Sziasztok! Megérkeztek a malackáim, máris nagyon imádom őket! Tegnap még alig csináltak valamit, csak néztek kifelé a fejükből, ma már zabálnak, zörögnek, néha-néha halkan mondanak valamit.
Csak amiatt aggódom, hogy nem szeretik a símogatást. Bár még engem sem igazán ismernek. Szóval benyúlok hozzájuk, és ha hozzáérek a bundájukhoz, máris ugranak arrébb, és ezzel a szívbajt hozzák rám. Ugye később nem fogják ezt csinálni, mikor már megszoktak? Szerintetek mennyi idő kell ehhez egyébként? Az ki van zárva, hogy mondjuk védekezésként megkóstolják az ujjam?
Én nem finomkodtam ennyit a kis varacskossal ;-)) Megfogtam, be a langyos csap alá, sampont rá, loccs. A rágcsálók bizonyos mértékig kiválóan bírják a fürdetést (lásd Petőfi Sándor: Arany Lacinak) ;-))) Jól bírta, pedig elég kis vadmalac. A lavórt én akkor használnám, ha nagyon koszos, és be kell áztatni.
Egyébként nem tudom, mik a tapasztalataitok, de nekem úgy tűnik, hogy a foltos-teknőctarka malacok sokkal szelídebbek, mint a rövid-félhosszú szőrű BARNA malacok. Mintha utóbbiakban több maradt volna meg az eredeti, vadon élő tengerimalacból.
Dave2, félni fog a malac, hiszen fogalma sincs, hogy mi fog történni, ezért kepeszteni fog kifelé ezerrel. Az enyémek a kellemesen meleg vízben kissé megnyugszanak. Meg akkor, amikor érzik, hogy az a zümmögő nyavaja (hajszárító) is kellemesen meleg. De ez ne tartson vissza téged a fürdetéstől, csak igyekezz minél gyorsabban végezni vele. A lavor szélére is azért kapaszkodnak, mert félnek, és nézik, hogy merre lehetne menekülni.
A betadine adagolását nekem akkor az orvos mondta, de lehet, hogy írva is van rá valami értelmes. Ha idegenkedsz tőle, mondjuk egy egyszerű WU 2 sampon is megteszi (itt most úgyis csak koszt kell eltávolítani), nem a végletekig habozva. Csak lazán, mintha a saját hajadat mosnád! ;)
d=35, azaz kb. 35 cm átmérőjű lavoárra gondoltam, ez elég kicsi ahhoz, hogy késztetést érezzen a szélére való felkapaszkodáshoz. A felkapaszkodás meg azért jó, mert úgy nehezebben megy a szájába, orrába, fülébe a víz vagy a hab.
Hát amennyire én tudom langyos (inkább melegebb langyos :) ) vízben kell valami gyengéd samponnal megfürdetni, utána meg hajszárítóval megszárítani.
Nekem is volt olyan, hogy ilyen volt a malacka hasa, de én egyszerűen csak annyit csináltam, hogy utána naponta ki volt tisztítva, és elég szépen letisztult magától is.
Nekem azt mondták (az állatorvos is), ha lehet, ne fürdessük őket, csak ha nagyon muszáj pl. élősködők. Hát az enyémek vakaróznak sokat, ezért gondoltam a fürcsire. Féltem őket, soha nem pancsiztak még. Dave, írd majd meg a tapasztalataidat a "beavatás" után. Egy állatkereskedésben azt mondták, kiskutyáknak való samponnal is lehet őket fürdetni, az nem irritálja a kis bőrüket.
Nyuszog, koszi a valaszt!
Van meg 1 par kerdesem:
Manhattan meg soha nem fudott, nem fog felni? Honnan tudja hogy fel kell kapaszkodni a lavor szelebe? Mennyi Betadinet tegyek a vizbe? Mi az a d=35?
Bocs a sok hulye kerdesert, kezdo malacfurdeto vagyok. :) Ha minden jol megy holnap furdes!
Koszi
dave2.
Az én malacaim is egyre otthonosabban mozoganak nálam. Végre! Bár a kiscsaj még nem akar bizalmasabb viszonyba kerülni a Simonnal, remélem, megenyhül. Szegény Simi, egész nap kéregeti a Ribizlit, hogy bújjon már vele "ágyba", eddig nem sok sikerrel. Kivettem őket az akváriumból és a konvektor alatt berendeztem egy kb.1x1-es lakosztályt nekik! Hogy ezek mennyit futnak, kergetőcskéznek, bújócskáznak, beszélgetnek! Nekem az az itató vált be, amiben van olyan kis golyó a csövében, amiből isznak, nem folyik ki a víz. Azzal zörögnek egész éjjel. Sajnos kézben nem sokáig bírnak megmaradni, uiuiuiznak egymás után. A tieitek hagyják magukat sokáig simogatni?
Üdv mindenkinek! Jövő héten jönnek a malackáim, már megvettem almot, kaját, mindent, várom őket ezerrel!
Mostanában rengeteget jártam állatkereskedésekbe, és meg kellett hogy állapítsam, hogy ők hellyel közzel normálisabb emberek, mint az átlag. De főleg akik ide írnak, és malackát tartanak.:)) Mind olyan aranyosak, és vajból van a szívük, akárcsak a kis hülye malackáké:))) Szóval akinek malackája van, az rossz ember nem lehet!:)
dave2, a fürdetés nálunk a következőképpen történik:
Egy kis lavórt (d=30 cm) beleteszek a kádba, 10-15 cm-es vízbe teszem a malacot (ami így fele akkorának látszik ha angóra :))) ), meg a fürdetőszert, ami lehet akár egy emberi sampon vagy betadinos fertőtlenítő. A malac kapaszkodik a lavór szélén, így meg tudom fürdetni a füléig. A fejét ha nem élősködőt irt az ember, célszerű kihagyni. Megmosom a malacot, minha a gyerek haját mosnám, utána kiveszem a lavórból, és lezuhanyozom. Mindezt persze meleg vízzel, hiszen az ő testhőmérsékletük a miénknél magasabb. Bár egy könyv szerint ők a 16 fokos környezetben érzik a legjobban magukat, az enyémek ezt a könyvet nem olvasták. :) Ezután a malacot egy törölközőbe csavarom, és amennyire lehet, megdörzsölöm (ő meg megrázza magát, és szőrmennyiségtől függően beteríti vízzel a helyiséget), majd hajszárítóval megszárítom. Ez utóbbival vigyázni kell, mert könnyen éget! Legjobb folyamatosan mozgatni, és messze tartani a malactól. És persze eközben olyan helyre kell tenni a malacot, hogy ijedtében ne tudjon leugrani pl. a szárító bekapcsolásakor, vagy amikor megunja a "tortúrát".
Itt az Alvin tudna nyugodt szívvel kimászni, de Lujzát nem akarja egyedül hagyni:-))
Multkor a 2emeletes kertec ajtaját a deguk kinyitották " a banditák:-))" de a malacoknak még akkor sem volt bátorságuk kimenni...
1*+ takarításnál levettem a rácsozatot 2 degu usgyi kifele, malacék meg a forgácsos részben járkáltak körbe- körbe és vagy 10 perc lelkierőgyüjtés után léptek le a járólapra:-D
Fognővés ellen az Alvinék a házukat szokták használni főleg, így kb. 2-3 havonta gyárthatok másikat:-) Szerencsére még nem voltak betegek:-)
Sziasztok.
Az en Malackam az utobbi 2 honapban elegge el volt hanyagolva. (betegek voltunk...) Nem lett kitisztitva azota. (enni persze kapott!) Most hogy visszatert az egeszseg a csaldba, neki is alltam a tisztogatasnak, de van egy kerdesem. A malac elegge koszos-pisis lett :(( szerintem meg kene furdetni valahogy. Tudtok valami tanacsot adni, hogy ezt hogyan kell? (hogy ne fazzon meg stb)
Koszi
dave2.
A kiugrálásra visszatérve, a mi családunk Fricije is próbálkozott párszor. Egyszer a terrárium mellett álló sógornőm ölében kötött ki:)) Ez persze még pici korában volt, mert mostmár olyan dundi, hogy már a buci feje is alig fér ki a háza ablakán, nemhogy nagyokat ugráljon. Szóval, mi elég kegyetlen módon lexikonokat raktunk a terrárium tetejére, aztán mikor ugrani próbált, akkor rájött, hogy ez nem megy, mert beverte a fejét. Próbálkozott kétszer-háromszor, aztán abbahagyta. Azóta persze lekerült a lexikon, de ő már nem ugrál, főleg mert már nem bírja el a kuffert:)) Az üveg szélén ő is kikukucskál, onnan szokott nyikorogni, ha éhes. Nekem az a kedvencem, amikor csúszkál a parkettán, olyan kis esetlenül imádnivaló ilyenkor:)))
Azért elnézve a topicot, úgy látom, hogy mindenkit megfog az a varázslat, ami egy tengeri malaccal együtt jár. Sokan azt mondják rájuk, hogy csak szar kis rágcsálók...szerintem bőven tudnak pl. annyi szeretet nyújtani, mint akármilyen kutya. :)
Csíkos hátú vaddisznócska, azt tényleg elég nehéz elképzelni, hogy valaki úgy bír ránézni a malackákra mint mi a csirkére... vagy a krokodilbőr-táskára... ;)
Egyik ismerősünk nyulakat tart. Tenyészti és eszi is őket. Azért szóbaállok vele, de én meg nem kostolnám a nyuszit sem.
Fognövés ellen nálunk egy farönk van bent. Igazi akác! Meg hát a magok is jók erre.
Eh, Nyuszog, igazad van. Bocsánat! Egyébkén úgy látom máshol, hogy anyázás nélkül nem megy. Vérmérséklet! De belátom, nem volt szép röffenés!
Az az igazság, hogy én csak ebben a topikban vagyok ilyen szelíd, de most kibújt a szög a zsákból. Persze picit sírtam is a kisfülű nyúlpörkölt miatt, de már kifújtam az orromat ;-)
Egyébként egyszer volt olyan malacom, amelyikből kivettek egy daganatot. Felvágták, nyissz, bevarrták. A kis hülye meg kirágta a hasából a varratot, és ott kukucskált a forgácsban lyukas hassal. Lehetett látni az izmokat meg mindent. Egy-két hét alatt összeforrt, és a malackát évek múlva, hosszú, izgalmas és tartalmas malacélet után az aggkori végelgyengülés vitte el. Masszív állatok!
Szerintem száraz kenyérrel és rágórudakkal elejét lehet venni a túlzott fognövésnek. Legalábbis én rendszeresen hozzávágok egy száraz zsemlét a Foltihoz, és 4 év alatt nem is volt ilyen baja. Más se, hálistennek.
Pompelmo, attól tartok, hogy amelyik malac ki akar jönni, az a 40 cm-esből is kiugrik. Az olyan magasat viszont kétszintesnek is be lehet rendezni, úgy van ahová el tudnak bújni... azután jól összepisilik maguk alatt a forgácsot... meg a kaját is behúzzák, és csak levélben tudsz velük kommunikálni, mert ki sem dugják az orrukat. ;)