Örülök, hogy a Tatabányáig tartó szakasz Neked is tetszett, bevallom nekem a túrából ez a kedvenc részem. (Nagykovácsi-Tatabánya)
A rendezésről annyit, hogy tervezem majd 1-2 napon belül a rendezői gárda felsorolását, de addig se feledkezzünk meg:
a Szigethalmiak hihetetlen kitartásáról, profizmusáról, ELHIVATOTTSÁGÁRÓL, a lányok-asszonyok főzni tudásáról, Szabó Józsi dinamikus szervezőkézségéről, Nád Béláról, mint a túra Szellemiségi Atyjáról :-), az Esztergom és Visegrád közötti szakasz (2 meleg kajás pont!) olajozott működtetéséről.
Remélem sportoljunk spori is közli majd a szigethalmi rendezőség névsorát, én örülök, ha az Esztergomig tartó szakaszon össze tudom szedni a neveket :-)
A túrával, illetve az utazással töltött idő aránya még így is elfogadható maradt, nemde? Kíváncsian várom a beszámolót, főleg a vonatos részét. És persze gratula, a teljesítéshez és a hazaérkezéshez is! :o)
Grat Nektek, Turulosok! Minden elismerésem azoknak, akik végigküzdötték a távot. Nem lehetett egyszerű, főleg így, zivatarral fűszerezve. Én ugyan Tatabányán kiszálltam, mert tönkrement a lábam, de az út odáig is fantasztikusan szép volt. Petneházy tanya, Nagykovácsi, a Gete-Hegyeskő-Öregkő-Gerecse megpillantása, Perbál, Kakukkhegy a három gráciával, Szomor, Tarján. a kék hszög és Koldusszállás... Sok kedves ismerős és ismeretlen, pontőrök és elszánt túrázók... tökéletes idő és tökéletes ellátás. Grat neked Józsi, és a többi rendezőnek. Nagyon jó volt a rendezés! Minden a helyén: a pontok, az ellátás, a szalagok, az útvonalleírás. Emlékezetes marad még így is számomra.
Nekem egyértelmű volt, hogy egy szövegblokkon belül egy témáról beszélek ;) Így van, a Vértesről van szó és konkrétan most a nyári (éjszakai) 7mérföldesekről.
Pánikkeltés: remélhetőleg a többi tájegység illetékesei nem olvassák és utánozzák le.
Tervezte valaki az éjszakai 7mérföldest szombaton? Meglepődve olvastam, hogy a jövőben nem engedélyezik az éjszakai túrákat :o Ismét egy jó hangulatú kedvenc túrát tüntettek el az étlapról :/
Először én is mindenkinek gratulálok, legyen az hosszú - vagy „csak” résztáv teljesítő. (vicces mi? 130 rövidtáv ?) Csak röviden jelentkezem be, nekem is kell 2-3 nap pihenés.
A rendezés előtt le a kalappal, gratula és köszönet nekik. A túra alatt engem csak az undorító élősködő szúnyogok mennyisége borított ki - néhol nagyon...
Ha egy kicsit kipihenem magam, és a kisfiam is ad egy kis szabadidőt, írok egy rövid élménybeszámolót - már úgyis megígértem Daninak. Addig is köszönet Daninak és Marcinak a társaságért és a jó tempóért, meg az útvonalismeretért. Az első 70-en pedig Ildi, Juci és Donbácsika kitartását hogy elviseltek...
Dani: Rövidebb időt - 38h 40 percet mentünk, mert mi 8:00 tól számoltuk a menetidőnket, de valójában 8:15-kor indultunk szombaton.
Csak röviden, mert a 12 vb meccs felvételről való megnézése közben fogok írni egy részletesebb beszámolót is erről a rendkívül eseménydús 4 napról:)
Rendezés: Nálam át vette a vezetést az Év Teljesítménytúrája cím tekintetében, a Mátra 115, Tanúhegyek mellett. Örülök neki, hogy vannak olyan vállalkozókedvű emberek, akik bevállalnak ilyen monumentális feladatokat. A részleteket, majd később.
A hazajutás nehezebb volt, mint a Túra, káosz a köbön. A MÁV-nak ismét sikerült alulmúlnia magát. Azért sikerült Pestről 10 óra alatt valahogy hazaérni. Részletek itt is később, hogy világos legyen.
Azért mi is szarrááztunk, amennyire csak fizikailag lehetséges, de persze óriási szerencsénk volt, hogy csak a végére kaptuk meg az esőt, és akkor is csak egy bő órán keresztül..végülis jobbkor nem igazán jöhetett volna, így rendesen bekergetett minket a célba, volt ott felfeléken 6-os gyaloglás, lefeléken meg futás is rendesen... :)
Így a vége kicsit T100 déja vu volt, főleg, hogy pont a verseny útvonalán mentünk visszafele...
Én is csak gratulálni tudok Neked, meg persze Ninának :) Ti még nagyobbat küzdöttetek!
Az esőből kaptam én is azért. Ahogy Marcival beértünk a Hegy-Tető nevű utolsó előtti EP-hez, abban a pillanatban elkezdett szakadni. Úgy döntöttünk hogy kicsit maradunk a ponton. 19:30 körül értünk oda. Közben befutott kb 10 perc múlva egy Tibi nevű srác, akit már néhányszor láttam máskor is, meg ezen a túrán is. Jó fél órát pihentünk a sátorban, ahol már kezdett embertelen állapot uralkodni. Elkezdtek kis patakok alakulni, és minimális ülőhely keletkezett a pihenésre. 20:00 órakor úgy döntöttünk hogy elindulunk a szuper frissítőpontról. Eleinte még szemerkélt az eső, majd alig mentünk 1,5 km-t elkezdett ömleni de úgy durván. Villámok is voltak szépen, amitől persze ismét beindult nálam a para :) Például Pap-rétnél mi is toronyiránt mentünk neki a pocsolyának mert nem volt választás. A ruhám úgy átázott hogy a nadrágomat az utolsó 13 km-en végig fogni kellett az egyik kezemmel mert szépen lecsúszott volna :) A sasos pulóver meg lett vagy 5 kg. Ráadásul a lámpám valószínűleg érintkezési hibás lett, így az utolsó pontig lámpa nélkül voltam kénytelen nagyrészt menni. Szóval kalandok itt is voltak bőven :)
Grat Dani,itt is.Meg persze minden teljesítőnek,különösen a hosszútávosoknak!
Egy-két megjegyzés,ha megengeded: Ha 11re értél be este akkor semmit nem láttál az esőből.Ugyan Pilisszentlélek előtt is eláztunk keményen,be is menekültünk a faluba,egy extrahideg kocsmában tollászkodtunk 2(!) órát.És utána Dobogókő.Éjfél után kezdett úgy istenesen szakadni.Dobogókőre felmenet is villámlott már a messzeségben,aztán Bubu azzal jött meg,hogy már dörög is,és fél egy körül rákezdett embertelenül.Vártunk még vagy 45 percet,aztán 6an nekiugrottunk.Köd tábornok is besegített a szakadó esőnek.Elől mentem,kerestem az utat,de mivel a két lámpa(egy a kézben,egy fejen) csak egy nagy fehér tányért eredményezett a köd és esőfalon...elég nehéz volt letalálni a Piros3szögön.GPS is segített az úttartásban,de néha még az is kevés volt.Miklósnak köszönöm ezúton is a csereelemeket!
Szóval éjfél után lehetett elázni keményen.Ja,és mindezt rövidgatyában. Amúgy szépet mentetek,Marcinak külön,nagybetűs Gratuláció,asszem ilyen hosszú meccsed még nem volt.
Nekünk Ninával 48:45 lett,2szer 2 óra féligmeddig kényszerpihenővel Szentléleken,és Dobogókőn.
Köszönjük a rendezést,különösen Józsinak,hatalmasat alkottál,gratulálok!Köszönjük:D:D:D
Köszönjük mindenkinek a részvételt, köszönöm a rendezőség munkáját, és az alábbi hiba miatt elnézést kérek az érintettektől:
Szombat este néhány szerencsétlen dolog összjátéka miatt csúszásba kerültünk.
Ennek következményeként a 130-as távon induló első 3-4 "gyors" :-) résztvevő Pusztamaróton előbb járt, mint mi a kajával. (remélem a későbbi ellátás ezt felejtette velük) Ugyanígy csúsztunk a Mogyorósbányai rajtnál. (volt aki csak utólag kapott pólót, és nem ott a rajtban). Továbbá kiesett két emberünk menet közben, ezért 3 zsírkréta nem jutott ki a helyére (Öreg kő, Hegyes-kő, Kerek-berek), ez szintén okozott az elsőknek meglepetést, utána az előző pontok bepecsételték illetve figyelmeztettek a hiányra.
Azután 1-2 óra alatt összeszedtük magunkat, közben lemerült a telefonom :-)
nem indult a csomagszállító kisteherautónk :-)))
úgyhogy volt telefoncsere, autójavítás, káosz a köbön :-))))
de szerencsére a résztvevők által is említett pontőri-rendezői segítség, a kitartásával és pozitív hozzáállásával azonnal mentette a helyzetet.
Volt olyan rendező, aki vasárnap reggel 5 órára volt berendelve, ehelyett szombaton 23:30-kor hívtam, hogy azonnal üljön kocsiba (Dunaújváros) tűz Tatabányára a csomagokért és irány Esztergom. Nem tudom már hánykor (petami tudja, mert ezzel a fuvarral jött Esztergomba), de időben megérkeztek Esztergomba.
Minden résztvevőnek gratulálok a teljesítéshez, remélem szép élmény marad!
Én is köszönöm a Turul túrák szervezőinek hatalmas munkáját. Ez volt a szülinapi meglepim...saját magamtól. :) Csak az a rengeteg szúnyog....:((( Minden tiszteletem a pontőröknek, akik ilyen körülmények között is hosszú órákon át kitartottak, napsütésben, esőben...szúnyogban. Meglepően sok fiatal pontőrt, segítőt láttam. :)
Visszatérés a százasok közé, stílszerűen Szlovákiában Avagy: kalandért nem feltétlenül kell annyira egzotikus vidéket választani
A Vereckei túrán beszéltük Bálinttal, hogy mindketten tervezzük az Érchegységi 100-ast. Megígérte, már akkor, hogy szívesen velem tart. Én gyorsan hozzátettem: ez óriási kegy, hogy lelassít a tempómhoz. Péntek este, Hernád IC. A vonat Pécs felől szépen folyamatosan szedte össze a késését. Miskolcon már fél óra is volt neki. Bálint szerint csak ezután jön a móka, ugyanis a Hernád völgyben a korábbi árvizek miatt lassújelek sora vár az itt elhaladó vonatokra. Valóban így is lett. Ennek eredményképpen olyan későn értünk le Kassára, hogy az utolsó buszok/villamosok is elmentek, így nem maradt más, mint a gyaloglás.
Bálintnak erre is volt persze jól kidolgozott terve. Át a belvároson (megcsodáltuk a sétálóutcákat, az éttermeket, bárokat: hatalmas élet volt, sok emberrel), majd az Amfiteaternél már emelkedésbe fogtunk. A buszfordulónál jött a merő döbbenet: a kiszemelt bányatelepnél az út kerítéssel és sorompóval lezárva, belül kutyák ugatnak… A reakcióinkat most inkább nem idézném. Alaposan körbenéztünk és feltűnt, hogy a buszmegállónál egy kis ösvény megy befelé. Nem teketóriáztunk sokat, Bálint magabiztosan haladt előre, a Google Earth térképek és műholdfelvételek segítségével. Nekem csak követnem kellett. Őszintén szólva, nem esett kifejezetten jól ez a legalább 5 km „séta” teljes menetfelszereléssel, némi szinttel, ráadásul csak néhány órával a 100-ason való indulás előtt…
A Google Earth mindent lát: például azt is, ha egy feltöltött gödörnél elvileg láthatatlan a rét szélén lévő szekérút. Történt ugyanis, hogy ezt a részt sittel, kövekkel telehordták. Azonban kiérve a bokrokhoz, néhány méteres ereszkedéssel megtaláltuk az ominózus utat! Bő 75 perces menettel érkeztük fel Horny Bankovba, ahol Bálint rutinosan vette célba a korábbi évek szállását. A portás még ébren volt, és beengedett minket. Aludni a folyosón lévő puha padokon aludtunk, a mindösszesen két órára nem is készültem elő, úgy dőltem el, ahogy voltam.
Kint aludtak még a rendezők is, akik fél 3-kor már teljes díszkivilágításba helyezték az előteret. Gyors előkészületek, valamint nevezés után már hangolódtunk az indulásra. Bálint sajnos a mosdóban felejtette a flaskáját… Ő sok ismerőssel találkozott, lévén, hogy idén tervbe vette a „Super Dialkoplaz” teljesítését (legalább 5 db szlovákiai százas túra kell hozzá egy naptári éven belül) és több olyan arcot vélt felfedezni, akiket már korábbi idei szlovák túráin láthatott. Ismerősként üdvözölték egymást. A rendezők rajtteáról is gondoskodtak, igen finom gyümölcsteát kaptunk újrahasznosított joghurtos poharakban.
Nevezéskor kértünk céllevest, valamint tombolajegyeket is: Bálint szerint ugyanis a nyerés esélye igen nagy. Néztük, hogy sokan már bőven 3 óra előtt nekivágtak az útnak. Mi természetesen kivártuk percre pontosan a hivatalos indulásunkat.
Az idő nem is lehetett volna jobb: felhők az égen, enyhe szellő fújdogált, és kissé hűvös volt a levegő. Szigorúan a P jelzést követve ereszkedtünk Csermely felé. Az út alatt a betonon időnként elment egy-egy autó. Vaskosan sötét volt még, figyelni kellett a lépteinkre. Érintve a Hotel Bankovot újra betérünk az erdőbe. Csermelynél a jelzés éles balkanyarja nem volt precízen kijelezve, kiderült, hogy a betonon kell felfelé haladni (persze rövidesen fel is tűntek a P jelzések).
Itt már nem volt szükség a lámpára. Hétvégi házak közt haladtunk, és jutottunk egyre feljebb és feljebb. Kiérve az erdőből kirajzolódott minden irányból az Érchegység keleti vonulata. Kellemes, egyenleten mászással jutottunk egy nyeregpontba, ahonnét a keresztnél leereszkedünk egy közigazgatásilag Kassához tartozó faluba: Kavecanyba. Hát mit mondjak… a házak állapota alapján itt nem minimálbérből tengetik életüket a lakók. A falu után egy gerincen folytattuk, sípálya mellett haladtunk el, mellette pihenőhely, padokkal, esőbeállóval, bivakhelyekkel. Az erdőbe térve egyre csak nőtt az emelkedés szöge, bár még nem volt kellemetlen.
A kedves információs fémtáblák a jelzéselágazásoknál azt jelezték, hogy 700 m fölött járunk. Nem is nagyon vettük észre a magasságot, az egyenletes emelkedés miatt. Hepe-hupa következett, immáron bükkösben. Jobbról végestelen-végig fakerítés kísérte utunkat. Az út jelzettsége példás volt, ennek ellenére nem ártott figyelni, mert nem mindig oda pingáltak, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Útelágazásoknál például nem egyszer kellett alaposan körbenéznünk, mielőtt megállapítottuk a követendő irányt.
Kralová studnánál rövid ivószünet, majd folytattuk utunkat felfelé. Valójában ez vaskosan hullámvasútnak bizonyult. A PZ elágazásban (Sedlo Repy) már 800 méter felett jártunk. A Z sávra térve jött el a Bálint által már beharangozott keskeny és benőtt ösvény, sunyi szintekkel. Szegény Bálint itt most átkozta a reggeli döntését, miszerint leteszi a hosszúnadrágot és rövidnadrágban vág neki a túrának. A reumakezelés jó dolog, de csalánból is megárt a sok. És itt bizony volt elég. Nem beszélve a vizes fűről, ami elég hamar tavacskává változtatta cipőink belsejét.
A Sivec alatti nyeregben egy helyi túrázó előzött minket és nemes egyszerűséggel kihagyta a csúcsmászást, és úgy ment tovább. Mi azonban a leírásnak megfelelően megjártuk az oda-vissza szakaszt, a látvány miatt vétek is lett volna másképp cselekednünk. Szép fújtatós mászással jutottunk fel a csúcsra. A hegy legteteje meglehetősen technikás: mászós, köves, szóval odafigyelős. Bálint már percek óta várt fent rám, nem is meglepő ez a (társbérletben) leggyorsabb Mátra 115 teljesítőtől… A kilátás leírhatatlan: alattunk a víztározó, körülötte hegyek, lent néhány felhő „úszik”. Bálint még egy vonatot is elkapott tekintetével. A csúcskönyvbe is kerül egy rövid bejegyzés.
A nyeregbe gyorsan visszaereszkedtünk, majd a ZS elágazásnál rossz irányba térünk. Épp akkor sietett el mellettünk egy helyi erő, de nem szólt nekünk, hogy nem a helyes irányt követjük. Gyorsan pergett az idő és rövidesen le is értünk a víztározóhoz. A széles műút hídjáról klassz panorámakép készült, ezután már a leírásban szereplő Bradan panziót lőttük be. Szerencsére ki is volt táblázva a hely. Az már kevésbé volt örömteli, hogy a panzió reggel 7-kor még egyáltalán nem tartott nyitva… Így mind a bélyegzés, mind a frissítés kihagyva.
Ezt követően hosszú időre a S sávot követtük. Természetesen egy tisztességes mászással indítottunk, előbb házak közt, majd füves réteken keresztül haladva. Rövid bizonytalankodás következett egy jelzésben nem bővelkedő nyílt területen. Bálint emlékezett régről, hogy a szemközti erdős hegyoldalt kellene belőni. Nem volt más választás: keresztül a lapuleveles, vállig csalános borzalmon. Ezt már Bálint nem viselte csöndesen. Főleg aztán, mikor meglátta, miszerint ha pár méterrel arrébb megyünk, egy rendes szekérúton kikerülhettük volna a csalánt.
Ismételt hullámvasutazás, réten átvágás következett, majd egy szinttartó szekérúton pihenhettünk. Kiérve a műútra balra fordultunk és kisvártatva elérkeztünk a Szt. Gregor forráshoz. Jó hideg vizével frissítettük is magunkat. Egy megtévesztő jelzés miatt itt nem a Bálint által megénekelt vacak emelkedőn mentünk fel a műúttal eleinte párhuzamos szekérúthoz, hanem csak később iránymenetben értünk fel oda. A szekérúton már sokkal jobb volt a járás, főleg miután nem sokkal rá murvás úttá változott. A panoráma jobbról nagyon szép volt: alattunk Velky Folkmár, körülvéve két, részben lebányászott heggyel. A menetközben becsatlakozott tanösvény információs táblái is kísérték utunkat, ezekről többek között magassági adatokhoz is juthattunk. A nyeregig nagyon kellemes volt a haladás, a legutolsó egybeszint viszont részemről meglehetősen fújtatósra sikeredett. Bálint itt ismételten meglépett (nem is csoda), én meg saját tempóban mentem felfelé.
A Folkmári-sziklák fantasztikus képződmények már önmagukban is. Meglepő, hogy a környék andezites hegyei közt egy mészkőtömb létrejöhetett. A sziklák mérete önmagában is impozáns, a kilátás róla szinte „tar-kői”. Alattunk Kojsó, mögötte rétegekben az egyre magasabb hegyvonulatok. Némi gumicukor-szünet következett fent a szikláknál, majd jött egy meglehetősen technikás ereszkedés a görgeteges, bokatekerős és roppant meredek ösvényen. Ehhez képest a Világos-hegy lejtmenete semmiség. Ráadásul a nyerget elérve egy majdnem ilyen szögű emelkedés következett, szerencsére azonban egy széles utat követve. Az egybeszint után jött még több kisebb mászás, majd egy jó kis ereszkedés, így érkeztünk meg Turniská szikláihoz, ami legalább olyan impozáns, mint a Thirring-sziklák. Újabb asszociációra adott lehetőséget, hogy az egyik szikla „odúján” át lehetett gyalogolni. A Pilis oldalában lévő Vaskapu-szikla hasonlít ehhez valamennyire.
Helyi csapattal előzgettük egymást itt oda-vissza. Patak mentén ereszkedtünk le a műúthoz. Bálint ennek nem nagyon örült, mert emlékezete szerint a jelzés nem a betonon haladt, hanem valamivel feljebb. Az utat nem találván inkább maradtunk a betonon és tempós sétával értük el Kojsót. A boltban vettünk némi energiapótlékot: Horálky, csoki, Kofola. Egy részüket már ott a helyszínen elfogyasztottuk. Éppen indulásra szántuk volna el magunkat, mikor rázendített az eső. A felhőkből ítélve nem tűnt olyan vészesnek a dolog, de inkább elővettük a dzsekiket. A K sávot követtük innét, meglehetősen sokáig. Panoráma útnak is beillő, meglehetősen kellemes emelkedővel értünk fel a nyeregbe, jobbról a Folkmári-sziklák, valamint a Turniská hegyének impozáns látványa, valamint időnként füst…
A nyeregpontnál bivakhelyre lett figyelmes Bálint, valamint egy 30 km/h sebességkorlátozó táblára. Ez bizonyára nem ránk vonatkozott. Egy murvás, de roppantul kiszélesített úton mentünk lefelé. A jelzés rövidesen letért róla balra, és egy hangulatos hegyoldalon tekeregve értünk le egy üdülőfaluba (Perlová Dolina). A patak itt nagy pusztítást végzett, az utat már több helyen kövekkel pótolták ki, hogy lehessen rajta egyáltalán közlekedni. Egy balra nyilazó K sáv jelzés adott okot töprengésre: Bálint térképe alapján ez jó irány lenne számunkra. Híd ott semmi, marad a trükkös patakátkelés. Túloldalon sem volt semmi út, csak egy haragosan ugató (de kikötözött) kutya, a másik irányban pedig méhek. Bálint ötletére iránymenetben megmásztuk a hegyet, nem volt egyszerű az út hiányában. A gerincre kijutva egy réten tapostuk a magas füvet, szembe már ott volt velünk Gölnicbánya. Út egy szál se…
Ismét iránymenet következett, amíg nem találtunk egy szekérutat, ami „ellentmondást nem tűrően” a város felé vitt bennünket. Birkanyájakat mellőztünk, majd a városhatárnál értük el a műutat. Innét nem rövid, de legalább eltévedéstől mentes betonkoptatás következett. A hídon átkelve rövid vasútfotó következett Bálint részéről: egy Bz haladt át éppen. Apró bánat, hogy csupán 10 perccel késtük le a napi 1 pár errehaladó Pozsony-Kassa gyorsvonat (Horehronec) egyikének látványát. Innét a K sáv „zsákutcás” irányát követve siettünk a vasútállomáshoz. A pont nem magán az állomáson volt, hanem a vele szemben található kocsma előterében. Itt aztán volt végre mindenféle ellátmány: korlátlan gyümölcstea, tátrai karamell (puffasztott rizzsel), csoki, mazsola, valamint hagymás-halas pástétommal megkent kifliszeletek. A ponton elidőztünk egy negyedórát, közben az eső szépen lassan rákezdett, de látható volt, hogy nem tart sokáig a manna.
A gölnici állomástól elbúcsúztunk, majd visszagyalogoltunk a hídig, illetve tovább egyenesen a belváros irányába. Megcsodáltuk a templomnak is gondolható Bányászati Múzeumot, és a város felső végén lévő hídon értünk ki a főútra. Röviddel ezután hirtelen felvágott jobbra a K sáv (láthatóan ki volt jelezve a kanyar!) és elindult a szerpentin. Nem is számoltam a kanyarokat. A legeleje kellemetlen meredek volt, utána kissé enyhült az emelkedési szög. Bálint itt előrehúzott, én szinte csak felfelé tekintettem, meglesvén, merre is jár már. Egyszer aztán a szerpentinnek is vége lett és beletorkollott egy széles szekérútba. Egy kilátóponton várt be Bálint.
Továbbra is K sáv, továbbra is emelkedtünk szépen. Itt már inkább a folytonos felfelemenetel volt megterhelő, nem a dőlésszög. Valamint az, hogy az út helyenként már elég sáros is volt, köszönhetően az erdészeti járműveknek. A monotonitást az enyhe hullámvasút is oldotta. Egy erőteljesebb lejtőnél jobbra kitekintve egy másik településre láthattunk rá (Prakovce – Prakfalva), azonban első ránézésre simán Gölnicnek gondoltam volna, mind a fekvése, mind a panelházak alapján.
Bálint már beharangozta, hogy a kellemes szekérútnak egyszer ideiglenesen búcsút mondhatunk. Így is lett: éles balkanyarral felcsörtettünk egy útnak alig nevezhető, időnként szinte láthatatlan ösvényen. Nem kifejezés, hogy be volt nőve. A cipőink újabb mosáson mentek keresztül. Hogy ne legyen előnye a cipőnek, a felsőruházat is megmosdott a belógó ágaknak köszönhetően. A mászás kitartóan folytatódott, egészen a hátsó gerincig, ahol ismét szekérútra fordultunk. Az emelkedést mi követhette volna más, mint lejtő: legurultunk a S sáv becsatlakozásáig. Betonon emelkedtünk a Chata Izbica felé, ahol is a S balra tért, egyenesen a Chata Erikához. A szlovák túrafilozófia lehetővé teszi, hogy ne szigorúan ragaszkodjanak a résztvevők az útvonalkövetéshez, így nem csoda, hogy épp az orrunk előtt fordult balra egy helyi páros. Neheztelni rájuk nem volt értelme, hiszen náluk ez a szokás.
Mi azonban továbbra is a K sávon haladtunk, emelkedve természetesen. Kissé feljebb várt egy újabb elágazás, egy másik S jelzéssel, ami viszont már nekünk kellett. A K sáv egyenesen a Biely Kamenre ment, ez is „kispistázás” lett volna, így ez részünkről szóba sem jöhetett. Így jelzésváltás, és enyhe lejtő a S sávon. Az előnye ennek a szakasznak az volt, hogy a tekergős út követte a szintvonalakat, így legalább extra hullámvasutazásban itt nem kellett élvezkedni. Időnként rákezdett az eső, de csak néhány pillanatra. A völgyből szép kis felhőfoszlányok kúsztak felfelé. Az Érchegység főgerincére azért mégis tisztességes mászással jutottunk fel, Bálint „sétálva”, én lassabban. Fent a gerincen ajándék pihenő és friss forrásvíz várt. Valamiért éreztem én, hogy már itt bőven megvan az a szintemelkedés, amit a teljes távra megadtak a rendezők..
Bálint számára már bőven „déja vu” érzés következett, ő ugyanis már sokszor járta ezt a főgerincet. Mondanom sem kell, ő „élő GPS-ként” jelezte a követendő utat. A forrástól a Biely Kamenig tartó rövidke etap volt számomra a halál. Elvileg nem olyan vészes, de már nagyon nem esett jól ez az emelkedő. A levegő pedig friss volt, 1000 m felett. Fújdogált a szél, és bizony helyenként már a ködöt felhőnek éreztük, kellően hideget is produkált. A gerinc emelkedője tele volt kidőlt fával, amit kerülgetni kellett. Évek óta itt lehettek már ezek a fák, mert jól kijárt kerülőutak jelezték, hogy miként mellőzhetőek a terepakadályok. Biely Kamen után már alig volt jelentősebb szint vissza, legalábbis egyhuzamban. Ennek örömére magasabb tempóra kapcsoltam, Bálint nagy örömére.
A Chata Erika továbbra is zárva volt (állítólag hosszú ideje így áll, üresen), a pont nem is itt várt bennünket, hanem a Katka teázóban, kicsivel arrébb. Nagyon jól esett a finom tea, valamint a ropogtatnivalók. Majdnem este 6 óra volt már ekkor, érezhetően hűvösebb lett, bár ez inkább a felhők közt való haladásnak volt betudható. Ahogy kiléptem a Teázóból, megcsapott a hideg, kifejezetten vacogtam. Részben emiatt is, most már tempós „sétába” kezdtünk. Jó érzés volt az egyértelmű lejtmenet, amit csak időnként „zavart meg” egy-egy rövidebb emelkedő. Ezek közül a legnagyobb egybeszint is belassítás nélkül megoldható volt.
Az események most már gyorsan peregtek: hirtelen eljött Chata Lajoska, ahol csak apró szusszanásra (és pecsételésre) álltunk meg. Jahodná előtt a két apróbb, de nem laza emelkedő kicsit meglepett. Később aztán a sípálya mellett egy szép lejtőn gurultunk le. Jahodnától már öröm volt az élet: jólesett a haladás, szinte semmi emelkedés, kellemesen járható, kifejezetten szép erdei utak. Az utolsó jelzéselágazás táblánál (pod Kamennym hrbom) vettük elő a lámpát, azt is csak azért, hogy ne bukjunk el a köveken illetve ne lépjünk feleslegesen pocsolyába. Bálint már előre szólt, hogy a cél nem biztos hogy a rajthellyel egyező lesz, és a kocsmába kell majd lemennünk. Próféta szólt belőle, valóban így is lett: egy helybeli erősítette meg a dolgot, aki épp akkor ért fel a buszfordulóhoz a célból.
A célban megkaptuk a kitűzőt, kellemesen elbeszélgettünk a magyar (ám kassai) főrendezővel. Az időnk végül 18:30 lett, ami végül is nem olyan rossz. Bálintnak hatalmas önfegyelem kellett, hiszen ő tudott volna lazán 2-3 órával is jobbat, ha nem kell rám várnia. A céltea, valamint a célnasi után a megrendelt gulyást elfogyasztottuk a kocsmában, amit kiegészítettünk némi sült kolbásszal. Étkezés után visszamentünk a tombolajegyeinkkel a rendezőséghez. Bálint sajnos nem nyert, az én 2 jegyem közül az egyik viszont igen.
Túl sokat nem időztünk ezután, bár a felkínált helyi tömény lélekerősítőből még húztunk egyet. A szálláson összesen öten maradtunk ott másnap hajnalig, így nem volt komoly horkoláskoncert. Furcsa érzés volt, hogy az előző napi 2 óra után most már 5 órányit is aludhattunk. Kényelmes pakolás után kisétáltunk a buszhoz, ami nem közvetlenül vitt le a pályaudvarhoz (szemben a korábbi évekkel). Villamosra kellett átszállnunk, nem túl bő átszállási idővel. Minden klappolt, kényelmesen elértük a Hernád IC-t. Az idő meglehetősen leromlott addigra, csúnya sötét felhőkből elég intenzíven kezdett el esni az eső. Jó érzés volt mindezt vonatablakon keresztül élvezni. Már csak egyetlen kérdés volt: Miskolcon bevárja-e a gyorsvonat az IC-t. Szerencsére igen, bár ez csak a leszállást követően, az információs tábla megvizsgálását követően lett nyilvánvaló számunkra. Egy utolsó sprint (nulla pontért), és végső megnyugvással dőlhettünk hátra az ülésen. Mindezek örömére fenékig kiittuk a Kofolát.
Nagy felfedezés volt számomra az Érchegységnek ezen szeglete. Amellett, hogy fizikailag is kihívásnak mutatkozott a túra maga (12 éve nem mentem százast, az utolsó százasom épp a Tátra 98 túra volt, Szlovákiában), végig nyitott szemmel figyeltem és csodálkoztam rá a szépségekre. Szint- és távadatok kapcsán csupán az előbbiről tudok nyilatkozni: a mapy.hiking.sk oldalon lekövetve a kellően felnagyított útvonalat, nekem 3900 m jött ki. A távra én is kíváncsi volnék.
Mindösszesen 30-an indultak a százas távon, ebből Bálinttal mi ketten magyarok. A résztvevők közül többen jöttek Pozsonyból, lévén hogy érintettek voltak a „Super Dialkoplaz” mozgalomban.
Valamikor mindenképpen visszatérek az Érchegységbe, mert a Rozsnyó-Kassa változat is nagyon érdekelne. Addig is tartogatom magamban mindazon emlékeket, amelyeket a túra kapcsán összegyűjtöttem.
Köszönöm Bálintnak, hogy képes volt lelassulni hozzám, valamint a sok sztoriját, amit útközben mesélt! Nem beszélve arról a sok-sok tapasztalatról, melynek segítségével gyerekjáték lett a teljesítés. Köszönöm a rendezőség munkáját!
