Keresés

Részletes keresés

Kertesházas Creative Commons License 2008.03.25 0 0 980

Szia wector81!

 

Írtad, hogy itt kevés Husi hívő van, hát én az vagyok. Igaz, nem nagyon szoktam ide írni, inkább csak olvasgatok, elég magas szintű a társalgás, sokat tanulhat a magamfajta kezdő fűrészes. Nekem a hirhedt 136-os van, ami nálam tökéletesen működik, vannak barátaim, akiknek ugyanez van, hibátlanul dolgoznak a gépek, úgyhogy egyáltalán nem igaz az amit itt valaki írt, hogy minden második szervízben köt ki olajpumpa hiba miatt. Egyik ismerősömnek 180-as Stihl van, drágább volt mint a Husi (én 49900ft-ért vettem egy nagyáruházban), jó kis gép az is, de mikor együtt dolgoztunk lényegesen lassabban haladt vele a kolléga. Ezzel nem azt akartam mondani hogy a Stihl nem jó gép, de a Husqvarna nem rosszabb. Ja, és a 180-asnak tényleg kínai a karburátora. Nem igazán értek egyet azzal sem, hogy egyszerű házkörüli munkákhoz százezres, vagy mégdrágább gépeket ajánlanak a hozzáértők, senki nem vesz a mai világban már húsz évre láncfűrészt, a gyári szavatosság is csak tíz évre szól. Tíz év után már a nagynevű cégek sem fognak alkatrészt árulni a drága gépeikhez, valószínűleg sokkal jobb gépek lesznek évek múlva, én is és sokan mások is biztos újat vesznek tíz év mulva.

Elnézést, ha valakit megbántottam a gondolataimmal.

Próbálok képeket feltölteni, mit csinálok én a 136-os Husqvarnaval. Tisztában vagyok vele, hogy nem arra való, de szép óvatosan a 60cm átmérőjű rönköt is elvágom vele, igaz ilyenkor már nagyon óvatosan kell kezelni a gépet, különben röktön megáll a lánc. Persze nem ez a jellemző igénybevétel, de ha csak néha esik be ilyen meló, ezért teljesen felesleges a profi gép.

Az utolsó kép teccik a legjobban, falusi csendélet tűzifával, traktorral, udvari WC-vel, és Husqvarnával!

Előzmény: wector81 (975)
4125 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 979
egy viszonylag idős néni van a boltban :-)
wector81 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 978
MS-460-hoz mennyi lenne egy légszűrő? Ott a szomszédban :)
Előzmény: 4125 (977)
4125 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 977

jah, kimegyek:)

 

pl. légszürő:-)

 

de ez inkább csak összehasonlítás a stihl-el, mert az alapgép árakat hasonlítgatjuk, de az alkatrészeket nem nézzük, bár a dolmar alapgép árelőnyébe még egy kicsit drágáb alkatrészárak is beleférnének, bár kétlem hogy drágábbak a stihlnél, mert annál még a husi alkatrészeket is olcsóbbak. legalábbis amiket én néztem.

szóval amit sokan, híresztelnek:hogy a stihl-ekhez "bármelyik boltban bármit megkapsz" , vagy gyorsan beszerzik, igaz lehet, de megkérik az árát, és ezt az árszabást használják az alapvető alkatrészekre is, amik más márkák szakszervízek polcain is alapból vannak.

 

nekem a szomszédomban egy stihl kereskedés van. :-)

Előzmény: wector81 (975)
x31 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 976
Nem,

Homályos a kép, így nem olvasható a kezelési útmutató.
Előzmény: Törölt nick (970)
wector81 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 975

Nem kicsit másolták le, az utolsó csavarig... Ezért minimum két pofon járna...

 

bohrer, a Jonsered-et a Husi felvásárolta, a kisebb gépeik mamár itáliában, a McCulloch gyártósorokon készülnek, a nagyobbak pedig a nagy Husik kicsit lebutított változatai. Semmi gond velük, csak nemigen lehet nálunk kapni. Kb a Solo esete az övék is. Van, de mégsincs... A Husi hívőket énis kicsit hiányolom, a 136-os óta nem nagyon esett szó Husiról, pedig a nagy gépeik azért nem rosszak. A Gardenexpo-ra valóban érdemes elmennie, aki Dolmar gépeket akar nézegetni, de valamelyik makitás házivásár is jó erre, arról mindig van info az oldalukon. Alkatrészárak alatt mit értesz? Tudok Neked küldeni (igaz nagyker) alkatrész és tartozék árlistát, abból mazsolázhatsz! Vagy mennj ki a Gardenexpóra! :)

Előzmény: Törölt nick (971)
4125 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 974

bohrer hozzászólásával maximálisan egyetértek!

 

ezeket a gépeket, tartós használat esetén sem kell havonta szervízbe vinni, ha karbantartja a gazdája, csak sok év múlva kell szervízbe vinnie, ráadásul akik ide írogatnak, azok általában maguk is szerelgetik a gépeiket.

néhány év múlva, mire szükség lehet a szervízre, annyi dolmar szervíz lehet mint stihl, de ha dolmar nagyobbat harap a piacból, a stihlnek kevesebb jut, szoval biztos lesznek változások. persze ehez az kell, hogy több dolmar/makita gép kerüljön megvásárlásra mint eddig.

 

én még arra vagyok kiváncsi mielött megveszem a 7900-ast, hogy milyen alkatrészárak vannak a dolmarnál, mert a stihl-nél nagyon magasak az alkatrész árak, fűkasza fűrésztárcsát , a stihlhez képest féláron vettem, és nem akciósan, csak egy másik márkaboltban, ugyanígy a fém vágáshatárolót.

 

egyébként lesz kerti kiállítás, ott meg lehet tapicskolni a makita fűrészkínálatát.

 

www.gardenexpo.hu

Előzmény: bohrer (972)
ferro76 Creative Commons License 2008.03.25 0 0 973
Ja hát ez nem apró!!!!!!
Előzmény: wector81 (969)
bohrer Creative Commons License 2008.03.25 0 0 972
Borzasztó problémát csináltok a fűrészválasztásból.
Szerintem a topiklakók közül senkinek nem kenyere a favágás, ez inkább a férfiember szórakozása pl: kocsma, vagy horgászat helyett.
Általánosan igaz az itteni emberek sem használják ki a fűrész tudása, élettartama max. 30%-át ahogy a számítógépükét sem. Mégis mindenki erősebbet gyorsabbat akar mint amire szüksége van és a pénztárcája engedi.
Itt már nincs rossz fűrész csak jó és mégjobb, akár az autóknál ahol már a KIA is jó kocsi.
1-2 nagy fa kivágása lenne gondolom, nemigen 1m átmérőjű fákkal van tele az erdő amit irtani kell, ezt kétoldalról körülrágja még egy 136-os huski is, vagy kicsivel nagyobb kategória.
Meggyőződésem hogy alkatrész és egyéb problémák a lánccserére korlátozódnak
a mi esetünkben, az meg szabvány .
Egy ilyen fűrész polgári használatban még az unokánknak is kitart, márkától függetlenül.
Vannak elfogult Dolmar , Sthil hívők, valahogy a Huskinak nem szurkol senki.
YOUTUBE-on láttam tesztet STHIL HUSKi, mindkettőt teleöntötték faforgáccsal alapjáraton ketyegve, a stil légszűrő tele volt, az AIR INJECTION HUSI tiszta maradt, pedig bolond módra be volt szórva.

Tényleg miért nincs elterjedve a JONSERED svéd márka ilyen is létezik.

Az alapkérdésre visszatérve, ha ugyanaz a teljesítmény olcsóbb a Dolmárnál, nincs több kérdés, megbízható ezer éves márka. A különbözeten vennék láncolajat láncot
vezetőt légszűrőt.
Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 971

 

Látjátok a különbségek,lemásolták STIHL+ SWOOL.

Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 970

 

Tudjátok ez micsoda !

wector81 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 969

Ki melyikre szavaz? PS-7900 vs. 24db PS-7900+1bónusz :)

Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 968
wector81

 

Kösz sikerült a műveletem.

Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 967
wector81 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 966
Több Dolmar tulaj véleménye kéne ide, énsem vagyok felhasználó, nem vágok fát, nem fával fűtök és nem irtok erdőt. A vásárlók visszajelzéseiből tudok ítélni, a makitások regéiből, és abból a pár próbavágásból, amit a 33, 460, 5000, 6400-zal műveltünk. Meg a pár Stihl és Husi géppel. Hogy ezek a dögök mit tudnak éles helyzetben, arról nem tudok személyes tapasztalatok alapján nyilatkozni. Az biztos, hogy a Dolmar-ok vannak olyan felkészültek technológiában, mint a Stihl, és élettartamban, megbízhatóságban sem hiszem, hogy le lennének maradva. Gabesz, Te magad írtad, hogy egy PS-33-as utcahosszal ver egy MS-180-at, illetve hogy a Stihl egyik nagy aduja, az MS-260 már ablakos dugattyút kapott, amit nem kell ecsetelni, hogy mennyivel rövidebb élettartamú, és van koptatóbb hatással a dugattyúra is, mint a teli, Te is max 8-10 évet jósoltál neki, üzemi felhasználásban. Nem tudom, hogy a nagyobb Stihl-ekben milyen henger és dugattyú van. A nagy Dolmar-okban, ahogyan darki2 is írta, Nicasil-os a henger, valóban elpusztíthatatlan. Meg lehet közelíteni a kérdést felhasználói oldalról, ehhez kellenének a tapasztalt hozzászólók, és meg lehet közelíteni műszaki szemmel, ahogyan teszed pl Te is, gabesz! Meg lehet ítélni, a nyers technikai adatok alapján illetve a beltartalom pontos ismeretében, hogy az adott gép hogyan fog viselkedni megfeszítve. Ahogyan rotor is írta, ezekben az új dolmárokban van valami "őrület". A 7900-nál a 79ccm 6,3 kilójából a 9500-on leadott 6,3LE és a 7000-en leadott 5,3Nm valami brutális - adatnak. De mennyire van ennek hatása a használatban? Nyilván van, különben nem nyomnák ennyire. De ide megint egy felhasználói vélemény kéne. Ha ezt vesszük döntő tényezőnek, elég kevés ember venne dolmárt, mert egyenlőre elég kevés ilyen vélemény van. Vegyenek minél többen dolmárt, és akkor lesz felhasználói vélemény! tke írásával is teljes mértékben egyet tudok érteni. Most pedig megyek levakarni a klaviatúráról a bio-billentyűkenő olajat. :)
nyil jan Creative Commons License 2008.03.24 0 0 965
Az tény hogyha leraksz egy alapjáraton pötyögő stihlt kemény placcra az eltáncol.
Előzmény: darki2 (962)
wector81 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 964

Aha, szóval GIF-el inkább ne próbálkozz...:)

 

 

wector81 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 963

Eglo! Így-e lehet képet beszúrni:

 

 

Először Tallózás...-ozod Sajtgépből, aztán Feltölt-öd, aztán beszúrás-ozod! BMP, JPG vagy GIF kiterjesztéssel, legalábbis ezek tuti műxenek.

darki2 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 962
Ja a 361 állítólag tényleg szuper,bár nekem az utólsó stihles élményem az volt, hogy a 41-es beszivta a lelazult karbicsavart és kiütötte a forgattyúsház oldalán.De a mán jó rég volt.
nyil jan Creative Commons License 2008.03.24 0 0 961
Üdv! ha napi szinten akarsz termetesebb fákat dönteni szerintem a 46 gép kicsi,viszont ha nem rendszeresen elég egy 361-es bejáratás után rá egy 45cm-es lap aztán neki lehet ugrani akár a méteres törzsnek is,és olcsóbb is mint a 460-as.
Előzmény: Törölt nick (941)
nyil jan Creative Commons License 2008.03.24 0 0 960

Üdv rotor! A micro láncot csak így tudják eladni hogy az új gépeket ezzel adják el,aki ismeri mindkettőt nem hiszem hogy ugyanezt veszi a gépére mégegyszer.

A micro lánc félvésőfogú, amíg a super lánc vésőfogú és szerintem 2x hatékonyabban vág,bár én azt tapasztaltam hogy erősen szennyezett pl: kavicsos,szöges fánál jobb a micro lánc mert nincs hegye ami kiverödik letompul ezért 1-2 reszelés után visszakapja eredeti formáját.

A super láncal ha szöget fogsz legalább 3-4x-i reszelés mire ujra hegye lessz.

Én tartok mindkettőből.

Ha raklapot vagy földes fát kell vágni akkor RMC.

Ha tiszta az anyag akkor RS

Előzmény: Törölt nick (939)
Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 959
Hogy lehet képet feltenni a forumba.
Kbarnus Creative Commons License 2008.03.24 0 0 958

Rotor!

 

Szerintem vedd meg a dolmar-t.

És akkor te lehetsz itt a fórumon az akinek mindkét márkától megvan egy jeles képviselő, mégha nem is egy kategóriából. 1 év után leírhatod a véleményedet stihl vs dolmar vitáról, mivel itt általában mindenki azt a márkát fényezi amelyik neki van. Esetleg vegyél husit, azt modják, hogy profi kategóriában az is jó.

Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 957
Eglo
Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 956
rotor3
darki2 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 955
stihl,dolmar,huski?Attól függ mire.Ha eggy gép van a háznál tüzifavágás,stb-stihl.Erdőre egyre többen veszik a dolmart,művészethez a huski illik.A 372-es huskinál kézreállóbb gépet még nem csináltak.A "stilfűrész "megbizható darabos és ronda.A dolmar már a hatvanas években is lélegzetelállító minőséget produkált:dolmar-ca.A csúcs  kategóriában már nem sima krómos hengerek vannak,elpusztithatatlanok agépek.Mindegyik jó,csak el ne lopják.
gabesz961 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 954
Szia rotor!
Kétféleképpen lehet fűrészt összehasonlítani méret ill. ár szerint.
Ugyan azon méretű fűrész összehasonlításánál a Stihl a nyerő. Ha viszont ár szerint nézzük az összehasonlítást a Dolmár a nyerő. Jómagam használtam és javítotttam sőt az utolsó csavarig szétszedtem mindhárom fűrészt, Stihl Ms180, Ms230 és Dolmár Ps400.
Ha méret szerint az Ms230 kontra Ps400 akkor egyértelműen Stihl. Azonos köbcenti.
Ha ár szerint az Ms180 kontra Ps400 akkor egyértelműen Dolmár. Közel azonos ár.
Azért a Ps400 mert a nagyobb Dolmárokat nemismerem szerintem a nagyobb kategóriában is ez a helyzet.
A Dolmár ugyanannyi pénzért többet ad, pl. nagyobb teljesítmény.
A Stihl ugyanolyan méretben szerintem műszakilag tökéletesebb.
Előzmény: Törölt nick (952)
topoly Creative Commons License 2008.03.24 0 0 953
Más területhez hasonlóan itt is érvényes lehet, hogy nem csupán a gép a tét, hanem rendszert veszel, mitöbb, akaratlanul is elkötelezed magad.

Ha visszalapozol pár oldalt, látod, hogy nekem Stihl gépem van. Ezzel együtt írom, hogy a Dolmarral általában nem nyúlsz mellé. A Makita sem engedheti meg magának, hogy lejárassa magát, annál sokkal nagyobb a tét.

Szerintem ami érv lehet a választásnál:
- A kezelésen túl értesz-e a gépekhez (pl. hozzá nyúlsz-e a karburátorhoz, ha úgy adódik, esetleg ki tudsz-e cserélni mondjuk egy olajszűrőt). Ha igen, akkor Dolmar.
- Van-e a haveri körben gépszakértő (fűrészes) ? Ha igen, akkor Dolmar.
- Van-e más Makita vagy Stihl géped? (Gazdaságossági kérdés: lánckenőolaj, benzinadalék beszerzés, szerszám, egyebek.) Írtad, hogy van Stihl fűrészed - akkor inkább Stihl.
- Ha sürgős a beszerzés, akkor Stihl (szerintem az a biztosabb)?
- Gondolom van autód. Útba esik-e 1-2 szakszervíz valamelyiknél márkánál? Összekötheted-e más utakkal a szervízt?
- A kereskedő mennyire jófej, mennyire szerel, milyen a műhelyük felszereltsége? Ha igen, ha jó, akkor Dolmar.
Előzmény: Törölt nick (952)
Törölt nick Creative Commons License 2008.03.24 0 0 952

 

 Szia Gabesz !

 

 Ja , tudom hogy az élen a STIHL jelölhető meg a szervizelés és a tapasztalatok alapján. Végül is én az MS 260 -as mellé szeretnék egy nagyobb gépet .Lehet, hogy gazdaságosabb ha két azonos márkájú gépet üzemeltet az ember de valahogy

van ezekben a nagyobb DOLMAR -okban is valami őrület.Nem tudom , talán a hangjuk és a nyomatékadat.Végül is v.hogy úgy vagyok vele , hogy ami a Dolmar

mellett szól jobbára szubjektív és minden racionalitás a STIHL melletti.Végül is én igazán azt a kis pluszt vártam azoktól akik használnak Dolmar-t , hogy igenis racionális választás volna.

 

   Köszi a tanácsot !

Előzmény: gabesz961 (951)
gabesz961 Creative Commons License 2008.03.24 0 0 951
Szia rotor!
Te egy olyan vitát indítottál el aminek csak egy szereplője van. Pontosabban szerintem csak az Ms460 tud érdemlegesen szerepelni a vitában. Hogy miért? Mert a hazai erdőírtók között igencsak ismeretlen a Ps7900 de még azok száma is kevés aki ezt használja. Az Ms460 viszont sokkal elterjedtebb sokkal többen használják.
Véleményt írni egy gépről csak úgy lehet ha azt használta valaki, az még kevés hogy megnézte, megfogta, látott róla egy videot esetleg beindította. A szervíztapasztalat is hasonló eredménnyel járhat hiszen biztos vagyok benne hogy a Ps7900 van olyan jó fűrész hogy aki megveszi annak rendeltetés szerű használat mellet sokáig mellőzni kell a szervíz szolgátatásait.
Valószínű a Stihlt fogják favorizálni pontosan az előbb leírtak alapján annak ellenére hogy a Dolmár is hasonló minőséget képvisel.
Előzmény: Törölt nick (941)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!