Augusztus elején utaznánk az Adria gyorsvonattal Rijékába. A hálókocsiba már nem kaptunk jegyet mert a rendszer szerint teltház, a fekvőhelyesben lett volna még... Végül a konfort mellett döntöttünk. Érdeklődnék, hogy a konfort milyen kihasználtsággal közlekedik? Két helyjegyünk van, de lehet számítani szabad négyesre? Magyar kocsikísérő közlekedik a konforttal? Horvát belföldi utas mennyire jellemző?
A Balkan-Expresst venném igénybe Belgrádból Szófiába. Az árát nem sikerül kiderítenem (sem a szerb, sem a bolgár vasút honlapján nincs róla adat), ebben kérek segítséget. Egy forrás az ún. SET-tarifára hivatkozik, és arra hogy ez az NRT-hez képest 50%-kal olcsóbb - de csak helyben lehet megvásárolni. Köszönöm, ha bármi pontosabbat tudtok mondani...
Kérdés: nem azért érkezik a müncheni RJ 21-re mert azt csatolják a bregenzi RJ-hez? Amaz a reptérről jön, az van elöl, mögé áll be a Pestről jövő vonat.
A reggeli RJ162 igen, de abban az órában nem indul RJ Knittenfeld felé. A többi RJ 21-kor érkezik. (Jó kérdés, hogy miért van az, hogy a münchemi Railjetek 21-re érkeznek, míg az összes többi vonat (Zürichi RJ, Dacia, Hortobágy, Avala, Lehár, Kálmán) 18-kor, pedig mindegyik 32-kor indul Hegyesből.)
Rosszabb a helyzet, Hbf-re Rj érkezik Bp felől páros óra 21-kor, Rj indul Klagenfurt felé páros óra 25-kor. (Ha a hajnali indulást bevállalod, akkor a Dacia estén elvileg 4 helyett 7 perced van, gyakorlatilag szerintem a negatív érték a jellemzőbb...) Szerintem aligha vár egy percet is a klagenfurti a pesti vonatra, és őszintén szólva nem is várható sok átszálló ebbe az irányba.
De nincs baj, ha nem éred el, mert elég hamar van más lehetőség: A Bécsből óra 58-kor Graz felé inuló Rj-vel Bruck an der Mur állomásig érdemes utazni, és ott kell átszállni (12 perc van rá, ez azért igen jó eséllyel teljesül) személyre, ami Zeltwegban is megáll. (Hétvégén nem minden órában van!)
Bp-Zeltweg így 6 óra 18 perc, ha sikerült az átszállás 4 perc alatt, akkor Knittenfeldig 5 óra 5 perc.
Ez jó vagy rossz? Úgy értem, ha Bp-ről indulok és késve ér a vonat Bécsbe, akkor meg fogja várni a csatlakozás? Mindenesetre nagyon szűkösnek tűnik a 7-8 perc tartalék, főleg ha le kell szedni migráns-gyanúsakat a határon.
> Knittelfeld-ben személyvonatra
Ez talán nem is kell, gondolom lesznek különjárati buszok, amik Kn-ből egyenesen a reptérig viszik a vonatozó jónépet?
Bécsben kell átszállni railjetről railjetre, aztán Knittelfeld-ben személyvonatra - vissza ugyanígy. 7-8 perces átszállási idők vannak, a menetidő kevesebb mint 5 és fél óra.
Sziasztok! Budapest - Zeltweg (Knittelfeld) értelmes ötlet vasúton? Szept. elején újra lesz az osztrákoknál hivatalos repülőnap, több év kihagyás után és szeretnék kimenni - de a tartós buszozást, autózást nem jól viselem. Ha jól értem vonattal csak átszállással lehet menni, Bécs felé vagy pedig Graz felé?
Jó, csak a horvátoknak Pulán kizárólag Fiat motorkocsijaik vannak, a HZ Cargo meg már évek óta megszűnt arra, dízelmozdony nincs. Szlovénokkal közösen meg kitudja mennyi lenne 3-4 kocsi cibálása arra fele. Nem érné meg.
Motorvonat csak április végén május elején és szeptemberben jár közvetlenül Ljubljanából Pulára. Télen és a tavasz jó részében semmi sincs, leszámítva 16 óra előtti buzeti átszállásos kapcsolatot az Isztrián ami tőlünk elérhetetlen. Volánbusz-Flixbus-Autotrans trióval lehet csak megoldani az eljutást.
Sezana pici város nagy pályaudvarral semmi jellegzetesség, pár utcát leszámítva. Triesztbe meg valahogy az olaszoknak köszönhetően nem működik semmi sem. A FUC sem tudta motorvonataival elindítani a szolgáltatást Ljubljana és Trieszt között. Nem egy sikertörténet ez a régió.
Tényleg! Nekem meg olyanról magyaráztak, hogy 50%-ot ad csak az SZ az Istriára. Habár a 93€-ért oda-vissza Győr-Koper pofátlanul drága. (Bp-Koper 69€) Legalább pl.: Győr-Boba közé lehetne valami csatlakozó kedvezmény a vonathoz.
Azért nem lenne olcsó heti két vonathoz egy plusz mozdonyt Sezánában dekkoltatni, adott napokra egy helyett két mozdonyvezetőt 664-esre fizetni.
Pólával az a nagy gond, hogy Buzet-Pula szakaszra nincs megoldva a kocsik továbbítása, gondolom a máv csoport meg nem akarna fizetni a horvát pályavasútnak és a szlovén vontatásért. A jelenlegi H-Kozinában az Isztriát megváró ott motorvonatra átszállós megoldás a legjobb megoldás. Amúgy meg eléggé drágult a viszonylat, az SZ nem ad már 60%-os kedvezményt saját szakaszára.