Szolnok
Egy hete, hogy a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I/B-s labdarúgócsapata elkezdte felkészülését a bajnokság július végi rajtjára. Vágó Attila edző túl sok időt nem adott a ráhangolódásra a játékosoknak, hiszen azonmód napi két edzést írt elő fiai számára.
Míg a labdarúgók Vágó Attila és Rózsavölgyi László edzők vezetésével a pályán teszik dolgukat, addig Tóth Dénes a tárgyalóasztal mellett igyekszik elkövetni mindent a csapat minél jobb szereplése érdekében.
— Szép lassan befejeződnek a tárgyalások az erősítésként kiszemelt, illetve lejárt szerződésű futballistáinkkal — tudtuk meg a klubigazgatótól. — Az biztos, hogy a tavalyi keret tagjai közül Frida Ferenc és Gelbman Csaba visszatért kölcsönadó klubjához Debrecenbe, illetve Tatabányára, Kádár Tamás Nyíregyházára, Ivitz Zoltán pedig Balassagyarmatra, az újonc NB I/B-s együtteshez szerződött. Jelenleg csapatot keresünk Mile Krisztiánnak, s egyelőre nem írta alá új szerződését Novák János sem. Ami az új szerzeményeket illeti: másfél év után tért vissza hozzánk Müller Krisztián (Kispest-Honvéd), új fiúnak számít a csapatnál Németh Norbert (Fót), Ferenczi Attila (Makó), Vladimir Csirics, Miljan Relics (Becsej), valamint Kádár Gusztáv (Jászberény), Sajnos utóbbi játékos ügyében az MLSZ mondja ki a döntő szót, hiszen amennyiben túl magas nevelési költséget állapít meg, kénytelenek leszünk egy évvel elhalasztani átigazolását.
Bár még további labdarúgókkal is kapcsolatban áll a klubigazgató, amíg a tárgyalások nem zárulnak le — a hét végéig szeretnék tető alá hozni az üzletet —, addig neveket sem akar említeni. Időközben pedig megkezdi előkészületi mérkőzéssorozatát a MÁV, szerdán 18 órakor például Debrecenben, csütörtökön Dunavarsányban, az MTK ellen lépnek pályára a Vágó-legények, ahol a tesztelésre érkezett játékosok élesben is bizonyíthatják tudásukat.
(gelei)
"az biztos, Kádár Tamás Nyíregyházára távozott, s rajta kívül Pelles, Kotula, Novák és Gradionariu kacérkodik NB I-es ajánlattal.
Két játékossal viszont már megegyeztünk, az MTK-ban nevelkedett kisújszállási Kádár Gusztáv (legutóbb Jászberényben szerepelt), valamint Vágó Attila korábbi játékosa, Ferenczi Attila (Szeged, Sopron, Makó) nálunk kezdi a felkészülést."
KÁDÁR helyett Kádár !!! Qrva jooóó !!!!!
Nagyon remélem, hogy a többiek maradnak !!!!!!!!
HAJRÁ MÁV !!!
Ui: Elképzelhető, hogy mások szerint már nem ide tartozik a hír:(szerintem IGEN !!!) Csapatunk volt kapitánya, KÁDÁR TAMÁS egy hete a "nősök" táborát erősíti.SOK BOLDOGSÁGOT !!!!!!!!!!!!!!!!
Most olvastam a honlapunkon(www.szolnokimavfc.hu):
"Amíg a csapat játékosai a megérdemelt szabadságukat töltik, addig a vezetőség tovább folytatja a tárgyalásokat a kiszemelt játékosokkal. Az már eldőlt, hogy az eddigi csapatkapitány Kádár Tamás Nyíregyházán folytatja pályafutását, míg Gradinariu Codru után az első osztályú Debrecen érdeklődik. A régi és új játékosok először június 26.-án találkozhatnak a Tiszaligeti Stadionban, ugyanis akkor kezdi meg csapatunk felkészülését a 2002-2003-as idényre. Természetesen ezúttal is lesznek majd előkészületi mérkőzések, így például a tervek szerint a Ferencváros és a Debrecen ellen is kipróbálhatja csapatát Vágó Attila."
Semmi konkrétum !!!!!! ?????
Már csak az hiányzik, hogy Codru is eligazoljon !!!!!!!!
Köszi az infót. Mondanám, hogy adunk nektek valakit helyette, de bármelyikkel csak többen volnátok.:)
Valószínűleg akkor a helyi sajtó is burkoltan az Ő érkezését szellőztette meg, mivel csak annyit írt, hogy csoportunk egyik csapatkapitánya igérkezett el hozzánk. Házon belül már név is elhangzott. Persze majd akkor lesz biztos az érkezése, ha kifut a pályára Szpari mezben.:)
Mégegyszer köszi, és sok sikert a csapatotoknak a következő idényben.
Kádár Tomi távozása még most is nehezen hihető számomra.......
A vele kapcsolatos "lexikális" dolgokat megtalálod a honlapunkon.(www.szolnokimavfc.hu)
Mióta ismételten figyelemmel kisérem a szolnoki labdarúgást(1996),szerintem Kádárhoz hasonló kiváló játékos nemigen fordult meg nálunk !
Belső középpályásként játszott, rendszeresen felért az ellenfél kapujához,( és persze vissza is !)fejjátéka és szerelőkészsége átlagon felüli.Küzdenitudása töretlen,rakkol az utolsó utánni percig példamutató módon !
Közel egy éve csapatkapitány(volt),nem érdemtelenül !!
A csapatunk egyik MEGHATÁROZÓ játékosa, nem tudom miért hagyták elmenni, súlyos veszteségnek tartom a távozását !!!!(Nem vagyok elfogult - ez az igazság vele kapcsolatban !!)
Szerintem nagy nyereségetek lesz KÁDÁR TAMÁS !!
Kívánom neki, hogy találja meg a számítását és érezze jól magát nálatok Nyíregyházán !!!!!!!!
Végezetül sok sikert kívánok nektek a következő bajnokságban !
Novákot csak baráti szálak fűzik Nyíregyházához, ezért van itt. Nem lehetetlen visszajövetele, de egyáltalán nem is biztos.
Viszont Kádárt tényként említették nekem. Bevallom keveset tudok Róla, így adhatnál információt.
Köszi.
Kiskomám!
Nem zavar!Én legálább objektíven látom a világot!Tényleg igazad van, sokat bírálom a csapatot a vezetőket(ellentétben az igen választékos kifejezésű "fikázással" szemben,tudod így szokták mondani a kiöregedett focisták)!
Nem akarom tovább rontani azt az idillt, amit csak az én negatív figurám tör meg,uh. kivonulok ebből a topicból!
Nem zavar, hogy mostanában te vagy az egyetlen negatív figura itt?
Mindenki szurkolna és izgulna a csapatáért.
Te meg csak fikázni jársz ide is, meg szerintem a meccsekre is. Tényleg sajnállak, ahogy olvastam egy megkeseredett kiégett focista lennél, akinek úgy látszik kurvára bejött az élet.
:)) Na ez is egy kis jóindulat volt!!!
Érdeklődéssel olvastam okfejtésedet a szolnoki labdarúgás múltjáról és jelenéről.
És a jövő ???
Te írtad alább:
" Minden évben , hangsúlyozom MINDEN ÉVBEN úgy áll neki a MÁV vezetése, h. ..na most mindent bele,feljutunk...!"
Te írtad régebben( MÁV topic. 171.hozzászólás ) ezt is :
"A feljutás pedig nem MÁV FC kérdés , hanem városi(megyei) probléma!El kell dönteni , hogy akarunk-e NB1-t de az csak városi(megyei) összefogással lehetséges, ahol nem csak az Önkormányzatnak(polgármesternek) kell akarni , hanem a helyi vállalkozásoknak ,vállalkozóknak! Addig is 80 millából csak ez, azaz vegetáció van!Ez a pénz elég lehet arra , hogy az NB1/B-ben egy erős csapat(1-4. hely) legyen, de ennyi és nem több!
Ma már 300-400 millió alatt nem lehet olyan csapatot összehozni, amely megállná a helyét az NB1-ben(nem a kiesés ellen harcol)!"
Háát.. összefogás és ennyi pénz, az nincs !
Levonnám az általad vázoltakból tanulságot :
EREDMÉNY-t elérő jó játékosokat csak drága PÉNZ-ért lehet venni, de a PÉNZ-t a szponzorok csak elért EREDMÉNY fejében adnak !
EZ a " 22-es csapdája" !!!!!!
Így nekünk, szolnokiaknak soha a qrva életben nem lesz NB I-es labdarúgócsapatunk !!!
A kosárlabda csapat ca. 200 millióval "tengődik",a MÁV kb. 80 millióval!Az Olaj a magyar NBI élcsapatai közé tartozik,míg a MÁV...!De nem ez a lényeg!Hanem:
Minden évben , hangsúlyozom MINDEN ÉVBEN úgy áll neki a MÁV vezetése, h. ..na most mindent bele,feljutunk...!Ezt el is hinném, ha 25 éve nem ugyan így tennének(a szépséghibája az egésznek , hogy néha az NBIII-ból kellett 1 osztállyal magasabba kerülni)!Állandóan azt mondogatják,h. a jövő csapatát építjük, erre sikeresen megvásárolunk ,v. leigazolunk olyan játékosokat akik v. már senkinek(nem akarok nevet írni), v. még senkinek és valószínűleg senkinek sem kell!Üdítő példaként Némedit tudnám felhozni aki hál' Istennek hétről hétre megállja a helyét a "nagyok" között!
Azt mondod :..a sport már csak ilyen eredményeket csak akkor érsz el ha pénzt ölsz a csapatba..!Teljesen igazad van!De a pénz nem terem magától, ahoz h. minnél több pénzt ölj a csapatba támogatókat,szponzorokat kell szerezni, de csak úgy jönnek ha van eredmény,amely mint megfelelő reklámhordozóként funkcionál!Az Olaj tudod hol kezdte?És most hol tart!?És ha megnézed az ár-értékarányt ,nos akkor ezek a labdarúgók túl vannak fizetve!
10 évig versenyszerűen sportoltam(Szolnokon),utána már csak hobbi szinten űzöm a focit,s hidd el(higgyétek el) én lennék a legboldogabb ha Szolnokon állandó magas színtű labdarúgás lenne, de balázsyzoli tipusú labdarúgók nem tartoznak ezek közé!
És még1, az idén csak 1 itthoni mérkőzésen nem voltam kinnt és együtt örültem és szenvedtem a csapattal!
Ez a szolnoki "bagázs" ahogy te nevezted a MI csapatunk és büszkéknek kellene rájuk lennünk. Büszkéknek azért mert az utóbbi 20 évben a tavalyi és a mostani eredmények voltak a legjobbak. Ha egy kicsit belegondolunk és megnézzük mondjuk a kosárcsapatunkat, számoljunk mondjuk utánna hogy hány szolnoki születésű -vagy ne menjünk távolabb- magyar származású játékos van a kezdő ötbe? és szerinted akik itt vannak mennyi pénzért jöttek ide. Mert sajnos a sport már csak ilyen eredményeket csak akkor érsz el ha pénzt ölsz a csapatba, nagyon sok pénzt. És ha ezeket az összegeket a Máv-ba is befektetnék nem igazán lenne gond a feljutással. És tudod az összes sportolónak nem annyit fizetést adnék mint amennyit most keresnek hanem a dupláját! Ezek a srácok 5-6 éves koruk óta a pályán vannak, strand, buli helyett ők edzésekre mentek és még folytathatnánk. De tényleg nem ez a lényeg hanem az, hogy nekünk mellettük kellene lenni jóban rosszban nem pedig anyázni őket.
A Balázsyra meg visszatérve, azok a szakemberek akik TÉNYLEG értenek a focihoz és a kapusokhoz más véleményen vannak mint te, és csodát ne várjunk egy kapustól aki elől hiányzik a védelem. Mert ha az utóbbi meccseket megnézed nem igazán volt a góloknál előtte egy védő se. Ugyan ők merre jártak akkor?
Bízzunk abban hogy összeszedik magukat a játékosok, és egy dobogós hellyel fejezik be a bajnokságot.
Ez jellemző az egész szolnoki bagázsra!Az állóvízben,a posványban pancsolni!Itt rég nem a csapatról van szó, hanem mint szolnoki jelenségről!Fiatal barátom!Látom ,Te még a befolyásolható kategóriába tartozol,ezért nem tudhatod , h. Szolnokon csak focizgatás van labdarúgás helyett(persze magyar viszonyok mellett)!Vaj'h, miért nem áll több ember a csapat mellett(az átlag nézőszám 236), miért nincs a szó szoros értelemben vett szurkolója a csapatnak?Azért, mert az emberek belefáradtak a szolnoki tehetetlenségbe.Nézd meg Miskolcot!2 éve még azt sem tudták, h. csapatuk lesz, most meg reális esélyük van a feljutásra(ha most nem , akkor jövőre), jah és a semmiből!Az NBII-ben is több ezer szurkolója volt, most a nézőszámot megduplázták!Nekünk meg yó itt az állandó 6.,5.,4.,3. hely!Persze verjük a mellünket ,h. a fizetést mindenki időben megkapja,nincs tartozás,csak éppen számottevő eredmény nincs!
Balázsy.Én jókat rötyögtem butácska megoldásain, én nem szólok(tam) be neki,mert annál büszkébb vagyok, mint ilyenekkel felhívni magamra a figyelmet!Nem tartom jó kapusnak, és ahogy már említettem már sportembernek sem!
Nem akart ő emberkedni, csak szvsz egy kicsit fel ment benne a pumpa!...,de attól még ott jártatta a száját, keresve az ellenségét!
Személyszerint én ezt a teljesítményt vártam a csapattól a szezon elején, talán a 4.hely az NBI/B Keleti csoportjában meg lesz!"Óriási" teljesítmény,megelőzve a Monort,ESMTK-t,Fót,"igazi" futballnagyhatalmakat!Csak nehogy pár év múlva a Tiszaligeti Stadion helyén bevásárlóközpont épüljön , szépen,csendesen, úgy a "fű alatt",mert már senkit nem érdekel Szolnokon a (magyar)foci!
Még 1,a szelektív hallásomról: a Diósgyőr elleni mérkőzésen a környékemen 1től-1ig mindenki Balázsy-t b@sztatta (kb. 5-6 ember), ú.h.igazad van , tényleg nem hallottam , h. mást is "megtaláltak" volna!