Mondjuk pár év múlva bőven adnak majd témát a negatív oldalhoz azok, akik most kettesközeli érettségivel bejutottak természettudományos szakokra. :-((( Mivel másra alkalmatlanok lesznek, elmennek tanárnak.... (És még a kezdő fizujuk még több is lesz.)
Tökre bírom, hogy a filmeken/sorozatokban hatalmas nagy durranásként állítják be, ha egy tanárt felkérnek igazgató-helyettesnek. Most épp, ha jól látom, az m1-en az Életképekben történet ez meg, de anno a Szomszédokban is megtörtént.
OFF Alternatívaként ajánlhatom a saját módszeremet is. Én speciel itthagytam ezt a topicot. Ahol nem lehet beszélgetni, mert még az MM-et sem képes értelmezni a moderáció, ott nem kell erőltetni.
ON Azokat az iskolákat is otthagyják a diákok már a középkor óta, ahol nem lehet szabadon eszmét cserélni.
Mert ez az SZMK, itt a tanárok tanítási módszerei, a gyerekkel való foglalkozás, a tananyag stb a téma. Azért van a Közélet, hogy ott lehessen beszélni a politikai, közéleti témákról. Nem kell megérteni, szeretni, csak betartani.
Ezt sosem fogom megérteni, akkor sem, ha kimoderálsz. Hogy egy tanárokról szóló topikban miért nem lehet a tanárokról, meg az őket érintő problémákról beszélni, az számomra örök rejtély marad.
Én egy kicsit el vagyok képedve... Ez ám a pályakép, a karrier, pályakezdőként többet kereshetsz, mint az idősebb kollégáid, akiket ez majd csöppet sem frusztrál (és itt szó sincsen irigységről, de nem ám), és majd szép lassan, hosszú évek folyamán a fizetésed szép lassan csökken, vagy legalábbis nem nő, hiszen bár az alapilletményed nő, a pályakezdő izékét szépen csökken. Mecsoda perspektíva, csak úgy vonzza majd a pályakezdőket a katedrákra.
Ki volt vajon az a komplett idióta, aki ezt a baromságot kitalálta??? :-O
Hogy miért nem megy? Mert csak rövidtávra tervezneka hülye politikus, már jónak számít, ha előre "látnak" 2 évre. Viszont az oktatásban gnerációkban lehet mérni az eredményességet, azzal nem lehetne dicsekedni, mert több ciklus alatt minden hozzátenne...
A pályakezdő pedagógusoknak kiegészítő illetmény jár, amelynek összege az egyetemet végzetteknél havi 32 000 forint, főiskolát végzetteknél havi 20 000 forint. A kiegészítő illetmény 21 éven keresztül illeti meg a pedagógusokat, amely 3 évenként fokozatosan csökkenve közelít a középkorosztály garantált illetményéhez.
Pár éve hoztak egy olyan rendelkezést, ami megtiltotta a tanároknak, hogy bárkinek is elmondjanak olyan dolgokat, amelyek tudomásukra jutnak a diákjaikról. Ide tartozik a drogfogyasztás, terhesség, stb. Mivel ez egy törvény, így a megszegése fegyelmi eljárást vonhat maga után. Sőt, ha a diák feljelenti a tanárát, mert az megszegte a titoktartás, és elmondta az engedélye nélkül, megnyerte volna a pert, és a tanára megkapja érte a büntetését.
Úgy tudom, hogy ezt a rendeletet nem semmisítették ugyan meg, de azóta van valami végrehajtási utasítás, amely lehetővé teszi, hogy ha a tanárnak valami, a gyermeket veszélyeztető dolog a tudomására jut, akkor értesíthető a megfelelő szerveket (rendőrség, gyámügy, gyermek-és ifjúságvédelem), illetve a szülőt.
Ezt írtad: "Szvsz a gyerekkel kellene megbeszélned. Ha ráveszed, hogy menjen orvoshoz magától, akkor megoldódik a szülők nélkül is. De ha terhességről vagy drogról szólsz a szülőknek, még az is lehet, hogy te ütöd meg a bokádat. Szerintem."
Megkérdezhetem ilyen eseteknél kitől/mitől érzed veszélyben a tanári bokát?
Igen, ez a hálapénznél is igaz. De amíg kenyeret, rezsit, autót, házat pénzből lehet venni, addig ez is mértékegysége a sikerességnek és egyben a társadalmi presztizsnek. Ha diplomás orvos (nem nőgyógyász), tanár épp megél, addig egy jól tanuló gyereket inkább mérnöknek/jogásznak/közgazdásznak szánnak. Pedig sokkal jobban járnák jól képzett és jó tanárhaddal, mert akkor a "tömeg" jó oktatást, nevelést kapna, tehát jobb munkaerő is lenne, tehát nőne a GDP és még többet lehetne költeni az oktatásra...
Az irigykedés pedig tényleg egy össznépi társasjáték, váá...
A leírásod alapján egyszerűen tudomásul vették, hogy ez a gyerek mogorva. Nem keresi mások társaságát, nem ad és nem kér segítséget, a tanulásban pedig teljesít, ahogy tud. Ennyi. Semmilyen olyan jelet nem adtál, amelyből azt gondolhatták volna, hogy segítséget kérsz vagy segítségre szorulsz. Sőt, minden olyan jelet megadtál, amelyből azt láthatták, hogy segítséget akkor sem fogadnál el, ha felajánlanák. Úgy viselkedtek, ahogy a verbális és nonverbális kommunikációd szerint elvártad tőlük. Ennyi.
Már bocsika, de te se arról álmodozol, hogy egy sündisznót szerezz be kispárnának, nem?
Hát, ezzel nem értek egyet. Aki nem tisztességgel csinálja, az többért sem fogja - és persze ezzel él vissza a társadalom. Azonban az tény, hogy amíg a gépsor mellett álló (és csak azt figyelő, hogy nem áll le a gép), érettségizett, tehát tkp. "ehhez" betanított munkás többet keres, mint egy tanár, addig joggal gondolják, hogy nem értenek hozzá, azért vállalják a tanítást ennyiért. A szolgálati lakással meg pláne nem értek egyet! Na, akkor aztán még inkább utálnák a tanárokat. És különben is, más álláshoz sem jár. Tisztességes fizetéssel meg nehogy már gond legyen bérelni vagy törleszteni. (Én sok évvel ezelőtt ebből a "röhejesből" béreltem...) A hosszú nyári szünetet, amit mindenki irigyel, én személy szerint ki nem állhattam (úgyhogy többnyire kerestem munkát olyankorra), csak épp a kedves szülő akkor lenne igazán felháborodva, ha a szerencsétlen gyereknek 40fokban is tanulnia kellene. (És ez legalább jogos felháborodás lenne. Nem úgy, mint egy csomó egyéb kérdésben.)
Ez egyébként is magyar sajátosság: lenéznek az emberek mindenki mást (mert azt hiszik, akkor ők többek vagy jobbak), vagy irigyek a másikra (és el sem hiszik, hogy bármit tisztességesen képesek csinálni). Szerencsére vannak kivételek, csak egyre kevesebben. (És ez utóbbi bekezdés kicsit off - elnézést -, ez a társadalom egészére vonatkozik.)
Árpi, akkor kommunikációs zavar volt, mert tényleg máson volt érezhető a hangsúly a hsz-eidben. A "selejt" azért nagyon durva! :-( Az pedig elég baj, hogy magadat is annak érzed. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a másik kettő(?), akit szintén súlyosan degradáltnak gondolsz most, azoknak hogy alakul az élete, és hasonlóan gondolkodnak-e. Mindenesetre sok sikert, segítséget, másoktól kapott megértést, szeretetet a kilábaláshoz és a gyógyuláshoz!
Ha jól értem, Te itt az érzékenységet kéred számon. Ezt lehet is, de pl. nemcsak a tanárokon, hanem mondjuk a szomszédokon, rokonokon, ismerősökön is. Ők is láthatták volna, nem?
Nekem is van bajom a mostani társadalmi érzéketlenséggel, de nem merném azt mondani, h erről az óvónők/tanárok tehetnek. Elég megnézni, h milyen a közlekedési morál: 1-2 percnyi előnyért sokak életét kockáztatják, mit várunk máshol? Csak személyes példával megy a változtatás. Nehéz, de ez az egy biztos: átengedni a gyalogosokat a zebrán, elbeszélgetni a szomszéd nénivel, köszönni a boltban stb.
A kört csak a másik oldalról lehet megtörni: magas fizetés, szolgálati lakás: máris meglesz a társadalmi pozíció, amiért megdolgoznak majd a tanárok, illetve szép lassan nem lesznek pont a legjobbak a pályaelhagyók. Ugyanis a pályaváltoztatáshoz bátorság, ész és elkeseredettség kell. Ha egy tanárnak nem kell délután és a szünetekben pl. kérdőíveznie, hogy megéljen, akkor talán ismét lesznek olyan tanáraink (és el is várhatjuk tőlük ezt), akik képzik magukat, akik írják a tankönyveket, szakirodalmat, szépirodalmat fordítanak. És tudnak nevelni is, mert a gyerekek nem azt hallják, h ne tanulj, mit ér x is a diplomájával, felkopik az álla, ráadásul nem is jól tanít... Igen, sok alkalmatlan van a pályán, de sok nagyon jó tanár is. Csak épp lassan ott tartunk, h akinek gyereke van, máris úgy érzi, h ő ért a gyerekneveléshez, pedig nagyon más 1-2 gyerekere figyelni vagy 30-40-re... Attól, h tudok futni, még nem vagyok maratoni futó...
Nekem voltak nem jó tanáraim, de voltak csodálatosak is, akikre mindig örömmel és tisztelettel emlékszem.
Én a 2127-esre reagáltam először, de azt hiszem az általad említett 20-assal sincs ellentmondásban. A csalikat, hátsó szándékokat nem kerestem, csakis a leírtakat néztem.
Nem azt a következtetést vonnám le hogy a tanárok aljas, közönyös népség a többi emberhez viszonyítva. A legkevésbé sem. Inkább mindenkinek(nem csak tanároknak) kissé önmagába kellene nézni és elgondolkodni saját emberségén. Azt hisszük mi aztán mindig helyesen cselekszünk mert jó emberek vagyunk, pedig teljesen emberi módon néha eltévesztjük az irányt.
Igazán nem akartam senkit megsérteni, ha így történt akkor bocsánatot kérek.
Na most már tényleg befejezem, jó éjszakát mindenkinek.
"Lehet mentsvárat építeni hogy nem ismeri fel. De most arról beszélek mikor felismeri. Csak sejtés igaz, de úgy látszik a fentiek a tipikus hozzáállást tükrözik."
Nem így indultunk. Onnan indultunk, hogy feltételezted, hogy felismerték, de nem tettek semmit. Én erre reagáltam. Azt próbáltam elmagyarázni, hogy nem biztos, hogy felismerték.
Az teljesen más helyzet, amikor valaki észrevesz valamit, és semmit se tesz.
"Egy sztorim van ilyen, még kistanár koromból. Az egyik 12 éves fiúgyerek állandóan nagyon hangosan beszélt, hangképzéskor nagy erővel préselte át a levegőt a feszes gégéjén, s hamar ki is fulladt. Gondoltam, nem ártana, ha gégész szakorvos megnézné, mert ha csomó vagy polip van a gégéjében vagy a hangszalagjain, akkor azt tegyék rendbe mihamarabb. Ha egy fiú elkezd mutálni, akkor már nem szívesen nyúlnak bele a gégéjébe.
Mondtam is a vezetőtanáromnak, hogy ezt beírnám a gyerek ellenőrzőjébe. Semmi baj nem lehet belőle, ha elviszik gégészhez, legfeljebb csak egy makacs gyulladást talál az orvos. Na, a nő majdnem leharapta a fejemet, hogy mégis, hogy képzelem én azt, hogy csak úgy beírogassak egy tanítványa üzenőjébe?
Na, attól kezdve meg nem álltam a vén luvnya előtt, ott akadályozott és szívatott, ahol csak tudott."
"Szvsz ha valaki ilyesmit tapasztal, és ismeri a szülőket is, mindenkiéppen szólnia kell. Kell. Nem diagnózis felállítására gondolok, hanem szólásra, az aggodalom kifejezésére.
Persze kérdés, honnan van az infó... A "gyerektől" hogy terhes?? vagy nemi betegsége van?? Hát erre már nem a fenti a válaszom..."
És persze a saját esetem, tapasztalatom.
Lehet mentsvárat építeni hogy nem ismeri fel. De most arról beszélek mikor felismeri. Csak sejtés igaz, de úgy látszik a fentiek a tipikus hozzáállást tükrözik.
Szerintem eléggé kibeszéltük már, én nem tudok bővebben hozzátenni. Remélem nem volt haszontalan a néhány hozzászólásom és hatott, ezáltal talán megmentve egy félember léttől valakit.
A tanárok és tanítványaik számára kívánom a legjobbakat. További jó fórumozást.
"Ha tehettem elkerültem minden embert a szüleimet is beleértve. Ha mégis el kellett viselnem valaki közelségét, nem vettem róla tudomást. Nem szólaltam meg, kivéve ha kérdeztek. A lehető legrövidebb választ kapták: igen, nem, nem tudom. Soha nem mosolyogtam, mimika gyakorlatilag nem volt."
A kamaszok egy része pontosan így viselkedik. Főleg a fiúk tudnak ilyeneket. Csakhogy nem mindegyik azért mert depressziós, hanem mert kamasz, és harcban áll a világgal. Ez nem kirívó dolog, önmagában még nem elég ahhoz, hogy egy laikus depressziót gyanítson.
Megismétlem. Párhuzamosan több száz gyerekkel is lehet dolga egy tanárnak, közülük minden depresszióst felismerni lehetetlen.
Így igaz. :-) Van, aki kér. A depressziós elkeseredetten igyekszik kapaszkodni minden "szalmaszálba", ami könnyíthet rajta. Vannak gyerekek, akik a tanárukhoz fordulnak. A tanár pedig megpróbál segíteni.
"10-12 évesen egy gyerek sem fog magától rájönni hogy beteg és nem fog beállítani a gyermekpszichiátriára. A szülő pedig ugye honnan tudhatná, hiszen nem orvos."
Ez kiragadott részlet, a többi szöveggel együtt jobban érthető álláspontom.
Lehet nem voltunk egy szinten. Én akkoriban nagyon zárt voltam. Megszólalni nehezemre esett, gyakori volt a beszédzavar. Ha tehettem elkerültem minden embert a szüleimet is beleértve. Ha mégis el kellett viselnem valaki közelségét, nem vettem róla tudomást. Nem szólaltam meg, kivéve ha kérdeztek. A lehető legrövidebb választ kapták: igen, nem, nem tudom. Soha nem mosolyogtam, mimika gyakorlatilag nem volt.
Szerintem ma is vannak ilyenek, én legalábbis emlékszem ilyen osztálytársra. A 25 fős osztályban 2 súlyos eset, rajtunk kívül volt kb 3 kevésbé degradált.
Ez alapján számolva a gyerekek 20%-a selejt. Azóta még romolhatott is a helyzet.
"Nem gondolom hogy a tanáraim a felelősek az állapotomért, nem ők okozták. Abban felelősek hogy tétlenek voltak mikor látták baj van."
Ezt próbáltam megmagyarázni. Nem biztos, hogy látták, felismerték. A depressziónak csak bizonyos típusai "látványosak". A depresszió tünetei nem hasonlíthatók az epilepsziás tünetekhez. Még egyszer mondom, a szakemberek se mindig tudják azonnal diagnosztizálni, nemhogy egy laikus. A tanár pedig ebben laikus.
"Nem is arról beszélek hogy a tanárok egyben orvosok legyenek, hanem arról hogy legyenek ismereteik amivel a laikusoknál is hamarabb felismerhetik ha valami elromlott."
Ahhoz azért, hogy a laikusnál hamarabb ismerjen fel valaki bizonyos testi, vagy lelki tüneteket, kell némi tudás! Mint például a nővéreknek, szakasszisztenseknek. Hangsúlyozom, ezek szintén külön szakmák.
"Az általam felvetett téma, hogy a tanárok miért csukják be szemüket ha a tanuló egészségét veszélyben látják. ha visszaolvasol nem adnak elfogadható választ, csak gyenge kifogásokat. Ahogy én látom két fő ok van. Egyszerűen nem szokás és megtorlástól tartanak. "
Nem hiszem, hogy gyenge kifogás lenne az, hogy a tanárnak nem feladata, és nincs is felkészülve a betegségek felismerésére, diagnosztizálására. Ez tény.
Persze, van, amikor az ember észreveszi. Mert valamiért úgy jön össze. Kibukik egy fél mondat egy osztálykiránduláson, szólnak az osztálytársak, hogy egyikük elég furcsákat mond, és ilyen helyzetekben. Ilyenkor persze a tanár is teszi a dolgát: gyermekvédelmis, szülő, stb.
DE! Ezek egyedi esetek, és csak akkor vehető észre, ha van ráutaló jel, és a tudomására jut a tanárnak. Ránézésre nem lehet! Azt sem lehet elvárni, hogy az iskola összes tanulójáról el tudják dönteni, van-e problémája, vagy sem. Vagyis nem hibáztatható azért, mert Évikéről nem tudta megállapítani, hogy depressziós.
"10-12 évesen egy gyerek sem fog magától rájönni hogy beteg és nem fog beállítani a gyermekpszichiátriára. A szülő pedig ugye honnan tudhatná, hiszen nem orvos."
És a tanár sem...
"Igaz nem kértem segítséget. Tipikusan a legtöbb hozzám hasonló depressziós, zárkózott egyén utolsó gondolata lenne hogy tanárától segítséget kérjen."
Egyik sem helytálló! Én kértem... És amíg dolgoztam, tőlem is kértek. (Persze lehet, hogy a fenti miatt én érzékenyebb voltam erre.)
