"Alig van művelt keresztyén ember, ki Bunyannak, vagy legalább gyönyörű "Zarándok Útja" című munkájának hírét ne hallotta volna. Igaz, hogy az ő élete nem hasonlít valamely nagyszerű égi tüneményhez, mely önkéntelenül milliókat ragad bámulatra, s munkája egyik tudományágban sem volt reformáló s korszakot alkotó: de azért mind életében, mind munkájában feltaláljuk a nagyság azon titkos talpkövét, melyet oly kevesen ismernek, – a lelki erőt és egyszerűséget. Valamint a világon mindennek, ami nagy és felséges – legyen az természeterő vagy szellemi képesség – alapja mindig az egyszerűség: úgy Bunyan jelen munkája és élettörténete is éppen egyszerűségében megragadó és felséges. Külső világi élete csak mintegy ruhája belső életének, azon nagyszerű lelki átalakulásnak, mely őt oly rendkívüli alakká teszi. Valóban csodálatos lelki erő kívántatik hozzá, hogy valaki, – kinek a nyomor, neveléshiány, s romlott társaság, ifjú életét úgy megmérgezék, s oly mélyre süllyeszték: annyira újjá bírjon születni, s oly tiszta vallásos keblű férfiúvá váljék. – De ő felküzdötte magát, átharcolta a nagy lelki harcot, s a küzdelemböl teljes tisztaságban lépett ki. – És miután keble megnyílt az evangyélium világa előtt, s szíve felgyulladt: lehetetlen volt, hogy tündöklő fénye csak önmaga számára ragyogjon, látni kellett azt másnak is, s tiszta világánál megtalálni az igaz utat. S ez volt, mi Bunyant íróvá s oly hatalmas hitszónokká tevé. Saját belső fejlődése, lelki küzdelmei megnyitották előtte az örök eszmék legtisztább forrását, az emberi szív mélységeit; s ez párosulva azon naiv egyszerűséggel, melyet a viszonyok – természettől örökölt – tették szónoklatát oly vonzóvá, s iratait oly nagybecsűvé."
"A lélek legmélyébe ágyazva él a tudás a beavatásról, a tudás arról, hogy a természet világosságába születni nem elég - a földi élet igazi értelme és célja, hogy itt, ebben a sorsban, ebben az Énben, térben, időben, közösségben meg kell születni még egyszer, meg kell születni másodszor, az anyagi világosságnál fényesebb világosságba. A beavatás éppen olyan ősélmény, mint a lét, a lélek, az élet, a sors, a valóság." (Hamvas Béla)
"Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: ,,Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: ,,Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”" (Mk 10, 46)
"Bartimeus, az út szélén üldögélő vak koldus a bűnbeesett embert képviseli, aki valaha a Paradicsomban még látott, tisztán látott, szeretetének szeme azonban megvakult, amikor szakított a szeretet, az igazi világosság forrásával, s jegyesi gyűrűjét visszadobta Felépítőjének, a teremtő Istennek. A lényeg így elrejtve marad a szeme elől. Hiába látja a természet szépségeit, a káprázatos színeket és formákat, nem tudja többé, hogy mindez ajándék, mely Istentől van, az ő üzenetét hordozza." (Barsi Balázs és Telek Péter-Pál)
Ezek a versek. Sóhajszárnyon repülnek és megnevezhetetlen vágyú, békét-esengő levélkéket visznek a messze-messze Úrhoz. Mi kezünket homlokunkra árnyékozva nézünk utánok és félhangon számítgatjuk: mikor érnek oda.
"Ilyen társadalmi környezetben különösen fontos, hogy az ember megszívlelje a belső életre hívás fontosságát, mely jóval több a törvények, az erkölcsi és vallási normák, a közösség szabályainak puszta betartásánál.
A belső élet személyes elkötelezettséget kíván tőlünk, önmagunk fenntartás nélküli átadását, szívünk legintimebb szférájának felszínre hozatalát és megosztását Istennel." (Thomas Merton)
Nem tudlak úgy megénekelni, Ahogy régóta szeretnélek. A könnyes szép ősi magyar ének Nem tud belőlem fölszakadni, Ahogy százados évek sírták Borús, hívő, mélységes évek: Mária! Mária! Itt zúg rejtelmes szent viharja, Itt zúg valahol mélyen bennem: Hitem, vágyam bús lobogása És fajtámé. Ó, soha ki nem zengem! Csupán csak rövid szent neved száll Mind fénylőbben, mind tüzesebben: Mária! Mária!
Egyébként pedig egyetértek azzal, hogy a hozászólásaink tükrözhetik a hitünket, lelkiállapotunkat és az értékrendünket is. És úgy vélem, hogy csak olyan értékrendet illő közvetíteni, amelyről úgy véljük, azzal mások lelkét gazdagíthatjuk, mások javát szolgálhatjuk.
Juj, nagyon szerettem veled beszélgetni, amikor még beszélgettünk:((((((
