Kaktuszaimon gyapjastetvek jelentek meg, a boltban az eladó egy Mospilan 20 SG nevű felszívódó rovarölő permetezőszert ajánlott. Mondtam, hogy kaktuszokra, gyapjastetvek ellen kell, és azt mondta, hogy akkor 3 liter vízbe keverjem ezt a 4 grammos csomagot, és ezzel öntözzem meg őket, mert a kaktuszoknál a földben is megtelepednek a tetvek. Nem sok 3 literbe ez a mennyiség? A csomagolásán amúgy ez áll: http://www.kephost.com/images/2017/03/03/DSC_0113f352a.jpg Itt a dísznövényekhez (gondolom a kaktusz is ide tartozik) 10 liter vízhez írnak 0,6-5 g-ot. Arra gondoltam, hogy akkor 3 liter vízhez hozzáadom a felét, szóval kb. 2 g-ot. Vagy még ez is sok? Vagy kaktuszoknál tényleg ilyen sokat kell? Esetleg lehet azért mondta, mert ez a táblázat permetezéshez van, én viszont nem permetezem, hanem megöntözöm őket vele? És amúgy, ha kicsit túladagolnám akkor lenne tőle bajuk?
Bocsi, hogy ilyen tudatlan vagyok, de eddig még nem volt semmilyen kártevővel gondom.
Köszönöm a választ. Hamarosan lesz egy kis időm és tüzetesen megvizsgálom őket. Remélem nem fagytak el a gyökerek, csak felületi fagyások lehetnek. Ha szükséges lesz még lesz több kérdésem.
A fagyás nem fertőző betegség, tehát az elkülönítésre semmi szükség. Egy alaposabb vizsgálat viszont nem árt. Ha most meleg lakásba viszed, viszont lehet, hogy a még lágy szöveteket gombás támadás éri és idővel könnyen rámegy az egész növény.
Normális esetben a fagyást egy jó állapotban lévő példány kinövi. De persze ez részben a fagyás helyétől, mértékétől és nem kevésbé a növényfajtától is függ.
A gyökérnyaki fagyásnak, rothadásnak lehet az a velejárója, hogy a növénytest és a gyökérzet kapcsolata megszűnik, így az idővel elpusztulhat. Ezért komolyabb fagyási tüneteknél operáció is szóba jöhet az egészséges szövetekig. Az újragyökereztetést viszont mindenképpen érdemes a növényfejlődés aktív időszakára tolni.
Teleltetés alatt vannak a kaktuszaim, viszont az extrém hidegek nyomot hagytak két oltott kaktusz tövén. Fagyás foltok jelentek meg, barnuló, puhább foltok a növény szárán. Igazándiból az én hibám volt, túl közel tettem ezt a két kaktuszt a hideg falhoz és későn vettem észre a bajt. A kérdésem az lenne, mit lehet ilyenkor tenni ezekkel a növényekkel? Hozzam be a melegebb lakásba, vagy hagyjam őket úgy, ahogy vannak a faltól távolabb téve jelenleg? Különítsem el a többitől őket?
Általános talajnak ez megfelel, de az arányokra illik figyelni. Ne a virágföld legyen túlsúlyban, hogy a jó vízáteresztő képessége meglegyen a talajnak. Igényesebb fajoknál lehet még finomítani, de a többségnek jó.
Sziasztok kérdésem a következő kaktusztalanak szánt földkeverékem állni fog : általános virágföld , meliorit, zeolit , folyami sárga homok sóder keverékéből ez teljesen jó vagy még valami hiányzik belőle vállaszokat előre köszönöm .
Szerintem semmi bajuk nem lett volna, de most már maradjanak bent.
Lobivia aurea viszont nem vált be, -16 c° leghidegebb minimum hőmérséklet után, megint esik össze, mesa gardenes magból 18-as, fagytűrő kódja ellenére :-(
Én mindig sötétben teleltetek, már 20 éve, mert csak ilyen helyem van. 6-7 fok van ott, szinte egész télen. Pár faj kivételével- amik kora tavasszal szeretnének virágozni- nincs ezzel semmi baj. Esetleg kicsit eltolja a virágzás idejét, de csak ennyi.
Kérdésem: teleltethetők-e kaktuszok (jelen esetben Echinopsisok, talán oxigona, talán obrepanda), valamint egy többágú, embermagasságú Cleistocactus (valószínűleg strausii) sötét, nem fűtött helyen? Eddig a lakásban éltek, de sose virágoztak, viszont nincs világos, nem fűtött lehetőség nagyobb növényeknek.
A most szerzett kicsik még beférnek az ablakok közé, azok így telelnek át, szerencsével virágozni is fognak nyáron (Mammillariák zömében, még most azonosítgatom őket).
Érdeklődnék, hogy tudja e valaki, mennyi pontosan az Echeveria és a Aeonium téltűrése. Hány fokos hideget visel el? A hajnali fagyokat elviselték, de gondolom a keményebb fagyokat már nem bírnák ki.
Nálam már benn vannak az ablak között,hétvégén berámoltam .éppen időben,mert ezeket is elverte volna az eső,annyira bevert az ablakra.Azok pedig amik a tárolóba kerülnek,ládában várják,hogy levigyük őket.Ezzel még várok,mert ezek megáztak,megfagyni biztosan nem fognak,a szállítás pedig már nem időigényes,akármikor megvalósítható,s annyira hideg lenne,behozom,ha hirtelen kellene,de vészesen hideget nem jósoltak még.