Egyre elterjedtebbé válnak a zárt égésterű kazánok körében a kondenzációs elven működő berendezések, ami számos kérdést vet fel egyrészről a 100% feletti hatásfokról, másrészről a hozzá tartozó legoptimálisabb rendszer tervezéséről, kiépítéséről, beállításáról…
Ezúton megkérek minden látogatót, hogy kerüljék a direkt vagy indirekt reklámozást – különös tekintettel gondolok itt forgalmazókra, kivitelezőkre.
Összegyűjtöttük a leghasznosabb információkat egy kondis oldalon. http://statisztikus.hu/kondis/
Sorry, hogy betüremkedek ide, a szakmai vita közepébe az én faék problémámmal...
Tettem egy próbát, ahogy javasoltad, azaz a szobatermosztát jelét megszakítottam a visszatérőre helyezett csőtermosztáttal (brhw15)
1, Első körben csőtermoszát nélkül mértem, amit mértem, hogy legyen viszonyítási alap. A fűtővizet az 1-6 opcióból 3-as fokozatra állítottam, ami ezen kazán esetében a gyakorlatban kb. 50 fokos előremenőt jelent. A hideg rendszert így 28 perc alatt fűtötte fel 54,3 fokig, ekkor az égő lekapcsolt. 15 perc keringetés után (kijelzőn 40,5 °C) kapcsolt be újra az égő. Ekkor a kijelzőn meglendült a hőfok és mintegy 25 mp után le is állt az égő, majd 3 percig újra keringetett. Ezután 15,5 percet ment az égő 54,3 °C-ig, majd 15 perc keringetés. Ismét 25 mp égőüzem, majd 4 perc keringetés stb….azaz beállt egy 15 perc égőüzem 15 perc keringetés, fél perc égőüzem 4 perc keringetés ciklus.
Négy ilyen után abbahagytam ezt a kiváló időtöltést, illetve a fogyasztásból és a kondenzvíz mennyiségéből azt állapítottam meg, hogy 1,13 liter kondenzátum keletkezett 1 m3 gázfogyasztásra vetítve.
Másnap jött a partizánkodás. Feltettem a csőtermosztátot és belőttem, hogy az előzőhöz hasonlóan, kb . 54 fokos víznél szakítsa meg a szobatermosztát jelét.
2, Következő nap kipróbáltam így a mutatványt. Ekkor is hideg rendszerrel indult a folyamat, és kb. 28 perc alatt érte el a víz az 54 fokot. Ezután gyakorlatilag úgy nézett ki 1-1 ciklus, hogy szűk 9 percet állt az égő, bő 9 percet üzemelt. Az idő haladtával pár másodperccel mindig csökkent az üzemidő és pár másodperccel mindig nőtt a hűlés időtartama (gondolom ez így törvényszerű), amiből minden esetben 4 perc volt az utókeringetés, a többi pedig passzív hűlés. A kondenzátum mennyisége 1 decivel nőtt, azaz 1,23 liter/m3
3, Kipróbáltam azt is, hogy csőtermosztát beiktatása nélkül 4-es fokozatra vettem a kapcsolót, ami 61 fokos előremenőt eredményezett. Ez esetben 50 perc kellett az égő első kikapcsolásáig, majd úgy nézett ki egy ciklus, hogy 12 perces keringetés – 28 perces égő működés. Ez esetben az égő újra bekapcsolásakor nem lendült meg annyira a hőfok, hogy pár másodpercen belül leálljon. (bár, szerintem nem sokon múlott) Ennél a verziónál kereken 1 liter kondenzvíz keletkezett 1 m3 gázfogyasztásra vetítve.
A fentiek ismeretében az első verzió a legrosszabb ezt én is látom, de a másik kettő közül, mindent egybevetve melyik a kevésbé rossz? (még ha nincs is közöttük túl nagy különbség)
Alacsonyabb előremenővel érdemes-e egy próbát tennem? Mivel azt írtátok, hogy a radiátorok száma/mérete kevés/kicsi, így ezt nem forszíroztam.
Végül még egy kérdés… bár az elcseszett rendszerem árnyékában nincs jelentősége, pusztán csak érdekel.
Tudom, hogy a kondenzátum mennyisége sok mindentől függ, ezért nem mindig lehet belőle egyenesen következtetni, de azt nem tudom, hogy a kémény hossza érdemben befolyásolja-e a mennyiséget? Ez azért vetődött fel bennem, mert nálam 11,8 méter a teljes hossz tokkal-vonóval, ami gondolom nem átlagos. Van ennek valami előnye-hátránya az üzemeltetésre nézve? A kivitelezés hátrányait már ismerem. :)
Okés itt 12 év a megtérülés, valóban nem 5 sorry, de nem is 35, tök hivatalosan. Senki sem csinálná, ha 35 év lenne. (Ha meg magadnak meg tudod csinálni, akkor anyag, plusz pár sör a haveroknak és 4-5 év a megtérülés, mondjuk nikecellel)
Az ásványgyapot a padláson- amit aztán nem drága lerakni - valóban 4-5 év alatt megtérül. Erre jó a kalkulátor.
A nyílászárók megtérülése kérdéses, az veri a 14-15 évet nem vitás, de a komfort miatt nem jó egy huzatos ablak.
El kéne dönteni, melyik alternatív valóságban élsz, mert nem stimmel a matek. Gondolom, most valami homályos magyarázkodás jön, hogy vegyessel is fűtöttél. Értem én csak hát, akkor sánta a megtérülés számítása a szigetelésnél. Arról nem is beszélve, hogy az igazi ezermester anyagáron számol...
A zónaszelep: Arra való, hogy, mondjuk, akkor menjen fent a fűtésed amikor fent hideg van, és nem a lenti termosztát szerint fűti túl a lakást, vagy viszont De tudom nálad minden okés tehát nem kell. Egyébként linkeltem már anyagot, csak write-only -ban vagy.
Erre kell egy motor is, ami kinyitja, az kb mégegyszer annyiba kerül.
Ennél egyszerűbb és olcsóbb ha az osztóra raksz termofejet, amit a termosztát nyit és zár.
A termosztátot áttételesen kell érteni, (hátha smith figyel :-)) mert jobb ha van egy zónavezérlő ami fogadja a termosztát jelét, és az időzítve kinyitja a kört, majd beállítható idő múlva indítja a kazán, vagy tápszivattyút. (remélem adekvált voltam tanár úr..)
Nem tudom, mit kalkulálnak még mert saját magam csináltam. A nagymuteré megállt 430 ropiba, 3 éve. A festő elkért 80 ezret számla nélkül, a glettelésért, és a színezésért, amit megcsinált 3 darab hétvégén. Ez egy 120 nm-es ház, állványozni nem kellett. A szomszédomban csináltak egy állványozásost, az volt 800 ropi. De az a ház nem 100nm-es.
Én vettem egy állványt, mert jővőre kell, de nem volt vészes az ára, 100 alatt volt használtan, 8.0 m-es egy csomó kiegészítő cuccal.
Mire gondolsz hogy tudom?? Kritizálásra gondolsz? Mit kellett volna írjak ,hogy minden ok úgy?? Az Én padlófűtésem radiátorokról és törölköző szárítós radiátorok visszatérőjéről van letekerve ,max 30 c fokos lehet a víz ami a padló elejébe megy ! :-)
Az utólagos hőszigetelés nem olyan hogy belekalkulálják tervezéskor és a kivitelező felteszi még vakolás előtt. Úgy készülnek ezek az utólagos hőszig. kalkulációk mintha csak kádárkockák lennének a világon, 10x10 alapterület, csupa móka kacagás mert körülötte minden elfér, könnyen állványozható és persze minden szaki készségesen ad baráti árat is. 2500Ft/nm2 az azt jelenti egy 200nm-es homlokzatú házra hogy csak 500e a munkadíj, bruttó. Figyelembe véve hogy több ember több hetes melója, és feltehetőleg adóznak is belőle, nem fog éhenhalni véletlenül az a 2-3 szerencsétlen aki ennyiért elvállalja?
A valóság meg az hogy nálam pl ácsolt állvány is kelleni fog az egyik falon, a szomszéd fél méterre kocsibeállót épített a telekhatártól így ott is munkás / költséges lesz az állványozás, és hülye lesz bármelyik szaki olcsón vállalni mikor dögivel talál egyszerűbb melót a mai építkezési rohamban. Csupa költségnövelő tényező. Lábazatot is úgy kéne szigetelni hogy felvernek mindent, plusz itt van egy előtető amit vagy lebontatok és újraépítik, vagy körbeszarakodják hőszigetelésnek látszó valamivel.
A WinWattal számolt spórolás kb évi 100e forint nagyságrend az egyáltalán feltehető vastagságnál, a bekerülés meg nem tankönyvi fél millió hanem lesz az kettő is mire sikerül rá kivitelezőt találni, és örülhetek ha nem kell utána a fél udvart és kertet is újraépíteni. 10-15 év alsó hangon ami tankönyv szerint 10 éven belül mindig megtérül.
Az egyenetlen hőleadás miatt terveztem helyiségenkénti fűtést. Itt pedig bele is szaladtam, a gazdaságtalan üzem / kapcsolgatás témakörébe. Ezért megyek tovább a puffer esetleg hőszivattyús-hibrid irányba.
Te nem kérdezel, és még csak nem is olvasol. Erre biztatnálak... A többit meg már leírtam.
A végkövetkezés valószínűleg az, hogy szigeteld le a házat, és utána nem kell 40 fokos víz, és lehet lesz értelme a régebben taglaltaknak is, mint fűtési zóna, stb.
Nálunk valóban, jellemzően 23-24 °C a padló felületi hőmérséklete, 28-29 °C-os előremenő mellett. Ez nekem teljesen komfortos lenne, csak sajnos nem mindig egyenletes a hőmérséklete, főleg nem ebben az átmeneti időszakban. Ilyenkor nagyon keveset megy a fűtés, az októberi gázfogyasztásunk is 50 m3 alatt maradt (ebből a fűtésre kb. 35 m3).
A feleségem nagynénjénél pont fordítva van: szigeteletlen ház, régi padlófűtési rendszerrel. Ott ilyenkor szinte egész nap megy a fűtés, és - bár nem mértem, de - simán lehet 30 °C felett a padló hőmérséklete. Nekem ez már diszkomfortos. Ki is szoktam menni néha, kiszellőztetni a fejem, mert kellemetlenül magasnak érzem a szobahőmérsékletet, és túl száraznak a levegőt. De ők meg ehhez szoktak hozzá. A nappaliban, és a kisszobákban laminált padló a burkolat, ami - feltehetően a hőterhelés hatására - "felhullámosodott" (a dilatációs hézagok kialakítása nem maradt el).
A feleségem évtizedek óta cukorbeteg, neuropátiával, meg minden nyűggel. Az ő keringése megint máshogy működik, alig érzékeli a padló melegét. Nincs két egyforma ember. De összességében azért elmondható - és a gyártói ajánlás is az, - hogy a padló hőmérsékletét nem célszerű 28 °C fölé emelni.
Üdv ! Szerintem senki sem akarná/szeretné felveretni veled a padlófűtésed,csak más is olvassa a topikot, és annak lehet jó lenne ha elgondolkodna ,hogy van jobban kivitelezett padlófűtési rendszer ,ami nem kíván 40-45 c fokos előremenő vizet a jó/elégséges komfortért!:-)
Azt csinálsz amit akarsz. Neked jó, nekem jó oksa?
Ezt hagyd már abba, mert hülyeség:
" 40 fokos fűtővízzel ahol padlófűtés van a 80% ilyen vagy ennél melegebb vízzel fűt."
Figyelj, Nem. Ahol jó padló fűtés van, jó szigetelés van ott hoszonfokkal fűtenek. Ezt értsd meg. Ennyi. Ne propagáld a hülyeséget.
Én olvasom is ezt a fórumot, kb 2007 óta. A teljesség igénye nélkül:
- Joe 33 fokkal radiátoros rendszert fűt
- Petya 23-24 fokkal padlót fűt
- Nihili 26 fokkal falat fűt
- Te meg 40-45 fokkal...hát
Te vagy a fórum történetében az első, aki határozottan büszke arra, hogy energiapazarló módon fűt, és ezt népszerűsíti is.. Majd ebből levezetve kijelented, hogy nem kell tervezés, meg számítgatás, mert az jó úgy. Aha neked, hidd el egy jó rendszer nem így működik, érveid nincsenek, csak kinyilatkoztatásaid, padlófűtés, puffer, zónák, kapcsolgatás..stb témákban, úgy nyilatkozol a kazánról is mintha évek óta állítgatnád, hány szezonon vagy túl? Ja, hogy egyen sem... Nem nagyon láttam konkrétumokat, miközben itt van Pl Petya ugyanazzal a technikával kb 10-szer többet tud erről az egészről mint Te. Ezek az észrevételeim vannak, már megbocsáss.
Maradjunk annyiban, hogy ahol a 23 fokos padló hideg, ott komoly bajok vannak. Szigeteld le a házad, és ne propagáld a 40-45 fokos fűtővizet a padlóba, hidd el ez nem fényes... főleg nem követendő.
Szerintem nálad egy dolog a biztos. Az a változás. Ha nincs lehetőség egyben korszerűsíteni, akko az azt jelenti, hogy terveid szerint a ház folyamatosan javulni fog.
Ehhez olyan rendszert válasz amit testre lehet szabni, és képes leszel folyamatosan a vélhetően egyre csökkenő hőigényhez igazítani.
A radiátor helyett nézzél meg pár fan-coilt is. Ha belefér, egész jókat lehet kapni, nem sokkal komplikáltabb mint a radiátoros fűtés, és 35 fokkal elvan. Ehhez válassz egy fűtőkazánt, pl Immergas vagy Aristont, rakjál mellé egy indirekt tárolót, és kész is vagy.
Amíg nincs kész a szigetelés addíg a fan-coil elketyeg 50 fokon, ha meg kész van akkor vedd le 35-re. További előnye, hogy hűteni is lehet vele, megspórolod a klímát. (kell egy kút, meg hőcserélő)
Ha hőszigetelés is tervben van, akkor még inkább keress egy jó épületgépészt, aki csinál a tervezett paraméterek alapján egy hőmennyiség számítást. Ha ez megvan, sokkal könnyebb lesz kazánt is választani.
Amennyiben beépített tárolós kazánt szeretnél, a zeus nem rossz a 3 kW körüli minimum teljesítménnyel. A másik általad említett kazánnál (Bosch), ott a minimum teljesítmény több,
mint a duplája az Immergas-hoz képest, az azért szerintem nagyon sok, szerencsétlen kapcsolgathatna az átmeneti időszakokban szépen...
Hat tok jo, so mindent irtatok, bar ahhoz, hogy milyen kazant vegyek, meg nem kerultunk kozelebb.. :)
Par szo a szigetelesrol: A futes korszerusitest tavaszra tervezzuk, iden meg nem koltozunk, novemberben mar nem fogunk bele a dologba. (addig van hol lakni). Ugy tervezem, hogy jovo oszre (szeptember-oktober) jo lenne, ha osszejonne a szigeteles ara is es akkor a kov. teli szezon mar uj futessel + szigetelessel indulhatna.
Tudom hogy van bypass cso a cirkoba, mikor darabokra szedtem, feltunt.
Ez egy nudli csodarab az eloremeno es a visszatero kozot kb. 3-4mm belso atmerovel.
Annyit tudok mondani,
eddig a legelso, es legmagasabb radiatorom, ami egy torolkozoszarito a furdobe, 4-5 heti futes utan kezdett kicsit bugyogni, ilyenkor egy szisszenesnyi levegot kiengedtem es megint jo volt.
Most ezt 2 naponta meg kell csinalnom, hogy ennyi levego honnan lesz, kavitaciobol vagy mibol aztnem tudom, de azota van ez miota a zonaszelepeken kicsereltem a termomotorokat es a szivattyu naponta kb. 30-40 szer visitva megy felpercekig.
Van ilyen, de van áramlásmérőd, így tudod, hogy mennyi megy át egy körön, sőt azt is látod, ha valamelyiken dugulás van, és nem megy. Szóval a jó osztógyűjtőn van térfogatáram mérő. A jó fűtésrendszerben sok ilyen apróság van.
Pl szigetelt csövek, nemcsak a réz, hanem a padlóban a műanyag cső is a fűtendő helyiségig szigetelt, a válaszfalaknál nyílászáróknál peremkör is tervezve van stb stb. Apróságok amiknek a végén 27-28 fokkal meg lehet hajtani úgy egy felületi fűtést, hogy stabil 22 fok legyen a szobában.
A leírás szerint a körök egyformák, ez esetben a kazántól távolodva csökken a tömegáram, nemde? Persze ha a harmadik csak fele mint a többi, akkor az lesz a legnagyobb majd az első . a második, stb. A lényegen nem változtat.
Szabályozni azért érdemes, mert az eltérő körök, eltérő teljesítményt adnak le. Az osztón az első körökbe megy a legtöbb szufla, és a végén a legkevesebb. Ezért ezeket illik beszabályozni. Nekem a padlófűtés körei 100 méteresek. 27 fokos előrmenő bőven elég. A beton tömegem hasonló, nem értem továbbra sem minek a 45 fok. Sőt kifejezetten idegesít. Ha minden úgy van ahogy mondod, kb 30%-al kevesebb energiával nálam ugyanazt a komfortot hozza. Tapasztalat! Ráadásul felületfűtésnél, jó 1-2 fokkal jobb a hőérzet, mint radiátorosnál.
45 fokos előremenőnél vége van a civilizációnak, mert akkor odakint -50 fok van, bent nálam. meg 20, és megy az összes létező fűtésköröm, padló + fal.
Lehet, hogy a köreid szabályozatlansága. Osztó - gyűjtő milyen van? Szivattyú? Keverő zónaszelep stb?
Földszint nagyrésze szürke solymári cső, kisebb része új, átlátszó oxigéndiffúzió mentes elvileg.
Tetőtér szintén.
Szürke solymárit egy olyan fűtésszerelő rakta, akit elzavartam, be is pereltem, pert megnyertem fizetett mint a katonatiszt. Az elbaszott részt egy normális fűtésszereló, / azóta is azzal dolgoztatok/ rakta újra.
A földszint egy részét újracsináltattam, mikor a fürdőszoba felújítás volt, sűrűbben rakattam, minthogy a fűtésszerelő szerette volna :)
Körök átlagban 60-70 méter hosszúak.
Mit kell szabályozni? megy mind egyszerre oszt meleg van. :) Mindenhol egyformán. Ajtókat nem zárogatunk, elvégre nem börtönben lakunk. :)
Szeretem ha meleg a padló, de mérve 28-30 foknál nem melegebb.
Régi helyen 5 cm szigetelés van alatta, ahol újonnan csináltunk, nem szedtük fel a régi szigetelést, hanem még tettünk rá 2 cm-t.
Viszont az egész alsó szint 1 szoba kivételével újra lett burkolva, és hogy ne legyen szintkülönbség ahol nem szedtük fel a padlófűtést az kapott még + 2 cm betonréteget.
A 100 alatti szerintem nem ritkaság. Az enyém 80-85 körűl van, de van itt a fórumon ennél is jobb. Nálam 38-as tégla + 20 cm eps, 3 rétegű üvegezés, szerencsésebb benapozás, 40 cm szálas az ég felé. Padlóban 5-8 cm szigetelés. (ez utóbbi, és a ház alakja, elhelyezése, földrajzi helyzete nem ideális - fagyzugos helyen egy völgy melleti ház, elég szeles helyen)
Na nézzük csak ! Jó 15 éve , amikor először keveredtem erre a fórumra valaki bedobta, hogy első közelítésben gázfűtésnél lehet a következőképpen minősíteni .
5 m3 gáz / lakásm3 / szezon a standard. Ami ennél kisebb az jó, ami nagyobb az kevésbé-
tegyük fel ,hogy a belmagasság 3 m , akkor 1 nm az 3 lakásköbméter, azaz a bedobott 20 /3 = 6,6 m3 / szezon valamivel az ideális felett van, rossznak azért nem nevezhető.
Amúgy az igazí minősítések a kWó/nm / szezon - ban számolhatók.
állítólag a p. házak értéke 15 kWó/nm/szezon ( mondjuk kevés ház tudja ezt )...... a Mo. átlag úgy 200 kWó/nm/ szezon..
A jó házak bőven a 100 alatt vannak. Az érdekeltségemben tartozó házak és lakások értékei 140 , 120 100 és egy olyan 180 kWó/nm/szezon értékű kis, egyedül álló házacska.
A legjobb a durván 100 kWó/nm/szezon értékű, az egy társasházi lakás, majdnem körbe fűtve és felül szigetelve.
Volt szerencsém ilyesmiket számolgatni. Van aki erre építve szertett volna kazánt építeni, ha jól tudom nem kevés támogatást is kapott hozzá. Igazi szélhámos.
Nálam ugyan nem 7 éve, hanem 24 éve lett az első gázos radiátoros fűtésem megvalósítva.
Gázterv az nyilván kell. Elvileg fűtésiterv is. Na szóval a gáztervre rá kell írni, hogy milyen és mekkora a kazán.
A tervező kapásból ráírta ,hogy C24 - csak fűtésre, mert melegvíz mással ment már régen.
Mondja z illető tervező , hogy írjam alá mint megrendelő. Mondtam javítsa ki c12 -re, néz néz nem akarta elhinni, hogy valaki beleszól a munkájába. És hogy alaírat velem valamit. mondtam a tervet aláírom, ha a c12 lesz rajta. sajnos ez is egy túlmértezett készülék, de hát ekkor ez volt csak apiacon. Egyébként 95 nm,
közepesen szigetelt kéró.
Sajnos a radiátoraim egy hajszállal alultervezettek.
Korábban divat volt nagy kazánokat felrakni és szűkös radiátor felületet kialakítani
Na igen, 7 éve fsz +tetőtér új fűtési rendszer kialakítására (A+ os 130nm ház), az alábbi javaslatot kaptam, nagyvonalakban: 26kw os kazán, mert a "kisebb nagyon lassan fogja felfűteni a 300l es tárolót" (HMV), kétkörös fűtési rendszer, lent padló+ fent radiátor.
Na ebből lett (saját megfontolásból), 14kw os kazán (mert nem volt kisebb hazai engedéllyel, reális áron), sajnos maradt a kétkörös rendszer....
Amit ma másképp csinálnék: egykörös rendszer, mindenhol padlófűtés (vagy emelet marad radiátor tűlméretezve thermofejekkel). Így valószínűleg egyszerűbb és sokkal olcsóbb lett volna a rendszer, ráadásul nem is kapcsolgatna annyit a kazán. (Bár most sem kapcsolgat, mert némi (több évnyi! :) )kísérletezgetés után sikerült nagyjából "belőni" a rendszert...
/Amit megspórolhattam volna: spec. vezérlők a két körhöz, keverőszelep+motoros vezérlés a padlókörhöz, hydrováltó, 2db alpha2 szivattyú, megannyi szerelvény és munka...
Szóval ha most csinálnám, csak padlófűtés lenne keverőszelep, és plusz szivattyúk nélkül. Persze ehhez nem árt ha a kazán beépített szivattyúja megfelelő (esetemben legalább: 1000l/h) vízhozammal rendelkezik./
De a kérdésre a válasz:
Igen kell egy JÓ épületgépész, akinek az elméleti tudásán túlmenően van némi gyakorlati tapasztalata is...
"Tehát szerinted az éves hűtési idény hossza = egy év - a fűtési idény hossza." Szerintem elméletben igen. Gyakorlatban meg nem. Te nyilván nagy matekos vagy, légyszives fejtsd ki a véleményedet ez ügyben, hadd tanuljak, lehet mást is érdekel a dolog.
Nekem is ki van számolva a primer ENERGIAigényem a TNM rendelet alapján, de most azért vampywiz17fórumtag házáról beszélünk.
Ha nem tudod, hogy mi az az A/V arány (A: Fűtött épület(rész) térfogatot határoló összfelület, V: Fűtött épület(rész) térfogat) és miért fontos az energetikai tanúsítványban, akkor elbeszélünk egymás mellett.
Szerintem rossz topikba írogatom én ezeket az észrevételeket...
És az sem mindegy, milyen szaki és hogy tippel :) Ha jót fogsz ki, keni-vágja, hogy az adott környéken az adott időben miből építkeztek...
A kazáncsere kapcsán olyan szakit találtunk, aki kente-vágta, hogy mit hogyan építettek a környéken, elmondta magától ugyanazt a rétegrendről, amit az eladótól hallottam anno.. és kicsit pontosabb hővezetési tényezőkkel számolt, mint az adásvételhez kapott számításban volt... (Volt menetközben egy másik változtatás is, kellett új tanúsítvány)
Az egész energetikai kalkulálgatás egy szemfényvesztés ebben a formában. Kijön a szaki, ránézésre megtippeli mi a rétegrend és benyomja egy kalkulátorba. A semminél azért több, de a valósághoz nálunk pl nem sok köze volt.
Mert csak a pontosan ilyen A/V arányú épületekkel teszi összehasonlíthatóvá.
Azonos alapterületű és megegyező besorolású épületek éves primer energiaigénye között több, mint kétszeres különbséget enged meg a vonatkozó TNM rendelet az A/V arány függvényében (110 - 230 kWh/m2a)
Ezért én a konkrét besorolást simán csak szemfényvesztésnek tartom...
A fűtés-hűtés témához: kicsit tovább gondoltam. A szigeteletlen padlás simán 50 fokos tud lenni, a szoba meg 30 fok alatt marad, feltehetően azért, mert elválaszt a forró cserepektől pár réteg, köztük hőszigetelés is. Mivel nemcsak a környezeti hőmérséklettől de a túlhevült cserepektől is védenie kell a tetőtéri hőszigetelésnek, úgy érzem ezzel a gondolatmenettel is mellélőttem. Mindenesetre a házzal való ismerkedés nem árthat (ugye?).
A lényeg az lett volna a mondandómban hogy a ház lakva ismerszik meg. A hőszig kapcsán: a fűtési határhőmérséklet alatt fűteni, felette hűteni kell. Ha csökkented a határhőmérsékletet, akkor nagyobb lesz a hűtési igény, szerintem ez vonatkozik a tetőtérre is. A fóliák feltételezett meglétére hiába gondolok, nem tudok rájönni mi közük van nekik a nyári túlmelegedéshez.
A plusz szigetelés miatt miért is romlana a nyári túlmelegedés kockázata?
Erre vázolj már, légy szíves, egy gondolatmenetet.
(Arra előtte gondolj, hogy a lakott tetőtér (ferdefal és a födém is) már most el van zárva a külvilágtól egy párafékező és egy páraáteresztő fóliával. Az átszellőztetett tetőhöz nem kell szellőzőcserép, a gerincnél az eresz alatt beengedett levegő a kúpcserepek megfelelő elhelyezésével tökéletes átszellőzést ad.)
kb. 50 nm ferde tető (10 sm URSA, rétegtervi U = 0,34), 55 nm lehűlő fődém a padlástér felé (10 cm URSA, rétegtervi U = 0,35), kb. 16 nm parapetfal (külső térrel határos térdfal) szigeteletlen (Rétegtervi U = 0,43).
Lent:
100 nm szigeteletlen külső fal (Rétegtervi U = 0,43), 80 nm hideg/meleg padló (Rétegtervi U = 0,83-0,85, vonalment 1,20)
Konvektorok, átfolyós gáz-vízmelegítő, Éves primer energia felhasználás számított: 202.97 kWh/m2a
(Besorolás, ami energiafogyasztásilag majdnem irreleváns az A/V skálázás miatt: FF)
Ha ilyen friss vétel, én a helyedben várnék egy kicsit. Nézd meg először hogy muzsikál az a ház, sok bosszúságtól kíméled meg magad ha nem rontasz neki lendületből azonnal. Pl nézd meg nyáron milyen lesz az a tetőtér. Nem látok szellőztető cserepeket, lehet ezermcsillió fok lesz a tetőtérben, rárakod a +10-20 centi paplant hogy télen ne fázzatok, aztán nyáron lesz végetek a végén... :) És a becsült felújítási költségek eléggé szűkre vannak szabva szerintem. Csak a fűtésre számolhatsz kb 2m-t, minden másra marad 2m, soványka. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megtérülés is sz*rabb, mint a számoló kihozta. Nyilvánvaló egyébként hogy a 35 éves megtérülés egy vicc, az alatt nemcsak a fűtést kell kompletten újraépíteni majd (elég nagy valószínűséggel), de az utólagos hőszigetelések várható élettartama sincs meg 35 év. Azaz ez egy negatív hozadékú beruházás lenne így, korábban kell újra költeni rá mint amikorra megtérülne.
Amire eekeili gondolt az az, hogy egy tipikus padlástér beépítésnél a padlásfödém (tetőtér és a padlás közötti födém) a ferde falak miatt nem túl nagy, mondjuk kb. a 50-60 %-a bruttó alapterületnek.
A ferde falak, térdfalak szigetelése viszont már nem az a kategória, hogy feldobok X-szer 10 cm közetgyapotot. Az már egy egész nagyságrenddel drágább művelet.
Meg amikor elromlik, nem mindegy hogy másnap jön a szerelő, vagy egy hét múlva az ország másik feléből, ráadásul kiderül, hogy ilyen alkatrészük nincs stb.
Ha átépíted a kuckót, csinálj felületfűtést. Minél alacsonyabb vízzel fűtve lehet kimaxolni az energiaveszteséget. Ehhez 0,2 k-s vagy az alatti szerkezet kell. Ez ma már nem megfizethetetlen. főleg ha magadnak csinálod.
A padlásfödém +üveggyapot hőszigetelését csináld meg elsőnek, ez a legolcsóbb és sokat hoz. +10cm-t ír, de +20at is nyugodtan felrakhatsz.
Illetve nagyon elgondolkodnék hogy a fűtés korszerűsítésre félretett pénzt inkább fal szigetelésre kellene költeni, sokkal többet takarítasz meg vele mint szigetelés nélkül kondenzációs kazánnal.
Valóban, ez is lényeges szempont tud lenni, engem jelentős mértékben befolyásolt a választásomban.
Sajnos a kondenzációs kazán beüzemeléshez tényleg sok szaki kell, egyelőre bő hónap csúszásban van a projekt... Remélem pár héten belül be tudok számolni arról, hogy mik a tapasztalataim :)
A vegyes tüzelésnél meg a hagyományos gázkazánnál a maximum teljesítménynél a legjobb a hatásfok, minél kisebb a teljesítmény, annál rosszabb. Persze, hogy szakaszos fűtés volt :)
A kondenzációs gázkazánnál a kondenzáció miatt ez nincs így, töredékteljesítménynél a legjobb a hatásfok.
Engem konkrétan a szervizes ember riogatott azzal, hogy a kapcsolgatás így nem jó, úgy nem jó, és ha 3 éves korában panelcserés lesz, nem szeretne nekem mentegetőzni, így inkább ne buzeráljam a kazánbeállításokat, se a buszos vezérlést ne nézegessem ha nem muszáj.
A másik ok amiért a folyamatos üzemet említettem az az, hogy tényleg számít nekem, aki panelkomfortból jöttem konvektoros házba. Ha fél óráig nincs keringetés, a lehűlő radiátorokkal elveszik a hőérzet. Így több tized fokos hiszterézisű termosztáttal kapcsolgatni nem jó, mert akkor hosszú kihagyások vannak és nem is az a pár tized levegőhőmérséklet változás, hanem a megszűnő hősugárzás tesz be igazán. Ha meg kicsi a hiszterézis, vagy pláne ha folyamatos a szabályozás, amit pl a gyári vezérlők tudni szoktak, akkor meg nagyon nem jó ha a vezérlő folyamatosan kéri a 30 fokos vizet, de a kazán vért izzad hogy 40 fok alatt tudjon maradni. Hamarosan túlfűt, a vezérlő meg csak néz ki a buta fejéből, és vagy a kazán maga adja fel előbb, vagy a vezérlő lövi le hogy aztán hamarosan újra megpróbálkozzon. A hőszigeteléssel lesz kerek a történet egyszer majd, ha nem hidegek a falak, az sokat segít.
Felújítás előtt áll ezeket a szempontokat is érdemes számba venni szerintem.
Annyit korrigálnék, hogy annak ellenére, hogy 130 nm -es a ház és szigeteletlen az energetikai jellemzői nem annyira rosszak mint egy földszintes ház.
Feltételezve, hogy a földszint 65 nm tetőtér szintén 65 nm így valamivel jobb lehet mint a teljesen földön lévő. korábban írtad számolgatod a térfatot, hát számold. csak annyit a tetőtér térfogata kisebb mint a földszinté.
Tehát jöhetnek az adatok / -légtér m3 , felsőrész hőszigetelés vastagsága és a tanúsítás.
Vélem ,hogy 17 éve csak nem engedtek azért gyenge házat építeni - hőtechnikailag !
Hasonló házban élünk, -15 fokban 15kW hőigényt számoltam. 3.5kW-ig lemoduláló kazán mostanság ért el a határra, hogy a napi átlag 6 fok körül van. Még nincs rendesen beszabályozva, de egy 7 kW-os lényegében soha nem tudna folyamatosan üzemelni, még a téli hónapokban sem. Pedig egy ilyen rosszul szigetelt házban jó a folyamatos üzem ahhoz hogy legyen valamicske komfort. Kevéssé tudományos saját tapasztalat. Azok a határhőmérsékletes grafikonok nem rosszak azért, meg lehet tudni belőlük milyen kicsi a hideg napok aránya. De nyilván trükközéssel, felületfűtéssel vagy pufferrel is lehet operálni hogy a korlátok hatását csökkentsük.
Hőszig kapcsán: a konvektorok körül nem lehet csak úgy hungarocellel, és később foldozni kell korszerűsítés után. Ablakcsere is hőszig előtt célszerű, és azzal együtt már többe kerül mint csak a fűtés. Komfortnövelési célból előrevehető a fűtés, de megtakarítani inkább mással célszerű megpróbálni.
a vacak termoelektomos motorok 5 évet bírtak ki, most ősszel a fűtés indításnál 2 megadta magát(rosseb essen beléjük, ezek úgy döglenek meg hogy átütnek zárlatba, és azonnal elviszik a zónavezérlőbe a triakokat is magukkal) úgyhogy vettem rögtön 3 darab újat.
DE ezek más gyártmány, sokkal gyorsabbak, a régiek 3-3,5 perc alatt zártak le, az újak meg 2 perc alatt. és szembesültem az eddig ismeretlen utókeringetési problémával.
A zónavezérlő házi gyártmány, én barkácsoltam és nem olyan könnyű beleapplikálni a 3 darab késleltetőt. Mivel 3 kör, 3 szobatermosztát, 3 késleltető.
Ezért tettem fel a kérdésemet, a legegyszerűbb lenne a cirkót átállítani 2 percre de nincs benne ilyen lehetőség ezekszerint.
Én azt tanácsolnám, a központi fűtésre szánt összegből inkább minél hamarabb, akár holnap kezdjetek hőszigetelni.
Azonnali megtérülés még a konvektoros fűtésnél is.
És ha majd összejön a pénz, akkor fűtéskorszrűsíts. Sokkal jobban jársz.
Saját példám is igazolja ezt,
9 éve vettünk egy lepukkant romhalmaz családi házat (kényszer volt, nem ragoznám most).
Első tél, az éves gázszámla 420 ezer volt. Nem elírás, négyszázhúsz ezer.
Tavasszal az első dolog, a ház 3/4-e 10 centis Dryvit, a nyílászárók felének a cseréje (ennyire volt keret).
Következő tél, hoppá, a gázszámla "csak" 330000.
Egy év múlva maradék nyílászárók cseréje (a bejárati ajtók kivételével mindenhova bontott termoablakokat tettem, újra nem volt pénz, de ezek is több 100%-al jobbak mint a régiek) és az egész padlásfödémre felkerült 10 centi kőzetgyapot.
Ez volt a leglátványosabb, az éves gázszámla lesett 220000 forintra. Ugye a kevesebből nehezebb többet lefaragni, pl. egy F házból könnyű C Vagy B házat csinálni, de B ből A-t rohadt nehéz. Mint a Skoda tuning, 50 lóerőből simán lehet 80-at, de a 90 már nehéz, elérted a határmezsgyét.
Itt a ház elérte a határait, így újabb 2 év múlva a fűtést cseréltem ki korszerű kis víztömegű hőleadókra, újracsövezve, és a 30 éves gázkazánt leváltottam egy kondenzációs cirkóra (természetesen kéz alatt véve használtan).
Itt is szép ugrás volt a gázszámlába lefelé, de nem a bekerülés arányába, 180000 körül állt meg évente.
Ezután már csak egy barkácsolás volt, mivel 3 generáció lakja a házat, más-más munkabeosztással és téli meleg igénnyel, kialakítottam 3 zónásra a fűtést, így mindenki a saját életvitele és hőigénye szerint állíthatja a fűtését. Ez a projekt évi 10-15 ezret hozott még.
Így lett a 420 ezerből 160-170 ezer körüli éves fűtésrezsi.
Ebből az ingatlanból többet kihozni nem lehet, vagy csak irreálisan nagy ráfordítással, 15-20 év megtérüléssel, úgyhogy így marad. Amúgy egy vacak 100m2 körüli 1927-ben épült, és hozzátoldogatott putriról van szó.
A szigetelés és nyílászáróprojekt a haszon kb. 70-75 százalékát hozta, a bekerülési költsége pedig a fűtéskorszerűsítés árába van kb, vagyis ugyannnyi pénzből a szietelés többet hoz, úgyhogy szigetelni, ablakozni, és utána törni a fejet a többin.
Pláne nálad, egy mezei téglaépületet a Jóisten pénzéből se fűtöl ki gazdaságosan, hacsak nem vegyeskazánozol és lopod/kapod a tűzifát.
De ez is csak gazdaságos, a pénztárcádnak, de nem takarékos.
Miért nem késlelteted a zónákat? A termosztát, előbb kilövi a kazánt, indítja az időzítőt, ami 3 perc múlva elzárja a zónaszelepet. A kazánhoz meg nem kell nyúlni... Félreértettem valamit?
Írtam az okát, zónázva van a házam, 3 kör, amikor aszobatermosztát kikapcsol, a zónaszelepek 2 perc alatt zárnak le, a kazán 3 percig utókeringet, ezáltal a szerencsétlen szivattyú zárt körökre dolgozik 1percig. Termeli is a buborékokat rendesen.
Nem szeretnék bypasst beépíteni, a legegyszerűbb lenne (ha lehetne) levenni 2 percre az utókeringetést.
Nem hőfokra megy, megmértem többször is, ha csak 2 másodpercre indítom és 22 fokos a víz, akkor is ugyanaddig keringet mint 60 fokos víznél.
Pontosan 2 perc 55 másodpercig.
Mindegy, megoldom egy időzítővel, de azt végképp nem tudom, ha 2 perc múlva lekapcsolom a szivattyúját egy relével, nem áll ki valami hibára, nézi esetleg a szivattyút? Mert akkor nem jó ötlet.
a haz nincs szigetelve, jelenleg sajnos nincs is ra keret, de tervek vannak erre is vonatkozoan.
A hazat most vettuk, jelenleg konvektoros futes van, ezt "modernizalnank" kozponti futesre. Anyaga a Haznak B30-as tegla, 17 eves a haz. Ketszintes, ahogy mar irtam. Energiatanúsítvány keszult rola, azt esetleg tudom linkelni, ha setit.
Ugyanezt végigjártam. Ariston lett a vége, a vezérlése a legfejlettebb, a modulácíója a legjobbak egyike, az ára a legolcsóbb, hőcserélője rozsdamentes 1.4301.
Belekötni ér, de előtte mindenki gondolja végi, hogy ez egy nem szakmai személyes igény alapján 1 nap alatt összedobott kis kalkulátor, ami nem univerzális és főleg csak a kazán hőleadó rendszertől függetlenül számolható üzemidejének a szemléltetése céljából készült.
Ne csak egy gépész tervező segítségét kérje, hanem beszéljen legalább 3-4-gyel!
Emellett kérdezzen meg 3-4 független gázkészülék-szerelőt, 3-4 fűtésszerelőt, olvasson át 3-4 témába vágó fórumot, majd a szélsőértékek figyelmen kívül hagyása után vonja le a saját következtetéseit, majd döntsön saját belátása szerint.
Azt gondolom, hogy erre az összesre egyben egy normális gépész tervezőnek van rálátása, aki a kivitelezést is szokta követni, van hosszútávon visszajáró ügyfélköre visszajelzésekkel, stb.
(Amikor tervezőről és tervről beszélsz, akkor ugye nem a gázterv elkészítésére gondolsz, mert azt valóban "bárki" megcsinálja és engedélyezteti, de ettől még nem biztos, hogy jól tud kazánt kiválasztani.)
Egyébként az neked egy definíció, hogy 130 nm-es lakás? Ehhez jár sztenderd hőigény és sztenderd hőleadók és sztenderd HMV? Vagy milyen gondolatmenet mentén sejted olyan egyszerűnek ezt a feladatot?
Kazán kiválasztás = (Kazán max. teljesítménye) >> (ház hőigénye -13 °C külső hőmérséklet mellett) és kész, a HMV is pipa?
Első nekifutásra az látszott, hogy túl kevés paraméter figyelembevételével próbál operálni a kommentelő, ezért felhívtam a figyelmét, hogy ha ilyen egyszerűen kezeli a helyzetet, annak rövid távon sírás lehet a vége. Azért ajánlottam BESZÉLGETÉSt, hogy talán egy értelmes gépész rávilágít a kiválasztás több aspektusára is, melyek figyelembevételével talán már önmaga is jól fog választani.
Új építés, vagy volt már eddig gázkazán? Mert ha volt, akkor a gázfogyasztásból jól lehet saccolni a hőigényt, persze csak ha közben nem volt szigetelés.
Pont rossz oldalról közelíted meg a dolgokat. (tudatos) Kazáncsere úgy kezdődik hogy mekkora a kb hőigény, mik és mennyi a hőleadó rész. Aztán ezek ismeretében lehet nézni hogy melyik márkából mi felel meg. Persze úgy is lehet hogy csak felpattintja’ az ember a Bosch-t, aztán meg lehet visszajönni a topicba hogy 0c-ban is csak kapcsolgat...
Nem azzal volt gondja, hanem hogy nem lehet beállítani 22,3-ra vagy 22,7-re , csak 22,0-ra, 22,5-re és 23,0-ra. A beállításnál van az 5 tized, nem a mérésnél és kijelzésnél.
A teljesítmény dolgot azert írtam , mert meg nem számoltam légtérfogatot, így a teljesítményt sem tudom beloni. Elso körben az erdekelne, milyen markakat erdemes nezni es azon belul milyen tipusokat.
Ok, nem is félek tőle, csak gondoltam valaki látott-szerelt már ilyet, és megkönnyíti a dolgom a válasszal.
A szóbanforgó cirko pár éve került hozzám használtan, darabokra szedtem, mindent kitakarítottam benne, nem "rettenek" el egy kis potitekergetéstől. :-)
Amúgy a gépkönyv a potikról igen "részletesen" ír:
"az egyik potenciométer gyárilag van beállítva, a másikat nem használjuk"
A harmadik a maximális teljesítmény beállító. Ez egy igen részletes, pontos, kimerítő leírás... :-)
Köszi, átállítottam on off ra a 4.2.1.et Az autó módót nem tudom aktiválni! Hiába nyomom.Nem jelenik meg a kijelzőn. Valahol mintha azt olvastam volna, hogy az csak belső és külső érzékelő esetén működik de remélem nem így van. Remélem tudtok tippet adni az AUTO gomb aktiválására is én is szeretném használni, lehet ,hogy valamit még állítani kellene?A külső érzékelőt látja a kazán mert írja a külső hőmérsékletet és elég pontos is.
Saját tapasztalat. Hívtam szakembert, Radiant kazánhoz. Nem tudta beállítani. Hazaküldtem, 1 db csavarhuzo, 15 perc türelem és tökéletes lett. Tekergetes előtt jeloltem m-hol állt. Kipróbáltam mit állítanak a potik. Ennyi. Megölni, robbani nem fog rögtön. ;)
A legjobb termosztát: veszel egy alap, buta termosztátot, legyen 0.1-0.2 fok körüli hiszterezise. Tegyél a szenzor alá, kb. 0.5cm-re egy 430kOhm-os ellenállást, ami a kazannal egyszerre dolgozik. Tökéletesen tökéletesen kiegyenlíti az egyébként előforduló hoingadozasokat. :)
- az, hogy a NVA mit állapít meg, és mennyit raktak zsebre az két igen keményen eltérő dolog. Általában a töredékét, mert színlelt üzletek vannak a háttérben.
- Általában akire ezt ráverik, az többet kap mint a viszkis nyugi. :-)
Van ismeretségben akinek addíg járt a korsó a kútra, amíg aztán a magánrepülővel járok, az isztriai nyaralóba X6-ból is egy marék, életmódból, most egy sitten rohad, és nem is mostanában jön ki. Az asszony meg a két gyerek, meg ment a panelba anyuhoz... Nem éri meg, egyorrúként, nem a királyi elithez tartozva ez túl nagy reszkír. Hidd el nem fent szeretik a konkurenciát. :-) Ha az ember drogot árult volna kevesebbel megússza, mint a nyakába pakolt 4,5 milliárdos költségvetési csalást. Jó fejek voltak a 7 évvel...és teljes vagyonelkobzással, minden ment a levesbe.
A szobatermosztát, ariston buszos termosztát, tehát az nem kell neked. Állíts on-off termosztátot, az Autó módban figyelembe veszi a külső hőmérsékletet. Ehhez nem kell mást tenned, mint beállítani a fűtőkörben, hogy milyen görbét vegyen figyelembe. Ott a külső hőmérséklet függvényében beállítja az előremenő hőfokot.
Sziasztok. Bocs, hogy félbe szakítom a az adózás és vállalkozási beszélgetést de Kérnék egy kis segítséget, AGPE kazán a beállítás4.2.1nél irja a kézi könyv a 4=környezeti érzékelő+ külső érzékelő,ez oké DE a kazán menüje erre azt Írja szobatermosztát + külső érzékelő. Melyiknek higgyek? Nekem külső hőmérséklet érzékelő és belső on off termosztátom van,hova állítsam ezt a paramétert. Más! Alacsony hőmérsékletre van állítva a kazán, meredekség 1, Párhuzamos eltolódás 6, az én olvasatomban ez azt jelenti, 45+ 6 fok de a kazán csak 45 ös előre menővel üzemel .Lehet, hogy rosszul gondolom? Köszi előre is a segítséget!
"a kaposvári székhelyű, fa, építőanyag és szaniteráru nagykereskedelmére alapított Anker Plusz Kft. áll, amelynek két évnyi működéssel sikerült összehoznia 4,7 milliárdos adóhiányt. (A vele szemben kiszabott bírságok és kamatok összege további 7,5 milliárd forintot tesz ki.) A céget 2014 márciusában alapították, a tevékenységéről azonban nem szolgáltattak adatot, a bíróság 2016 áprilisában megszűntnek nyilvánította és elindult a kényszertörlési eljárása."
Abból ritkán lesz tízmilliós autó... Leáldozóban van az a szemlélet. Felénk sorra zártak be a kisboltok a NAVos pénztárgép megjelenése óta. (Végigsöpört a falu maradék kereskedelmi egységein egy 27%-os áremelés, ami sokat elmond, az adózási morálról...) Én sosem foglalkoztam ilyesmivel, az iparban pedig elég régóta nem dívik a bevétel eltitkolás. Kicsit lehetett csibészkedni a kiadásokkal, de manapság már az sem éri meg. Legálisan is ki lehet venni értelmes keretek között a megtermelt jövedelmet.
Sziasztok, 10 éve körüli Saunier Duval ECOSY F 28 E AS kondenzációs cirkó, lehet ennél valahogy állítani az utókeringetési időt? Gyárilag 2,5-3 perc körül van, nekem 2 perc kéne.
Ez még nem menüs, 3 trimmerpoti van a vezérlőbe összesen,
1 a max. modulációt állítja, a másik kettőről a gépkönyv mélyen hallgat, nem akarnám így tudatlanul babrálni.
Voltam, tudom hogy nem egyszerű. Szerintem simán döntés és egyéni adottságok kérdése hogy ki vállalkozó és ki nem. Neked a nyűgjei ellenére is megéri, és kihasználod az adódó lehetőségeket. Én meg lemondok a lehetőségekről, és még a fűtésoptimalizálással is szarul állok, maradjunk is ennyiben. :)
Valami kevéskét, de szerintem teljesen más tészta még mindig mintha az ember adózott fizetésből perkálja ki a világbajnok 27% tréfát meg regadót és egyéb apróságokat. Na meg az üzemeltetésnél a jövedékek és egyéb hozadékok. Ha már beépíted az áraidba és nem lábhajtásost veszel, akkor van reklámértéke ha ezzel villogsz ügyfeleknél, ha fapadosabb típus akkor matricával reklámozhatod magad rajta. Ezek nem számszerűsíthetőek, de ahogy fogalmaztál: "nem visz hanem hoz".
Üdv ! Nekem a rádiós változat van,de 40 eft -t Én sem adnék(vaterán vettem feléért originált állapotban) ,azért már gyári kazánhoz való termosztátot lehet kapni ,ami a szabályozásba is besegíthet !:-)
4.2.4. = 0 kompenzációt kapcsold ki mert bekavar, és magasabb hőfokot csinál mint kellene
4.2.5 = Itt adj meg egy hőmérsékletet ami a maximum lesz pl 33 fok
4.2.6 = tt adj meg egy hőmérsékletet ami a minimum lesz pl 31 fok
Ha termosztáttól fűtési igény jón, akkor ezen a hőfokon ketyeg. Az Autó üzemmódot jobb ha kikapcsolod. Ilyenkor se külső hőmérő, se buszos kommunikáció nem fog érvényesülni. ( A kompenzáció mégis bekavar ezért vedd nullára)
Egy kondenzációs telepítéséhez sok szakember kell. A fűtésszerelő ott nem főszereplő, sőt a gázszerelő sem. De ha érti a szakmáját.... mármint jó szervező, megoldhatja a feladatot.
Ilyenkor közeledvén a tél, ha van meglévő kazán és az üzemel is a cserét halasztani kell.
Majd tavasszal, addig a folyamatok megismerésére kell koncentrálni.
Sziasztok!Pár hónapja olvasom ezt a fórumot,mert meglévő gázkazánomat szeretném kondenzációsra cserélni!Sok hasznos információt sikerült a témában megtudnom általatok. Szóval már a fejemben körvonalazódott a rendszer, beszéltem egy kivitelezővel meg is alkudtunk. Sajnos azonban jó magyar szokás szerint nem veszi fel nekem a telefont, ezért úgy döntöttem keresek másik szerelőt aki megcsinálja. Szeretném kérni a segitségeteket, hogy dél pest megyében tudtok e ajánlani egy fűtésszerelőt aki korrekt és érti is a szakmáját!? Előre is köszönök minden választ és segítséget!
Minden éremnek két oldala van, tény. De hogy pont a megrendelők tehetnének arról hogy nincs választék túlbonyolított adózású kishazánkban a jó mesterekből az szerintem meredek állítás.
Tudom nagyon trendi a gyártókat és a hülye iparost szidni, de a megrendelővel mi a helyzet? Ő a szent tehén akit mindenki átvág. Ameddig a szar munkát kifizetik addig ez lesz a sikk és a mester ezt szokja meg. Pontosítok, már megszokta. Az igénytelen megrendelők kitenyésztették az igénytelen iparosokat. Nem vagyok egyszerű eset azt tudom, de a múltkor összefutottam a kéményseprővel aki jött ellenőrizni. A balga lélek azt hitte, csak aláírom az ajtóban és már mehet tovább. Nem hitte volna, hogy ma még kéményseprő járdán is fog járni. :-)
Kazán beüzemelőmmel első alkalommal jól elbeszélgettem, és kénytelen volt kimenni a mérő eszközökért. Ma már tudja mi a dolga, és mindig ott a slejfni a munkalap mögött, rajta az égéstermék összetétele.
Nevelni kéne az iparosainkat. De ehhez kell megrendelő is, mert helyettünk nem fogja megtenni senki.
Arra akartam utalni hogy átlag csh tulajnak rendszerint kevés dolga akadt még igazságügyi szakértővel és ügyvéd barátja sem feltétlenül van, így egy magyarországi importőr teljes joggal feltételezi róla hogy csak blöfföl mikor az asztalt csapkodja egy párszázezres javítás garanciája körüli civakodásban. Értem az elvet, de számomra az evidens, hogy pár százezres tételnél nem működik olajozottan a gyakorlatban. :( Magánszemélynek nincs különösebb választása mint a szervizessel jóban lenni, és bízni a kazánja gyártójában (ami viccnek is vicces, mindegyik úgy gyártja hogy versenyképes legyen, minél nagyobb profitráta mellett, és csak az a lényeg hogy garanciaidőben ne legyen vele gond, ezt diktálja a logika - plusz sokat kell költeni reklámra, marketingre, PR-ra, az mindig megtérül).
Üdv ! De valószín nem megfelelően van valami megoldva, és ezért nem is érzi hogy túl fűtené a padlót !:-( Vagy kevés a letekert cső a padlóban,v hosszú 1-1-kör ,v mélyen vannak a csövek ,v nincs eléggé alászigetelve a fűtésnek !:-( Szerintem.
Ne kapd fel a vizet, de ott valami nem kerek. 40-45 fokos vizet radiátorba kell tenni nem padlóba.
A jól méretezett padlófűtés 6 fokos DT-vel megy. Vizes helyiségekben elmegy a 29 fokos padló, de minden más esetben ez egészségkárosító... Nem 1 szezon alatt, de hosszú távon kicseszel mindenkivel aki veled él...
30 - 33 foknál szerintem nem szabad melegebbet felületfűtésbe engedni.
De változik,azonban ez minimális. Az 1,2 liter nagyon jó érték, ha pontos a mérés. Én egy vödörbe gyűjtöttem, amit egy mérlegre raktam fel. Egy hőmérővel digitalizáltam az előremenőt, egy másikkal a visszatérőt, mivel jobb nem volt mérlegre raktam a vödröt, és webkamerával rögz0tettem mikor mennyi víz keletkezik. 1,3 liter volt a max amit ki tudtam hozni, csak falfűtéssel. Radiátoros üzemben 0,7-0,8 liter jött le. (37 fokos visszatérő mellett) Ha egyszerre megy minden zóna 1-1,1 liter a legjobb amit el tudok érni jelenleg, de erősen külső hőfok és napszak függő.
Én azért foglalkozom vele, mert érdekel, a kocsival meg azért nem, mert nem érdekel. Szerv0zcsomaggal veszem az autót, ki van fizetve a 250.000 km futásíg a szerv0z. Mivel munkaeszköz, így nem visz hanem hoz. Ha csak bevásárolni kellene, nem lenne sem új, sem drága.
Nálam a beüzemelő szerv0zes nem volt nagy eresztés. Az Aristonokhoz annyit értett, hogy kikereste a gépkönyvből a paramétert, majd felolvasta. Beáll0tani meg sem próbálta. Ergó nem csinálta soha. Én onnan tudtam, hogy azt bűvűltem n+1 hete, akkor nyomtam fejből, mostmár nem annyira, de ha látom be tudom áll0tani. Volt itt olyan emberke akihez elmentem segíteni beállítani a kazánt a beüzemelés után... és sikerült is.
Elvileg azt, hogy milyen hatásfokon dolgozik a kazán. Minél több a kondenzvíz, annál annál jobban megvalósul a kondenzációs üzem, így annál magasabb hatásfokon dolgozik a kazán.
Ahogy számolgattam 1.25l/m3 elég jó érték. Állítólag kWh-nkent 140g kondenzatum keletkezik. Most nekem elment 2.1m3 gáz és 2.7l vizet locsoltam ki. (tesztidoszakban gyujtogetem)
40 fokos vizet tolt előre. A keringetot is visszaszabalyozta. 30W volt az adatfelvétel. Gyujtasnal 60W körül mozog. Készenléti 4.6W.
Mondjuk durva árak vannak az tény, pl. vezérlőpanel ami kb. 1 optikai egér komplexitásával vetekszik egy jobb gamer alaplap árán van, szóval ha az besz@rik valami gyártási hiba miatt az húzós lesz...
(Mint írtam már tetszenek az árak amit írsz, bár nekem pl. csak az EPH sín majd annyiba volt mint neked a teljes EPH történet;mondjuk igyekeztem szabályosra csinálni, közben meg is találtam a típusát OBO 1809).
Hát így utólag lehet nekem is ki kellett volna vágnom, de szept. vége volt és örültem hogy végre indul a kazán. Nem mintha magam nem tudtam volna beüzemelni, mert a teljes fűtési rendszerem saját tervezés/építés, csak azt hittem a szervizes valami hozzáadott értéket is fog képviselni. Gyak. olyan paraméterekkel megy a kazánom ahogy a dobozból ki lett véve. Mondjuk elégedett vagyok vele, nem azért :)
Ha nálam ezt csinálta volna, fizetés nélkül rúgtam volna ki, és feljelentettem volna a márkaképviseletnél.
Én mondtam neki, jó nagy lehúzás az éves karbantartás, semmit nem csináltok, csak megnézitek, és pecsételtek jó pénzért.
Azt mondta szólj 1 év múlva, állj mellém és nézd meg mennyi kosz kijön a hőcserélőből. Ha nem, akkor ő is azt mondja felesleges évente szétszedni, de az a tapasztalat, hogy tele van kosszal 1 szezon után.
Éves karbantartás májusban esedékes, ígérem be fogok róla számolni.
Szóval a tények nálam: -kijött a szervizes beüzemelni: -már a kazán órájának beállítása is kihívást jelentett neki -semmit nem mért vagy állított pedig épp te írtad hogy előírás lenne -PH értéket hasraütéssel írta be a garanciához, de még csak fogalma sem volt róla hogy mi az. Pedig gondolom nem épp az első kazánja. Erre te azt mondod hogy nem szar a szervíz? Örülj neki ha neked nem az. "Éves karbantartás nem arról szól, hogy kijön megnézi , pecsétel és felveszi a lóvét." Ha kihívnám karban tartásra, szerintem ez lenne a forgatókönyv: -szétszereli, hümmög meg matat benne valamit, majd kijelenti hogy örüljek mert minden OK, húszezer, alásszolgája. Vagy szerinted ne ezt várjam az eddigiek alapján? Én kérek elnézést hogy ilyen előzmények után nem bízok a márkaszervízben.
Hogy is éri meg egy családi ház fűtésrendszere körül (valószínűleg több évig tartó) pereskedésben gondolkozni? Felteszem te tervezőként vagy valamilyen szakmai tevékenység kapcsán finanszíroztad meg (vagy csak kérted fel baráti alapon) az igazságügyi szakértőket (kettőt is) mielőtt pereltél volna. Igazságügyi szakértő szakvéleménye nem kötelezi az "elmeszelt" felet, úgy tudom. Nekem legalábbis ezt mondta egy i. sz. egy autós esetben: megbízhatom őt, megírja a papírt, de a márkaszervizt nem fogja meghatni akármilyen papírt is lobogtatok, van jogászuk és belefér nekik ha az ügyvédjük egy-két tanonca bejárogat 5-10 évig évente egy-két alkalommal a bíróságra. Nekem meg nem fog beleférni a büdzsébe, meg az időmbe sem.
Az a baj, hogy még az árakkal sem vagy tisztában, de nyomod, hogy szar a szakszervíz, nem csinálnak semmit, nem ér annyit a garancia, hogy fizesd az éves felülvizsgálatot.
A beüzemelés volt 30 ezer.
Éves karbantartás 18 ezer. Éves karbantartás nem arról szól, hogy kijön megnézi , pecsétel és felveszi a lóvét.
Arról szól kijön szétszedi, kitakarítja a hőcserélőt, összerak, pecsétel pénzt felvesz.
Nekem Ariston van, 2 év garanciával, ha 1 év múlva karbantartják. Nekem ennyit megér a garancia.
Ráadásul ha jön karbantartani, látom, mit hogy kell szakszerűen szétszedni, mit hol kell takarítani.
segítenél nekem annyiban, hogy ez a csere mávelet nagyságrendileg mennyibe fájt? És hogy mit/milyen munkákat (pl kéménycsere) kellett elvégezni? Ugyanebben a cipőben járok, s jó lenne kis referncia :)
Ezzel te itt kivételnek számítasz, mert az az általános, hogy éppcsak valami minimális dolgot csinálnak és felveszik a pénzt. Függetlenül attól hogy előírás vagy sem. Az meg hogy fizeted a 30k/évet hogy legyen garanciád, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy adott esetben majd nem pattintanak le valamilyen indokkal.
Ha a rendszert beüzemelte, akkor azért nem nagyon hivatkozhat arra, hogy a rendszer nem alkalmas. Akkor miért üzemelte be? Nekem hasonlóból már majdnem volt perem, de mivel két igazságügyi szakértő meszelte el a gyártót, forgalamazót így nem mentünk a bíróságra. :-) Kijavították a kazánokat.
Ja, mert egy kazáncsere az olyan pikk-pakk megy kishazánkban... Tudod milyen lesz az 5 év múlva esedékes MBSZ és egyéb kutyafüle?
Illetve ha 5 évente cserélsz autót újra, akkor nem értem minek vacakolsz annyit a kazánod optimális üzemén? A kocsi állandó cserélgetésén sokévi komplett fűtésköltséget buksz.
Ha meg tudod tenni hogy magadnak javítod az a legszerencsésebb, én csak azon vagyok hogy legalább megértsem hogy működik és mit szeretne csinálni. Tegnapi beszélgetésem alapján úgy érzem már most jobban tudom mint a gyári szerelő hogy hogyan működik a kazánom buszos szabályozása. De egy dolog 100%: a fickó nálam sokkal több gyakorlati tapasztalattal bír. És én magam biztos nem fogom kalapálni a kazánt, szóval amíg konkrét bajom nem akad a gyári szervizzel (te ezen már túl is vagy), addig megpróbálom nem szarul érezni magam.
Akkor ennyi, főleg ha magad megbűvészkeded ha valami baja lesz. Nem űrtechnika, de gázkészülék, úgyhogy én pl nem nyúlnék bele csak végszükség esetén. Addig amíg nem hagynak szarban egy komolyabb üzemzavar esetén, megszavazom nekik a bizalmat. Ráadásul nálam megcsinált mindent ahogy a könyben le van írva, és azt hogy fog-e csinálni bármit is, előre nem tudhatod, de abból kéne kiindulni hogy beméri és beállítja. A panelek pedig úgyis megdöglenek, csak az a kérdés mikor.
Hát szerintem kapcsolgatás és kapcsolgatás között is van különbség. Nálam jelenleg 34 fokos az előremenő, naponta 2-3 alkalommal kapcsol be a kazán fűtésre (22fok van beállítva szobahőmérsékletre) és megy egy ütemben 1-2 óra között, pontosan nem naplózom. Tehát kapcsolgat. Annak nem örülnék, ha egész nap menne. Először is a keringető hamarabb tönkremegy, másodsorban akkor már a villanyfogyasztás sem elhanyagolható. Komfortban lehet jobb, hogy állandóan "30" fok körüli a radiátor vagy melegebb a padló, de nekem az nem ér ennyit.
A másik kapcsolgatás téma, amit itt emlegetnek, hogy a termosztát kéri a fűtést, de nem elég nagy a hőleadó felületed, vagy nem tud lemodulálni a kazán eléggé, és emiatt kapcsolgat, mert a visszatérő hőmérséklete és a beállított előremenő hőmérséklet különbsége túl pici. Ha nem kapcsolná le a lángot, akkor nem tudná tartani az alacsony előremenőt, ezért lekapcsolja, és csak keringet, addig míg a dT megfelelő nagyságú nem lesz (hűl a fűtőkör közege), utána kapcsol ismét lángot, és ez addig ismétlődik, amíg a termosztát le nem kapcsolja, mert elérte a szobahőmérsékletet.
Ez a verzió kerülendő, de ha jól vannak megválasztva és méretezve a fűtésrendszer összetevők, akkor elő sem fog fordulni. Nálam még a legenyhébb időben sem történik meg, igaz, nem is engedem, hogy 28 fokos vizet adjon a rendszer, inkább fűtsön magasabbal, de ritkábban. Szerintem és hangsúlyozom szerintem ez így jó. A hőingadozás 21,7 - 22,3 nálam, ami nekem és a családomnak megfelel, a fogyasztás pedig takarékos. Lehet,hogy be tudnám lőni úgy a jelleggörbét, hogy szinte egész nap kelljen menni a kazánnak alacsonyabb hőfokon, de azzal a kondenzációs nyereség már nem fog javulni, és lehet, hogy kapcsolgatni is fog. A komfort lehet jobb lenne, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.
Nálunk a beüzemelő szerv0zes, gázszereleő, de gőze sincs az egészről. Nekem egy komplett hőközpont lett beszerelve, azt se tudta mi az. A gyári Aristont h0vtam, ott kapcsoltak egy csókát aki kente vágta. Szóval ha beszarik a kazán, akkor ugyanaz lesz mint a 6-8 éves használtautónál, vagy elhordod márkaszerv0zbe gyémántokért, vagy a helyi szerelő fogja megtanulni a Te költségeden, hogy mi-mivel függ össze. Hát ennyi. Én spec magamnak fogom szerelni, vagy lecserélem 5 éves korában, ahogy az autót is szerencsés. :-)
A kérdés csak az, hogy ha a gyártó által vállalt 2-5 év garanciaidő alatt olyan gondja lesz a kazánnak, ami gyártási hibára vezethető vissza, és nem érvényesíttetted a garanciajegyet, akkor sajnálni fogod-e a most kidobott pénznek tűnő 25 ezer forint el nem költését, vagy sem?
De nem használom ki. Teljesen nyitva vannak. Így a 38 fokos vízzel a levegőhőmérséklet 21,5-22,5 között ingázik.
Pedig azzal sokkal pontosabb szabályozást lehet elérni, mint a szobatermosztáttal, ráadásul a folyamatosan meleg radiátorok komfortja is nagyobb.
A 40 °C majdnem mindegy, kísérletezd ki, mi az az minimum előremenő, amivel kifűti a helyiséget a radiátor és a kazán se kezd vad kapcsolgatásba, aztán felejtsd el az előremenőt.
Igen, termoszelepek vannak. Tavaly raktak fel a lakásban 4 új radiátort, és az van rajtuk.
De nem használom ki. Teljesen nyitva vannak. Így a 38 fokos vízzel a levegőhőmérséklet 21,5-22,5 között ingázik. (éjjel megy 22 alá, így nem zavaró a viszonylag nagy intervallum)
Csak, amikor nagyon meleg van kint, akkor éri el a termosztáton beállított 23 fokot, és akkor lekapcsol. Tavaly legalábbis így működött.
Idén 40 fokra tettem a vizet a fűtés indításakor, így nyilván gyakrabban eléri és lekapcsol (naponta többször). Így merült fel a kérdés, hogy melyik a jobb?
Azért ezt így ne jelentsük ki általánosságban, hogy a beüzemelő bármilyen szinten is megdolgozik a pénzéért. Nálam pl. a hivatalos Aristonos ember annyit csinált, hogy rövidre zárta a kazánon az ON/OFF termosztát jelet hogy beinduljon, beállította az órát (ezzel már megküzdött kicsit) valamint kitöltötte a garancialevelet. Ennyi volt 25e ft. Még csak fel sem merült hogy bármit is leellenőrizzen vagy megmérjen. Illetve a garancia papírra az adatokhoz meg kellett adni a fűtővíz PH értékét, beírt egy 9-est, mert "oda ezt szoktuk írni" és láthatóan fogalma sem volt róla, mi az a PH érték. Aztán meg csodálkoznak hogy megvan az ember véleménye a szervizesekről... Most szezon induláskor nem is végeztettem kazán ellenőrzést vele, ennyi erővel a WCn is lehúzhattam volna azt a pénzt.
A szerviz menü mit jelent? Valami más helyen / notival állított valamit, vagy azokat, amit mi is elérünk? Műszert egyébként tudok szerezni a művelethez...
De a kazán lehet hogy nem képes tartani a 38 fokot, mert nincs elegendő hőleadás a radiátorokon, és akkor maga kezd vad kapcsolgatásba. Kérhetsz tőle fűtést alacsony előremenővel amit ő vagy ki tud szolgálni kapcsolás nélkül, vagy kénytelen az égőt kapcsolgatni.
Sziasztok! Kicserélték a régi kazánunkat egy kondenzációsra. Beszereztünk egy szobatermosztátot a gyermek miatt, hogy állandóbb legyen a hőmérséklet a lakásban.
Azt szeretném kérdezni, hogy ezeknek a kazánoknak mi a jobb? Ha 42 fokos vizet keringtet, és gyakrabban kapcsol ki/be vagy ha 38 fokos vízzel megy és ritkábban, mert ugye nem éri el a beállított szobai hőmérsékletet. (pár tized fokkal van így alatta)
Természetesen én is magamnak raktam föl a kazánt. Nekem csak két radiátoros kör van. Elég kicsi radiátorokkal. :( Régi rendszer hátránya, bár soha nem kellett még 55 fok fölötti víz.
Most egy saját ötlettől vezérelve, hogy a földszinten is meleg legyen, ahol eddig gond volt, kerül föl egy második termosztát. Így az alsó kör sorba van kötve a fölsővel, tehát a lentről visszatérő megy a fölső körbe, amíg lenn nincs elég meleg, utána párhuzamosan. Így legalább jó hideg a visszatérő. :)
Mértem most kondenzációt, kb. 12kW fűtés után 1.7l víz folyt ki a készülékből. Azt hiszem ez jónak mondható. Ez nagyjából 1kW-ot tolt bele a rendszerbe.
Én saját magam csináltam mindent, de a kazánt nem lehetett beindítani, mert akkor ugrik azonnal a garancia (állítólag) A szakszervizes kazán beüzemelés annyit jelentett, hogy kijött a csóka, átnézte, hogy minden okés a kazánnal, beindította, méregetett, akármiket állított a szervízmenüben, lepecsételte a jótállási jegyet, majd elhúzott azzal , hogy 1 év múlva hívjam karbira, mert garancia csak úgy érvényesíthető. Úgy emlékszem 25 ezer volt a mutatvány. A fűtésrendszer beállítását finomhangolását már én csináltam tavaly télen. Most megint kihívom majd, de szerintem fél órás meló neki, nekem meg mínusz 15-20 eFt ismét. Csak hát garancia feltétele...
Amúgy a kazán szervizes palit nem érdekli a hatékonyság. Emlékszem 60 fokra állította az előremenőt, mert ez így jó, gondolom mindenhova. Akkor még nem volt külső mérőm nekem se. Na ezt azonnal visszavettem 40-re első körben, meg néhány alap gyári paramétert állítottam a szervízmenüben. Azokhoz a paraméterekhez nem szabad nyúlni, ahol utána a kazán beszabályozást kér, mert ahhoz ha nincs mérő műszered, akkor nem tudod végigcsinálni. Egyébként több hetes játék volt nekem az egész rendszer beállítása, mert vegyes padlófűtés + radiátor körök is vannak. Szerencsére úgy méreteztem anno, hogy -20 ban is elég volt a 42 fokos előremenő a radiátorokba is (22 foknál nem fűtünk melegebbre).
Másik házba egy Bosch Condens 3000w zsb 14-3c típust építettem. Megőrültem tőle, hogy 35eFt lett volna az alsó csatlakozó készlet... Nevetséges. Rögzítettem a csöveket a falhoz. Víz nem nézi mennyire szép. :D
Akkor a többi gyártóra ez hatványozottan igaz kell, hogy legyen. Hasonlítsuk össze az árakat kategóriájukban, az egyszerűség kedvéért 24 kW-os kombi készülékek között.
Amit az egyes ár összehasonlító oldalakon találtam kb 5 perc alatt, azok a következők:
AristonGenus Premium EVO 24: 268.900 Ft
Immergas Victrix TT 24: 248.279 Ft
Baxi Luna Platinum 24: 460.595 Ft
BAXI Duo-Tec Compact 24+: 299.885 Ft
Bosch Condens 2500 WBC: 256.225 Ft
Unical KONm C24: 403.305 Ft
Lehetne még sorolni, és fejtegetni a műszaki paramétereket is, de szerintem felesleges.
Ár érték arányban nekem nem tűnik rossznak az immergáz, mint ahogy az ariszton sem. Majd a hosszú távú tapasztalat megmutatja, hogy mi a helyzet.
Tegnap este bekötöttem a kültéri érzékelőt. Tökéletes a kis 250Ft-os eszköz. :)
A szabályozás is megváltozott. Reggel már bekapcsolt a kazán és szépen ment, ahogy elvárnám. Azt hiszem ez sokat dobott a rendszeren, de még figyelem majd.
A beüzemelésen gondolkodom, hogy megcsináltassam-e. Azt hiszem, hogy nem bízom a "szakemberek"ben. :(
Neked ki csinálta meg, milyen összeg volt és mennyit dolgozott rajta?
Nézd meg az Immergas-t. A szakszervíz röhögve mondja nekem, akiből él, hogy ezeket olasz klímára tervezték. Hulladék az összes, ahogy a mai termékek nagy része.
xFt-ba kerül, hogy x/2 vagy x/3Ft-ot spóroljak, de hogy ne érezzem magam szarul, azzal vigasztalnak, hogy "zöld" vagyok. Ha ezt elhiszem nekik, akkor inkább sötét-zöld!
Inkább te reménykedsz hogy jön és meg is csinálja rendben, nem? A gyártói szervizeseket hogy lehet kikerülni? Vagy másikra váltani? Van egy helyi XY márkának szervizese. Elhívod a 100km-re székelő társát ha a helyi béna vagy nem vagytok jóban? És a másik kijön 100km-ről? Csak érdekel mik erről a vélemények általánosságban, én úgy érzem én állok a rossz végén a szerszámnak felhasználóként, hatóság vagy nem, szívathat bőven ha az embernek nincs szerencséje a készülékkel. Akár egyedi gyártási hibásat fogsz ki, akár tervezési hibás hulladékot.
Bekotheted. Sőt! A beüzemelés nem tartalmazza a bekötést, csak méréseket, beszabályozást.
Még én is előtte vagyok, a kazán vígan üzemel. Állítólag ennél az Immergas Victrix 12 TT 2 ERP kazannal elengedhetetlen. Én nem hiszek igazán benne, de ki tudja. Simán lehet benne egy számláló. 3-400 napos hibagenerator. :) Ha egy auto hazudhat, ez miért ne?
Nekem a hivatalos beüzemelés javában fűtési szezon után történt. A beüzemelő, nem csinál semmit, ellenőrzi a készüléket és csá. Nem hatóság, hanem egy olyan ember aki abban reménykedik, hogy visszahívod - persze pénzért - ha eljön a következő év. Persze akkor is őt hívod majd amikor ki kell cserélni egy panelt....
Ez egy szolgáltatás, nem hatóság, még csak egyenruhája sincs. Egy vállalkozó.
Immergas victix tt begyujt, visszaveszi a langot a beallitott maxra (nalam ez beallitott 60%) majd beallitja az eloremenot a megadott ertekre, es azt tartja. Ez gyakorlatban nalam ugy mukodik, hogy jelenleg az eloremeno 34 fok, ezt a kazan kb. 5-10 mp alatt beallitja, majd tartja a futesi ciklus vegeig. A langmodulacio mar itt alacsony. A 22rol 34 fokra melegiteshez nem sok hoenergia kell.
Ahogy no a visszatero, ugy modulalja lefele tovabb a langot. A teljesitmenye nehany perc mulva mar minimalis, nem tudom mennyi lehet a dt , mikor beallt, de nem kapcsol le langot. Addig megy, mig a termosztat keri a futest. En nagyon elegedett vagyok vele, igaz, hogy meg ez csak a masodik szezonja.
ha olyan a futesrendszered vagy a hazad hovesztesege, akkor nem feltetlenul jo az azonnali lekorlatozas
Tisztázzuk, amiről beszélek, az nem a Pmax korlátozása...
Arra biztosan jó, hogy nem áll elő extrém rövid fűtési periódus.
Az SD ezt úgy csinálja, hogy gyújt a legkisebb lánggal, és figyeli a visszatérőt. Amíg az nem emelkedik, addig nem emel teljesítményt, a visszatérő melegedése után pedig fokozatosan növeli az égő teljesítményt addig, amíg a beállított előremenő megvan. Mivel ez tovább emeli a visszatérőt, ekkor kezd el visszavenni az égő teljesítményből.
Tudja azt a kazan is. Szerviz menuben allithato %osan, de az egy statikus ertek, nem neveznem modulacionak, es ha olyan a futesrendszered vagy a hazad hovesztesege, akkor nem feltetlenul jo az azonnali lekorlatozas. Egyebkent az en velemenyem az, hogy egy csaladi hazba felesleges az Amico. Nekem kulso hom mero van, ami eloremenot allit, a modulacio a kazan dolga a dt fuggvenyeben, futest pedig egy egyszeru filleres termosztat ker, ha futeni kell. Tokeletesen mukodik, ha jol van meretezve es kivitelezve a futeskor. Egy elrontott futeskort egyetlen brutaldraga szabalyzo hipermodern kazannal se tud kijavitani.
Mindig rácsodálkozom ezekre a külső okosságokra. De hogy olyan alapdolgot, mint a gyújtás utáni teljesítmény korlátozást, hogy lehet, hogy az egyik kazán magától tudja (SD :-) ), másoknál eleve elérhetetlen, míg további gyártók extra pénzért kínálják?
Akkor nézesd meg egy szakemberrel az egész rendszeredet.
Nálam szintén Immergas kazán van, csak én nem vettem buszos rendszerű szabályzót, mert több helyiségben van mérés és kicsit drága lett volna erre kidobni a pénzt. Sima PI szabályozás van, az is nevezhető öntanulónak, de az kimerül abban, hogy a beállított értékre szabályozás kilengését csökkenti a tanulási szakasz után.Ha fűtési jelet ad a kazánnak, akkor az bekapcsol, és fűt, a lángmodulálást a kazán elektronikája saját maga végzi.
Az Amico jóval drágább dolog, a lángmodulációt valószínűleg átveszi a kazántól, de szerintem olyan formában, hogy fűtés indításkor azonnal lemodulálja a lángot, ha nagy hőtehetetlenségű (ezt azt hiszem be is kell állítani rajta) rendszerrel van dolga, pont azért, hogy a túllengést elkerülje, és meghatározott ideig hagyja bekapcsolva a kazánt, ahogy a helyiség korábban "betanult" hővesztesége igényli.
Egyébként szerintem a betanulási szakasz elején pont úgy kell működnie mint egy egyszerű hiszterézises szabályzónak. Később fogja csökkenteni a kilengéseket, illetve fogja majd modulálni megfelelően a kazánt, ha már kvázi "betanulta" az adottságokat.
Ha nincs külső hőmérséklet mérőd, akkor az előremenőt is be kell állítani rajta, azt mennyire állítottad be?
Ha néhány posztot visszaolvasol én is hasonló cipőben járok, meg sokan mások is kínlódnak-kínlódtak az átmeneti(őszi) idő miatt, illetve a rendszer behangolása folytán.
Nem lehet, hogy nálad is türelemmel kellene összehangolni a rendszert?
Ezt szépen lenyomták a torkodon. Egyébként az Amico belső hőmérsékletet mér. Ha ott nagy a hőingadozás, az az ő hibája, mert az a rendeltetése, hogy egy beállított értéket tartson. :D
Viccet félretéve, nem úgy kell működnie, ahogy nálad most működik, ott valami valamelyik részegységen (távvezérlő, kazán vagy fűtésrendszer) nem okés.
Első körben én kikötném a külső hőm érzékelőt (ha van), és anélkül próbálnám.
Nem volt drága... Mi az a 3-400eFt. Nem várhatok érte minőséget, szolgáltatást.
Bezzeg az nagyon megy, hogy üzemeltessem be velük, újabb 30eFt. Ők majd szépen kikapcsolják az automatizmusokat. Gyakorlatilag lesz egy olyan kazánom a végére, mint amit lecseréltem.
Szerintetek életszerű az, hogy beüzemelési beállítások nélkül fél év múlva leáll?
Egyébként az is fura, hogy a főzőlapon remeg a láng, ha fűt a kazán. :O
Gratulálok a márkaszervíznek. Pont jelen pillanatban néhány fok különbség lehet, ha van egyáltalán Oo és Mo időképe között, tehát épp most működnie kellene akkor rendesen, ha erre van tervezve. o.O
Csodás információkat kaptam. Gyakorlatilag megtudtam, a márkaszervíztől, hogy az Amico-n érdemes a modulációt kikapcsolni és az öntanulást. Ezek nem a mi klímánkhoz való rendszerek, Olaszországra vannak tervezve. :D
Szóval leginkább kidobott pénz volt a termosztát. :(
Új vagyok itt. Keresnék tapasztalt embereket Immergas Victrix és Amico együttes működésével kapcsolatban.
Most indítottam el otthon a rendszeremet és hát van 1-2 éredekesség:
- Nem fűt föl a kért hőmérsékletre arra az időpontra, amit beállítottam. Öntanulás bekapcsolva, nem tudom ennek mennyi idő kell mire megtanulja.
- Kazántól a termosztát kér fűtést, de a kazán bekapcsolja az égőt, majd visszaszabályoz és kb. 20-30s után kikapcsol. (keringető folyamatosan megy) A beállított 90s után újra kezdi a bekapcsolást.
A visszatérő hőmérsékletét kell alacsonyan tartani, ehhez a legjobb, ha a kazán visszatérőjén fojtasz egy kicsit. Ha visszaolvasol akkor látod miért kell. (A rendszer hidraulikai ellenállása nem elég nagy, ezért hiába modulál a szivattyú, túl nagy a tömegáram, és átrohan a rendszeren a hő. Nincs ideje lehűlni, mert a felületek nem tudnak annyi hőt elvonni a közegtől)
Gondom nekem szerencsére csak annyi hogy ha a 4.2.3 (párhuzamos eltolás) értéke 0 akkor sűrűn kapcsolgat a kazán mivel átmeneti időben 28-30 fokos előremenővel szeretne fűteni. Ha 2 vagy 3 az értéke akkor egyszer elindul és addig folyamatosan megy amíg el nem érte a beállított hőmérsékletet.
Eddig hibát még nem dobott a mostani beállításokkal.
Köszi a választ, átállítottam a 2.3.3-at 3%-ra. Hajnalban néztem akkor 4-5kw között ketyegett a kazán 9 fokos külső hőmérsékletnél 33 fokos előremenővel és 26 fokos visszatérővel.
Van külső érzékelőm is a sensys mellé. Csak a kazán keringetője van a rendszerben
4.2.3: még állítgatom 2 vagy 3 szokott lenni, most épp 2.
Más kérdés a többiek felé is, olvasom hogy inkább a visszatérőt kellene fojtani nem pedig az előremenőt. Én az osztón az előremenőket szabályoztam. Akkor inkább a visszatérőket tekerjem?
Ha átállítom bo=09-re, akkor meg csak ezek érhetőek el:
CH
dd
rr
PS
SP
Szóval fogalmam nincs milyen ez a szoftver, de láthatóan furcsa, mivel van benne oE paraméter, de nincs benne LS. Viszont úgy tűnik a kézi hőmérséklet szabályozó gombbal tudom állítani az alappontot 22-28C között, illetve a sehol nem szereplő oE paraméter a nálam működő meredekség.
Csak kegyetlen káosz volt a termomaxnál. Vagy masszív alkesz volt aki a programot írta.
Azt jelenti, hogy az égéshez alkalmazott ventilátort mennyire vegye vissza. Kevés levegő kis teljesítmény, de ez csak részben igaz. Ahogy írtam is a lángleszakadási hiba oka az alacsony indító ventilácíó. A magasra állított érték indításkor nagyobb veszteséget okoz, mivel több elégetetlen nafta jut ki a készülékből. Napi 100 indításnál "jelentős" is lehet.
Úgy látom, nálam nagyon gyorsan lemodulál, majd amikor elérte a beállított hőfokot kikapcsol(nyilván tovább nem tud modulálni) Ilyenkor elkezd kapkodni: bekapcsol kikapcsol....5 fokos dT-vel hogy merészeli kikapcsolni?
Azt hogy lehet elérni, hogy ne ugorjon le olyan gyorsan?
Ahhoz a szivattyúnak le kell modulálnia 40%-ra. (Ez az alja) Nyilván nálad akkora a tömegáram, hogy nem megy lejjebb ezen a Dt értéken. Rakj termofejet a radiátorokra, és akkor az szépen kizárogatja őket. A termosztátos helyiségbe ne tegyél.
Hasonló gondjaim vannak(voltak) radiátoros fűtésnél.
Sok-sok beállításon vagyok túl, úgy néz ki a 2.2.0 nekem megoldás, de egy kicsit tűzoltásnak gondolom . Ráadásul 40% körül már durrogott, lángleszakás hibát adott.
Olvasgass vissza legalább egy évet, én is onnan lesem a "varázsigéket"
Már megint betűcsere, SP az a PS, de látom, hogy az a magas hőmérsékletű talppont, erről mondjuk a gépkönyvem nem is tesz említést. Nekem jelenleg a következő beállításaim vannak, így sorban, leírva a kazán mellett:
bo 01
CH 01
CL 01
ob 37
oc 48
od 0.4
oE 0.4
dd 0.8
PS 0.6
SP 37
bo 01
Tehát hiába CL=01, nincs LS érték, viszont van oE érték, amiről egyszer valahol megtaláltam, hogy olyan, mint az od, csak a második kevertkör számára.
Az a nagy kérdés, hogy hova lett az LS?
Illetve milyen káosz lehetett a termomaxnál, hogy ennyire összevissza ez a nem túl bonyolult program? Lehet nem véletlen a bedőlésük.
Szia Én is régóta olvasom ezt a fórumot csak most lett aktuális. A kazán teljesítményét a8.2.8 ban tudod megnézni kw ban. Itt azt tanácsolták a 2.3.3.az3% legyen(akkor tud teljesen lemodulálni)A 4.2.3 neked mennyi?Az 1 vonal az elég kis teljesítmény. Külső érzékelőd van? Vagy csak sensy.Keringető szivattyú a rendszerben?
Nekem LS sehol nincs, én úgy tudtam, hogy a PS-ben állítom a talppontot, azért vettem 37C-ra, hogy rögtön látszódjon, ha működik, ne kavarjon be az ob vágása. Mondjuk a oE paraméter sincs sehol leírva.
Régóta olvasom a fórumot, eddig még nem nagyon szóltam hozzá.
Első szezonunkat kezdjük egy Ariston GPE 24kw-os kazánnal (+ 150l indirekt tartály). Kazánhoz van külső hőmérséklet érzékelő és sensys.
A ház paraméterei:
- falon 15cm hungarocell
- aljzatban 5cm lépésálló
- födémben 20cm kőzetgyapot
- jelenleg fűtött alapterület fsz:90m2, tetőtér 40m2 (összesen 370 légköbméter) csak padlófűtés (kazán direkbe kötve a padlóra) + 3db törölközőszárító radiátor amik szintén csak a padlófűtés vizét kapják.
Túl nagy hőigénynek nem szabadna lennie ha jól sejtem.
Szeretnék kérdezni tőletek 1-2 dolgot a kazán beállításával és a rendszer működésével kapcsolatban.
Hogy lehet elővarázsolni az Ariston GPE-ből az aktuális kazán teljesítményét kw-ban (ha lehetséges)? Azt látom hogy mikor megy a kazán akkor csak 1 vonal van a kazán kijelzőjén középen a láng alatt.
Sensysben lévő rendszeradatok statisztikákat hogy kell értelmezni? Erről tudna nekem írni valaki pár szót?
Próbálom kikísérletezni hogy ha egyszer beindul a kazán akkor ne álljon le addig amíg el nem érte a kívánt hőmérsékletet, eddig amivel folyamatos üzemet tudtam elérni az 32fokos előremenő vízhőmérséklet volt. Ha ha nem nyúltam bele az előremenőbe akkor a kazán 30fokot kalkulált magának és percenként kapcsolgatott ki-be.
Reggel +2 fok volt felénk, 37fokos előremenőt kalkulált a kazán. Igaz itt elfelejtettem megnézni a visszatérőt.
Merrefelé induljak el a beállításokkal?
Jelenleg:
- 4.2.2-ben 0,6os görbe van beállítva
- 4.2.4-ben környezeti hatás 14-re van állítva
- 2.2.0 lassú gyujtást levettem 35re
Előre is köszönöm ha valaki válaszol valamelyik kérdésemre.
LS-be állítod a talppontot, de azt nem látom nálad sehol!
Az Ob az alsó vágást állítja be! Jelenleg valószínűleg az alapon van neked az LS (CH 01 -nél 25°C), így 25+4,8=29,8-ra jön ki az előremenő, de a min 37-re van állítva, ezért viszi fel oda.
Köszi klacus, nekem csak radiátoros van és és indulás után szépen kezd lemodulálni 5kw ig a dt olyankor 8c fok. természetesen a2.3.3. 3% ra van állítva a 2.3.4. 55% ön van. Igazából arra lettem volna kíváncsi mikor megy le a moduláció 2kw környékére (tudom olyankor a hatásfok már nem az igazi).
Ahogy megy kint lefelé a hőmérséklet, úgy emeli az előremenő hőfokot, de tartja a delta t-t, a körök szivattyúi is tudnak modulálni. Elég jól működik, de igyekszem 6-8 kw-on tartani a kazánt.
Jogos, elírtam, PU érték nincs is nálam, ha CL=01, tehát helyesen:
bo 01
CH 01
CL 01
0b 37
0c 48
0d 0.4 (vagy 1.0)
0E 0.4 (vagy 1.0)
dd 0.8
PS 0.6
SP 37
bo 01
Először is azt szeretném, hogy működjön a külső hőmérsékletes szabályozás, aztán lehet állítgatni. Pont azért vettem a talppontot 37C-ra (SP), hogy rögtön látszódjon, hogy működik a dolog. De nem megy.
Termomax Inka kazánnal kapcsolatban van valaki aki tudna segíteni?
Beállítom úgy, hogy az előremenő 37-48C között legyen, az alappont 37C, a meredekség 0.4. A külső T érzékelő 8C-ot mér, vagyis elvileg 37+(20-8)*0.4=kb 42C-os előremenő kellene. De 37 megy előre. Ha a meredekséget 1-re veszem, akkor is.
Nagy dt a kívánatos, írod, ami igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy a kisebb dt nagyobb hőleadókkal kedvezőbb működési környezetet jelent kazánhatásfok szempontjából azonos visszatérő hőmérsékletek esetén is.
Szia, FW200 leírása elég részletes. Milyen rendszered van? Ház aalapterület, tájolás, 1 v két szint melyik a padlófűtés? Kazán típusa, hydrováltós a rendszered vagy a kazán közvetlenül visz mindent (értsd előremenőre osztó utána padló és radiátor körök). Esetleg ház hőigénye -12C n? Szigetelt?
Rendszerben van egyéb érzékelő, pl., külső hőmérő, körönként thermosztát, hol van FW200 kazánba beépítve vagy pl. nappaliban?
FW200 bus os rendszer beállítása nem a legegyszerűbb, de nem lehetetlen...
Helló. Bosch FW200 szamályozót szereltek a fűtési rendszeremhez, az 1-es fűtéskör radiátoros 22 C-re van állítva, a 2-es padlófűtéskör 19 C-ra. A lakásnan 24 C van de mindkét kör fűt. Nem nagyon érdekli ezt a rendszert hogy én mit szeretnék. A szerelő elég hülye választ adott. "Ez nem szobatermosztát, majd beáll a rendszer" Keresek olyan személyt, akinek ilyen készüléke van, hogy segítsen kicsit a tanácsaival. Előre is köszönöm.
Na igen... nem mindegy mit kell fűteni, családi házat, társasházat (mekkorát), ipari csarnokot stb. és a szigetelés sem mindegy. Egy viszonylag jobban szigetelt családi háznál (legyen mondjuk kb. a CC szinten) mit lehet kihozni?
A 65/35 mért adat? Mikorról? A mostani átmeneti időből? Vagy az előző telek leghidegebb hajnalain mérted? Tervezési adat? Milyen hőigényhez szól a 65/35-ös terv? (mondjuk hány fokos külső hőmérséklethez?)
Ahogy korábban mások megjegyezték, a hőleadók tényleges hőleadáis teljesítményén múlik sok (és ha közben van hőcserélő akkor persze az is számít). A hőleadók huzamosabb nagy hideg esetében is le tudják adni a kazán teljesítményét 65/35 mellett? Hány fokos kinti hőmérsékletig megy a dolog?
Ha pl. a mostani 10 fok körülötti kinti hőmérséklet mellett 65/35-ös a rendszered a bakfitty hőigény mellett, kérdés, hogy kinti -5 fok esesetén is 35 fokos lesz-e a visszatérőd... -- de merem remélni, hogy nem erre gondoltál.
Nagy dt kívánatos. Így lehet elérni, hogy alacsony legyen a visszatérő a kondenzáció miatt, a magas előremenő, hogy ne legyenek focipálya méretű radiátorok. Ez egy családiházban szinte elérhetetlen a kis hőveszteség és a nagy kazán miatt.
Üdv ! Már csak azt kéne megtudni ,hogy miért is jó ez a magas hőfok, ha amúgy minden jól van méretezve !:D Arról már ne is beszéljünk hogyha abban a helységben van ez a "langyos" radiátor ahol a termosztát van, akkor nehéz elképzelni hogy ne lendüljön túl a beállított hőfokon ,ami nem eredményezhet egy egyenletesmeleg érzést a fűtött helységek egyikében sem !:-) Szerintem.
Sziasztok, kérdésem a következő lenne: Baxi platinum fűt hmv készítés céljából egy indirekt tárolót. Ha pl be állítom a hmv hőfokot 55-re, akkor melyik menüben tudom azt állítani a kezelő egységben, h milyen hőfoknál kezdje el fűteni a tartályt, pl 50-nél vagy 45-nél. Ha valaki tudna segíteni azt meg köszönöm.
Most jöttem megy a császár városból. A szállásunkon a radiátorhoz nem lehetett hozzáérni. Őket nem hatotta át a kondenzáció. 73 fokos volt a radiátor teteje.
A törzsvendég topiktársak írták a radiátorokkal és a fűtővíz előre menő, ill visszatérő hőmérséklettel kapcsolatban a következőket :
"Az, hogy milyen alacsony a visszatérő az csak attól függ, milyen fokozaton megy a keringtető.
Meg a hőleadó felület nagyságától, padlófűtésnél az aljzat hőmérsékletétől, radiátoros fűtésnél a levegő hőmérsékletétől!
Meg a többi változótól. :-)"
Szerintem a legfontosabb a hőleadó felületek nagysága, azaz a megfelelő radiátor felület. Ha az nincs meg, akkor jönnek a zűrök pl. kapcsolgat a kazán.
Ha jól emlékszem, a kondenzációs kazán topikban vagyunk. A lehető legmagasabb előremenő az gyakorlatilag lemondás a kondenzációról.
Ez egyébként annyiban stimmel is, hogy a kondenzációs kazánban ott a tartalék, hogy a kondenzációról lemondva tudhat jó magas előremenőt, ami jól jöhet, ha évente pár éjszaka -25 fok körüli a kinti hőmérséklet...
De az a szerencsés, ha a fűtési idény >90-ban elegendő a kondenzációs üzem :)
Ez annyira ellentmondásos. Vegyünk egy 160-as radiátort, ami 2-3000W. Beleküldöm a 65 fokot, visszatér belőle 45 fok. Na de ezt az állapotot 10 percig fenntartom, és aznap már be se kell kapcsolnom a kazánt. Vagyis ilyen állapottal pont nem azt lehet elérni, hogy folyamatosan kis teljesítménnyel járjon a kazán, hanem ki be fog kapcsolgatni. Vagy annyira lassan kell benne keringetni a vizet?
Bocsánat nem gondoltam át a fogalmazást,és nem szotár alapján irtam. Egyébként gépkönyv alapján nem lehetséges. Biztam benne, "mivel müveltebb szakemberek lévén"kap az illetö segitséget. Mindezt természetesen nem ingyen. Szíves elnézést mindezért. További szépnapot minden mélyentisztelt fórum használonak.
Thermomax inka 24 tipusu kazán átállitásával kapcsolatban. Beálították egy ceglédi ismerösömnél a kazánt kulsö hömérséklet érzékelövel 55 fokra. Radiátor fütésre hogyan lehet beállítani 75 fokos fütési kör fütésére. Esetleg valaki elvállalná ennek a kazánnak a beállítását.
Sajnos tévedsz, de a szörnyű az egészben, hogy a szerelők túlnyomó többsége is az alacsony előremenőre esküszik. A visszatérő számit! Az legyen minél alacsonyabb, az előremenő jó lenne ha minél magasabb lenne. Ezért kéne méretezni minden fűtési rendszert, de nem lehet mindegyiket. Ez messzire visz, nem ennek a topiknak a téméja.
De megjegyezném hogy véleményem szerint az a 95 és 65 fok közötti előre menő túlzás... legalább is a gázkazánoknál. 7. oldali táblázat. Most nem beszélve arról, hogy pont itt a kondis kazánoknál eleve a kishőfokú előre menő a cél.
Elhiszem , korábban én is megtaláltam, most pechem van. Nem találom.
Magam méreteztem a radiátorokat ( mert az első fűtésszerelő palira akart venni ) Mikor beszélgettünk még a projekten, mondtam neki a radiátorokon ne spóroljon, inkább alacsony hőfokon menjen mint magason . Erre mit látok az ajánlatában : a lehető legkevesebb fűtőfelületet tette volna fel. Mellé lőtt, nem gondolta , hogy értek hozzá. Mikor direkte kértem . Más aztán azt és annyi radiátort tett fel amennyit kértem,. és bevált.
tipikusan 90/70/20 vagy 75/65/20, én inkább a 90/70 és a 70/50 re emlékszem , 7 éve volt.
Sőt elvileg lehet interpolálni is a teljesítményt, mert nem biztos ,hogy a megadott hőfokon megy az a fűtés.
A Voge&Noot magyar weboldalán egész korrekt hőteljesítmény kalkulátor van például radiátorokhoz.
Azért egy értéket valamilyen előremenő és visszatérő vízhőfokkal 20 fokos szobahőmérséklet mellett, (tipikusan 90/70/20 vagy 75/65/20, nem mindegy melyik) azért jópár gyártó megad.
Minőségi acéllemez, vékony profil és ponthegesztett konvektor lemezek az optimális hőteljesítmény eléréséhez
Hőleadó képesség a DIN EN 442 előírásnak megfelelő radiátoroknál különösen magas
Egyszerű és gyors szerelhetőség
FIX-fehér szín ( RAL9010-nek megfelelő)
Teljes körű korrózióvédelem elérése érdekében a radiátorok minőségi bemerített alapozással és porszórt lakkozással készülnek, mely a káros anyagoktól és oldószerektől mentes
Speciális védőcsomagolás
A szerelési egységcsomag tartalmazza a tartókonzolt, légtelenítőt és a végdugót, mely a radiátorhoz van csomagolva
Nanokerámia technológia. A FixTrend radiátorok gyártója elsőként vezette be a "Nanokerámia" eljáráson alapuló technológiát az acéllemez lapradiátorok gyártásában, amely egy foszfátmentes nano eljáráson alapuló felületbevonatot eredményez. A korrózióállósága jelentősen magasabb, mint a hagyományos vasfoszfátozással létrehozott felületnek, ezáltal a rozsda és szennyeződésvédelem közel a kétszeresére nő.
Környezetbarát előnyök:
Környezetre átalmas nyersanyagot nem tartalmaz
Kisebb energia költség
ISO 14001 szabványnak megfelelő eljárás
<!--
Elérhetőség:
-->
Sok minden össze irkálnak csak éppen az nem hogy egy konkrét méret mennyi hőt ad le.
Most nézegetem a radiátorok teljesítményét , hát szerencsém nem sok volt. Sehol se adták meg. kivéve egynél. A panelradar radiátoroknál. De ott is elé sendliánul.
Méghozzá így :
Teljesítmény adatok 80 C közepes fűtővíz hőmérséklet és 20 fokos belső szoba hőmérséklet esetén aztán radiátor méretek szerint megadják kW -ban a teljesítményt.
Mi az hogy 80 fok közepes f. víz hőmérséklet ? A egy magas érték. De itt legalább megadnak valamit.
Igen, néztem, de kapilláris cső nélküli változatban. Azt gondoltam, hogy ez a típus csak akkor működik megfelelően, ha a csőbe, tartályba stb. , azaz közvetlenül a mérendő folyadékba helyezik a szondáját, így átléptem őket. Kösz!
Ilyet néztél? Csak arra kell vigyázni, azt a rugószerű drótot ne törd meg, mert az egy vékony csövecske. A végén azt a bumszlit kell ráfogatni a csőre, és valami hőszigetelőanyaggal körbetekerni, pl csőhéjjal.
Most jutottam oda, hogy újra foglalkozzak az általad javasolt megoldással.
Azt írtad, hogy a visszatérőre tegyem a csőtermosztátot, de az a gondom, hogy nincs elegendő hely a felhelyezésére. A TF1 kimenet és a kazán bemenet között ugyanis olyan rövid szakasz maradt szabadon a visszatérőből, hogy oda már nem férne fel. Legalábbis, amit eddig ajánlottak nekem az eladók, mindegyik nagyobb volt a kelleténél, a neten sem találtam kisebbet, igaz sok esetben fel sem tüntetik a méretüket.(nyilván nem ez a legfontosabb adat róluk)
a, Jó-e ha az előremenőre teszem fel? (és persze ennek megfelelően kalibrálom)
b, Ez az un. kivezetett érzékelős csőtermosztát http://www.comfortshop.hu/termek/brh-1-00385-csotermosztat-kivezetett-erzekelos2 ilyen helyszűke miatti megoldásokra van kitalálva, amikor a mért pont nehezen hozzáférhető? Eddig semmilyen leírást nem találtam róla – a hiszterézis értékéről meg pláne. Ha a kivezetett érzékelő teljesen mást jelent, remélem sikerült mosolyt csalnom a hozzáértők arcára :)
Köszönöm. Lakás tényleg elég jó állapotú, egyelőre úgy tunik nagy szerencsénk volt vele, mert jó áron megkaptuk. Egy 7. kerületi jó állapotu 50m2 es lakás árából meglett, ez Óbudán van Kolosy tér körül. csendes helyen. Parketta képeken jól néz ki, de valóságban azért nem ilyen és nagyon recseg már, nem lehet már újracsiszolni és csere mellett döntöttünk. Csak ott meg a kérdés, hogy kohosalakos aljzattal mit csináljunk, ha kiszedjük, akkor meddig és mi kerüljön, milyen rétegekkel helyette, na de hát ez már más topik :)
Fég C18 as a kazán ha minden igaz. Valószinüleg csak január környékén költöznénk, de akkor valszeg marad idén ez a kazán aztán majd meglátjuk később. Egy kérdés még.. ha indirekt tárolós lesz majd a jövőben és berakják a könyhába a kazán mellé, akkor onnan tippre hol menne a (meleg)vizcső a fürdőbe? Az alaprajzon láthatjátok a konyha és fürdőszoba nem egymás mellett van, ott egy másik lakás szobája van. Külön vizora van furdszobaban egyébként. Azért kérdem, mert ha megcsináljuk az aljzatot és új parkettát, akkor már előre gondolva le kéne fektetni a csövet, amennyiben ez szokott egyálalán aljzatban menni.
Illetve ablakszigeteléssel kapcsolatban... a kazán a konyhában van, ahol muanyag ablak van légbeömlővel. Feltételezem az éves kéményseprői ellenrzéseken ezeket átnézik és gondolom jelenleg jó. Viszont ilyenkor azt is belekalkulaljak, hogy a konyhaajtón tuli ablakok nem szigeteltek azaz onnan is jön a levegő? Vagy azt nem nézték valószinuleg? Tehát ha most leszigetelem a három szoba 5 ablakát akkor elég lesz a konyha légbeömlője? Páraelszivó nem lesz egyelőre, max ha zárt égésterüre váltunk.
Alaprajz valóban nem túl szerencsés de kicsi gyerekek mellett most még megfelelő, esetleg majd kamra helyére be tudnánk tenni egy zuhanyzos kis fürdőt. Illetve később amerikai konyhára lehetne alakitani, de pl azt mennyire tiltják, hogy kazán és gázóra helyisege, a jelenlegi konyha, hálószobaként funkcionáljon (mondjuk kondenzációssra váltás utan).
Ha ablakcsere is lesz, akkor mindenképp zárt égésterű kazánt javasolnék, különben a kéményesek szét fognak szivatni a szellőzőkkel, a páraelszívóval. A nyílt égésterű kazán jelentős mennyiségű oxigént von el a légtérből, amit pótolni kell. Ha megy a kazán, nem mehet páraelszívó sem a konyhában, sem a fürdőben.
Ne érts félre, nem akarom mindenáron lecserélni a rendszert, csak mivel felújitás elején állunk felmerült hogy hozzányulunk ehhez is. SZét lesz most bombázva a 3 szoba, régi parketta fel, kohósalak ki, lépésálló szigetelés, beton stb, ablakcsere/szigetelés stb, szóval most könnyebben hozzá tudunk nyulni a fütéshez, mint mikor beköltöztünk két gyerekkel. Valamint jelenleg mint emlitettem villanybojler van, szóval az is adná magát, hogy ha belevágunk, akkor indirektre csere. De egyáltalán nem határoztuk még el magunkat, csak sorba vesszük az előnyöket, hátrányokat és a kötlségeket.
Kéménnyel kapcsoaltban laikusként én is olvastam korábban, hogy teljesen más rendszer ezért nem is kompatibilis a két kazán, de az a "dokumentáció" elbizonytalanitott és gázterves tanácsadó is megerősitett benne, hogy az alapján amit lát, a nagyja a kéménynek megvan. Ezért is tettem a megjegyzéseket is feléje, hogy miért tudok/sejtek tudatlanul is többet nála. Ahogy ovlasom nem csak hogy a kondenzácios/zárt kazánhoz osztott kémény kell, de még bélelő anyag is más, azaz nem megoldható ahogy én mint Móricka elképzelem, hogy a meglévő bélelésbe beletesznek egy kisebb átmérőjüt?
Eltekintve a kéménytől, csináltam pár képet a radiátorokrol, szobákról és összeférceltem egy alaprajzot, ide feltettem a képeket
Kamra kivételével mindegyik szobában van egy radiátor az odairt méretekkel. Igyekszem majd beizzitani a kazánt és a kért infókat beirni még. De szivesen várom a lebeszélő véleményeket is. Feleségemmel is kcisit "hadakoznom" kell, mert ő nagyon megvette a marketingfogasnak se rossz "zárt égésterü kazán biztonságosabb" hirdetéseket. Én inkább abból a megfontolásból gondoltam a cserére, mert ha minden jól megy 20-30 évet itt fogunk élni, villanybojler helyett indirekt tárolót praktiksuabbnak-olcsobbnak látom, van rá némi keret még, plána ha csak a kazánt elég cserélni, ha elromlik a msotani kazán, úgyis majd zártr kondenzáciosra kell cserélni illetve "most vagy soha" az egyéb felújitások miatt. De ha hülyeség, szóljatok nyugodtan :)
Gáz bevezetés, 15 m rézcsővel, gázórával, munkadíjjal 150.000
Kazán beszerelés+ egy 1800-as radiátor+indirekt felszerelés+mindennek összekötése+ iszapleválasztó+vízlágyító 347.000
Pufferes rendszerre lett rákötve, a csatlakozás kb. 4 méter a kazántól. Indirekt kb. 2 méterre a kazántól. A turbó cső működött szerencsére, úgyhogy ebben kémény nincs benne csak anyag és munkadíj. A munkadíj baráti...
Ahogy ismerem a mai, elektronikával teletömött készülékeket, a megtérülési idő előtt minimum egyszer kell cserélni benne panelt. :( Meg kell nézni, mennyi a fűtésköltség.
"Felmerült, hogy ha esetleg megoldható nagyobb átalakitások nélkül a kazán kondenzációsra cserélése, akkor megcsinaljuk most. A kéményt 3 éve bélelték anyilt égésterüre megfelelőre, de a dokumentáció.... "
Az nem fog menni. Teljesen más a zárt és a nyílt égésterű kémény rendszere.
"a dokumentáció.... " hát igen az sok mindent elbír, nyilván a kondenzt is el kell vezetni, de az műszakilag egy harmadrendű probléma.
Kondenzációsra cserélni az egy sokrétű munkafolyamat .. sok pénzért, kérdés kell e most ?
Van kazán, van fűtésirendszer, akkor minek ?? !
Persze e kazánkereskedőnek az az érdeke hogy lehetőleg minél hamarabb megvenni azt a kazánt !!
Fel kellene fűtened azt a lakást. Most még jó idő van, aztán pont jön pár nap hideg. Tartani kellene 21 fokot, és megnézni, mennyi gáz fogy, de nem a bekapcsolástól, hanem mikor már csak tartani kell. De az is jó lenne, ha mindennap ugyanabban az időben leolvasnád.
Előljáróban annyit, hogy nem akartam rosszindulatuan kiosztani a gázztervest, csak tipikusan az a helyzet, hogy ha nincs meg az a minimális felksézültségem, ami van (minimalis :), akkor nem hülyébben jövök el, mint voltam. NEm gáztervezés szempontjából volt ott, hanem mint tanácsadás hívtam ki, mert igy hirdették magukat.
Nem lakunk még itt, korábbi lakásunkban lakunk most és beköltözés előtt gonolkozunk, hogy mit csinálunk meg előtte és mit nem. Felmerült, hogy ha esetleg megoldható nagyobb átalakitások nélkül a kazán kondenzációsra cserélése, akkor megcsinaljuk most. A kéményt 3 éve bélelték anyilt égésterüre megfelelőre, de a dokumentáció alapján elő van készítve kondenzációs kazánra (kondenzviz gyujto, ilyen meg olyan idomok, stb, nem tudom pontosan), szóval remélhetőleg a kémény további átalakitása már kisebb tétel, de ez most más kérdés.
Sajnos további nehezitő tényező, hogy előző tulaj nem lakott a lakásban, 5 éve üresen áll, ezért neki sincs tapasztalata, hogy milyen volt az eddigi fütés. Szóval nem tudom mi alapján tudok több infót adni. ja igen, fürdőben torolkozoszaritos, kb 40 széles és nem tudom milyen magas (megmérem majd) radiator van, 5 m2. CSinálok képeket és próbélok vmit rajzolni a mostani rendszerről. Nagyon köszi.
Kellene felraknod ide egy alaprjzot radiátorkiosztással, két fotót a radiátorokról(elölről, illetve felülről), megtudni, milyen hőfokú vízzel volt fűtve, illetve egy tavalyi éves gázfogyasztás, milyen helyiséghőmérséklet mellett.
Az alattad levő műhely tulaját megkérdezni, hogy fűtenek-e és hány fok van télen.
A gáztervezőnek nem feladata a fűtésrendszer áttervezése, de még a minősítése sem.
Egyáltalán hogy jön a képbe ebben a stádiumban egy gáztervező. Tél elején e működő fűtésrendszer likvidálni nem ésszerű .
A radiátorok túlméretezéséhez :
"hiszen régebben "divat" volt túlméretezni a radiátorokat"
Talán úgy hogy régebben divat volt a kazánokat túlméretezni és a radiátorokon spóroltak. Ezért mentek magashőfokon.
Ha forró a radiátor felülete, akkor az alulméretezett. A kívánt hőmennyiséget magas hőfokon képes leadni.
Ki kell tapasztalni azt a fűtési rendszert !
A fürdőszobai radiátor ?
A konyha + előszobait lehet esteleg egy kettősorosra cserélni. De mint írtam kitapasztalni a működést. ha forróak az azt jelenti, hogy alul mértezettek .
A jövő viszont tényleg a kondenzációs kazán !
Más a sokat kritizált és főleg sokak által megszenvedett kapcsolgatás abból adódik, hogy túl -méretezett kazán van .. nem tud eléggé lemodulálni és ehhez egy 'takarékos' alulméretezett radiátor rendszer kapcsolódik. Mit tud csinálni a rendszer , lekapcsolja magát, ha eléri a védőhőmérsékletet.
Mert egy lakásban kettő rendszer van.
Az egyik a kazán és radiátor - ez vezéreli a kazán saját beállított hőmérsékletre a védelme... a kazán termosztáttal.
A másik a fűtésrendszer / kazán + radiátorok/ és maga a lakás a hatalmas tömegével. 50 és 200 tonna között. Ezt a rendszert vezéreljük a jól beállított szoba termosztáttal.
Mind a kettő ingadozhat , de a lényeg az egyik azért lomhább mint a másik.
Tehát akinek valamiért túlméretezett kazánja van /olyan szereltek fel anno vagy mostanában olyant vett pl. nem tud megfelelően lemodulálni / ha van hozzá megfelelő radiátormérete
elkerülheti a sűrű ingadozást. Úgy kell beállítani a szobatermosztátot ,.hogy ne legyen túl érzékeny.
persze aki a tizedhőfok ingadozásra is érzékeny az vegyen megfelelően kisteljesítményű kazánt. ugyebár vannak a cserépkályha fanok, akik 80 - 100 nm -es lakást befűtenek egy db.kályhával ... mondják .. és vannak azok, akik pontos matematikai képlettel kiszámolják az egyes helyiségeik hőigényét. Akár 3 tizedesre is
Nos a cserépkályháknál a a helyiségenkénti hőfokeltérés lehet akár 4 - 6 fok is. És a napszakonkénti hőfokingadozás is lehet ugyancsak 4 -6 fok, és ez még jónak is van részükről nyilvánítva.
Anno én is átéltem olyan dicső cserépkályhás kort, amikor este volt a kályhás szobában 24 fok, az reggelre lecsökkent 14 fokra. az mennyi is ? Ja 10 fok hőingadozás. Ugyan az volt a hőfok gradienssel is. Kályhás szobában 24 fok, az előszobában , néha a konyhában 14 fok.
Annyi különbség köztem és egy mostani cs. kályhafan között, hogy én azt jónak soha sem nyilvánítottam.
A függőleges hőfok gradiens valahogy kimaradt ! Na az majd holnap !
Na ez már döfi! Ugyanaz az olcsó szar csak drágán. Ezért így már sorban állnék egy fél napot is akár. És talicska se kell a hazacipeléshez. Sőt, ha kötelet akasztok rá, és belekapaszkodok, hazarepít.
Korábban már felvetettem kérdésemet és tudtatok is tippet adni, de most némi plusz infókkal felszerelve újra kérném segitségeteket. Szóval megkaptuk lakásunk kulcsát, egy 80 m2 es pesti bérház magasföldszintjén. Ablakok gerébtokos, felújitott, szigetelt üvegezésüek (lesznek). NYilt égésterü kazán füti a cirkót, melegvizet villanybojler adja. Gondolkozunk a fütés korszerüsitésén, valószinüleg más szempontok miatt, villanybojler maradna, szóval a kazánt egy kondenzációs fütő, nem kombira cserélnénk, kéménybélelés, stb után. Vagy estleg egy indirekt tárolós megoldás. Korábban kaptam az infót, hogy még az is lehet, hogy a meglévő radiátorok elegendoek, megfelelő méretezéüsek lesznek, hiszen régebben "divat" volt túlméretezni a radiátorokat. Találok valahol hasznos radiator méretezési kalkualtort vagy egy ilyen bérház lakásával milyen értékekkel lehet számolni? Keleti fekvés, 5 nagy méretü ablak utca fronton, 1 belső udvaron, jobb oldali fal belső lépcsőházra "néz", bal olfali fal mellett pedig már a másik társasház. Alattunk pince-szuterén jellegü mühely van, nem tudom fütenek-e ott. 3,8 m belmagasság. Falak a századfordulós vastagok.
Jelenleg alábbi radiátorok vannak: két soros 100x60 radiátoból 2 db (20 es 16 m2 szoba), két soros 130x60 1 db (21m2 szoba), ez a 3 szoba áthárható, egymás melletti. 2 db Egy soros 100 x60 1db (10m2 konyha és fal mögött 7m2 előszoba), 30x90 1 db (wc 1 m2). A radiátorok egyébként nem egy mai darabok, nem ez a mostani "modern" megjelenésü, hanem ez a vékonyabb, acélnek tünü radiátorok. Egyáltalán ki foglalkozik ennek a méretezésével akire rá tudom bizni magam? Mekkora kazánt ajánlanátok egy ilyenhez? Volt kint ma a gázterves, aki nem adott erről véleményt és annyira dilettánsnak, legalábbis nem szimpatikus volt, hogy rá nem bíztam volna magam. MEgkérdeztem tőle, hogy szerinte ha a nyilt égésterü kazán marad a konyhában akkor elég-e az ottani muanyag ablak alatti légbeömlő a kellő oxigénhez akkor is ha a szoba tuloldalan levo szobák gerébtokos ablakait leszigetelem. Hümmögöt és mondta hogy tegyen szivacsokat inkább az ablak mögé. Na mondom, köszi.
Illetve még egy laikus kérdés... a jelenlegi radiátor rendszer mellé viszonylag könnyedén lehet beépiteni még radiátorokat vagy nagyobb meló egy ilyen? Tehát pl a vizvezetekéet "meglékelve" simán betehető egy plusz radiátor?
Köszönöm előre is tanácsotokat és intézem nektek a béke nobel dijat.
Én most kapcsoltam be egy Ariston genus system kazánt, a gyári NTC-t 2.5-es MCu vezetékkel hosszabbítottam meg kb 4 métert. fokra pontosan ugyanazt mutatja a HMV tároló mint a kazán lát.
A te rendszeredben jó eséllyel csak a radiátor kizárási lehetősége miatt van benne. Ha teljesen kinyitod őket és az előbeállítókon bejátszod az egyes radiátorok helyes értékeit, akkor ugyanazt kapod.
Egyáltalán van valami támpont hogy mennyire kell elzárni melyik radiátort
Annyira, hogy az egyes helyek egyenlő módon melegedjenek a keringés megindulásakor. A többi úgyis a termoszelep dolga.
Neked ilyen Aristonod van esetleg? Ebbe hajtogattál inox hőcserélőt? Annyit látok csak hogy belekötsz minden szavamba és általános érvényű kinyilatkoztatásnak állítod be a konkrét tárolóra vonatkoztatott tippemet. A kérdező egy kazánra köthető indirektet akart kiváltani ezzel az olcsóbb és lehet hogy kiváló villanybojlerrel. De arra nem jó amire használni akarta, és hőcserélő paraméterek híján a tömegből kiindulva tippeltem.
Az Ariston Premium Evo System kézikönyve nem ír az NTC-re semmit, se Ohmot, se egyebet, csak hogy hová kell bekötni. Nekem az indirekt és a tartály helyzete miatt kell vagy 4-6 méter kábelhosszos NTC, ez már eleve szűkíti a lehetőségeket. A Conrad-on találtam 10 E Ft-ért egyedül.
Mire kell ezeknél odafigyelni, hol érdemes keresgélni?
Na de akkor hogyan tartok 21,5 fokot, ha nem fűtök? Azért annyira nincs meleg.
Ha a radiátorban alul a torlót elzárom, akkor világos, hogy tovább marad benne a melegvíz. De akkor mi a szerepe a gyárilag berakott előbeállítású szelepnek. Az meg nem is engedi a radiátorba a vizet? Azon van 1-7-ig állítás meg egy N betű. Azzal mi legyen?
Utána menne rá természetesen a termofej. A gyerek nem állítgatja, mert rácsapok a kezére :)
Másfelől van egy osztó is a kazán alatt. Nem jobb azon zárni áganként?
Egyáltalán van valami támpont hogy mennyire kell elzárni melyik radiátort? Mekkora távolság számít igazán a kazántól?
Még egy kérdés. Van a radiátorokban előbeállítású szelep. Elegendő azokat jól beállítani, vagy a radiátor alján a visszatérő torlószelepet is kell állítani? Nem teljesen értem, hogy mi a különbség ha úgymond alul vagy felül zárom el a radiátort.
Pedig itt van a problémám megoldása elásva valahol, mert a kazánhoz legközelebbi fürdőszobai radiátor meleg, de a gyerekszobába csak langyos. Valaki kérem adjon tanácsot.
Bolti, olcsó tömegtermékeket kellett összevetni, a te inox hőcserélődet és máséit sem szándékoztam fikázni. Az én Heizerem 75ezer volt szállítással, ez a linkelt 46ezer. Szerinted melyikben van inoxnak a nyoma is akár?
Én másként látom ezt a problémát. A kazánhoz kihívott szerelő kiolvassa a hibatárolót. Onnan tovább max elektronika cserét fog ajánlani, sok pénzért, mert neki lövése nincs, hogy az amúgy nem épp atombomba bonyolultságú panelon konkrétan mi romlott el és hogyan kell javítani. Ebből a laikusnak az jön le, hogy a KAZÁN sz@r. Holott csak nem a megfelelő ember akarja javítani. Nem véletlen, hogy a jofog@s és társai tele vannak javított panelekkel, amit aztán a panelcserélő szakmunkás okosba számít fel a gyári ár alatt a boldog kuncsaftnak.
Mondok OFF példát: autó gyújtáskapcsoló szétkopott. Márkaszerviz szerinte vegyen zárszttet á 200e. A harmadik megkérdezett műhely szerint a történet négy számjegyű összegből orvosolható. Ugye nem az autó a sz@r? :-)
Sziasztok, olvasgatok itt a ki-be kapcsolgató kazánokkal kapcsolatban és nem tisztul a kép a fejemben. Megköszönnék egy pár tanácsot.
Jól szigetelt de régi házunk van, 74 nm az egész. Mostani időben, 15-18 fok van odakint és a kazán ugye ki be kapcsolgat. Fondital kazán, 24kW, 1:9 modulációval. A beállított paraméterek alapján ilyenkor kb. 30 fokos vizet keringet a radiátorokban, és a 21,5 fok eléréséig amit a termosztát kér, percenként ki be kapcsolgat (ami azért is fura, mert elvileg be van állítva a minimális gyujtásszünet).
A kérdésem az, hogy jó-e ez így, vagy hagyjam a külső érzékelőt a fenébe és állítsak be fix mondjuk 55 fokos előremenőt? Vagy mekkorát? Aztán ha nagy hidegek lesznek akkor feljebb rakom manuálisan ha kell.
Egy méter 3/4-es vascsőre többféle tömeg adatot találtam, vegyük csak 1 kilónak. Átmérője 26.5mm, kerülete így 8.3cm. Egy méter ilyen cső fűtőfelületére adódik 830cm2, azaz 0.083m2. 1m2-es fűtőfelülethez több mint 10m ilyen cső kell, azaz bőven megdobja egy normális kígyó a tároló tömegét. 200-as Hajdú villanybojler 60kg. 120-as Heizer 0.95m2-es fűtőfelülettel 60kg. A kérdéses villanybojler valamilyen csővel 28kg, iga csak 100l-es.
Ennek a bojlernek a katalógus tömege csak 28 kiló, és nem írnak semmit a kígyóról.
Volt egy rossz választás, de a cseréje sohasem térülne meg. Még akkor sem, ha ebben 3 év múlva gázszelepet kell cserélni. Akkor viszont annyit megér, hogy megnyújtsuk az életét, főleg úgy, hogy a készülékbe nem is kell belenyúlni.
A hozzászólások alapján valóban sokat foglalkozok vele, de ha már 8-10 ember is ír a témához, néhányan többször is, csak reagálok rá. A valóságban ez vasárnaptól szerdáig lepörgött. Te, aki értesz hozzá és 2 perc alatt átlátod a lehetőségeket - ráadásul ilyen kazánod van és csípőből vágod, hogy bizonyos szempontból buta a készülék, mint a tök - megértem, hogy sokallod.
Pl a hőcserélő méretében, amiről nem találtam infót azon a két lapon ahol néztem. Anyag nincs benne, az biztos, az én 1m2-es hőcserélőjű 120l-es Heizerem 60 kilós, ez a 100l-es valamekkora hőcserélővel rendelkező meg 28 kg. A heizerben is van villamos fűtőbetét, az nem okozhatja a különbséget... :)
Csőkígyó a kazánnak van benne. Nem az ára miatt érdekel, hanem mert megsz.vatott az üzlet, nem jött meg a megrendelt tároló, a városban meg csak ezt kapni perpill.
Meglátásom szerint túl sokat foglalkozol a témával. Nem érdemel ennyit. Felszerelsz mindenféle biz baszt aztán várod a csodát, ami már most is látható számodra, hogy nem fog eljönni. Végy példát a szomszédról!
Ez kb olyam mint amikor még boldogult klmás koromban rendszeresen karbantrtottunk hűtéstechnikákat. A rendszeres és szakszerű karbantartás következtében kb 5 év alatt elpusztultak illetve kompresszor cserések lettek. Miért? Mert mindig más és más ment ki ellenőrizni és mindenkinek volt egy remek ötlete, hogy hogyan lehetne jobbítani a dolgon. Ez természetesen köszönő viszonyban sem volt az előző kolléga ötleteivel és beállításáaival. A berendezések mindegyike meg is hálálta a gondoskodást. Aztán ráfogtuk, hogy szar a kompresszor.
Viszont a hűtőszekrény (tudod amelyikbők kiveszed a sört) azt a kutya fasza sem bolygatja. Cserébe elmegy vagy tizenöt évig.
Hát, igen…ez a klíma is egy reális opció lehetne, ha nyáron ki tudnám használni, de nem szokott annyira elviselhetetlen meleg lenni a lakásban, hogy megérje. Meg eü-i szempontból is kerülöm, ha tehetem.
Ha már így alakult, hogy elszabtam, azt a változatát választottam a költségeknek, ami a kazán valszeg idő előtti tönkremenetelével, meg a lehetőségekhez képest csökkent hatásfokú üzemelésével jár. Ezzel a csőtermosztátos módszerrel, meg a radiátorok beszabályozásával bízom benne, hogy egy kicsit korrigálni lehet a ki-bekacsolások számát, aztán majd meglátom, hogy ha hidegebb lesz, hogy alakul a fogyasztás meg komfortérzet, na meg a kapcsolgatás. Majd ennek ismeretében döntök a továbbiakról, a következő fűtési szezonról. Remélem azért vagy 10-12 évet így is kihúz a kazán. Addigra már lehet, hogy egyébként is érdemesebb lesz váltani valami fúziós- vagy lézertechnológiás készülékre :) hacsak vissza nem kell térni valami miatt a dobkályhához.
Egy kis kitérő:
A szomszédommal tök semleges viszonyban vagyok, csak köszönés, más semmi, de tegnap nem voltam rest a fürdőszobájáig , azaz a kazánjáig „pofátlankodni”. :) Ez csak azért érdekes, mert tök egyforma lakásunk van. Méret, helyiségek elrendezése, fűtési rendszer kialakítása is tök ugyanaz, csak aszimmetrikus. Déli-keleti fekvésű kontra déli-nyugati.
7 éve van kondenzációs kazánjuk. Mondanom sem kell, gőzük sem volt arról, hogy milyen gyakran kapcsolgat, csak annyit tudtak, hogy a kazáncsere óta felére csökkent a fogyasztásuk, meg azt, hogy a 7 év alatt még nem volt vele gondjuk. Megnéztem a gyártmányát, típusát, majd rákerestem a készülékre: 11,2-ig tud lemodulálni. (Puffer nincs, radiátorcsere nem volt) Gondolom nekik is kapcsolgat orrba-szájba, de őket csak az érdekli, hogy zúg-nem zúg….meleg van, vagy hideg. Közben elégedettek az 50%-os megtakarítással.(igaz, ők is nyílt égőteres, őrlángosról váltottak)
Más kérdés, hogy idén december 25-én reggel lehet, hogy rémülten fognak szerelőt keresni, de ettől függetlenül úgy látom, nem dől össze az ég a földdel. Ettől még persze k-ra bosszant, hogy jobb döntést is lehetett volna hozni, pl. azzal, hogy alaposabban körbejárom kinek a segítségét kérjem. Legközelebb az lesz az első, hogy ide jövök. Persze gondolom itt is akadhat olyan, akire nem érdemes hallgatni, de mivel "él a fórum", folyamatos a hozzászólások kontrollja is.
A termosztát egy kétáramkörös relét kapcsoljon be, aminek az egyik áramköre a kazánnak ad rövidzárat, a másik áramköre pedig a szivattyúnak kapcsolja a 230V-ot.
Adott egy Immergas Victrix Tera 24 Plus kazán Amico termosztáttal, hőcserélővel rákötve a padlófűtésre. Hogyan lehetne együtt indítani a hőcserélő utáni keringető szivattyút a kazánnal?
Előrebocsátom nem vagyok szakértő a témában, de egyszer gondold végig az alapoktól.
A gond, hogy nagy a kazán minimális teljesítménye ami sok különösen átmeneti időszakban.
Mivel a kazán (hőtermelő) és a hőleadó részek közt nincs semmi, a kazán által termelt túl sok hő rögtön meg fog jelenni a fűtött helységekben. Mivel erre nincs szükség a kis hőigény miatt hamar le kell kapcsolni a kazánt. Azaz a kazánt túl sokszor kell kapcsolgatni.
Megoldás 1: Be kell tenni egy puffert a kazán után és oda kis idő alatt is nagy hőmennyiséget tolhat a kazán amit finoman ki tudsz venni fűtött helységek hőigényének megfelelően. Nem olcsó, de jó komfortot biztosító megoldás.
Megoldás 2: Feladod a magasabb komfortot és nagyobb hőmérséklet ingadozást engedsz meg a fűtött helységekben. Az, hogy csőtermosztát, programozható szobatermosztát vagy mi részletkérdés. Olcsó de kisebb komfortot biztosító megoldás.
Megoldás 3: Megállapítod, hogy nem a hőigényednek megfelelő a kazán és cseréled. Ez se olcsó, de jobb komfortot biztosító megoldás.
Megoldás 4: Nem próbálsz kazánnal fűteni az átmeneti időszakban, hanem alternatív megoldást keresel. Mivel nem vagyok a téma tudora első körben fűteni is tudó klíma ugrik be, de bármi más is lehet. Amíg nincs nagy hőigény bármilyen hőszivattyú elven működő berendezés megfelelő lesz és nem kizárt olcsóbb is mint a gázos fűtés (mivel ezek meglepően kis villamos energiával nagy hőmennyiséget tudnak kinyerni). Ez sem olcsó, de komfortos és hosszú távon nyerni is lehet vele.ű
Ez utóbbiról érdemes lenne szakértővel is konzultálnod.
Persze ha valami nagy hülyeséget írtam gondolom itt is lesz vélemény.
Hat ez kivalo idotoltes barmikor. Altalaban a tulajra marad. Nalam pl. semmit nem szabalyoztak be. Kb 1 honapomba kerult tavaly, mire jol belottem mindent a futesrendszeren. Szerintem most ne foglalkozz vele. Futeni sem kell ilyen idoben.
Ha mindenhol teljesen ki van nyitva a torlószelep, az biztosan nem eredményez egyenletes áramlású rendszert. Eleve eltérnek a radiátor méreteid, a másik pedig a csőhosszok is. Ha pl. a körben a kazánhoz legközelebb eső radiátor ráadásul a legkisebb is (legkisebb ellenállás/hőleadás), akkor ott sokkal hamarabb megfordul a fűtővíz, mint a többiben.
Én azt javaslom, hogy várd meg a decembert, amikor már nagy eséllyel rendesen kell fűteni, vedd fel az előremenőt 60 fok környékére és a torlószelepekkel szabályozd be rendesen a radiátorokat. Egyszerre melegedjenek fel, miután a kazánt indítod, lehetőleg a teljes felületükön. Egy olcsó infrás felülethőmérő tökéletes erre, de pusztán kézzel érintgetve elég gyér eredményt tudsz elérni, szerintem az nem jó módszer.
Az első felfűtésnél, kvázi próbafűtésnél végignéztem a radiátorokat, de nem tapasztaltam sem levegősödést, sem olyat, hogy nem egyszerre, vagy hogy különböző mértékben melegednének. Azóta nem néztem, de az enyhe, napos idő miatt gyakorlatilag nem is ment a kazán, leszámítva a 1-2 alkalmat (max teljesítmény korlátozása, fogyasztás mérés)
Milyen időközönként érdemes ellenőrizni ezt? Ilyen gond korábban sem volt. Nyáron a rendszer is át lett mosva.
Juteszembe'...mindegyik radiátor csutkára ki van nyitva. Jó ez így?
Egyébként azt megnézted, hogy a fűtéskörökben valahol nem fordul meg a víz nagyon hamar? Akár egy rosszul beállított kazánhoz közeli radiátor, ahol hirtelen megfordul a víz, vagy valami rövidzár ilyesmi. Mert ez is okozhatja, hogy a visszatérőd hőmérséklete hamar felugrik, és a kazán kénytelen lekapcsolni, pedig még van tartalék a hőleadásban, ha a komplett rendszert nézzük. Az egész rendszerben azonos áramlási sebességek kellenek minden ágon. Ezt esetleg úgy tudod ellenőrizni, hogy hagyod teljesen kihűlni a radiátorokat egy hidegebb kinti hőmérsékletnél, majd ráindítod a fűtést, és méred, hogy nagyjából egyszerre melegszenek-e fel.
Még a szoba sem fog lassabban melegedni, csak nem a kazán saját hőmérője határozza meg az előremenő hőmérsékletet, hanem a csőtermosztát. Az előremenő hőmérséklet csökkentése amúgy ritkítaná a bekapcsolások számát, mivel a kisebb delta T miatt lassabban hűlne a víz. De hát mit lehet tenni? Adott a helyzet, hozzuk ki belőle a legjobbat.
Köszönöm a tanácsot, infókat, magyarázatot, meg úgy "anblokk" mindent! Kipróbálom.
Az utókernigtetést nem is a radiátorok hője miatt kérdeztem, hanem a szivattyú plusz ki-bekapcsolás miatt. De ezek szerint ez jelen esetben kevésbé fontos tényező.
Kezdem érteni. Tehát a szoba lassabban melegszik fel, de cserébe ciklusonként több időt megy egyszerre a kazán. Van benne valami, csak jól be kell állítani a termosztátokat egymáshoz képest. A kazán előremenő magasabbra vétele + ez a csőtermosztát tényleg megérhet egy próbát ebben az esetben.
Garanciát biztosan nem vesztesz, mert a szobatermosztát kapcsolójelén keresztül avatkozol a működésbe, tehát a kazánt nem kell megbontani.
Ha leáll az utókeringetés, attól még a radiátoraid melegek maradnak, egy kicsit lassabban hűlik vissza, ez még ritkább bekapcsolást eredményez.
Gyakorlatilag ugyanez lenne, ha a termosztátot ötpercenként ki-be kapcsolgatnád. Ha pedig bármi egyéb meghibásodás történne, 10 perc alatt nyom nélkül el lehet távolítani a csőtermosztátot.
Na! Felhívtam a márkaszervízt, mert nem akarok kiszúrni veled.
Az ember nagyon korrekt volt. Elmondta, a gázszelep úgy van kitalálva, hogy bizonyos kapcsolásszám után tönkremenjen, tehát cél, hogy minél ritkábban kapcsoljon. Elmondtam neki, hogy nem tud kellően lemodulálni a gép, és ezért önmagában is kapcsolgat ki-be, erre az volt a javaslata, csökkenteni kell az előremenő hőmérsékletet.
Tehát ha a csőtermosztát csökkenteni fogja a ki-be kapcsolások számát, akkor már nyertél rajta.
Épp, hogy csökkentené a kapcsolgatások számát. Jelenleg az a helyzet, hogy bekapcsol a szobatermosztát, indul a kazán, és ha eléri a beállított pl. 50 fokos vizet, mivel nem tudja lejjebb modulálni a gázlángot, kikapcsol. Ekkor el kezd hűlni a víz, kb egy perc után 49 fokos víznél ismét kapcsol a láng, és 30 másodperc alatt újra ott az 50 fokos víz, ismét lekapcsol. tehát percenként 30 másodpercre bekapcsol a láng.
Tegyük be a csőtermosztátot 50 fokra beállítva, és állítsuk a kazánt 60 fokosra.
Szobatermosztát kapcsol, elkezd fűteni, de a csőtermosztát 50 foknál lekapcsolja a kazánt, meg ugye a lángot, az utókeringetés még marad. Legalább 5 perc kell, mire visszahűlik a víz 45 fokra, ekkor ismét kapcsol a csőtermosztát, és a kazán bekapcsolja a lángot, aminek kell 2,5 perc, hogy felfűtse ismét 50 fokra 45 fokról. Ekkor megint kapcsol a csőtermosztát. Ha időközben elég meleg a szoba, lekapcsol a szobatermosztát, akkor már a csőtermosztát ugye hiába kapcsol, nem fog tovább működni a kazán.
Amit elértünk:
A percenkénit 30 másodperces lángbekapcsolás helyett 5 percenként 2,5 percet ég a láng. Az időtartamok persze csak feltételezettek, de az biztos, hogy ritkábban és hosszabb időre fog bekapcsolni a láng, és ez lenne a cél. Remélem érthető, amit leírtam.
Más-más okokból, de már elvetettem a kazáncserét is, radiátor cserét is, pufferezést is és a nihill01 által favorizált nem csinálok semmi extrát választottam, hogy majd ha beindul igazán a fűtés kipróbálom a joevagyok68 által javasolt feltekerem magas előremenőre +, szobatermosztát kis hiszterézisen verziót…illetve a Condens által tanácsolt hőkapacitás kihasználást, aztán majd meglátom.
Ekkor javasoltad ezt a csőtermosztátos megoldást. A módszer esetleges hátrányát tehát én a mostani meglévő állapothoz képest kérdeztem, nem a fentiekben sorolt anyagilag húzósabb és elvetett variációkhoz.
Azt megértettem, hogy a megoldás célja és előnye, hogy kevesebb ki-bekapcsolás legyen. A hátrányát tekintve meg arra gondoltam, amit részben más konkrétizált is, mint pl. esetleg garanciavesztés…a kapcsolások számának csökkenése, de kiváltó okának, jellegének megváltozása….előfordulhat-e, hogy az utókeringtetés hamarabb leáll, minthogy a termosztát visszakapcsol….és ha előfordul, az probléma-e….vagy bármi egyéb esetleg, amire én gondolni sem tudok, mert egyszerűen nem értek hozzá.
Ha már tákolás és gányolás, akkor a szobatermosztát jelét szakítanám meg egy időkapcsolóval, ami a termosztát jelére indul, és addig engedi futni, amibe egy felfűtés belefér. Ennek hosszát ki kell kísérletezni. Aztán egy adott idő múlva, aminek hosszát szintén kísérletezni kell, de legyen mondjuk az előző időtartam kétszerese, indulhat elölről a periódus. Kvázi a normál kazánok újragyújtás késleltetését szimulálva.
Mondjuk ezt a csőtermosztátos dolgot és sem értem. A szobatermosztát nem a vízhőfok alapján szabályoz, hanem hogy hideg van a szobában, vagy nincs. A csőtermosztát ilyen módon bekötve csak növelné az eddig is magas kapcsolgatások számát, mert nem hagyná a kazánt felmelegedni, hiába lenne rá szükség a szobatermosztát jele szerint. Gyakorlatilag egy plusz kapcsolgatási feltételt raktunk ezzel a rendszerbe. A (normálisabb) kazánokban utókeringetés addig van, amíg kikapcsolt láng esetén előremenő>visszatérő, hogy kivegye a maradék hőt is. Namost ha ez hamarabb teljesül minthogy a visszatérő 42c alá esne(ezt írtad lentebb példának), akkor a csőtermosztát gyakorlatilag blokkolja a további fűtést amíg a víz magátől le nem hűl a csőben. Ha ez nem így van akkor valamit nagyon nem értek.
Nézzük át tételesen: - Javasolták, a kazánon próbáld meg átprogramozni az előremenő víz hőntartásának hiszterézisét (ne +/-1 fokra kapcsolgasson) - nincs ilyen opció
-Javasolták, kapcsolgasd a szobatermosztátot - gondolom szeretsz a termosztát alatt ücsörögni.
A csőtermosztát mindkét opciót megvalósítja.
A kazánod 25-ről 40 fokra ugyanúgy kondenzációsan fogja felmelegíteni a vizet, mint 25-ről 50-re.
A termosztátod jele 25 különböző dolog miatt megszakíthatja a jelet ( eléri a beállított hőmérsékletet, érzékeli, hogy ki lett nyitva az ablak, érzékeli a külső hőmérséklet emelkedését, lekapcsolják kézzel), tehát ez nem okozhat gondot a kazánnak.
A kazánok a kondenzációs jelleget 60 fokos előremenő vízhőmérsékletnél veszítik el.
Mondhatnám én is, hogy cserélj kazánt, tegyél be puffert, cserélj radiátorokat, de ezek 100-tól 400e ft-os beruházások.
Ha ez a megoldás nem válik be, veszítettél 2500Ft-ot, az eredeti állapot 10 percen belül helyreállítható, a felszereléshez meg nem kell szakember.
Hátrány? Talán 5%-kal több gáz fog fogyni, mintha lecserélnéd egy másik készülékre. Mikor térül meg?
Egy ilyen módosítás után repül a garancia mint a pinty. Ha van rá zseton cserélj kazánt. Ezt meg add el, vagy számoltasd be. 220-250 körül ennél lényegesen jobbak vannak.
Aha egy, évvel ezelőtt ezt számoltam ki. Szerintem, pont ezért térül meg a puffer, azzal a szemlélettel, hogy az lesz a fűtés központja, nem a kazán. Plusz ha majd értelmes áron lehet venni hőszivattyút, akkor azt is rá tudom aggatni könnyedén.
Köszi, a belémfeccölt időt, így már értem a lényegét.
…és mi lehet a hátránya ennek a megoldásnak? Azon túl, hogy nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.
Egyrészt azért kérdezem, mert úgy általában véve is elmondható, hogy ami az egyik szempontból előny, az más szempontból hátrány, másrészt meg azért, mert látom, hogy valaki dobott egy nemtetszést a tanácsodra.
Gyakorlatilag a következő történne: A kazánt indítja a szobatermosztát, a kazán pedig szeretné a rajta beállított 50 fokra felfűteni a vizet és 49 és 51 fok közt tartani. A csőtermosztát mondjuk 40 fokra van beállítva, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 42 fokon kikapcsol, 38 fokon bekapcsol. Tehát szobatermosztát bekapcsolja a fűtést, elindul a vízmelegítés 50 fokig, de a csőtermosztát kapcsol 42 fokon, és lekapcsolja a fűtést (mintha a szobatermosztát hőmérője elérné a beállított értéket). Utókeringetés biztos van a készülékben, így addig cirkulál a víz, míg vissza nem hűlik 38 fokra, de addig ugye a láng nem megy, ekkor kapcsol a csőtermosztát, és indul a láng, és fűt, míg 42 fok nem lesz. Ha a szobatermosztát eléri a beállítottat, teljesen lekapcsolja a fűtést. A különbség annyi lesz, hogy a láng bekapcsolási ideje hoszabb lesz, mert nem 49-ről 51 fokra fűt, hanem 48-ról 52-re. Arra kell figyelni, hogy a kazánon magasabb hőfok legyen beállítva, mint a csőtermosztáton. Ja, a legolcsóbb csőtermosztátot vedd meg hozzá, mert a drágáknak kisebb a hiszterézise, vagyis a ki és bekapcsolás közti különbség. Ha kell bekötési rajz, akkor rajzolok hozzá. A csőtermosztát a szobatermosztát jelét szakítsa meg. Szerintem egy próbát megér.
Amit nyomtatott formában a kazánhoz kaptam az B1HA, B1KA tipusokhoz készült a fenti linken meg WB1C-hez. Nekem úgy tűnik, hogy lényegében ugyanaz. Legalábbis, amit eddig megnéztem benne, az szóról szóra egyezik.
Szia, működni fog a jelenlegi radiátor állománnyal is, de jó tudni, hogy kondis kazán esetében szerencsés ha túl vannak méretezve a hőleadók. ha "on-off" módban használod és eleve leveszed a kondis kazánt a minimális teljesítményre a szervízmenüben valamint beállítod a "kazán ki hőigényig" (vagy hasonló), akkor igen gazdaságosan is működhet rendszer. Nem feltétlen kell külső hőmérséklet mérő sem, persze ez fúgg a rendzertől. Ha figyelembe vesszük, hogy a fűtési időszak (okt-ápr.) nagy részében a külső átlag hőmérséklet 10-15C fok a kazán folyamatos részterhelésen fog menni annak ellenére, hogy a hőleadók esetleg alulméretezettek a kondis rendszerhez.
Nem találtam még olyan leírást, amiben benne van a menüje, csak olyat, ami a felszerelésre vonatkozik, bár lehet, nem voltam elég kitartó. Ha esetleg valaki tudna ilyet linkelni, megnézném.
Persze, leírom részletesebben is. Tehát jelenleg a kazán próbálja tartani a beállított vízhőfokot minél pontosabban, tehát ha a víz hűlik 1 fokot, ő már gyújt, és melegíti. Ehhez vagy alacsony láng kellene amivel tartani tudná, csak ugye nem tud annyira lemodulálni, vagy ki-be kapcsolgat. A csőtermosztáttal viszont el lehet érni, hogy ne csak 1 fokot hűljön a víz mielőtt újra begyújt, hanem akár 3-5 fokot is, így ritkábban, de hosszabb időre kapcsolna be.
Ha még kérdésed van, nyugodtan tedd fel, és bocs, hogy az előbb túl tömören fogalmaztam.
"Még egy ötlet, egy csőtermosztáttal figyeltetném a visszatérő hőmérsékletét, és a termosztáttal megszakítanám a szobatermosztát jelét, miközben a kazánt nagyobb előremenő hőmérrsékletre állítanám. A csőtermosztátnak nagyobb a hiszterézise, így nem +/- 1fokon tartaná a kazán a vízhőfokot, hanem +/- 5 fokon. Ez csak egy cirka 2000Ft-os beruházás lenne."
Bocs, de ezt nem értem. Azt fogom, hogy mit javasolsz, azt nem értem, hogy miként következik belőle előny. De ha macerás szájbarágósan lepötyögni, megértetni, akkor ne fáradj.
Más.
Amikor leáll a keringtető szivattyú, rövid, halk, rezonáló hangot hallani, ami részben fémes, részben valami puhább, tompább, folyamatosan elhalkuló hang. Induláskor vagy menet közben sosem hallom. Ez természetes velejárója a leállásnak vagy valami hiba tünete?
"egy napi több órás on-off al működő (kondenzációs) rendszerhez képest."
Van egy nyílt égésterű kazánom, jelenleg úgy 9 kW teljesítménnyel megy. A hozzákapcsolódó radiátorok valamivel kevesebb hőt tudnak leadni, ezért nagyjából 67 fokon kikapcsol a kazán saját védelme. Ezt a hőfokot kb. 45 -50 perc alatt éri el, ekkor lekapcsol 3 perc útó keringetés és újra indul.... de ilyenkor már nem a 45 perc hanem csak 10 - 12 perc
/ahogy olvastam itt a hozzászólásokat /van akinek ennél is sűrűbb.
természetesen nekem is zavaró ez a rövid ciklus. Ezért az csinálom hogy amikor eléri egyszerűen leveszem a szobatermosztátot, majd úgy 30 -35 perc múlva újra indítom. ezzel a mókával /módszerrel 45 + 30 = 95 perc azaz valamivel több mint 1 órás periódusokt érek el.
természetesen ez is sok.
A kérdésem az hogy a leendő kondis kazánál elegendőek e a jelenlegi radiátorok ?
Teszem fel 50 fokra van állítva az előre menő... vagy amennyire kell . Mint írtam a radiátorok jelenleg 62 - 63 fokon tudnak leadni kb. 8 kWot, ennél kisebb hőfokon kevesebbet.
A ház hőigénye nem több 5 kW -nál.
Tehát a kérdésem : kell e több radiátor felület... majd a kondisnál ?
Még egy ötlet, egy csőtermosztáttal figyeltetném a visszatérő hőmérsékletét, és a termosztáttal megszakítanám a szobatermosztát jelét, miközben a kazánt nagyobb előremenő hőmérrsékletre állítanám. A csőtermosztátnak nagyobb a hiszterézise, így nem +/- 1fokon tartaná a kazán a vízhőfokot, hanem +/- 5 fokon. Ez csak egy cirka 2000Ft-os beruházás lenne.
Nagy különbséget nem éreztem, de kézrátétellel ez elég szubjektív.
A gépkönyv szerint a szivattyú teljesítményét csak külső hőmérséklet-érzékelővel való fűtőüzem esetén lehet módosítani. De már leírták itt, hogy a kazán buta, mint a tök. :)
Ma reggel, amikor a max fűtőteljesítményt minimumra állítottam és lemértem így a fogyasztást, utána járattam még egy kicsit, kipróbáltam, hogy mennyit változott a helyzet az új beállítással. Az égő bekapcsolásakor már nem lendült meg olyan mértékben a vízhőfok, mint korábban, így nem kapcsolt ki fél percen belül, de tartósabban nem teszteltem, mert más dolgom is akadt, meg ilyen enyhe időben amúgy sem akartam hosszabban járatni.
- Esetleg az élettartama csökken de másik lényeges szempont, hogy a "kapcsolgatós" kazán összhatásfoka rossz lesz! (Bekapcsol-felfúti hőcserélőt-kikapsol-utókeringet és a kiszellőztetés alkalmával jól vissza is hűti külső levegővel a hőcserélőt és az eseleges utókeringetés alatt a vizet is). Aztán bekapcsoláskor gázláng előtt megintcsak a levegő indul el...)
- Az itthon kapható kazánok többsée nem tud minimum teljesítményen indulni csak közepes vagy max. közeli állapotból szabályoz vissza lassabban.
- "Elszabott" rendszer esetén sokszori kapcsolgatás megszüntetésére a ház hőkapacitását használnám ki, ha nehéz-szerkezetű és szigetelt. Értsd: Amikor szükséges, felfűteni, majd termosztát programozással 2-3 fokkal lejjebb állított dél-körüli és esti időpontban hagyni lehűlni. Ehhez segítség lehet ha a begyújtások közti eltelt min. időt be lehet állítani a kazánon.
Lényeges szempont lehet még, mint már írtam, hogy egy jól lemoduláló kazán pl. 1kw on folyamatos üzemben drágán fűt, főleg ha külön keringető szivattyúk is vannak a rendszerben. Az elfogyasztott gáz ára összemérhető az elektromos fogyasztás árával, azaz 10-20-30% -kal is romlik a kazán összhatásfoka ilyen modulációs tartományban, szemben egy napi több órás on-off al működő (kondenzációs) rendszerhez képest.
A tartálynál a kazán csere is jobb megoldás lehet, mivel kondenzációs kazánt cserélsz kondisra így megy az egyszerűsített készülék csere. A kazánt meg el tudod vaterázni ergó ezzel csökkented a beruházás árát. A kazánod neve meg elég jól hangzik a piacon.
Valóban kiváló időtöltés, de nem az erőlködés, hanem az, hogy meglepve tapasztalom, hogy egy fórumon többet tudok meg és több tanácsot kapok, mint attól, akivel személyesen találkoztam, saját szemével látta a lakást, és nem utolsó sorban fizettem is neki.
Összegezve reagálnék a hozzám szólókhoz.
Lecsökkentettem a max fűtőteljesítményt a minimumra. Nem tudom, hogy a készülék hiányossága vagy az enyém, de az az igazság, hogy nem tudtam megállapítani, hogy korábban mire volt állítva. A tekerőgomb gyors jobbra-balra mozgatása laikusként is nyírfatengelyes megoldásnak tűnik. Miután így átvált szerviz üzemmódba, csak a gomb aktuális állásának megfelelő teljesítményt mutatja az ikon, a gomb meg ugyebár ott van, ahova épp tekertem a gyors mozdulattal.
Ellenőriztem a fogyasztást ebben a lekorlátozott, minimum állásban. A javasolt 10 perces járatás és mérés alapján 0,642 m3/h. Nem tudom az alapprobléma tekintetében ennek van-e jelentősége, de ha már szó volt róla és javasoltátok, megcsináltam Ha már mértem, lemértem a kondenzvíz mennyiségét is. 10 perc alatt 1,7 dl kondenzvíz keletkezett.
A 4 verziót tekintve erősen „a nem csinálok semmit, csak raktározom az infót” választom, még kényelmes is :) de a pufferrel kapcsolatban futnék még egy rövid kört, ha nem zavarok.
Wattocsak írta korábban, hogy kb. 5 kW lehet a lakás hővesztesége, most enyhébb időben kb. 1 kW és a kazánom nem tud 9 alá lemodulálni. Ezen adatok birtokában javasoltátok a 3-500 literes puffert.
A kazán gépkönyvében viszont az áll, hogy fűtőüzem esetén 6,5 KW (50/30°C), ill. 5,9 kW(80/60°C) a névleges telesítmény-tartomány alsó határa. Ekkora különbség lehet a gyakorlat és a „papír” között? Vagy az általad említett 9kW esetleg egy régebbi kiadású kazán értéke lenne?
Amennyiben mégis 6,5, akkor elég lehet-e egy 200-250 literes puffer? Nézegettem a tartályok méreteit, egy ekkora még elférne viszonylag esztétikusan, a 300-as már nagyon visít. És ami még fontos lenne, nagyságrendileg mekkora költséggel jár ez? A tartályok árait látom, de a megfelelő váltószelep, szivattyú stb. + munkadíj mennyit emészthet fel kb? Azt már meg sem merem kérdezni, hogy a pufferes megoldással mennyivel nőhet a kazán élettartama és mennyivel csökkenthetem a fogyasztást a mostanihoz képest, gondolom ezt nem lehet érdemben előre kikalkulálni.
joevagyok68
Ez is egy opció. Mindenesetre a gyereket már nem fenyegeti az a veszély, hogy a forró radiátor mellett játszik :)
Bocs a hosszúságért, ígérem nem tartom már fel sokáig a publikumot.
Az orrba-szájba kapcsolgató kazán is elműködhet 20 évig mert miért ne. Csak kevés az esélye. Indításkor gázszelep nyit, szivattyú indul, stb... nagy átlagban ugye amit jobban használnak az jobban használódik. Nem arról van szó hogy ne kapcsolgasson, hanem hogy értelmetlenül sokat ne kapcsolgasson, lehetőleg.
Illetve egy 20 éves "sima" kazánban valószínűleg sokkal kevesebb meghibásodási lehetőség is van, mint egy összetettebb kondenzációsban. Nekem pl. a lecserélt 40kw-os régiben még szivattyú sem volt, ráadásul öntött vas hőcserélős, örök élet +1 nap :)
1. Nem csinálsz semmit. Előnye hogy ez jár a legkevesebb ráfordítással :) Rövid távon mindenképp, hosszú távon a sok kapcsolgatás biztos nem olyan jó a kazánnak, de az eddigiek alapján nem is kár érte. Azért így is jópár évig húzza majd.
2. Kazáncsere valami nagyon lemodulálósra hogy optimálisabb legyen a kazánnak, de ez sok pénz, papírozás, engedélyek, stb. Meg mondjuk ha eddig sem fáztál, akkor a különbség elsősorban a bankszámládon lesz kimutatható :)
3. Puffer. Ez nem akkora pénz mint a kazáncsere, de cserébe helyet kell keresni neki, meg külön vezérlés is kell hozzá, és egy plusz szivattyú. A pufferrel megnöveled a rendszerben lévő víz mennyiségét, a több vizet hosszabb idő alatt fűti fel a kazán és tovább is tart ki, ergó kevesebbet fog kapcsolgatni. Kétféleképpen tudod bekötni: hidrováltóként, ekkor ugyan azt a hőfokot tárolja mint ami a radiátorokba is megy, vagy keverőszeleppel, melegebbet tárolva, ezzel még jobban csökkentve a kapcsolgatások számát. Talán ez hozná a legjobb eredményt mind közül, persze kérdés hogy szükséged van-e ilyen áron eredményre. 4. Radiátorok cseréje nagyobbra. Ezzel olyan sokkal nem nő a vízmennyiséged mivel nem sok víz van bennük, de a hőleadó felület növelésével visszább lehet venni a fűtés előremenő hőfokot, emiatt pedig jobb lesz a kondenzáció a kazánban (alacsonyabb előremenő -> alacsonyabb visszatérő), a radiátorok túlméretezését szokták is ajánlani a kondenzációs kazánokhoz. Csakhogy a te kazánoddal pont az a baj hogy nem tud eléggé lemodulálni, szóval így csak még jobban kapcsolgatna. Bár ha a nagyobb radiátorok mellett nem vennéd visszább a fűtés előremenőt akkor jobban hűlne a víz, kicsit kevesebbet kapcsolgatna de nem sokkal.
Alapvetően azt kéne csinálnod hogy nem csinálsz semmit :) hanem elrakod az infókat és a következő alkalomkor már megalapozottabb döntést tudsz majd hozni. Sajnos nagyon sok "mester" mellett észnél kell lenned, mert oda kerülsz mint most. Sokszor annyi a tervezés alapja, hogy "hát ezt így szoktuk csinálni".
Wattocsak jól írja, ebben ennyi van, kár erőlködni.
Ahova költöztünk, egy FÉG ZCK-24HE kazán van, lapradiátorokkal.
Ahonnan költöztünk, egy Termomax Inka 24 kondenzációs volt, padlófűtéssel.
Ez a ház nagyobb, de picit jobban szigetelt.
Ez a kazán nem tud úgy leszabályozni ahogy én levettem a vízhőt (38 fok), azért ki-be kapcsolgat fűtésnél (nyilván nem nappal fűtünk). Ez gondolom nem jó neki. Vegyem feljebb a vízhőt mondjuk 45 fokra, ésa radiátorokat tekerjem lejjebb?
A kazán környéke olyan, hogy van eleve kondenzvíznek lefolyó kialakítva(mintha egy fogmosós pohár lenne a falon). Ezt mekkora költség manapság jól lemodulálós,halk (mert a tervező az emeletre rakta, ahol a hálószobák is vannak) kondenzációsra kicserélni?
Vagy ezt hagyjam a fenébe, és inkább a padlásra dobjak fel némi üveggyapot szigetelést?
:) Nem értékelem az élet elixirjének a tanácsokat, és laikusként is látom, hogy ebből nem lesz hetesbömös, csak igyekszem kihozni a szituból a legkisebb rosszat.
Nem értem a csapatot. Ha van egy suzukink, hiába tekergetjük a műszerfal gombjait abból nem lesz nem hetes bmw. A tulaj meg szerencsétlen minden ötletre vevő. Ez olyan mint a betegnek az élet elixirjét kínálni. Ez a kuruzslás.
Ebben a kazánban ennyi van és nem több. Amúgy nem fog fázni a bent lakók segge, ergó a kazán teljesíti a feladatát.
A „műszer” kifejezés miatt az első gondolatom az volt, hogy ez valami speciálisabb mérőeszköz lehet, nem egy közönséges gáz”óra”, de aztán kapcsoltam. :)
Köszönöm a tanácsot! A visszatérő víz hőmérsékletét ki lehet olvasni valahonnan a készülék „menüjéből”? Normál, user-üzemmódban csak egy értéket mutat a kijelző, gondolom az előremenő hőfokát. Mérni sajnos csak kézrátételes módszerrel tudnám. Megtisztelő tőled, hogy a deltaT érték állítását kinézed belőlem, de ezt inkább szakemberre kellene bíznom, nem?
Érdemes lenne még megtudni milyen deltaT van beállítva (előre, és visszatérő hőmérsékletek különbsége)
Ha kikapcsol a kazán mert elérte az előremenő hőmérséklete a beállítottat, nézd meg hány fokos a visszatérő. 20 foknál nagyobb delta esetén meg kellene próbálni kisebbre venni az értéket.
Mivel modulációs a szivattyú, a vizet kisebb deltaT esetén nagyobb teljesítménnyel forgatja.
Talán így tovább tud üzemelni a kazán 2 kikapcsolás között.
Miután tegnap SMITH felvetette, hogy korlátozni kell a max teljesítményt (ha lehetséges) megnéztem a készülék szervizkönyvében, hogy van-e rá mód, de ettől többet nem tettem. Nem is vagyok otthon, de holnap leveszem a minimumra. Remélem, most nem ott van.
Oké, hogy csak erre szólt a megbízása, de ha ennyire egyértelműen elvi hibás így a rendszer, amit egy ezen a területes jártas szakembernek nem lett volna kunszt belátni (legalábbis a hozzászólásokból ezt szűröm le) akkor ez estben az „orrbeleütés” kifejezetten egy segítséggel ért volna fel. Na, de mindegy, ezen már túl vagyunk. Kár rajta rugózni, mert a megoldásban nem segít. Tapasztalatnak viszont tökéletes.
Ettől függetlenül ilyen lakások fűtőrendszerét nem kunszt megtervezni... már annak aki ért hozzá. Egy rutinos gáz- fűtés - és vízszerelő is megcsinálja. / 100 nm alatt / A kazánok teljesítményével nincs különösebb problém. Egy jól lemodulálló készüléket kell választani.
Megfelelő cső átmérőket kell választani és a radiátorok méretét jól kell megválasztani. Nem szabad spórólni vele.
Általában a fő probléma azzal kezdődik, hogy a megrendelő mindig a kazánvétellel kezdi, tehát az első kötöttség már megvan. Néha rosszul értelmezett takarékosságból szűkre szabják a radiátorok méretét , számát.
Túl nagy teljesítménynél nincs mese, a kazán kínjában állandóan kapcsolgat.
És akkor neked a kérdéseidre :
"A kazán szervizkönyvében az áll, hogy csökkenteni, állítani lehet a max fűtőteljesítményt 1-6-ig fokozatban.
Bár szakembereknek szól a leírás, nem tűnik egy ördöngős feladatnak. Igaz, van egy olyan mondat, hogy „Ellenőrizze a beállított hőteljesítményt a gázátfolyási érték mérésével.”, amit elsőre nem tudok hova tenni. Érdemes ezzel próbálkoznom? Vegyem minimumra? "
Jelenleg hol áll ? Az első az lenne hogy leveszed a minimumra !
Bizony a kazánok hőteljesítményét a gáz átfolyás mérésével... és annak alapján számolással lehet megállapítani.
Két műszer kell hozzá ! Az egyik a gázmérő.. ami egy pontos műszer és egy egyszerű legalább perceket mutató óra. Ha már mérsz, akkor legalább 10 percet mérjél... a perces mérésnél sok lehet a hiba. Tehát kijön hogy 10 perc alatt x m3 gáz fogy azt szorod 6 -tal és kijön , hogy mennyi köbméter óránként. megjegyzem 1 m3 alatt kell lenni.
" A tervező annyit mondott, hogy ebben a lakásban nem lesz számottevő megtakarítás a korábbi költségekhez képest, inkább a biztonságos üzemeltetés indokolja a cserét. Részletekbe nem bocsátkozott, hogy miért lesz kismértékű a megtakarítás. ....."
Mert az a tervező csak egy gáztervező volt. Arra volt megbízása , minek ütötte volna bele az orrát egy fűtési rendszer tervezésébe.
nem beszélve arról, hogy egy fűtési rendszer tervezése néha bonyolultabb a gáz rendszerénél.
Ha van rá zseton, akkor cserélj kazánt okosban ,ezt meg megveszem tőled féláron :-)
Biztos el tudod adni, ha van akinek ekkora kell.
Azért nem érdemes megtartani, mert szar lesz, amikor meg tönkremegy, akkor meg javítgatod gyémántokért, hogy ugyanolyan szar legyen. Biztos a félig sváb vérem mondja, de ha valamit elintézel, az legyen elintézve jól!
Láttam már én is 2 db 300 literes puffert az előszobában, a pince meg tök üres volt:-) Amúgy egy ekkora tartály statikai probléma is lehet, a födémek. Lakások födémét 200 kg/m2 terevezik. Van egy jó meg egy rossz hírem. Jó, hogy a födémet nem terheted túl hatszorosan. Rossz az hogy a födémed ötszörösen túlterhelt. Nem szívesen laknék alattad.
Amúgy az a baja a kazánnak, hogy nem tudod kiterhelni. Jó megoldásnak tűnik még a nyiss ki minden abalakot verzió is, párásodással sem lesz gond és a kazán is alapjáraton fog duruzsolni. Vagy, rá lehetne kötni még vagy három szomszédot, akkor sem lesz gond vele. Kifogyhatatlan vagyok a jobbnál jobb ötletekből :-)
Ez a rendszer ilyen, majd ha megadja magát a kazán 10 év múlva, akkor majd át lesz építve. Kár ezt tovább ragozni.
Idézet HG-tól:
Ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már szabhatjuk!! :-)
Egy 17 éves, nyíltégésterű kazán volt korábban. A tervező annyit mondott, hogy ebben a lakásban nem lesz számottevő megtakarítás a korábbi költségekhez képest, inkább a biztonságos üzemeltetés indokolja a cserét. Részletekbe nem bocsátkozott, hogy miért lesz kismértékű a megtakarítás. Azt sem vetette fel, hogy pl. a radiátorokat cseréljem le. Kérdezte, hogy milyen kazánra gondoltam, nem volt ellenvetése. Laikusként megbíztam benne.
A 500 literes puffertartály-gardrób-feleség kombón jót vigyorogtam, bár jelen helyzetben egy kicsit keserűen. De nem kivitelezhetetlen. Ha a helyigényt, mint feltételt félretesszük, akkor a puffer a jobb megoldás vagy a radiátorfelületek növelése?
A kazán szervizkönyvében az áll, hogy csökkenteni, állítani lehet a max fűtőteljesítményt 1-6-ig fokozatban.
Bár szakembereknek szól a leírás, nem tűnik egy ördöngős feladatnak. Igaz, van egy olyan mondat, hogy „Ellenőrizze a beállított hőteljesítményt a gázátfolyási érték mérésével.”, amit elsőre nem tudok hova tenni. Érdemes ezzel próbálkoznom? Vegyem minimumra?
Nekem 900literes van a konyha sarkában, gipszkarton fallal körbevéve. Ötszögletű, amiből kettőt ad a ház fala, a másik három gipszkarton a mennyezetig.
Üdv. Viessmann Vitodens 100 Touch kombi kazánnál, hogy lehet a Comfort fokozatot bekapcsolni a melegvíz készítéshez? Ez lenne a pre heat funkció? Ha igen, mit takar magában?
Üdv ! Szaki volt a javából aki ezt így elkövette !:-( A radiátorokat a ház hőigényéhez méretezte (talán),de a kazánra már nem figyelt v egyszerűen nem érti a működését !:-)
Ha nincs hely egy kicsi pufira (min.300-500 l ),akkor Én ezt az 1,2 kw-ig lemoduláló kazánt ajánlanám ,de így már nagyon bukó lesz ez a beruházás !:-((
A rendszert pedig biztosan megtervezte valaki, akinek jót tenne, ha olvasgatna fórumokat, a témában.
Ha az a helyzet, hogy nagy a teljesítmény akkor marad valami puffer, mert ez a rendszer napi 50-100 alkalommal is ki be kapcsol, ha kell. A hőleadó a 33 fokos előremenőhöz kevés lesz, ez szinte biztos, marad még a fűtsünk be 28 fokra majd hagyjuk lehűlni módszer, ami pazarlás, plusz egy vegyes kazán szintje, minden téren.
Az a baj, hogy a kazánod rossz választás volt. A lakás hővesztesége lehet vagy 5 kW a kazánod meg 9 alá nem tud lemodulálni. Most a enye időben a lakás hőigénye nem lehet többmint 1kW, és ezt próbálod lefedni kileccel. Nekem is ilyen kazánom van 10 éve, jó készülék sosem volt vele gond, de nagyon meg kell nézni hová építi be az ember. Olyan kazánt kellett volna választani ami legalább 2 kW-ra le tud modulálni.
Sajnos a rendszeredről kijelenthetjük, hogy elvi hibás :-( szerintem bármilyen radiátor tekergetés felesleges, mert a probléma nem ott van, de időtöltésnek kiváló :-) .
60 nm-es, téglából épült társasházi lakás; radiátorok: 1 db 600x1200, 5 db 600x500, 1 db 600x400; termoszelep nincs, torló van ; Viessmann Vitodens 100 24kw kombi, TF1 total filter, Computherm Q7
Hogy pontosan mit takar a beszabályozás nem tudom, de a kazán beszerelésekor a rendszer le lett eresztve, géppel át lett mosva + F5 clenaer, Fernox protectort is tett bele szaki feltöltéskor. Csinált egy próbafűtést, illetve méricskélt valamit a kütyüjével.