Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
Kirándul a korabeli Moszkvics klub ! :) Előtérben egy korai , másodvirágzását élő 407-es . Talán a tetőcsomagtartó miatt gondolnám , hogy előző életében taxi volt :
Cserébe egy másik kép , ahol nem csak a helyszín kérdéses , hanem a pótkerekét kívül viselő busz típusa is . Bónusz kérdés : miért állnak ilyen közel egymáshoz ?
A hirdetett film címére még emlékszem. A filmre már nem. Sokáig őrizgettem egy 3-4 képkockából álló kisfilm-darabot, amelyet reklámozás céljából osztogattak.
Igen látványos. Nagyon pepecs dolog lehetett ilyeneket készíteni. Főleg az egydi darabokat. Mert gyárilag biztosan jó sok sablon állhatott rendelkezésre.
Egy Pöpl-féle busz. A rendszám valószínűleg ugyanaz, de ez egy másik jármű. Pöpl Bálint egri lakos Parád környékén több járatot is üzemeltetett az 1920-as évek végén (1931-ben csődbe ment), majd 1932-től
Pont ezen gondolkodtam, mert nem volt sok iparvágány a lehel útról, csak a Herkules-műveké a Béke térről a Csata utcába. Ezek szerint akkor az még '50-ben működött.
Kelemen József volt a sofőrje! Szigetbecsén lakott. Inas koromba segítettem a javításában. Akkor még nagyon újak voltak ,javítási tapasztalat terén, nem nagy gyakorlat volt benne ,pláne egy kis TSZ -műhelyben. Hüvely gumigyűrűre gyanakodtunk ,aztán pár nap után rájöttünk ,hogy az olajhűtő csere lesz a megoldás! ( Rákóczi TSz Ráckeve,Dobor Sándor szerelő mellé volta beosztva). Jó újra látni,ezt a képet !! Köszönöm! Kicsi a világ. :-)))))
Sajnos csak véletlenül került a képre. Van egy másik változat is. Azon egy picit több látszott volna belőle, de ott egy pasas a praclijával hadonászva takarta.
Tisztelt forumozók, szeretném megkérdezni hátha valaki tudja.Vettem egy régi motorvázat.Van benne a váznyakban egy 2 betű 4 szám rendszámkombináció úgy tudom ez valamikor az 50-es évek elején alakult ki.De van egy masik elötte benne(valamikor hatóságilag be is karikázták pirossal mindkettőt) ahol egy római szám és 3 betű van X729.Ezt tudná esetleg valaki mikori lehet vagy melyik megyéhez tartozhatott?A motorváz háború elötti az biztos.
Kb. 1960-1964-ig teljesen bevett ipari (vagy házi) javítási szokás volt, nem csak más típusú hanem még más gyártmányú autók alkatrészeit felhasználni, a teherautók, személyautók, ritkábban buszok javításakor.
Megengedett volt, eltűrt volt, nem számított átalakításnak.
KPM engedély nélkül is megtehető volt.
Számtalan Csepel autó futott MÁVAG vagy ZISZ karosszéria elemekkel, mert az volt kéznél.
Fordítva is.
A KPM Autóközlekedési Főosztálya kb. 1964-től kezdett Európai (nyugat-európai) nívóra átállni.
Nem ment azonnal.
Számtalan történet van ezekről az időkről:
- Legyen e mindenkinek jogsija aki gépjárművet vezet ?
- Kell e menetlevelet vezetni ?
- Legyen e a járműveknek műszaki vizsgája és ha igen milyen sűrűn?
- Kötelezzük e a járművezetőket orvosi (pályaalkalmassági) vizsgálatokra ?
- stb.
Egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy a Nyugat-Európai irányvonal fog nyerni.
Nem tudom, de gyanítom, hogy a háború alatt több gyár is készíthette ezeket némileg egymástól eltérő kivitelben. Másik feltételezésem az, hogy a centrumhétfőn felvásárolt amerikai autókat idehaza szükség és lehetőség szerint alakítgatták.
Igen. Hasonló a vipponhoz, a libakergetőhöz, a nejlonhoz, a faroshoz, a bubufékhez, vagy a panorámáshoz. Amelyek használata elfogadható a kocsmai élőbeszédben, de nem leírva egy szaklapban.
Köszönöm. Ön a nyerő. Sajnos a szaklap szakújságírói szakszerűtlenül fejezték ki magukat.
Jutalomként az 1951-es újságból kimásoltam a korabeli üzem- és kenőanyagnormákat. Majd a későbbi javításokat átvezettem és hozzáillesztettem a szintén későbbi kiegészítéseket. (A normaszerkesztők munkáját minősíti, hogy mennyi utólagos kiegészítésre lett szükség.)
Természetesen nem gondolom, hogy a normák különösebben érdekesek lennének, de a járműtípusok néhány alapadata talán igen.
Ha netán valakit zavarna, akkor ne nézze meg őket!
"Az utolsó, kék/ezüst festésű 180-asokat 1980-ban vonta ki a BKV a forgalomból, és csak a szerencsének köszönhető, hogy egyetlen példány megmaradt az utókornak. A GA-96-00 rendszámú, 1970-es üzembe helyezésű, mindvégig a Fürst garázshoz tartozó kocsit nyolc év után selejtezték, de nem bontották el, mert a KISZ tartott rá igényt, és mozgó lőpavilonná alakították át. 1990-ben a budapesti autóbusz-közlekedés 75. évfordulója alkalmából a kőbányai autóbusz-javító főműhely ezt a buszt újította fel, a lehetőségekhez mérten korabeli állapotának megfelelően."
Rosszul emlékszem arra, hogy korábban a Récseiben álldogált volna egy részben befalazott ablakú Ikarus 180-as lőpavilon felirattal? Vagy az valami kiállítás volt?
Szerintem kicsit nehézkes a kezelés. "A kezelő-panel" a kép alsó részét eléggé eltakarja, néha pont a kép azon részét amit - esetleg - elsősorban látni szeretnél, pl. rendszám vagy egyéb adat. Sokszor nálam "nem is akar eltűnni" a képről.
Inkább a képen kívül kellene megjelenni.
Amúgy nagyon jó, sokszor felkeresem én is. Gondolom változik még sokat, türelemmel kell lenni.
Ami itt elől van, az szerintem nem a GM-931 jobb oldalija (szerintem az nem látszik), hanem a mellette állónak (aminek éppen csak a lökhárító csücske látszik) a bal oldalija.
Meg nagy segítség lehetett az ablaktörlőmotor km-óra spirállal és a szocialista összeköttetés a műhelyi vezetőkkel, akik az elvégzett javításokat másik kocsira írták.
OFF Ennek az autó-motor címlapnak a szövege is érdekes: "200 ezer km orosz személygépkocsival" vagy vmi hasonló. '54-es vagy '55-ös címlapfotó - feltételezem, ez abban az időben ezzel a technikával, azokkal a kenőanyagokkal, azokon az utakon igen nagy dolog lehetett. ON
Ennyi elölnyíló ajtajú ukot találtam. Csak erre eddig én sem figyeltem. Átnéztem a Nysakat is, de azok között a legrégebbieknek is hátulnyílóak az ajtajaik.
Ezen én is elakadtam,azt hittem,hogy a pompakocsi átalakitásnál "forditották át" az ajtókat valamiért,de utána néztem,-gugli a barátom- és a legelső Zukkok tényleg öngyilkos ajtósak voltak. Az mondjuk fura,hogy ilyen korai szériás autó jutott hozzánk.
A sötét Lada ZG 52-24 és ezzel Mester megint találtál egy talányfotót, amiről sosem fogjuk megtudni, hogy korai egyéni import, kasznicsere, vagy átépítés...
Köszönöm szépen , azaz ! Cserébe egy másik szálló ,méghozzá a balatonöszödi Sirály egy korabeli képeslapon . Előtérben egy Gaz 12 még miniszteri kocsiként az ötvenes évekből :
Ez a hatósági fogalomzavar főleg a trolibusszal és azok vezetőivel kapcsolatban érhető tetten. Még a mai napig is vasúti járműként igyekeznek kezelni. Csakhogy mióta felsővezeték nélkül is tudnak közlekedni miért is kötöttpályások? De enyhe kárörömmel gondolok azokra a hivatalnokokra, akik a vízen úszó autóbusszal kapcsolatban ostobáztak. Nevetséges, hogy autóbuszként magyar rendszáma, hajóként pedig eleinte máltai, most pedig bolgár lajstromszáma van.
A hullás autó nem közforgalmú de közszolgáltatású.
Ezért volt az, hogy a legelső pár példány (mint a képen) fekete alapon fehérként lett kiadva.
Ezt hamar korrigálták.
Azaz az 1958-1990 közötti időszakból csak első két-három (?) évben adták ki fekete alapon.
Az újabb "U-rendszámosok (halottasok, utcaseprők, mérőkocsik, stb.) már fehér alapon fekete rendszámmal jöttek ki.
Azt viszont nem tudom, hogy azt a pár db-t melyet fekete alapon fehér rendszámmal adtak ki (mint a képen lévőt) hagyták selejtezésükig úgy, vagy átrendszámozták később őket ?
Egyedül a hullaszállítók UH-rendszáma volt fekete. Kicsit morbid, de logikus, mert kereskedelmi szállítást végez, nem a temetkezési vállalat saját áruját, vagy személyzetét fuvarozza.
Ennél az U rendszámnál hogyan volt? Arra emlékszem hogy írtátok ez a különleges gépjárműveké volt. De mi döntötte el hogy fekete,vagy fehér alapos rendszámtáblát kap? Ez itt egy hullaszállító azt látom.
Üdv! Lehet csemegézni. Egy pár hétig elérhető és ingyenesen letölthető a korai Volán újság pár évfolyama. Ami lapszámonként 800-1500 Ft-ért kapható,ha valaki megunja. Legalábbis ami nálam van kettő ennyibe fájt.
Az alagút bejárata a hatvanas és a hetvenes években . Az első képen semmi különös , a szokásos hatvanas évekbeli felhozatal , Warszawák , Moszkvics és NSU . Semmi olyan , ami bárkit is lázba hozna, különösen nem pizot ! ;)
Kaptunk egy fotót,és egy rendőrségi Jegyzőkönyvet. 1982 ÉPFU 1
A nevét kitakartam,még egyszer köszönve a hozzájárulását az itteni megosztáshoz. Volt a mondás hajt mint a meszes. Itt most a MAZ 504-es cementes szivaros hajtott úgy.
A Bucea 5 km végett? Per pillanat nem megoldható. A könyvtárban csütörtöktől 30 perc tartózkodás engedélyezett, a gépeiken a Windows olyan 22 perc alatt áll össze. Egyéb emlékhely volt és ez maradt belőle?
Az 1970-es évek elején voltam sorkatona, 26 hónapig.
Pontosabban mint főiskolát végzett = tartalékos parancsnoki hallgató= azaz rigó.
Mint mindenhol nyüzsgő gyerek, mindenben benne voltam, mindenre önként jelentkeztem.
Néha jól jártam ezzel, néha ráfáztam.
De ez a iskolai járőrverseny segítés kimaradt.
Fiataloknak:
Kb. 1960-tól kb. 1985-ig az általános iskolák ritkábban középiskolák, minden évben 1-3 úgynevezett járőrversenyt rendeztek tanulóiknak.
Ez azt jelentette, hogy az adott iskola egyik vasárnap testületileg (600 tanuló + 50 tanár +50 szülő) kivonult egy nagy rétre, közeli erdőbe.
Egy általános iskola I.-II. évfolyamának kb. 2-3 km-es, a VII-VIII. osztálynak úgy 4-6 km-es, a szakmunkásoknak kb. 5-7 km-es körpályát alakítottak ki az erdőben kb. 10-12 állomással.
Minden állomáson más és más fizikai vagy szellemi feladatot kellett megoldani.
A kb. 6-8 fős csapatokat kb. 5 perces időközzel indították, általában 1:25000-es térképpel a kezükben.
Sorban kellett az állomásokat felkeresni.
Mindenhol pontot kaptak.
A végeredményt a pontok száma és a legrövidebb idő határozta meg.
Jó 10-14 órás elfoglaltság volt.
Az iskolák ezt honvédelmi segítség nélkül vagy nem vagy csak nehézségek árán tudták volna teljesíteni.
Ezért minden laktanya létrehozott (kikülönített) egy-egy kb. 20-30 fős "Járőrverseny" csapatot.
Ők tavasztól őszig majdnem minden hétvégén nem haza mentek, hanem Járőrverseny rendezők voltak.
A negyedik után már profik voltak.
Rutinosabb bakák odahívták barátnőjüket a verseny színhelyére és egész nap együtt voltak vele, mondjuk a 6-os verseny állomáson.
Egy-egy verseny állomáson 2 fő katona teljesített szolgálatot.
Börgöndön szolgáltam (Székesfehérvár dél 8 km), ahonnan nem Fejér megyébe jártunk, mert Fehérváron már annyi laktanya/katona volt, hogy a közeli helyeket mind lefoglalták.
Ezeket az "önkéntes segítőket" mindíg az adott város Helyőrség parancsnokságától kérhették az iskolák.
Minket ez ügyben a budapesti Helyőrség parancsnokság alá rendeltek.
Minden hónapban jött a vezénylés, az adott hónap 4 hétvégéjén melyik budapesti iskola, melyik versenyén leszünk rendezők.
Ilyenkor szombaton délután az általunk kiállított kb. 30 katona felmálházta a két Csepelt.
Vasárnap reggel 5,30-kor találkoztak a gjmű telephelyen.
Ők 30-n úgy ismerték a Budai Hegységet és a Pilist, mint a tenyerüket.
Ritkán, híradó autókat is hoztak magukkal.
Na ebből maradtam én ki.
Jó buli volt nekik.
Jó levegőn voltak.
Jó ellátást kaptak.
Nem voltak laktanyában.
Ne b@gatta őket senki.
Az anyukák, tantónénik is megkérhetem Sándor módon szólították meg őket.
Csapták a szelet a bakfis lányoknak.
Mindegyikük a patak felett kötélen átkúszás állomáshoz kérte magát, mert ott szabadon és törvényesen fogdoshatták a bakfis lányok fenekét (segítés címszóval) akik ezen vihogtak.
Nálunk is ilyen volt a vállalati "busz" 1982-ben. De az legalább kirándulásoknál az aszfalton járt. Ha jól emlékszem egy KISZ kirándulásról akkor ettem utoljára a dömösi Szőke Forrás étteremben.
Bár a bakák feszülten figyelnek , a kép jobb szélén lévő hölgy és tiszt már mosolyog , hiszen ők tudják , hogy a parancsnok már látja a szebb jövőt ! :)
Ki és miért csinált annak idején ilyen képeket ? :)
Kora tavasz van , indul a turista szezon , de a kialakult helyzetre való tekintettel sorra halasztják el a nevezetes teljesítmény túrákat : Mátrabérc , Gerecse50 , Kinizsi 100 :/
Ez a kép a hatvanas évek második felében készülhetett ilyen tájt egy népszerű turista útnál , ha valakinek ismerős a helyszín , ne tartsa magában !
Előtérben a CB-48-08 krómbajszát vesztett Skoda Octáviaval , mely közeli rokona a múltkor berakottnak . A sasszeműek ott feljebb a domboldalon egy fekete fecskefarkú Chevyt is láthatnak :
Országút Báródsomos mellett /Románia/ Fp 1434/. Ezt aligha tudnák kiszúrni legtöbben a térképen csak úgy elsőre, én se tudtam, hol van, hanem Báródsomos mellett van a Királyhágó, és ez alighanem az.
A képkeresésre ez jött ki, és a két emlékkövet ábrázolja, a tábla 1957-ben, a kép készültekor még nem volt ott.
Amúgy a motorszám : változó............jó 1980-ig (vagy tovább ??) bevett hivatalos formula volt.
Egyik évfolyamtársam a II. évfolyam munkájában (elő diplomaterv) azt dolgozta fel, hogy a FAÜ-BKV az utóbbi pár évben (1973) hány motort használt fel 1-1 autóbusz teljes élettartamára?
Az Ik-620-nál ez valami 6 vagy 8 motorra jött ki.
Meglepő volt, hogy a FAÜ csuklósok (bár nehezebbek voltak mint az IK-620) a fele annyi motorral elmentek.
Nem a kirabolt ótépés villamosmegállósra gondoltam, hanem egy sarokkal tovább, a Bosnyák felé. Most van ott zebra, régen is lehetett. Itt stimmelne a házvég-zebratábla-villamos felsővezeték pózna látványa a képével.
A háború utáni években igen összefolyt a különböző gyárak termelése (ki, mit tudott, azt gyártotta). Nem volt véletlen az egy ideig létező NIK (Nehézipari Központ). De a gyári tábla mérvadónak tekinthető.
Az első Tr-3,5 1948-ban készült el. Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár 1949-ben alakult meg.
Ez viszont egy majd' 20 évvel később készült baleseti helyszín képe :
Az első gondolatom az volt , hogy ez a Nagy Lajos király útja , de tévedhetek . A második , hogy nem szívesen lettem volna a sofőr és az esetleges utasok helyében :/ A harmadik , hogy milyen nagy testű ragadozó tehette ezt a rombolást szegény Volga 3102 - es testében . A negyedik , hogy ha nem lett volna egy időben nagy divat ez a műanyag rendszámvédő tok , amit gyorsan be is tiltottak , mert elvileg este visszaverte a traffipax vakuját , és nem lenne a Volgán így összetörve , akkor most el lehetne olvasni a rendszámot :o
Most nézem , hogy ezen a képen a Barkas jobb sarkában egy számsor is látható , ami akár az aznapi dátum is lehet ! Lehet , hogy a korabeli helyszínelők így dátumozták a képet ?
Múltkorában (meg előtte) szó esett a Magyar Néphadsereg financiális téren tanúsított meglehetős erkölcsi gyengeségéről, azonban a terepmotorozási képességeiről ezt nem lehet elmondani. Imperialista titkosszolgálatok egész sora esett a film láttán gondolkodóba...
Nekem a legemlékezetesebb a Szállás utcában dobott hátas volt Kőbányán, úgy sikerült, hogy a bokám is megrándult, aztán, ahogy sántikáltam tovább, a másik is. Azóta imádom a keramitot.
De, amikor még nem voltak annyira szabványosítva a zebrák (kijelölt gyalogátkelőhely) mint most, és volt belőlük normál csíkos, keskeny csikos, nagykocka, kiskocka, akkor volt keramit is, ha jól emlékszem, öt kockából kirakott csíkok cikcakkban egymás után, na, azon is lehetett szépen koreografált figurákat bemutatni, akár az Immelmann-fordulót is.
- Kecskemét, Pajtás áruház, Arany János utca. -Bp., VII. Síp utca 12., a Mazsihisz székház udvara
Igazad van, a Favorit az a csehszlovák vetélytárs volt (az orosz meg a XB3 vagy HVZ Szputnyik). Utánanéztem gyorsan, az enyém egy 10 sebességes Apollo volt kb. a '80-as évek legvégéről.
Kecskemét, Nagykőrösi út. Végig keramit a mai napig is. Megboldogult diák koromban még kerékpárral is sikerült zakóznom rajta. De szerencsére túlélte a Csepel Favorit is.
Nyáron, nagy melegben úgy 1890-kb. 1960-ig elég elterjedt volt, elsősorban közúti villamosok pótkocsiján, itt pedig buszon, hogy teljesen letekerték az üveg ablakot és a napvédő ponyvát (igazi eső ponyva volt) pedig leengedték, hogy az utasokat ne égesse a nap.
1960 után már nem nagyon láttam ilyet városi forgalomban.
Utoljára kb. 2000 (!) környékén láttam még használatban az ÚTTÖRŐVASÚT un. nyári kocsijainál.
100-150 éve még nem létezett. Úgy az 1920-as évek tájékán, mint magyar találmány jelent meg, ekkor sok helyen alaklamazták. Mára gyakorlatilag mindenhol felszámolták ezt az útburkolatot.
Ma Budapesten csak alig pár méternyi maradt belőle. Rákospalotán (Pestújhelyen) egy párszor tíz méternyi a Gergő utcában*, a XIII. kerületben, a Katona József utca egy szakasza, meg a XIX. kerületben a Kossuth Lajos utca a József Attila utca és az Ady Endre út között.
* Ezt - állítólag - a kerület hagyta/hagyatta meg, mert régi filmek forgatásához remek "alapanyag", és jó pénzt hoz az önkormányzatnak...
Szerintem a lovak patkója ragyogóan csúszhatott rajta.
----------------------------------
Zuglóban, a Telepes utcáról járta az a hír, hogy az ott levő keramiton történt balesetek során keletkezett kár árából aranylemezekkel boríthatták volna be az utcát.
----------------------------------
Ez a kép már biztosan volt, most a keramit miatt vettem elő.
Rendkívül kemény volt, szívós, kopásálló - és rendkívül csúszós, még szárazon is. Ha meg víz érte, hát térdre, imához!
A keramit? Az biz' olyan. :-) Kecskeméten valamiért a mai napig van egy keramitos utca (énféle öregek így ismerhetik: Puskin utca), semmi baja a keramitnak magának, "csak" megsüllyedések vannak benne.
Ami meg a csúszósságát illeti: 100-150 éve a lovaskocsiknál biztos nem tűnt csúszosnak a keramit... Nem is létezett ez a fogalom. Mármint a csúszósság. Esetleg gyalog.
A kockakő bazalt alapú volt, létezett belőle nagykockakő, és kiskockakő (=macskakő) burkolat. Mindkettő sötétszürke volt. Utóbbi általában ívesen volt letéve, és a nagykockakő kábé fele volt a kövek mérete. Az Ifjúgárda út keramit volt, sárga, nem négyzetes, mint az előbbiek, hanem téglalap alakú. Nem is igazán volt kő, inkább valamilyen porcelánféle, az előállítását tekintve. Rendkívül kemény volt, szívós, kopásálló - és rendkívül csúszós, még szárazon is. Ha meg víz érte, hát térdre, imához! :-)
Hm. Az autó ránézésre min. 5 évvel öregebb, mint a rendszáma. (Ide nem értve a 353W modellfeliratot). Mikortól vezették be, hogy elvesztéskor újragyártják a régi táblát és nem adnak új kombinációt?
Az Ifjugárda útnak keramit burkolata volt a Pozsony u.-tól Szilas patakig. A baleset ezen a szakaszon történt. (Az utca nevét Trizs véletlenül elírta.)
Köszönöm neked is, meg a betett rajzot és fotót is!
Az itthon gyártott változat mennyiben tér el az Atlas modelltől? A hozzá adott leírás szerint ott a drezdai Schöpfs cég építette át őket egy másik jármű alvázával kiegészítve és négyhengeres motorral (pl. Lada, Moszkvics, Polski Fiat).
Köszönöm Calambo hadnagy,q nagy szerencsém hogy 1992-es történet,már szerintem elévült. Ahogy a Dakota közmondás tartja - Ha volt benne műanyag már az sem nincsen' :) .
Nem,az M 24-re írtam,1985-ben meg volt szerencsém a Latvia 2203-hoz. Ezzel vagy ötször eljutottam Erfurtba. A legnagyobb bánatom az volt hogy a MINOL-os benzinkutas nem adott plusz számlát,aztán bíztam abban hogy az energetikusok nem veszik észre hogy azokon az utakon 10 litert sem evett a Volga motor 100 km-en.
Az M21? Hát ha finom akarok lenni és nőies, akkor úgy mondanám, hogy a hetvenes évekre már enyhén elavult volt. Az M24 nem volt rossz, kicsit több motorerővel, egy szervókormánnyal, meg legalább elől tárcsafékkel jó kis gép lehetett volna. Határőrként hajtottam, kedveltem, pedig lefutott autó volt.
És ezek a hatalmas visszapillantó hogy tetszettek! 87'-ben hozzájutottam kettő darabhoz fel is tettem az Ifám-ra Almásfüzitőn. Aztán öt kilométer után a naszályí úton egy belógó faág el is repesztette. :(
" Tudod, miért van a Volgán szarvas? kérdezte tőlem a protokollosztály mindentudó sofőrje, aki rögtön megadta a választ. Hogy ne kelljen külön odaírni!"
1979-ben amikor Sziklai úr vizsgabiztossá tett (nem annyira önként) akkor egy darabig, talán 1 évig (?) síma személygépkocsi, tehergépkocsi vizsgabiztos voltam.
Valamikor 1981 elején behívatott és kis körbe udvarlás után közölte szeretné ha elvállalnám a D, az F-III, az F-IV, és az F-V. vizsgabiztosi feladatokat.
Mint kiderült akkor (1980 végén) egyszerre ment nyugdíjba kettő olyan budapesti vizsgabiztosa akik ezeket csinálták évtizedekig.
Senki se akarta ezt vállalni, mert bár jobban fizetett mint a személykocsi vizsgabiztosság, havonta nem sok ilyen vizsga volt.
Hálás voltam Sziklainak ezért elvállaltam.
Jól jártam.
Épp felfutóban volt a népgazdaságnak, a termelő üzemek egymás után vették az akkori szóhasználattal "különleges teherkocsinak" nevezett járműveket.
Példa : Azelőtt elképzelhetetlen volt hogy a Köztisztasági vállalaton kívül másnak is legyen, jobb kormányos utcaseprő IFA teherautója.
Akkor meg az országban az ilyen-olyan nagy vállalatok, saját telephelyeik tisztására egyből vettek egy-egy db-t.
Vagy 30-t évente.
Vagy hasonló volt az AVIA vagy LIAZ alvázra épített kosaras emelők története.
S sok más ilyen jött akkoriban.
A volán évente 200-300 db Ik-280 csuklós buszt vett.
A BKV évente min. 100 db-t.
így hát F-V vizsga ért F-V vizsgát.
Meg voltam győződve, hogy a többi vizsgabiztos , látván a felfutást majd rárepül erre a szegmensre.
De nem.
Ebben nem volt vesztegetési pénz, ezért a többséget nem érdekelte.
" Ha emlékem nem csal---F-3: eltérő felépítmény,mint daruskocsi,söprő autó,F-4: Túlsúlyos,túlméretes jármű/ tréler/,F-5 csuklós busz! Csak azért tudom,mert ezekből vizsgáztam! Csak mikor az új jogosítvány bejött,akkor az E kategória vitte ezeket! "
Csak a tisztesség miatt. És köszi Trizs a válaszodat,nekem ezek nem voltak meg,nem kellett a munkáimhoz.
El tudom képzelni azt a jelenetet, hogy a hekusok közúti ellenőrzés címén megállítják a mentőautót és bogarásszák a sofför jogosítványát, meg az elakadásjelző háromszöget. (Trizs írt régebben a disznót szállító mentőautó elfogásáráról)
---------------
Kb. 1968-ban az akkori munkahelyemen beosztottak a GB 05-52 (azóta is remélek róla egy fényképet) frsz.-ú fakaruszra. Én még őszinte gyerek voltam, ordítottam ., nem vállaltam azzal az ócska kifogással, hogy nincs D kategóriám. Mondta diszpancser, hogy az állandó vezetőjének sincs, de ha én olyan majrés vagyok, akkor válasszak helyette egy ponyvás Csepelt. Így is lett. Ma már bánom, hogy elmulasztottam a fakarusz vezetésére előttem megnyílt egyetlen lehetőséget.
Vajon az a történet igaz, hogy az OMSZ-nél sokáig senkinek nem tűnt fel, hogy az újabb Sprinterek jóval 3,5 tonna fölé híztak, de a sofőrök jó része csak B kategóriával rendelkezve hajtotta őket?
Egyébként az is érdekes, hogy ha jól értelmeztem az autósiskolák infóit, akkor a D-hez önmagában elég a II.-es e.ü. kategória, de ezzel csak kvázi üres autóbuszt lehet vezetni.
Öőő, köszi, de nekem nem lesz D-m, bár tetszene, egy most autóbuszvezetői tanfolyamot végző barátommal keressük az igazságot. Ő eddig a D+E-ben hitt (van neki C+E-je) és meglepődött, amikor újságoltam neki, hogy manapság sima D-vel vezetik a budapesti kék csuklósokat. Sőt egy másik barátom vadiúj nullkilométeres D-vel kezdett nemrég az Arrivánál és már a belépésnél megkérdezték tőle, hogy szólózni szeretne, vagy csuklani.
A D+E-nek ehhez semmi köze, a D kategóriával az összes autóbusz vezethető, akár a duplacsuklós is. Viszont egyes cégek köthetik az csuklós autóbusz vezetését valamiféle belső vizsgához.
Ha nagyon szeretnéd a D+E kategóriát a jogosítványodban tudni, ahhoz a C+E-t kell megcsinálni, az az összeshez hozzáírja az E-t, a később szerzett D-hez is. Illetve C+E esetén feloldódik a korlátozás a T kategória mellől is. :)
A 2014 év elejei jogszabály-változás miatt a C, CE életkori követelménye 18-ról 21-re, míg a D kategória 21-ről 24 évre emelkedett.
Az autóbusz vezetéséhez szükség lesz még emellett PÁV2-re, valamint az autóbuszvezetői alapképesítést (GKI) is meg kell szerezni.
Urak, van itt jópár buszos topictárs. Meg tudná valaki mondani, igaz-e, hogy régen D+E kellett a csuklós vezetéséhez, de ma már a sima D törvényesen elég hozzájuk és ha igen, mióta van ez így?
Keresgéltem a neten a témában, de biztosat senki nem írt, van híve mindkét oldalnak. Az autósiskolák oldalán sem találtam erről egzakt infót.
Így van. Most pontosan nem tudom a facelift időpontjait, de ez a kocsi biztos, hogy nem 1983-as. A hátsó spojler és a C oszlop szellőző mind-mind árulkodó elemek.
Amíg azok a kocsik jártak, Farkasréten nem a hurokban fordultak - bár megvolt -, hanem vezetőállást cseréltek. Az én "vezetésem" miatt jártunk akkor körbe.
Köszönöm a segítségeket! Akkor még nem olyan áramszedője volt, mint a most betett 2 felvételen, hanem a hagyományos, áthúzással menetirányba fordítható. (Hiába, a nosztalgia....)
Mivel rendszám ne volt rá, ha ki kellett menni évente 2x, a nagytávolságú távvezetési gyakorlatra akkor mi tettünk rá rendszámot.
Nem az '50-es évek elején hanem a legvégén keveredett vmi vadász ügyben Magyarországra.
Azután nálunk kötött ki.
Mindenki mondott róla egy anekdótát, hogy hogyan került ide, de mivel 1981-ben már csak 2-3 fő szolgált aki az alakulat alapításakor is, így hittem is meg nem is a történetüket.
OFF A jó szeműektől kérdezem, a villamos pályaszámát! Ha ez a kerek 1000-es, akkor 1965-ben a Farkasréten, a visszafordítóban vezethettem. Az unokabátyám felügyelt, ott nem jártak körbe a villamosok, hanem a másik vezetőállással jöttek lefelé. Egy vasárnap este engedte meg, hogy próbálkozzak, de szidott, mert a menetszabályzó kart nem határozottan kezeltem, és az, nagy íveket húzott. ON
De vigyázzunk ezzel, mert előkerül egy precíz és igaza lesz
Ugyanis pár sivatagi hadosztályunknál 1989 után selejteztek olyan eszközöket, melyek már 20-25 éve egy centit se mozdultak egyes "M" zárolt telephelyekről, de papíron még állományban voltak.
Például a Miskolc -. Pingyomtetőn álló kb. 300 db T-34-es, vagy az ott tárolt kb. 500 db GAZ-69-es mikor már a későbbi UAZ-469-ből is sok százat selejteztek, ugyanakkor a régebbi GAZ-69 meg rendszerben maradt.
Az 1990-től felálított Selejtezési Bizottságok tagjainak álla bizony néha leesett, egy-gy telephely, laktanya felszámolásakor, hogy miket találtak?
Tehát a T-800-t 1980 után már nem használták.
De hogy valahol lezsírozva maradt e pár példány, az nem tudom.
A második Zapi mögött egy korai-'74 előtti- Polski Fiat áll.A 130-asnak egymással szemben törölnek az ablaktörlői ,nincs baba a lökháritón,viszont a lökháritóba van épitve a helyzetjelző-index páros.
A Veterán Autó és Motor 2016. júniusi számában megjelent cikk szerint a Barkas autómentők Győrben készültek. A cikkíró beszélt 2 emberrel is akik az átalakításokat végezték.
( nem végig ez volt a cég neve, de kb. ugyanazt csinálta)
Ott gépjárműjavító üzemek részére készítettek :
- munkapadokat,
- adagoló beállítókat,
- futómű padokat,
- fékpadokat,
- világítást ellenőrző beállító eszközöket,
- zsírzó- olajozó pumpákat,
- aknaemelőket,
- mindenféle szervíz berendezést.
Ott készítették (építették át) a behozott null kilométeres Barkasokból ezeket a BARKAS autómentőket.
Kapott
- minden megyei Volán 1-1 db-t, = 19 db.
- Autóklub 5-6 db-t,
- Honvédség 2 db-t,
- Közterületfelügyelet, akkor nevén Köztisztasági Hivatal 2 db-t,
- FŐTAXI 2 db,
- POSTA kb. 3-4 db,
- meg aki még venni akart,
A legvadabb helyeken találkozhattál vele.
Egy-egy db nem azonos helyen szolgálta végig életét.
Gyakori volt a tulajdonos váltás.
Például a POSTA először minden területi Posta Igazgatóságra (6 db) akart venni 1-1 db-t, de hamar rájöttek, hogy nem mindenhol lesz számukra munka.
Ezért csak 3 vagy 4 (?) db-t vettek át, melyből igen hamar (2 év) alatt kettőt eladtak és csak a budapesti Központ Gjmű telepen maradt meg vagy 1 vagy 2 db.
Ezekből a Barkas autószállítókból mennyi volt? És csak az Autóklubnak? Az, hogy rá van írva a város, az korszaktól függött? Milyen színűek voltak? Most nincs több kérdésem. :-)
Sajnos fotós adós maradt az utolsó számmal , mi viszont a motoros szekciónak köszönhetően megtudjuk a BMW pontos típusát , és esetleg az oldalkocsiét is :
Köszi valóban félreértettem mert a sárga teherrendszámnál nekünk nem volt ilyen lehetőségünk,pedig ötven alatti volt a fuvarengedélyem száma a megyénkben.