Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2003.08.30 0 0 22
Valóban, a magyar nyelv? irodalom elég szegényes.
(Pl. az amazon.com-on több, mint 100 féle könyv van a bipolarról.)
Két magyar nyelv? könyv egy-egy fejezete foglalkozik a témával:
Hangulatzavarok / szerk. Szádóczky Erika, Rihmer Zoltán (Medicina Könyvkiadó, 2001), ill.
Ronald J. Comer: A lélek betegségei
(Osiris, Kiadó, 2000)
Ezeket - csak ezért - nem érdemes megvenni, bemész egy orvosi könyvtárba, és elolvasod, vagy lefénymásolod.

Amúgy konkrétan mi az, ami érdekelne?

Előzmény: Dickens (21)
Dickens Creative Commons License 2003.08.29 0 0 21
Ja igen, ezt tudom. Magyarul amúgy mindkettőre rákerestem, de télleg nem volt használható anyag :(
Lehet, hogy valami orvosi könyvet kellene keresnem, mert ahogy elnézem, a "köznépnek" szóló tájékoztatás elég gyér. Kíváncsi vagyok, az angol mennyivel lesz terjedelmesebb, bár már nézegettem, és tényleg van jópár találat, egy-kettőt el is olvastam.
Előzmény: Törölt nick (20)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.29 0 0 20
ok.

bipolar disorder (bipoláris zavar) = manic depression (mániás depresszió)

Szóval a bipoláris zavar a legújabb elenevezése, de lényegében ugyanarról van szó.

Előzmény: Dickens (19)
Dickens Creative Commons License 2003.08.29 0 0 19
Köszi, megpróbálom. Nem gond az angol. (Amikor magyarul rákerestem, nem nagyon találtam használhatót, de lehet, hogy csak nem volt elég türelmem végigbogarászni)
Előzmény: Törölt nick (18)
Törölt nick Creative Commons License 2003.08.28 0 0 18
bipolar disorder-re rákeresve a Googleben rengeteg infot lehet találni, igaz angolul.
Előzmény: Dickens (17)
Dickens Creative Commons License 2003.08.21 0 0 17
Felhoznám kicsit a topicot, mivel én is a mániás depresszióban vagyok érintett, és minden információ érdekel, amit a betegségről tudni lehet, úgyhogy akinek tapasztalata van, kérem, írjon.
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2000.10.16 0 0 15
Ebben a topicban vannak azok, akik segíteni tudnak neked:
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9005702&uq=2644
Előzmény: holist (-)
bankar23 Creative Commons License 2000.10.16 0 0 14
.
Törölt nick Creative Commons License 1998.09.29 0 0 13
Hol a ZöPö?
Mallory Creative Commons License 1998.09.29 0 0 12
holist:
Mire alapozom, hogy betegség?
Nehéz kérdés, hogy hol húzódik a határ a lélek egészsége és betegsége között... de azt hiszem, amikor már ilyen nagy mértékű eltérés van a nagy átlag viselkedésétôl, nyugodtan nevezhetjük betegségnek. Nincs teljesértékű valóságkép, édesapád nem látja, hogy mennyire irreális dolgokat vár el a környezetétôl... nem érti, hogy miért nem fogadják el a terveit stb. Én ezt betegségnek nevezném.
De te nevezheted hülyeségnek, gonoszságnak, bunkóságnak... A pszichiátria tudománya betegségként aposztrofálja.
Egyébként nem vagyok teljesen biztos abban, hogy helyes a diagnózis. A mániás depresszióban (tudomásom szerint) ciklusosan váltakozik a deprimáltság, a "normális állapot", és a felfokozottság, a mánia. Te csak a mániára utaló viselkedésrôl számoltál be. Az is elképzelhetô, hogy a betegség: skizofrénia. Legalábbis az antiszociális magatartás (amire csak utaltál) ezt jelezheti. Továbbá az, hogy apádnak nincs betegségtudata, inkább a pszichózisok irányába mutat. A neurotikus betegek általában tisztában vannak azzal, hogy az ô viselkedésük tér el az átlagostól, és nem a környezetük irreális.
lord rámutatott, hogy számodra vszínűleg az a kérdés, hogy miként élhetnél együtt édesapád problémájával. A megoldáshoz kulcsfontosságú, hogy *akard* ezt az "együttélést". Úgy viszonylag egyszerű, ha valaha szeretted édesapádat. Végig kéne gondolnod, hogy mi köt hozzá, miért foglalkozol vele...
Nem tudom, miért ítéled el a pszichiátereket... valószínűleg még nem találkoztál pszicháterrel testközelbôl...
És a pszichológusokkal kapcsolatban mi az álláspontod?
Hidd el, a szakemberek tudnának a legtöbbet segíteni Neked és a családod többi tagjának. Szokták is javasolni egy tanácsadó pszichoterápia igénybevételét a mentális betegek családtagjainak. Itt mindenki választ kaphat a kérdéseire, beszélhet a problémáiról.

A laikus tanácsok legtöbbjérôl tapasztalatból mondhatom, hogy nem jók semmire. Legtöbbször ilyen szintű "jótanácsokat" osztogatnak (ráadásul meglehetôsen ingerülten): "Miért húzd fel magad! Ne foglalkozz vele! Vegyél erôt magadon!" Holott a szerencsétlen illetô egyszerűen "fel van húzva", a probléma körül jár az agya, és teljesen erôtlen. Mindez saját akaratán, hatáskörén kívül áll. Kb. ahhoz tudnám hasonlítani, mintha téged odaállítanának egy 250 kilós súly elé, hogy emeld meg: "Szedd össze az erôdet! Fogd meg és emeld!... Dehogyisnem, fel tudod emelni! Na rajta!.... Nem igaz, hogy nem érted, próbáld csak meg, koncentrálj!"

A gyógyszerszedést pedig általában meg lehet beszélni a mániás-depressziós betegekkel, amikor "normális" vagy depresszív fázisban vannak. Ha az orvosoknak ezt nem sikerült elérniük, még erôsebb a gyanúm, hogy esetleg hibás a diagnózis....

És még egy adalék a betegség tényéhez: egy pszichiáter szakemberen elôtört a skizofrénia. Ô tudta, hogy mirôl van szó, hogy gondolatai irreálisak, és hogy csak a betegsége okozza a kényszert, hogy beszélnie kell a falhoz. Könnyezve mondta, hogy tudja hogy beteg, hogy a téveszméi nem valóságosak, de csak állt a fal elôtt és beszélt hozzá.... mert a betegség erre kényszerítette.

Nagyon sok mindent el lehetne itt még mondani, de az már bôven kuruzslás lenne.
Én a helyedben keresnék egy szakembert és feltenném neki a kérdéseimet. Más megoldást nem látok.

lord Creative Commons License 1998.09.28 0 0 11
punisher, Killer Jack
Szerethetjük, elfogadhatjuk.
Szerintem senki nem tudja egy másik emberről eldönteni, hogy nem Akar vagy nem Tud. Többet kellene tudni az itt felszólalókat közelről érintő problémák mibenlétéről,mert így csak általánosságban beszélünk. Lentebb Mallory ügyesen elkezdte szétbontogatni a különféle eseteket. Ne keverjük össze!

Killer jack és többiek
Amennyire én látom holist esetében sem elsősorban arról van szó, hogy segíteni=változtatni akar az apja életén. Inkább nem tudja, hogyan is álljon hozzá a többség által kirekesztett- lenézett állapotú emberhez.
Mintha most az lenne fontosabb, hogy Ő hogyan éljen ezzel együtt, hogyan dolgozza fel, hogyan kezelje.holist,lehet tévedek.

Csodálkozó!
Ha Neked szerinted az segítene a legbiztosabban, hogy beszélsz a feleségeddel akkor meg miért nem?! Mitől félsz? Esetleg pont Vele kapcsolatos a gondod? Mert akkor lehet, hogy első nekifutásra tényleg könyebb egy kívülállóval beszélni aki segíthet megfogalmazni amit igaziból Neki akarsz elmondani csak nem tudod hogyan.

Mindenki
A nem-Tud-vagy-nem-Akar kérdéskör engem is intenzíven foglalkoztat. Van olyan helyzet, hogy félre kell(ene) tenni a kandallótűznél izgalmasnak látszó filozofálgatást, mert AZONNALI beavatkozásra van szükség. De a
" Mikor dönthetsz a másik helyett?" már egy másik topicban van, volt vagy lehetne.
Aki régebb óta itt van: van ilyen topic?, mert engem ez érdekelne.

holist Creative Commons License 1998.09.28 0 0 10
Kedves Mallory,
az a helyzet, hogy épp ez érdekel engem, hogy betegség-e, vagy nem. Ha azzal indítasz, hogy "1. tény, hogy betegség", azzal mintegy megkerülöd ezt a kérdést. Érdekes, hogy a környezetemben/a rokonságban igen sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy ez betegség, és úgy tűnik, éppen azért ragaskodnak hozzá, mert csak így tudják kezelni a dolgot. Depressziósnak lenni nyilván nagyon rossz (voltam én is, nem tartom betegségnek), de egy depressziós, az elvonul a sarokba, nem sokat hallat magáról, nem zavar - elviselni könnyű - különösen, ha elhisszük, hogy az illető beteg, tehát igazából nincs kutya rosszul, csak hát ez a betegsége van... a mániás periódusban azonban ha az illető úgy dönt, hogy foglalkozni fog veled, nem nagyon van kiszállás. Én tudom, számos alkalommal láttam, hogy az apám kontrollálhatatlan lesz, és olyan dolgokat csinál (mintha egyfajta kéjes élvezetet jelentene neki ez), amikre a legjobb szó talán az, hogy elfogadhatatlanok. Megszégyenít, végletesen kínos helyzetbe hoz embereket, és újra és újra kihasználja azt, hogy egy bizonyos határon túl az emberek az emberi kapcsolatok íratlan de szinte mindeni által betartott normáinak megsértésével egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. 200 százalékban igényt tart a körülötte lévők figyelmére, folyamatosan beszél, kiabál, sír, dühbe gurul, tervezget (értelmetlen fantazmagóriákat), és láthatóan magán kívül van - aztán előbb utóbb (a köztes periódus hossza fél és három-négy év között változik) végül összeütközésbe kerül a rendőrséggel, vagy valaki ráhívja a mentőt, és a diliházban köt ki, rettentően leszedálva, stb. Egy ilyen roham előtt a "fokozódás" lassú, gyakran vissza is fordulhat, azoknak, akik tudják, hogy mi következik, vagy következhet, ez idegtépő. És igen, nekem gyakran úgy tűnik, hogy a roham elején van valami szándékosság. Mintha rájött volna, megtanulta volna, hogy a társadalmi konvenciók szorításából, ha azok túlságosan szorítani kezdenek, van egy "vészkijárat" - elengedi magát, kiborul - és a rettegő környezet, a rendőrök és orvosok majd elintézik a többit. Mindehhez hozájön az, hogy ő egyáltalán nem tartja betegnek magát, a gyógyszert (egy gyógyszert ajánlanak, a litiumot, én egy olyan embert ismerek, aki ezt rendszeresen szedi, olyannyira feltünő személyiségelváltozást, vagy inkább kiradírozódást okoz, hogy maga a páciens is észrevette - de neki, mint mondja, megéri) szóval gyógyszert nem szed, minden epizódjára a saját logikája szerint felépített racionális magyarázata van.

Mindezek után kérdem én: mire alapozod, hogy "tény, hogy betegség"?

jól értem, hogy szerinted az a baromság, ha valakinek "pszichiátriai problémája" van (akármi is az) és nem megy vele orvoshoz? Én inkább pont fordítva gondolom. A pszichiáteri hivatás választását a legsúlyosabb mértékben, etikai, filozófiai alapon tartom elítélhetőnek, még az ideális indíttatás esetén is, nem beszélve arról, ami a valós gyakorlatban folyik.
Az is érdekelne, miért gondolod, hogy a "laikus tanácsok" ártalmasak?

Az apámat nem kell meggyőzni arról, hogy ő nem elmebeteg, ez ugyanis fel sem merül benne, sőt. Meg van győződve arról, hogy ő tökéletesen racionális, és körülötte mindenki más a hülye.

De nem fogalmazok valami összefüggően - a fenti gondolatokat vitára bocsátom.

holist

KillerJack Creative Commons License 1998.09.28 0 0 9
a kérdés (már amennyire engem érint) ott van ,hogy :
Mi van ha a kedves páciens nem akar gyógyulni?
Ha ő jól érzi magát a kis felépített világában?
Ha nem érzi, hogy változtatni kell ?
Akkor, mi van?

mert akarata ellenére senkit sem lehet meggyógyítani. kimozdítani az állapotból meg nagyon nehéz.

Mallory Creative Commons License 1998.09.28 0 0 8
Csodálkozó,
már elég sokszor leírtam néhány (bölcsnek szánt) gondolatot a depresszióval és a pszicho-szakemberekkel kapcsolatban (pl. Segítség, depresszió, meg a Társkeresgélô topicok). (Innen is látszik, hogy milyen sokan küzdenek valamilyen lelki problémával.)
Privát emilben szívesen válaszolok az aggodalmaidra, és szakembert is tudok ajánlani.
Elöljáróban pedig javasolnám, hogy mindenképpen tárd fel a gondjaidat a feleséged elôtt. Ha érti, hogy mirôl van szó, neki is és neked is könnyebb lesz.
Szóval, ha úgy gondolod, akkor várom Emilt.
csillagszem Creative Commons License 1998.09.28 0 0 7
Szia Csodalkozo!
Miert nem akarod a felesegeddel megbeszelni? Nem jo a kapcsolatotok? Egy idegen /orvos/ segithet feltarni a problemat, de a gyogyulashoz ez nem eleg. Szerintem nagyon fontos a szeretteink segitsege, de ha nem is tudjak pontosan, hogy mi van veled akkor nem is tudnak melletted allni.

holist
Erdemes elolvasni Vamos Miklos: Anya csak egy van c. konyvet.

Csodálkozó Creative Commons License 1998.09.28 0 0 6
Sziasztok

Sokat gondolkoztam a problémán, részben azért, mert érintettnek érzem magam. Nem a „mániás” depresszióban, hanem csak úgy a valóságos, sötét, kilátástalan depresszióban. A bajom az, hogy a gondommal nem tudok sehova se fordulni. A családom sem érti, hogy mi van velem, csak azt látják, hogy egyre ingerültebb vagyok, kevesebbet beszélgetek velük, és a befelé fordulásom szinte magát gerjesztve egyre kibírhatatlanabb. Már lassan ott tartok, hogy elmegyek egy orvoshoz, hogy segítsen. Sajnos ezzel kapcsolatban is vannak félelmeim, tehát nem tudom, hogy mit kellene tennem! Talán, ha meg tudnám beszélni a dolgot a feleségemmel, az segíthetne. Sajnos pont ez az amit a legkevésbé akarok!

k.istyu Creative Commons License 1998.09.28 0 0 5
Jó a sok a mozgás, a sok fény. Néha az alvás. Persze hosszú távon lehetôség szerint ki kell iktatni a forrását a depressziónak. Nagyon veszélyes az alkohol és a kábítószer. Kevésbé veszélyes az evés, fôleg az édességek. A problémákat ki kell beszélni magunkból. Akár itt is.
Ha valaki néha rosszkedvü, az még nem depresszió.
punisher Creative Commons License 1998.09.28 0 0 4
Üdvözletem a világ naposabbik felének…

Kollégák, akkor mit tehetünk, ha az alanyunk / akit nagyon szeretünk / mintha nem is akarna gyogyulni...
Mintha nem is lenne lehetösége kilépni az ö kis beteg világából.
Meg mint ha nem is akarna kilépni.
Akkor mit tehetünk?

P

Mallory Creative Commons License 1998.09.28 0 0 3
Szia holist,
itt egy sorstárs. Igaz, hogy nem mániás, hanem csak "sima" depressziós...
Szóval, szerintem egy kis szemléletváltást kellene végrehajtanod (nálam az alábbiak szerint működik):
1. tény, hogy betegség, mint ahogy a 2-nél több v. kevesebb láb, 130-nál magasabb vérnyomást stb. stb. stb. is az.
2. és akkor mi van? Egyszerűen sz*rni kell arra az általános nézetre, hogy aki pszichiátriai beteg, az már heltbôl kontrollálhatatlan közveszélyes anyagyilkos stb. ...
Nagyon sok ember él körölöttünk, akinek ugyanúgy van pszichiátria problémája, legfeljebb ôk nem mennek vele orvoshoz... na IMHO ez a baromság!
Egyébként hozzátartozóként elég nehéz megérteni a dolgot, sokszor tűnik úgy, hogy szándékosan viselkedik "deviánsan" az illetô. A megértésben sokat segíthet az önképzés, szakkönyvek olvasgatása... és nem utolsósorban némi ilyen irányú műveltséggel elkerülhetô, hogy (rendkívül ártalmas) laikus "tanácsokat" osztogassunk, pl. "Ne hagyd el magad!, Nyugodj már meg! Senki más nem csinál ekkora ügyet egy ilyen dologból!" stb.
Gondolom, téged az érdekel, hogy mit lehet tenni hozzátartozóként a dolog elviselhetôbbé tétele érdekében. IMHO fontos az elfogadás, a megértés. És (amikor mód van rá) segítés, pl. odafigyelni, hogy rendesen szedje a gyógyszereit, ne feledkezzen meg a kontrollvizsgálatról stb. Persze nem tudom, mennyire elviselhetetlen számodra édesapád állapota, viselkedése... Mindenesetre nem árt tudnod, hogy a mániás depresszió orvosilag sem elmebetegség (pszichózis), hanem csak neurózis (ami viszont általában nagyobb szubjektív szenvedést okoz a betegnek)... Elsôsorban édesapádat (és saját magadat) kell meggyôzni arról, hogy nem elmebeteg, nem "dilinyós". És akkor már "csak" a világ bunkóbbik fele fogja nehezíteni az életedet.
Hát egyelôre ennyi.
lord Creative Commons License 1998.09.27 0 0 2
Szerintem nem érdemes címkézni. Attól nem lesz jobb a hatása Rád vagy azokra akiket érint.
Az más kérdés, hogy a T. társadalom hogyan kezeli/kezelte a "kezelhetetleneket" és miért.
De ha mindenáron kategorizálni akarod talán megnyugtatóbb betegségként felfogni mert akkor legalább a megvetés, a félelem és az undorodás érzését megspórolod magadnak.
Apropó: szeretnél neki segíteni, szeretnéd ezt magadtól távol tartani vagy egyszerűen mint Rajta kívülálló akarod megérteni?
holist Creative Commons License 1998.09.27 0 0 1
Semmi gond, engem ez a dolog annyira ne borít ki, mivel apám Angliában él, segélyen, ritkán utazik haza, és "botrány" akkor se mindig lesz a dologból. Én igazából arról szerettem volna dumálni valakivel, hogy ez most akkor betegség vagy nem - mivel sokszor éreztem már, hogy mielőtt elkezd egyre kontrollálatlanabbul őrjöngeni, mintha választaná ezt a dolgot, és érdekes az is, hogy általában akkor kerül kórházba, amikor a helyzete mániás roham nélkül is elég kilátástalan volt - amikor tehát épp "jól jött" a néhány hét kényszerpihenő. A napokban jutott az eszembe, hogy megkérdezzem a webet, és érdekes módon találtam rögtön egy könyvet, amely úgy érvel, hogy a mániás roham azonos tradicionális társadalmak prófétáinak és sámánjainak és szent őrültjeinek "epizódjaival", csak azt a mai társadalom "medikalizálja", azaz mivel kényszeresen hárít mindent, ami igazán kirívó (hiszen a mai társadalomban élő ember hihetetlen mennyiségű kompromisszumot köt biztonsági meggondolásból, úgymond), az ilyen eseteket betegségnek, elmebetegségnek nyilvánítja, a mániást eltávolítja, szedálja, "ártalmatlanítja". Hát nem tudom.
Nekem gyakran inkább démonikus megszállásnak látszik.
Gondolom, ez a kérdés alkoholistáknál is felmerül.
Nemrég találkoztam valakivel, akinek egy rokona szerencsejátékmániás - ami pénzre rá tudja tenni a kezét, azt eljátssza. Ott pontosan ez merült fel, hogy betegség, vagy akaratgyengeség - azaz, alapvetően, hogy elítélhető-e, vagy inkább sajnálkozni kell rajta?

Hmm??

lord Creative Commons License 1998.09.27 0 0 0
Biztosan nagyon nehéz lehet Neked és talán alaposan kétségbe vagy esve.Ha jó, hogy írsz róla kérlek tedd meg!

IMHO ezekben az esetekben igazándiból senki nem tud segíteni, legfeljebb megkönnyítheti az elviselését.Remélem van azért olyan szakmai/orvosi?/ segítség amit Te vagy Ti igénybe tudtok venni. Van?
Az én családomban alkoholizmus fordul elő :( minden kapcsolódó gyötrelemmel/gyötrés és gyötrődés/. Ami persze nem ugyanaz, de -azt hiszem- a dühös lelekiismeretfurdalással tetézett TEHETETLENSÉG érzésében nagyon együtt vagyok Veled.
Nem akartam "beleérezni" a bajodba, csak bennem most sok-sok minden felkavarodott.

Ha bármiben bántónak vagy érzékletlennek tűntem: bocs.

holist Creative Commons License 1998.09.25 0 0 topiknyitó
Na, hosszabb szünet után itt vagyok (észrevette valaki is?), de közben rájöttem, hogy ide nem tudok járni, ez a hely ugyanis nem egy törzsasztal, nem is sok törzsasztal, hanem egy igen hosszú folyosó, rajta sok ajtó, és az ember csak úgy tudhatja meg, hogy egy ajtó mögött mi van, ha bemegy és körülnéz, és vannak szobák, ahol csak néhányan ülnek, de vannak olyanok is, ahol nagy a zűrzavar, csaponganak, stb. - mint most én is, tehát viszont nekem egy közeli rokonom (az apám - puff) mániás depressziós, amit bár nem tartok különösebben találó elnevezésnek erre a dologra, de talán azonosítható, és most, hogy harminc lettem, ezt még mindig nem tudom igzaán jól kezelni, pedig szeretném, tehát érdeklődöm, van-e itt sorstársam, vagy bárki, aki ehez a vicces "hehe, apád lökött?" szint felett hozzá tud szólni?

holist

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!