Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Igazad van az oroszok mindíg kitűnő fegyverkészítők voltak, abban az időben a spágin a legjobb golyószóró volt tankjaikról, tűzérségükről és légierejüjről pedig ne is beszéljünk. Esetükben is láthatjuk, hogy a gazdaság és politika milyen hatással van egy hadseregre.
Most jutott az eszembe, hogy amit ott ananasznak hivtatok, az nem ugyanaz volt amit szlengben kukoricacsönek is? Illetve hivatalos neven nem az F1 - es orosz granatrol van szo?
Olvasmanyaimban talalkoztam azzal a nezettel, hogy 42-43-ban a magyar katonak nem is a pancelos technika, hanem a kezifegyverek teren voltak kivaltkep hatranyban a szovjat hadsereggel szemben. Marmint Manlicher kontra Mossin, Solothurn k. Degratev, Mp 40 vagy Kiraly k. Spagin, es Vecsey k. F1. Hogy ez a hatrany volt vegzetes szamukra. Ez csak egy velemeny amit olvastam valakinel, szamomra hihetönek tünik.
Hali! Aki utána akar nézni, menjen be egy nagyobb könyvtárba (pl. bács megyei könyvtár, vagy nagyobb műintézmény) , ott aztán vannak ilyen kémiai szakkönyvek, kézikönyvek, lexikonok (pl. Ipari robbantástechnika, Brizáns robbanószerek, stb.) és lehet utánaolvasni, mi akülönbség a két dolog között. Nem akarok fejből idézni, kb. 8-9 éve nem voltak ezek a könyvek a kezemben, de az tuti, hogy nem ugyanaz a kettő.
M-75 típusú balkáni háborúban használt kézigránát. Súlya 365g, ebből plasztikus robbanóanyag 35-38g, 3000 drb 2,5-3mm átmérőjű sörétet tartalmaz. Állítólag 12m körzetben öl, 30 ban sebesít. egy alkalommal megtörtént, hogy egy ellenséges kb 2x6m-es nagyságú földbunkerba bedobtunk 2 drb-ot, 12 katona volt benn, egy sebesült meg könnyebben a vállán. A nyomás sem tett különösebb pusztítást. Lehet valami alá begurultak a gránátok, abban az időben a sár miatt deszkákat raktak a földre... Különben a régi öntöttvas palástú úgynevezett ""ananász" kézigránátók töbszörösen gyilkosabbak voltak, használatukat a zsenéviai egyezmény betiltotta
RDX chemical structure RDX 1,3,5-trinitroperhydro-1,3,5-triazine IUPAC name Chemical formula C3H6N6O6 Molecular mass 222.117 g/mol Shock sensitivity Low Friction sensitivity Low Density 1.82 g/cm³ Explosive velocity 8,750 metres per second RE factor 1.60 Melting point 205.5°C Autoignition temperature 234°C Appearance colorless solid crystals CAS number 121-82-4 PubChem 8490 SMILES C1N(CN(CN1[N+](=O)[O-]) [N+](=O)[O-])[N+](=O)[O-] Wikibooks Wikibooks Chemical synthesis has more about this subject: Cyclonite synthesis
Cyclotrimethylenetrinitramine, also known as RDX, cyclonite, hexogen, and T4, is an explosive nitroamine widely used in military and industrial applications. Spelling variants include Cyclotrimethylene-trinitramine and Cyclotrimethylene Trinitramine.
In its pure, synthesized state RDX is a white, crystalline solid. As an explosive it is usually used in mixtures with other explosives and plasticizers or desensitizers. It is stable in storage and is considered one of the most powerful and brisant of the military high explosives.
RDX forms the base for a number of common military explosives: Composition A (wax-coated, granular explosive consisting of RDX and plasticizing wax), composition A5 (mixed with 1.5% stearic acid), Composition B (castable mixtures of RDX and TNT), Composition C (a plastic demolition explosive consisting of RDX, other explosives, and plasticizers), Composition D, HBX (castable mixtures of RDX, TNT, powdered aluminium, and D-2 wax with calcium chloride), H-6, Cyclotol and C4.
RDX is also used as a major component of many plastic bonded explosives used in nuclear weapons.
AMD-65-ből nagyságrendileg 750 ezret gyártottak, de AKM-63-ból is kb százezer körüli nagyságrendet. Maradt ott még rendesen. (Lugosi József ezredes neten közölt cikke alapján becsültem)
Aztat ottan nem írják, hogy a 150 Merkava hány gerilla árán lett kilőve, meg hány lövésből. Sok lúd disznót győz, és szerintem lelkesedésben nem volt hiány.
Azért ne feledjük, hogy ez a cikk az IDF által kiszivárogtatott infókon alapszik. Magyarán ez is egy fajta propaganda. Szerintem a valóság a két adat között van. Viszont abba biztos vagyok, hogy az izraeli verzió áll közöelebb az igazsághoz.
"úgy, hogy delikvens nem lát se madzagot, se gránátot, ha nem valamit meg mozdít arra indul be akkor pechére a robbanás lesz az első dolog amit észre vesz."
Mint tudjuk, ezt csak és kizárólag minősített időszakban engedi a jogszabály használni és még akkor is kiköt egy csomó helyzetet amikor alkalmazása háborús bűnténynek számít.
És meg egy a magyarnak nincs csappantyú hangja, azaz ha rejtett csapdát csinálsz belőle, még hozzá úgy, hogy delikvens nem lát se madzagot, se gránátot, ha nem valamit meg mozdít arra indul be akkor pechére a robbanás lesz az első dolog amit észre vesz.
Mire használod, védőt és mire a támadót? A védőt a zártból nyíltba, azaz v. fedezékben ülsz, vagy fenn vagy a domboldalon és úgy vágod rajtaütés közben az alattad elhaladók közé. A támadóban nyíltból haladsz zárt felé a klasszikus orosz elv azaz az egy szoba egy gránát elv alapján. Egy flashbag is kiüt mindenkit nem, hogy egy hexogén tartalmú kézigránát. Ráadásul, ha túl nagy esetleg rátok szakad az afgán viskója. Ráadásul fele akkora a súlya mint a védőnek tehát kétszer annyit vihetsz magaddal, így jut minden szobába. Egyébként az amerikai M67 és az orosz RGO gránát is hexogénnal van megtöltve csak az amerikait Composition B. nevezik. Ez RDX és TNT keverék az orosz RDX-t tartalmaz más néven hexogént. A frag gránátban frag azaz repesz dolgozik egy amerikaiban ennyi repesz van, http://inert-ord.net/usa03a/usa3/m67/index.html a magyarban meg ennyi
Egyébként jobbnak tartják a kész repeszeket, mint az előre gyártott szét szakadó repesztestet, az amerikaival az baj, hogy csak elvileg szét megy sok repeszre gyakorlatban kevesebb, de nagyobb repeszt képez. Ez jobban öl viszont terület kisebb részét fogja le. "Here is a sectioned M67 grenade showing the internal construction. Fragmentation performance was not always consistent. The sheet steel would sometimes just rupture without breaking up, which is a problem with many iron and steel body grenades, going back to the earliest grenade designs. Modern fragmentation grenade bodies are more commonly made of plastics with either a separate frag coil inside or having an embedded matrix of small shot. The explosive easily pulverizes the body releasing the fragments." Egyébként szerintem nem ártana, ha bele raknának még plusz 100g robbanóanyagot a támadóba, kevesebb műanyag a gránáttestbe és ide tenni a plusz robbanóanyagot, és ebbe kellene bele csavarni az eredeti robbanó testet. Részlesesen foglalkozik a kaliber 63. száma 2003. július az új gránátokkal.