Én is vettem Sándor46-tól sokmindent. "Utángyártott" Palladis Pengőst is. (Igaz, elég rosszul olvasható volt, ezért később mástól beszereztem egy eredetit) Gardnertől viszont csak 45-előtti könyvei voltak. A két 60-as évek beli kalózfordításra még rá is kérdeztem. Nem is hallott róla.
Szerintem mind beszerezhető volt, vagy innen letölthető volt (a nem "hivatalosokból"). Tudtommal azok megvehetők voltak pld. a Vaterán "Sándor46" ponyvakereskedőtől, mert ő házilag sokszorosította azokat. Azért írtam hogy "volt", mert ő nemrég meghalt (készletét kiárulják májusban). Tudtommal árveréseken is felszoktak bukkanni a házilag sokszorosított Gardnerek, melyeknek nincs hivatalos kiadása. (Én nem gyűjtök papírváltozatban már könyveket, de több barátom van, akiknek ezek mind megvannak.)
Egyébként hivatalos kiadásban Gardner regényei nem fognak már szaporodni, hiszen egyszerűen az a pár száz ember aki megvenné, csak arra jó, hogy minuszban legyen a kiadó (még McBain sem éri meg, úgy Gardner még uccse!).
Azért ne feledjük el, hogy ezek jó része "forgalomba nem került", és még azok sem tudják beszerezni, akik szinte bármilyen háború előtti (u.n. gyűjtői kiadványt - Nova, Palladis, Pesti Hírlap, ...) - igaz nem kis pénzért - be tudnak szerezni.
"2016-ban megjelent a sorozat harmadik regénye is Surrender, New York címmel (Kreizler 3). Ez még nem jelent meg magyarul, de mivel a filmsorozatnak lesz harmadik évada, úgy ennek a megjelenése is várható magyarul."
Egy olvasói kérdés kapcsán a következő levelezés folyt a neten (02.11-én):
K: Tisztelt Agave könyvek! Érdeklődnék, hogy folytatják-e Caleb Carr, Dr. Laszlo Kreizler sorozatát? A 3. rész a Surrender, amit 2016-ban írt. Még 2 is van ezen kívül, az egyik előzménytörténet.
V (Agave Könyvek): Szia! A Surrender, New York nem a 3. része a sorozatnak, hanem egy különálló regény, ami néha utalásokat tesz Kreizlerre. Nagyobb baj, hogy nem túl jó könyv.
K: The Alienist at Armageddon? Tudtommal a folytatása lesz, és 2021-2022 körül jelenik meg.
V: Hát, ha egyáltalán tényleg megírja. Körülbelül 3 éve ígérgeti a képviselete, hogy jön ez a könyv, egyelőre semmi nincs belőle.
Jöjjön akkor még egy könyv Erle Stanley Gardnertől:
The Bigger They Come (A nagyok többet veszítenek avagy Lam, az áldozati bárány), Morrow, 1939. január.
Ez a Donald Lam és Bertha Cool sorozat első könyve.
Az angol nyelvű sajnos csak epub-ban van meg és nagyon rossz minőségben (3 és fél oldal hiányzott belőle, amelyet egy orosz oldalról sikerült megszereznem, oroszul), ezért nem töltöm fel. Ha valaki megtalálja a neten szívesen venném, ha megosztaná velem, én sehol sem találtam, pedig sokáig kerestem.
McBain a közel 500 oldalas kötet Loose Cannons c. részében négy novellát közöl, s azok elé írta az említett előszót (amiben mind a négy novella címe fel van sorolva: Chalk, Association test, Bedbug, The merry merry Christmas). Hozzáteszem, hogy már mindegyik meg van magyarul (az utolsó nemrég fordította le zepgyuri).
Közben megszületett Ed McBain élete első novellájának a Chalknak a fordítása is, ami ugyan krétát vagy krétaport jelent, de a magyar fordítása - hosszas latolgatás után - az Arcpakolás címet kapta. McBain ezt 1945-ben írta, de csak 1953-ban jelent meg, meg először nyomtatásban a Pursuitban: "Megöltem Jeannie-t" címmel (I Killed Jeannie).
McBain 2005 januárjában kiadta a Learning to kill c. novelláskötetét, amiben az általa, különböző neveken kiadott 25 bűnügyi novellát gyűjtött össze. Ebben újraközölte a novellát, visszaadva az eredeti címét (Chalk).
McBain egy rövid előszót írt a novella elé, amit Német Zoli lefordított:
"A rendőrségnél egyáltalán nem szívesen foglalkoznak őrültekkel. Ugyanis a bolondok viselkedése, s az általuk elkövetett bűncselekmények, kiszámíthatatlanok. A krimik világában az egy, vagy több gyilkosságról szóló történet megoldásához, valamely rejtély kinyomozása révén lehet eljutni. Mivel a gyengeelméjű személyek képtelenek ilyen kihívás elé állítani az írót és olvasót, ezért mostanság már mellőzöm az efféle történeteket, és helyettük inkább úgynevezett rendőr-krimik írásával foglalkozom. Az ötvenes években ellenben számos ilyesféle novellát alkottam… Pillantsunk vissza az akkori időkre. Merthogy ezen történetek mindegyike az ötve-nes években látott először napvilágot és nyomdafestéket. Az Arcpakolás, (Chalk), 1953-ban, Evan Hunter néven, a Manhunt-nak a Pursuit nevű elődjénél; a Képzettársítási teszt (Association test) és a Poloska (Bedbug), 1954-ben, a Manhunt-nál, eleinte még Hunt Collins néven, később, 1957-ben pedig szintén a Manhunt-nál már Evan Hunter néven jelent meg a Nagyon kellemes karácsony (The Merry Merry Christmas). Na szóval… őőő… hol is tartottunk? Az arcpakolásnál (Chalk). Dacára annak, hogy ez a novella végül 1953-ban került először kiadásra, (ha hiszik, ha nem, akkoriban még Megöltem Jeannie-t címen!), igazából 1945-ben íródott, a Csendes óceán kellős közepén, egy romboló fedélzetén. Amikor pedig a történet kézről-kézre járt a tengerésztársaim között, nem csekély megrökönyödést váltott ki a soraikban. Pontosan azért, merthogy a gyengeelméjűek reakciói teljességgel kiszámíthatatlanok. Következzen tehát néhány ilyen történet, minden kronológiai sorrendtől eltekintve."
Hogy miért kapta az Arcpakolás címet? Talán az hard boiled stílusú elbeszélés eleje választ is ad erre:
"A rászáradt rózsaszín arcpakolásos ábrázata úgy nézett ki, mintha krétaporral kente volna be az arcát, az iszappakolásos szemgödrei pedig olyanok, akár egy pár kis barnás zöld sártócsa. Ráadásul az iszapos sártócsa szempár nem passzolt a repedezett rózsaszín mázhoz, mivel szörnyű rusnyán nézett ki, az iszapos tócsái pedig még tovább rondítottak az összhatáson.
Kereken meg is mondtam neki: – Olyan csúfak a szemeid, akár a faluvégi iszaptócsák.
Erre ő mit csinált? Egyszerűen felkacagott. Csakhogy mivel őszintén beszéltem, nem tetszett a nevetése. Nem lett volna szabad a pofámba röhögnie, mikor ilyen komoly témáról beszél vele az emberfia.
Így aztán ököllel bemostam neki egyet a rózsaszín krétamázára, de nem szédült el tőle. Érdekelt, hogy sikerült lábon kihordania egy ekkora maflást. De a másodiktól már a sártócsáiból azért legalább kipréselődött a vasszer. Az ujjhegyemmel beleböktem az egyik iszapos tócsájába, amitől egész vörös lett. Na, így már sokkal pofásabban mutatott, pirosas uszadékkal. Letéptem a nyakából a gyöngysorát, és hozzávágtam ahhoz a meszes képéhez. Éreztem, amint a bőrömbe mélyesztette a körmeit, és ettől még inkább felment az agyvizem. Alaposan megcsavartam a karját, mire ütlegelni, meg lökdösődni kezdett, el akarva taszítani magától. Erre elkaptam és úgy istenigazából megszorongattam a karjait. Úgy elkezdett visítani, akár egy újévi szopós malac. Még a Harmadik Sugárút feletti magasvasutat is túlharsogta volna, csúcsforgalom idején. Aztán mikor kifogyott a szuszból, a változatosság kedvéért, olyan hangorgiára váltott, mint amit azok az egész éjjel sivalkodó csecsemők szoktak produkálni, akik miatt képtelenség elaludni. Jobb híján szájon kaptam, hogy kussoljon már végre, de csak hevesebb ellenhatást sikerült belőle kiváltanom. Még hangosabbra állította az óbégatóját.
Erre káromkodva letéptem a ruhája elejét, majd ráförmedtem, hogy azonnal hagyja abba a lármázást. És mivel ezután is folytatta, úgy kirúgtam alóla a lábát, hogy nyomban lepadlózott. Szánalmasnak és védtelennek tűnt a földön fekve. A rózsaszínre pingált ábrázatától eltekintve, merthogy az még mindig krétaszerűnek tűnt.
Érdekes párosítás: James Patterson és J. D. Barker: A madártollas gyilkosságok
Patterson 74 éves, de Barker se az a tacskó már: 50 éves.
Úgy látszik, a kapcsolat gyümölcsöző lett, mert idén augusztusban jön a következő közös könyvük.
Gondolom sokat segített nekik, hogy Patterson egyébként is rengeteget dolgozik társszerzőkkel, Barker pedig sokáig könyvdoktorként/szellemíróként dolgozott, így neki is van elég tapasztalata az ilyen közös munkához.
Ezért nem akartam leírni neked semmit, tudtam előre, hogy időpazarlás lesz. Triviális dolgokat sem fogadsz el, teljesen reménytelennek látom, hogy bármiről meggyőzzelek, vagy akár csak megmagyarázzak valamit. Átengedem a lehetőséget valaki másnak.
Kíváncsi vagyok, milyen lesz ez az év megjelenések szempontjából. A tavalyi év szerintem az utóbbi 20 év legjobb éve volt, annál csak kevesebbre lehet számítani. Eddig már megjelent egy Linwood Barclay, egy Philip K. Dick és egy Blake Crouch, amiknek nagyon örültem, és jönni fog egy Michael Robotham is.
Nos, nézzük akkor azokat a "több összetevőből álló írási technikákat, amit 1945 előtt még a legjobb szerzők sem ismertek, és ezért nem használtak."
Szex. Az egyetlen, ami részben igaz. (Nem mintha nem létezne több száz éve erotikus irodalom), de tény, hogy az általam ismert 45 előtt megjelent krimikben max. egy pihegő, vagy elpiruló kebelre futotta, hogy aztán "hosszú, forró csókban forrjanak össze." (Botrány!) Aztán a hard boiled megjelenésével lassan, de biztosan megjelent a szex. Előbb a borítókon, aztán a tartalomban is.
Jellemzés. Irodalmi fogalomtárból a jellemés módjai:
Az író maga mutatja be. Más szereplő mutatja be. A szereplőt beszéde jellemzi. A szereplőt tette jellemzi. A szereplőt környezete jellemzi.
Ezek bizony, néhány kivételtől eltekintve ott vannak. Minden olyan szerző, (híres és kevésbé híres), aki megalkotott egy hőst, akit éveken, évtizedeken keresztül szerepeltett regényeiben, rendkívüli részletességgel jellemez, sőt a történeteken keresztül alkítja a jellemét. Neki, segédjének, fő ellenségeinek stb.
Érzelmek. Majdnem minden történetben ott vannak. Szeretet, gyűlölet, féltékenység, irigység... Krimikben nem egyszer mint indíték. A rövidekben is, nyilván módjával. A Pengős és Félpengős regények rövid ismertetője valóságos nyáltenger, sajnos, nem egyszer, tükrözi is a tartalmat.
Erőszak, feszültség. Mondjuk ez relatív, de a kornak megfelelő részletességgel leírva, bizony ott van. A klasszikusoknál csak tényként megtudjuk, hogy valakit leszúrtak (késsel, tőrrel, bármivel), agyonverték, felakasztották, kígyóval megmaratták stb., a kalandosabb, cselekményesebb történeteknél tanúi lehetünk magának a tettnek, vallatásnak, testi, lelki kínzásnak akár gyerekekkel szemben is. Sokszor épp azok a legizgalmasabb, legfeszültebb részek, amikor egy addig megismert és megkedveltetett (jellemzés), szereplőt kell megmenteni a negatív hőstől.
"A történetek egyszerűek, kiszámíthatók." Ha ez így van, akkor bizony Doyle, Christie és társai kontár munkát végeztek.
Részemről, a tévedés jogát fenntartva, nagyon röviden ennyit tudok írni, a régi és új krimik közti különbségről. Mert írói technikákon én azokat a dolgokat értem, hogy például milyen környezetet teremt magának a szerző az íráshoz. Hogyan ír, diktál, kézzel, géppel, gondosan megírt vázlatot, jegyzeteket használ, azonnal javít, vagy inkább a végén szerkeszt és még sok más is...
Érdekes párosítás: James Patterson és J. D. Barker:
A madártollas gyilkosságok
Patterson 74 éves, de Barker se az a tacskó már: 50 éves.
A könyv 512 oldalas egy utazó sorozatgyilkosról. Elég friss: angolul is csak tavaly jelent meg: The Coast-to-Coast Murders (2020).
Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek – Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen –, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.
Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?
Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.
Úgy látszik, a kapcsolat gyümölcsöző lett, mert idén augusztusban jön a következő közös könyvük:
The Noise (2021)
Sophie és Tennant Riggin két fiatal nővér, akik túlélnek egy olyan hatalmas robbanást az oregoni Hood hegy árnyékában, amiben mindenki más elpusztult. A kormány ügynököket küld, hogy kivizsgálják az esetet...
Még mindig játszod a rigolyás és paranoiás vénembert. És nem sokat értesz semmihez, sokadig hozzászólásodból derül ki. Továbbá még mindig nem fogod fel, hogy nem a képzelt ellenfeled vagyok (mivel eddig alig írtam ide, csak olvastam...).
Egyébként most már mindenki megértette a "lényeget":
"Ha Pár Szék mester mond valamit, az úgy van, senki se lehet okosabb nála"
Sajnos nem fejlődtél semmit, még mindig lényegtelen dolgok miatt kötekedsz, amikben szokás szerint tévedsz. Longvale magyar szerzőkről írt, én neki válaszoltam. Külföldi rajongókat nem ismerek, és tudomásom szerint magyar fantasyregényeket külföldön nem adtak ki. (Másoknak is állandóan hasonló dolgokat kellett magyarázgatnia neked, ezért nem vett komolyan soha senki.)
"És nem csak elismert horror és sci-fi szerzők írnak jó fantasyt."
Egy fantasyrajongó szerint nem, szerintem igen. Egy keveset azért ehhez is értek, évtizedek óta figyelem, követem a megjelenéseket. A Talizmán, Korbács, A Túlvilág Szeme, Démonpikkelyek. Ezek sem hatalmas kedvenceim, de legalább jó könyvek. Nem találkoztam semmilyen fantasyszerző által írt regénnyel, ami ezeket megközelítette volna.
"De egyébként például a hazai fantasy pelletáról Kornya Zsolt angol nyelvterületen körülrajongott szerző lenne..."
Kornya egy lúzer. Neki és néhány más lúzernek köszönhető, hogy 10-15 évig szinte egyáltalán nem jelent meg minőségi sci-fi Magyarországon, mert telítették a piacot fos fantasykkel. Ez az ő igazi "érdeme", de biztos büszke magára...
Több hozzászólásodra nem reagálok, erre sem kellett volna.
Felesleges neked bővebben írni, mert ha valaki kifejti miért tévedsz valamiben, te elkezdesz terelni, és megpróbálsz kibújni a korábbi mondanivalód alól.
"Azt meg inkább nem minősítem, ha valaki tizenéves kor felett fantasyrajongó..."
"Ezért te szóltál be nekem, anélkül, hogy megindokoltad volna, miért lenne szükséges felnőtteknek kardozós-sárkányos-varázsolgatós-tündéres meséket olvasnia."
Ezeket nem én írtam... Sehol nincs, hogy a szűkebb magyar színteret kritizálod...
"Nem állítottam, hogy nincs jó fantasyregény. Van néhány, de azokat elismert horror- vagy sci-fi szerzők írták. A fantasyrajongók többsége ezeket nem is olvasta, aki mégis, annak sem tartoznak a kedvencei közé."
Nem érted a fantasy műfajt (a lényeget...), nem szereted (ezzel nincs is baj), de emiatt felületesek az ismereteid. Megrekedtél a kilencvenes években, akkor akár igaz is volt, hogy kevés külföldi fantasy jelent meg, a hazai rajongók pedig a M.A.G.U.S. és Cherubion kiadványokon nőttek fel. Azokat szerették, akár jó volt, akár rossz. De azóta észrevehető, hogy érkeznek a minőségi fantasy könyvek és fantasy-rajongók többségének(!) megnőttek az elvárásai a műfajjal. És ők lettek a kedvencek. A hazai szerzők arányai a komolyabb fantasy kiadók (FUMAX, Delta Vision) repertoárjában visszaestek. Persze próbálják emelni a hazai szerzők minőségét is, mert profit szempontjából mégis egy sikeres hazai a legjobb. Persze van olyan kiadó is, ahol sokkal alacsonyabban van az átlagos színvonal...
Ne a vámpíros-romantikus rajongókból indulj ki, mert ők tényleg nem ismernek mást.
És nem csak elismert horror és sci-fi szerzők írnak jó fantasyt. vannak akik csak ebben a műfajban írnak. Abercrombie, Rothfuss, Novik, Lawrence...
De egyébként például a hazai fantasy pelletáról Kornya Zsolt angol nyelvterületen körülrajongott szerző lenne... Sajnos nála az egészségügyi állapota miatt
Nem értek egyet ezzel a hozzáállással, de ezen nem fogok vitatkozni.
Ha egyetértesz az előző hozzászólóval, akkor a lényeget te sem értetted meg. Nem állítottam, hogy nincs jó fantasyregény. Van néhány, de azokat elismert horror- vagy sci-fi szerzők írták. A fantasyrajongók többsége ezeket nem is olvasta, aki mégis, annak sem tartoznak a kedvencei közé. A magyar gagyi viszont igen.
Nem kell senkinek sem megindokolnia, hogy mit olvas, így nekem sem. És neked sem kell, hogy miért szeretsz bűntényekről olvasni. Te azt szereted, én meg ezt.
Amúgy "laszlo_k" írása lehetne a az én válaszom is. (Köszönöm, László)
Ha nem ismersz egy műfajt eléggé, akkor nem kellene ennyire végletekben gondolkodni.
"A fantasy nem mese"
Ha már Stephen King, akkor ezek szerint nem olvastad a "A Setét torony" sorozatát, ami fantasy. Vagy a Peter Straub-bal közös "A Talizmán"-t ami szintén fantasy. Vagy "A sárkány szemé"-t, ami szintén (ez talán a legegyértelműbb). Jó könyveit hagytad ki... :-)
A fantasy elég tág fogalom, nagyon sokféle regény beletartozik. Az, hogy itthon 1-2 kiadó miatt a vámpíros-romantikus kötetek elég jelentős arányát adják, elég szomorú, de ezért nem a fantasy műfaj a felelős. Még itthon is megtalálható sok jó könyv belőlük (felnőttfejjel is).
De újból visszatérünk oda, hogy a magyar könyvpiac nem tudja egy-egy műfaj teljes spektrumát megmutatni. Alig van olyan szerző a krimi/horror/sci-fi/fantasy vonalon, akit teljes körűen kiadtak volna. Western se adnak ki, se régit, se újabbat (hetvenes-nyolcvanas évekből: Louis L'Amour vagy Robert B. Parker).
"A régiekben nincs szex, nincs erőszak, és nincsenek érzelmek sem."
Ezt a régi krimire írtad, de a jelenkor nagy sikerű fantasy-jában, George R. R. Martin Jég és Tűz ciklusában (Trónok Harca) van bőven mindegyikből. :-) De tény, van benne kardozás és sárkány is... De inkább véres középkori történet.
"...miért lenne szükséges felnőtteknek kardozós-sárkányos-varázsolgatós-tündéres meséket olvasnia."
Sok fantasy regény fejlődéstörténetet ír el, amiben néha eszköz a fantasy elem, de nem nyomja el magát a történetet. Hasonlóan a sci-fihez, amely a regénybeli konfliktust kihelyezi a jövőbe/űrbe.
Ezzel az erővel a krimit is le lehet írni, mert létezik a romantikus krimi irányzat, amiből itthon sok jelenik meg. Ha ilyen a krimi, azt olvassák a tinik, felnőttnek nem való.
Ezért te szóltál be nekem, anélkül, hogy megindokoltad volna, miért lenne szükséges felnőtteknek kardozós-sárkányos-varázsolgatós-tündéres meséket olvasnia.
Sok mindenben egyetértettem az általad alább leírtakkal, de ez kiverte a biztosítékot: "Azt meg inkább nem minősítem, ha valaki tizenéves kor felett fantasyrajongó..." A fantasy egy a sok irodalmi műfajból. Ha neked nem tetszik, lelked rajta. De hogy egy ilyen félmondattal beszólj azoknak, akik szeretni merik azt, amit te nem, finoman szólva, nem szép.
Ezek a magyar írók azt gondolják magukról, hogy milyen nagyszerű írók, mert a Facebookon néhány balek dicséri őket. Fel sem fogják, milyen kivételes tehetségnek kell lenni ahhoz, hogy igazán jó regényt írjon valaki. Azt meg inkább nem minősítem, ha valaki tizenéves kor felett fantasyrajongó...
Olyan helyen élünk, ahol több fantasy jelenik meg, mint sci-fi, több vámpíros szar jelenik meg, mint normális horror, ahol a női szerzők valószínűleg már többségben vannak, és a skandináv krimik aránya riasztóan magas. Meg fog ez változni valamikor?
Nem haragudtam rád eddig sem. Rendben, leírom, bár nem szívesen, mert akiknek ezek nem tűnnek fel, azoknak nyilván nem is fontosak.
A mai regényekben a jellemábrázolások már kiválóak. A régiekben általában csak az emberek külsejét és ruházatát írják le felesleges részletességgel, és ebből vonnak le nevetséges következtetéseket. A régiekben nincs szex, nincs erőszak, és nincsenek érzelmek sem. A feszültség is csak minimális az újakhoz képest. A történetek egyszerűek, kiszámíthatók. Természetesen a dialógusok is sokkal kidolgozottabbak az újaknál. És vannak még más dolgok is...
Számomra sincs sok jelentősége egy Spencer Wallsnak, hogy van-e vége, nincs-e vége. Inkább azt tartottam röhejesnek, hogy a jogutód, még arról ábrándozhatott, hogy a jogok eladásából neki milliói lesznek (mert mi másért nem adta oda). Lásd József Attila valami oldalági rokona letiltott a MEK-en a költő verseit, mert jogdíjakat zsebelt be még pár éve is.
Ha belegondolok, hogy még a magyar krimi "aranykorában" Spencer Wallst tartották a magyar krimi királynak, akkor elég belegondolni, hogy akkor milyen lehetett a többi?
Nem sok magyar krimit olvastam, de csak pár volt amire emlékszem, azaz említhető. Eredetében nem is magyar műfaj, hanem angolszász. Csak utánzók vagyunk. A fantasy még szánalmasabb, annak semmi hagyománya nem volt nálunk, ráadásul a műfaj nagyrészt kölcsönözte a germán/kelta mondavilág számos elemét. Erre 1990 körül ránk szakadtak tömegével ezek az angol néven irkáló magyar fantasy fűzfapoéták: Wotanoztak, Gráloztak, vérfarkasoztak, meg tündéztek is becsülettel. Sz@r az egész. Ettől csak az volt durvább, amikor a háború előtti magyar ponyvaszerzők valami angol kamunéven westerneket írtak, az nyilván csak úgy lehetett, ha jó pár amerikai westernt elolvastak előtte (bár ha belegondolok, ott volt filmben a makaróni western, elvileg lehetséges ez is akkor...). Ami eredetében is magyar volt, az a betyárregények, történelmi regények (hunok, ősmagyarok, Árpádok, stb.) és hasonló műfajok (de még ezekben is sok szemét jött össze).
Akkor válaszolok! De előbb ez úton kérek elnézést a többi fórumozótól és tőled is parszek, hogy az elműlt két napban száj illetve a mi esetünkben betű-karatéztunk itt az oldalon. Az igazság az, hogy a Ha Spencer Walls jogutódja nem adja oda... kezdedtű mondat olyan szinten felnyomta az agyamat, hogy valahogy le kellett vezessem a feszültséget és sikerült provokálnom, bocsi!
Kezdjük újra, most már nyugiban. Kedvenc jelenkori szerzőim szapulása tényleg nem érdekel, de azok a bizonyos írói technikák nagyon is! Hiszen én is több mint 40 éve folyamatosan olvasok, Albatrosz, Fekete Könyvek, Rakéta, IPM. Lehet, pont a folytonosság miatt ekerülték ezek a dolgok a figyelmemet. Mert nem tudom mit értesz ez alatt. Visszaemlékezések? Biztos nem, volt régen is. Az olyan fejezetnyitó hely és időmeghatározásokra amik általában a háborús illetve kémregények elején vannak? Nagyon ravaszul elhitetik az emberrel, hogy tényleg megtörtént dolgokról olvas, de mégsem nagy dolog. Komolyan kíváncsi vagyok erre. Írod még, hogy nem nagyon fejlődhet tovább a műfaj. Azt már nagyon régen leírták, hogy nem lehet újat írni, csak a kliséket variálni, lehetőleg minél ügyesebben. Szerintem itt jön a képbe a stílus. A műfaj nem fog fejlődni tőle, de el lehet érni, hogy újnak hasson. Például amivel gonoszkodtam, Stephen Kingtől olvastam először olyat, hogy külön bekezdésben, dőlt betükkel írta le valaki gondolatait érzéseit stb. De olvasott-e valaki még egy olyan stílusú regényt, mint Leonard Schrader - Yakuzák c. könyve, vagy Bernard Paul Lallier - Vérbosszúja? Abszolút egyediek. Akkor részemről szent a béke, remélem te is így vagy ezzel.
