Robert C. Castel is tevedhet es nekem is lehet igazam. A helyszinen nyilvan mas a perspektiva, mint egy budapesti fotelbol. Ennek ellenere nem gondolom, hogy magas lesz az izeaeli veszteseg ha raszanjak az idot es a penzt az izraeliek erre az akciora. Velhetoen ra fogjak. Az ido majd eldonti kinek van igaza.
> hozta azt a hirt le, hogy a Hamas azt is nyilatkozta, hogy minden tuszt kiengednek, ha Israel kiengedi az összes palesztint akik israeli börtönben vannak.
nem tudom hany palesztin van izraeli bortonokben es hogy miert de feltetelezem, hogy sokezer, akar soktizezer emberrol is lehet szo. ezek nagyresze velhetoleg nem is politikai fogoly, hanem koztorvenyes bunozo. ertheto, hogy erre a hamasz ajanlatra az izraeliek nemet mondtak.
A Save the Children szervezet szerint több gyermek halt meg a Gázai övezetben az elmúlt három hétben, mint a világ konfliktusövezeteiben 2019 óta írja a Sky News.
Mind terroristák voltak, igaz?
Illetve azt szoktàk még hazudni, hogy a terroristák a gyerekek mögé bújnak.
Bizony.
Vajh, miért is vádolja az ENSZ háborús bünökkel Izraelt?
["válogatas nélkül gyilkolja tömegesen a palesztinokat"]
Igen és hozzátetted "8 ezer áldozatnál járunk".
Az áldozat szó, mivel írásodban ezt "esztelen izraeli barbárság" is hozzáteszed, jelentése a sajnálatra méltóságot jelöli úgy egy terrorista, hamasz katonája, terroristákat kiszolgáló, azokat fedező ember halálában, mint egy a véletlen folytán áldozattá váló valóságos civilében.
Vagyis szerinted áldozat minden palesztin, legyen az terrorista, hamaszos katona, terroristákat kiszolgáló, őket fedező ...
Ez bizony pökhendiség, hogy egy a palesztin terrositák múltjában létrehozott gyilkosságokat a jelenben ellenük zajló megelőzésekkel igazoljátok. Eszméletlen forgatás. Ezek már a sztálinizmus és leninizmus agyafurtságain is túl van. Pedig ott is voltak bizony cselszövések jócskán.
En anno a videot nem neztem meg -nekem mar egy olyan foto is sok volt ahol a fiatal lanybol szinte semmit sem lehetett jol latni mert takarva volt a foton, de a körülötte a platon ülö terroristakat es a szinte lemeztelenitett es igy közszemlere kitett tusz lany körül a gazai üvöltözö es eljenzö es integetö mob! allitolagos ...khm... civileket viszont annal jobban lehetett latni a foton.
Ennek a velelmezesednek ellent mond az, hogy talan az index hu? (mar nem emlekszem kicsoda pontosan, ha kered akkor megkeresem termeszetesen) hozta azt a hirt le, hogy a Hamas azt is nyilatkozta, hogy minden tuszt kiengednek, ha Israel kiengedi az összes palesztint akik israeli börtönben vannak.
Oszt allitolag ebbe a Hamas szerint nem ment bele Israel, de ez tutira egy Hamas ujabb hazugsag, mert israel 1 -egy fö tuszert mar ezreket is kiengedett -vagyis az akkori összes! palesztint aki israeli börtönbe volt- tehat most is tutita kiengedte volna az összes börtönben levö palesztint.
1.400 évünk volt szokni ezt. Na, de aztán jönnek a nagy megmondók, kik szerint, a múltat végképp eltörölni a legjobb. Aztán, egy csecsemőnek minden vicc új, és beleszalad egy gyomrosba.
"Az iszlám nem egy-két évben gondolkodik. Évszázadokban, de minimum évtizedekben." - ahogy azt mondani. A Hamasz úgy zárta le a legutóbbi 2014-es háborút, hogy "ennek a történetnek számos fejezete van még megírva, ami nem történt még meg". Ez azóta visszacseng a fülemben..
A gond nyilván az egyszerű, nem az elithez tartozó zsidókat érinti elsősorban. Az utcán nem lesz ott az USA-ban vagy Európában minden zsidó mellett egy IDF katona.
a Hamas terroristak altal a Gazastreifenbe behurcolt fiatal lany nemet tusz ---akit mint mar mozdulatlant felmeztelenre levetköztetve mutogattak Gaza varosban a terroristak körbe egy autonak a platojan-- valoszinü mar szeptember 7.-e ota halott
Az már az akkori felvételekből teljesen világos volt.
Természetellenes szögben volt a jobb lába, azt úgy kifacsarták és széttörték.
De csak annak pozíciója volt rendellenes, a térde környékén sem bevérzés sem duzzanat, sem elszineződés nem volt.
Ez józan paraszti ésszel egyet jelent: már halott volt amikor szétszaggatták a lábát, ezért nem láthatóak azon sérülésnyomok.
Javaslom a témában meghallgatni pl. Robert C. Castelt. Mind a túszokról, mind arról, hogy mennyire nem egy könnyed sétagalopp a gázai alagútrendszer felszámolása. Ő jelenleg is ott van a terepen, nem egy budapesti fotelből bölcselkedik.
Nem kell ettol nagyon tartani es erre felizgulni. A zsido lobbi minden eros nyugati orszagban ott van. Nem veletlen, hogy az usa azonnal ket repulogep hordozot vezenyelt a gazai ovezethez. Az izrael ellenesseg felhorgadasatol valo felelem erosen indokolatlan szerintem (es ez nem valami osszeeskuves elmelet, vagy epp zsido hatterhatalom ... vizionalasa, egyszeruen vilagpolitikai realitas.)
"Nehéz kimondani, de a túszok helyzete reménytelen."
Hát naja. Amióta felvirradt az emberi történelem napja, a közel-keleten ez megy: háború, mészárlás, túszok, patakvér, menekültek erre-arra.
Nem lesz ez most se másképp: eldördül az utolsó lövés, hazamennek a katonák, a vért beissza a Negev évezredes homokja, a túszok vagy szabadulnak, vagy meghalnak, a történelem pedig bukdácsol tovább. Újra kinyitnak a piacok, újra élettel telnek meg a városkák, új szereplők jelennek meg a színen, de mindenki a következő háborút várja, mert az itt bizton eljön.
Epp az izraeli hadsereg talalta ki az olyan autonom mukodesu, kis letszamu, katonai csoportokat, amelyek meghatarozott feladattal rendelkeznek, annak a vegrehajtasa a dolguk, es amely csoportoknak a feladat megkapasa utan nincs kulso fonokuk, eloljarojuk, vezerlesuk ... Boven el tudom kepzelni, hogy a hamaszon belul is vannak ilyen csoportok, akik pl. a tuszok csoportjainak orzeset ... kaptak feladatul es azt, hogy milyen esetben kell oket likvidalni, esetleg szabadon engedni. Ezesetben nem tartom lehetetlennek azt, hogy pl. egy eloljaro nem tudja azt, hogy a tuszok epp hol vannak az oket kezelo csoporttal egyetemben.
A nagy tömegek, bizonyosan 3 nap után elfeledik. A probléma megint ott van, hogy a nyugati értelmiségiekbe, ez beragad majd. Már írtam itt, azok lesznek a következő generáció politikusai, vezető gazdasági-és pénzügyi vezetői. Masszív Izrael-ellenességgel.
> És azt hiszem, ha Izrael el is veszti a PR versenyt a lényeg az, talpon maradjon.
az akcio vege utan ket hettel mar senki nem fog emlekezni az egeszre. jon egy ujabb dolog, foldrenges, cunami, haboru ... es a mai csucs hirekbol semmi se marad.
Magyarán arra hajaznak, hogy az izraeliek miatt halnak meg a túszok. Amúgy a Hamász sóval és kenyérrel fogadta őket Gázában, és luxusban élnek most is. Na, de a............Mudarat ez már megint a javából!