Csak rakosgass nyugodtan, de leköteleznél, ha a fordítást is mellérakosgatnád. Nem beszélek franciául és noha a spanyolból és az olaszból nagyjából le tudom vezetni a szöveg értelmét, azért csak jobb az, ha valami mester fordítja magyarra.
Annyit azert illik hozzatenni azoknak, kik nem bírják teljesseggel a franciat, hogy Faludy rendesen kimondja, amit Verlaine nem, vagyis szokas szerint elszaladt a fantaziaja. Akarmilyen jo is Faludy, az eredeti azert sokkalta szebb.
Faludy, ki más lenne...
Intézeti lányok
A lányok egy szobában laknak az intézetben:
szeptember-alkony hull le, mély színeket sugárzik;
az egyik tizenhat múlt és tizenöt a másik,
hajlékonyak és szőkék s kék szeműek mindketten.
Ámbra illatú, finom ingüket levetették:
a kisebbik félénken áll, s megringatja párás
csípőjét; az idősebb vadul csókolja száját,
míg tenyere kúpjában tartja a kislány mellét.
Aztán eléje térdel, bolond lesz és parázna,
s ágaskodó nyelvével belefúr a barázda
kelyhébe és beissza az aranyló mohát;
a kicsi megvonaglik, s barátnőjéhez nyomja
ölét, ujján az ígért gyönyöröket számoja,
s felvillantja elbűvölt, ártatlan mosolyát.
Pansionneres
L'une avait quinze ans, l'autre en avait seize ;
Toutes deux dormaient dans la même chambre
C'était par un soir très lourd de septembre
Frêles, des yeux bleus, des rougeurs de fraise.
Chacune a quitté, pour se mettre à l'aise,
La fine chemise au frais parfum d'ambre,
La plus jeune étend les bras, et se cambre,
Et sa soeur, les mains sur ses seins, la baise,
Puis tombe à genoux, puis devient farouche
Et tumultueuse et folle, et sa bouche
Plonge sous l'or blond, dans les ombres grises ;
Et l'enfant, pendant ce temps-là, recense
Sur ses doigts mignons des valses promises.
Et, rose, sourit avec innocence.
(Verlaine)
Un grand sommeil noir
Un grand sommeil noir
Tombe sur ma vie:
Dormez, tout espoir,
Dormez, toute envie!
Je ne vois plus rien,
Je perds la mémoire
Du mal et du bien...
O la triste histoire!
Je suis un berceau
Qu'une main balance
Au creux d'un caveau:
Silence, silence!
(Verlaine)
Nem ismerem magyarul:-(((
Le couchant dardait ses rayons suprêmes Et le vent berçait les nénuphars blêmes ; Les grands nénuphars entre les roseaux Tristement luisaient sur les calmes eaux. Moi j'errais tout seul, promenant ma plaie Au long de l'étang, parmi la saulaie Où la brume vague évoquait un grand Fantôme laiteux se désespérant Et pleurant avec la voix des sarcelles Qui se rappelaient en battant des ailes Parmi la saulaie où j'errais tout seul Promenant ma plaie ; et l'épais linceul Des ténèbres vint noyer les suprêmes Rayons du couchant dans ses ondes blêmes Et des nénuphars, parmi les roseaux, Des grands nénuphars sur les calmes eaux.
Húnyó alkony nyilai bíborozták
a szélringatta sok-sok tavirózsát,
s a nagy, bús, sápadt rózsák csöndesen
tündököltek a nád közt a vizen.
Árván bolyongtam, fájó sebem égett,
a tó partján, ahol, mint felidézett
nagy, tejszínű rém, a füzek mögött
kétségbeesve imbolygott a köd
és sírt, oly hangon, mint a vadkacsák, ha
egymást hívják, csapkodva, kiabálva,
a fűzek közt, hol égő sebemet
hordoztam árván; de a szürkület
elfödte a nád közt a tavirózsát
s a nap nyilait, melyek bíborozták-
a sok rózsát, elfödte, csöndesen,
a sok nagy sápadt rózsát a vizen.
Akkor is nagyon rendes tőled, nekem nincs Baudelaire kötetem, sőt időm sincs, hogy utána járjak.>:-((
Rimbaud
A ribiszkebor Patak
A Ribiszkebor Patak fut a rejtett
völgyekben ittokban;
száz holló hangja kíésri, a legszebb
angyalszó valóban:
háborogva zúgnak hozzá a fenyvek,
ha szél dühe lobban.
Itt mindenütt csak hajdani hadak,
dízskertek, dúlt várfalak
bujtogató titkai szállanak:
itt siratnak, hallga csak,
árnylovagok rég halott vágyakat;
de mily nyers a fuvalat!
Nézz föl, gyalogos, a vár ablakára:
bátrabban mégy tova már.
Úr katonája, fák silbakolója,
kedves holló, szép madár,
űzd el innét a sanda pórt, ki ócska
könyökvértből iddogál.
Rónay György fordítása.
Nem tudtam, hogy a kedvenced, csak azt - Mudnak említetted - , hogy örömmel olvasnád a topikon.
Szívesen.:-)
Paul Verlaine: Misztikus alkonyat
Az Emlék s az Alkony a láthatáron
piroslik, messze, hol tűzbe csap át
a fülgyúlt Remény és tündéri szárnyon
hátrál s kitárúl, mint ingó csodák
függönye, melyen sok gonosz virág
-tulipán, liliom, dália, mák -
kavarja a hímzést s az illatáron
beteg párázatoknak langyos álom-
ízét ontja, mérgek nehéz szagát
-tulipán, liliom, dália, mák
parfűmjét - érzékeimbe szálljon
s ájúlt agyamba lángoljon tovább
az Emlék s az Alkony a láthatáron.
Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
mely egykedvû utas, hajók nyomán csatangol,
míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára,
a kéklõ ég ura esetlen, bús, beteg,
leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
s mint két nagy evezõt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
még tegnap szép csoda ma rút s röhejre készt,
csõrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
másik majmolja a tört szárnyú bicegést.
A költõ is ilyen, e légi herceg párja,
kinek tréfa nyíl s a vihar dühe szép,
de itt lenn bús rab õ, csak vad hahota várja,
s megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.
Ó, már a friss fű bő s ifju karja hová lett!
Április holdja a szent ágy ölén! Hová a
part omló szérüi, hol a nyárest homálya
augusztus idején csírázó rothadást vet!
Hogy zokog most szegény a bástyák közt! a nyárfa
sóhaja fönn csupán a szélre lebben enyhén.
Sík tükre szürke lett, árny, s hab se szántja; egy vén
kotrómunkás liheg, és nem moccan a bárka.
5
Játéka én a víz mord szemének: nem érem,
ó, renyhe csónak! ó, kurta kar! el sem ezt, sem
azt a szirmot: sem a sárgát, mely kellemetlen,
sem a hű kéket, ott a víz hamuszinén fenn.
Ah! szárny suhint s a fűz himpora hull szitálva!
a nádirózsa rég rommá rohadt alant már!
A csónak áll, a lánc a parttalan s a halk ár
szemének mélyein tapad - micsoda sárba?
Rónay György fordítása
Megyek majd - rám borul kék nyári alkonyat
Csiklándó buza közt a fű sarját taposva.
Álmodom. Esti hűs frissíti talpamat.
Födetlen üstököm szelek hulláma mossa.
Így megyek - gondolat és cél nélkül, vakon,
De lelkem végtelen szerelem járja mélyen -
Így megyek, vad cigány, uttalan utakon,
Boldogan, mintha csak egy asszony járna vélem.
Na erről beszéltem. Számomra ez érdektelen. A versek nem a drogtól jók, hanem a drogostól. rám csak ennyi tartozik.
Rimbaud:
Emlék
3
A hölgy élesen áll a közeli rét partján,
hol munkásing havaz; kevélykedő napernyő
kjezében és kemény köményt tiprova lejt ő;
virít a zöld s a fiúk olvassák piros szattyán
kötésü könyvüket! Da jaj, Ő, mint az égi
angyalok szahai az út fölött ha válnak,
eltűnik a hegyen. A hölgy meg fut tovább csak,
hidegen, feketén! hogy elhagyta a férfi!
Rónay György fordítása
Ha esetleg ugy tunik, mintha ignoralnam a verseket, most kozlom, hogy nem igy van, legalabbis nem szandekos.
Nehany szemelveny egy nemreg megjelent konyvbol, Stephen Nash tollabol:
Baudelaire in Chains: A Portrait of the Artist as a Drug Addict
Frank Hilton
"Very early on in the book Hilton sets out his central claim. What all biographers have missed about Baudelaire is the significance of his drug addiction. Everyone was aware of his use of hashish and opium, but for Hilton: 'Baudelaire's biographers all behave as if his opium addiction were some kind of bolt on extra, when in fact, in my contention his addiction was at the root of all his problems'. (p19) Whilst Hilton acknowledges that there is far more to Baudelaire than his opium addiction, he believes that only by raising the awareness of this addiction can many of his actions be fully understood. His artistic life and consequent frustrations are all laid firmly at the door of his drug addiction. 'The symptoms are only too recognizable. Christmas presents boozed away in the pub. The draft manuscript of Les Fleurs du Mal in hock.' (p113) Whereas previous biographers believed that when Baudelaire talked of illness he meant syphilis, for Hilton it is the laudanum used to cure it that is the problem. 'The remedy is, in fact, the disease.' (p114)
In fact it is Hilton who is getting cause and effect mixed up. Throughout the book Hilton adopts the patronising tone of a frustrated counsellor whose patient refuses to accept his diagnosis. Baudelaire was 'in denial', showing all of the classic signs of drug addiction as we now understand it. Terms from the nineteenth century that were used to describe someone's psychological state such as 'reverie' and 'ennui' are reinterpreted for a modern audience. The ups and downs of Baudelaire's life are seen as reflecting the reactions of a man trapped within his own addiction. Hilton is annoyed with Baudelaire for not leaving a detailed record of his drug taking. The picture Hilton is seeking to paint of Baudelaire is of the 'useless junkie crouched in a squalid hovel with a needle stuck in his arm' (p95). Historical events such as the 1848 revolution in which Baudelaire played a role are seen as 'a distraction from his constant personal discontents and anxieties, now temporarily blotted out in the general social upheaval.' (p110)
Interestingly when Hilton looks at a previous work on Baudelaire by Jean Paul Sartre, we begin to understand a little bit more not only about the poet but also about the one-sidedness of Hilton's work. Writing in the 1960s Sartre was able to dismiss Baudelaire's drug use as of little consequence whilst claiming that the main problem was his 'spineless inability to reject the claims of other people's morality' (p19). Although Baudelaire was seen as a bohemian who did not live by the rules of conventional society, he was ultimately unable to break with the bourgeois values of his background."
Ugyanmár, most viccelsz? A vers a lenyeg, nem a kolto. Van valami perverz abban, ha az ember sokat turkal abban, milyen is az illeto, mint valami filmsztar. Kepzeld el, ha egy galeriaban a kepek helyett a festok szemelyes holmijai lennenek kiallitva, mint pl. pipa, kedvenc nyakkendo, ejjeliedeny stb.
Az en korosztalyomnak igy rogzult Baudelaire, mert ez a foto volt benn a tankonyvekben, bar szerintem a rezkarc sokkal jobb:
Kösz a felvilágosítást. Lesül a képemről a bőr, de mentségemre elmondom, hogy nekem a vers fontosabb a költőnél. Ettől persze a tudatlanságom még éppen olyan súlyosan nehezedik rám.
Rimbaud: Emlék
2
Eh! nyirkos pérna ez, áttetsző hajba árad!
a víz mély, tört aranyt vet a kész nyoszolyára.
Lánykák színehagyott, haloványzöld ruhája
a fűz, honnét kiszáll a féktelen madárhad.
Tallérként sárgulón s langy, tiszta pillaként a
vízi körömvirág - ó képed, női hűség! -
fakó tükre delén sóváran nézi, mint ég
a fölforrt ég ködén a rózsás, drága szféra.
Rónay György fordítása
Nem, az illeto egy bizonyos Elzéar Bonnier nevu ugyved, aki a koltok baratja volt es jart a "LesVilains Bonhommes" vagy Bad Men vacsoraira. A valodi ill. hivatalos neve Pierre Bonnier volt. Baudelaire akkor mar oteve halott volt, sot egyesek azt is mondjak, a kep az o evfordulojara osszegyulteket abrazolja. Hogy a tobbiek kik, biztos utana lehet nezni, bar ketlem, hogy mondana valamit nekunk, hacsak itt valaki nem tudja.
Henri Fantin-Latour festette a kepet 1872-ben, a Szalonban volt kiallitva, nem volt kulonosebben nagy festo, ugy tartottak inkabb szamon, mint a kor kronikasat. Elozoleg festette meg a kor festoit, Hommage a Delacroix, es ugyan mar volt egy Baudelaire kepe, amit elotte festett, megis ez volt elobb kiallitva. A kep cime Asztalsarok, vagy valami ilyesmi.
Azert tudok tobbet rola, mert a Rue de Fantin-Latour-ban laktam Parizsban, de fingom nem volt, ki az, ezert utananeztem.
A tiszta víz: akár gyermek szemén a sós könny,
napfénybe hófehér nőtestek tódulása,
selyem, özönnel, és hó liljom szirma, drága
lobogó vár tövén, melyet egy szűz kar óv fönn;
angyalok tánca; - nem...az omló arany árnak
a fű közt lomha, hűs, fekete karja csusszan.
Ágyán a mennyezet a menny - és elborultan
függönyül hívja ő a domb- s a hídfok - árnyat.
Én meg egész nap a képernyőt bámulom. munka közben nem zavar (a szememet sem) viszont saját magamnak csak könyvből vagy újságból vagyok képes olvasni. van egy csomó sci-fi ami képernyőn van meg, de nem tudom magam rávenni, hogy belekezdjek. hát így.
legnagyobb bajom, hogy kezd kikeszulni a szemem. Nem mai dolog, de idegesit ez a sok kepernyozes. Szemuvegre koltottem egy vagyont, de nem hordom, mert még elvagyok nelkule es baromi kenyelmetlen. Hagyomanyos konyvolvasasrol kezd leszokni a szemem - sajnos - viszont neten alig van szemnek tetszo anyag. Mindig ellene voltam a cenzuranak, de kene valami minosegvizsgalo netpass:-)
Te most dicsekszel, vagy panaszkodsz?>;-)) Én meg szinte nem is olvasok magyar szöveget (kivéve amit a képernyőre írok). hát ez sem igazán jó. Néha olyan jól esne csak úgy leülni és saját anyanyelvemen olvasni. de hát azt nem fizetik. Bocs a sok offolásért. Azért ha nem felejted el és valahol hozzájutsz, légyszi üsd le a billeket, szeretném olvasni az Albatroszt, de nekem nincs meg itthon, a neten bogarászni meg nem nagyon van időm. kösz.
