Ez tömény marhaság. A forint megalapítása óta tendenciaszerűen gyengül. Pártcsókosok próbálnak kisebb föl-le ingadozásából politikai propagandát vagy ellenpropagandát csinálni.
A HUF szépen erősödik az EUR-hoz képest, egyik farsangi bál a másikat éri, azt éppen nem tudom, hogy valahol valakik éppen tüntiznek-e ma este, de nem is annyira fontos, sokan irigyelnek minket, mert a CHF hitelekben rejlő időzített bombát sikerült hatástalanítani, kint a ház előtt a hóvirágok lassan nekibátorodnak, szóval minden a legnagyobb rendben van.
Bizony, a nép jelentős része komcsikból áll, ezért is rezegnek a rezsicsökkentésre. Persze annyira primitívek, hogy a számlákon is meg kell vastag betűkkel jelölni nekik, hogy észre vegyék.
Maga a cikk afféle libsi hányadék, hasonlókat lehetett olvasni Magyarországon 2010 előtt a libsi érában. (Kutyaszaros Budapest, Sickratman-féle hülyemagyarozás stb) Most a magyarok ősellenségéhez a románokhoz törleszkednek.
A libsik Magyarország rákfenéje, széthúzást gerjesztenek.
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik” 2015 január 11 4:05 de.13 comments
“Ez nem magyarság. Ez egy fogyó nép pökhendi felfuvalkodottsága” – írja a határon inneniekről egy határon túli magyar. Mit gondol egy erdélyi az anyaországi magyarok pökhendi, kirekesztő, melldöngető magyarkodásáról? Megírta kommentben:
“Már elnézést, de aki azt hiszi, hogy az erdélyi magyarok majd tömegesen mennek szavazni a magyarországi választások megrendezésekor, az súlyosan téved. Elutasítjuk TÖMEGESEN a magyarországi gondolkodásmódot és örülünk annak, hogy TÖMEGESEN visszatelepülnek az erdélyiek Romániába. Transilvánia - Siebenbürgen - Erdély
Transilvánia – Siebenbürgen – Erdély
Elegünk van az állandó civakodásból, a románozásból, a lélektelenségből, a szabályokhoz való görcsös ragaszkodásból, az emberi kapcsolatok elsivatagosodásából, a keresztyénség teljes hiányából. Mindez nekünk NEM kell Erdélyben. És nem akarunk összeveszni a románokkal sem.
Eddig, amíg nem ismertük a ti viszonyaitokat, rendre azt gondoltuk, Istenem, mit is veszítettünk… Magyarország… édenkert. De most, hogy megismertük, miként is gondolkoztok, rémülten hálálkodunk, hogy Erdély Romániához tartozik, mert ha nem, ezt is olyanná tettétek volna mint a ti országotok, ahol csak az számít magyarnak, aki gyűlöli a másikat és jól tud cigányozni meg zsidózni.
Na hát ehhez, nekünk TÖMEGESEN semmi közünk. Ennek a mentalitásnak megálljt parancsolunk Románia nyugati határán. Tudjátok, ha mindkét országban éltetek volna, igen, Romániában is, amit annyira képesek vagytok szidni, akkor szerintem nagyon szégyellnétek magatokat. Tisztelet a kevés kivételnek. [...]
Magyar vagyok, bármilyen meglepő. A te parciumi ismerőseid, csak látogatóba mennek Magyarországra, de nem élnek ott. Én éltem. Négy évet Magyarországon és 37 évet Romániában. Magyar vagyok, de nekem az a magyarság, amit az anyaországban annak értenek, teljesen idegen.
Megmondom, nektek mi a magyarság, legalábbis Borsodban mi az. Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó. Összeesküvés elméletekben hinni és azt állítani, hogy magyarok találtak fel a világon mindent ami jelentős dolog. Más népeket állandóan pocskondiázni, a franciáktól a románokig, az oroszoktól a négerekig. Állandó cigányozás. Viccben és komolyan is. Állítani, hogy a magyar isteni nyelv. Mindenféle marhaságot elhinni, hogy a zsidók Magyarországot akarják új hazájuknak, az ivóvízkészlet miatt (csak megjegyzem, Békés és Hajdú Bihar megye Romániából importálja a vizet mert az ottani ihatatlan).
Szóval egy nyelvet beszélünk, de nem vagyunk egy nép. Közöttünk olyan hatalmas különbségek vannak, hogy a kezdeti eufória után, az erdélyi magyar rémülten néz körbe a kultúrsokk és megaláztatások meg vállalhatatlan gondolatok hatásától még reszketve: Te jó ég, hova kerültem…
Veletek ha beszélget az ember, kezdetben úgy tűnik minden rendben van, de aztán olyanokat mondtok, hogy megáll az óra a falon. Akkor rájövünk, kegyetlenül csalódtunk és nem gondolkozhatunk ugyanígy.
A magyar társadalomban van egy romlás. Nagy romlás. Az emberek nem házasodnak. nem vállalnak gyereket. Bár ezt nem mondják, de mégis úgy élnek. A Jobbik azért terjed mint a rákfene, mert olyanokat mond, amit az emberek nem mondanak ki, de úgy gondolnak. Paramilitáris szerveződések, fasiszta portálok tömege, ismétlem, tömege mérgezi az embereket.
Ez az, ami nekünk nem kell. Ez nem magyarság. Egy fogyó nép pökhendi felfuvalkodottsága. Ha ennek nem lesz vége, Magyarország fel fogja számolni önmagát. Az a nép, amely nem képes beismerni a hibáit és állandóan másokra mutogat, elveszi magától a gyógyulás lehetőségét.
A gyógyulás bűnbánattal kezdődik, nem pökhendiséggel. Erdély nem követi ezt az utat.”
Az SNB lépésének legfontosabb eleme a benne rejlő jelzés, amely az lehet, hogy a svájci jegybank rendkívül borúlátó módon ítéli meg az euróövezet és az euró kilátásait, és "nem akarta magát egy süllyedő hajóhoz kötni". A lépés azt is jelezheti, hogy a svájci jegybank számol az EKB mennyiségi enyhítési ciklusának elkezdésével, és az euró ebből eredő további gyengülésével.
Milyen ország az ahol a kormánynak kell közbeléni, hogy a rosszul spekulálö egyéneknek kihúzzák a fenekéböl a szálkát. Rendelleteket hozni könnyü, de kiknek a kárára tették ezt? A bankokéra.
Hát maaria ! Úgy tűnik a fidesz Veszprémben is választási csalást követ el a sok kamu jelölttel. Azt még egy 8 éves gyermek is megérti, hogy ez az ő érdekük.
Svájci frank, manyu, IMF: Szerencse vagy kormányzás? 2015. január 19.
A politika leginkább a döntésekről és a vezetési képességről (leadership) szól. Aki dönt, hibázhat. Aki viszont csak sodródik az árral, az biztosan veszít.
Magyarország kormányának néhány, korábban vitatott döntését most az idő igazolja.
A svájci frankban eladósodott magyar jelzáloghitelesek fellélegezhetnek. Egyesek pusztán a szerencsének tudják azt be, hogy a kormány még 2014 végén rendelkezett az ilyen lakáshitelek forintosításáról, így a mostani árfolyamkilengés hatását a magyarok nem érzik olyan élesen, mint a lengyelek, vagy a horvátok.
Közelebbről vizsgálva az ügyet azonban kiderül, hogy a kormány már 2010-től következetesen a devizahitelek forintosítását szorgalmazta, követendő példának hozva fel Csehországot, ahol a lakosság és a cégek jellemzően kedvező kamaton és nemzeti valutában adósodtak el.
Ezt a logikát követi az MNB Növekedési Hitelprogramja is, amelynek segítségével számos kis- és közepes vállalkozás váltotta ki devizahitelét kedvező kamatozású forinthitellel.
A magánnyugdíj-pénztáraknál (manyu) is vannak olyan hangok, amelyek szerint a kormány megúszta a dolgot. Egy közelebbi pillantás azonban itt is következetességet mutat: A manyu modell egész Közép-Európában megbukott, így még 2010-ben több uniós ország is arra kérte Brüsszelt, hogy a manyu hiánynövelő hatását érvényesíthesse a költségvetési deficit számításánál.
Brüsszel akkor nem engedett a kérésnek, ezért (is) kellett lépni. Azóta már Lengyelország és Szlovákia is a manyu felől az állami kockázatközösség felé tereli munkavállalóit.
Mások Magyarország IMF nélküli finanszírozhatóságát is a vakszerencsének tulajdonítják. Szerintük Budapestnek csupán szerencséje volt, hogy a FED „mennyiségi könnyítésnek” nevezett pénznyomtatása folytán a piacra kerülő pénzből jutott a magyar államkötvényekbe is.
Amit egyesek puszta szerencsének tartanak, az valójában az ország mozgásterének bővítését célzó politikai szándék következetes megvalósítása. Ahogyan azt a lehetőségek engedik. Persze azért egy kis szerencse sem árt.
