Ez még az Indextől is egy szarházi legalja húzás ilyen cikkcím adása, szégyelljétek magatokat! Természetesen semmi baja, csak lázas lett, és nem haldoklik.
Völner Pál ügyében már nem nyomoztok ilyen lelkesen mi? Csak nagyon halkam megjegyzem, hogy az ezerszer fajsúlyosabb ügyben a 444 újságírói Magyar Sajtódíjat kaptak: https://444.hu/2022/03/10/magyar-sajtodijat-kapott-a-444-szerkesztosege, amiről ti természetesen nem is számoltatok be. Na kb ezt nevezik oknyomozó újságírásnak.
Ahogy én emlékszem, de javítsatok ki, ha tévednék, egyetlen információt sem derített ki a Völner ügyben az Index, csak átvette a 444 cikkeit.
Jelezné valaki a "tisztelt" szerkesztőségnek, hogy ezt a dilettáns, paranoid baromságot le kéne venni a címlapról, mert kb. rémhírterjesztés kategória?
Az illető gép ejtőernyővel ereszkedik le az útja végén, ezeket az ejtőernyőket találták meg, csak a firkász lusta volt utánaolvasni.
"mozgósítja a köztársaság 1995 és 2004 között született állampolgárait."
Az azért már vicc, hogy egy alapművelet sem megy. Ha 2004-ben születtet, akkor még 17 éves is lehet, magyarul gyerek. Sőt a többségük a 2004-ben születetteknek ilyen is, lévén, hogy még csak február van.
Ez valami fizetett PR cikk? Egyetlen egyszülős család nincs köztük? Ksh adatai szerint ez szinte kizárt, a mese kategóriája. No meg van itt még egy apró tényecske, szinte kizárt, hogy ne tanulna a suliban testvérpár, és akkor már megint nem jönne ki a 160 szülő a 80 gyerekre. Ráadásul úgy, hogy, ha ez tényleg egy csoda suli, akkor miért ne íratná ide a szülő a másik gyerekét is, úgyhogy itt rengeteg logikai bukfenc van, nem is érdemes továbbolvasni a cikket.
cím: "Závecz: három százalékkal vezet a kormánypártok listája"
benne: "A RÉSZVÉTELÜKET BIZTOSRA ÍGÉRŐ ÉS A LISTÁK KÖZÜL VÁLASZTÓK KÖRÉBEN A FIDESZ–KDNP 49 SZÁZALÉKOS, AZ EGYSÉGBEN MAGYARORSZÁGÉRT 46 SZÁZALÉKOS TÁBORRAL RENDELKEZIK."
És a 2 felmérés ugyanakkor volt. Nem annyira szuper gyanús, de ami érdekes, hogy a noname közvéleménykutató 5 százalékkal erősebb Fideszt mér, és pont 5 százalékkal gyengébb ellenzéket, így lett a kettejük közti különbbség 3 illetve 13 százalék, nagyon nem mindegy. Lehet mindkét mérés mindkét adata valid? Persze, csak roppant kis valószínűséggel, de ez már statisztika; 1000 érmét feldobva kaphatok 400 fejet. Nem is mertétek még belinkelni sem az újabb cikkben az egy nappal korábbi cikket. Megértem.
"A 6. osztályos tanulók összesített átlageredménye 62,7 pont lett (ezen belül magyar nyelvből 33,3, matematikából 29,5 pontot értek el a vizsgázók). Ez lényegesen jobb az elmúlt évi 58,8 pontos átlagnál."
Nagyjából 6 azaz hat százalék az már nálatok lényegesen jobb?
Amúgy meg értitek, értelmezni is tudtok egy 2 mondatnál hosszabb szöveget? Tavaly és idén ugyanazt a feladatsort írták meg a diákok????? Na, ugye, valószínűleg a diákok nem lettek még 6 százalékkal sem okosabbak, csak valamivel könnyebb feladatokat kaptak. Ennyi.
"Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését."
És az mennyire etikus, hogy forrásmegjelölés nélküli anyagokat vesztek át, nevezzük néven: loptok el?
cikkben:
"1990 óta a Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára, 1990 és 1994 között tanszékvezetője. 1995-től öt éven át a Műcsarnok főigazgatója. 1999 óta az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2000 óta a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, valamint a bukaresti Képzőművészeti Egyetem díszdoktora. Az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja."
"1990 óta a Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára; 1990–1994 között tanszékvezető. 1995-től öt éven át a Műcsarnok főigazgatója.
1999 óta az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 2000 óta a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, valamint a bukaresti Képzőművészeti Egyetem díszdoktora. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja."
Ez közönséges lopás. Arra sem lehet hivatkozni, hogy ti írtátok meg először, mert a Wikipédia utóbbi szövege már 2020-ban ott volt. Persze, ha nem a Wikipédia volt a lopás eredeti helye, akkor azt kellett volna feltüntetni.
"Lezuhant egy B–2 Spirit lopakodó bombázó az Egyesült Államok Whitman légi bázisán. A baleset az után történt, hogy a gép műszaki problémák miatt kényszerleszállást hajtott végre."
Ha kényszerleszállást hajtott végre, akkor nem zuhant le. Miért kell már az első mondat első szavában hazudni, és egyébként a cikk címével is ellentétben lenni?
Két év covid után ilyen hazugságot leírni... azért pofa kell hozzá. Ugye egyrészt nem az elmúlt 24 órában, mert a tesztek átfutása 2 nap, tehát a szerdai közlésnél a hétfői tesztek eredményét közlik. Másrészt a 14890 új napi fertőzött csak a kiszűrt regisztrált esetek száma, ne hazudjátok már azt, hogy minden fertőzöttet kiszűrnek! Ami persze sehol a világon sincs, hiszen rengeteg fertőzött tünetmentes.
A teszteken belüli 58%-os pozitív adat mutatja meg igazán, hogy nem tesztelünk eleget.
"AZ OLDALON MINDÖSSZE 1,25-SZOROS SZORZÓT ADNAK A GYŐZELMÉRE.
Márki-Zay Péter győzelmére ezzel szemben kereken háromszoros szorzót adnak az Unibetnél. Mindez a százalékok nyelvén azt jelenti, hogy Orbán győzelmének körülbelül 75 százalék, Márki-Zay Péter győzelmének pedig 25 százalék a valószínűsége a bukmékerek szerint. "
Nem! Az OK, hogy ma már valószínűségszámítást sem tanítanak, de a pontos elméleti valószínűségek az oddsok arányaiból:
Minden jelenlegi, sőt jövőbeli variánssal leszámol. Megunták a gyógyszercégek bénázását."
"Megunták a gyógyszercégek bénázását." Ez azért elég erős kijelentés az indextől, a cikkíró immunológustól, mondhatnám szégyenteljes kijelentés. Ezek a szerencsétlen cégek, Pfizer és társai alsó hangon is 40-50 millió ember életét mentették meg. A cikkben szereplő vakcina eddig tudtommal egyetlen ember életét sem mentette meg, preklinikai első fázis után van, tehát cirka másfél éves csúszásban van a szerencsétlenkedő Pfizer mögött. Jóval szerényebb lennék az index és a cikkíró helyében. És nem csak a Pfizerhez képest van jelentős csúszásban, másfél éve is már cirka 100 különböző vakcina volt első fázisban.
Miért olyan képpel kezdődik a cikk ami a helytelen maszkviselés iskolapéldája, és a cikkben egy fél szóval sem utaltok rá, hogy a zebrán átkelő bácsi helytelenül viseli a maszkot?
Egy pandémia közepén, ráadásul úgy, hogy Magyarország TOP3-as az egész világon koronahalálozásban számomra bicskanyitogató ez a kép és cikk.
Legalább egy olyan ember átnézhette volna, akinek van matekból és fizikából érettségije, pofámról lesül a bőr.
"méhsejtekre emlékeztető hexadonális részekből"
Ilyen szó nincsen, hexagonális viszont van.
"Tükre háromszor akkora lesz, mint a Hubble-é, amivel háromszor élesebb képeket is készíthet."
Átmérőben majdnem megvan a háromszoros különbség, csak ugye a James Webb nem köralakú. Másrészt nem az átmérő számít, hanem a terület(!!!), és itt már 6.25-szörös a különbség, azaz több, mint hatszor élesebb képeket fog készíteni, ez egyébként nagyjából hetedikes fizika.
"MINDEZ PEDIG A JÁRVÁNYÜGYI ADATOKON IS MEGLÁTSZIK, AMELYEK JÓVAL KEDVEZŐBBEK, MINT A HARMADIK HULLÁM IDEJÉN AZ EDDIGI LEGROSSZABB IDŐSZAKBAN, VAGY TAVALY KARÁCSONYKOR VOLTAK."
Ez így nettó hazugság. Az utolsó jelentett napon 2021 december 23-án volt 3586 új fertőzött, míg pont egy éve 2020 december 23-án pedig 1894. Melyik a jóval kedvezőbb? Arról meg nem is beszélve, hogy heti trendben 210 ország(!) között Magyarország a második legrosszabb helyen van, még mindig, mielőtt az egész index stáb pezsgőt bontana a remek járványügyi adatok láttán. Csak összehasonlításul, a heti trendben lakosságarányosan most Ausztriának negyedannyi halottja sincsen, ugye. Na kb. itt kezdődne az oknyomozó újságírás.
"106 koronavírusos esetet vizsgált meg véletlenszerű mintavétel alapján. Közülük 63 bizonyult az omikron-variáns kiváltotta fertőzésnek. December 12-én egy hasonló mintában az omikront csak az esetek 4 százalékában mutatták ki, amiből szakértők azt a következtetést vonták le, hogy nem egészen tíz nap alatt 55 százalékkal nőtt az e vírusváltozat által okozott fertőzések száma."
Szakértők??? Nektek is menne, elég hozzá a négy alapművelet ismerete.
Mi ez az otromba kirohanás? Rusvainak a doktori lapja szerint is a szűkebb szakterülete a virológia, immunológia. És ez sajnos nem mondható el Merkely Béláról, aki kardiológus, és nagyjából semmi köze nincs és nem is volt a vírusokhoz. Mondjuk úgy is válnak be sajnos a jóslatai.