Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Én szigorú vagyok magamhoz, mert csak egy könyves eseményt engedélyezek magamnak, ez pedig a könyvhét. Tudom,hogy most lesz a könyvfesztivál, mindenféle érdekeseket olvastam, hogy milyen könyvek jelennek meg és kik lesznek a vendégek, de megmaradok a könyvhétnél.
Egyébként rádióhallgatás az úúúútált takarításhoz is kell, azt másképpen nem tudom elviselni.... :)
Egyáltalán nem baj, hogy azt a rádiót hallgatod! Minden botfülűségem dacára olykor beugrik egy dallamtöredék, és ha sikerül utánakeresnem, megvan a sikerélmény. Ha ezekhez a slágerekhez van hangulatod, akkor rajta!
ezen a héten kultúratúltengésem lesz, ma megemlékezés Terry Pratchettre, holnap olvasókör szombaton meg könyvkiállítás (nem fogok sok pénzt vinni, mert elcsábulok). Jövő héten viszont mellőzni akarom a kulturálódást, legalábbis ilyen mennyiségben. Most valahogy összejött.
Én már szinte le sem merem írni,hogy melyik rádiót hallgatom mostanában... főleg egy ilyen kultúrtopikban:) Szóval azt,amelyik a 70-es, 80-as, 90-es évek slágereit adja. Úgy látszik,a lelkemnek most ez kell....
Egyébként Csimpolya megint nagyon jó programokon járt... :)
Ma délelőtt a nyugdíjasklubbal együtt meglátogattam a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Régen nem jártam arra, és kellemesen lepett meg néhány újítás. Például az, hogy egy képernyőn meg lehetett nézni a kis Petrovics Sándor iskolai tankönyveit. Amin komolyan meglepődtem, az volt, hogy a számtankönyv is latin nyelvű volt. Szerencsére legalább a műveleti jeleket megértettem, legalábbis nagyjából.
Az is némi galád vigyorra adott okot, hogy egykori tanítója szintén egykori nádpálcáját is kiállították, szerintem annak idején nem dísznek használták. Persze az is lehet, hogy csak a padot csapkodta vele.
Örültem, mert egy csomó fiatal, ileltve gyerek is volt látogatóban.
Egy helyen családi fotókat állítottak ki, ami legjobban megmaradt az emlékezetemben, az Csáth Géza apjának a fényképe volt, díszmagyarban. Ránéztem, és megállapítottam, hogy őt alighanem Jókai Mór találta ki.
Jó sok interaktív lehetőség volt, eggyel-kettővel éltem is.
Egy külön teremben mutatták be F. Győrffy Anna műveit, ő az a rajzoló, aki a Mosó Masa mosodáját illusztrálta, illetve a legtöbb Pöttyös Panni könyvet is. Rajzolt továbbá diafilmet is, de ami a legjobban tetszett, az egy öltöztetőköny volt. Olyasmi, mint az öltöztetőbaba, fiú és lánydivatban egyaránt volt. A könyvből kinyúlt a fej és a két lába. És ha a könyvet lapoztad, kéményseprőnek vagy matróznak ruházhattad fül s fiút, ráadásul nem csak a ruha elejét, de a hátát is lehetett látni. Ezt látva rögtön elöntött a sárga irigység, de sehogy nem tudtam hozzáférni.
Volt még sárkánykiállítás is, az sem volt érdektelen, de ennyi is elég.
Ma reggelizés közben hallgattam a rádiót, és többek között azt is megemlítették, hogy a Budafoki Művelődési Házban ma és holnap indiai napok lesznek. Miután ez könnyen megközelíthető számomra, rászántam magam a látogatásra. Még most sem tudom eldönteni, nem lett volna jobb, ha inkább paradicsomot ültetek a telken, de végül is már mindegy.
Elvileg tízkor kezdődött a rendezvény, most az egyszer nem nyitásra, hanem fél órával később érkeztem, ami kész szerencsének bizonyult, mert a hivatalos megnyitó csak délben volt. Már-már azon gondolkodtam, hogy hátra arc, indulok haza, de végül is azt mondtam, nem hagyom veszni a belépő díjat. Ezért aztán felfedeztem, hogy van egy büfé, és mellette egy szabadpolcos könyvolvasó. A legnagyobb kötetet vettem kézbe, erről kiderült, hogy szegény megboldogult Rakéta regényújság 1974 évének első félévi példányait tartalmazza. Rendeltem egy kávét, és nekiláttam. Nem kellett csalódnom, sok érdekes olvasnivalót találtam, és még a kávé is jó volt.
A hivatalos nyitás valamivel tizenkettő után kezdődött, egyórás, és szörnyen unalmas volt.
Csak a vállalati értekezleteken kialakított rutinom, no meg a finom kávé óvott meg attól, hogy el ne aludjak, vagy ne kapjam elő a magammal hozott könyvet, és ne azt olvassam a pad alatt. Alig tudtam megállni, hogy oda ne szóljak, miszerint csapjunk már a lecsóba!
Az utána következő táncot azonban kár lett volna kihagyni! Egy fiatal, csodás ruhát viselő táncosnő (Shaumya Shukla) táncolt, éspedig egy tavaszt köszöntő táncot. Minden mozdulatából áradt az életöröm. A következőkben is ő táncolt, ezúttal élőzenére, amit Rajesh Gangani szolgáltatott, tableten. Ez utóbbi három dobból álló készlet volt. Nem hittem a szememnek, a mester időnként olyan tempóban dobolt, hogy szó szerint összemosódtak az ujjai, alig lehetett látni. A táncosnő pedig tökéletes ritmusban csörgette hozzá a bokapereceit. Aztán a tánc abbamarad, a zenész elmondta, hogy most lópaták dobogását fogja utánozni. Ez maradéktalanul sikerült is, méghozzá nem is egy lóét, hanem egy egész ménesét, ráadásul az a benyomásom támadt, hogy ezek alighanem harci paripák. Nagyon tetszett, és ezzel nem voltam egyedül.
Rövid ebédszünet következett, ekkor alkalmam nyílt megkóstolni a szamószát. Ez egy furmányosan összehajtogatott tésztabatyu, párolt zöldség töltelékkel. Nagyon ízlett.
Lett volna még egy-két dolog, ami érdekelt volna, például egy harcművészeti bemutató, de addigra kissé elfáradtam, úgyhogy irány haza.
A holnapi nap a jógának lesz szentelve, no, ezt kihagyom. Aki a jobb lábával megvakarja a bal fülét, az nem én vagyok, hanem a macskám. Bár időnként a csincsillám is megteszi.
Sziasztok! Rövidfilmet készítünk arról, hogy mennyire nehéz a saját országunkban munkát találni, hogy milyen messzire kell ezért menni, és hogy kint se leszel megbecsülve, ott is átvághatnak. Egy fiatal fiú és az apja kapcsolatán keresztül mutatnánk be a mai magyar valóságot Tóth Krisztina egy novellája alapján, Pálfi György konzultációs segítségével. Támogassatok minket, hogy elkészülhessen filmünk, vagy osszátok meg bárhol! Köszönjük! https://igg.me/at/szurkulet-nightfall/x/5664869
Úgy veszem észre, Topolcsányi Laura afféle háziszerző a Turay Ida színháznál. A Szellem a spájzban, illetve a Doktornők az ő műve, az előbbit láttam, az utóbbit nem, csak azt tudom, hogy az első világháborúban dolgozó orvosnőkről szól. Az elsőben játszott is egy apróbb, de humoros szerepet, sem a darab, sem az alakítása nem volt rossz, ezért akartam megnézni az új művet.
Teljesen megértelek... Én sem szívesen hagyok ott színházi előadást, talán még eddig meg sem történt,de néhányszor nagy ingerenciát éreztem rá. Pl. a Törőcsik Mari-féle színházigazgatás idején a Koldusopera előadást szívesen ott hagytam volna, ha egyedül vagyok. Lehet,hogy velem volt a baj és a Brecht-féle színház nem nekem való. Ilyenkor nem is a színházjegy árát sajnálom,hanem az eltékozolt időt...
Valami rémlik,hogy ez a Topolcsányi Laura igen fiatal szerző? (De lehet,hogy keverem valakivel....) Talán így megbocsátható neki,de azoknak a színházi szakembereknek kevésbé,akik zöld utat adtak az előadásnak.
Eddig általában akkor írtam valamiről, ha az tetszett nekem. Tegnap viszont megnéztem Topolcsányi Laura: Ikrek előnyben című zenés komédiáját. Tőle már láttam a Szellem a spájzbant, az kellemes vígjáték. Jó, nem volt egy Noël Coward, pláne nem egy Molnár Ferenc, de kellemes, jól fogyasztható történet lett belőle. Azon nem túlzottan lepődtem meg, hogy sokat énekeltek benne, elvégre ez egy zenés vígjáték. Ráadásul a történet egy szereplőválogatásról szól, egy bárba keresnek énekeseket és táncosokat. Viszont három dolgot hiányoltam: épkézláb cselekményt, kidolgozott (még ha vázlatosan kidolgozott) karaktereket, no meg a szellemes párbeszédeket. Ez utóbbi nyomokban azért megvolt. A színészek becsületére legyen mondva, megtettek minden tőlük telhetőt, nem rajtuk múlott az, hogy nem tetszett nekem. Az első felvonás után ittam egy pohár pezsgőt, ami a kedélyállapotomnak jót tett, a darabnak nem. Komolyan gondolkodtam azon, hogy a második felvonás közepén otthagyom az egészet, pedig ilyet sosem tettem idáig. Aztán erőt vettem magamon, és a tapsrend alatt egy kicsit összeütöttem a tenyeremet, aztán kislisszoltam.
Azt sem értem, hogy kik tapsoltak olyan hevesen, mi több, elragadtatott füttyöket is hallottam. Csak nem a szerző, illetve a színészek rokonai?
A Különben dühbe jövünk még most is tetszik, talán, mert úgy csattannak el óriási pofonok, hogy valahogy mégsincs erőszakos hatása, talán az együgyű gengszter, talán a bohózatba illő pszichológusa miatt. Van viszont egy titkos kedvencem, éspedig Paganini, "a bérgyilkosok tündérujjú virtuóza". Csak harmadszorra vettem észre, hogy egész idő alatt egy szót sem szólt. Szerintem a történtek után vége lett a szakmai hírnevének. Azt is ekkor hallottam meg, milyen zenei motívum kíséri a lépteit.
Jut eszembe: nem tudja valaki, mit énekelt a kórus?
További csodás jelenetsor az a motorkerékpáros lovagi torna, remek helyzetekkel.
Életemben eddig egy tüntetésen voltam, bár az túlzás,hogy tudatosan mentem volna oda. Talán 1988-ban volt a Hősök terén a romániai falurombolás elleni tiltakozás. Barátnőmmel keveredtünk valahogyan oda, nem szándékosan,csak valahonnan jöttünk. S ha már ott voltunk, kicsit maradtunk is. Itthon a családomnak nem azonnal vallottam be,hogy hol is voltunk...
Nagyon vigyázni kell régi könyvek újraolvasásával illetve régen tetsző filmek újranézésével .... :) Nagyokat lehet csalódni. (Filmben hirtelen az jut eszembe,hogy kisiskolás koromban nem volt olyan Bud Spencer-Terence Hill mozifilm,amit meg ne néztem volna. Aztán amikor 20 éves koromban videóm lett, elkezdtem felveszegetni és újranézni őket. Hatalmas csalódás volt. Azóta se értem,hogy a ker.tévék miért tudnak ezekkel a filmekkel még ma is nagy nézettséget elérni...)
Nagyon örülök, hogy tetszett a Film! :) (Ne bántsátok a feketerigót) És azt tudod, hogy ezért a szerepért (Atticus) megkapta a Golden Globe és az Oscar díjat is? :)
Jut eszembe a díjakról: nagyon meglepett, hogy a Saul fia három alkotója is Kossuth díjat kapott.
Tegnap végighallgattam egy előadást a Plútó bolygóról, és érdekesnek találtam. A bemutatott képek is figyelemre méltóak voltak, úgyhogy nagy érdeklődéssel hallgattam. Ami ebből ide tartozik, az a bolygó területeinek elnevezése volt. Egy valóban szuroksötét felület a Mordor nevet kapta, utalással Tolkien regényére. A Charon holdon pedig egy rész Kubrick nevét viseli. Almár Iván megjegyezte, hogy nem érti, miért nem kapott egy helyet Clarke is. Szerinte azért, mert Kubrick amerikai, Clarke pedig angol. Viszont Tolkien is angol. Miután mind a Plútón, mind a Charonon még rengeteg érdekes hely van, sor kerülhet Clarke-ra is. Bízom benne.
Az érzés ismerős, a napokban elővettem George Sand: Consuelo című könyvét, negyven évvel ezelőtt (vagy még régebben) az egyik kedvenc olvasmányom volt. Most is elolvastam, és részint szélsőségesen romantikus, részint túl bőbeszédű (nem a hősnő, a könyv) részint pocsékul van szerkesztve. Viszont néhány rész még mindig tetszett.
Nos, jutiqnak tisztelettel jelentem, tegnap sort kerítettem a Ne bántsátok a feketerigót c. film megnézésére. Gregory Peck fantasztikus benne,egyszerűen imádtam. És egy jelenet nagyon szíven ütött: Amikor a bírósági tárgyalás végén a feketék között a karzaton lévő kislányt felszólítja a tiszteletes,hogy álljon fel,mert az édesapja kivonul a teremből.... Megható volt a tiszteletnek ez a kifejeződése.
Nekem meg olyan érzésem volt a hozzászólásom elküldése után,hogy még azt is bele kellett volna írnom: Hogyne "dumálhatnál" bele, hiszen te vagy a topikgazda! :-)
Mi többiek (kicsit kevesen,de ez is jó benne szerintem) csak használjuk! :-)
Most életemnek olyan nehéz szakaszában vagyok,amikor az olvasás kikapcsol és megnyugtat,de érdekes módon régi, már többször olvasott köteteket veszek le a saját könyvespolcomról,mégcsak nem is mindig veretes irodalmat, a könyvtárat kicsit hanyagolom. De el fog jönni az idő,amikor újra szívesen megyek,remélem, nem sokára.
Ja igen bocsi, az elküldés után volt egy olyan érzésem, hogy találós kérdés a hozzászólásom :)
Láttam már az új könyvét is Harper Lee-nek, ami korábban íródott, de tulképpen mégis a folytatása a Feketerigónak. Slig várom, hogy a könyvtárban meglegyen!
Ugye most a Ne bántsátok a feketerigót a téma ?:) Tervezem megnézni filmet. Lehet,hogy erre ez a 4 napos hétvége jó is lesz. Most viszont olyan gyönyörűen süt a nap,hogy azt hiszem,elmegyek sétálni.
Sziasztok, hadd dumáljak bele egy kicsit. Mondjuk én a könyvet is imádtam, de ha te nem is annyira: aszondom a filmet okvetlenül nézd meg, ahogy írtad, már csak a főszereplő miatt is érdemes. De nemcsak miatta. Nemrégen újranéztem, és bár azt a felkavaró érzést nem tudta másodszorra nyújtani, de nagyon is jó film. (Mondjuk nekem ahhoz az első alkalomhoz, egy nagyon is személyes, és nagyon is felkavaró érzés is tartozik)
Szerdán egy könyvbemutatón vettem részt, utána meg lehetett nézni az Űrhajózási kiállítást, nem is hagytam ki. Nálam szakértőbb ember kellene, aki méltassa, de mint laikus érdeklődő, szívesen nézegettem. Ezért láttam a Mir űrállomást, láttam a holdjáró autót, az Apolló parancsnoki kabinját, sok lenne mindet felsorolni. Ki volt állítva két űrruha (vagy legalábbis jó modellje), és mögéje állva lehetett fotózkodni. Ezt kihagytam, viszont felfigyeltem egy feliratra, miszerint érintsd meg a Holdat! Közelebb mentem, és kiderült, hogy egy átlátszó dobozban van a holdkőzet, ezen egy lyuk, és be lehetett dugni az ujjamat. Ezt viszont nem hagytam ki, mikor lesz még egyszer ilyen alkalmam?
A Mir űrállomásnál meglepett, hogy milyen kicsi. Eddig is nagyra becsültem az űrhajósokat, ezután még jobban azt fogom tenni.
Egyébként a kiállítás interaktív volt, sokan éltek is a lehetőséggel, de én a legtöbbet kihagytam. Egy-két kisfiú lelkesen vezette az űrsiklót, és saját maga produkálta hozzá a zajokat. Ezekből ítélve, legalább az egyik visszapattant a légkörről.
Nem ártott, hogy siettem, mert ez a kiállítás csak március 15-ig van nyitva.
A mi előadónk is társat keresett, először végigkérdezte az összes férfi barátját, de amikor meghallották, hogy 950 kilométert kell gyalogolni, mindenki visszamondta. Végül egy sportos negyvenéves nő szegődött melléje, és együtt végigjárték az utat. Csöppet sem könnyű, főleg nem nyáron, amikor ők vállalkoztak rá, de szerintük megérte. Sok szépet láttak, de nem tudom mindet leírni, hiszen akkor sosem lenne vége. Aranyos volt az előadótól, aki buszvezetőként dolgozik, hogy elmondta, egy utasa megköszönte azt, hogy ennyi újat megtudott, de hozzátette, hogy ha maga meghal, a nyelvét külön kell agyonverni. Tény s való, jó beszélőkéje volt, de az ott ülők meg jó hallgatók voltak, úgyhogy minden rendben.
Jó hogy eszembe juttattad... Ez egy-két hónapja volt valamelyik csatornán, csak marha későn. És előrelátó voltam, mert benyomtam a felvételt. Aztán a mobil-vinyómat a családból valaki kölcsönkérte hetekre, de már vissza is érkezett, csak közben tökre megfeledkeztem a felvételről.
Tegnap egy olyan férfi előadását hallgattam, aki megjárta az El Caminot. Persze képekkel illusztrálta. Érdekes volt, de nem akarok részletesen beszámolni róla. Két dolgot tartottam nagyon figyelemre méltónak. Az egyik spanyol kisvárosban olyan helyet talált, maire az volt kiírva: Nyugdíjasok játszótere. És tényleg, olyasmik voltak ott, hogy mérleghinta, csúszda, hinta, no meg egy csomó pad és valami golyójátékhoz (talán pétanque) szükséges szabad tér. Isten bocsá’ a mérleghintát szívesen kipróbálnám újra.
A másik, hogy ha megérkeztek egy kisvárosba, ahol volt zarándokszállás, egyszerűen lerakták a hátizsákjukat, biztosak lehettek abban, hogy ha visszamennek, ott is találják. Megszámolták, mennyi hátizsák volt előttük, megnézték, hogy hány férőhely van a szálláson, és ebből rögötn tudták, beférnek-e. Ehhez tartozik, hogy a zarándokút első negyven kilométerén van egy kőkereszt. Ennek a tpvében azok az emberek, akik visszafelé is erre mentek, akkor a használt, de jó állapotban lévő ruháikat, sőt, ami még fontosabb, a cipőiket is otthagyják, aki akarja vihet belőle. Mi több, még néhány eurót is letesznek, és csak az vesz belőle, akinek tényleg szüksége van rá.
Elmondása szerint a legtöbb szálláson kaptak vacsorát, ezért aztán a lencse harmincféle elkészítési módját ismerhette meg. Viszont aki legyalogolt harminc-negyven kilométert, annak általában jó étvágya van..
A Rózsa nevét elsőre én sem értettem minden részletében. Viszont másodjára-harmadjára is akadt benne felfedezni való. Arra gyorsan rájöttem, a főhőst miért hívják Baskerville-i Vilmosnak, és hogy a vak könyvtáros alakjával finoman Borges-re céloz, bár nem hinném, hogy ő egy humortalan ember lenne. Azt hiszem, ideje újból elővennem.
Csak A rózsa nevét olvastam és az ebből készült filmet láttam. A könyv nekem kicsit magasnak tűnt, lehet, újra kellene olvasnom.
Harper Lee is meghalt. Pont tavaly év végén vettem meg magamnak a Ne bántsátok a feketerigót c. kultikus regényét, elolvastam, tetszett is, de azt a nagy-nagy előzetes várakozást,amit keltett, nem váltotta be. Nem tudom,a filmet érdemes-e megnézni, igaz,hogy Gregory Pecket nagyon kedvelem. A másik Lee-regényhez valahogy nincs kedvem.
Nagy sajnálattal olvasom, hogy meghalt Umberto Eco. Szerettem és szeretem a regényeit, főleg az elsőt, a Rózsa nevét. A többi is jó, de hozzám valahogy ez áll közel.
