Hála a Bayern bónusz miatti felháborodásnak, a meccsről magáról nem is beszéltünk, pedig elég érdekes volt.
Az elején döbbenet volt, hogy két támadásból két gólt rúgtak, ugye Müller is ezt emelte ki, hogy nem az volt, hogy szétdomináltak volna minket, hanem egyszerűen kétszer elaludtunk. Ez persze mit sem von le Haaland teljesítményéből, durva a gyerek, de azért, én úgy voltam vele, hogy még van 80 perc, és amúgy is mindig ezt csinálták Klopp idejében, nekünk esnek, bírják 30 percig ezt a tempót, aztán visszavesznek. Annyi, hogy máskor nem szokott ennyire bejönni nekik.
Hát most igazából 10 percig volt szörnyű, onnan aztán az történt a pályán, amit a Bayern akart, 80 percig teljes kontroll volt, még úgy is, hogy feltűnően sok pontatlanság volt. A második félidőben, főleg a cserék után, látszott, hogy a BVB csak az eredmény tartására törekszik, de ezt már a Sevilla ellen is majdnem megszívták, és most is látszott, hogy csoda lesz, ha kihúzzák. Hát nem tudták, abszolút megérdemelt és fontos győzelem volt.
Nálam a meccs embere Lewy mellet Goretzka volt, aki rengeteg labdát összeszedett,, mindenhol ott volt, és végülis ő nyerte meg a meccset. Kiemelném még sanét, egyik legjobb meccse volt Bayern mezben. A második gólnál ő is vakon volt, de onnan nem lehetett rá panasz. Schulz szerintem még mindig szédül, és keresi, hogy hova tűnt Sané a második gólnál.
Aki viszont nem tetszett, az Davies. Helyezkedése is gyenge volt, de legalább pontatlan és bizonytalan is volt sokszor az első félidőben. A másodikban már jobb volt, lett is egy asszisztja, de az inkább Sané okos átlépésének köszönhetően lett jó passz Lewynek. Lucas helyében biztos nagyon idegesítene a helyzet. És ha már Lucas. Oké, hogy nem játszik, de legalább ne alázzuk meg időhúzó cserékkel. Ez nem volt túl szimpatikus Hansitól. Remélem, a Werder ellen játszani fog, akár Alaba helyén.
Nem írtál semmi rosszat, de nyilván a többiek is (nemcsak én) átnézünk a másik topikba, ahol az is elhangzik, hogy 8-10 vitatható bírói döntés született, amelyből 4 meccset eldöntő, s mind a BVB-t sújtotta, amelyik egy pontot mindenképpen, de akár hármat is megérdemelt volna azon a meccsen, amelyiken nem mellesleg úgy buszoztatok 80 percen át, mint egy kieső csapat (vagy mint mi Kovaccsal az Anfielden), miközben ehhez a taktikához még rendesen el is cserélte magát az edzőtök.
Nem szó szerint idéztelek, csupán azt írtam le ami a hozzászólásodból számomra átjött. Persze ez engem is minősít. A félreértést az okozhatta hogy erre az egy szituációra koncentráltál, miközben a meccsen ennél kicsit több dolog történt és ez az esemény még meghatározónak sem nevezhető.
Hidd el én jobban kedvelem a BVB-t mint a legtöbb dortmundi drukker a Bayern-t! :)
Szia, P25_B, hol írtam, hogy kizárólag a bíró a hibás a vereségért? Kíváncsi vagyok mert te ezt állítod. Biztos be tudod ide copyzni majd. Légy szíves szó szerint idézd majd amit írtam......
@coldplayer: "elcsalták (már megint) a meccset a mocskos Bayern-nek": Hozzád ugyanez a kérdésem. Hol írtam akár csak hasonlót? Egyszer se mocskos bayerneztem, se nem állítottam, hogy valaki elcsalta a meccset. Csak a ti kommentjeitek között hangzanak el hasonló kifejezések.
Annyit írtam, hogy szerintem gáz, hogy nem nézték vissza azt a bizonyos esetet. Csapatoktól, érintett játékosoktól függetlenül. Ugye a VAR-t ténykedését lehet kritizálni? Légyszi srácok, legalább ne állítsatok olyat amit egy egyszerű visszaolvasás által mindenki lát, hogy nem igaz. Szerintem nem kérek sokat. Vagy igen?
Igen, egyetértek, szerencsére ő, inkább kivétel a BVB szurkolói táborból. A többiek sokkal realisztikusabbak és nem állandóan a bíró hibás. Voltak alkalmak biztosan, amikor hátrányosan érintett őket döntés, de nem lehet MINDENT a bíró nyakába varrni. Datsyuk kolléga úgy hiszi, amiért valaki nem tud úszni, azért a víz a hibás....
A védelmi hiba és a védelem hathatós hozzájárulása egy gólhoz kicsit más de igazad van a végeredménye ugyanaz. Ezt az érdemet nem elvéve a BVB-től is harmatos volt amit tegnap tőlük láttunk.
Mondod ezt úgy, hogy egy olyan meccs után ahol 10 percig volt bármi értékelhető a BVB részéről azt bizonygatod hogy elcsalták (már megint) a meccset a mocskos Bayern-nek. Minimum érdekes.
Nem kell idegeskedni, a BVB vagy nyer, vagy a bíró a hibás.....sohasem ők, hiszen ők minőségi focit nyomnak, mindenkit megvernének....csak azok a mocsok bírók :))))))))))))))
Ebből a képből éppen nem látszik, hogy Reus kivárt egy fél ütemet hátra emelt lábbal és várta a kontaktot. Konkrétan feldobta magát, amiért sárgát kellett volna kapnia.
Akkor is idegesítő ha megnézik és utána mondják, hogy semmi. De még meg se nézni......gáz. Keress rá arra a Reus esetre, ha bundesliga logón landolt a labda akkor nem kéz.
"Igaz mindkét gólhoz kellett a védelem segítsége" Khm.... Ha jól tudom, minden gólhoz védelmi hiba tartozik....erre meg én mintha még emlékeznék 2:0-nál:
Meg az a Kimmich buktatás Reusnál. Kíváncsi vagyok belül volt-e vagy sem.
A 2:0 legjobban őket lepte meg. Mindenre felkészültek csak arra nem hogy 10 perc alatt kettővel fognak menni. Igaz mindkét gólhoz kellett a védelem segítsége. Azonkívül említésre méltó momentumuk nem volt.
Mert volt két olyan meccs, ahol gyengébb eredmény született az ismert okok miatt (világkupa, sérültek, koronások, játékra alkalmatlan pálya)? Nem. Egyrészt azokon a meccseken akár nyerhettünk is volna, másrészt azóta agyonvertük a Laziot meg a Kölnt, és még mindig vezetjük a bajnokságot. Ettől függetlenül benne van a pakliban, hogy elbasszuk, de 9 évente ez talán belefér.
A szombati Frankfurt elleni felálláshoz képest Roca-t és Choupo-Motingot cserélte ki Hansi Goretzka-ra és Musiala-ra. Valószínűleg ez nagyban javította a játékunkat. A Lazio pedig nem volt jobb mint a Frankfurt, sőt hátul kimondottan segítették a támadójátékunkat. Jó volt látni hogy alapemberek távollétében, majdhogynem olyan cserék nélkül akik hozzá tudtak volna a játékunkhoz ílyen teljesítményt nyujtottak.
Hát szerintem csak a szokásos volt, Phonzie rosszul helyezkedett, csak ezúttal a sebességel ezt nem tudta korrigálni, mert egy másik gyors embert kellett volna beérnie. A német sport1-nél Coman meg Sané lett a legjobb, és szerintem is jó volt, a harmadik gólt neki köszönhetjük, és a negyediknél is az ő zseniális labdája kellett.