Egy kis háttér a vermonámhoz. Egy lakáshitel és felújítás meglehetősen leszűkítette anyagi lehetőségeimet zenélés terén. Mint már korábban írtam van egy Korg m1-esem, amin összeszenvedtem hammondhoz hasonlatos hangokat színuszhullámformából, de 16 hang polifóniával sajnos 4 harmonikus összekeverésével összvissz 4 billentyűt üthetek le. A vermonát 6eft-ért vettem (a reverb tank megér benne enyit). Ez nem nagy befektetés ahhoz hogy bal kéz basszus hangja (még ha elég más is mint amit szeretnék) ne vegye el a polyfóniát.
Egyébként a baszus hangja elég jó és határozott + egy kis csöves torzító és még illúzióim is támadnak. A B4 hangja jóval hammondosabb viszont vékony. Ha jól tudom az eredeti TG alsó hangkerekei sem színusz alkúak hanem szögletesített hullámformát adnak (kör négyszög bevágásokkal).
A beépített fx-et nem használtam, de ki sem próbáltam még igazán. Egyenlőre van egy Phase shifterem külön ami jobban szól másrészt készül a scanneres vibrato eredeti alkatrészekkel + házi leslie. Hát ennyi.
Ha kilábalok, tervezek újítani. Egy DB3-ast szeretnék én is, de addig még lehet változik a véleményem.(később pedig egy M3-ast)
Vermona!!!!!! Állati jó cucc! Én is egy lagzis ürgétől vettem akkoriban egy formation 2-t, amikor még nem lehetett igazi Hammondom (nem is fogom eladni, még most is szívesen játszok rajta). Kispénzes jazz bulikba lehetséges, hogy ismét ezzel fogok a ringbe szállni. Őszintén nem mondanám rossz hangszernek, mert az orgonálás nem csak hangszerfüggő, hanem stílusosan is kell megszólaltatni. Tehtube szaktárs például ebben is igencsak szépen jeleskedik. Érdekelne, ha egy vermona elé ülne a Joey fiú, a hozzászokás után milyen őrült dolgokat tudna zenélni rajta (ha még valami basszus is lenne hozzá)
Ki magyarázná el szépen,(kicsit analfabéta vagyok szerelési dolgokban), hogy lehet színuszosítani a hangszeremet? Nagyon kipróbálnám, milyen új hangja lehetne.
Vermonás story: rulez!!! :) Apámnak is van 1 Formation 1-e és ELADÓ! minden OK rajta, van hozzá eredeti NDK-s műbőr huzat, fém állvány, hagerőlábpedró... szerintem 1 baja van: hogy Vermona! :) Szóval basszust senki se keressen benne. Régebben én is majomkodtam rajta, nagggyon szerény körülmények között némi "dzsimmys perkás" idill kinyerhető volt belőle, de ennyi volt a Hammond élmény! :) Ha érdekel valakit, megvan az eredeti, magyar gépkönyve! nagyon vicces! aszongyahogy kb.~ "a hangszerbe helyet kapott egy elektronikus phaser modulátor, mely a könyen elromló, nehéz = szállíthatatlan rotorboxokat praktikusan kiváltja" (rotorbox=Leslie) :)))) Szerintetek mennyiért lehet elpasszolni őt mostanság? (volt régen egy Vermona fejes, Regent láda is hozzá, apám azon laggzizott, hol volt akkor még a Yamaha DX7 amiről akkoriban ábrándozott!!!) :)) Szóval a kis Regent láda frankón jól szól, egy cimborának van otthon és ő azon "hifi"-zik monóban! :) (Mér, mitakartok?! Eredeti berlini hangszórók sivalkodnak benne!) :))
Lizzi! neked bejön rajta ez a phaseres Lezlie FX? nekem inkább egy sima vibrátóhoz hasonlít. :) A rugós billentyűi elég érdekesen játszhatóak nem?
akit érdekel, még ez is egfelelő kis 5 oktános kontroller, és még saját hangja is van!!! kaphatóság: 2005 aug.
íme: http://www.kurzweil.dk/product_kmc61.html
még tegnap írtam nekik és még tegnap este 10-kor megkaptam a kapcsolási rajzokat. Ez remek support.
Most erősen belebújok és megkeresem a hiba helyét. Nem egyszerű a jelenség. Az alsó két oktávon ha csak a "flutes 2" van felhangosítva szól a 8'-as regiszter csak a felső három oktávon nem. Sőt a percussion is ugyanezt teszi. Ez nem biztos hogy érthető volt így:(
Színuszosítani egyszerűen lehet egy diódával határolt erősítővel. ( Egy invertáló erősítő visszacsatoló ellenállásával párhuzamosan oda-vissza kell két diódát kötni és az erősítést úgy kell a beneti ellenállással beállítani, hogy a kimeneten kb. 0.6V körül szépen vágja meg a dióda a háromszög csúcsát - elég jó színusz szerű lesz az eredmény!) - különben úgyanezzel a bemeneti ellenállással lehet szép négyszöget is csinálni - jól túl kell vezérelni. Ez tele van harmonikusokkal ,amit aztán jól lehet szűrögetni.
Pénteken sikerült szert tennem egy Vermona Formation1-es orgonára. A keleti blokk e remek darabja nem éppen hammond, de annyiért sajnáltam otthagyni. A hét végi szülinapi bulin be is üzemeltem egy röpke jam erejéig. Van benne rugós zengető is. Úgy belejöttem a végén hogy a gyenge x-állványon csak úgy jöttek a reverb shock-ok.
Hibája:sajna a jobb kéz (billentyűzet felső része) 8'-as regisztere nem akar megszólalni:(
Ha valaki netán tud segíteni egy kapcsolási rajzal vagy valami ötlete van a feltuningolásához azt szívesen veszem.
Előzetes terveim: Mivel nincs rajta 1' regiszeter ezért a meglévő 1,3/5' regiszetert szeretném átkötögetni a billentyűk aletti érintkezősoron 1'-re.
A hanggenerátor sem színuszjelet ad hanem valami 3szög szerű jel jön ki belőle (ettől lesz olyan igazán vermonás a hangja), de ezzel nem tudom lehet-e valamit kezdeni. Tulajdonképpen Doors-os számokhoz bejön.
Szia Zsolt! Kösz a kedves ajánlatot, örömmel fogok élni a lehetőséggel. A baj most az, hogy belém költözött valami nyavalyás vírus, ráment a gyomrormra és nem tudok kimenni a lakásból péntek óta. Ha rendbe jöttem, jelentkezem! Üdv.: Zsolt
Zsolt! Összejöhetnénk, aztán összedughatnánk azt az EMU B3-at és a DB5-ömet. Kíváncsi vagyok egymás mellett mi sül ki a dologból azonos cuccon. Üdv, Zsolt.
Don Airey! Nallacinak nagyon igaza van. Érdemes hallgatni a tapasztaltabb korosztályra.
Nos, becsomagoltatni vagy 300$=OSB karám. Utána valamilyen kikötőbe szállíttatni 3-500$. 6-800-ért át is hozzák. A Vám nem nagy tétel, de az értékre, a vámra és a szállításra is még ráteszik az áfát. Ez már vastagabb összeg.
És akkor ott tartasz, hogy van egy ismeretlen állapotú orgonád, amihez kell 117V-os trafó, frekiváltó, meg aki beszereli. És ha mindezzel is megvagy a hajadat fogod kitépni. Ugyanis a H100-nak minden hasonlóság ellenére már erősen más hangja van mint alább írtam. Jobb, rosszabb, találd ki :-)
Mindezek ellenére ha H-ra vágynál, van egy H195-ös eladó Budaörsön. Szerintem feles alatt.
Nekem van 2 Abercombie CD-m, nem tudodm ki orgonal rajta..., nem egy kozismert csoka, de nagyon jo!
Ja , az egyik cd erdekessege, hogy a evekkel ezelotti szegedi John Abercombie koncert van rajta, keveropultrol leszedve, es ott ugy szol a Hammond, ahogy egy igazi, B3,C3, A100-nak kell...harapos, tortyogos, retkes sound! Ez volt Szegeden...neztem is ki a fejembol...valszeg ez az orgonista lehetett mogotte!?:-)
még1 megjegyzés:
akik a Joey buli jegysorszámából vmit kikombinálnak azoknak elondom, hogy az A38as ladik álló (parti) hajó és nem ülő, hanem állóhelyek vannak rajta (by. szervezőség)
h-b-3 látom árulod az Emut. szerintem csalódi fogsz a DB3ban, de ne akarlak lebeszélni! mindenesetre én azt a vastag soundot nem cserélném le drawbarokra! pláne hogy a hallgattam ezt a Dan Wallt, a B3asa klattyaásairól rögtön eszembe jutottak a múltkori Emu B-3 tesztelés libabőr feelingjei! ...tök ua. a "mocsok" amerikai sound!!! ;)
Én most találtam rá erre a topikra. Ha valaki Hammond helyett beéri egy Yamaha klónnal is - azért ezek sem rosszak!- most árusítom ki a gyűjteményemet. Az egyszerűbb B-4DR-től felfelé különböző orgonáim vannak. A Vaterára is feltettem egy C-55-öt, ott mégnézhetitek (ára min. 59e) Profi Hammond hangzás, és szép is. Ha érdekel valakit, írjon!
Az a baj hogy aki odaadja semmit sem akar vele foglalkozni, ha nem viszi senki akkor július 1-én megsemmisíti - ezért meg kár lenne, tehát valahogy meg kéne oldani...
szerintem is el kell felejteni a DHL-t, annál drágább nincs.
A következőket javaslom megfontolásra: USA-ból csak hajón tudod elhozni (aránylag) gazdaságosan, viszont akkor be kell ládáztatni, kikötőbe szállíttatni, kikötőben BIZTOSÍTÁSSAL feladatni, nagy valószínűséggel vagy Hamburgba, vagy Bremehavenbe érkezik, onnan újabb gyűjtőkamionnal haza hozatni, itthon vámoltatni (valamilyen számla, akár pro-forma kell!), úgyhogy az az ingyen hazahozható hami qurva drága lesz a végén. Én hozattam már haza Norvégiából, a gatyámat ráfizettem, habár nulla értékkel érkezett. Kapcsolatok nélkül nagyon megfontolandó (valamint lehet, hogy itthoni körülmények között nem is javíttatható)!
Németországban van abszolute megbízható szerviz (Klaus Spitzer/Aachen), de ott kifoghatsz nagyon jó orgonákat is! (Barbara Dennerlein orgonáját is ő csinálta) Én nála vettem B3 és C3 orgonáimat 122-es és 147-es Lesliek-kel, garanciát ad a melójára, az orgonákra. Drágább, mint máshol, de FULL SERVICE! Egy mercedes Vito-ban hoztam el a két orgonát, két pedálsort, két padot és a két lesliet!
Mellesleg tele van olcsó lacikákkal, sőt power-lacikkal is!
Helló Don, az enyém a 7. és 8. sorszám, ma egy hete vettem, úgy tűnik egyelőre nem túl nagy az érdeklődés. Kár.
A DHL szerintem nem jó buli, egy ekkora dögöt spedicióval, és nem csomagküldőszolgálattal lehet szállítatni. Kérdezd meg Tehtube szaktársat, neki vannak ami-kapcsolatai és tudna Neked egy-két tippet adni.
Vámolás: Lévén, hogy nem EU a gyártási ország, biztos megvámolják, de nem hiszem, hogy belehalnál. Ajándékozólevelet kell kérni, azt hitelesíttetni, bele kell írni, hogy a gép súlyos hibás, nem működik és az értéke mondjuk 100.- USD. Másik lehetőség: Elküldeted hozzám Németországba és kijössz érte egy kisbusszal - a határon a kutya sem nézi. De szerintem így többe kerülne (2000 km oda-vissza), mintha kifizetsz mondjuk 20 ezer forint vámot. Mint mondtam, írj Tehtube-nak, biztos lesz ötlete, mi lenne a legjobb megoldás! Üdv.: Zsolt
Na én is megvettem a koncertre a jegyeket: 0009 és 0010
Láttam egy fórumban egy ingyen elvihető H100-at. Működik, kicsit lerobbant, de azt mondja hogy nem sok baja van. A hangszer Floridában van. A kérdésem az hogy a DHL mennyiért hozza haza, és megvámolják-e ha ingyen van?
Van még egy javaslatom. Nem mindenki netezik. Szerintem ők a szürke többség. Ok, pénzbe kerül mint a tamponreklám az OB-nak főműsoridőben :-) Meg macerásabb.