Sziasztok! Köszi az érdeklődést és az üdvözletet. Ugyan nálunk "csak" kilencen vannak, mert sajnos a Mancsi meghalt szülés előtt, benne 4 picivel, állítólag szülési stressz miatt. Előző nap elvittük az állatorvostudományira dr. Beregi Attilához, mivel nem evett semmit két napja, még pépes répát sem műanyag fecskendőből. A doki leborotválta a hasát és megnézte ultrahanggal. Azt mondta, hogy azért nem eszik, mert közvetlen szülés előtt van, nincs semmi gond. Eljöttünk, majd másnap meghalt a négy picijével együtt. Persze ebből nem általánostunk, mert sok helyen sok jót hallottunk róla, szimpatikus is volt, de nálunk nem jött be. Előzőleg régebben már szült négy kicsit. Más doki később azt mondta, hogy a szülés előtti stressz lehetett az oka. Nálunk három nagy terráriumban vannak, mindegyikben azonos nemű. Higgyétek el kilenccel sincs több probléma, mint kettővel-hárommal. Viszont sohasem unatkoznak és sohasem rosszkedvűek. Csak egy szobának egy részét foglalják el. Az egyik, a Mazsi lendkerekes (Szabadon Kóborló Fred)fantasztikus fej. A tapasztalatunk az, hogy minden szoktatás kérdése. A mieink még soha nem ittak külön vizet, a folyadékot a zöldségfélékben kapják. Nincs külön magos-tálkájuk sem, mert amíg volt néha odacsurrantottak, aztán otthagyták a magokat. Mindig egy helyre, egy kis kupacnyit szórunk nekik a forgácsra és élvezik, mert ha elfogy, keresgélik és úgy halóznak. Van egy ötletünk: jó lenne személyesen is összehozni a Malackákat Imádók Csapatát (MICS), biztos sok hasznos dologról cserélhetnénk eszmét. Mi budapestiek vagyunk, írjátok meg Ti is és valamikor a hely szelleméhez igazodva: "összeröffenhetnénk". Mert ugye: sok jó ember...
Én csentem két nehezebb hamutartót valahol most abbol kajálnak:-))) egy nem ekeg mert Alvin nem tiszteli Lujza női mivoltát és direkte ugy ált oda a tálhoz, hogy a nagy hatsofele folyton a Lujza órránál volt:-)) de probalkoztam kenyérkeltető fatállal is az is jó, mert rá kell lépni az oldalára kajálláshoz ha lelépnek visszaegyenesedik:-)saláta általában egészben kerül be de reggelre mindíg eltünik...nem értem:-)
Mag: mindig van a tálkájukban annyi, amennyit még nem borítanak ki. Ezért is jobb a kalicka, lehet bele olyan tálkát venni, amit a rácshoz erősítünk, és nem fordítják fel 2 másodperc alatt a kis szőragyúak.
Bufici és Bertalan köszöni a kérdést, veszekednek a kaján. Általában Bertalan ad Bufcinek, én meg mindig sajnálom utána, de ma rájöttem, hogy Bufici néha rászolgál egy kis helyretételre.
Ma pl. Bertalan békésen rágott egy salátalevelet, Bufici odament, de nem vette a fáradságot, hogy vegyen magának másikat, Bertalan szájából szakított magának egy darabot.:) Bertalan először befejezte a rágást, aztán adott a kis hülyének. Olyankor visít, mint egy malac:))))
Tényleg! Köszi mindenkinek így utólag is a bátorítást a zöldségekkel kapcsolatban. Ugyanis most már ott tartunk, hogy zabálják a salátát meg a répát. Azon röhögünk, hogy milyen arik, amikor a szájukból lóg ki egy darab a korongokra vágott narancssárga répából:)
És egy kérdés (már szinte elmaradhatatlanul tőlem): mennyi magkeveréket szoktatok adni naponta a malackáitoknak?
Szia Mazsis, welcome to the club :-))) Uramisten, 10 malac, nem semmi ;-))) kíváncsi vagyok, társasan tartott malackák tovább élnek-e, mint az egykék. Én úgy sajnálom az én Foltosomat; reggel bedobom a kaját, este bedobom a kaját, és alig tudok vele foglalkozni. Persze lehet, hogy alapjában véve szereti, ha békénhagyják...
Nyuszog, először perszeén is elvittem orvoshoz, ő írta fel a Sofan-Pfitzer kenőcsöt. Mindig a kirakatban láttam a 3 kis malacot összebújva, aztán ahogy a Selejtkén kijöttek a sebek, a többiek kitaszították. De aztán jött az öreg cshv, és Selejtkére szebb napok virradtak :-) Szegénynek a végén lett valami daganata, amit nem lehetett eltávolítani belőle, és akkorára dagadt, hogy elnyomta a kis tüdejét, és szabályosan megfulladt :-((( De legalább addig is gyönyörű malacélete volt.
A Folti meg már olyan dagadt, hogy szuszog. Virgonc, egészséges, de olyan hangosan szuszog, mint egy kis gőzmozdony. Mondom is neki mindig, ne szuszogjá' mán, nem vagy te sündisznó, de nem érti :-o
Holdwine The Real, este, reggel?! Nálunk csak este kapnak, mert a reggel mindig zűrös. Ja, kibírták a hétvégét, sőt, annyi kaját sikerült adni, hogy még maradt is egy napra való.
Vajon hogy van most Ribizli, Simon, Bufici és Bertalan?
Mazsis, 10 malac egyszerre, hosszú távra... de azért ugye nektek is maradt egy csendes sarok a lakásban... ;)
Sziasztok! Eddig csak aktív olvasói voltunk a topicnak, de mától a törzsasztalnál törzsszékre ülünk. Nagyon jó látni, hogy mennyiünk mindennapjait aranyozzák be a világ legcsodálatosabb állatkái. Nálunk úgy kezdődött, hogy ajándékba kaptunk két és fél évvel ezelőtt egy csodálatos kisfiút (Mazsi). Akkor úgy döntöttünk, hogy OK., mindenféleképpen megtartjuk és imádni fogjuk. Később amikor elmentünk nyaralni, akkor egy "lányos" háznál vigyáztak rá. Mikor visszahoztuk hozzánk, addig hívogatta a csajszit, míg megsajnáltuk és vettünk neki egy kislányt (Mancsi) kereskedőnél. Mint pár hét múlva kiderült egy áráért ötöt kaptunk, mert négy csodaszép picit szűlt. Annyira megszerettük Őket, hogy nem volt szívünk átadni, inkább több terráriumot csináltunk és nevelgettük Őket. Persze Mazsinak meg gyakran csajozhatnékja volt, így engedtük, hogy odabújjon (ejtsd: hátulról rámásszon) az egyik lányra. Persze ott is bejött a "Szenzációs Négyes". Szóval teljes a csapat, de inkább vállaltuk az "édes" gondot, mint, hogy bármelyikről is lemondjunk.Rengeteget olvastunk és átéltünk velük az eltelt időben, éppen ezért nagyon szívesen megosztjuk tapasztalatainkat, ha bárkinek segíthetünk, vagy tanácsot adhatunk.
Csíkos hátú, köszi, bár a doki azt mondta, hogy ezt műteni kéne... de hát ők ehhez nem értenek - teszem hozzá én. A tiédnek mi volt a baja?
Hány napig hagytátok eddig magukra a jószágokat? Mi majd egy hétvégére fogjuk. Már csináltunk ilyet, és jól elvolt magában, a kajából is maradt, és nem haltak bele, hogy nem volt teljesen friss.
Köszi a tanácsokat! Már most külön raktam őket, a Ribizli ment az akváriumba, a Simon maradt a birtokon (kert, emeletes ház, kis ház, folyosó, szolárium stb.). De nagyon tudnak visítozni egymás után, így aztán csak akkor szedem szét őket, mikor elmegyek otthonról, hátha pont akkor születnek a picik. Aztán nem tudom, mi legyen, egyszer talán még lehetnek gyerekek, utána meg valamelyiket elvisszük a doktor bácsihoz. Mert hát azt mondta (az orvos), hogy van vmi egyszerű m
tét, elkötik a kis micsodáját, és nem lesz több gyerek. Remélem, minden rendben lesz. Kettő kicsit tapogattam a Ribiben ki, már gazdit is találtam, persze rokonoknál, hogy figyelemmel tudjam kísérni őket. Attól félek, hogy nagyon megszeretem őket és nem lesz szívem odaadni őket. Majd meglátom:-)
Pompelmo, bizony lehet a tenyésztőtől terhes malacot hazavinni. Együtt tartja őket általában. Meg lány helyett fiút, meg fordítva. Egyszer egy "tulaj" bevitt egy " már szült" malacot, ami a kezembe került. Egy szépen fejlett kisfiú volt!!! Ennyit a szakértelemről...
Csíkos hátú vaddisznócska, hogyan gyógyítottad meg a szemét? Az enyémnek hályog van az egyiken. Különben meg :))))))))) (254)
Köszi mindenkinek az infót!
Így néhány nap elteltével, amit Bertalan állandóan Bufici baszogatásával és kitúrásával töltött (volt olyan, mikor csak egy pici segget láttam repülni a levegőben:((), szóval újabb megállapításra jutottam: nem lehet, hogy terhes? És azért olyan ideges, és nem bírja elviselni Bufici társaságát.
Olvastam, hogy a szüléshez az anyucinak nyugodt körülményekre van szüksége. Csak az a gáz, hogy fogalmam sincs, mikor fogamzottak volna meg benne a kismalacok, mivel tudjátok, most hoztam őket nemrég a tenyésztőtől. Lehet, hogy az se tudta, hogy már felcsinálták?
Egyébként nagyon helyes, hogy a malacnak kicsi az agya. Engem pld. kimondottan idegesítene, ha a ketrecben állandóan azt vartyogná, hogy Freud szerint az állandó kalickában tartás árt a léleknek, és adjak neki új könyvet, mert a Kafkát már unja.
Volt közvetlen fölötte egy seb, és kivakarta. Meg az oldalán is volt seb, meg elég beteges is volt, az is volt a neve, hogy Selejtke. Amikor meggyógyult, akkor viszont olyan szép volt, hogy nem is disznónak hívtuk, hanem kis dísz-nőnek :-))) Ápolgassuk a malacokat, malacisten megáld minket! Tényleg, az inkáknak biztos volt tengerimalac-istenük. Láttam a TV-ben, ahogy inka sírokból fikarcnyi kis mumifikált tengerimalacokat szedtek elő. A malacka, a szent állat!
Egyébként miért ne látnának előre? A legtöbb emlős úgy lát, nem? Képzeld el a lovat, amikor le van takarva a szeme oldalra, hogy előrefele nézzen. Akkor úgy megy, hogy nem lát semmit?
Az előbb említett malac mindig forog körbe mint a búgócsiga, ő így néz körül.
Apropó, látószög. Szerintetek látnak előrefele is azokkal a vaksi szemeikkel, vagy csak oldalra? Egyszer volt egy félvak malacom, amikor szaladgált, mindig nekiment a széklábaknak :-) (Aztán meggyógyítottam és olyan szép szeme lett hogy csak na) :-)
Pompelmo, szerintem is úgy fogtad meg, ahogy a nagykönyvben meg van írva. (Láttam olyat, hogy malackát a nyakuknál fogva emelgették, mint a nyulakat meg hörcsögöket szokás... brrrrrrrrrr....)
A malac, ha hirtelen a hátára fordítják, sokkot kap, és pár pillanatig nyugton marad. Ezt is okos malackezelési kézikönyvben olvastam. A harapás szerintem is bosszú a szurival és a körömvágással járó iszonyatos, példátlan szenvedésért ;-)
Ha kozel tartod oket a foldhoz, ugy hogy a latoszogukben van, eszeveszettul elkezdenek kapalodzni, sipolni, jajveszekelni. :-DDD
szerintem jól csinállod én nagy popsijukat szoktam megfogni a hátsó lábuk helyett:-))
Szerencsére alvinék mindemt esznek :-)) Saláta az első, de mandarin,paradicsom,alma is gyorsan elfogy:-)))
Alvin nállam most a Lujzát védi és 1 kicsit morcosabb az átlagnál ,ha külön vannak rögtön hivogatják egymást:-))
Fütyülést még én nem hallottam ,itt a deguk füttyögnek mint egy madár:-))
Ma engem is megharapott. Eleg csunyan, verzett is.
Szerintem a trauma (tuszuras, koromvagas..) lehetette az oka, meg hogy tan rosszul fogtam meg. Tul kozel volt a foldhoz? :) A fogasra, ugy latszik, nagyon erzekenyek...
Uiiiiii
dave2.
Hát végre valahára ráfanyalodtak a salátára, és naponta egy-két falat azért az alméából is hiányozni szokott:))
Viszont ma bekövetkezett, amitől féltem: Bertalan "megharapott", nem harapott ugyan bele az ujjamba, de elég erősen megfogta a fogaival. A napi símogatás közepette történt a dolog, amikor hirtelen le akartak ugrani az ölemből, és megfogtam, hogy visszategyem biztonságosabb helyzetbe. Lehet, hogy rosszul fogom meg őket? Az első két lábuk alatt szoktam megemelni, majd a hátsó lábukat azonnal kitámasztom a másik kezemmel, hogy ne lógjanak a levegőben. Nem jól csinálom??
Sziasztok!
Ma voltunk allatdokinal. Koszi az aggodast! Tudogyulladast kapott szegenyke, de szerencsere mar eleg koran elvittuk orvoshoz. (a papajanal sajnos mar keso volt... :(()
3-7 napig kell vinni minden nap szurira, elvileg meggyogyul. Mar most is sokkal jobban van, ugy latszik jot tett neki az utazas. :) A kormet is levegtak okelmenek, azt eleg nehezen viselte. Tettem egy erdekes megfigyelest (hala a sok emelgetesnek):
Ha kozel tartod oket a foldhoz, ugy hogy a latoszogukben van, eszeveszettul elkezdenek kapalodzni, sipolni, jajveszekelni. De ha a hatukra forditod oket, vagy magasabbra emeled, teljesen megnyugodnak. Az eszukbe sem jut, hogy attol meg hogy nem latjak a foldet, nagyobbat is eshetnek!
Kis test, pici agy, nagy lelek es sok-sok szeretet. Ez egy malac. :))))))
Pompelmo, a lányoknál is van sorrend! Úgy látszik, hogy ez nehezen alakul ki. Még várj egy kicsit, pár napot (vagy tedd ki hidegre őket, akkor összebújnak :))) ). A korkülönbség nem számít, inkább az agresszivitás és a méret a lényeg. ;)
Nálunk előfordult, hogy az első alomból való lány bántotta a második alomból valót. Azóta el vannak különítve, plusz a fiú mindkettőtől.
El lehet képzelni, három malacka külön tartva. :-)