jó. Most pár év alázatos gyakorlás következik - és ki tudja mi lesz. Az is lehet, hogy közbejön egy lány...én támogatom, bármi lesz is.

Előzmény: sszasza (87965)
sszasza Creative Commons License 2023.07.26 0 0 87965

Gratulálok! Thaibox, mint az apja?

Előzmény: exhighand (87964)
exhighand Creative Commons License 2023.07.26 0 0 87964

Sziasztok. Nagyon büszke vagyok a 13éves fiamra. Ma Balatonbogláron 17-től végignyomta az edzőtábor edzését. Pedig eddig még közösségben sem volt bunyózni, csak a zsák volt az ellenfele. 

Igazán szépen helytállt a képzettebb mezőnyben. 6-os 7-es kombinációkat kaptak kétszeri elmondással. 

Remélem beégett nála ez a sport ma.

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2023.07.21 0 0 87963

50 éve halt meg Bruce Lee.

 

https://24.hu/kultura/2023/07/20/bruce-lee-50-eve-halt-meg-rejtely-osszeeskuves-elmelet/

 

0 triádok, 0 titkos ütés, ami késleltetett halált okoz stb. marhaság.

Minden sokkal prózaibb.

 

"...Bruce Lee halálát az utóbbi hatóanyagra adott allergiás reakció okozhatta. [...]

 

De a hőségben valószínűleg hőgutát is kaphatott – pláne, hogy nem sokkal korábban a karrierjére való tekintettel kiműttette a hónaljmirigyeit –, ami szintén közrejátszhatott a halálos agyi ödéma kialakulásában.

 

Ahogy az is, hogy túl sok folyadékot fogyasztott. A legutóbbi, kutatók által elvégzett vizsgálat például arra jutott, hogy Bruce Lee valószínűleg hyponatraemiát kapott, ami azt jelenti, hogy a veséje nem tudta feldolgozni a szervezetébe juttatott folyadékmennyiséget."

GAOZHENHU Creative Commons License 2023.07.12 0 0 87962

 

  Könyörgöm, másszál már vissza csuti tolvaj langymeleg ánuszába. Ott nem kell gondolkoznod.

Előzmény: venuto (87957)
tigristomi Creative Commons License 2023.06.29 0 0 87961

Capacete, azt megkérdezhetem, hogy hány év alatt milyen színig jutottál a Capoiere-ban?

Előzmény: capacete (87960)
capacete Creative Commons License 2023.06.21 0 0 87960

Már nem. Amíg edzettem, addig ment.

Előzmény: tigristomi (87959)
tigristomi Creative Commons License 2023.06.20 0 0 87959

Helló.

Capoierazol még?

Láttam régebben írtál itt a nyújtásokról.

 

Angol spárga megy, vagy ment?

Előzmény: capacete (87935)
sz332 Creative Commons License 2023.06.16 0 2 87958

Szerencsére volt három körös Fidesz kormányzás, ahol a szabadidősportok egy rakás támogatást kaptak, így meg tudták sokszorozni a tagbázisukat.

Előzmény: venuto (87957)
venuto Creative Commons License 2023.06.15 -3 0 87957

  Pardon . 

Menjünk kicsit vissza az időbe  : légy preciz . 

2010- g , nem , nem is : 2008-ig , amikor szeptemberében bejött az a puha amerikai világválság Magyarország a 39. helyről a 89.-re csúszott le 6 (!) év alatt ˙vagyis 2002--2010 ). Képzeld el , 2010-re mi lett ( Vizi E. Szilveszter , az MTA nyugdíjba ment elnöke )... Ez a gyurcsány éra volt . Ekkor zuhantak le a vásárlóerők . Ekkor szűnt meg a sok tornatermi harcművészeti foglalkozás . 

Disztingválj , kérlek .

  köszönettel : venuto

Előzmény: GAOZHENHU (87943)
venuto Creative Commons License 2023.06.15 0 0 87956

A Kapecskáéknál ? A Margit-híd budai hídfőjénél ? 

Előzmény: capacete (87930)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!