Maci, te a nyomomban jársz és igyekszel mindenbe belekötni, amit leírok. Fizikából te szorulsz korrepetálásra nem én, mert szépen összekevered a végzett munkát a teljesítménnyel. Maradjunk annyiban, hogy a vágási munkához J -kell nem watt, de ezt mindenki tudja, aki nem volt szökésben fizikából. 200W -al pedig nem túl sokmindent lehet elvágni, még akkor sem, ha az folyamatosan meglévő teljesítmény.
Azért adnék egy kis gyakorló feladatot, ugyan számold már ki, hogy 1/100000 sec alatt elvillanó vacu-nak mennyi a teljesítménye, ha egy olyan kondit süt ki, amiben 12J energia tárolódik el a feltöltődés alatt. És mégis ceruza elemről működik. Így hát a gonoszkodó kis megjegyzésed csak egy dologról, a te tájékozatlanságodról árulkodik. A sebességmérőben lévő érzékelőben pedig a rekombináció telítődése omozza a tönkremenetelt, de ebbe bele se menjöünk villamosmérnöki diploma nélkül, mert hidd el a google az alapok alapjára sem lesz elég.
Szóval az 200W impulsus üzemben nem valami sok, az ember látását pedig éppen semennyire sem befolyásolja, tekintve, hogy a bevitt munka a nullához konvergál, nem úgy mint a folyamatos üzemmel működő orvosi lézer esetében.
Annyira szép lenne, ha egyszer hamarabb googliznál, mint írkálnál.
Nem tudom, a jog mellett a fizikával milyen a viszonyod (de sejtem), 200 Watt teljesítmény egy lézernél brutális, 20-30 mm-es műanyag ill. 2 milliméteres rozsdamentes acél átvágására használnak ilyen teljesítményű CO2 lézert. Egy emberi szem szétroncsolására ennek a századrésze elegendő 100 méteres távolságból. Ezen kívül a 200 W-os lézer kb. 1 kW áramot kíván 400 V-os ipari áramról, ami igen érdekesen megoldható aggregátor nélkül, mondjuk autóakkumulátorról.
Nem hiszem, hogy épeszű ember gondolhat arra, hogy ilyet bevessen a rendőrségi műszer ellen, hiszen közelről nem lehet (egy 200W-os lézerágyú nem fér el zsebben és igen komoly súlya is van) használni, távolról pedig a legapróbb elmozdulás is életveszélyes lehet, egy véletlenül a sugár útjába kerülő ember szeme (retinája) szétéghet pár századmásodperc alatt, de a bőrre is veszélyes.
Csak érdekesség, a lézeres szemműtéteknél használt lézerek maximális teljesítménye (amivel rálőnek a szaruhártyára, mire az nyom nélkül elpárolog) 3 W (HÁROM WATT!)
Egyszer életemben én is éltem a jogszabályok furcsaságai adta lehetőséggel.
Rózsaszínben mentem át,és megállított a rendőr, Normál esetben ilyenkor némi megkorrumpálás szokott következni,de épp frissen hallottam hogy a piros lámpán átmenést fényképpel kell igazolni.
Hogy a rendőrt miért tartják képesnek megítélni hogy átmentél-e a záróvonalon, és miért nem annak megítélésére hogy átmentél-e a piros lámpán, a mai napig nem értem....
Mindenesetre előadtam hogy ezt bizony fényképpel kell igazolni,mire ő azt mondta hogy nem, mire én hogy akkor nem értünk egyet. Erre felírta az adataimat hogy feljelent,aztán nem történt semmi...
Néha azért ilyen, és hasonlő esetek kapcsán megértem, miért szivatnak,ha tehetik, akár jogtalanul is néha....
(kicsit off)
Egyszer Bekanyarodtam a Margit-körúton, avillamos után,de a másik utcából,mert perverz módon a villamos után haladva nem lehetett ugyanoda behajtani, a keresztutcából meg igen.
No a rend őre megállított - nincs messze a kapitányság,ideális hely az aznapi adag kiosztására - és végre az idegesítő kérdésére hogy "tudja miért állítottuk meg?" a halál nyugodt Nem tudomot válaszolhattam.
Mondtam neki hogy melyik az a sáv ahonnan szabad ide behajtani. Képes volt odáig elmenni,és leellenőrizni! :)
Széles vigyorral jött vissza hogy behajtani tilos,kivéve célforgalom.
Mondtam, semmi gond,én ebbe a közértbe jövök.
Erre azt mondja, azt máshonnan is meg lehet közelíteni....
No ezt már szemtelenségnek vettem,és én is eleresztettem a stílusomat: engem ez nem érdekel,itt egy hely,én ide akarok leparkolni, és kész.
Na erre ő is fokozatot váltott, és meg akart dumálni hogy a célforgalom az ittlakókra vonatkozó szabály!!! (ami valljuk be több mint suttyóság egy rendőrtől,de tényleg annyit kell nyelniük hogy értem én,csak nem szeretem)
Mondtam, fájdalom, de ez nem így van!
Így aztán feladta, és elengedte az elsőre könnyűnek igérkező zsákmányt.
Persze ezek a sztorik oda-vissza keltik a "megfelelő" hangulatot, tudom hogy nehéz jól működő szabályokat kitalálni, azért néha megpróbálhatnák...
Ha igen, úgy azt is el tudod képzelni, hogy ezt a rendőrök is tudják, így ahelyett, hogy felesleges papírmunkát végeznének (mérnek, kiküldik az adatkérőt, majd visszakapják az sztv-t,végül kukázzák az egészet), eleve kihagyják a mérésből a szabálysértési méréstartományt, és csak a közig határtól mérnek. Ugyanis szabsértésit csak akkor tudják kiróni, ha nem tagadod le, vagy nem tudod letagadni mert megállítottak. Erre mondtuk azt, hogy ugyan elvileg van, de gyakorlatilag nincs büntetés a szabálysértési tartományban, mert nagyon ritka a megállításos mérés, illetve a műszer is a felső értékre van 90%-ban állítva.
Igen, hivatalosan null tolerancia van ahogy azt hónapokkal ezelőtt le is írtuk. És azt is, hogy a közigazgatási bírság határa autópályán a limit felett 25 km/h-nál kezdődik. Alatta is van büntetés - szabálysértési bírságnak hívják. És azt is írtuk, hogy a szabálysértési bírság elkerülhető az sztv 57 használatával. Tehát van bírság, de ha valaki annyit nem képes a saját érdekében megtenni, hogy tagadjon, akkor földet sem kell vennie, vessen magára.
Hónapokkal ezelőtt feltettem egy kérdést, azzal kapcsolatban hogy mi az igazság, a sebesség túllépések hány km/h-tól büntethetők, mert kétféle vélemény is elterjedt, az egyik a null tolerancia, a másik a 15 km/h, autópályán 20 km/h túllépéstől büntetnek.
Kaptam is rá szakszerűnek hangzó választ hogy két rendszer létezik ezügyben, a lényeg hogy ha nem állítanak meg a helyszinen, akkor nincs büntető pont sem, és él a 15 km/h-ás limit, ha megállítanak, akkor személy szerint a vezetőt büntetik null toleranciával.
Ezzel szemben olvastam egy nagyon konkrét büntetést, ahol leírta a hatóság hogy 3 km/h, autópályán 3% a tűrés, a műszer mérési pontosságára való tekintettel!!
És a munkahelyére küldték ki a birságot. Mivel nem állították meg a helyszínen, büntetőpont tényleg nem jár érte, viszont gyakorlatilag null tolerancia van minden esetben!
Ez már sokkal szarabbul hangzik, el is vagyok kenődve.
Az sem tetszik, amikor valaki tényként állít dolgokat, aztán megcáfolódik, mert lehet hogy valakinek egy ilyen félretájékoztatás komoly pénzébe kerülhet.
Mégrosszabb hogy közlekedéssel foglalkozó honlapon is olvastam már a 15 km/h-ról, sőt ott még kalkulátor is volt, beírtad a sebességeket, és kiadta a várható birság mértékét!
Ez már szivatás!
Szóval mindenki legyen óvatos, sok a kamu duma a neten.
Ez csak elvi hátrány, mivel a technika jelenlegi állása szerint tökéletesen lehetetlen bizonyítani azt, hogy melyik ilyen berendezéssel teszik tönkre a készüléket. Sőt azt is, hogy egy esetleges fellelt készüléket egyáltalán használtak-e korábban.
Azt az eshetőséget pedig, hogy egy 1/10.000 sec-ig tartó esemény közben valakit tetten érjenek, nos azt én jogi szempontból a vicc kategóriába sorolnám...
De szerintem az V. kerület összes ablaka kitörne a PKKB-n felcsattanó röhögéstől, ha ezzel valaki ott megpróbálkozna, tekintettel arra, hogy nemhogy bíró, de még jegyző is csak az lehet, aki színötös volt az iskolában mindenből, így fizikából is...
A Dealerextrémen rendelhető kínából egy 200W-os lézer, ami kimondottan arra van kifejlesztve, hogy lézeres sebességmérők érzékelőjét egyszer és mindekorra tönkretegye. A berendezés célkeresztjét akár 3km távolságból is nagyjából a mérést végző járműre kell irányítani, a többi automatikusan megy.
A berendezés rendkívül finoman fókuszolja saját magát és egy mini tükörrendszerrel pontosan rááll a sebességmérő lézerforrására és csak akkora területet vetít be, ami biztosan befogja a lézerforrással nem feltétlenül koncentrikusan épített érzékelőt is.
Mivel impulzus üzemben működik, a konkrét lézercsapás teljesítménye elérheti 200W-ot is, ami több mint elegendő a visszavert lézersugár érzékelésére szolgáló alkatrész végleges tönkretételéhez.
Az egyetlen komoly hátránya, hogy a pontos találathoz rezgésmentes alátámasztás kell, így bizony nem használható menet közben....
Ennyi erővel be is tilthatják. Mivel a megállításos mérés ritkább, így méréskor csekély az esélye a lebukásnak.
Ha mégis megállítanak, esetleg egy ellenőrzésen megfogják, akkor a rendőrök nem fogják egymást basztatni. Pl. ha egy rendőrségi parkolóba bemész, ott is szép számmal találsz első rendszám nélküli autót. Nekik nincs blokkolójuk. :) Megállítják, szolgálati igazolvány, halad tovább.
Egy képviselő, vagy hasonló szarházi szintén kiokoskodja magának, hogy békén hagyják.
Talán ha 2-3 ország van a 25-ből, ahol nem tiltott a használata, 'többen' azok az országok vannak, ahol már maga az ilyen eszköz birtoklása is igen komoly szabálysértés.
Biztosan van rendőrök magánautóin is, főleg az aranycsillagosokén. Mert elintézni már ők sem tudják, ha beleszaladtak, akkor "zahlen Sie, bitte" van...
Na, ILYENBEN kellene hasonlítani akarni a fejlett EU-s országokhoz...
Hány EU-s országban is engedélyezett a használata és hányban nem?
Nem fogják betiltani, mert "általános közösségi érdek", hogy ne tegyék: értsd: képviselők, kormánytagok, kormánytisztviselők használják. Rendőrök magánautóin sem lennék meglepve.
Na igen, mert úgy olvastad, hogy kerested, hol tudnál belekötni az írásomba, de legalább kiigazítani valamiben... :)))
Azt írtam, hogy abban csökken a lézerblokkolók szerepe, hogy nem kell 1,5 km-ről felismerni a többméteres nyalábot.
És azt írtam, hogy abban továbbra is szükség lesz rá, hogy 100 méteren ne lehessen bemérni... Mármint azokat, akik ilyen felelőtlen megoldáshoz folyamodnak...
Igazat ír a cikkíró (nem ezért egy rakás szar a cikk!), valóban csökken a lézerblokkolók szerepe.
Mert eddig vezethetett bármennyire is odafigyelve a száguldozásra állampolgárilag jogosult egyén, 1500-1600 méterről akkor sem szúrhatta volna ki a sebességmérést, ha sasszeme van (és IGEN, a FAMA I-II-III akár ilyen távolságból is megfogta a gyorshajtót, és mehetett az gyökkettővel, mire odaért a mérési ponthoz, a találat már bent volt régen, csak a rendszám miatt kellett megvárni, hogy közel érjen).
Ilyenkor a lézerblokkoló nem engedte a sikeres mérést, az illető azt hihette, ő sérthetetlen és száguldozhatott nyugodtan tovább, felelősségre egyszerűen nem volt vonható, mert szinte lehetetlen volt ellene (a gyorshajtása ellen) bizonyítékot bemutatni.
Ha kivonják a Fama-kat, akkor marad a max. 110 méterről történő mérés SCS-sel és mivel 100 méteren a lézernyaláb terülése nincs több 30 cm-nél, ezért csak az adott autóból érzékelhető (blokkolóval) a mérés ténye. Tehát ilyenkor lesz IGAZÁN értelme a blokkolónak, mert a rejtőzködve, jellegtelen autóból való mérés miatt annak ellenére sem szúrható ki, ha az illető csak az út szélét figyeli, nincs-e műszer valahol, valamelyik járműben.