Örömmel látom, hogy az eső többeket inspirált ma. Nekem is az jutott rögtön eszembe, hogy jól lehetne ilyenkor játszadozni, csak túl sok a dolgom, erre két friss sztori fogad :D Szívesen megnéztelek volna mindkettőtöket. Kár, hogy nem lehettem ott.
Mivel esik az eső, gondoltam feldobom egy kis akcióval. 2 óta nem voltam pisilni és megittam fél liter kólát, 2pohár vizet, még fél liter vizet és fél liter teát. Elindultam kb 4kor. Villamossal mentem, de nagyon nagy tömeg volt és nekem messze kellett mennem. Mindenhonnan nyomott valaki és már eléggé kellett. Féltem hogy nem bírom ki és megszégyenülök, úgyhogy leszálltam és úgy döntöttem máshova megyek, ami közelebb van (2 metróval 1-1 megálló). A második metróba beszálva jöttem rá hogy az ahová menni akarok 8 megállóra van. Átkoztam magam hogy nem maradtam a villamoson. Nagyon kellett már, úgy éreztem bármelyík pillanatban becsurranhat. Idegesen számolgattam a megállókat. Már azt fontolgattam leszállok hamarabb, de az öcsém a közelben gitározott, nem láthatott meg pisisen. Végül összeszorított foggal elértem célom. Most itt vagyok és majd be pisilek... kiváncsi vagyok mikor megy be :)
Tegnap, péntek este bepisiltem. Egyre jobban kellett, de csak ittam, ittam a pohár vizeket. Még vissza tudtam tartani, bár egyfolytában szorongattam és fogdostam. Azt találtam ki, hogy a pohárba lassan csurgatom a vizet. A víz csurgásának hangjáról annyira felerősödött a pisiinger, hogy kb 1 perc után nem tudtam mit csinálni, elkezdett folyni. Szaladtam a fürdőkádba. Menet közben is folyott a pisi és a kádban teljesen bepisiltem.
Sokan szerintem azért nem írnak a fórumra, és ami még szomorúbb, azért nem élik ki magukat ilyen téren, mert úgy gondolják, hogy ez nem normális. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy azt gondolják, hogy annak a kifejezésnek, hogy "nem normális" van valami jelentéstartama. Nekik üzenném, hogy a nadrágba pisilés valóban nem normális, sőt... Ugyanakkor mit is jelent az, hogy valami abnormális? Ha a szótárat felütjük, benne is van, hogy a normális azt jelenti, hogy "az átlalánosan elfogadottnak megfelelő". Azaz az abnormális annyit tesz magyarul, hogy a többség úgy gondolja, hogy ez rossz dolog, akkor ez rossz dolog. Na de most én miért ne élvezzek egy olyan dolgot, amivel másnak nem ártok, nekem pedig jól esik. Semmi rossz nincs benne, és nehogy már ezt nekem más akarja megmondani :)
Szóval értitek, attól még, hogy sok ember mond valamit, attól még az nem lesz tény :)
Igen, az emberek nagy része nem szeret bepisilni, de még ha én lennék az egyetlen ember a földön, aki viszont szeretk, akkor sem lenne senkinek joga beleszólni abba, hogy én mit csinálok :D
Szóval száz szónak is egy a vége: ha valaki olyasmit csinál, amit a többség nem csinál, attól még az nem lesz alapvetően elítélendő dolog.
Én szeretek bepisilni, szeretek pelenkát hordani, sőt, még bekakilni is, és igazából mindenki bekaphatja, akinek ez nem tetszik, ha nem szereti nézni, akkor ne nézzen ide :D 7milliárd ember véleménye még mindig csak egy vélemény...
Csak egy kis lázító és bátorító szövegnek szántam ezt így estére.
Mindenki bújjon elő és élvezze, amit élvezni szeretne, nincs mitől félni ;)
Régóta olvasom ezt a fórumot, írni még nem mertem. 24 éves srác vagyok, nagyon izgat, ha akár nekem, akár a társaságomban levő hölgy(ek)nek pisilnie kell. Bemutatkozásnak egy sztori: egy hölgy barátommal voltam moziban, ahova, kicsit etikátlanul ugyan, de sört csempésztünk be. Annak rendje és módja szerint meg is ittuk a sörikét, aminek a hatása meg is lett hamarosan: már a film felénél úgy éreztem, nem bírom tovább. Ki kellett használnom, amit lehetett, így a kb. 2 decis műanyag poharat telepisiltem, a maradékot pedig hatalmas nehézségek árán, de a film végéig visszatartottam. A stáblistát látva mindketten rohantunk a mosdóhoz, a régóta várt megkönnyebbülést remélve. Ezt persze fűszerezte a hosszú sor, amit a mosdók előtt találtunk. Igény esetén további történetekkel állok rendelkezésetekre. :)
Ez így teljesen jól hangzik :) egyszer elalvás előtt és éjjel ha felébredek bepisilek,úgyis az a lényeg nekem hogy éjjel ne keljen kikelnem az ágyból,reggel már csak a játszadozásé lesz a főszerep,majd tesztelem mennyit bír :) köszönöm a tanácsot!
Ennek a Tena Slipnek amit rajtam is látsz elég jó a nedvszívóképessége. Általában egyszer bepisilek este lefekvés előtt, majd pedig egyszer éjszaka. Ezt a 2-t gond nélkül benyeli, pedig sokat szoktam pisilni, ilyenkor egyáltalán nem szivárog. A reggelit már óvatosan kell beleengednem, mert azt nem szívja fel annyira és az már kifoszivároghat fekvő helyzetben, de az is csak annyira, hogy a lepedő olyan legyen, az ágy nem ázik át. Mondjuk én a biztonság kedvéért raktam gumilepedőt az ágyamra, de amúgy anélkül is simán bírná. 2 jó adag pisit szivárgás nélkül felszív, a harmadikkal már lehetnek gondok. De ha duplán pelenkázod be magad, és a belsőre lyukakat teszel, akkor 4szer is simán bepisilhetsz. Azt is megcsináltam már egyszer, hogy ugye duplán bepelenkáztam magam, és mindig csak a külsőt cseréltem, a belső maradt. Így a pisis pelusomban tudtam lenni egész nap. Nagyszerű érzés volt 0-24 a nedvességet érezni a lábaim között :$
Mennyire tud kiszivárogni éjszaka a pisi a pelusból?Én eddig csak alsógatyába pisiltem be esténként keveset,hogy csak maximum a lepedő legyen pisis. De ha mindet beereszted és forgolódsz éjszaka,a pelusból nem folyik ki?
Íme pár kép, amit csináltam még régebben, az első 2 két az úgy készült, hogy az első lefekvés előtt még viszonylag száraz pelusban, a másodikat pedig reggel csináltam, már eléggé megtelt pelusban :) a 3. kép pedig random készült valamikor :)
Kösz a tippet én biztosan rendelek!Megpróbálkozok először egy M-essel.Ez az esti bepisilés az ágyban is izgató gondolat,gatyába szoktam picit beengedni,biztos sokkal jobb pelusban mindet és amikor felébredsz nem kell kimenni,csak egyszerűen elengeded magad!
Ha tehetem mindig pelusban vagyok és nagyon élvezem, aludni is szoktam benne, általában már lefekvés előtt bepisilek, és úgy alszom el. Éjszaka pedig mindig felkelek egyszer pisilni, akkor ismét beengedem, isteni érzéd :D :$ reggel olyan pisis pelusban szoktam ébredni, akkor jön a játszadozás tisztába tevés közben ;) ha hazaérek töltök fel egy két képet is :)
Tena Slip-et ajánlom M-es méretben, nekem az jött pedig kicsut vastagabb testalkatom van, mint az átlag. Ha nagyon nem tudsz dönteni akkor legyen L-es mert azzap akkor is be tudod magad pelenkázni rendesen ha egy kicsit nagy. De az S-es ha kicsi azzal nem tudsz mit kezdeni.
Az "új" féle Tenának (kb 2 éve van) olyan a borítása, minzha textil lenne, nem is zörög, maximum kicsit susog ha nem veszel rá alsóneműt ami kicsit a helyén tartja. Amúgy viszonylag sokat felszív és nem ereszt csak ha már nagyon tele van. Nem feltűnő egyáltalán nadrág alatt, csak lehajolni kell óvatosan, nehogy felhúzódjon a pólód és kilátszódjon a pelus.
Érdemes kipróbálni, mindenképpen javaslom itt mindenkinek, mert a bepisilés egy új fejezetét nyitja meg határok nélkül majdhogynem. Viszont vigyázzatok, mert ha egyszer kipróbáljátok és rákaptok az ízére, akkor magával ránt ;) majd kíváncsi leszek a történeteitekre, mindenki írjon mindenképpen, ha kipróbálta!
Strandon én is mindig a fürdőgatyámba pisilek,ezen kívül rövidnadrágba biciklin engedtem be.Mostanában egyre bátrabban utcán,de csak annyit hogy egy kicsi folt legyen.Tervezem még a teljes bepisilést utcán,csak még a kivitelezést nagyon át kell gondolni.
Hú ez izgalmasan hangzik és a nadrágon nem látszik hogy pelus van rajtad?Ezt mindenképpen ki kell hogy próbáljam :) menni az utcán és simán bepisilni,senki nem tudja csak én érzem!Honnan tudjam hogy mekkorát vegyek,vagy hogy van ez?Milyen ezeknek a mérete?Én biztos neten rendelek,nem mernék boltban venni.
Persze,szívesen elmesélem.Kellett már egy ideje,de nem akartam lemaradni a többiektől,annyira azért nem volt szorító az érzés.Az első diákjáratra nem szálltunk fel mert annyira sokan voltak,10 perc múlva jött a következő.Akkor már elég erős volt az inger. Az út kb 40 perc volt,a felénél már azon gondolkoztam hogy leszállok,de nem tettem.Tényleg azt hittem kibírom,hát az utolsó tíz perc már fájt szó szerint és egyik pillanatról a másikra volt egy pont amikor elindult,hiába szorítottam már a kezemmel is.Nem tudtam abbahagyni,teljesen összepisiltem magam.Próbáltam takarni és a legjobb barátomnak aki mellettem állt szóltam hogy mi történt és takarjon.Mikor leszálltunk futottam hazáig.Apám kissé meglepődött.Aztán persze anyám hazajött az volt az első hogy elmondta neki is,a mai napig hallom:a fiad bepisált a suliban...Égő volt nagyon.Utána viszont mikor rá gondoltam fura érzésem volt,hogy amikor folyt be az kellemes volt és észrevettem hogy mindig merevedésem lesz ha rá gondolok.Ezután jöttek a direkt bepisilések és azóta is szeretem.
Egyébként nektek milyen gyakran adódik meg a lehetőséetek, hogy bepisiljetek? Mármint azon kívül, amikor otthon a fürdőszobában játszadoztok. Hanem úgy igazából teljes ruházatban, esetleg köztéren mások előtt. Csak kíváncsi vagyok, mert én sajnos eléggé korlátozott vagyok ilyen téren...
Most viszont pont a villamosra várok, és már nagyon kell, de sajnos ki kell bírnom hazáig, pedig szívesen elengedném a nadrágomba...
És hogy szoktatok? Mert gondolom nem a város egyik felén pisiltek be, aztán hazáig utaztok, hanem közel a lakásotokhoz, én kicsit izgulnék ha sokat kellene egy nagy folttal utaznom. Bár amennyire izgulnék annyira izgató is lenne :D
Lányokat kérdezem, (vagy esetleg fiúkat is, nem ítélek el senkit) hogy szoknya vagy nadrág. Melyiket szeretitek jobban viselni, mikor bepisiltek? Szoknyában biztos egyszerűbb kezelni a helyzetet, talán annyira nem látszik rajta, csak a bugyi lesz pisis, viszont éppen ezért gondolom, hogy a hosszúnadrágot jobban szeretitek, mert hát az az igazi élezem mégiscsak :) ha én hordhatnék szoknyát lehet, hogy többször pisilnék be, csak az alsónadrágomat áztatnám el, aztán élvezhetném ;)
Igen, a fürdőruhát én is szeretem, az a legpraktikusabb öltözet ehhez. Viszont én amikor egy kicsit bepisilek, nem tudom megállni, hogy folytassam, és teljesen eláztassam magam bokáig.
Hát igen, azt én is szeretném elkerülni, hogy meglássanak úgy :) meg persze azt is, hogy a pelenkáimat megtalálják :) remélem nem fog rá sor kerülni :D legtöbbször én is csak úgy szoktam mókázni, hogy bezárkózom a fürdőbe és beállok a kádba, aztán elengedem magam, és olyankor is leginkább csak alsónadrág van ratam, mert egy rendesz gatyát tényleg nehéz "nyomtalanítani", egy alsógatyával még könnyebb dolgom van, azt csak simán a radiátorra is rá tudom rakni utána, hamar megszárad.
Meg néha olyat szoktam játszani, hogy mindig csak egy kicsit engedek ki, éppen annyira, hogy legyen egy folt a nadrágomon, nedves legyen, de ne csináljon pocsolyát, így igazából tovább van olyan érzésem, mintha bepisiltem volna anélkül, hogy nagyobb nyomokat kelljen eltűntetni.