Keresés

Részletes keresés

ppp123 Creative Commons License 2008.08.11 0 0 439
Visszatérve az eredeti Mandarin kerti problémára:
Kikerestem a mi általunk megkötött adás-vételi szerződésből azt a bekezdést, ami ide vonatkozik (gondolom mindenkinek a szerződésében van egy ehhez hasonló bekezdés):

"Az Eladó kijelenti, hogy a Társasházat, illetve annak közös területeit a Tht. előírásainak megfelelően megtartott alakuló közgyűléstől számított 30 napon belül a megalakult Társasház által megválasztott közös képviselő részére adja át, mellyel a Társasházzal kapcsolatos kárveszély és a költségek viselésének terhe is átszáll a Társasházra. A Társasház közös képviseletét, illetve a lakóház közös használatú helyiségeinek üzemeltetését és az egyéb közös érdekű feladatokat a Társasház birtokbaadásáig az Eladó látja el, ám azok költsége a Birtokbaadástól – tulajdoni hányadaik arányában – a vevőket terheli."

Tehát jelenleg a mi közös képviseletünket a Real-Prop House látja el, mivel Tht. szerinti alakuló közgyűlés nem volt (majd lesz kb. 2 év múlva). Persze megteheti ezt egy külső cég segítségével, szíve-joga. Tehát mi a közös költséget szerződésünk szerint az Eladó-nak fizettük, akárkit is jelölt meg a feladatra. Az elszámolási kötelezettség is a Real-Prop-ot terheli a lakók felé nézve. Én lenyugtatnám a kedélyeket, szerencsésebbek vagyunk, mint azok, ahol már megalakult a társasház. A közös költséget nem fizetőkkel szemben nem tudunk hivatalosan fellépni, de a szerződés és a Tht. szellemében nekünk nem is kell ezzel törődnünk a Társasház megalakulásáig, törődjön vele a Real-Prop.). Arra kell figyelni, hogy a Társasházat csak lerendezett elszámolással szabad átvenni, azután tudnak csak a lakók bármilyen érdeket érvényesíteni.
A lényeg: Ha meg is léptek a pénzzel, akkor sem a mi pénzünkkel léptek meg, hanem a Real-Prop pénzével. (Csak nehogy a Real-Prop is meglépjen, mert az már a mi pénzünk lesz. :-))
(Természetesen, a félreértések elkerülése végett, mélyen elítélem, ha valaki meglép bármilyen pénzzel, vagy nem fizeti a közös költséget.)
Kiváncsi vagyok, mi a véleményetek erről.
Előzmény: Törölt nick (398)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.11 0 0 433
Ez holt biztos. Amikor kedden a rendőrségen feljelentést tettünk, akkor a rendőr olvasta fel nekünk a saját belső nyilvántartásuk alapján. Nem hinném, hogy tévedett, mert a cégjegyzék adatai mind egyeztek: neve, anyja neve, lakcíme. Amúgy ez a stílus is rá vall: sikkasztás, csalás... Amilyen dumája volt, én az első pillanattól egy szavát nem hittem el. Mindig ellene szavaztam. Hiába, ha a többi lakót meggyőzi, nincs mit tenni. Az egyetlen siker, amit elértem, hogy nem lett egyedüli aláíró. Nem akarom fényezni magam, de csak rajtam múlt. Így megmaradt ~ 2 milliónk. Persze akkor én voltam a szemét, a bizalmatlan, meg aki hátráltatja a házat, mert milyen fárasztó, ha még egy SZB tagnak is alá kell írnia...
Előzmény: Törölt nick (431)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.11 0 0 431
Hú erről én nem is tudtam, hogy priusza van. Ez bizti?
Előzmény: Törölt nick (429)
tgosti Creative Commons License 2008.08.11 0 0 430
A Viola ház 2005 nyarán készült el, 2006 januárjában volt az alakuló ülés. Mi is az első házak között lehettünk.
Sajnos arról fogalmam sincs, hogy mennyivel húzott le minket, az egyik fő probléma szerintem az volt, hogy a könyvvizsgálóink nem voltak olyan lelkiismeretesek, mint Te.
Tudom, ne járjon a szám, miért nem jelentkeztem én könyvvizsgálónak...
Előzmény: Törölt nick (428)
pipeti Creative Commons License 2008.08.10 0 0 425
Ezt is az RKB kezdte, utana zavartak el, vagy mi, es jott a helyere a Nanette. Az RKB-nel nincs minden rendben, mar egy ideje:
RKB csod
Előzmény: tgosti (422)
tgosti Creative Commons License 2008.08.10 0 0 422
RKB építette.

A legutóbbi hőmennyiségmérő leolvasáskor azt mondta a Ricsi, hogy az RKB becsődölt, és ezért nincs garanciális javítás. Csak az a dolog szépséghibája, hogy mi nem az RKB-vel szerződtünk, hanem a beruházóval, a Netton-nal.
Egyébként az RKB iroda alattunk van, és nekem nem tűnt fel, hogy zárva lenne, lehet, hogy csak én vagyok figyelmetlen.

Bocs, hogy egy kicsit OFF-oljuk a topicot.
Előzmény: Törölt nick (421)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.10 0 0 421
Tgosti!

Ki építette a házatokat?
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.10 0 0 411
Kedves Béla bv!

Több problémát is felvet az általad írt hozzászolás.

1. Mi nem vagyunk társaház Az Olimpia Csoport Real PropHouse Kft. 1/1-es tuljadonos. Tehát mindenben egyedűl dönt, dönthet. Erre a közösképvislet= ingatalnkezelés= Nagy és Társa többször hivatkozott is.

A beszámolási jogát csak feléjük gyakorolta, ha gyakorolta, de szavak szintjén többször és elég nyomatékosan a tudtunkra adta.

Mi, mint SZVB=számvizsgáló bizottság javaslatokat, tehettünk. Amit vagy megfogadott a közöspépviselet vagy nem. Ha valaki kéri a teljes levelezésünket a rendelezésére tudjuk bocsájtani.

Valódi jogokkal akkor rendeleznénk, ha lenne egy a tulajdonosközösség által elfogadott társaházra vontkozó szervezeti és működési szabályzatunk SZMSZ. DE EZ NINCS !!!!

És csak akkor lehet ilyet elfogatni, ha véglegesek a tulajdoni hányadok, vagy egy időre lezártak. (Az OLIMPIA CSOPORT attól fél ,hogy egy estleges átmeneti, tulajdon viszonyokkal megalapított társaház, nem fogja elfogadni az új E, F épületek tulajdnoni hányad miatti módosításokat ezért a végleges tulajdnoni viszonyokig NEM enged és nem szándékozik társasházat alapítani.

Bejatani, levelet írni nem a mi feladatunk.

 

A közös képviselők legfontosabb feladatai:

1. Gondoskodás a ház takarítási feladatainak ellátásáról.
2. Gondoskodás a közüzemi szolgáltatások biztosításáról.
3. A társasház műszaki állapotának folyamatos figyelemmel kisérése, a szükséges, elhatározott javítási-, karbantartási-, felújítási munkák meghatározása és elvégeztetése a biztonságos működtetés érdekében.
4. Építési vállalkozóktól ajánlatok bekérése, a megfelelő ajánlattevő kiválasztása, a szerződések megkötése, a kivitelezési munkák ellenőrzése és átvétele, a szavatossági igények érvényre juttatása.
5. A társasházakra előírt nyilvántartási-, könyvvezetési-, beszámolási-, bevallási feladatok végrehajtásáról gondoskodás.
6. Az éves költségvetések és beszámolók elkészítése, a közgyűlés elé terjesztése.
7. A közös költség meghatározása, beszedése - ha indokolt - bírósági eljárások kezdeményezése.
8. Megfelelően biztonságos, zárt pénzkezelési rendszer működtetése.
9. A tulajdonostársak igényeinek megismerése, a lehetőségek keretei között gondoskodás ezek minél teljesebb kielégítéséről.
10. A közgyűlések megfelelő előkészítése, szakszerű lebonyolítása, a határozatok végrehajtása.
11. Általában a tulajdonostársak részére mindennemű felvilágosítás megadása, közreműködés a harmonikus közösségi együttélés megvalósításában.
12. A hatályos jogszabályok megismerése, érvényre juttatása, gondoskodás a törvényes működés feltételeinek megteremtéséről.
13. A tulajdonostársak - elsősorban a számvizsgálók - részére folyamatos tájékoztatás a társasház működéséről, gazdasági helyzetéről és az ellenőrzés feltételeinek teljeskörű biztosítása.
14. A tulajdonostársak - elsősorban a számvizsgálók - részére folyamatos tájékoztatás a társasház működéséről, gazdasági helyzetéről és az ellenőrzés feltételeinek teljeskörű biztosítása.

A szerteágazó tevékenység szakszerű ellátására egy személy általában nem elégséges, indokolt, hogy a közös képviselő a különböző szakterületek segítését is igénybe vegye. Ezek a számviteli-, pénzügyi feladatok ellátásához, az apró karbantartási-, javítási munkákon túli műszaki problémák megoldásához, jelentősebb volumenű kivitelezési munkák ellenőrzéséhez, továbbá a szerződések létrehozásával kapcsolatos bírósági ügyek intézéséhez szükségesek elsősorban.

Indokolt szót ejteni a közös képviselő felelősségéről.
A közös képviselői feladatok ellátása nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony keretében történik. A megbízottnak (közös képviselő) a megbízatását a megbízó (közgyűlés) utasításainak és érdekének megfelelően kell teljesítenie. Erkölcsi-, anyagi és büntetőjogi felelőssége áll fenn szakszerűtlen tevékenysége, elmaradt, vagy nem megfelelő intézkedése miatt, a kár, vagy esetlegesen bekövetkezett baleset súlyától függően.
A közös képviselőnek kötelessége a közgyűlés figyelmét felhívni, ha szakszerűtlen, vagy jogszabály ellenes utasítást ad. Ha ennek ellenére a megbízó ragaszkodik utasításához, az ebből eredő károk őt terhelik.

A közös képviselői feladatok ellátására megbízási szerződés megkötése indokolt. Ennek hiányában, mind a közösség, mind a közös képviselő kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, vagy jogos követelésének behajtása csak hosszas pereskedés után történhet meg.

A közös képviselő és a tulajdonosok között előforduló viszályok leggyakrabban az ismeretek hiányára vezethetők vissza.
Ma már nem elég, ha valakinek elegendő ideje van, és jó szándékkal igyekszik a ház ügyeit intézni. A szakképzettség, a gyakorlat, a jogszabályok ismerete és a szakértői háttér a meghatározó.
Anyagi ereje pedig biztosíték arra, hogy a társasházak jogos követelései mindenkor kielégítést nyerhessenek.

 

Előzmény: Törölt nick (409)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.10 0 0 410
Tisztelt SZVB!

Eszembe jutott még vmi: a társasházunknak van-e lopás elleni biztosítása (ez az, nem?) v. pedig a Nagy&Tsa Bt-nak tevékenységbiztosítása (ilyen jobb helyeken szokott lenni), akkor esetleg a biztosító fedezhetné a kárunkat.

Üdvözlet
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.10 0 0 409
Tisztelt SZVB!

Kérnénk számszerűsíteni a közüzemi- és egyéb tartozások összegét. Felháborító, hogy egyes lakók nem hajlandók befizetni a közös költséget! És miért gondolják azt, hogy soha nem kell az utolsó petákig visszamenőleg rendezni a tartozásukat????????

Azt javasolnám, hogy egy levélben mindenki postaládájába dobják bele a notórius nemfizetők listáját, és az összeget, amivel tartoznak, és legyen egy időpont megjelölve, amikor azok a lakók, akik befizették a közös költséget, mindannyian becsöngetnek (és addig nyomják a csengőt, amíg vki ki nem jön) a nemfizetők lakásába, majd együttes ráhatással megpróbálják jobb belátásra bírni ezeket a barlanglakókat.

Rendkívüli közgyűlés mikorra várható? Én ugyanis nem szeretnék 2x is fizetni, amíg mások egyszer sem.

Üdvözlet








Pumuckly Creative Commons License 2008.08.10 0 0 407

A közös költség tartozás miatt jelzálogjogot csak akkor lehetne bejegyeztetni, ha megalakulna a társasház és megtörténne az albetétesítés. Erre azonban még kb. 2 évet kell várni, mivel a 6 lépcsőház egy alapító okiratban szerepel és az építtető ezt nem hajlandó megbontani. Ha valaki 6 hónapig nem fizet közös költséget, akkor a közös képviselő kezdeményezhet jelzálogjog bejegytést az adott albetétre.

Ezt a helyzetet használták ki azok, akik nem fizettek közös költséget.

Előzmény: Törölt nick (405)
Pumuckly Creative Commons License 2008.08.10 0 0 406

Társasházi számlát csak közös képviselő nyithat, így nyilván csak neki van rendelkezési joga a számla felett. Az SZVB letiltatta ezt a számlát, amíg nem rendeződik a jogi helyzet, így arról nem lehet kifizetést kezdeményezni.

Közös képviselőt a tulajdonos(ok) választották és válaszják meg, de mivel az építtető még mindig többségi tulajdonos, így a lakóknak (mint tulajdonjog várományosoknak) sajnos nincs sok beleszólásuk ebbe.

Előzmény: qaganka (404)
qaganka Creative Commons License 2008.08.10 0 0 404
Ki fogja addig is az elszámolást csinálni? Miért fizetnének a renitensek a mostani kesze-kusza helyzetben, ha idáig sem tették? Egyáltalán, kinek van hozzáférése a társasház számlájához? Ki lesz az új közös képviselő?
Előzmény: Törölt nick (402)
Pumuckly Creative Commons License 2008.08.10 0 0 403
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.10 0 0 402
Kedves Lakók!

 

Ha mindenki időben fizetett volna, könnyebben kibukott volna, hogy a késések oka maga a társasházkezelés.

 

Mit teszünk első lépésként?

 

Behajtatjuk a nem fizető tulajdonosoktól, azt a pénzt, amivel tartoznak a társasháznak.

(X %-a az itt lakóknak beköltözése óta (november)nem fizettet egy forint közös költséget sem júniusig.) Mások pedig csak júniusban rendezték az egyenlegüket.

 

Az SZVB tagok már többször körbe jártak a házban, és a nem fizető lakókat felszólították, hogy fizessenek, rendezzék az egyenlegüket.

Többen ezt visszautasították különböző indokkal nincs pénzük, most a nyaralásra kell pénz,még nem kaptak semmilyen információt a közös képviselettől, hogy fizetni kell közös költséget, nem kaptak felszólítást a közös képviselettől, sem nincs jogszabályi háttere a fizetésnek, és volt aki kijelentette hogy nem is fog soha fizetni …

(Ezek a kintlévőségek milliós nagyságrendűek!)

 

Minden lakónak nagyobb felelőséget kell tanúsítani a társasház működőképessége érdekében. A behajtási folyamat nem az SZVB feladata.

Eddig sem volt

 

Legfontosabb, hogy vízszolgáltatónak, gázszolgáltatónak rendezzük a társasház tarozását. (Elmű szerződést a többség a saját nevére íratta már.)

A tarozások egy részét lehetne fedezni az addig nem fizetők pénzéből.

 

Javasoljatok valamit, hogy kellene behajtani a pénzt az eddigi nem fizetőktől, tartozoktól. Várjuk konstuktív javaslataitokat.

 

Köszönettel:  SZVB

 

 

Előzmény: qaganka (396)
budapestboy Creative Commons License 2008.08.10 0 0 401

Sziasztok!

 

Sajnálom,hogy így jártatok, de vann még megbízható cég a piacon. Mi is ugyan sok utánajárással, de megtaláltuk Őket. Korrektek, megbízhatóak és hozzáértőek. A korrekt tájékoztatás, ügykezelés mellett megkapunk minden infot a ház költségvetéséről, gazdálkodásáról KÉRÉS nélkül is. Minden alkalommal megnyugtatóan elszámolnak a befizetett pénzzel és tényleg a mi érdekünket képviselik. Maximálisan kiállnak az érdekeinkért a garanciális ügyekben, a szerződés kötéseknél versenyeztetik a cégeket, hogy a legjobb ár/érték arányú szolgáltatást kapjuk és maximálisan lehetőségünk van beleszólni a dolgok menetébe, ami nagyon megnyugtató számunkra. Igaz, hogy nem egy nagy multi cégről van szó, de pont ez a szimpatikus bennük,hogy tudom kivel állok szemben és bármivel kereshetem őket maximálisan a hatékony megoldást keresik. Ja.. és mindig elérhetők telefonon is...

Ha valaki esetleg tényleg megbízható céget kersne, akkor az alábbi e-mail cimen kérhet ajánlatot tőlük, mi is ezt tettük, és őszintén mondhatom,hogy nem bántuk meg! Nektek meg kitartást kívánok és együttérzek veletek!

 

vlbakft@hotmail.com

hori76 Creative Commons License 2008.08.10 0 0 400
Remélem igazatok van, de én annyira nem reménykednék egy olyan cégben, ami még egy garanciális bejárati ajtót sem tud megcsináltatni hónapok óta! És majd ők benyelnek tízmilliókat? Kétlem!
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.09 0 0 399
Így lehet valahogy, mi nem szerződtünk azzal a céggel bár az Olimpiával sem. Vagy ezt mikor írtuk alá? Mert én nem tudom.
Viszont kiváncsiak vagyunk, mennyivel tartozunk a gázműveknek? Ez mikor derül ki? Mikorra kell befizetni a hátralékot. Az SZVB ki tudja deriteni hamar? Legalább tudnánk számolni, mikortól nem lesz melegvíz!
Előzmény: ppp123 (397)
ppp123 Creative Commons License 2008.08.09 0 0 397
Lenne egy rövid észrevételem. Tudtommal mi személyszerint nem állunk szerződéses jogviszonyban a Nagy és tsa-val. Mi a Real-Prop House-zal (Olimpiaval) vagyunk szerződésben, amelyben ők kikötik, hogy nekik van joguk a társasház megalakulásáig az ügyintézéshez. Más kérdés, hogy az egy gesztus volt tőlük, hogy megkérdeztek bennünket is, sőt sok dologról dönthettünk is. Ebből viszont szerintem az következik, hogy a lakókat nem érheti anyagi kár, hiszen mi a szerződésben foglaltak szerint engedelmeskedtünk a kijelölt társasházkezelőnek. A többi a másik két fél (Olimpia Nagy és tsa.) közötti szerződés tárgya. (Biztos vagyok benne, hogy az Olimpia ügyvédei a mi szerződésünkhöz hasonló nyakatekert, túlbiztosított szerződést fogalmaztak.) Amennyiben kikapcsolnák nálunk is a gázt, akkor mi csak az Olimpa felé tudnánk érvényesíteni kártalanítási igényünket.
Jól gondolom, vagy tévedek valamiben?
qaganka Creative Commons License 2008.08.09 0 0 396

Ezek után mi a teendő? Mennyi pénzünkkel léptek meg? Melyik szolgáltató fog először lecsapni ránk és milyen összeget kell majd pótolni? A SZVB miért nem érte tetten idáig a T. társasházkezelőt?

Pumuckly Creative Commons License 2008.08.09 0 0 395
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.09 0 0 394
Én már hallottam egy korrekt, megbízható cégről, aki max. kiáll. a közösségei mellett, jól gazdálkodik és kitűnően tájékoztat.: Zöld & Zöld Ingatlankezelő Kft.
( http://www.zz.hu )
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.09 0 0 393
Ha a társasházat anyagi kár érné, sztem az Olimpia helyt kéne álljon. Hiszen ő eröltette ránk a grósz&tsát! Választási lehetőséget sem hagyva! És jó, ha már most elkezdünk utána nézni megbízható, lekáderezhető és jól gazdálkodó házkezelőségek után. Biztosan nehéz lesz ebben a magyar vállalkozói világban. Ha valaki tud ilyet, kérem tudassa mindenkivel!
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.09 0 0 392
Kedves SZVB!
Lehet tudni, hogy mi az a "STICKLI"? Már amit a Grósz&Tsa egy éve folytat???
Előzmény: Törölt nick (389)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.08 0 0 391
NNaa most már kétségbe vagyok esve!
gigó Creative Commons License 2008.08.08 0 0 390

Sziasztok!

 

Nem akarok senkit riogatni, de nálunk a Karolina udvarban már elzárták a gázt. 2 napja nincs melegvíz. Itt 6-án megvolt a rendkívüli közgyűlés ahol leváltották a Nagy és tsát. Tizenmilliós nagyságrenddel károsították meg a házat. Szívás....

Törölt nick Creative Commons License 2008.08.08 0 0 389

N*** László úr elmondása szerint 3 hete tud a visszaélésről, és mégis csak 2008. augusztus 4-én tett feljelentést. (A stikli kb. egy éve folyik minden általa kezelt házaknál saját állítása szerint. )

Az Olimpia Csoportnak mi jutattuk el a feljelentés egy másolatát és tettünk feljelentés kiegészítést a rendőrségen. A társasház számláját is a mi kérésünkre zárolta a számlavezető bank, mert az ingatlankezelő ezen visszaélések / rendőrségi feljelentés után sem zároltatta.

 

Folyamatosan kértünk, hogy tételesen bocsájtsák rendelkezésünkre az adatokat. Melyet tavaly november óta egyszer sem tettek meg.

 

1 Hónapja derült ki, hogy a porta szolgálatot ellátó cégnek tartoznak, ennek kapcsán különböző bizonylatokkal igazolták, hogy nincs tartozásuk.  A biztonsági cég képviselői igazolták, hogy májusig rendezte a N *** társa a számlákat. (Akkor állítólag könyvelésen volt a mi aktáink.)

 

Ezek után jövő hétre beszélünk meg egyeztetést, melyet az egyeztetés napján H. Beatrix lemondott. Aztán szabadság miatt bezártak. Végső határidőnek szabtuk az 2008. augusztus 7.-ét.

Mely előtt augusztus 1-én próbáltak első ízben időponthalasztást érni, majd 2008. augusztus 4-én, arra hivatkozva, hogy az irodában kupi van.

Szinte folyamatosan semmire nem volt idejük, soha semmilyen feladatot nem végeztek el határidőre. Mindig csak rész eredményeket tudtak felmutatni. És mindenben az Olimpia Csoport mögé bújtak, mondván Ők nélkülük nem tehetnek semmit.

 

Fél éve nincs zárható ajtó az A, B épületben, nincs kapucsengő … stb. És semmilyen garanciális javítás nem történt meg a közös területeken.

 

Előzmény: Törölt nick (387)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.08 0 0 388

Akkor ketten már leszünk.

 

Persze én sem ma estére gondoltam összehívni a közgyülést. Igen jól látod addig még sok a tennivaló. Az biztos hogy az első az információszerzés, úgyhogy szeretném megkérni az SZVB-t hogy foglalják össze hogy is állunk most. Gondolom mást is érdekel.

 

 

Előzmény: Törölt nick (387)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.08 0 0 387

Hiszen éppen ezt mondom, hogy a Nagy und társa által vezényelt gyűlésen még semmi komoly dolgot nem sikerült megvitatni. Semmit. (a "morzsákon" kívül). Nem tudom, hogy egy ilyen nagy gyűlésen képesek leszünk-e vezető nélkül(akire mindenki odafigyel) megbeszélni akármit is. Mikor a hangos Beatrix is alig tudott minket féken tartani. De tegyünk próbát. Ott leszek.

 

Megsértődés helyett inkább volna pár javaslatom, először is az, hogy mi volna, ha egy papírfecni helyett, amin tulajdonképpen semmi info sincs a körülményekről, megtudakolnánk hivatalosan, hogy mi is történt? Ennek érdekében fel is hívtam az olimpiát. Elmondásuk szerint a mai napon ülnek le a társasház kezeléssel tárgyalni(még van miről). Itt biztosan készül emlékeztető, ugyanis kötelező felvenni. Ennek részleteit mi is ismerhetjük. Így megtudhatunk mindent. Természetesen nem kívánunk tovább élni a nagyszerű lehetőséggel(N&T Bt) és új társasház kezelő kell!

Másodszor a Nagy&tsa Bt- és tagjai teljes vagyonukkal felelnek a tetteikért és egy ilyen cég nem dolgozhat más felelősségbiztosítás nélkül sem. Továbbá a Nagy László tette a feljelentést, így valószínű, hogy megtesz mindent a cég fennmaradásáért(vagy csak csődölni akar- ez a rosszabb verzió)

Tehát szerintem azért nem kell rögtön kétségbe esni. Én sem teszem. Még nem! Remélem helyesen!

Törölt nick Creative Commons License 2008.08.08 0 0 386

Figyelj Tom, ha ezen túlvagyunk megígérem, hogy megvitatjuk a morzsák ügyét is. :-)

De viccet félretéve most tényleg nagy a gáz, úgyhogy szerintem ne sértődj meg, hanem gyere el és próbálj Te is konstruktívan hozzáállni. A mi közös pénzünkről van szó...

Előzmény: Törölt nick (384)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!