A főfékhenger bontott de le lett próbázva, és megnézettem egy szerelővel is, annak jónak kell lennie. A munkahenger levételéről írhatnál még, nekem úgy tűnik le kell hozzá szedni a hátsó kereket is. Van a küllők felől 2 csavar ami össze van fogva valami kapocsszerűséggel, hogy ne tudjon kitekeredni gondolom. Szóval ha a kereket is le kell szedni, akkor azt inkább szerelőre bíznám. De nem vagyok benne biztos. Nézd meg a képet, szerinted?
Segítségre lenne szükségem, megjött a lábfékhez a főfékhenger és össze is raktam, de vmi gyíkja van mert ha feltöltöm olajjal, elkezdem pumpálni egyszerűen nem keményedik fel, hiába pumpálom egy fél órán keresztül. Így vettem a motort, tehát nincs kizárva hogy több évig volt lekötött hátsó fékkel.... A légtelenítőcsavarra ráhúztam egy átlátszó gumicsövet, és hol jött belőle az oil, hol nem. de az elején rozsdás olaj jött ki, erre gyanakszom, hogy esetleg a munkahengernél van berohadva valami. Mi lehet a baja? Szerintem ez a fék(Gilera féknyereg) kompatibilis az összes korabeli olasz motoréval, tehát sztem a Grimecával is. Aki ismeri ezt a rendszert, vagy van valami tippje a javítást illetően, ne tartsa magába
Nem tudja vki bi4-hez lehet venni sport légszűrőt?Mert mintha láttam volna egy kinti oldalon!De nem vagyok benne biztos hogy az volt e az!Meg egy hengereshez van értelme venni?Lehet fúvókázni is kéne ahhoz!
Már várom a postást, a vateráról vettem egy bontottat jó drágán(7e Ft), de elvileg semmi baja nincs. Az infót azért mindenképpen megjegyzem! A motorom egyenlőre kifogástalan, de ha majd egyszer fel kell újítani nem tom mi lesz, mert ahogy végignyálaztam, sehol nem kinálnak hozzá henger/dugó kittet, és nem is tudom milyen más mociéval lehet kompatibilis
Hmm de király!Így már fasza a fej idom is!Tud valaki englisül vagy olaszul?Mert raktam képeket az bi4.it olasz fórum estetice fórum topicjába és ketten is írtak rá,de szótárral próbálom le fordítgatni!
Te milyen képetvársz? Egész héten nézted a motort :D
A teszt jonak minösül, a fék ugy fog mint ahogy ott kiprobáltuk csak jobban rá kell harapni. Lehet boritani neki. Megnéztük haverral, akormány hamarabb leér mint a gumipereme :)
Kb félorája jöttem haza Titirii-röl ..kész a motor vagyis "kész" ..meg mi is..mindennel cummantottunk jokat..de azért elvoltunk sztem elég jol .. :) Majd ha hazakerülök holnap vagyis ma.. :) akkor majd kicsit megtakaritgatom és dobok néhány képet rola ha odajutok.
Mit érdemes tudni az RC-ről? Vannak e tipushibák, milyen a konstrukció? A fékhengert már megrendeltem egy vaterástól, bár erősen izgulok, hogy minden stimmeljen, gondolok itt a felfogató csavarok helyeire, minden passzoljon. Gondolom egyfajta vázat használtak. Van egy másik gondom is, sajnos a hozzákapott kulcs nem nyitja a tanksapkát sehogy sem, hogyan lehetne kinyitni, a legkevésbé barbár módszerrel? Sokan mondják, le kell fúrni róla, mások szerint elég egy csavrhúzóval szétrppantani a zárat. Ötletek?
Ja régebben már voltam azon az oldalon!Onnan rendeltél gyűrűt meg dugatyút is?Az mennyi volt?Nekem esetleg hátsó kapaszkodó meg sisak zár kéne a gépre!Ja meg talán lánc védő!
Amúgy az egész országban ennyi BI4 blokkos gép tulaj van mint amennyien itt vagyunk,mert nem hiszem!
Ugyan az a futömüve mint a 125 ösönek igy a féknyergei is 125 meg szép számmal van itthon meg bontóban is
mellesleg ajánlom mindenki figyelmébe:
http://hahne-power.de
mi inenn szoktunk rendelni van minden az öregnek csak meg is kéri az árát, pláne hogy min 50eu a rendelési limit, és kb 20-25 eu a posta és banki költség csomagméretől függöen.
érdemes össze álni többen és ugy rendelni mi ugy szoktunk üdv
Biztosan rá lehet tenni mást is, csak nem tudom hogy néz ki az eredeti, mert nem volt rajta, ugy vettem a mocit. A bontóba is nagyon ritka és 8ezer forintokér mennek, az új pedig elképesztő áron van.:-((( Maga az egész motor is qrvaritka nálunk, olyan ötvenes mint az enyém, nem tudom van-e 3-4db az országban. Kéne tanksapka is kulccsal. Nem gondoltam volna, hogy ennyi vért kell izzadni, mire az ember kap hozzá alkatrészt. Ha tudsz bontót pesten ahol bontanak olasz gépeket is, akkor írd meg hol van(nak).