Amikor megveszed tudod milyen fajta. Vagy kapod valakitől az is megmondja. Ha azt mondják egy málnáról hogy folytontermő, vagy ősszeltermő, vagy látod hogy nyáron /ősszel is van rajta érett szem, az mind sarjontermő.
Amikor elülteted tavasszal kihajt és még abban az évben terem, az sarjontermő.
Van olyan málna ami tavasszal kihajt, virágzik, és még azon a nyáron terem. Az a sarjon termő. Ezt ősszel levélhullás után teljesen földig le kell vágni.
A másik, hagyományos fajta tavasszal kihajt, következő évben terem, és csak a letermett vesszőket kell kivágni.
Persze, fagy még nem volt, dehogy vágom le, amikor még teremnek is :)) Ha félreérthető voltam, nem most kell tövig vágni, hanem ha már elintézte a fagy és/vagy lehulltak a levelek!
Nem nagyon értek a málna fajtáihoz, nem tudok milyen(ek) van(nak) nekem, de én is észlelek néhány különös jelenséget, a klasszikus problémán felül is, hogy nem akar megmaradni nálam a málna:-)
Mindig óvva intenek az ásástól, mégis minden évben kénytelen vagyok fölásni a málnást; különösen ebben az esös idöben sziklává tömörödik a földje, és hiánytüneteket is mutat, ezért kénytelen voltam beforgatni némi marhatrágyát, csak úgy óvatosan, vasvillával szurkálva. Szintem "megfulladna", totálisan elgyomosodna, ha nem tenném.
De most más különös dolgokra is fölfigyeltem: az egyik az itt is említett oldalági elágazás. Ilyet eddig nem láttam; némelyek méteres "ágakat" fejlesztenek. Ezekkel mi a teendö?
A másik a töújítás. eddig egyszerüen úgy jártam el, hogy a letermett vesszöket töböl kivágtam, és az újakból az erösebbeket meghagytam, a többit szintén kivágtam. A málna metszése ebböl a szempontból sokkal egyszerübb, mint a többi növényé; egresnél-ribizlinél órákig agyalok, hogy mit és mennyit hagyjak meg, mert fogalmamsincs, mi termett le, és mi fog legközelebb. Most azonban egy olyan fajta került túlsúlyba, ami valahogy egész évben terem, mindig 1-2 szemet, úgyhogy egy jóizüt enni sose lehet róla, csak így a kertben csipegetni. Ezeknek a vesszöi is furcsán viselkednek: nem terem le és szárad el, hanem a szárán életerös friss rügyeket hoz. Miért van ez és hogy kell vele bánni?
És a dzsumbujt úgy értettem hogy rengeteg 1,5-2 méteres oldalágakat növesztett egy-egy vesszőn/két púpozott talicskával vittem ki,kb 20-25 vesszőről/,viszont ültethetőnek tűnő gyökérsarjat össz-vissz 8 darabot találtam/olyan 40-70 cm-eseket/!!!!!:(
/Gyökérsarj alatt én azt értem ami a vessző mellett néhány centire,max húsz-harminc centire a földből hajtott ki...!!!/
Ha minden igaz az egyik fertődi zamatos,a másik mailiong expoit...
És a fertődi dzsumbujosodott jobban!!!!!!!/mondhatni rettenetesen/
Ilyen volt augusztusban:
És ezért nem értem miért olyan kevés a szétültethető gyökérsarj????:(((
Természetesen nem nyírtam fűnyíróval...........!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Egy éves vesszőt szabad átültetni??????
Azt írja a szakirodalom hogy ősszel meg tavasszal lehet a málnát ültetni.....de mennyire ősszel,és mennyire tavasszal????Még a vegetációs időszakban/mikor még van rajta zöld levél/,vagy később,illetve tavasszal korábban???????????????????????????????????????
Milyen fajta?Nem kell ritkítani,jó a 6-8.Esetleg nem nyírtad fűnyíróval a környékét?A málna nem szereti a tűző napot még akkor sem ha sok vizet meg tápanyagot kap,gondolj az eredeti élőhelyére!A tűző naptól megsülnek a szemek!A dzsumbujt hogy érted?Mert ha az lett akkor csak szaporodott a málnád!
Köszi a segítségeket/természetesen mindenkinek!!!/!!!
Viszont /kövezzetek meg érte de.../újabb kérdéseim merültek fel.....!!!!!!
Pro prímo:Én/mi/a faterom meg én//mikor bele kezdtünk,akkor 1 méteren belül kb 6-8 vesszőt/tövet,sarjat/szóval mindent amiről azt reméltük hogy megfogja/ültettünk el:((.......most akkor ritkítsam ki azt 40-60 cm-es tőtávokra..........???????????????,
Pro secundo:Azt írtátok hogy nagyon gyorsan szaporodik............háááááááááát,én lassan ötödik éve próbálom szaporítgatni,de még a 27.méteres kordonomnak tán a felét sem sikerült "be málnásítani"...........:(((!!!!!!!!!
Pro tercio:És az előző kérdésem generálja a harmadik infóéhségemet mely szerint:azt olvastam valahol,hogy a málnát kb nyolc-tíz évente illik áttelepíteni máshová,mert azt szereti a "lelkem",és akkor hoz frankó mennyiséget.és minőséget,és nem öregedik ki,meg nem lesz fogékony a betegségekre,fertőzésekre,kártevőkre.....!!!???Hát akkor mire nekem végig ér a kordonon a málnám,akkor elkezdhetem ki b......szni onnan...........:(((((((??????????
És még egy kérdés a végére/egy ráadás/!!:A nyár végére tiszta dzsumbúj lett a málnám/ha visszanéztek a panaszos,kétségbeesett hozzászólásomhoz,ahol a képeket felraktam,láthatjátok/és mégis alig-alig van olyan gyökérsarj amit idén szét ültethetnék.....:((((A nyári burjánzó vegetáció/számomra/azt jelzi hogy jól érzi magát ott a málnám ahol van,kapott elég tápanyagot/jó kis csirke sz...t,meg két éves humuszt/nem bolti gagyit,hanem saját keverésű komposztált vegyes cuccot/nyami-nami:)///sőt,még műtrágyát is egy keveset....!!!!Vízre.napfényre sem lehetett neki panasza,mert esett idén rendesen és egy szem árnyék sem takarja a fényt tőle!!!!!Akkor miért hozott olyan kevés ültethető sarjat/sokat mondok ha van össz nyolc gyökérsarj/kb 10-13 méteren/:(((/Mit tehetek hogy jövőre több legyen????
K....va lassan akaródzik végigszaporodni a 27 méteren,lassan felnőnek a csemeték akiknek termelni akarom,én meg nem nagyon ehetek majd belőle!!!!:(((
ELŐRE IS KÖSZI A SEGÍTSÉGEKET ÉS A TÜRELMETEKET!!!!!!!!!!!!!
Amikor ülteted, akkor legyen a tőtáv 40-60 cm.Szerintem még ritkább is jó, mert nagyon szaporodik. Következő évben rengeteg sarjat hoz, amiből a gyengébbeket kiritkítod, úgy hogy 1 m-en ne maradjon több 6-8 szálnál. Igyekezni kell a tősarjakat eltávolítani, és az erős gyökérsarjakat megtartani.
Valaki legyenszíves ismét világosítsa fel málnatermesztési homályosságomat....................!!!
Az egyik helyen azt írják hogy úgy ültessük a málnát hogy a tőtávolság 40-60 cm legyen....a másik helyen azt írják hogy /"drótos"művelésnél/folyóméterenként 6-8 vesszőt/tövet ültessünk........nem voltam soha egy zseni matematikából/sem/de ez nekem számisztikailag nem jön össze.......valahogy üti egymást a kettő.........!!!:( :)))
Halkan jegyezném meg hogy a tanácsaitoknak megfelelően lecsupáltam a dzsumbujt..........háááát, sokkal kulturáltabban néz ki......!!!!!!!De azt azért nem mindegyiknél tudom megkülömböztetni hogy melyik /így zölden/az idei vessző,és melyik a második éves........!!!:(((
Kötözgetem a málnát. Sok vesszőt megfertőzött a szúnyog (valahogy nem sikerül ellene védekezni), de szerencsére rengeteg a hajtás, van miből válogatni. Közben beszéltem azzal akitől származik az én fajtám.
Kérdeztem tőle hogy mi ennek a neve, mert nem voltam biztos hogy fertődi-e vagy sem...
Azt mondta, hogy ő egy termelőtől kapta még a 90-es évek elején aki gyűszűmálnának hívta. Néztem a neten képeket, de amiket találtam nem hasonlít az enyémre... Na mindegy a lényeg hogy jó nagyokat és elég sokat terem.
Ellenben szeretném kipróbálni a polka fajtát, ha van valakinek eladó 10-15 töve kérem írjon rám a progwork kukac freemail pont hu címen.
Igen!Azt én is elfelejtettem mondani/írni,hogy az a rengeteg vizszintes hajtás az idén hajtott vesszőkön nőt...........!!!!
Azt hiszem szépen,lassan,szisztematikusan úgy ki fogom hajítani azt a k.... fertődi zamatost,és lecserélem a maling expoitra mint azt a bizonyos macskát.................!!!
Így két -három méter széles rész kiesik miatta a művelésből.............!!!!
Szóval akkor azt mondjátok hogy a vizszintes vesszőket az idei hajtásokól mind tövig csupáljam le..............!!!!!????Oké megteszem...........a "lelketek" rajta..........!!!!!!!!:);)
Nos, nekem a ferdődi zamatos szokott elágazni. Az elsőéves vesszők.Az elágazás elég széles, de nagyon vékony. Nos azokat én mindig levágom, mert jövőre újra hajt, rövidebbet, erősebbet.
Ha esetleg az oldalhajtások tömpék és erősek, akkor azon jövőre tényleg lesz virág.
Oké szépen/bár félve/elkezdem metszeni....köszi a segítséget!!!!
Még azt áruld el légyszives,ha tőből levágom az összes vízszintes ágát,akkor jövőre mi fog nekem málnát hozni rajta,és mi fogja "kinevelni"hogy szép,nagy fincsi édes legyen....lesz rajta elég levél......?????
/Azé be vagyok sz....va ez tényleg nem szőlő......azt legalább suhanc koromban metszettem.....nem azt mondom hogy szakszerüen de apám jött és mutatta hol,hogy,melyiket....../!!!!!:)))