„A balesetért felelősség terheli a Transrapid vezetőjét is, hiszen ő úgy indult el, hogy az akadály még a sínen tartózkodott, ráadásul nem fékezett az ütközés előtt, pedig a látási viszonyok kiválóak voltak, mondta Retemeyer. A balesetben életét veszített vezető ellen nem indul eljárás. A két eljárás alatt álló munkatárs még mindig sokkos állapotban van. Ezért még nem sikerült őket kihallgatni, nyilatkozta az osnabrücki államügyészség munkatársa. Erre a közelli jövőben sort kerítenek.
Korábban valaki azt írta, hogy nincs mozdonyvezető, hanem az irányítóközpontból vezérlik a szerelvényt. Ezekszerint mégis volt vezető?
> Napjaink egyik fõ beszédtémáját a hazánkban zajló reformok képezik. Reforomok …
Freudi elszólás, de igaz.
Nincs itt semmiféle reform. Az, hogy bezárnak több mellékvonalat, nem reform. Egészen más.
Állam, kormány több évtizede imádkozik a MÁVnak, hogy kicsit olcsóbban, költséghatékonyabban, kevesebbet sikkasztva. Utasok (az a kevés…) imádkozik a MÁVnak, hogy jobb menetrenddel, õket kiszolgálva, jobban tájékoztatva, jegyet jobban ismerve, ilyenek. Mintha a lónak imádkoznának…
A MÁV taktikája eddig fényesen bejött. Tojt a fentiekre, és kapta az évrõl évre növekvõ állami támogatást. Mi kell több ennél?
Ez a vonalbezárás a legelsõ jele annak, hogy valaki hozzá mer nyúlni a MÁVhoz. Ettõl a jeltõl talán kicsit megretten, és elkezd nem oligarchaként, hanem szolgáltató vállalatként mûködni. Bár ezt nem hinném. Már rég nem is lenne képes rá.
nem pontos a hírtovábbítás, ugyanis az Avala csak Belgrád-Szabadka között közlekedik módosított menetrend szerint, Szabadkáról már a Hivatalos Menetrendkönyvben meghírdetettek szerint jön tovább.
Figyi, rühelled a vonatokat, meg minden. Mi a frászt keresel itt?
Én nem szeretek buszozni, néha muszáj, lenyelem a békát, kész.
De nem írogatok, sőt meg sem nyitottam sosem a "Buszmániások ide, AutóBUSZullsz!" topikot.
Provokálj bitte mást, máshol, vagy ha ez a burkolt suicid hajlam igazán tanyát vert benned, akkor üllje be talpig lilaban a fradi béközépbe, és üvölts, hogy hajrá UTE. Vagy ahoz már nyuszinak tetszik lenni, csak így virtuálisan jó a bácsik bajuszát cibálni?
Ez így nem ér! Etikátlan, OFFtopik, stb!
Nem szeretek ilyeneket mondani, meg személyeskedés, meg minden, de húzz el légyszi Kenyába, ez egy vasútMÁNIÁS topik, láthatóan semmi keresnivalód itt.
Egen. Nem takarítunk, mert a menetidőn felül gyakorlatilag egy percet sem ülünk a gépen/motorvonaton. 5 emeletes kocsit meg egyedül elég sokáig tart kitakarítani. 2 takarítónak egy kocsi 45 perc normaidővel vagyon írva. Nem árulunk jegyet, korábban volt ilyenre példa motorkocsikon, de már automata van, tekintettel a menetrendre.
Amúgy a Vorgang általában a következő: Jön sógor, megáll .24-kor. Ő le, én fel, gyors váltás, esetleges problémák megtárgyalása, .25-kor indulás. Elméletileg. Visszafelé dettó. Fordulóállomáson négy perc van, ha nem késünk. Általában késünk, mert a menetren qrva szoros, a takt miatt +5 is problémás, a sok csatlakozás miatt hamar borul a dominó.
Menet közben: - vezet - útközben sorompót kezel, hangosbemond, forgalmi tevékenységeket végez, engedélyt kér, különböző jelentéseket ad, rádión, esetleg stabil telefon - mindezt nem egy darab busszal, hanem egy 300 tonnás, 558 ülőhelyes vonattal, ami 154 méter hosszú. A peron általában csak 150. Nem nagyon hibázhatsz.
A tehervonatozás más jellegű, de nem kevésbé összetett tevékenység. Arról nem beszélünk, hogy a mv. képzés nem véletlenül 18 hónap, és ez csak a hazai vonalakra jó.
Nem beszélve arról, hogy napi gyakorlatban tíz különböző típust hajtunk, ahol sem a "gáz" sem a "fék" nem ugyanott található és nem ugyanúgy működik. És akkor még el sem romlott...
Nem igazán lehet ezeket a munkaköröket összehasonlítani, de hidd el, a miénk sem egyszerű, sőt!
Ezt a takarítás témát meg hanyagoljuk már, a vasútüzemben ezt nem szerencsés a járművezetőre bízni, méretbeni és anyagi okok miatt sem.
2006. október 2-án a MÁV az utazóközönség számára a vasúti menetjegy vásárlás megkönnyítése céljából új menetjegy-értékesítési pontot nyitott a Közlöny Centrumban.
Magyarázza már el nekem valaki, hogy mi a @ értelme van egy kutyaszaros
Luganszk privatizációjának megint "Megállj!"-t mutattak. A gyár részvényeinek 76%-áról szóló ügyletet az ukrán állam megszakította, arra hivatkozva, hogy a gyár ellen ukrán cégek kereseteket nyújtottak be, és amíg ezeket nem tisztázzák, addig nincs eladás.
Orosz elemzők szerint valójában ukrán gazdasági érdekkörök sikeres lobbizásáról van szó: a "Privat" nevű befektetői társaság, amelyhez a Dnyeprovagonmas nevű járműgyártó is hozzátartozik, nem szeretné, ha Luganszk orosz tulajdonba kerülne, viszont jelenleg nem képes megszerezni, így próbálja húzni az időt. Csakhogy a pályázók legesélyesebbikjének, az orosz Transzmasholding-nak a gyár, az 1435 mm-es piacra való belépés miatt, nagyon sokat megér. A TMHolding pedig úgy tűnik, képes sikeresen lobbizni oroszországi politikai köröknél. Ezek után a TMHOlding-Privat "párbaj" akár teljes mértékben is átkerülhet a politikai hadszíntérre.
Elég gyorsan sikerült felelőst találni, és nyilvánosságra is hozni.
Tanulhatnánk tőlük...
Az irányítóközpont felelős a 23 ember haláláért 2006. október 4. 16:54
Keresztes Lajos Az irányító központ munkatársai okozták a német szupervasút, a Transrapid balesetét Erre a megállapításra jutott a mágnesvasút szeptember 22-i balesetét vizsgáló osnabrücki államügyészség.
”Egyértelmű, hogy az irányító központ két munkatársa súlyos hibát vétett”, nyilatkozta Alexander Retemeyer, az ügyben eljáró államügyész lingeni sajtóértekezletén. A hangfelvételek értékelését követően megállapították, a két munkatárs úgy indította útjára a Transrapidot, hogy a szervizkocsi még a pályán várakozott és semmi sem utalt arra, hogy képes lesz a szerelvény odaérkezéséig elhagyni a sínszakaszt.
„A balesetért felelősség terheli a Transrapid vezetőjét is, hiszen ő úgy indult el, hogy az akadály még a sínen tartózkodott, ráadásul nem fékezett az ütközés előtt, pedig a látási viszonyok kiválóak voltak, mondta Retemeyer. A balesetben életét veszített vezető ellen nem indul eljárás. A két eljárás alatt álló munkatárs még mindig sokkos állapotban van. Ezért még nem sikerült őket kihallgatni, nyilatkozta az osnabrücki államügyészség munkatársa. Erre a közelli jövőben sort kerítenek.
2006. október 2-án a MÁV az utazóközönség számára a vasúti menetjegy vásárlás megkönnyítése céljából új menetjegy-értékesítési pontot nyitott a Közlöny Centrumban.
Az utasok a helyszínen (Budapest, Rákóczi út 30., bejárat a Dohány u. 27.) hétfőtől-csütörtökig 8.00 -18.00 óra között, valamint pénteken 8.00-16.00 óra között vásárolhatják meg belföldi és nemzetközi menetjegyeiket, helyjegyeiket, valamint félhavi és havijegyeiket. Turistabérlet megváltására nincs lehetőség."
Utóbbi, általam kiemelt mondat számomra azért érdekes, mert eddig itt a fórumon úgy olvastam, hogy bár díjszabási ára van és az Üzletszabályzatban is szerepel - bár mint tudjuk az nem jelent semmit, mert azt úgysem módosítják nyilvánosan, csak belső táviratokkal - a Turistabérlet árusítása mégis szünetel.
Ezek szerint, ha ezt így ki kellett emelni, akkor másutt (már ismét) árusítják, csak itt , az új jegykiadóhelyen nem.
Igen. De ez tényleg hiba, mert a videoklipben hazautaztak, tehát normál vonatról volt szó. Persze a valóságban egy éppen ott pihenő vonattal tolatgattak a klipforgatás kedvéért.
Átpakolják??? Miért? Más közúti fuvarozó tud végigmenni, akkor a posta miért lenne kivétel? ha viszont igaz, akkor eléggé böszme a posta, mert vasúton végig tudnák vinni, így meg inkább átpakolják. És biztosan többe kerül.
A rossz reform Ha van jó reform és rossz reform, akkor lennie kell csúf reformnak is...
Amúgy a puskapor nagyját Attus elpufogtatta, úgyhogy csak pár hozzáfűznivaló.
Szakmai testületek és reformjaik: Nagyon jól hangzik, hízelgően a szakmai témákkal foglalkozó társadalom számára. Csak az a baj, hogy sokszor egy családi háztartásban sem szakmai érvek mentén dől el valami, nemhogy az állammal úton-útfélen átszőtt vasút berkeiben. Egyébként pedig, ha "politika" alatt gazdasági érdekkörök egymásnak feszülésére szolgáló eszközrendszert értünk, akkor szakmai alapokon csak addig működhet valami, amíg a felhasznált erőforrások lelkesedésből csinálják azt, amit csinálnak. Amint enni kérnek, ez az idilli állapot végetér.
Igaz, a közúti közlekedésből nagyobb bevétele van a költségvetésnek. Ez egy fontos mondat. Többször is leírtam már, hogy a közúti közlekedésből több "kölcsönös szolgáltatási alkalom" adódik a vasúthoz képest. Ebből következően, ha a vasútnak nem lennének olyan területei, amelyeket a közút nyögvenyelősen sem volna képes ellátni, és ha nem jelentene nyakig érő mocsarat a vasút körüli, szociális hercehurcák tömkelege, akkor a vasút tényleg a történelem szemétdombjára kerülne. De mivel vannak monopol-területek, és van hercehurca is, nincs szemétdombra kerülés. A gond az, hogy Magyarországon a monopol-terület kevésbé játszik, így a játék kénytelen a hercehurca területére áttevődni. Az pedig óhatatlanul mocskos játék lesz (van).
Amit a "jó reformról" írsz, sok időt, sok meggondolást, sok pénzt feltételez. A sok pénz előteremtéséhez további idő és meggondolás szükséges (minimum). A sok meggondoláshoz sok meggondolóra lenne szükség (vannak?), a sok idő előteremtésére pedig nincs ötletem (remélem, Neked van).
Ilyen szemmel nem néztem át a menetren tervezetet...
Én egyelőre a díjszabási részével foglalkozom. Előbb a versenyképes árak lehetőségét kell megteremteni és csak utána vonatokat meghirdetni. Most a két folyamatnak jóformán köze sincs egymáshoz... :(
Korábban magam is sírtam itt egy sort a megszüntetendő vonalak után, és most is úgy gondolom, hogy egy-két vonal esetében még akkor is fenn kell tartani a forgalmat, ha ehhez szembe kell pisilni a gazdasági racionalitással.
Azóta viszont volt szerencsém beutazni néhányat a 28-ból. Volt amelyiken hétköznap, "csúcsidőben" utaztam. Szánalmas. Nevetséges. Komolyan nem tudtam, hogy nevessek-e, vagy sírjak. A jellemző kép: 10 utas, ebből 5 vasutas, 3 nyugdíjas, 2 fizető, szimpla Bz kétfős személyzettel. (Átlag minden második vonaton szállítottak bicajt. Mondom ezt azoknak, akik szerint a bicajszállítási lehetőség nem érv a vasút mellett.)
Aszondják itt az okosok, hogy egy Bz egy kilométere többe kerül, mint egy busz egy kilométere. Ezt el tudom képzelni. Egy Desiro minimum kétszer annyiba kerül, mint 3 db légkondis elővárosi busz, a beszerzés és a fenntartás költsége pedig tapasztalatom szerint több-kevesebb arányosságot szokott mutatni. Tehát a vasúti járművek drágák és drága üzeműek. Ehhez jön még a pálya.
Tehát, ha egy Bz 43%-os kihasználtsággal (19 utas) szaladgál, azt még mindig nem nevezném hatékonynak. Ennyi embert hatékonyabban lehet busszal szállítani. A vasútat egész egyszerűen nem erre találták ki. A vasút nem tud gazdaságos és versenyképes alternatívát nyújtani olyan átlagsebességek és utasszámok esetén, mint amilyenek a regionális forgalmat jellemzik. Ha mégis, akkor ahhoz hatalmas beruházásokra lenne szükség e vonalakon: korszerűbb járművek, pályasebesség emelése, forgalomirányítás automatizálása/távvezérlése stb. Ráadásul a magyarországi mellékvonalak jellemzője, hogy nem a települések lakosságának kiszolgálására épültek, tehát a legtöbb esetben a település szélén, vagy attól pár km-re vannak az állomások, megállóhelyek. Ennek megváltoztatása az autópályépítésekkel azonos nagyságrendű beruházás lenne, így meg sem az egyéni, sem az autóbuszos közlekedéssel nem lehet versenyezni. (Pl. vasúttal Jászberénynek csak a szélére lehet odaérni 8-ra, míg busszal a közepébe fél kilencre.)
Természetesen a 65 év fölöttiek ingyen utazásának és más kedvezményeknek, sőt a kallerok zsebredolgozásának is megvan a maga torzító hatása, tehát valóban alapos felmérésre van szükség, hogy a vonalak kihasználtságáról képet kapjunk. És persze már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna lépni a vasúti és az autóbuszközlekedés egy rendszerben történő kezelését, összehangolt menetrendekkel és tarifaközösséggel. Magam sem vagyok híve az átgondolatlan "reformoknak", az meg főleg keserűséggel tölt el, hogy az autobuszlobbi vezéralakjai vezénylik le a vasút átalakítását. De azt látni kell, hogy a mellékvonalak tetemes része egyszerűen menthetetlen, nincs ésszerű indok a megtartásukra a mai helyzetben. Hogy a mai helyzethez hogy jutottunk, az persze megérhet egy külön eszmefuttatást, de a tényeken nem változtat.
Sok igazság van ebben a hozzászólásban, de sok tévedés is.
>a mostani reformok előkészítetlenek Ez a kulcs, tökéletesen igaz.
>Egy reform, ha az egy elismert, valóban és tisztán szakmai testület által kidoldolgozott irány mentén halad, támogatható. A vasút a világon sehol sem tisztán szakmai kérdés. Nem is lehet az, mert állami támogatásra szorul, közpénzből, adópénzből, tehát szükségszerű, hogy politikai kérdéssé váljék. Egy másik kérdés, hogy attól, hogy politikai, nem szükségképpen pártpolitikai.
>az utasok erőszakos áttérítése a sokkal drágább és a környezetet jobban terhelő közúti közlekedésre A közúti közlekedés drágább volta igen messze áll a bizonyítottságtól. Sőt, te magd cáfolod egy sorral lejjebb:
>Igaz, a közúti közlekedésből nagyobb bevétele van a költségvetésnek. Ha ez igaz, akkor most javaslom, hogy az egész magyar vasutat szüjntessük meg, ne csak a mellékvonalakat.
>Mondjuk a vonatok és a buszok is kétóránként járnak, de a vonat páros, a vonat páratlan órában. Itt lebukik a vasútmnániás ;-))))) Páros órában vonat, páratlan órában viszont szintén vonat. Ez kéne, mi? ;-)))
>megszüntetni az autópályás autóbuszjáratokat. Ezzel rengeteg bérköltséget, egyéb költséget takarítana meg a tulajdonos. És rengeteg bevételtől esne el. Ezek a buszjáratok általában önfenntartóak, sőt, nyereséget termelnek, megszüntetésük negatív pénzügyi eredményt hozna!
>Hiába, ez pénzbe kerül. Sok pénzbe. De pénz nincs. Ezt kéne végre felfogni. Sok pénz meg végképp nincs. És én semmi esetre sem vagyok hajlandó a mainál több adót fizetni azért, hogy valahol fennmaradhasson egy mellékvonal. És itt bukik meg az egész érvelésed. Mert nem tudod megjelölni a sok pénz lehetséges forrásait.
>A nyugdíjasok menetkedvezménye megmarad, de a diákoké nem. Miért? Mert a nyugdíjasok szavazójogosultak, a diákok egy része nem, akik pedig igen, azok számára sem a gazdasági kérdések az elsődlegesek a pártszimpátia megválasztásakor.
>Ez nem szociális intézmény. De az. A magyar vasút a szociális ellátórendszer része, a jobb színvonalú közlekedés biztosítása nem tartozik legfontosabb feladatai közé.
>A magyar igazolvánnyal, stb. igénybe vehető kedvezmények állami támogatását ugyancsak meg kell szüntetni. Ez nem vasúti, hanem nemzetpolitikai kérdés. Nem ide tartozik.
Hát én nem nevezném reformnak azt, ami egyértelmű áremelés, pl. tarifa emelése, kedvezmények megszüntetése.
Azt írod, hogy az utasfelmérések sok pénzbe kerülnek. Dehogy kerülnek, csak értelmesen kell megszervezni. A megoldás nagyon egyszerű, csak Devecz, meg dr. Bíró nem ért hozzá. (Igaz, máshoz sem értenek.) Az irodai munkatársakat (lásd. SZESZA Marketing, Üzemeltetés, Kontrolling) ki kell utaztatni. (Ez eddig nem kerül pénzbe. Az irodai munkájuk sem marad el, ha a kiutazást úgy szervezik, hogy nem mindenki azonos nap utazik.) Egy excel táblába teszik az adatokat, amelyet egy személy összesít. Természetesen minden megállóhelyen és állomáson számolják a le és felszálló utasokat. (Excelje van a MÁVnak, talán olyan is, aki ezt meg tudja szervezni. Az utóbbiban már nem vagyok biztos. Ha nincs, akkor a mai vezetőket el kell küldeni, de azonnal, és kellenek új vezetők. Különben tényleg tönkre megy a MÁV.)
Tehát a hal a fejétől bűzlik. Ezt viszont régóta tudjuk.
Napjaink egyik fő beszédtémáját a hazánkban zajló reformok képezik. Reforomok vannak, lesznek az oktatásban, az egészségügyben és a közlekedésben is. Kérdés persze, hogy ez jó dolog-e? Első hallásra minden bizonnyal, hiszen végre változik valami. Azonban a jobban a dolgok mélyére nézünk - ami ugye többeknek [itt is vannak ilyenek] nem érdeke - rájöhetünk, hogy a mostani reformok előkészítetlenek. Egy reform, ha az egy elismert, valóban és tisztán szakmai testület által kidoldolgozott irány mentén halad, támogatható. Ez esetben ez bizony megfelelően elkészíthető. Igaz, ez akár évekbe is kerülethet. De akkor, ha csak politikai jellegű tesület, ilyen indíttatású, neadjisten ilyen megbízású személyek nevéhez köthető, akkor az bizony közel sem támogatható, sőt, el kell utasítani, azok kiagyalójával egyetemben.
Mi is történt eddig a közlekedési reform kapcsán? A GKM meghirdette az - állítólag a MÁV javaslata alapján - kijelölt 28 "halállistás" vonalat. Az indoklás először a felesleges párhuzamosságok megszüntetése, majd a veszteségesség volt. Később bejelentették a majdan megvalósítandó díjszabási változásokat is. Eközben a vasúttársaság elkészítette a 2006-2007-ben életbe lépő, ütemes menetrendet is tartalmazó tervezetet, melyet a GKM valamilyen rejtélyes oknál fogva elutasított. Ez a menetrend mellesleg az utasok számára kedvező időadatokat, csatlakozásokat, stb. tartalmaz(ott volna), de mivel a GKM-nek és a miniszter érdekkörének nem érdeke, hogy utazzon valaki a vonatokon.
A rossz reform
Ezzel a szókapcsolattal jellemezhetnénk azt, ami most folyik. Előkészítetlen, dilettáns - legalábbis ennek látszik. A gyakorlatban igenis jól előkészített, módszeres szétverése a vasútnak, az utasok erőszakos áttérítése a sokkal drágább és a környezetet jobban terhelő közúti közlekedésre. Igaz, a közúti közlekedésből nagyobb bevétele van a költségvetésnek.
Az első körös huszonnyolc vasútvonalon a párhuzamosság megszüntetését jelölték ki fő célként. Azaz az a gonosz vasúti személyszállítás merészel párhuzamosan futni a jóságos volánok által üzemeltetett járatokkal. Hát, ez így ebben a formában nagyon nem állja meg a helyét. Párhuzamosságról szó sem lehet a vonalak jelentős részében. Nem láttam eddig pl. a vasúti menetrenddel azonos időben közlekedő, Körmend - Zalalövő autóbuszt, aminek ugyanazok lennének a megállói. Nem ugyanazok. Sőt. Akkor viszont nem is beszélhetünk párhuzamosságról. Mi lehet a megoldás? Egyszerű: nem megszüntetni, hanem hangolni kell egymáshoz a menetrendeket. Mondjuk a vonatok és a buszok is kétóránként járnak, de a vonat páros, a vonat páratlan órában. Persze ez csak egyetlen, és elég primitív megoldás lenne. Tehát azzal, hogy a párhuzamos közlekedésre hivatkozva felszámoljuk a személyforgalmat, nem oldunk meg semmit. A vasútállomások települési kapcsolatait kellene fejleszteni, nem pedig elsorvasztani.
Nem láttam olyan helyet, ahol pl. megfelelő vasúti kapcsolat egyidejű létesítésével megszüntetnék a volános járatokat. Miért? Pl. Budapest - Gyöngyös vagy Budapest - Eger viszonylatra megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtó vonatokat kell beállítani (pl. IC jellegű szolgáltatás, Füzesabony, Hatvan megállásokkal) és megszüntetni az autópályás autóbuszjáratokat. Ezzel rengeteg bérköltséget, egyéb költséget takarítana meg a tulajdonos. Miért nem történik ez meg?
Párhuzamosság: érdekes módon sehol sem került szóba az autóbuszjáratok megszüntetése. Miért? Mert ez a reform nem a közúti és a vasúti közlekedés "összefésüléséről", hanem a vasúti közlekedés módszeres és átgondolt elsorvasztásáról szól. Mert ezt a "parancsot" kapták a reformtervek kitalálói.
A másik indok a vasútvonalak költsége, vesztesége volt. Ha egy vonalon leállítjuk a személyforgalmat, attól a pálya még megmarad, elvben közlekednek ott tehervonatok. Ez a gyakorlatban, mint azt tudjuk, a szóban forgó vonalak töredékén esélyes csak. A többi vonalon a pályát - elvben - fent kell tartani, de mint ismerjük a hazai közbiztonsági helyztet, egy-két héten belül ellopják a síneket. Ezt akarjuk elérni? Mert ezzel a reformok kitalálói, végrehajtói bűncselekmény elkövetését segítik elő. Amit pedig ugye senki sem szeretne megtenni.
Átlagosan 19 fő utazik egy megszüntetésre ítélt vonaton. Ez lehet, hogy így van, mindenesetre azt elfelejtik figyelembe venni, hogy 19 (fizető) utas egy Bzmot esetében igen jó eredmény, ismerve a jármű befogadóképességét. És itt bizony ennyi fizető utas van, mivel a pénztárak statisztikáiból állapították meg ezeket az értékeket. Persze ez egy torz, hamis érték. Miért?
Azért torz, valótlan adat, mert ha a kedves utas pl. Romhányra utazik Budapestről, akkor az általa megvásárolt jegy Budapesten jelenik meg, nem pedig azon (azokon) a helyeken, ahol azokat felhasználja. Tehát ez az utas tulajdonképpen nem is utazott ott, holott becsületesen kifizette a rá kirótt részét a menetdíjnak. Mi a megoldás? Nagyon egyszerű: ténylegesen meg kell számolni az adott vonatokon, adott szakaszokokon utazó utasok számát, menetjegyének milyenségét, stb. Megdöbbentő adatokat kapnának az illetékesek.
Jelen állapotában pedig utolsó lépés lenne csak a közút-vasút tarifaközösség megvalósítása. Pedig bizony ez is meglepő eredményeket hozhatna. De mivel az, hogy utazzon utas a vasutakon, nem érdeke senkinek, nem is készítik elő a tarifaközösséget.
A jó reform
A jó reform nem ilyen, bár elemeiben igencsak hasonlít a "rossz" reformhoz, mégsem olyan. A jó reform átgondolt, komplex kutatásokon alapszik. Az utasszámlálás mellett vizsgálni kell a vonzáskörzetben élők utazási igényeit, stb. Ez megtörtént? Nem. Mert akkor lehet, hogy nem is kellene vonalat megszüntetni. A jó reform elemi, mint mondtam hasonlóak az előzőhöz. Csak éppen a sorrend kissé más:
1. Kutatások, számlálások. Tényleges utasszámlálás, utazási igények felmérése. Ez nem történt meg a jelenlegi reformokban. Így nem is ismerjük, nem ismerhetjük a dolgok hátterét. Ez a lépés persze nem egy hét, hanem akár évekig is el kell hogy húzódjon, ha valóban reformot akarunk.
2. Ki kell alakítani a közút-vasút közötti megfelelő átszállási kapcsolatokat. A menetrendet az igényekhez kell igazítani, életre kell hívni a tarifaközösségket.
3. Mindezek - mondjuk - egy éves üzemeltetése után újra el kell végezni a fenti kutatásokat.
4. A kutatások eredménye értelmében lehet és szabad leállítani egyik-másik helyen az egyik vagy a másik közlekedési szolgáltatást.
Hiába, ez pénzbe kerül. Sok pénzbe. Viszont ezzel elérhető, hogy a reform valóban jó reform lehessen, valóban az utasok, a szállítók igényeihez igazodva lehet változtatni. Emellett persze mindezt jól is kell kommunikálni. Ebben sem a hivatásos illetékesek, sem az ehelyütt írogató, "reformer" topiktársak egy része [gondolok itt bizonyos, önmagát már több alkalommal töröltető userre] nem képes jól kommunikálni az érveit, nem képes valódi párbeszédre.
Díjszabási reform
Az egyik alapköve a vasúti közlekedés váloztatásának. Ezt is megcsinálják, de rosszul. Miért is?
A nyugdíjasok menetkedvezménye megmarad, de a diákoké nem. Miért? Senki sem tudja megindokolni. A nyugdíjasok bizony nem követhető mennyiségben veszik igénybe az utazási szolgáltatást, s ennek árát - adójuk által - a többi állampolgárral fizettetik ki. Már elnézést, de én nem akarom a nyugdíjasok utazását finanszírozni úgy, hogy nem tudom, hányan utaznak, mettől meddig...
Nézzük, mit lehetne tenni.
A nyugdíjasok korláltlan mennyiségű, 75 - 90 % körüli kedvezményes menetjegy váltására jogosultak, emellett megszűnik az ingyenes kedvezmény. Egy 90 %-os 100 km-es menetjegy 109 forint jelenleg. Ez ki tudja fizetni minden nyugdíjas, aki valóban utazni akar. Aki nem, az ne utazzon. Ez nem szociális intézmény.
A magyar igazolvánnyal, stb. igénybe vehető kedvezmények állami támogatását ugyancsak meg kell szüntetni.
A diákok számára jelentős, 75-90 %-os kedvezményt kell adni a lakóhely és a tanintézmény között. De nem a legrövidebb távolságon, hanem azon, ahol időben oda tud érni. Egy példa: Jászberénybe 8 órára kell leérni. Ez Budapest felől Volánbusszal nem megoldható, bár ez csak 65 díjszabási kilométer. Vonattal ugyanez 95 km, de oda lehet érni 8-ra. A busz fél kilencre van lent. Ekkor - értelemszerűen - a vonatra kell adni kedvezményt. A diákok ezen a viszonylaton felül a teljes hálózatra - a jelenlegi feltételek meglétének szigorúbb ellenőrzése mellett - 50 %-os kedvezményre lehetnének jogosultak. Ezt akár üzletpolitikai alapon is nyújthatná a közlekedési társaság.
A közalkalmazottak, egyebek 50 %-os menetkedvezménye is felesleges és diszkriminatív kedvezmény. Ezt nyugodt szívvel meg lehet szüntetni.
A vasutasok és családtagjaik arcképese is változtatásra szorul. De nem "nullaforintos menetjegy" útján. Meg kell oldani más módon, hogy követhető legyen ez az utazás. No és persze a közlekedési társaságok vezetőinek is meg kell szüntetni a "céges autó" használatát. Van arcképese, utazzon azzal. Ha nem tetszik, ott van - minden bizonnyal - a saját autó.
Zárszó
Bizonyára ezzel a jópár sorral sokak lelkivilágába belegyalogoltam. Vállalom. Az is biztos, hogy az, ami most folyik a vasúti háza táján, elfogadhatatlan. Az, hogy egy kis, a miniszter nevével fémjelzett csoport érdekeit valósítsuk meg, elfogadhatatlan. Ehhez nem szabad a támogatásunkat adni. Az ilyen embereket pedig felelősségre kell vonni. A megoldás kulcsa az, hogy nem eddig kellett volna lopni, hanem eddig előkészíteni a reformokat. És persze köszönet mindenkinek, aki végigolvasta ezt a nem kevés sort.
Die Preisen sind gerechnet für das Jahr des Ankaufs ( z.B. 1994 für die Brennerloks , 2002 für die GySEV 1047.5 , usw. ) FUSSNOTEN : ( 1 ) 83 Millionen Schilling war der Angebotspreis des Herstellers ( Gruppe ARGE 1012 ). Die Annahme der Lokomotiven wurden von den ÖBB wegen des teueren Preises verweigert. Darauf hat der Hersteller ein Verfahren eingeleitet und die ÖBB wurden in Mai 1997 gezwungen die Loks zu kaufen . Der Preis wurde stark reduziert. Wieviel die ÖBB für diese Loks wirklich gezahlt haben ist mir nicht bekannt... ( 2 ) "Prima 6000" - Lok ; Alstoms Viersystemlok . Besteht nur als Prototyp ; vermutliche Preis . ( 3 ) Vertragspreis 1984 ( ! ) . ( 4 ) Version der BB 27.000 für Pariser Vorortverkehr ( ZWS , Elektrischer Zugheizung ( Die französische BB 27.000 und BB 37.000 haben keine Zigheizung und können deshalb nur in Güterverkehr angewendet werden ) ) ( 5 ) Bei die Bestellung der 75 erste Tauri ( + 325 in Option ) in Juli 1999 wurde zwischen die ÖBB und Siemens / Krauss-Maffei vereinbart den Preis bis 2004 unverändert zu lassen. ( 6 ) Vertragspreis im Jahr 2000 . Quellen : teilweise : Karl-Gerhard BAUR : "TAURUS , Lokomotiven für Europa" ; Eisenbahn Kurier Verlag , Seite 30 . teilweise : Verschiedene ander Quellen . Freundliche Grüssen aus den belgischen Flachland , Guy Depraetere
Az orosz-grúz események vasúti ügyekbe is beleszóltak. Ennek hatására: 1. Az RZD holnaptól nem közlekedteti a Moszkva-Tbiliszi közvetlen kocsikat. 2. Az RZD felmondja alkatrész-szállítási szerződését a TEVZ (Tbiliszi Villamosmozdonygyár) művekkel, a VL10, VL11 mozdonyokhoz a továbbiakban csak orosz szállítók biztosítanak alkatrész-utánpótlást. (Ugyanazok, akik minderre eddig is képesek voltak, pl. a jaroszlavli és a jekatyerinburgi járműjavító.) Ez utóbbi intézkedés, mivel a TEVZ gyakorlatilag csak az RZD-nek szállított az utóbbi években, rövid úton a gyár végét jelentheti - ha a politikai helyzet így marad.
Kérdésem van: Szlovákiába megyek vonattal, amin biciklit is szállítanék (csak belföldi viszonylatban). Mennyibe kerülnek a kerékpár-tarifák (jobb lenne konkrétan, táblázatszerűen; de jó nekem csak az "alap" teljesárú jegyhez viszonyítva is)? Esetleg van valami fontosabb szabálya a kerékpárszállítással kapcsolatban?
Betette sosiforda: Lokomotív Travel. Ott szöszölnek egy napig vele, a hölgy kikeresi a legkedvezőbb ajánlatot, csak fizetek és megyek érte. Legközelebb Szlovákiába megyek vásárolni, szegény ember módjára (Egomig Desiro bringástul), állítólag még olcsóbb.
Azt hiszem, ez jócskán odébb lesz. Ha számolgatsz egy kicsit, akkor rájöhetsz, hogy az 50 perchez 120 km/h óra átlagsebesség kell. Ahhoz viszont kicsit jobban kellene tekerni. Főleg akkor, ha a vonat még meg is állna útközben. Megsúgom - de ha visszaolvasol radio100jozsi hozzászólásai között meg is találhatod a levezetést is - hogy a Nyugati - Monor között csak a személyvonatok rovására lehetne gyorsulni az IC-kel.
Emlékezetem szerint 2002-es választások alkalmával pl. a 100a felújításának elkezdése előtt is azt igérték Medgyessy és Kóka,
A 100a felújítását még a 2002-es választások előtt elkezdték.
Akkoriban Kóka, még sehol sem volt, igy kétlem, hogy bármi érdemlegest mondott volna a 100a-ról. 2002-ben Csillag István lett a közlekedési miniszter.
olyan "Európa szinvonalú" vasútvonalakat kapunk vissza amelyen 120-140el fognak robogni a vonatok. MIKOR IS??? 2020-ban???2050-ben?
Van, ahol a 100a-n már most is mennek 120-al a vonatok.
Ha valóban ennyivel fognak járni a vonatok, amit kétlek, akkor a mostani Bp-Szolnok 1 óra 18 perces utat 50 perc körüli menetidővel fogják teljesiteni az IC-k! Kizárt!!!!
Most az IC-k Szolnok felé a 120a-n, Újszász felé mennek.
Mikor utoljára a 100-an voltak, akkor 1 óra 09 perces Bp-Szolnok menetidőre emlékszem. (Ez már az Albertirsa-Cegléd pályaszakasz felújitása után volt.)
Hidd el, nagyon sok, nagyon súlyos érvet és ellenérvet tudok felsorolni mindkét oldalon. Jelenleg ez a gyakorlat. Hogy ez rossz vagy jó, az mindenkinek az egyéni véleménye.
Érdekes olvasmány a mai Metro újság 22. oldalán a Metro Posta rovatban a "Jól működik az ellenőrző rendszer" címmel... Szóval a Nyugatiban Kavalecz szerint minden rendben van a karámmal... Karám stimmel, az illetékes béget is hozzá...
Ma nekem folytatódtak a kalandjaim: Lokomotív Travel. Simán ki tudták adni a Stúrovo-Praha Holesovice kedvezményes cseh-szlovák határátmeneti menettérti jegyet! Ami a Keletinek túl nagy falat lett volna...
Poénból rákérdeztem, mit lép a hölgy a Keletiben szintén elsütött Bukarest-Ploiesti jegyre utaló kérésre. Odament a géphez, egy-két kattintás: "59km egy irányban, 9 euró, nyomtassam?". Erre nem került sor, de jót derült a dolgon. Egy dologgal nem tud mit kezdeni: az olasz globáláras vonatokkal, mert az olaszok "elfelejtenek" adatokat szolgáltatni. "
sssey (248000):
Budapest-Prága vonatos utazásnál most is megéri a jegyet 2 részletben venni, egy menettértit, vagy viszonylatos kedvezményeset Pozsonyig, vagy más tetszés szerinti szlovák városig, majd onnan egy útit, vagy menettértit (mindkét esetben ZSSK 60%-CD 50% kedvezmény van, érvénytartam 1 útra: 2 nap, menettértinél: 4 nap) , vagy CityStar CD jegyet ( 1 hónapos érvénytartam, további 10-20 % kedvezmény az előzőhöz képest a személyek számától függően, ez csak menettérti útra váltható) Prágába.
Ha Bp.-Prága menettértit veszel, akkor 40 % a kedvezmény, MÁV-ZSSK viszonylatban
60 (MÁV) - 55 (ZSSK) %-os menettérti kedvezmény van, ebből látható a különbség mértéke.
Mivel a magyar-szlovák jegy menettérti, így csak odaútban kell kiszállni jegyváltáshoz.
Az egységes nemzetközi díjszabás alapján itthon is bármelyik nemzetközi jegykiadóhelynek ki kell tudnia adni pl. egy Pozsony-Prága menettérti jegyet, de csak teljes áron (esetleg a 30 %-os kedvezmény szabályát ráhúzva, aminek ui. a MÁV a ZSSK és a CD is részese).
Én a legmagasabb őszinte elismeréssel és csodálattal adóznék annak a jegykiadóhelynek, aki ezt a jegyet fent említett kedvezmények figyelembevételével (50-60%, illetve City Star CD - nem keverendő össze a MÁV-nál is kiadható cseh City Starral - kedvezménnyel) meg tudja tenni.
Akár nyunyukától, akár mástól szivesen látnék beszkennelve egy ilyen menettérti jegyet, mert őszintén szólva addig kételkedem ennek (az ilyen kedvezménnyel történő !) hazai kiadhatóságáról és a spórolósoknak szlovákiai jegyvételt javaslok.
Ha többen mentek, akkor figyelembejöhet a MÁV bármely állomásáról bármely CD állomásra egységes árú CityStar jegy, aminek az árait szintén megtalálod a MÁV honlapon itt: http://www.mav.hu/belso.php?kat=2910.
A Dunantuli fovonalaok topicon olvasom,hogy 2006 dec.-tol a 30-as vonalon nemzetkozi ertelemben is lehetnek/lesznek valtozasok, a targyalasok meg most (is) folynak!
Kerdesek:
- mi torlodik esetleg?
- mi keletkezik esetleg?
- mi tolodik el idoben esetleg?
- mi marad, de4 megy mas uton esetleg?
- stb., ami ezzel kapcsolatos (kulonos tekintettel a HZ - MAV es az SZ = MAV atmenetre)
Ha van mar esetleg menetrendtervezet is, ami nem vegleges vagy vegleges, nekem egal, akkor azt ide varom: ION5-CERN@GMX.DE
Ha spitzre megyek semmi probléma, hiszen a sorompó előtt a város felől úgy jobbról, mint balról betorkoló ut van, ezáltal elég nagy hely is, és semmi perc alatt meglehet fordulni, hiszen mivel rajtam kivűl még nem érkezett senki, igy az előttem válthatott át. A probléma akkor van amikor az értelmiségi B kategoriások beállnak teljesen egymás seggébe, ráadásul az utkereszteződésbe.
Ismerem az általad leírt pályát, hiszen én is ezen a környéken lakom. Sajnos a Komáromi kikerülés az embernek mindig akkor jut eszébe, amikor már 20-25 percet várakozott, akkor visszamegy az általad is leírt utvonalra, majd mire visszaér felnyilt a sorompó:-))))
Azért Pomázról eléggé fölösleges Vörösvárt közbeiktatni egy győri úthoz. Dobogókőn át Egom, onnan a tokodi-táti elkerülő. Sajnos Nyerges, Lábatlan, Süttő kihagyhatatlan, de ott valóban inkább a helyi forgalom macerás. A Szőny előtti sorompó sűrűn zárt, de az elmúlt időkben elég gyorsan váltott. A komáromi pedig kikerülhető, ha elmész a híd felé, és előtte egy laza balos kanyarral végigmész a Dunaparton.
Igen ez 7 sorompó, ebből 5-öt kifogni az normál állapot, ami kb. másfél órát jelent.
Ebből a legnormálisabb az Almásfüzitői, és a Süttői, általában ha arra mentem mindig nyitva volt, sajnos a Vörősvárnál reggel mindig kereszt van, a Tokod Nyergesújfalúi játék, pedig olyan , hogy a vonat még elsem indult Esztergomból, de már zárva, illetve amikor beért Tokodra, a kijárat szabadra állitásával zárja Nyergesújfalút. Ha ezt kifogod a kettő együtt min 40 perc, ezután jőn Szőny ami még egy kicsit macerás, ha peched van akkor elengedsz a soromponál 4-6 vonatot is, természetesen a mindig annyi szünettel jönnek, hogy nehogy felnyiljanak a félsorompok, ha ezen átvergödtél, akkor jön Komárom; ami most már azért istenes, mert régebben a Komárnói teher rendezői kijárattal elindult kb. 15 perc alatt vánszorgott fel a sorompoig, nagy nehezen elszenvedte magát az utolsó kocsival is, akkor jött Győr felől egy, rá 5 perce Komárom. Nem akarom nagyon ecsetelni a dolgokat, de volt olyan utam erre, hogy összeségében 2 órát elkempingeztem a sorompoknál, ehhez már csak hozzákell adni a napközben Dorog, Tát, Nyergeújfalú, Lábatlan helyi zsufolt bicikli forgalmát, meg a lépésben cammogó helyi bevásárló turizmust és addigra idegösszeroppanást lehet kapni. Természetesen éjjel ez az idő jelentős mértékben lecsőkken Bp-Győr 1 óra 30 perces időre
A svájci Stadler Rail heteken belül befejezi a MÁV Zrt. által megrendelt motorvonatok közül az első két szerelvény összeszerelését, amelyek a határidőnek megfelelően jövő márciustól állhatnak forgalomba - mondta Silvia Bär, a társaság médiakapcsolatokért felelős vezetője az MTI-nek a társaság észak-svájci gyárában, Bussnangban.
Közölte, hogy a Stadler összesen 30 darab Flirt típusú motorvonatot szállít le a magyar vasúttársaságnak legkésőbb 2008 márciusáig.
Az ütemterv szerint a már majdnem elkészült első két szerelvényen több mint egy hónapon át kell még ellenőrzéseket végezni. Ezt követően a vonatok már december közepén Budapestre kerülhetnek, ahol a márciusi üzembe állításig különböző engedélyezési eljárásokat kell teljesíteni. A Stadler a többi 28 motorvonat leszállítását egy év alatt folyamatosan teljesíti.
Két hozzászólás volt, az egyik a Pomáz-Győr, a másik volt a 30a-70 vonali átmenet. Ez utóbbiban a tényleg vonatkésések okozzák a fő problémát mindkét kiindulási vonalon.
A távolság nagy, csomagokkal, gyerekkel meg négyzeesen növekszik. :-)
Mind az érzet, mind a leküzdésére fordítandó idő.
A Keletinél a metró legalább olyan messze van, mint a Nyugatinál a 73-as troli.
De számoljunk. Nem tudom, a kolléga Pomázon milyen messze lakika HÉV-től. Vegyük jóindulatúan 10'-nek. 5' jegyváltás, 32' utazás. 4' le a föld alá, 5' várakozás. 8' menetidő.
Itt jön a Keleti messzesége, 7' gyalog a pénztár. Újabb jegyváltás, 30'. Induló vonat megközelítése 5'. Optimáils eset, 5' várakozás, vonat indul.
Összesen 111', azaz majdnem 2 óra a Pomáz-Keletiből a vonat indulása közötti idő!
Nekem is ez tűnik a legolcsóbbnak, de mintha valaki azt írta volna nemrég, hogy van egy bp-i iroda, amely szó nélkül kiadja a Pozsony-Prága menettérti jegyet.
Talán egy Bp-Pozsony+Pozsony-Prága menettérti olcsóbb, mint egybevéve. Csak Pozsonyban legyen elég idő jegyet venni. (Igaz, ott nem tökölnek a nemzetközi pénztárban, hanem egyszerre adnak jegyet.)
Peti, én errefelé lakom. Mire Pomázról beér valaki a Keletibe (minimum egy óra), addigra autóval már Komáromnál jár, és még fel se ment az autópályára. Mire a vonat elér Kelenföldig, a delikvensünk majdnem megérkezik Győrbe. Amikor az EC Bicskénél járhat, már Győr belvárosában élvezzük a napsütést. Sad but true.
A Keleti messzesége??? Viccelsz??? Ha nincs metrópótlás akkor az M2-vel sima ügy.
Metrópótlás esetén meg 19-es villamos Kelenföldre. Pomáz felé talán ez a célszerűbb. Győr felé, ha sok az utas, akkor ott a Keleti. Metrópótlás esetén meg V4/6 (Margithíd)+piros 7-es.
Sok a lassújel. (Jó, +2-3 perc.) De azért túl nagy késések nincsenek. Majd megkérdezem a HÉV-es topikon. De nem hinném, hogy az 5 percnél nagyobb késés olyan gyakori lenne.
És igencsak megdöbbentő, hogy valaki egy Pomáz-Győr úton ül autóba. Még ha a 80-as vagy a 100-as vonalról lenne szó, akkor érthető lenne a dolog.
Az 1-es vonalon bár vannak késések, de azért messze nem olyan rossz, mint a 30-as (nyáron), a 80-as vagy a 100-as.
A HÉV meg sűrűn megy (kivéve télen hétvégén), úgyhogy nem nagyon lehet lekésni.
Ma Magyarországon egy képviselő stb. akinek már poziciója van, megtagadhat mindent mert mentelmi joga van. Én ez esetben a törvényt úgy alkalmaznám, hogy tripla büntetést kapjon (mivel köze van ennek a törvény elfogadásához)
Már volt kezdeményezés, hogy a mentelmi jog (Nemesi kiváltság.) ne vonatkozzon az ittas vezetésre, de nem sikerült szavazásra bocsájtani, mert nem jutott el odáig a kérdés, mert megfúrták mint az ütemes menetrendet. :(
Megnyugtatlak, hogy az elkövetkező években sem lesz jelentősebb változás:(((( Sajnos!:((( Az EU forrásokat felveszik, csinálnak néhány látszatberuházást, kapirgálnak néhány helyen, hogy lásd ezt is megcsináltuk... aztán az eredmények mégis elmaradnak...a EU-s pénzek nagy része meg zsebekbe vándorol... Emlékezetem szerint 2002-es választások alkalmával pl. a 100a felújításának elkezdése előtt is azt igérték Medgyessy és Kóka, hogy olyan "Európa szinvonalú" vasútvonalakat kapunk vissza amelyen 120-140el fognak robogni a vonatok. MIKOR IS??? 2020-ban???2050-ben? Ha valóban ennyivel fognak járni a vonatok, amit kétlek, akkor a mostani Bp-Szolnok 1 óra 18 perces utat 50 perc körüli menetidővel fogják teljesiteni az IC-k! Kizárt!!!!:(( Szépen tologatva a határidőket hazug PR dumákkal megspékelve a nép meg elhiszi, hogy a vasút fejlődik. Csak éppen nem előre, hanem vissza! De mondja valaki, hogy nem így van??? Akkor vegyük elő a gyakorlatot, és máris látszódni fog: Magyarországon ha egy pályaszakasz állapota leromlik akkor gyorsan kitűzik a lassújeleket és le van tudva. Máshol pedig inkább azonnal kijavitják, és nem hagyják a pályát leromlani, hiszen könnyebb kijavitani azonnal olcsóbban, mint évekkel később nagyságrendekkel drágábban.
"A 70-es vonalon bármikor előfordulhat 10-20 perc késés" Hasonló a helyzet a 80a-n is, nem csak hogy előfordulhat, hanem 15 perces késés menetrendszerinti, de 20-30 se ritka. Pontos vonat az max egy évben egyszer ha előfordul... Csak tudnám miért nem tünik fel az illetékeseknek, hogy az a menetrend amit évek óta gyakorlatilag soha nem sikerül betartani, az úgy szar ahogy van! És aki csak ilyet bír tervezni, azt nagy ívben kéne kirúgni!
Fő Fogyasztóvédőnk az ellenséggel lepaktált, itt már csak az a kiút, ha az ember hátat fordít az egész kócerájnak, égy megoldja másképp. Ahogy radio100jozsi szokta számolgatni, egyre kevésbé lesz drága az autózás, szemben a vasúttal.
Nálam nem elsősorban az idő a kritikus, hanem az átszállások bizonytalansága. Hányszor vártam 50-55 percet a Nyugatiban, mert a Déli-Nyugati távra hagyott 60 perc is kevésnek bizonyult. Többet nem szoktam tervezni, elvirával szemben. Az hajmeresztő. De a 30a-ról jövet sajnos a 60' is kevés.
Nem napi szinten jár, csupán hétvégi hazalátogatás. A HÉV csak egy tényező, a Keleti messzesége, az átszállások időszükséglete, a tartalékidők...
De a többivel egyetértek.
A 70-es vonalon bármikor előfordulhat 10-20 perc késés, ami a 30 perces ütemben ugye...
Sajnos a megbízhatatlansági tényezője egyre nagyobb.
De hogy konkrét lehessek, elkezdem írni valamennyi, általam látott vonat adatát. De ez csak szúrópróbaszerű mintavételre lehet alkalmas.
És erre jön még rá a nyugati legújabb szórakozása, a hozzunk minél több vonatot a félbevágott peronú 9. vágányra. Annál 6 kocsit legyalogolni reggel 2'40''-3' körül sikerül. Tekintve, hogy a bak közelében egy kuka és egy hatalmas oszlop tovább szűkíti az áramlást. Jól megtervezték...
Kocsihiány van, értem. A hétköznap reggeli ácsorgáson már nem lepődök meg. De valaki magyarázza meg nekem, hogy egy verőfényes szeptemberi [v]szombati napon miért kell a reggel 7:55-ös zónázót 4, azaz négyrészes BdV-vel indítani úgy, hogy az egyik kocsi eleve foglalt volt? Csak 17 percet késett a vonat pusztán azért, mert nem tudott a tömeg miatt elindulni... Persze Vácig tömegnyomor...
Üdv! A vasútbarátság ellenére a múlt szombati viszonyok nekem is "betették a kaput" Merészet gondolva - túlélő csomaggal felfegyverkezve - felvittem a családot Királyrétre. Visszafele Kismarosról a 2133 sz.-val (az Érsekújvárról jövő) jöttünk, ami Kismaroson a heringesdoboz viszonyainak felelt meg. Koszos, lepusztult, büdös szlovák kocsik jöttek, ráadásul a babakocsi be sem fért a folyosóra, Vácott enyhült a nyomor, addig a büdös WC ajtaja mellé szorulva voltunk európai módon utazni.... Kis F.
Szombaton a 2227-es vonat jókora késéssel érkezett Dunakeszi-Gyártelepre. Ott tovább növelte a késést azzal, hogy indulás után jó 200m-t lépésben gurult visszairányban Vác felé, a kaller szaladt is vonaton belül előre érdeklődi a helyzetről. Pár perc telt el, mire elindultunk, jó 40-es tempóval. Ekkor már +19perc volt a késés.
A Vác felé menő 2222 +7-tel volt.
Tegnap délután ismét fennforgás volt a Nyugatiban, késett mind.
A 2136-os gyorsított személy +27-tel indult, verve a 2236-ot.
Ez nem egyedi eset, hetente egyszer jönnék vele, de akkor biztos eljátsszák a gépre várást. Tegnap annyival fűszerezték a játékot, hogy a 7-en álló ingát kitolták, majd vissza, ezután tartalékkal kihúzták, majd vissza. A géphang pedig mondta rendületlenül 15, 10, 2 perccel indulás előtt, hogy indul, szálljanak fel, majd fél perc múlva ugyanaz a géphang, hogy nem induló vonat szerelvénye, ne szálljanak fel... A második kihúzás alatt tele volt már utassal. A rutinosak, akike nem lehet megtéveszteni. :-(
Már értem a pomázi kollégámat, aki a Pomáz-Győr távon hallani sem akar vonatról, mint mondta, autóval annyi idő alatt leér, mint közösségi közlekedéssel elindulna a Keletiből. És akkor nem is számoltuk még bele, az eggyel korábi vonattal indulást a biztos csatlakozás biztosításához.
Ezért döntöttem én is egy autó beszerzéséhez, ITF ide, vagy oda. Az előváros átjárhatatlan hétvégén. :-(
Aztán már mindegy lesz, hogy busz, vagy vonat. Egyik se.
Mondja mindezt olyan valaki, aki fél éve még bigott közforgalompárti volt.
(A karám volt az utolsó csepp, végképp meggyőzőtt, hogy a szolgáltatói szemlélet csírája is hiányzik, és hiányozni is fog.)
Ideiglenes változások a nemzetközi menetrendben 2006. október 3. 9:20
MNO Ideiglenesen módosul néhány Magyarországon közlekedő nemzetközi vonat menetrendje a külföldi vasútvonalak átépítése miatt.
December 9-ig más menetrenddel közlekedik Bécs-Budapest-Belgrád útvonalon az Avala, illetve Budapest-Varsó között a Báthory. A Bereg Intercity pedig holnap, október 11-én és 18-án csak Záhonyig közlekedik és onnan indul vissza Budapestre. (radio.hu)
...a Magyar Népköztársaság Elnőki Tanácsának Elnőke, többszőr volt részeg mint józan...
A réges-régi pesti vicc szerint:
Magyar kormányküldöttség jár a Szovjetúnióban. Dobi elvtárs itthon maradt. Ahogy mennek tagköztársaságról tagköztársaságra, egyiküknek eszébe jut, hogy fel kéne hívni az itthon maradottat. Taskentben sikerül telefonkapcsolatot létesíteni, a vonal elég rossz:
- Halló, itt Taskent, itt Taskent!
- Ittas az öregapátok, megint magatokkal vittétek a pincekulcsot!
Bocs, de a kisiparosok elég jelentős része iszik munkaközben. Más kérdés, hogy mennyit. Mert a reggel egy sör, délben egy sör, délután egy sör egy megel nyári napon semmiség. Ha már 6-8 üveget inna meg az ember, akkor már gond van.
Mint minden magyar te is a kiskaput keresed.
A MT nem tesz különbséget kisiparos, vasútas, stb... foglalkozás között, tehát ez minden magyar állampolgárra egyformán vonatkozik. Az hogy mennyi az a semmiség, amit akárki elfogyasztott, azokat nem az ember mérete határozza meg, hanem az erre gyártott speciális müszerek, (véralkohol vizsgálatok, stb). Az elméletednek a biztosító társaságok örülnek a legjobban, mert az esetlegesen ez okból a kisiparos levágja a csuklóját (vagy agyonüti az áram), egy büdős vasat sem kaphat senkitől, még a hozzátartozója sem.
A törvény jó, csak nem tartja be senkisem. A korod miatt nem igen emlékezhetsz rá, de a Magyar Népköztársaság Elnőki Tanácsának Elnőke, többszőr volt részeg mint józan. Tehát nem a törvénnyel, hanem annak a betartásával (betartatásával) van a baj.
Igaz újságból olvastam, igaz nem tegnap, hogy Hollandiában egy miniszter ittas vezetés közben ellenőrzést kapott, utána 8 hónapot (tehát nincs mentelmi jog stb,) sőt ezért még felfüggesztett sem jár.
Egy neves francia szinész, akinek a filmjeit ma is játszák a mozikban, tévében, szintén ez okból ült, természetesen eredménytelenűl, s miután elkapták másodszor, egy picivel többet kapott, természetesen ekkor már az autóját is elkobozták (ami nem trarbant volt), és a rendőrség speciális telepére vitték, ahol napi akkor még frank-ban számolva 10000-ért őrizték három évig, ahol azért volt speciális mert 3 év alatt garantáltan elrohadt minden autó, de azért a legnagyobb biztosítást kötötték meg meg rá, amit természetesen a szinésznek kellett állnia. Ma ez a szinész nem iszik, de ha iszik, nem vezet autót. (sofört fogad)
Ma Magyarországon egy képviselő stb. akinek már poziciója van, megtagadhat mindent mert mentelmi joga van. Én ez esetben a törvényt úgy alkalmaznám, hogy tripla büntetést kapjon (mivel köze van ennek a törvény elfogadásához)
Nem olyan rég volt a TV-ben, egy vállalkozó nyilatkozott, természetesen a jogaira való hivatkozásra arcát eltakarták, nevét nem közőlték, hogy amikor ő üzleti tárgyalásra megy, siet rohan, lesőpőr mindenkit az országutról, mert neki ilyenkor többet ér az üzleti tárgyalás sikeres eredménye, azaz nem számit semmi sem. Ha én alkalmazhatnám ezt a törvényt, akkor garantáltan nem menne semmi féle üzleti tárgyalásra többet az életében. De hát Magyarországon élünk
Bocs, de a kisiparosok elég jelentős része iszik munkaközben. Más kérdés, hogy mennyit. Mert a reggel egy sör, délben egy sör, délután egy sör egy megel nyári napon semmiség. Ha már 6-8 üveget inna meg az ember, akkor már gond van.
"Még mindig bennem van a gyanú, hogy kétszer nyomták meg az 5-öst..."
Az 5 %-ost kevesellném.
A Hungary Card (Magyar Turizmus Kártya) ismetetője szrint arra 56 %-os kedvezményt adnak a Füstiben, nem is szelvénnyel, hanem a kártyára, korlátln számban.
De ha egyéni vállalkozó vagyok, akkor kit érdekel? Ha a szobafestő sört iszik munka közben, de nem lesz részeg, és rendesen elvégzi a munkáját, akkor azzal senkinek nem okoz gondot. Ha meg tetőfedő az illető, és részegen leesik, akkor az az ő baja. (Maximum a TB kasszát terheli meg.)
Ez nem jelent feltétlenül színjózan állapotot. Egy mv-nél oké, mert tilos alkoholos állapotban járművet vezetni. (a biciklire is vonatkozik ez). De ha mondjuk egy egyetemi tanár sörözés után tart előadást, akkor legfeljebb az első sor lesz foghíjasabb. Bár a cigiszagú lehellett zavaróbb a sörszagúnál.
Amúgy köszönöm, de nyunyukától kaptam képeket, ő volt már ott. A webre meg csak sajátot szeretnék tenni.
Én jövőre mennék ide, egy nyári szokásos balatoni túrnál, majd akkor bővítem a képeket.
De ezt a képet (még párat max 10 MB-ig) eredetiben viszont elküldenéd nekem e-mailben, adataiddal (kép készítésének idejével) mellékelve, hogy az Indóházba beletegyem, ha hozzájárulsz? Most versenyeztetem nyunyuka képeivel :-)))
Úgy látom, hogy a "Siófok-Siójut között a 35-ös számú vasútvonalon" található hídról csak egy képed van, az is vezetőállásból. Igény esetén fel tudok ajánlani pár képet a képtár gazdagítására.
Abban igazad van, de csak azért maradtak meg, mert 1,5 óránként van valami vonat Szeged és a főváros között. Ha 3 kocsi lenne (jelenlegi sűrűségnél!!!) a szegedi IC, akkor már jelentős bonyodalom és felhördülés lenne, utaslemaradásokka a gyorson...stb.
Én egyformán szeretem a vasutat és a buszokat, de a MÁV nyújtotta színvonal méltatlan a vasúthoz.
Igy van.
De itt az anyatopicban a józanságnak, értelmes vitáknak, gondolatcserének kellene uralkodnia. Szerintem.
Ezzel is egyetértek. Szakmai viták legyenek. Személy szerint ezt a buszvezető/mozdonyvezető vitát felesleges dolognak tartom, mert egyrészt minden munka felelősségteljes, másrészt két különböző munkát nem lehet összehasonlitani.
Nyilván vannak olyanok, akik érzelmi alapon közelitik meg a vasutat. Ezzel azt hiszem, mindenki egy kicsit igy van. A vonalbezárások erre a legfőbb példa. Szerintem nem kell 28 vonalon megszüntetni a forgalmat, ez az én érzelmi felfogásom. De vannnak olyan vonalak, ahol a továbbiakban nem fenntartható, ez a szakmai felfogásom.
Éppen ezért nem értek egyet azzal a kitételeddel, hogy Magyarországon olyan sok Bz döcögne. Éppen, hogy nem jár. A mellékvonalakon kevés járat van, kevés utassal. Ha sok Bz lenne forgalomban, nem kéne vonalbezárásról beszélni.
Ahol kevés Bz van, ott el kell gondolkodni a változáson. De ott is mérlegelni kell, és a lehető legjobb megoldást választani. Ez nem biztos, hogy a vasúti közlekedés teljes megszüntetését jelenti.
JÓPÁR másik vonalon is így van (ahogy mások is jelezték)
Na figyelj, csak azért, mert látom én az 1-esen az IC-k "rövidségét": gyakran be sem fér minden kocsi Győr állomás B peronjára (asszem az az "átmenő peron")! És pesze 88-81-ekkel (WRm), amik a keleti IC-kből hívattak ki, a 88-67-ek (WRR) az 1-esről bekerültek a Rapidokba, a 88-71-ek (WRbumz) a Wienert, Dácsiát és tsait gazdagítják, ez még OK, mert látom, hogy hol is vannak az ország területén, meg kívüle.
De az, hogy a 20-70 Bpm-ek hová tűntek, amikből nem 1 db tűnt el vonatonként, hanem három, azt még nyitott szemmel járkálva, a nemz. vonatokra különös tekintettel figyelve sem sikerült kifürkészni.
az igazságot sztem senki sem tudja vagy ha igen akkor nagyon nem szeretné megosztani másokkal
Na látod, itt van a kutya elásva... de nem csak ebben a tekintetben, sajnos. Bárcsak ez lenne a MÁVZRt. legnagyobb hibája!
csúnyábban azt is lehetne mondani , hogy -ahogy sok más fontos kérdésre is - erre is elegnásan sz----tak rá
sajnos ez van :(
Szerintem időnként olvasni kéne, sokszor nem árt, na nem topikot, hanem a kocsi oldalán lévő REV dátumot. Utána megkéne tanulni, hogy mely-mely kocsinak, hány év a következő REV vizsgáig a futási ideje, akkor talán nem érne még esetleg meglepetés sem:-))
Köszi a helyesbítést! Egyébként Gv-Bp között szerintem csak a személyeket viszik a győri gépek általában. De félre is értettem, azt hittem, hogy arra kíváncsi, hogy CSAK fradi, vagy CSAK sopron ad gépeket. De mégegyszer köszi!
Azért nem érezted belőle a humort, mert valszeg nem olvastad még a topicot, amikor először felmerült a "vezető" helyett a "sebességszabályzó", meg a "szakma" helyett a "betanított munkás" megfogalmazás. És már akkor jókat röhögtünk illetve sajnálkoztunk ezen. Azért dobtam be újra, hogy az újak is kacagjanak/felháborodjanak ezen egy jót :)
Sajnos én nem tudok kutyafuttában válaszolni mivel mindíg veszem a fáradtságot és elolvasom, értelmezem a másik mondandóját. Hidd el nekem is néha egyszerűbb lenne simán elküldeni az értetleneket a p@csába de valahogy jobb ez így....:-)
"Megint tulragozod a temat! Mint mar regebben is joparszor, emlekszem rad!"
Húha meg vagyok figyelve, a csúnya rossz tanítóbácsi.:-))))
"Hozzaszolasok (gondolom minosegere gondolsz): Nezd Baratom, nem mindenki a Vasutnal dolgozik! Ettol meg erdekelheti! (Valszeg egy vasutasnak a heveder mint olyan alapdolog, meg az is hogy a 634-es gyors mikor halad at Sulysapon, stb... Nekem viszont NEM az, de ettol meg erdekelhet! Ha nem is olyan reszletesseggel, de erdekelhet!) Hidd el, barki tud itt olyat mondani a masiknak, amit az nem tud, csak max. nem vasutban/-bol! (Termeszetesen nem teszek erre kiserletet, hisz ez vasuti forum!)"
Egy szóval sem mondtam azt, hogy azzal baj lenne aki kérdez mert nem tud valamit. A stilisztika szó értelmezését most nem fogom leírni, meghagyom házi feladatnak, holnap majd kikérdezem!:-)
"Nem szeretek "budos apolatlan csovesekkel" beszelgetni, valoban, de nem szeretek ugyanugy oltonyos "vetito" emberkekkel sem beszelni! Mindig azzal beszelek, akivel epp kell es szeretnek vagy akivel a celjaim megkivanjak! A mai vilag mar csak ilyen..."
Azt hiszem engem ezzel nem lehet vádolni, hacsak nem az a célom, hogy egy kis írásbeli neveltséget csepegtessek abba az "icipici, furmányos kis agyadba"(Idézet Aladdin c. filmből)
" Termeszetesen ha olyanom van, hogy nem sietek, mint pl. most is, akkor jobban ugyelek!"
Akkor már elértem valamit, ha csak egy hozzászólás erejéig is:-)
"Vegul pedig a tanari palyat kiprobalhatnad, nagy affinitast erzek Benned eziranyban!:-)"
Te és a lelki társaid elég "munkát" adnak nekem a fórumokon is, de az ért köszi!;-)
És ha én jószándékú kritikával próbálok rávilágítani ezekre a dolgokra, akkor úgy érzik magukat, mintha a sötétben egyszercsak szembevilágítanák őket reflektorral.
Ha így lenne, az lenne a kisebb probléma, mivel ebben az esetben csak a fényt látod és a környezeted eltűnik a félhomályban. Ez sem jó, de jobb, mint ha észre sem veszed a fénysugarat...
A szórt fény lenne az ideális, de ahhoz több fényforrásra, vagy visszaverődő felületre van szükség.
(Az egyes szám második személy nem rád vonatkozik!)
Jajj, oda ne rohanjak. A felelősséget, meg a munka nehézségét talán a hátul cipelt emberek számában mérik? Ha 1000 utas van egy vonaton, akkor 100-szor jobban kell koncentrálni a vezetésre, mintha csak 10 lenne? Na....
Meg különbenis mi nehezebb? Egy helyijáraton 3 óra alatt 1000 fel és leszállót elszállítani, jegyüket ellenőrizni, illetve jegyet eladni nekik, információt adni nekik, 200-szor ajtót nyitni és csukni, 300-szor elsőbbséget adni, vagy pedig 1000 emberrel elsuhanni egy IC-vel Nyiregyházáig? Maradjunk annyiban, hogy nagyjából egyforma nehézségű. Munka, munka, és nagy figyelmet kíván. Becsülöm mindkettőt.
De sajnos nem az 1000 fős személyvonatok és 1000 tonnás tehervonatok a legjellemzőbbek, legalább olyan gyakoriak a 40-60-nal és minimális utassal - csakazértis - imbolygó BZ-k.
Tudom, hogy a jeggyűjtés elsőre hülyeségnek tűnik, de érdekes! Főleg, ha személyesen keresed fel az állomást, így amolyan "ismerd meg hazád vasútállomásait" jellege van. És néhol olyan régi jegyeket lehet kapni, mint pl. személyvonatra érvényes jegy.
>Mi lenne, ha mi, vasútmániákusok átjárnánk a buszos topicba, és elkezdenénk "fos a busz" címmű irományokkal bosszantani a bandát?
Ugyan nem sokszor, de volt már rá példa.
>Tessék nyitni egy buszbuzulls topicot, ot lehet szőni a vasútmegszüntetést, meg a "buszt a vonatok helyére, de azonnal" terveket, feltölteni szép buszos képeket, amelyekre addig lehet húzogatni, amíg jó nem lesz... ...de ne itt.
Carpy ezt réges-régen megtette, még azelőtt, hogy a vasútmániás topik ennyire elfajult volna. Kicsit több mint egy hónappal a vasutas topik nyitása után.
>Jópár ember frászt kap, hogy Te igencsak szidod a vasutat
NEM! Jóember vedd észre: Carpy és még sokan nem a vasutat szidjuk, hanem a MÁV nevezetű förmedvényt, ami magyarországon elszabotálja a vasút normális működését. Amúgy meg lehet szidni a volánokat, de ássatok le a történelem mélyére, jogelődjük egy MÁVAUT nevű cég. Ugyanis régen a vasutasok nem voltak ennyire elvakultak, rájöttek, hogy bizonyos helyekre nem éri meg a vaspályát fenntartani.
Nem tartom én akadémikusnak sem a buszvezetőket, sem a mozdonyvezetőket.
Szeretem én is az Uzsgyit, kiválóan tudok aludni rajta, mint azt a mellékelt ábra is tanusítja. Meg a formája is tetszik. A beszerzése körüli panamák miatt viszont igencsak morcos vagyok.
Szeretem a kínai kaját is, de ha oda van égve, kicsalják belőle a húst, vagy szalmonellás, akkor igenis kritizálom.
Én egyformán szeretem a vasutat és a buszokat, de a MÁV nyújtotta színvonal méltatlan a vasúthoz.
Sokan itt annyira vakok, hogy ezt nem látják. És ha én jószándékú kritikával próbálok rávilágítani ezekre a dolgokra, akkor úgy érzik magukat, mintha a sötétben egyszercsak szembevilágítanák őket reflektorral. Persze hogy sikítoznak. Jobb, ha hagyom őket édes álmukban aludni és megpenészedni? Főleg ilyen időkben? Szerintem nem. Nem kellene hagyni, hogy a hülyeség, a tudatlanság, a tájékozatlanság, az elvakultság uralja e topicot. Uralja csak a többit, a különböző típus-fan-klubokat, ott nyugodtan lehet vakon imádni egy típust, egy fogaskereket, vagy pár darálnivaló cetlit. De itt az anyatopicban a józanságnak, értelmes vitáknak, gondolatcserének kellene uralkodnia. Szerintem.
Ha a buszközlekedésről van véleményed, szeretettel várunk a buszbuzullsban, a Volán topicban, a buszos honlapokban, meg a többiben. Ott mindenki józan.
Én erre az egész buszsofőr vs. mozdonyvezetők dologra csak annyit szólnék, hogy bennünk az a közös, hogy mindkét kezünkre és lábunkra szükség van. Ez tény! Csak más-más dolgokra használjuk. Csak amíg a buszvezető a lábikójával egy durván 20 tonnás buszt gyorsít illetve lassít, addig mi a bal illetve jobb kezünkkel gyorsítunk vagy lassítunk egy combos 2000 tonnás vonatot. A buszsofőr 40-50 emberért felel, mi személyvonattal akár 1000-ért is!
Ha valaki bedob egy provokatív hozzászólást, akkor miért kell egyből felháborodni, és arra a végkövetkeztetésre jutni, hogy minek ír ide az, aki nem 200%-ig elvakult a vasút mellett?
Szerintem igenis itt a helye a provokatív írásoknak is. Vagy ide csak a pozítiv dolgok kerüljenek, és örömködjünk a szemellenző mögül, hogy milyen f*sza a vasút/MÁV?
--------
Nem gondoljátok, hogy ez a mozdonyvezető/buszvezető vita totál felesleges? Egyiknek ezért, másiknak azért nehéz a munkája. Direkt nem irom le, hogy nekem mi a véleményem, hogy ne folytatódjon ez a meddő vita...
ot lehet szőni a vasútmegszüntetést, meg a "buszt a vonatok helyére, de azonnal" terveket
A mániának vajon nincs olyan változata, amikor a mániás azért a mániája tárgyának folyamataival is valamennyire tisztában van? Például a mániás mániásan szereti a vasutat és nem szeretné látni a vasút nélküli világot. De látja azt is, hogy mibe kerül, mire jó, mire nem jó. Azt is látja, hogy a körülmények változnak, és olyan idők jönnek, amikor alkudozni kell: megszabadulok x, y, z területektől, cserébe a q, v, w területeknek esélyt adtam. Ha az x, y, z-ből mondjuk a z-t megtartom, akkor tényleg meg kell-e válnom a q, v, w közül valamelyiktől? Erre persze mindig lehet azt mondani, hogy nem igaz, mert egy másik számítás szerint x, y, z, q, v, w egyaránt megmaradhat. Aztán az idő sokmindent eldönt, az is lehet, hogy x, y, z, q, v, w egyaránt repül, és lehet utólag keseregni azon, hogy ha "A" időpontban x, y, z eltűnik, akkor q, v, w megmarad-e. Ha még hozzávesszük, hogy valamilyen érdekcsoport számára fontos a q, v, w fennmaradása, akkor már bizony nem csak kesergés lesz, hanem konkrét gazdasági veszteség.
Hová a jó büdös francba tűntek a Bpm kocsik a 100-asról??? Miért van vasárnap az összes IC-n 3 kocsival kevesebb (azaz a 21-es kocsi az utolsó), és miért nem lehet már 1 héttel előre kapni helyjegyet a vasárnapi IC-kre???
2.Stabil-e a forda vagy naponta változó?(Pld: A reggeli IC-t mindi az egyik fütőház adja, míg az estit egy másik, vagy egyik nap az egyik másnap a másik?)
3.Milyen gépek járnak erre? Gigant, Kék Taurus,zöld Taurus?
4. Gysev Szili jár még Bpre?
5.MÁVos Szili szokott ilyen vonatokat továbbítani?
Egy halk apró hozzászólás : .... a buszvezetők talán akadémikusok? (azért kisbetűvel, mert van az ismeretségi körömben buszsofőr, és nem akarom megbántani, hiszen Ő nem tehet arról, hogy egy elvetemült közlekedésmérnök, aki akár az Ő főnöke is lehetne, a mozdonyvezetői és buszsofőri munkát összehasonlítva, azon párhuzamot vonva következtet a két csoport szellemi lehetőségeire)
Más :
Nem tudom, de amikor felnézek a topiccímre, azt látom VASÚTMÁNIÁSOK IDE, VONATBUZULLS. Az én értelmezésemben annyit jelent, hogy vasútmániások gyülekezőhelye, és a vonatokról szól. Nem azok megszüntetéséről, és nem is a személyszállító teherautókról. Jópár ember frászt kap, hogy Te igencsak szidod a vasutat, megy a diszkrét vagy nem diszkrét fika, hogy milyen szar a vasút, és a buszok mennyivel jobbak.
Mi lenne, ha mi, vasútmániákusok átjárnánk a buszos topicba, és elkezdenénk "fos a busz" címmű irományokkal bosszantani a bandát? Igenis nekünk szép az uzsgyi, a szili, és minden gazdaságtalan, nem gumikeréken guruló eszköz - és legszívesebben a felsővezetéktartó-oszlop tetjéről tennék a buszokra. Nem lenne mindenkinek jobb, ha a buszos bandát boldogítanád örökzöld dolgaiddal ? Tessék nyitni egy buszbuzulls topicot, ot lehet szőni a vasútmegszüntetést, meg a "buszt a vonatok helyére, de azonnal" terveket, feltölteni szép buszos képeket, amelyekre addig lehet húzogatni, amíg jó nem lesz... ...de ne itt.
"Azert vasuti hevederrel nem szokas csak ugy bevillaantaani egy vaskereskedesbe, raaadasul egy fel talicskanyival, hogy meg is erje..."
Azért én már láttam a MÉH-ben (lakossági kis átvevőhely) Phoenix-sínt... Kb. félméteres darab volt (30 kg). Még egy kis beton darab is volt rajta, biztos jól megdolgozott vele az illető, mire kitermelte.
"Nem kell mítoszt csinálni a mozdonyvezetésből, nem kell vallást alakítani a vasutasok imádatára."
Ezt 8-10 éves kor felett senki nem teszi... Azonban akadnak a topicon felnőtt embernek akik pusztán provokatív szándékkal rosszmájú megjegyzésekre ragadtatják magukat.
Hogy a mozdonyvezetők "sebességszabályzó betanított munkások" lennének?
Minek lehetne nevezni egy többszázezer tonnás teherhajó kormányosát a nyílt óceánon? Talán "horizontfigyelő betanított munkásnak"?
A végén még kiderül, hogy egy 9-10 tonnás, 20Km/h-val, öt utassal füstülgő busz vezetése a világ legfelelőségteljesebb, legnagyobb szellemi, és fizikai kifejtést igénylő munkája (bocs: szakmája), gyakorlói pedig az ízzadt ingük alatt kék-piros kezeslábast hordanak sárga "S" betűvel... :-D
Nem alkoholisták a mv-k. Bár ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet innának, mint a többi MÁV dolgozó.
A mai törvények mellett, minden magyar állampolgárnak szuverén joga alkoholt fogyasztani, igy a mozdonyvezetőnek, a vasútasnak, sőt a gépkocsivezetőnek is. A kitétel az, hogy a szolgálatra jelentkezéskor, illetve annak tartalma alatt ne álljon alkoholbefolyása alatt. De ez rád is vonatkozik......
A Bp-Sopron voanlról kérdeznék néhányat, kérem aki tud válaszoljon.
1.A gépeket vegyesen adja Sopron és Ferencváros?
2.Stabil-e a forda vagy naponta változó?(Pld: A reggeli IC-t mindi az egyik fütőház adja, míg az estit egy másik, vagy egyik nap az egyik másnap a másik?)
3.Milyen gépek járnak erre? Gigant, Kék Taurus,zöld Taurus?
4. Gysev Szili jár még Bpre?
5.MÁVos Szili szokott ilyen vonatokat továbbítani?
6.ÖBB Taurus szokott ilyen vonatokat továbbítani?
A válaszokat erlőre is köszönöm, remélem másokat is érdekel a téma.
A hülye szlovákok a vasútbezárás elleni tiltakozásul (lehet, hogy béremelés miatt is?) pár éve teljes sztrájkot hirdettek. Így a bezárandó vasútvonalak gyakorlatilag a hivatalos időpontnál előbb bezártak. :(((
"Jó alkalom lenne, ha most elsősorban a vonalmegszüntetés ellen harcolnának, nem az extra magas béréremelésért.. akkor tán az ország is mellettük állna...Pl:
sztrájk. csak a megszüntetésre kijelölt vonalakon indítanának szerelvényeket."
Ezt a nézetedet ne hangoztasd egy vasutas kocsmában. Szerencsés esetben csak az OFOTÉRT-be kellen menned. Szerencsétlenebben meg a balesetsebészeten kötnél ki.
Én nem merném azt állítani, hogy a vasutasok verekedős alkoholisták lennének. Benned ez a kép alakult ki róluk?!
Carpyval értek egyet:
Nem kell mítoszt csinálni a mozdonyvezetésből, nem kell vallást alakítani a vasutasok imádatára. Elsajátítható ismeretek rendszere a mozdonyvezetés, ahogy más járművek vezetése is. Nem szebb, nem jobb, mint a többi. Csak más.
Valaki nem attól lesz jó ember, hogy mozdonyvezető, de szerencsére a mozdonyvezetők között sok jó ember van.
Aki tud mozdonyt vezetni, az nem feltétlenül ért mindenhez, szerencsére sok mozdonyvezető a sebesség szabályozásán kívül sok minden máshoz is ért.
Aki vasutas, nem feltétlenül ért a vasúthoz, de szerencsére sok vasutas szélesebb látókörű, mint ahogy azt néhány topiktárs láttán gondolnánk.
Ezt a nézetedet ne hangoztasd egy vasutas kocsmában. Szerencsés esetben csak az OFOTÉRT-be kellen menned. Szerencsétlenebben meg a balesetsebészeten kötnél ki.
A Fradi szurkolók legutóbbi emlékezetes buszozása valami dán kupameccsre volt. Úgyhogy sajnos nem ritka, hogy a buszt választják. Ők igazán mehetnének vonattal :-)
Amikor először láttam a betett képeidet, azt hittem, hogy csodák csodájára az én igazamat szeretnéd bizonyítani, a retkes vonatokkal kapcsolatban. A hozzá csatolt szövegedet olvasva azonban úgy látom, hogy ugyanazokból a képekből Te gyökeresen más következtetést vonsz le. Megszoktam.
Köszönöm erminavet a bizonyító erejű képet. Mint látható, valóban nem érintkezem a vonatok felületével, és ahol mégis muszáj, sötét, illetve könnyen tisztítható ruhában teszem ezt. Ez kizárólag a MÁV vonataira igaz. A képet küldd el lécci nagyban, fel akarom tenni az iwiwre. Már sok csaj mondta, hogy nagyon édesen alszom, és látom, tényleg igazuk van :-)
Aki pedig erminavetet szeretné fotón látni, az látogasson el a "Pedofil szatír akcióban a 98-as vonalon" topicba :))))
Nos, az égvilágon semmi bajom a mozdonyvezetőkkel. Nem dúltak fel semmilyen intim kapcsolatomat :)
Amit írtam, fenntartom, merthogy alá is lett támasztva.
Szakma? Nem szakma.
Betanított munkás? Igen.
(Egyébként tökmindegy, hogy az-e vagy sem, de azért nem árt elismételni :))
Azt pedig, hogy a "vezetés" a mozdonyvezetőknél kimerül a "sebesség szabályozásában", hiszen se kormányozni, sem az útvonalat kiválasztani, se egyéb járműveket kerülgetni nem kell, tény. A buszvezetőkkel összevetve nem kell továbbá jegyeket-bérleteket kezelni, utasteret takarítani, és utasinformációt osztogatni, hacsak valaki ki nem hajol a bakon lévő mozdony ablakából :) Ez mind a vasút jellegéből adódó könnyebbség a mozdonyvezetők számára pl. a buszvezetőkkel szemben. És ezt a tényt sajnos nem én, hanem egy nálam bölcsebb és olykor még provokatívabb topictárs fogalmazta meg először, és kapott is érte akkoriban :) Most is csak azok rökönyödtek meg, akik akkor nem olvasták. :)
Szóval mégegyszer, semmi bajom a mv-kkel, többségük kifejezetten jó fej, becsületes, rendes ember, de attól még igaz, amit - egyáltalán nem sértő szándékkal - írtam.
...a volt 83-as vonal milyen álapotban van? Tudomásom szerint járhatatlan, bizt,ber. elbontva, útátjárókban a vágány leaszfaltozva ez a hivatalos része. A nemhivatalos része pedig a vasgyűjtők ténykedésének köszönhetően sinek hiányoznak.
Járművezetői tanfolyamok2. § (1) A járművezetők képzése tanfolyamon történik.
(2)[1]Tanfolyamot az 1. § (2) bekezdésben foglalt járműveket üzembentartó vállalatok szervezhetnek a Központi Közlekedési Felügyelet (a továbbiakban: KKF) engedélye alapján.
(3) A tanfolyam költsége a tanfolyamot szervező vállalatot terheli.
(4) A tanfolyamok szakmai képzési szintjét, tananyagait és tanterveit, a tanfolyamon felhasználható tankönyveket, valamint a tantárgyak óraszámát – a villamos meghajtású közúti vasúti járművezető képzés vonatkozásában a Belügyminisztériummal, a bányavasúti dízel és villamos mozdonyvezető képzés vonatkozásában az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőséggel egyetértésben – a Közlekedési Főfelügyelet határozza meg.
(5) A tanfolyamok tantárgyait a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
3. § (1) Tanfolyamra az vehető fel, aki:
a) megfelel a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi és pályaalkalmassági feltételeknek,
b) a tanfolyamot követő vizsga időpontjáig betölti a 20., a sajáthasználatú vasúti jármű vezetője esetében a 18. életévét,
c) legalább általános iskolai végzettséggel; az országos közforgalmú vasúti gőz-, dízel-, villamos járművezetői, valamint a földalatti (METRÓ) vasúti járművezető képzés esetén középiskolai végzettséggel vagy szakirányú szakmunkás képesítéssel rendelkezik.
(2)[2]A KKF[3], az (1) bekezdés b) pontja alóli felmentéssel, rendkívül indokolt esetben engedélyezheti olyan személy tehervágány gépkocsivezetői tanfolyamra történő felvételét, aki a vizsga időpontjáig a 19. életévét betölti. Felmentés csak a jelölt – személyi alkalmasságának elbírálásához szükséges – meghallgatása után adható.
(3) Nem magyar állampolgár a tanfolyamra – az egyéb feltételek fennállása esetén is – csak akkor vehető fel, ha a magyar nyelvet megfelelő szinten beszéli.
4. § (1) A tanfolyam elméleti és gyakorlati képzésből áll.
(2) Azt a jelöltet, aki a tantárgynak megfelelő szakképzettséggel rendelkezik, a KKF – kérelemre – mentesítheti egyes elméleti tárgyak hallgatása alól. A felmentés alapjául szolgáló elméleti tantárgyak és szakképesítések körét a Közlekedési Főfelügyelet határozza meg.
5. § (1) Járművezetést csak az oktató felügyelete mellett lehet tanulni. Az oktatás alkalmával a jármű felelős vezetője az oktató.
(2) Az oktatás során a járművön csak a tanulók, az oktató és az oktatást ellenőrző személyek tartózkodhatnak.
(3)[4]Ha a járművet vonatba (szerelvénybe) besorozzák vagy vonattovábbításra használják, akkor – az országos közforgalmú vasúti, a földalatti (METRÓ) és a millenniumi földalatti vasúti szerelvények kivételével – a vonatban (szerelvényben) is csak a (2) bekezdésben szereplő személyek tartózkodhatnak.
6. § (1) Hatósági járművezetői vizsgára a jelölt abban az esetben bocsátható, ha
a) tanfolyamot szervező vállalat a tanfolyam sikeres elvégzését igazolja,
b) a vizsga időpontjában is megfelel a külön jogszabályokban meghatározott egészségügyi és pályaalkalmassági feltételeknek.
(2) Tanfolyam elvégzése nélkül hatósági vizsgára az bocsátható, akinek a vezetői igazolványát visszavonták és annak visszaadásához új hatósági vizsga letétele szükséges.
[1] A 2.§ (2) bekezdése a 46/1999. ( XII.28.) KHVM rendelet 29.§-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
[2] A 3. § (2) bekezdését az 5/1986. (IX. 24.) KM rendelet 2. §-a iktatta be a rendeletbe és egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatta.
[3] A 46/1999. ( XII.28.) KHVM rendelet 29.§-ának (3) bekezdése szerint módosított szöveg.
[4] Az 5. § (3) bekezdését az 5/1986. (IX. 24.) KM rendelet 3. §-a iktatta be a rendeletbe.
A kérdés alapvetően nem a képzés volt (abban sincs igazad, lásd lejjebb), hanem hogy a vizsga hatósági e, vagy nem. Nos a hivatalos válasz Neked és a majdnem szaklap majdnem szakírójának alább olvasható:
Hatósági vizsgáztatás7. § (1) A járművezetői vizsgáztatásra a Közlekedési Főfelügyelet vizsgabiztosokat nevez ki.
(2) A járművezetői vizsgát a Közlekedési Főfelügyelet által kijelölt, legalább két vizsgabiztosból álló vizsgáztató bizottság előtt kell letenni.
(3) A bányavasúti dízel és villamos mozdonyvezetői vizsgára az egyik vizsgabiztost a Közlekedési Főfelügyelet által az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség javaslata alapján kinevezett vizsgabiztosok közül kell kijelölni.
8. § (1) A járművezetői hatósági vizsga elméleti és gyakorlati részből áll. Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki a hatósági vizsgán az elméleti tárgyakból sikeres vizsgát tett.
(2) A gyakoralti vizsga alatt a járművön csak a vizsgázók, a vizsgabiztosok, az oktatók és a vizsgáztatást ellenőrző személyek tartózkodhatnak.
(3) A vizsgáztatás követelményszintjét és rendjét a Közlekedési Főfelügyelet állapítja meg.
(4) A vizsgák tantárgyait a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
9. § (1) Aki az elméleti vizsgán egy tárgyból nem felelt meg, javítóvizsgát tehet. Kettő vagy több tárgyból tett sikertelen vizsga esetén pedig az egész elméleti vizsgát meg kell ismételnie.
(2) Vezetési gyakorlati tárgyból tett sikertelen vizsga esetén az egész gyakorlati vizsgát meg kell ismételni.
(3) Sikertelen vizsgának kell tekinteni, ha a jelölt az elméleti vagy gyakorlati vizsgáról igazolatlanul távolmaradt.
(4) Amennyiben a jelölt a javító-, illetőleg a megismételt vizsgán sem felelt meg, vagy e vizsgákról igazolatlanul távolmarad, tovább vizsgára nem bocsátható.
(5) A jelölt javítóvizsgát, illetőleg megismételt vizsgát a sikertelen vizsga napjától számított 15 nap elteltével, de legfeljebb 3 hónapon belül tehet.
10. § (1) A vizsgáztatást fel kell függeszteni, és a vizsgázót a vizsgától legalább 3, legfeljebb 6 hónapi időtartamra el kell tiltani, ha:
a) személyazonossága tekintetében a vizsgabiztost megtévesztette vagy azt megkísérelte,
b) vizsgán szeszesital vagy más hasonlóan ható szer hatása alatt jelent meg,
c) a vizsgabiztost döntésének meghozatalában előny adásával vagy ígéretével befolyásolni törekedett,
d) a vizsga rendjét súlyosan megzavarta.
(2)[1] A vizsgától való felfüggesztés és az eltiltás kérdésében a vizsgáztató bizottság határoz.
11. § (1) A Közlekedési Főfelügyelet a sikeres vizsgáról – járműkategória megjelölésével – vizsgabizonyítványt állít ki.
(2) A vizsgabizonyítvány alapján
a) villamos meghajtású közúti vasúti járművezetői vizsgát tett személyek részére az illetékes közlekedésrendészeti hatóság a külön jogszabályban előírt,
b) egyéb vasúti járművek vezetésére jogosító vizsgát tett személyek részére a Közlekedési Főfelügyelet járművezetői igazolványt ad ki.
(3)[2]A járművezetők járművezetői igazolványukat vasúti jármű vezetése közben kötelesek maguknál tartani.
12. § A Közlekedési Főfelügyelet az érdekelt kérelmére az által kiállított
a) elveszett, vagy megrongálódott vizsgabizonyítvány helyett másodlatot,
b) betelt, elveszett, megrongálódott, névváltozás folytán vagy egyéb okból használhatatlanná vált járművezetői igazolvány helyett új igazolványt állít ki.
13. § (1)[3]0A Közlekedési Főfelügyelet az általa kiállított járművezetői igazolványt hatósági megkeresésre – az eljárás jogerős befejezéséig – bevonja, jogerős hatósági vagy bírósági határozat alapján pedig visszavonja.
[1] A 10.§ (2) bekezdése a 46/1999. ( XII.28.) KHVM rendelet 29.§-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
[2] A 11. § (3) bekezdését az 5/1986. (IX. 24.) KM rendelet 4. §-a iktatta be a rendeletbe.
[3]0 A 13. § (1) bekezdése az 5/1986. (IX. 24.) KM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.
>Ezek a csúnya MÁV-osok photoshoppal csinálják a jogosítványokat :-)))
Nem mind ilyen szofisztikált. Volt, aki beírta magának a Gigant típust, aztán az elsõ útján minden abroncsát megsütötte. Utána jól letoltak valaki mást, hogy nem határozta meg, hogy mik a feltételei a típus beírásának…
> De ha a te/ti ervelesetek igaz lenne, akkor a malev pilota sem szakma, hisz gyakorlatilag mindent muszerek iranyitanak, a le es felszallast is...
Ha már te is OFFolsz..
Ebben tökéletesen igazad van. Úgy látszik, több közlekedési ághoz is egyformán értesz. Magam a saját fülemmel hallottam, hogy egy Malév járaton újságolvasás mellett odaszólt a fõpilóta a másodnak: „Te, repülünk már?” Mire az: „Miért, már kigurultunk??” Az aztán a nyugodt élet.
>Tulajdonképpen igazatok van! Ha beülök a kocsimba, vezetõ vagyok :-))
Az OKJ az az országos képzési jegyzék, azaz ezekre a foglalkozásokra van hivatalos (iskolarendszerű, vagy tanfolyami, cégfüggetlen) képzés az országban. Nekem is van egy rakat papírom, ami anno OKJ-s képzésként külön szakmaként szerepelt a listában, aztán huss, egyszerűsítették a listát, és mindjárt kevesebb képzettségem lett... :-/
Apropo, FEOR... A mozdonyvezetők munkaszerződésében milyen FEOR van? Ha külön FEOR, akkor OKJ ide, OKJ oda, külön foglalkozás, ha meg valami gyűjtőbe rakták bele, de OKJ-ben nincs külön nevesítve, akkor meg max. munkakör.
Mozdonyvezetőt csak a vasút képez, buszvezetőt meg sokan. Ennyi a különbség, és emiatt van benne az egyik az OKJ-ben, a másik meg nem, ettől mindkettőt lehet "nyűgös meló"-ként, meg hivatásként csinálni -- remélem, ezen a pályán az utóbbiak vannak többségben.
Ma a 100-as vonalon utazva, a kalauz érkeztekor nem találtam meg azonnal a jegyem. Részben azért, mert félig aludtam, részben azért mert nem oda raktam ahova szoktam. Kerestem, a kalauz pedig, mondta, hogy mindjárt visszajön. Nem jött vissza, bár pár másodpercre rá megtaláltam a jegyem. Szabályosan járt-e el a jegyvizsgáló? (hisz tulajdonéppen nem ellenőrizte a jegyem, ami akár hiányozhatott is volna)
Más.
Nem ártana az új álloásokat karbantartani is, mert bár tudom, hogy ez itt kishazánkban rendszeresen elfelejtődik, Vecsés állomás peronjának láttán egy allergiás automatikusan tüsszögőrohamot kapna... És biztos kap is.
A megfejtest most elmondhatnam, de az elozo levelembol egyenesen kovetkezik, ugyhogy megsem mondom! A lenyeg, hogy meg Ketegyhazatol is a hatar fele van... Ezzel gyakorlatilag elmondtam.
Hogy miert nincs rajta helysegnevtabla (marmint a foton) azt nem tudom, mert ma mar az allomasepuleten (ugy emlekszem legalabbis, hogy ) van!
Életét vesztette az a sofőr, aki kocsijával vasárnap kora reggel Alsó-Gödön, a vasúti átjáróban, vonattal ütközött, tájékoztatta Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője hozzátette, hogy az autó egy Budapestről Vác felé haladó, üres szerelvénnyel karambolozott reggel fél 7 előtt. A fénysorompó jól működött, a halálos balesetet szenvedett autós a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre - mondta a szóvivő.
A vonatot a menetrendben előírt sebességgel kell továbbítani ...
Ezzel azonosulsz is, vagy csak idézel?
Az idézeted csak egy támpont, semmi nem írja elő, hogy mennyivel kell menni az indulást követő századik méternél, vagy az ötszázadiknál. Ez tény. A menetrendben előírt sebességet sem hiszem, hogy a fékezés megkezdésének pillanatáig tartja a mozdonyvezető.
Nézzük a szubjektív dolgokat:
Nagyon laza menetidejű vonattal, peronvégi útátjárókkal rendelkező megállóhelyek sorozatos ismétlődése esetén sem hiszem, hogy a többség intenzíven gyorsítana a menetrendben előírt sebességig, majd ezt tartva sorfékkel megálna a megállóban, hogy jegyvizsgálóval konfrontálódjon, vagy sorompót zavarba ejtsen.
Én tehát továbbra is azt gondolom, hogy a mozdonyvezető dönti el, milyen sebességgel is közlekedik.
Jol van , hiszek neked, de mivel ketelkedem kicsit abban, hogy ekkorat nem tevedek, kov. alkalommal kimegyek es megszamolom! Tehat ma is 20 vagany szeles rendezot kell lassak, es mindegyi vagany uzemkepes, max. nem all rajta teher, ugye?
Nem tudom, hogy ha igy van, hogy nem tunt ez eddig fel nekem! Na, majd szamolok, ha arra jarok!
A www.allomasok.uw.hhu =n latom, hogy Felsogalla-n nemcsak atmeno pu. volt/van hat vagannyal, hanem van egy fejpu. is 19 vagannyal, keletrol bejarattal, nyugatrol meg csak vmi kihuzoval vagy guritodombbal.
Erdekes, hogy ez utobbit nem vettem eszre...
Megvan ez a 19 vaganyos dolog meg, vagy mar csak az atmeno hat vaganyos resz? A dombrol ugy latom nem neztem jol korul, sajnos...
Konnyen lehet, mert ezt en csak feelingbol mondtam, ahogy azt is, hogy 23 + 2 = 25 vagany viszont ma mar irrealisan sok ott!
Szerinted Komarom rendezo ma hany vagany szeles? (Csak azokrol a vaganyokrol beszeljunk, ami bincs masfel meteres gazzal benove,ergo amit latni is lehet a vonatbol.) Tehat mi a valasz? (Kb.-re is jo, nem kell egzakt.)
De ez szamomra tovabbra is csak egy lista, es konkret velemenyt csak akkor tudnek mondani,ha latnam az eszerveket arrol, hogy a Bizottsag,aki ezen listat megalkotta, miert trekesztette ki a mozdonyvezeto szot a foglalkozasok/szakmak korebol!
Van tan vmi definicio arra, hogy mi a szakma? En nem tudnam ezt definialni, mert tul tag fogalom. Persze egy felsorolasis definicionak tekintheto (ld. az altalad idezett lsitat), csak akerdes az, hogy ez a def. miert jo def.! Igy van ez a matekban is ...
A Goldoni az a Kvarnert es a Dravat valtja ki, de inkabb a Dravat!
nem is tudom, hogy a Hodos-i lobby hogy engedhette meg maganak azt, hogy a Dravarol Gyekenyes javara lemondjon egy uj Goldonit megszuletni engedjen!
A HZ meg valami miatt a Zagrab - Rijeka jaratokat ritkitani akarta, igy hat Kvarnert torolte, ne fusson mar ket vonat Bp - Zagrabn kozt 1 oras tavolsaggal... Persze annyi esze HZ-nak mar nem volt, hogy Goldoni-hoz Zagrab - Rijeka jaratot passzintson mindket iranyban ... Ugy latszik a nemzetkozi szemelyszallitas ott sem epitendo, hanem inkabb leepitendo dolog, sajnos!
Az Avas bukasa torvenyszeru volt! Olyan ez, mintha a Bartok EC Budaors, Bicske, Szarliget, Vertesszolos, Level, Otteveny, stb. allomasokon is megallna. Mondanom sem kell, hogy erre OEBB es DB mar reg levette volna a MAV fejet! Da hat HZ nem eleg eros es nem eleg gazdag ahhoz, hogy ilyet szolhasson MAV-nak, plane nem ha meg jopar milliarddal log neki!
Tenyleg, mennyivel tartozik HZ meg a MAV-nak,vagy tartozik meg egyeltalan? Mert nem latok szomszedolo mozdonyokat mar regota, regen pedig a tartzoas fejeben Bp-ig feljartak a 40-esen ill. Kenendy-zes volt Bszentgyorgyig, stb.!
Teljesen mindegy, hogy szakma-e vagy sem. Én speciel egy munkáját szívvel-lélekkel ellátó embert sokkal többre tartok, mint azt aki a gyengeségét, listák, papírok, FEOR számok mögé próbálja rejteni. Én ha felülök egy vonatra azt szeretem, ha PROFI mv. mögött ülök, függetlenül attól, hogy az amit csinál milyen egyéb besorolás alá esik, vagy hogy a fizetése a könyvelésben hol jelenik meg. Pont.
Mert az AVAS ill. annak jogutodja az a szamozott vonat az minden aldott nap Gyekenyesre min. fel ora kesessel ert le, telen es nyaron, egyarant! Nyaron oras kesesek sem voltak ritkak!
Termeszetesen a HZ kiszamithato belfoldi gyorsot akart az AVAS-bol es jogutodjabol, de ilyen benna MAV-os szolgaltatasra ugy reagalt, hogy a 30 perc MAV-os keses es a meg rajovo 10-20 perc hatrorsegi szerencsetlenkedesre inkabb azt mondta, hogy ennel tobbet mar azert ne kessena vonat, hanem menjen max. 40 perc kesessel. Persze ennek az ara az volt, hogy a Kvarner meg szivjon... Igy is lett, joparszor!
A hiba itt a MAV oldalan volt, az Avas-t ugy kezelte mint vmi 20-adrangu belfoldi szemely, mig HZ oldalon az tisztes gyors volt! Gyekenyesnel belepeskor ritkan volt vele gond/keses, kilepeskor szinte mindig!
Egyszer kanadaiakkal utazva kerdeztek, hogy mifele balkani jarat ez, hogy minden keresztfanal megall szinte gyekenyesig, mondtam, hogy kerdezzek meg az Andrassy uton ill. akkor volt meg vmi MAV Panasziroda is, nem tudom az ma van-e meg...
Az is meggyozodesem, hogy a HZ azert mondta fel az Avas-t es jogutodjat, mert nem tudta beintegralni pontosan a sajat menetrendjebe,hisz lehetetlen volt! A MAV semmit nem tett meg az Avas pontosan kozlekedteteseert es keverte a szezont a fazonnal, nevezetesen a tavolsagi nemzetkozi gyorsvonat fogalmat a belfoldi huszadrangu szemellyel!
Ezert az Avas meg is bukott, de ha jol megfigyeled Avas szeruseg mindmaig van Bp - es Nagykanizsa kozt, ill. Koprivnica es Zagreb kozt is. Csak a hataron nem megy at mar sajnos, mert el lett b...va, de nagyon! Sajnos! Pedig azon meg utas is volt, emlekszem ra vilagosan!
5609-2 az nem egy belföldi személy, hanem egy nemzetközi gyors, ami Nyíregyháza-Miskolc-Budapest-Gyékényes-Zágráb vonalon közlekedett 2004 decemberéig.
Korábban Avas néven futott.
Hogy akkor ott miért a Kvarnert fogták meg, nem tudom.
...mindenesetre akár a buszvezetőt, akár a mozdonyvezetőt összehasonlítgatni más SZAKMÁKKAL... hát hogy is mondjam... butaság. Mint az almát a körtével...
Az 5609-2 mifele vonat, hogy egy IC Kvarner kell ra varjon?
Valszeg vmi huszadrangu szemely,amit a HZ feljebb deklaralt,mint a Kvarner IC-t. Na, itt kezdodnek a bajok, ugyanugy ahogy a Balatonon is, amikor aGoldoni var a szemelyre es a teherre, nem pedig foprditva!
Az meg, hogy Pecs - Bp IC nem vart 40 percet a Kvarner IC-re egyesites miatt Dombovaron teljesen jogos! A kulon mozdony es vontatasi koltseg arat a HZ-nak ki kellett volna szamlazni, meghozza 5-szoros aron a MAV reszerol, es akkor dontse el a HZ, hogy a nemzetkozi IC vagy a belfoldi szemelyecske a fontosabb neki...
hát mondjuk úgy, hogy egészen pontosan ezt kerestem!!!! Köszi
Ami konkrétan érdekelt, Budapest-Kelenföld térképe.
Lehet, hogy hülye kérdés, de az igaz -e, hogy a Budapest-Kelenföld - Fradi - (esetleg Keleti) is az egyes vonal első állomásait jelenti? Vagy ilyet nem lehet kijelenteni?
Illetve a fejpályaudvarokra bemenő vágányok tartoznak -e valamely vonalhoz, vagy a Körvasúttól / Fraditól / Kelenföldtől érvényesek a vonalszámok?
En sem nezem le, es nem is misztifikalom, de nem birom azt elfogadni, hogy N db ember Budapesten leul, baratilag elbeszelget es azt mondja: Ezek szakmak, ezek meg nem. Es tortenetesen a mozdonyvzetes nem esett bele a korbe.
A szempontok relativak, ugyhogy abszolut igazsag itt nem hirdetheto.
Amit en mondani akartam az csak az, hogy ha a pek es azujsagkihordo es a kocsmai pultos az szakma ill. foglalkozas, akkor a mozdonyvezetes miert nem?
Hmmmm...és ha valaki gépmenetben megy A-ból B-be, kevésbé kell vigyáznia, kevesebb a felelőssége, mintha egy tömött gyorsot visz?
Az egyik barátom kamionosból lett buszvezető. Mondtam: micsoda felelősség embereket szállítani. A válasz ez volt: Nekem a KOCSI-ra kell vigyáznom, de arra NAGYON. Hogy mi van benne MINDEGY! Ha a kocsinak nincs baja a "szállítmány"-nak sem lesz. Szerintem igaza volt.
Azt lehet tudni hogy mi a fenet csinaalt Krizevci-n a Venezia 25 percet???
A fene ebbe a HZ-ba is!
Szerintem keresztre várt.
Egyszer jöttem a Kvarnerral,pontosan indultunk, de egy kereszt miatt úgy megcsúsztunk, hogy Dombóvárról elengedték a pécsi IC-t, és a Kvarner önállóan jött Bpig.(+40 perc) . Ja és pont 5609-2-est keresztezük a HZ vonalon. Nem tudom volt-e annak "nemzetközi száma".
Ezek nagyon régi rajzok. Csak példaként, még Fűzfő gyártelep kiágazás is rajta van, pedig már vagy tizenöt éve nem járnak ott vonatok és a pályát is felszedték.
Kiraly ez az oldal, legalabb lesz mit elemeznem egy jo darabig!
Ket eszrevetel a 41-es vonal allomasairol:
- Gyekenyes - Kavicsbanya mar KO, nem letezik (sajnos)
- a fenn levo terkep amugy sem jo, mert oszerinte Gyekenyes nagyallomas felol NEM LEHETETT bejani a Gyekenyes Kavicsbanya 5. es 6. vaganyara (a rajz szerint), ami hulyeseg, mert be lehetett valojaban! (Nem is lett volna a valtokat ertelme pont igy epiteni, ugyhogy ezt vki itt elrajzolta!)
A megállásról meg csak annyi,huzogathatja az összes féket az mv,ha én nem állítom be a féklöketet,nem cserélem ki a féktuskót
Csak arról ne feledkezz meg, hogy a mv-k nagyobb része ezt meg tudja csinálni.
És közel az idő, amikor fogja is.
Volt egy kollégám, aki széles jókedvében sikeresen sebességtúllépett. Büntiből fél évig a kerekeket püfölte hosszú nyelű baltával. Jópofiztak vele a harkályok, mondták Neki gyakran, hogy "Mindíg mozdonyvezető akartam lenni". Erre egyszer csendesen annyit válaszolt: "Én meg féklakatos, de nekem sikerült is!"
Na jo, fiegyelmetlen voltam, a stradan kevesebb eri a buszvezetot, es valszeg meg lassujelet sem kap sehol, ill. keresztre sem kell varakoznia palyafelujitas miatt, hanem max. osszebbszukul a sztrada...:-) Jogos!
Nem tudjátok véletlenül, hogy a bécsi SparScheine ajánlatok esetében a "rendelkezésre álló kontingens" kábé hány jegyet jelent? Van arra esély, hogy holnap este kapok szombatra mindkét irányba a Daciára ilyen jegyet?
Az igaz, hogy a buszvezetot tobb inger eri vezetes soran, mint a mozdonyvezetot...
Mondjuk egy Budapest-Hegyeshalom vonalon, szívesen összehasonlítanám az az mv-t és egy buszsofőrt érő ingereket, szvsz az mv győzne mennyivel több hatás éri.
Bocs, nem ertek a vasuthoz es nem dolgoztam ott soha, de azert egy biztos: A mozdonyvezetoi allas az igen is EGY SZAKMA, ugyanugy mint barmely mas! Sot az is biztos, hogy feleloseg is van rajta!
Ezen fellul mozdonyvezeto visz 50 kocsi kontenert,vagy egyebet, ami jopar tonna + milliard forint!
Aztan egy busz x millio HUF, mig egy mozdony meg 10-szer X, esetleg meg tobbszor ...
Az igaz, hogy a buszvezetot tobb inger eri vezetes soran, mint a mozdonyvezetot...
De ha a te/ti ervelesetek igaz lenne, akkor a malev pilota sem szakma, hisz gyakorlatilag mindent muszerek iranyitanak, a le es felszallast is... Ergo megkevesebbre kell figyelnie, mint egy mozdonyvezetonek, tehat megkevesbe szakma???!
Ne nevettesssetek mar!
Az persze igaz (mar amennyire en tudom), hogy a vasuti dolgozok kozul a mozdonyvezetok keresnek az egyik legjobb modon! (leszamolva a felsovezetoket, persze)
De vegyukfigyelembe, hogy a mozdonyvezeto egyfolytaban utazik, mig a valtokezelo meg helyben van. Mindketton nagy feleloseg van, de az egyik ROGTON haza tud menni, mig a masik meg esetleg orakat utazik vissza, ha epp nem a lakhelyen adja le a szolgalaltot, stb...
Egyszoval nem a mozdonyvezetok fizeteset kene csokkenteni, hanem mas embereket novelni... Csokkenteni meg a hivatalnokoket kellene pl. a vasutnal is! (Tisztelet es kivetel annak, aki valoban tesz is a vasuetrt valamit!!!)
A ketvaganyos alepitmeny miota es miert volt adott (es raadasul pont a te altalad irott formaban rajta a felepitmennyel)? Duplavaganyura volt mar anno tervezve a palya, de csak szimplara jutott penz, vagy hogy?
Kétvágányúra volt tervezve, amelyet az is mutat, hogy Cegléd-Szeged között végig megvan a második vágány helye (de nem az alépítmény). Olyannyira, hogy a közelmúltban (a vasúthoz viszonyítva) épített közúti felüljárók is kétvágányú pályához lettek megépítve.
Amit irsz, ertem, de akkor most meg az az abra, hogy egyik vagany 80-as, masik meg 120-as, magyarul az IC gyorsabb egyik iranyban, mint a masikban.
Az mennyivel lett volna roszabb, ha mindket vaganyban lett volna 80-as es 120-as szakasz is?
Ez nem szükségszerű. Lásd Murony-Mezőberény szakaszt.
>"mozdonyvezetõk (akarommondani vasúti sebességszabályozó betanított munkások)"
Mi nem stimmel ezen? :-)) A buszsofõrök pedig sebesség- és irányszabályozó talán nem betanított munkások. (mert úgy tudom, van szakmásított sofõr (vagy csak volt?))
Kiegészítve hangbemondási, ajtónyitási és irányjelzési funkcióval (a legutóbbi miatt a buszvezetés sokkal komplexebb dolog, mint a mozdonyvezetés :-)) ) (Mielõtt valaki rámkiabál, elmondom, hogy irányt jelezni többet kell, mint áramszedõt lehúzni fázishatárnál, fõleg dízelmozdony vezetõnek).
>>"a buszvezetõ hatósági vizsgát tesz">A mozdonyvezetõ is.
Alantabb részleteztem a körülményeket. Azon a vizsgán csak MÁVos van jelen, és mivel a MÁV nem hatóság, az csak nevében hatósági vizsga.
"Tegnap vizsgázott a karám a Nyugatiban, jelen állás szerint nulla hatékonysága van továbbra is ennek a megoldásnak, így felveti annak lehetőségét, hogy az állami vagyon szándékos elherdálását valósították meg a cégnél, amikor ezt megépítették."
A múlt héten útlevéllel is simán abszolválni tudtam...
Tegnap vizsgázott a karám a Nyugatiban, jelen állás szerint nulla hatékonysága van továbbra is ennek a megoldásnak, így felveti annak lehetőségét, hogy az állami vagyon szándékos elherdálását valósították meg a cégnél, amikor ezt megépítették.
Reggel a két diákféle nem is kérte a jegyeket, csak álltak a kapu két oldalán, hazafelé meg este olyan kapun jöttünk át, ahol senki nem volt, csak a nyitot kapu.
Így kell gazdálkodni az adófizetők pénzével.
Ja, amúgy hol van lotéve a Nyugatiban olyan tábla, hogy az állomás területe be van kamerázva?
Mert mint látható szépen telenyomták kamerákkal, és tudomásosm szerint ezt közölni kellene az emberekkel is, hogy megfigyelés alatt vannak.
Nézzétek meg a csarnok 10-nél a vonatkiíró táblát, csak 3 kamera lóg rajta.
Ezt azért igy nem lehet összehasonlítani! A Vasuton csak hivatásosak közlekednek, míg a közút tele van olyan amatőrökkel mint én! És közöttük sok az közveszélyes száguldó!
Közúton jóval több balesett történik a közúti szabályok be nem tartása miatt. A vasútnál azért szerintem jobban odafigyelnek a szabályok betartására forgalombiztonsági szempontból.
Közvetlen vasúti FEOR-ok, amit hirtelen találtam: 7439, 7642, 7449, 5214. A mozdonyvezető, mint olyan nem található a szakmákat felsoroló Országos Képzési Jegyzék-ben, autóbuszvezető viszont igen.
Üdvözlet! "Úgy látom, hogy legalább annyi köztük a különbség, hogy a buszvezetõ rendben tartja a munkahelyét, a mozdonyvezetõ meg nem." Szerintem annyiban kellene maradni, hogy igényes ember ügyel a környezetére, az igénytelen meg nem. Pont. Ez igaz mozdony-, buszvezetőre, utasra, gyalogosra, pékre, meg mindenkire.
Abban igazad van hogy nem szakma! Annál sokkal több, HIVATÁS! Én úgyérzem hogy a Vautasok ugyanúgy elvannak kötelezve HIVATÁSUK irányába a hajósok. Arról meg kár vitatkozni mit könnyebb vezetni vonatot, buszt, kamiont, hajót! Mindenki részrehajló a saját járműve iránt!
A mozdonyvezetők is önállóan dolgoznak. Nem is sejted mennyi utasítást kell betartaniuk hozzá. Nem is történik annyi vasúti hibából eredő baleset mint a közúton.
Közúti baleset történt vasárnap reggel a Budapest XXII., Campona vasúti átjáróban.
Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a Budapest XXII., Nagytétényi út-Rózsakert utca vasúti kereszteződésénél a vasúti biztonsági fényjelzést tartó oszlopnak személyautó ütközött, a benne ülő három személyt kórházba szállították, sérüléseik foka egyelőre nem ismert.
Kavalecz Imre elmondta, hogy a baleset miatt néhány pusztaszabolcsi vonat késéssel közlekedett, a helyszíni szemle befejeztével helyreállt a vasúti közlekedés. (MTI)
Akkor most bemásolom, melyik mondat verte ki nálam a biztosítékot és innentől részemről be van fejezve, mert nagyon úgy tűnik, hogy senki nem akarja megérteni miről is beszélek.
"mozdonyvezetők (akarommondani vasúti sebességszabályozó betanított munkások)"
A buszvezetők egy része sokkal önállóbban dolgozik, mint a mozdonyvezetők, sokkal több saját döntést kell hoznia. A másik részük munkáját viszont egy áltag autóvezető is elvégezhetné. Nem lehet összehasonlítani egy vasúti jármű vezetését egy autóval.
amit a mozdonyvezetõkrõl írtál, gondold végig buszvezetõkkel! Mi a különbség?
Igaz, hogy busszal könnyebb ott megállni, mint vonattal, de a buszvezetõnek elõznie meg kikerülnie kell, és figyelni sok rossz amatõr hülyeségeire. (Igaz, a mozdonyvezetõnek meg a forgalmistára :-))) De azért az könnyebb.)
Viszont a buszvezetõ hatósági vizsgát tesz, és ott nem adják neki oda mindjárt a javítómaszkot (nem a listát, hogy a2, b1, cx, mert akkor rizikósabb lenne a kitöltés :-)) ), amint az nemrég egy nagyhírû, bár hajdan jobb napokat látott fûtõházban történt.
Úgy látom, hogy legalább annyi köztük a különbség, hogy a buszvezetõ rendben tartja a munkahelyét, a mozdonyvezetõ meg nem.
Sajnos nem jól írtam, mert nem látszik az előzmény. A 247571 sz. hozzászólásra volt ez a válasz, ennek fényében láthatod, hogy mi is volt az ami engem nagyon zavart.
utasítást. Arra szoliban úgy se érsz rá, akkor aludni kell. Utánna meg, ugye, a kocsmában mit szólnának az ilyesmihez, szoli előtt meg vered a billentyűket. Ha mad jól megbux időszakos vizsgán, az kettős haszonnal jár, amellett, hogy Repzééknél csodádra járnak, pörölheted a busztársaságot. :-DDD
Azért ez az "éhbér" egy kicsit erős,szeretnék én is olyan ilyen éhbért,ugyanannyi ledolgozott év után,mint egy mozdonyvezető.A megállásról meg csak annyi,huzogathatja az összes féket az mv,ha én nem állítom be a féklöketet,nem cserélem ki a féktuskót.De ez igaz pro és kontra más szakágakkal is.
Húú Carpy, azért ezek az emberek nem csak a kontrollert kezelik, hanem több száz jelzést tudnak betéve a gyakorlatban alkalmazni azért, hogy ezrek juthassanak el nap mint mint nap az ország bármely pontjára biztonságban.
És nem ám a kontrollert kezelni nehéz, hanem megállni ott ahol kell.
Közel az éhbérért nehezedik vállukra ez a felelősség nap mint mint nap.
Mert húzni ku...va könnyű azt hiszi mindenki, de belevágódni a ködbe egy nyolckocsis vonattal, a hátad mögött több száz emberrel több óra szolgálat után ünnepnapokon amikor más más ember a családjával ünnepel, már nem egy olyan hej de jó érzés.
Igen, tudom Ők ezt választották, de senki ne merje Őket betanított munkásoknak degradálni, azokat az Embereket, akik hosszú éveket tanulnak azért, hogy elindulhassanak egy személyszállító vagy tehervonattal.
És mielőtt még azt hinnéd, én nem vagyok mozdonyvezető, de sok BARÁTOM van akiknek ez a hivatásuk, akik ezt valóban annak tekintik és ahogy ezt annó Moldova leírta, "nekik ott van a szívük, hol a kenyerüket szelik."
Különben már rég máshol dolgoznának ugyanennyi pénzért, negyedennyi felelősséggel.
Én ezt kifejezetten szeretem, mert ilyenkor jól ki lehet látni.
Én meg rühellem, mert nem lehet olvasni. A spotlámpák nem zavarhatják a sofőrt, hiszen nem is látja azokat, szórt fény pedig ez esetben nem vetül a vezető látóterébe. Egyszerűen utálják, hogy az utas nem kapcsolja le, így feleslegesen világít a fél utastér.
Vendégsín (247562): Az utastér elrendezése és a fékberendezés tárcsás vagy nem tárcsás volta közötti egzakt matematikai összefüggést még 6 almon levő se tudta felállítani. Teringettét. Akkor büntetésből el kell venni tőle 1 almot.
radio100jozsi (247602) >Informátoraink szerint, ha az egyik vezető valamelyik elképzelés élére állt, a triumvirátus másik (két) tagja feltétlenül a nyílt ellenzők vagy a csendes szabotőrök nézeteit vette át. Hasonló felállás esetén a szokásos megoldás: "ma én állok a kezdeményezés élére és ti szabotáltok, holnap te állsz az élére és mi szabotálunk..." Ez azért jó, mert a közönség megkapja a cirkuszadagját, miközben a dolgok mégis arrafelé mennek, amerre a kiötlőknek és hátterüknek kedvez. De azért nem jó, mert az ilyesfajta szövetségek előbb-utóbb borulnak. Aztán aki úgy gondolja, neki 1 milliméterrel lejjebb ér a sárszintje, majd jól feldobja a többit. Igen ám, de előfordulhat, hogy a sármérce időközben más szintet kezd mutatni.
SuedBahn (247623): Hogyyhogy nem leszutemes menetrend? Lesz ütemes menetrend. Az anyagi feltételek diktálják az ütemet.
SuedBahn (247711): Termeszetesen ha olyanom van, hogy nem sietek, mint pl. most is, akkor jobban ugyelek! Tessék még kevésbé sietni és még jobban ügyelni.
Igen, az elso a hid, amit Bp feloljove a kiagazas utankicsivel lehet latni. Egyertelmuen egykori duplavaganyusagra utal. (De teherautobal nem lenne egyszeru atmenni rajta ...)
A masodik is Bp felol van felveve, vhol a domb mogott, es valoban latszik, hogy az egykori bal oldali palya at lett a jobb oldalira vezetve. Jo sok penze volt a MAV-nak akkor, hogy nem csak meghagyta az egyiket, ha mar a masik annyira felesleges volt... En meghagytam volna mindkettot, hisz nem bantott volna senkit!
(Ilyen helyen a teherauto hogy megy at a tuloldalra pl.?:-))
A ketvaganyos alepitmeny miota es miert volt adott (es raadasul pont a te altalad irott formaban rajta a felepitmennyel)? Duplavaganyura volt mar anno tervezve a palya, de csak szimplara jutott penz, vagy hogy?
Szoval azert fura ez nekem, mert ugy tunik,mintha az M7-est most ugy epitenek, hogy a gyalugepek duplara gyaluljak, de nehol a bal fele van kiontve, nehol meg a jobb. Ahelyett, hogy vegig az egyik lenne, majd pedig amint lesz penz, akkor a masik is...
Ez az amit nem ertek!
Amit irsz, ertem, de akkor most meg az az abra, hogy egyik vagany 80-as, masik meg 120-as, magyarul az IC gyorsabb egyik iranyban, mint a masikban.
Az mennyivel lett volna roszabb, ha mindket vaganyban lett volna 80-as es 120-as szakasz is?
Orulok, termeszetesen, csak leirtam a vagyam, hogy mennyivel jobb lett volna akkor mar Kecskemetig, vegig. Termeszetesen igy is azt kell mondjam, hogy meg erre sem szamitottam a MAV reszerol, ergo ez igy tetszik, legalabb vegre egy elorelepes a 140-esen is! Szep!
A Kiskunfelegyhazi bekotessel mi a baj? Miert nem jo igy, ahogy most bekotottek?
Megint tulragozod a temat! Mint mar regebben is joparszor, emlekszem rad! (Nyihehe, bruhaha, stb...) Tul sok a tanari venad, de nem banom, hat legyen. Akkor valaszolok en is Neked!
Irasbeliseg: Igazad van.
Stilisztikaisag: TALAN igazad van.
Hozzaszolasok (gondolom minosegere gondolsz): Nezd Baratom, nem mindenki a Vasutnal dolgozik! Ettol meg erdekelheti! (Valszeg egy vasutasnak a heveder mint olyan alapdolog, meg az is hogy a 634-es gyors mikor halad at Sulysapon, stb... Nekem viszont NEM az, de ettol meg erdekelhet! Ha nem is olyan reszletesseggel, de erdekelhet!) Hidd el, barki tud itt olyat mondani a masiknak, amit az nem tud, csak max. nem vasutban/-bol! (Termeszetesen nem teszek erre kiserletet, hisz ez vasuti forum!)
Ha innen nem, akkor majd megkapom a valaszokat mashonnan (illetekes kalauz, allomasfonok, kocsirendezo, stb., amikor epp egy vasutallomason vagyok es vmi erdekel). Hidd el, vannak olyan vasuti szakemberek meg ma is (akik esetleg nem lognak itt egesz nap a neten, mert nincs ra modjuk, vagy idejuk, vagy stb.), akik boldogan valaszolnak eloben is, sot orulnek, hogy a kuka utasok nem csak szidjak a vasutat, hanem esetleg erdeklodnek utanna, stb..!
Aztan meg tegyuk fel, hogy nem tudom meg a valaszt (mert mondjuk senki nem tudja ugy eloben, csak innen tudna esetleg vki, de o meg ilyen magamfajta "primitivnek" nem valaszol). Nezzuk meg ekkor mi tortenik, jo?! Szerinted en ekkor nem tudok majd este elaludni, esetleg ezert fobe lovom magam?
TEVEDSZ BARATOM! Belenyugszom es kivarom, mig megtudom mashonan! Csak turelem kerdese az egesz!
Termeszetesen az elvezet intenzitasom valoban csokken, ha nem kapok valaszt! Ezt pl. jol latod.
Nem szeretek "budos apolatlan csovesekkel" beszelgetni, valoban, de nem szeretek ugyanugy oltonyos "vetito" emberkekkel sem beszelni! Mindig azzal beszelek, akivel epp kell es szeretnek vagy akivel a celjaim megkivanjak! A mai vilag mar csak ilyen...
(Pl. Veled SEM SZIVESEN beszelgetek (mert igazabol nincs mirol, OFFTOPIC az egesz), de megis megteszem, latod?!)
Amugy meg volt mar, hogy hajlektalan mondta meg nekem a megfelelo utat, en erre vettem egy szendvicset neki. Nem latok ebben hibat!
Mint mondtam, valoban, kis/nagy odafigyelessel javithatnek a helyesirason, de mivel alltalaban sietek, nem veszem ra a fardtsagot! Aki ebbol ugy gondolja, hogy a vasuti kerdesemet ugorja, egeszsegere, aki meg nem, hanem esetleg valaszol, annak meg koszonom! Termeszetesen ha olyanom van, hogy nem sietek, mint pl. most is, akkor jobban ugyelek!
Vegul pedig a tanari palyat kiprobalhatnad, nagy affinitast erzek Benned eziranyban!:-)
A legutóbb Pécs az IC801-re a legszakadtabb By-jait tette, amik amúggyis selejtek lettek. Ha szétverik a drukkerek, úgyis kifizettetik velük a kárt, így a MÁV duplán jól jár a bolttal :-).
Na, akkor mar csak az az egy a kerdesem, hogy a Bp feloli 1-esbe csatlakozas es az egykori Felsogalla pu. kozti szakaszhoz hogy lehet teherautoval odajutni? Mert (ha jol remlik, de erre mar nem eskudnek azert meg...) Szarliget felol direct az nem megy.
Lehet esetleg az uj hasadekban, persze odaig is el kell jutni teherautoval...
Vagy pedig maga Felsogalla allomastol...
Na most ha a hasadek, akkor vki mozdonyvezeto csak eszreveszi mar, hogy "dolgoznak a palyan", mikozben ezt nekik senki nem mondta, ergo jelentenie kene...
Ha meg Felsogalla allomas felol, akkor meg ott csak van vki allomasfonok, vagy kocsirendezo,akinek megint fel kell tunjon...
A Soroksar - pestimre az nehezebb ugy, az az a resz, amerre a vonatok kerultek, amikor a Soroksar - Fradi szakaszt csereltek, ugye?
Ahol ilyen tartos lopasok vannak (1 km vagany eltunik), oda ejjelre szuroproba szeruen be kenne allitani oroket, es adott esetben fellepni a szajreszokkal!
Kicsit mas jellegu kerdes: Az 1-es vonalba valo ket becsatlakozas kozt a regi szakaszbol miert csak egy vagany maradt meg? Kit es miert zavart a 2.?
(Az remlik, hogy a mostani egy darab sem az eredeti helyen fut, hanem nehol bal nehol jobb oldalon. De miert nem maradhatott meg mindketto, ahogy volt? (nem mindha ki lenne hasznalva, de megis!))
Ha szoktad nézni a híradót, akkor van néha ilyen hír, hogy a busz a fradi szurkolók szállytása után úgy néz ki, mint ha pokolgép robbant volna benne. Ilyenkor fogadja meg a busz tulajaja, hogy focidrukkereket nem szállít többet. Pár éve egy vagont gyújtottak fel, ami le is égett tropára.
"Ezek szerint már a Fradi is fejlődik és busz helyett a sokkal kényelmesebb vonatot választják?"
Szerintem a Fradi szurkolókat soha nem szállították busszal. Ők mindig is külön vonattal utaztak a meccs helyszínére.
A játékosokat szállítják, vagy szállították busszal.
Amúgy szerintem nincsen olyan buszos cég, aki felengedné a buszaira a Fradi szurkolókat. Nagyon jó helyük van nekik a MÁV szerelvényein. Kb. egy szinten vannak…
Végre nem rólam készítesz fényképdokumentációkat, hasonló helyzetekben.... :))
on
Ma nagyon élvezetes körutazást tettem a 13-as és a 11-es vonalak igénybe vételével (utóbbin 2 Bz + Bzx összeállítású vonattal, sok kirándulóval). És közben azon gondolkoztam, hogy pl. a 11-es vonal bakonyi szakaszának hol van a helye az ország közlekedési rendszerében (mellékvonali gazdaságtalanság vs. szép színfolt és turisztikai igénybe vétel).
Miért a Kiskunfélegyháza-Városföld szakasz a kétvégányú? A vonalnak ez a leghosszabb állomásköze. Ha 100-120 km/órás pálya van, az 1 és 2 órás ütemes keresztek Kiskunfélegyházára esnek. A páros vonatok késése Ceglédtől gyakori (nyíregyi csatlakozások), így a kétvégényú szakaszra áttéve a keresztet, a páatlan vonat késése (az alacsonyabb sebesség és a kitérőzés ellenére is) kisebb lesz, mint amit akkor kapna, ha bevárná Kkfházán az ellenvonatát. Így kevésbé csapja el a zsúfolt ex-100a vonatait.
Vonat alá feküdt egy férfi Békés megyében 2006. szeptember 30. 10:13
MNO Szörnyethalt az a férfi, aki egy robogó vonat elé feküdt az Orosháza és Nagyszénás közötti vasútvonalon - értesült a HavariaPress.
A 49 éves orosházi férfi az esti 8 órás vonat elé feküdt a nyílt pályán. Bár a masiniszta észrevette a vágányokon keresztbe fekvő embert, a robogó szerelvényt hiába lassította, megállítani már nem tudta, így az szétroncsolta a férfit, aki valószínűleg öngyilkossági szándékkal a szerelvény elé.
A helyszíni szemlén idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
looksharp topictárs leírta, hogy "Városföld és Kunszállás között a jobb, Kunszállás és Kkfh között a bal vágány volt meg."
Ezt úgy kell érteni, hogy adott egy 2 vágányú alépítmény (földmunka), amin az állomásköz egyik felében a bal oldalán, másik felében a jobb oldalán van a régi felépítmény. Ha csak melléépítenek mindenhol a megfelelő oldalon (ahol az "üres" alépítmény található), akkor mindkét vágányon az állomásköz fele régi felépítmény (80-as), a fele meg új (120-as), mert Kunszállásnál helyet cserélt a régi és az új vágány.
Ehelyett azt akarták, hogy az egyik vágány végig új felépítmény legyen, a másik pedig végig régi, ezért az állomásköz felében át kellett "húzni" a felépítményt a másik oldali alépítményre.
"Elegaantosabb lett volna egy Kecskemet -Kiskkunfelegyhaza, mint csak Varosfold-tol!"
Ez nem elegancia, hanem pénz kérdése. Még arra sem volt, hogy ennél tisztességesebben bekössék a másik vágányt Félegyházába, mert ahhoz túl sok biztbert kellett volna átalakítani. Örüljünk, hogy ez is meglett.
A rudai kispiros ülései katasztrófálisan koszosak, ezt én is tapasztaltam; talán egy jófajta gőzmosóval/kárpittisztítógéppel lehetne valamit alkotni velük, de ugye a tescoseprű-ócskarongy tekarítókészlethez na'on nem passzolnak ezek a cuccok...
Sok érdekes dolgot hallottam mostanság a 86-os vonalat érintő változásokról, ezért kérek tisztelettel a pallagil@freemail.hu címre egy 86-os tervezetet.
Én is nagyon csodálkozom, hogy vannak még itt olyan topiktársak, akik reagálnak Carpy olvtárs hozzászólásnak nevezett vasútellenes fröcsögéseire. Én ezt eddig sem tettem, és ezután sem fogom. Inkább megyek bicajozok egyet.
Nem én maszatolok, hanem a vasúti kocsik maszatolják össze a ruhámat, ha hozzájuk érek. Ezért lehetőleg nem érek hozzájuk.
Nehogy azt gondoljátok, Carpy nem szereti a vonatokat, és nem ér hozzájuk. Még az okos fejecskéjét is rájuk hajtja, épp hogy magához nem öleli őket. (Bár az igaz, hogy a hátizsákját a feje alá rakja, de biztos csak azért, mert úgy kényelmesebb.)
Ha a vonatokon kizárólag egylégterü utastér lenne eldugott peron, és WC nélkül, minden kocsit felügyelne egy ember, nem lenne függöny, és szemetes, nem lehetne menet közben járkálni és hangoskodni, a le-, és felszálló utasok jegyét ellenőriznék, az ablakok ragasztott hőszigetelt üvegűek lennének, és nyithatatlanok,
...akkor nagyon sokan inkább busszal utaznának... :-(
Az utasok egy része kulturáltabb, mint amit kap. Egy része kulturálatlanabb, mint amit kap. Ay az elhanyagolható kisebbség, amelyik meg éppen annyira kulturált, nem is számít, mert valószínûleg MÁVos :-)))))
Az elmult hetekben a Putnok-Szilvásvárad-Eger és Kazincbarcika-Rudabánya vonalakat utaztuk be egy barátommal. Ezek a Bz-k nem rosszabbak es nem is jobbak tisztasag teren a magyar vasutak általános szinvonalánál. Azaz siralmasak. Volt alkalmam osszehasonlitani néhány szlovák vasutvonali Bz-kkel is, szegyenkezve kellett megállapitani, hogy ök sokkal jobban és tisztábban tartják a vonatjaikat.
Lehet, hogy csalódtál. Én meg pl. Nyíregyháza körül láttam eléggé lerobbant Bz-t. Amúgy a Bz-k állapota elég vegyes. Minden területen lehet találkozni jobb és rosszabb állapotúval is.
"Az újabb vasútfóbiás szöszeneteidet Carpy megdöbbenéssel olvasom."
A MÁV személyocsijainak mocskossági állapotát érő kritika nem vasútfóbia.
"Megint csak maszatolsz, és csúsztatsz, keretbe foglalt érvek helyett."
Nem kértelek arra, hogy definiáld, hogy mit csinálok, pláne nem arra, hogy félredefiniáld. Érvelj inkább, ha kérhetem. Nem én maszatolok, hanem a vasúti kocsik maszatolják össze a ruhámat, ha hozzájuk érek. Ezért lehetőleg nem érek hozzájuk. Nem értem mit lehet ezen nem érteni.
"Egy 30-40 éves, mellékhelységgel, szemetessel, függönnyel felszerelt vasúti személykocsi tisztántarthatóságát nehéz egy kalap alá venni egy szűk üléskiosztású 5-10 éves buszéval, amin menet közben az utas a buszvezető szeme előtt van, és nincsennek rejtett zugok a járművön, mint mosdó, WC, peron, vagy fülkés üléskiosztás."
Más országokban az ugyanolyan sínen guruló, ugyanúgy WC-vel és rejtett zugokkal rendelkező, stb. vonatok miért nem annyira retkesek, mint a MÁV-éi?
"Ha a vonatokon kizárólag egylégterü utastér lenne eldugott peron, és WC nélkül, minden kocsit felügyelne egy ember, nem lenne függöny, és szemetes, nem lehetne menet közben járkálni és hangoskodni, a le-, és felszálló utasok jegyét ellenőriznék, az ablakok ragasztott hőszigetelt üvegűek lennének, és nyithatatlanok, ha a járművek átlagéletkora 5-6 év lenne, akkor az utasrongálások kiküszöbölhetőek lennének, és tisztántarthatóságuk megegyezne a buszéval."
1. ezekszerint a vonat, mint közlekedési eszköz, jellegénél fogva determináltan retkes? 2. a levezetésed miért nem igaz a MÁV-on kívül a világ további 200 ország vasútjaira? (ideértve fejlett és fejlődő országokat egyaránt!)
1. Suedbahn a nyelvhelyességről tart kiselőadást, 2. Vaskerék a topic 7 éves mélypontjának titulálja azt, ha valaki retkesnek nevezi az amúgy valóban retkes vonatokat, 3. Nyunyuka pedig óriási piros csillagokat osztogat egy olyan hozzászólásért, mely kb 200-adszor "hangzik el" változatlan formában, és aminek kb. annyi az értelme, hogy "nem értek veled egyet".
Ez az, legények, csillogtassátok csak gigászi kreativitásotokat :)))))))
A halállistás vonalak beutazása kapcsán az elmúlt hetekben az átlagosnál többször és több országrészben is utaztam Bz-s szerelvényeken.
Nemcsak az utóbbi hetek, de az utóbbi évek legredvásabb, legocsmányabb állapotú Bz WC-jével a 23-as (Zalaegerszeg-Rédics) vonalon találkoztam a Bz 177-ben, aminek a WC-jében zalaegeszegi induláskor sem volt persze sem víz, sem WC papír, sem papírtörölköző, amit már a MÁV személyvonatainál megszoktunk, de az a fajta takarítatlanság, a láthatóan több hetes "maradékok", amit tapasztaltam már a MÁV-nál is meghökkentett.
Persze, lehet, hogy éppen rosszat fogtam ki, de a többi Zala megyei Bz-t sem láttam különösebben csillogónak, én a Körös Vidéki Térségi Vasút (vagyis a Vésztő környéki vonalak) Bz-inél a Zalában tapasztaltaknál jobb általános tisztaságot tapasztaltam.
Jóbarát, te itt összekeversz dolgokat. Az írásbeli igénytelenséged, párosulva a stilisztikai valamint hozzászólásbeli ámokfutásoddal oda vezet, amit erminavet is leírt,azaz nem fognak komolyan venni. Ez pedig oda vezet, hogy a frikálmányaidra nem fogod megkapni az óhajtott válaszokat. Ez pedig, hogy úgymondjam az élvezet intenzitásod csökkenéséhez fog vezetni.
Az a hasonlatod ami a ruházkodásra vonatkozott teljesen hibás, hacsak nem szeretsz élőszóban beszélgetni, büdös, ápolatlan csövesekkel.
Én is vétek hibákat annak ellenére, hogy veszem a fáradtságot arra, hogy elküldés előtt végig olvassam a hozzászólásaim, és nem hinném, hogy nincs plusz 2 perced erre.
Hozzáértő személy gondoskodott róla a Déliben, hogy legyen egyáltalán kocsi! :) Ki is volt használva, Kelenföldön jól meg is telt a 423. Csak Pécsig közlekedett a Délis tervek szerint (tuti hogy nem ment át a határon).
Gondolom, azt, hogy koszos, majdnem szétesik, ráz, hangos, vagy baromi hideg van benne, vagy hőség, nem lehet rendesen szellőztetni:(, és legfőképpen nem Desiro:-). Tudod, mi ilyen elvetemedettek vagyunk, pedig emlékszem rá, mennyire tetszett mindenkinek, amíg meg nem jöttek az újak:-). Személy szerint a legkényelmesebbnek a csörgő+bhv járatot tartom, még mindig.
A fenét! Nappal, munkásruhában. Úgy nem feltűnő, pláne, ha teherautó is van. Aztán, ha már az autón van a vasanyag (Soroksár - Pestimre közt is már kb. egy km vágány vasanyaga van ellopva, ott, ahol a régi országút mellett volt közvetlenül) már nincs semmi gond, még ha rendőri ellenőrzés van, akkor is nyerésre állnak, ha azt mondják, mindezt találták.
Megis az van, hogy en pl. nem a ruha alapjaan itelek es nem is a nyelv alapjan.
Ha akarok es odafigyelek, tudok helyesebben is irni. De mivel engem itt csak es kizarolag a vasut erdekel ezen a forumon, ezert nem vaacaakoltam ezzel a dologgal. (Az ido ugyaanis penz,ezaltal a lasabb iras es az odafigyeles, hogy is irjam le, sstb. is!)
Csak bizni tudok abban, hogy mas a mogottes tartalmat nezi egy egy levelnek,nem pedig a stilisztikaaisagat.
Vegulpedig: Az az abra, hogy ugyaanugy leallok egy munkasruhaaba oltozottel is beszelni, mint egy oltonyossel. Ezert remelem ez nyelvbeni is igy van... (nem csak a Grecssi/y-k talalnak valaszra egy egy forumon, hanem a magamfajta "igeenytelenek" is)
Hoppá! Ez az IC 816? A 423 és 424-es kocsik a szarajevóiak. A Félegyházi kocsi kimenne Szarajevóba? De hát nem is RIC-es, ha pedig jól tudom, akkor az a kocsijárat RIC-es kocsiból kell, hogy álljon, és ráadásul a 423-as kocsit a bosnyákok adják ki.
Azaz ez valószínűleg valami pótlás volt, és csak a határig megy.
A nyelvaz,amit beszelnek es ahogy beszelnek, folyton folyvast valtozik!
Ebben tökéletesen igazad van, szerintem (és a nyelvészek szerint) sem kell mesterségesen megpróbálni megváltoztatni a nyelvhasználatot például egy ilyen fórumban.
De nem erről volt szó, hanem a helyesírásról. A nyelv és a helyesírás egészen más. Hiszen egészen pontosan ugyanazt mondjuk (valami olyasmit, hogy 'véleménnyívánítás'), akármelyik változatban írjuk le. A helyesírás egy konvenció. Kultúra, műveltség, odafigyelés, igényesség kérdése. Szerintem nem várja el senki ezen a fórumon a tökéletes ortográfiát. Nem szoktak szólni például a szándékos (stilisztikai, technikai okból elkövetett, szlengszerű) "hibákért", például az ékezetek nélküli, vagy a csupa kisbetűs írásért. Sem az elütésekért, tasztatúrahibákért.
De azért a nagyon extrém, hanyag, gyerekes modorosságnak tűnő speciális egyéni sajátosságokat felvonultató írásképek használóinak szembe kell nézni azzal, hogy nem veszik őket elég komolyan.
Most ertem ra a listara raanezni, van aki mindezt folyamatosan es online teszi. Nyilvan akkor egyenletesebb az oaltala beirt dolog,de lehet, hogy kilora az ove is megvan ennyi...
Azzal hogy en ide pl. 35 dolgot beirok egymaas utan, ez mast nem gaatol abban, hogy beirjon.
Az 1. ponthoz: jogos az észrevételed, lemaradt a :-)
Oka csak annyi, hogy az akkori hozzászólásom előtti 15 hozzászólásból 12 a Tied és ez főműsoridőben elég ritka. De ehhez az is kell, hogy más se írjon ezalatt.
Ehhez a kephez annyi segitseg, hogy nem Dunantuli vasutallomas egyreszt, masreszt meg fo, villamositott vasutvonalon fekszik! Ennyi taalan mar segit...
Azt igazabol nemtudom mikor keszult ez a foto, mert en ugy emlekszem, hogy manapsag mar reg kinn van az allomasnev tabla a homlokzatan, nem ugy mint a kepen.
Hany kg egy ilyen ssineket osszerogzito heveder? Maax. 20, nem?
Na most kimenni Szarliget es felsogalla koze feluton,mindezt sotetbe,hogy ne lassanak, majd berossdasodott csavarokat csavaarozzgatni (vagy megiundul, vagy nem...), aztaan megvisszatalicskaazni a szajret....
Hat ize, de biztos vkinek ez jo! Csak azt nem ertem, hogy nem veszik ezt eszre?
Azert vasuti hevederrel nem szokas csak ugy bevillaantaani egy vaskereskedesbe, raaadasul egy fel talicskanyival, hogy meg is erje...
Fura, de elhiszem, es egyben sajnalom is az esetet!
De a MÁV-nál nem a GÜ a személykocsi karbantartó? A gond meg pont ez, mert ez jelenleg nem piaci alapon működik, így a minőség is olyan amilyen. De reméljük a SZÜ kiválásával rendeződnek az ilyen dolgok is, és nem aranytojás tojó tyúknak képzeli mindenki a MÁV-ot. Erről nagyon jókat lehet olvasni az üzleti szaklapoban mostanság, mármint mi folyik a MÁV-nál, és az állítólagos kiszervezett cégekben.
Na ezek azok a dolgok, aamikre azt mondom: A FENE A MAGYAR NYELVBE!!!
Ill. masodsorban meg azt, hogy ne mar Grecsy/Grecsi (vagy hogy is irjak) ill. 3-4 haverja a nem tudom milyen tanszekrol/intezetbol hatarozza mar meg a 10 (vagyis inkabb 13-15) millio magyar ember altaal beszelt nyelv helyes alakjat! A nyelvaz,amit beszelnek es ahogy beszelnek, folyton folyvast valtozik!
Ennek ellenere ertem, hogy van egy hoch-magyar is deffinialva,mert ez vkinek kell es jo (kulonben nem lenne ilyen tanszek is, meg intezet meg mit tudomen mi meg hozzza...), de nem birom az ilyen kicsisegeket kaardinalis kerdeskent kezelni!!!
Termeszetesen ez nem a Te hozzaszolasodra mondott velemeny, haanem a magyar nyelv all-egyszerusegere!!!
Na jo, ez OK, de mosst csak nem epitik at ujabb 20-milliaardbol azt a kis 2-3 km-t a mosstmeglevo 120-asrol 160-asraa, ha kipofozhato (kulon engedellyel ugyyan, de) 140-esre...
Azert ennyira gazdagok nem vagyunk es az az egy perc nyereseg ennyyit nem er meg! Vagy igen?
Kell a penz a MAv-nak mashova is, nem csak az 1-es (es 25-os) vonalra!