Ezekkel az őrzésre, figyelmeztetésre utaló szavakkal (pláne a többivel) nem látok kapcsolatot... egyébként is a Szijávarsán utótagját nem biztos, hogy úgy kell értelmezni, ahogyan az idézett szócikk teszi. Vagyis finoman szólva spekulatív az egész etimologizálás.
De Iránnak az egyik északnyugatabbi tartományában, Markazíban (vö. Markaz) létezik például Varsán nevű település: its geographical coordinates are 34° 30' 0" North, 50° 8' 0" East and its original name (with diacritics) is Varsān.
Még ennél is lényegesebb, hogy a Kaszpi-tó délkeleti csücskénél, Golesztánban, Tureng-tepéhez közel is található egy Varsan település
war
late O.E. (c.1050), wyrre, werre, from O.N.Fr. werre "war" (Fr. guerre), from Frank. *werra, from P.Gmc. *werso (cf. O.S. werran, O.H.G. werran, Ger. verwirren "to confuse, perplex"). Cognates suggest the original sense was "to bring into confusion." There was no common Gmc. word for "war" at the dawn of historical times. O.E. had many poetic words for "war" (guð, heaðo, hild, wig, all common in personal names), but the usual one to translate L. bellum was gewin "struggle, strife" (related to win). Sp., Port., It. guerra are from the same source; Romanic peoples turned to Gmc. for a word to avoid L. bellum because its form tended to merge with bello- "beautiful." The verb meaning "to make war on" is recorded from 1154. First record of war time is 1387. Warpath (1775) is from N.Amer. Ind., as are war-whoop (1761), war-paint (1826), war-path (1775), and war-dance (1757). War crime first attested 1906. War chest is attested from 1901; now usually fig. War games translates Ger. Kriegspiel (see kriegspiel).
ward (n.)
O.E. weard "a guarding, a watchman, a sentry," from W.Gmc. *wardo (cf. O.S. ward, O.N. vörðr, O.H.G. wart). Used for administrative districts (at first in the sense of guardianship) from 1378; of hospital divisions from 1749. Meaning "minor under control of a guardian" is from 1433. Ward-heeler is 1890, from heeler "loafer, one on the lookout for shady work" (1870s).
ward (v.)
O.E. weardian "to keep guard," from P.Gmc. *wardojan- (cf. O.S. wardon, O.N. varða "to guard," O.Fris. wardia, M.Du. waerden "to take care of," O.H.G. warten "to guard, look out for, expect," Ger. warten "to wait, wait on, nurse, tend"), from *wardo- (see ward (n.)). Fr. garder, It. guardare, Sp. guardar are Gmc. loan-words. Meaning "to parry, to fend off" (now usually with off) is recorded from 1571.
warden
c.1225, "one who guards," from O.N.Fr. wardein, from Frankish *warding- (cf. O.Fr. guardenc), from *wardon "to watch, guard" (see ward (v.)). Meaning "governor of a prison" is recorded from c.1300.
warder
c.1400, "guardian of an entrance," from Anglo-Fr. wardere "guardian," agent noun from O.N.Fr. warder "to guard" (O.Fr. garder), of Gmc. origin (see guard).
Köszi Kedves Afrikaans!
warn
O.E. warnian "to give notice of impending danger," also intrans., "to take heed," from W.Gmc. *warnojanan (cf. O.N. varna "to admonish," O.H.G. warnon "to take heed," Ger. warnen "to warn"); related to O.E. wær "aware, cautious" (see wary).
wary
1552, from O.E. wær "prudent, aware, alert, wary," from P.Gmc. *waraz (cf. O.N. varr "attentive," Goth. wars "cautious," O.S. giwar, M.Du. gheware, O.H.G. giwar, Ger. gewahr "aware"), from PIE base *wer- "to cover" (see weir).
weir
O.E. wer "dam, fence, enclosure," especially one for catching fish (related to werian "dam up"), from P.Gmc. *warjanan (cf. O.N. ver, O.Fris., M.Du. were, Du. weer, O.H.G. wari, Ger. Wehr "defense, protection," Goth. warjan "to defend, protect"), from PIE *wer- "to cover, shut" (cf. Skt. vatah "enclosure," vrnoti "covers, wraps, shuts;" Lith. uzveriu "to shut, to close;" O.Pers. *pari-varaka "protective;" L. (op)erire "to cover;" O.C.S. vora "sealed, closed," vreti "shut;" O.Ir. feronn "field," prop. "enclosed land").
Anya, apa figyelmeztet:
Várj!!! Ha nem megverlek (vagy betakarlak (óvva, avagy pejoratív értelemben-e jó kérdés???))
vár (ige) és vár (névszó) poliszémiája szépen kibomlik a magyarból.
Boccs az offért, de jól kietimolyológiáztam legálább most magam. (Kedvenc időtöltésem) :-))))
Einem humorvollen Mythos nach erwarb das Schloss seinen Namen, als sein Begründer den Berg, auf dem das Schloss heute sitzt, zum ersten Mal sah. Vom Ort entzückt schrie er angeblich auf: „Wart’, Berg – du sollst mir eine Burg tragen!“ Die tatsächliche Bedeutung des Namens ist Wach-, Wächterburg. Die Wartburg ist die bekannteste Burg des Adelsgeschlechtes der Ludowinger. Deren Ahnherr Ludwig der Bärtige († 1056), der Vater Ludwig des Springers, stammte aus der Familie der Grafen von Rieneck aus Unterfranken, die die Burggrafen des Erzbischofs von Mainz stellten. Mit dessen Unterstützung gründete er im Raum Eisenach eine kleine Rodungsherrschaft und errichtete die (heute verfallene) Schauenburg bei Friedrichroda. Ludwig der Springer († 1123) verlegte den Stammsitz seines Hauses auf die Wartburg. Die dominante Lage des Burgberges sowie der Name lassen vermuten, dass bereits vor der Gründung der Feudalburg eine Befestigung oder ein Beobachtungspunkt auf dem Berg bestand. Von der ältesten Burg konnten bisher noch keine Überreste gefunden werden. Erstmalig urkundlich erwähnt wurde die Burg 1080 anlässlich eines Überfalls der Burgmannschaft auf eine königliche Heeresabteilung Heinrichs IV.
An older spelling of Warsaw in Polish is Warszewa or Warszowa, meaning "owned by Warsz". Folk etymology attributes the city name to a fisherman Wars and his wife Sawa. Actually, Warsz was a 12th/13th century nobleman who owned a village located at the site of today's Mariensztat neighbourhood. The first fortified settlements on the site of today's Warsaw were Bródno (9th/10th century) and Jazdów (12th/13th century).
"Honfoglalóink lovas temetkezéseinek elemzése során Bálint Csanád kimutatta, hogy a részleges lovas temetkezés az 5. században jelenik meg a kelet-európai sztyeppén és a Kaukázus vidékén (Bálint 1971, 95). A 6. században az avarokkal eljut a Duna–Tisza közére, de tovább él a Közép-Volgánál is. Később a Felső-Volga táján jelentkezik, végül a honfoglalókkal együtt nagy tömegben újból a Kárpát-medencébe kerül. Etnikailag ezt a népességet az onogurokkal azonosította (Bálint 1971, 96). Mesterházy Károly a korai avar korban megjelenő részleges lovas temetkezéseket foglalta össze, kimutatva, hogy ennek a jellegzetes rítusnak és a régészeti leleteknek az előzményei az Altáj területére vezetnek, a Katanda és a Berel folyók vidékére, időben pedig a 4–5. századba (Mesterházy 1987, 238). Ezt az eredményét később Somogyi Péter is megerősítette, aki egy Gyoma határában talált kora avar kori részleges lovas temetkezés párhuzamát a Szivasovka-kultúra pontuszi csoportjához tartozó egyik sírban találta meg (Kovalevka, 1. kurgán, 11. sír), és egyben csatlakozott Bálint Csanád álláspontjához: »a lelethorizont temetkezéseit változatlanul a kelet-európai ogur népek régészeti hagyatékának tartom« (Somogyi 1997, 109). A rendelkezésünkre álló adatok alapján azonban ma már biztonsággal kijelenthetem, hogy a Kárpát-medencében megjelenő részleges (kitömött lóbőrös) temetkezés egyaránt a szabirok megjelenését jelzi a kora avar korban és a honfoglalás korában is."
"többek között Sebestyén Gyula is azt vallotta, hogy a magyarságba beolvadt nyugati székely határőrök a hun-utódokkal keveredett avarok egyenes leszármazottai (Sebestyén 1899). Hasonló véleményt fogalmazott meg Thúry József is"
Puskás-Kolozsvári Frederic megállapítja: "az onogur-bolgárok két nagyobb népcsoport keveredéséből alakultak ki: a hunokból (főként uarhunokból, vagyis őrhunokból) és az ogurokból", de valamiért nem hasznosítja Theophülaktosz Szimokattésznak a Var és Khunni néprészekről szóló beszámolóját.
Marjalaki Kiss Lajos írja, hogy a var-khun (parthus-hun) és bolgár uralom alatt élő szarmata tömegek életében a IX. század végi uralomváltás nem jelentett igazi törést: "Magyarország földje Árpád honszerzése idején sűrűn lakott, népes föld volt. E szép és termékeny ország tájait akkor is, miként ma, sőt különösen kelet felé a mainál jóval nagyobb területen, magyarul beszélő ugor fajú paraszti népség (szkitha-szarmata maradék) lakta. Ezek a békésen halászó, pásztorkodó és földet túró parasztok a honfoglalást megelőző évezred leforgása alatt hajdani önállóságukat teljesen elfelejtették. Időközben már annyiszor változtattak urat, hogy Árpád hódítása ellen nem is lázadoztak. Ekkori uraik nem az ő vérükből valák voltak, ezek harca nem az ő ügyük is, hanem egyedül csak az uraiké volt ... Álmos vezér íme megjelent, hogy jogos örökét birtokába vegye s hogy elűzze az avar birodalom romjait könnyedén birtokba vevő bolgárszlávokat, cseheket és németeket."
Valójában az Árpádok országrészében, Esztergom környékén egy, a széles tömegekkel azonos etnikumú uralkodócsalád kerülhetett hatalomra, de az identitását vesztett szarmata köznép számára ez már nem jelentett semmit.
Kulcsár Valéria és Istvánovits Eszter: „A római császárkor legjelentősebb barbár lakossága a Kárpát-medencében egy iráni nép – a szarmata – volt. Szokatlanul sűrűn megtelepedve az Alföldön, több mint négy évszázadon keresztül laktak hazánk területén. Nagy szomszédjuknak, a Római Birodalomnak gyakran törtek borsot az orra alá. A II. század végén a filozófus császár, Marcus Aurelius ugyan teljes megsemmisítésüket tűzte ki célul, terve azonban nem vált valóra. A Kárpát-medencei szarmaták népe továbbra is a térség meghatározó eleme maradt.
A Római Birodalom lehanyatlásával, a hunok hódításával egy akkora létszámú népesség, mint amilyen az alföldi szarmata volt, nem tűnhetett el. Ez a kérdés ma még alaposabb vizsgálatot kíván, valójában keveset tudunk az V. századi, illetve a még későbbi viselt dolgaikról. A források egy-egy szórványos adata, s az utóbbi idők néhány új régészeti lelete azonban arról árulkodik, hogy nem lenne haszontalan az ún. »továbbélő« szarmaták keresése az őket követő – gepida, langobárd, avar, magyar – népek hagyatékában.
Az újabb kutatások alapján ma már aligha kételkedhetünk abban, hogy az irániaknak – akikhez a szarmaták is tartoztak – fontos szerepe volt a honfoglalók hitvilágának, művészetének stb. formálódásában. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a magyar őstörténet-kutatás szempontjából is alapvető fontosságú a szarmaták sztyeppei történetének megértése, hiszen éppen arról a területről (is) szó van és éppen abban az időszakban, amikor és ahol jó néhányan az ugorok szétválása után a magyarság nyomait keresik.
Ha pedig egész Európára kitekintünk, azt látjuk, hogy mind több kutató felveti annak lehetőségét, hogy a középkori lovagi kultúra kialakításában is szerepet játszottak a szarmaták.
Mindezek ellenére Magyarországon mind a nagyközönség, mind a szakemberek ismeretanyaga a szarmatákról igen felületes. Jellemző, hogy az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Magyarország története hallgat róluk. Ha a fenti tényeket figyelembe vesszük, joggal állapíthatjuk meg, hogy hazánkban kutatásukat méltánytalanul hanyagolták el. Sajátos módon nem sokkal jobb a helyzet a nemzetközi régészeti kutatásban sem. Már 1899-ben a szarmata/alán kutatás egyik legjelentősebb képviselője, Ju. A. Kulakovszkij megjegyezte, hogy a német tudósok alig-alig veszik figyelembe e népek jelentőségét. A helyzet az elmúlt több mint 100 esztendő alatt mit sem változott. Az európai régészet és történettudomány (az orosz és ukrán kivételével) még mindig vészesen elhanyagolja a szarmatakutatást. Sokan ma is Tadeusz Sulimirski kötetét idézik alapvető munkaként, mely annak idején a maga nemében jó összefoglaló volt, ám az elmúlt 35 évben alaposan túlhaladottá vált. Történtek ugyan kísérletek újabb összefoglalásokra, de ezek csak nagyon szűk körben ismertek. A hazai történettudományban még inkább hiánycikk egy ilyen jellegű szintézis. A Kárpát-medencei szarmatákra vonatkozó források Alföldi András által adott kritikai elemzése ugyan máig alapvető, de ez nem pótolhatja a sztyeppei történetre és a szarmaták »utóéletére« vonatkozó művek hiányát, és még kevésbé helyettesítheti a megszaporodott régészeti leletanyag alapján felvázolható képet.
Mindezek alapján úgy véljük, hogy megérett az idő a sztyeppei iráni népek több ezer éves történetéről rendelkezésünkre álló adatok felvázolására a magyar olvasók számára. Ennek első lépését képviseli Makkay János indoeurópai népekről írt monográfiája. A jelen munkában mi e hosszú történetnek csupán egy másik – kis – szeletével foglalkozunk: nevezetesen a szarmatákkal, illetve Sarmatiával, remélve azonban, hogy a közeljövőben sor kerülhet az itt mellőzött időszakokról és népekről szerzett ismereteink összefoglalására is. A szarmaták történetének gyökerei a távoli múltba (Kr.e. VII. század) és messzi területre (az eurázsiai sztyeppére, olykor egészen a kínai határig) vezetnek vissza. A hangsúlyt – természetesen – a Kárpát-medencei történésekre és leletekre helyeztük.”
A VI. században csak egy viszonylag szűk var-khun (hunugur) és alán keverék elit telepedhetett rá a Kárpát-medencében élő szarmaták tömegeire. Menander Protéktór szerint mintegy húszezren lehettek az Apar országából érkező varkhoniták (nyilván húszezer fegyverforgató), hozzájuk csatlakoztak volna "Belár és Dul fiai, lányai" a Kaukázus északi előterében, mielőtt bejöttek a Kárpátok mögé.
Varsány helyneveinkhez: A Varsány név eredete az írott történelem kezdeteire nyúlik vissza. Kr. e. a XIII. században Khorezmben új etnikai elemek bukkantak fel. Ez az időszak a khorezmi időszámítás kezdete. Szijávus (más változat szerint: Szijávachs) ekkor érkezik Khorezmbe, és alakít ott birodalmat. Szijávust Szijávarsan néven már az Aveszta is ismeri. Dinasztiája a Kr. u. X. századig uralkodik, ő maga fontos helyet foglal el az iráni mitológiában és eposzban. Az iráni mitológiában kezdetben mint istenség lépett fel, majd a zoroaszteri pantheon alakjai másodrangú helyre szorították vissza. Apja Kej-Káúsz király. Anyja egy titokzatos gyönyörű lány, akit Kej-Káúsz (az Avesztában: Kava Usza) harcosai találtak egy erdőben, Turán határán. Bővebben: Sáhnáme, Aveszta, Bírúní, és a pehlevi irodalom. A Kr. e. I. évszázadtól a Kr. u. VIII. századig a khorezmi pénzérmék lovas istenség képében ábrázolják.
Csallány Dezső azonos című kötetét 1956-ban adta ki az Akadémiai Kiadó. Pár évvel később ezt egészítette ki és igazította helyre Arnulf Kollautz:
Bibliographie der historischen und arcäologischen Veröffentlichungen zur Awarenzeit Mitteleuropas –Közép-Európa avar korszakának és a Távol-Kelet történelmi és régészeti bibliográfiája – mit Berichtigungen und Ergänzungen zu der von Csallány in den „Archäologischen Denkmälern der Awarenzeit in Mitteleuropa”, Budapest 1956, angeführten Literatur/Javításokkal és kiegészítésekkel
Nyilván minden tudományos igényű értekezést, összefoglalást, szakmunkát úgy kellene kezdeni, hogy "jelenlegi ismereteink szerint". Aztán még hozzá lehetne tenni valamennyihez mindjárt az elején, hogy a következőkben egy szerintünk valószínű vagy valószínűsíthető, netán megengedhető vagy a bizonyosságot ilyen-olyan szinten közelítő elgondolást, illetőleg elméletet kap a kezébe az olvasó. Konkrétan a "kettős honfoglalás"-t illetően (László Gyula is idézőjelesen használta ezt a kifejezést) úgy tudom, megoszlik a kutatók véleménye, de manapság cáfolni a var-khun tömegek Árpád-kori továbbélését itt a Kárpát-medencében nem tudják. Még 1998-ban, közvetlenül az említett régészprofesszor halála után elcsíptem egy rádióbeszélgetést, melyet a SzU-ban tanult Fodor Istvánnal készítettek, aki idősebb kollégájáról emlékezve kerekperec kijelentette, miszerint a griffes-indás kontinuitásra vonatkozó komplex bizonyítékait "az archeológiai kutatás ma nem fogadja el". Fel voltam háborodva már az első pillanatban ekkora alattomosság s tiszteletlenség hallatán. En bloc a régész szakma nevében ugyanis aligha nyilatkozhat ilyet Fodor, sőt el kellett volna mondania az igazságnak megfelelően, hogy a régészek többsége inkább bizonyítva látja az onogur továbbélést az Árpád-kor vonatkozásában (Szőke B. M., Makkay J. és társai), vagyis köznépi tömegeink túlnyomó hányadát (feltehetően jelentős szarmata és gepida komponenseket magukba olvasztva) ők adták.
Köszönöm. (Esetleg köszönjük a többiek nevében is?) Nem kell itt túl sokat a meglévő vélekedésekről vitatkozni. Lehet újrakezdeni. Van egy rakat ókori (nem is beszélve jóval régebbiekről (bronzkori)) leletünk akár itt a KM-ben is. Nap mint nap kerülnek elő (hála az építkezéseknek??) újabbak és újabbak. Újra elő kell venni az összeset, és lehet mindig újraértelmezni az egészet. A kérdés csak az: Hogy szerinted erre hajlandó lesz az, aki karrierjét annak köszönheti, hogy milyen frankó kis értelmezést adott a még nem is ismert (ilyen sosem lesz) egészből kiragadva, és - csak azokat a részeket, melyek pont illeszkednek a az őstörténetünk prekoncepciójába - bevonva a vizsgálatba, olyan remekül elismert magyarázatot adott!?
Én nem tudom.... (de a remény hal meg utoljára... :-(()
Ui:
Szerintem nincs nagyszerűbb dolog, mikor valaki olyannyira az Ő szintjére tud kerülni, hogy olyan, de olyan őszinte, hogy képes elismerni akár még a tévedését is. :-))))) Tudniillik az nem feltétlen az Ő bűne ám (tévedni emberi dolog), hanem csak annyi, hogy kevés információ állt akkor még a birtokában.
Tudsz olyanról ma, hogy ez a folyamat beindult, vagy esetleg beindulhat a közeljövőben esetleg? (Most csak vigasztalásra vágyok, semmi többre. :-(((()
Mert én egyelőre csak egyről tudok. László Gyula kettőshonfoglalás elméletének, amolyan néma, nem nagyon hirdetett csendes elfogadásáról.
A nemesvarbóki kincslelet 1937-ben földmunkák során került elő. Ezüst ékszerekből (2 pár lemezes karkötő – szentendrei típus, 2 peltoid csüngő trébelt díszítéssel, fülbevalók, nyakperec), étkészletből (díszített és díszítetlen tál, kehely, töredékek, sérült díszek, alapanyag) és 18 verdefényes (?) bizánci pénzérméből áll. A pénzérmék (II. Konstans, 630–668, IV. Konstantin, 668–685) viszonylag pontos keltezést tesznek lehetővé, és a 670-es évekre utalnak, bár néhányan ezt vitatják. A kincsleletet stílusában a horvát Čađavicán és a román Cosovenii-de-Jos lelőhelyeken talált leletekkel rokonítják. A kincsek elrejtése a var-khunok újabb betelepülési hullámával összefüggésbe hozható ("griffes-indások").
Лукина Светлана Германовна
Аварский каганат в системе социополитических и этнокультурных процессов эпохи раннего средневековья
Автореферат диссертации на соискание ученой степени кандидата исторических наук; Ижевск, 2006
PDF
Das „Awarische Großreich“ erstreckte sich vom Schwarzen Meer bis zum Wienerwald und von Mähren bis Serbien ( Awarenfunde bei Wien, Mödling, Zillingtal und in der Nähe von Budapest).
In: Heimatblätter. Mitteilungen des Burgenländischen Heimat- und Naturschutzvereins. Nachrichten der Landessammlungen der Landesvolksbildungsstelle und der Landesfachstelle für Naturschutz 20 (1958)
Még ennél is lényegesebb, hogy a Kaszpi-tó délkeleti csücskénél, Golesztánban, Tureng-tepéhez közel is található egy Varsan település
Bibliographie der historischen und arcäologischen Veröffentlichungen zur Awarenzeit Mitteleuropas – Közép-Európa avar korszakának és a Távol-Kelet történelmi és régészeti bibliográfiája – mit Berichtigungen und Ergänzungen zu der von Csallány in den „Archäologischen Denkmälern der Awarenzeit in Mitteleuropa”, Budapest 1956, angeführten Literatur/Javításokkal és kiegészítésekkel
Szentpéteri József szerk.
A nemesvarbóki kincslelet
Anhänger aus einem Pferdegeschirr mit der Darstellung eines Mischwesens mit Menschenkopf, Greifflügeln und Stierfüßen
Hunugur (hun-avar) övgarnitúra egy Schönkirchen melletti sírból (Alsó-Ausztria)