2005. októberében jártunk itt, először, de lehetőleg nem utoljára.
A topik nyitva áll a Toszkána-rajongók előtt, beszámolók, képek, kérdések kilóra, szándék(unk)om szerint.
A Santa Maria Novella sziluettje búcsúztatott Firenzétől. Fél óra vonatozás és még egy óra kacskaringózás várt ránk kocsival a tejfehér ködbe burkolózott Consuma hágón keresztül a szállásunkig... :)
Otthon aztán találgathattuk, hogy az alant elterülő völgyben vajon milyen városra látunk rá és egyáltalán, merre lehetnek az égtájak. Hiszen reggel még irtózatos ködben indultunk, este pedig nem csak köd volt, hanem sötét is.
Akkor még nem tudtuk, hogy Toscanában nem ritka jelenség a köd, főleg nem ősszel és estétől reggelig, attól tud olyan különlegesen szép lenni - többek közt - a toszkán táj. :) Hanem inkább saját pechünknek véltük a völgyekben gomolygó vattaszerű felhőket, amitől mi még mindig nem láttunk annyi szépet a tájból, amennyit elindulásunk előtt reméltünk...
Na, másnap aztán ki is jutott a ködből megint jócskán. Hosszú út állt előttünk, ezért megpróbáltunk korán kikecmeregni az ágyból, mert a 8:00-ás indulást csak így lehetett tartani. Várt ránk Michelangelo!
A Medici palota falait erőt sugárzó hatalmas kváderkövek alkotják, várfalakra emlékeztetnek - nyilván abban az időben a városállamok rivalizálása, meg a tehetős családok egymás elleni harcoskodása idején ennek komoly szerepe lehetett.
Persze aztán a zord falakon belül lehetett a díszítettségnek, művészeteknek áldozni.
A Mediciek (nevük a gyógyítással, gyógyszerészettel van összefüggésben - állítólag a címerükben szereplő 6 golyó is gyógyító pirulákra utal) - aztán nem is sajnálták az irdatlan rengeteg pénzüket, - európa minden jelentős városában bankfiókjuk volt - a művészetek pártolására.
Nyilván nem azért lettek Firenze városvezetői, mert dúsgazdagok voltak, mert ez amúgy a család magánügye, hanem azért, mert bőmarokkal szórták a pénzt - nem csak a művészetek támogatására, hanem városépítészetre, ispotály létesítésre, szegényházak támogatására.
Mindenesetre Medici Lorenzo életehosszáig tartott Firenze felvirágozásának ideje is, halála után a város is megsínylette. Sőt a család is vesztett erejéből, és a rivális tehetősök próbálták is kiszorítani őket a hatalomból. Bérgyilkos közbeiktatásával, meg összeesküvésekkel gyöngítették őket.
Aztán meg jött ez a Savonarola, ami aztán végképp betett nem csak a Mediciknek, hanem egész Firenzének is, meg ha úgy vesszük a teljes reneszánsz életvitelnek, életörömök élvezetének satöbbi, és az egyház megtisztításával a világi fejlődést is sikeresen lenyomta.
Látom, hogy nektek pompás időtök volt azidőtájt !!!
Nem panaszkodom (nagyon) mert esőben is tetszett, gondom hogy méginkább fog tetszeni, amikor áprilisban megint odamegyek és megint végigjárom a környéket. B-)))
Úgyhogy inkább megkerestük a San Lorenzót, mert fogadalom ide vagy oda, hogy inkább a város levegőjét ízlelgessük, az atmoszféráját szívjuk magunkba, Michelangelóról, Lorenzo di Mediciről és a Medici Kápolna megtekintéséről nem szívesen mondtam volna le. (Olvastam egy vaskos könyvet M. életéről, ezért ha mást nem, a kápolnát mindenképpen látni szerettem volna...) Nos, ez a vágyam csak a jövőben teljesülhet, mert a kápolnát az orrunk előtt zárták be. :(
Helyette inkább megnéztük a Medici Riccardi Palotát, amely kb. egy percre van a San Lorenzótól és igazából a kertje hívta fel magára a figyelmet, aminek aztán nem tudtunk ellenállni. :)
Folytatni akartam volna tegnap a naplószerű leírást, de műszaki akadályoztatásom volt (magyarán szólva behalt a számítógépem) B-(
Azért jó eltévedni Firenzében (vagy más toscan öreg városban akár), mert olyan váratlan kis sikátorok kerülnek elénk, amit nem vettünk volna észre, ha egyenesen sikerült volna megtalálni Piazzale Michalengelo-t. Igaz, hogy abból a magasságból gyönyörű panoráma nyílna a városra, ragyogó fotótémát kínálva, viszont délutánra már jócskán zuhogott az eső, szürke pára telepedett a városra - úgyse sikerült volna elég látványos képet készíteni onnét. (Ezzel vígasztalom magam). B-]
Esetleg érdemes lett volna beülni egy pizzériába, vagy cafeteriába az eső elől, de erre már nem szakítottunk időt, hanem csak a körmünk közül eszegettünk egy kis hazai szendvicset.
Sziasztok! Nagyon örülök ennek a topiknak! Tök jók a képek, gratula mindenkinek! Nagy Olaszország- és Toscana-rajongóként sokszor jártam kint én is, íme pár kép a kedvencekbôl...
Firenze: (mivel szerelmes vagyok Ponte Vecchioba, ezért fôleg arról mutatok néhányat:-)))
Hm, hol is folytassam. Itt egy kis zökkenő következett. Egyre jobban esett az eső, mi pedig sehogy nem találtuk az Arno túlpartján a balra vezető utat, amerre a Piazzale Michelangelonak kellett lennie, pedig mi oda igyekeztünk (volna)... Csak mentünk egy kifelé vezető úton, sehol egy leágazás...
Viszont találtunk egy palotát, nocsak, hiszen ez a Pitti! :) Hát, ide sem mentünk be... :)
A tágas, lejtős teret itt-ott szines-giccses életnagyságú tehenek csúfítják el, hm. Olyan rondák, hogy már szinte szépek. :)
Mi viszont kitartunk egészen az Istituto d'Arte parkjáig, ahonnan aztán visszafordulunk a Ponte Vecchio irányába, mint vert (és ázott) sereg. :)
Aki még sohasem járt Firenzében, meg Toscanában se egyáltalán, sőt ki se mozdult a falujából, legföljebb a megyeszékhelyig jutott, az az ember is pontosan tudja, hogy hol is van a Ponte Vecchio.
Pedig nem széles, nem hosszú, de viszont olyan páratlan hangulata van, ami miatt nem is illene sehová máshová a világon, csak ide Firenzébe.
Eredetileg pusztán csak egy kőhíd volt az Arnón, van még belőle további 9.
Mindigis jól tudták a kereskedők, hogy az élénk gyalogosforgalom a kereszteződésekbe meg a hídfők környékére hozza a legtöbb potenciális vevőt. Oda kell menni portékát kínálni, ahol számos gyalogos ténfereg.
Hogyha valaki olyasmit árul, ami megérdemli, hogy tető legyen fölötte, akkor a kezdeti bódékat hamar kőböl épített boltokra váltották. És itt jön az olaszok sziporkázó változatossága, a szűkös helykihasználás játékossága.
Egy német azt mondaná, hogy zsúfoltság van, hogy egymás hegyén hátán a boltok, rendezetlen összevisszaságban az ablakokok, esetlegesen egy-két loggiával, mert egy német vonalzóval terezi az életét. De egy olasz ??? Hmmm . . . csupa változatosság, találékonyság, színpompa, díszítettség, virágok.
Szeretnek egymás közvetlen közelében lenni, két szembeablakból egymásnak átkiabálni, belelátni a szomszéd tányérjába. B-))
Ettől olyan otthonos az egész. Meleg családias hangulat. Szeretik a színeket bátran alkalmazni -- az ember pont úgy érzi hogy mindig itt szeretne császkálni a környéken.
Ha Dávid fenekétől sikerül elszakadni, akkor közvetlenül mögötte be lehet kukkantani a Palazzo Vecchio-ba (Városháza)...
... valamint a téren körbenézve valami irdatlan mennyiségű műalkotást láthatunk - szerintem kissé agyonnyomják egymást.
Gyorsan elsétálunk az Uffizi épülettömbje mellett és már kint is vagyunk az Arno partján, ami most ősszel agyagos, sárgás színt mutat. Az ott a Ponte Vecchio, az aranyművesek hídja, tele ékszer- (és bóvli) boltokkal. :)
Ha már betájoltuk a magasból Dávid szobrát, kézenfekvőnek tűnt, hogy alaposabban is szemügyre vegyük, hiszen indulás előtt konkrétan felhívták a figyelmemet, hogy tüzetesen vizsgáljam meg a fenekét, tényleg annyira gusztusos forma-e mint ahogy hírlik.
A térre kijutva tüstént azt láttam, hogy nagy rajokban keringenek a nők a szobor körül (mind úgy tett, mintha nem is a fenekét vizsgálgatná, pedig de !)
Eme testrész - meg a figura teljes pucérsága - igen népszerű reklámanyag is, mert millió helyen visszaköszön a látványa, plakátokon, képeslapon, könyvjelzőn, sőt alsónadrág-mintaként is, vagy férfikötény mintaként is.
Hát nem is tudom. Szerintem azért annyira nem extra, hogy direkt emiatt beszerzzek egy Dávid szobor másolatot én is otthonra. B-]
Ámbár - ha fölértem volna olyan magasra - én is szívesen megsimogattam volna úgy farizom tájon a fickót. B-)))
Az Uffizi előtt kipakolta hangszereit egy utcazenész, és hangulatos gitárjátékkal szórakoztatta a publikumot.
Szívesen ottragadok ilyen helyen, szívesen hallgatom, mindez hozzátartozik az egész város légköréhez. B-)))
Aztán ott van még a Campanile (Harangtorony), ahova szintén fel lehet mászni.
Nos, kettévált a társaság, mi beálltunk a kupolába felmenni kívánok sorába. Hááát, elég fárasztó az út felfelé, kicsi a hely és időnként szembejövők is vannak, holott a szűkös lépcsőkön csak egy ember fér el, az is alig. :)
Először a kupola belső terébe érünk, ott közelről láthatók a csodálatos freskók, engem főleg az alsó sor nyűgözött le (pokol, ördögök, ilyesmi :). Egy plexilapokkal körbevett belső erkély fut körbe a kupolában (ezért elég nehéz lefelé, a Dóm belseje felé fényképezni), onnan látható mindez.
Ezután további mászással lehet kijutni a kupola felső részébe. Érdekes, hogy ott már a lépcsők felveszik a kupola görbülő alakját... A lépcsőfokok pedig egyre meredekebbek.
De aztán csak kijut az ember és akkor lehet csodálni a várost! Pl. fel lehet fedezni Dávid másolatát messziről... :)
Vagy a számtalan tetőteraszt, melyekről már mutattam képeket.
És így tovább, csak legyen térkép, ami szerint tájékozódni tudsz!
... viszont elborzasztott a hihetetlen tömeg. B-( Mint egy május 1-i felvonulás a Dózsa György úton. B-[ Minden embernél fényképezőgép, és mindenkinek egyféle áhitat az arcán, ahogy próbálják benyelni a látványosságot.
Ha egy kar balra lendül, mert valaki mutogat egy falfreskó irányába például, akkor a téren az összes többi túrista is balra kapja a tekintetét, hogy odapillantson, azután máris matat a fényképezőgépe után, mert annyira átható az a sok gyünyörűség látványa, hogy egyiket sem lehetne figyelmen kívül hagyni.
Még azok is, akik egyébként csak családi események idején fotóznak, most átlényegültek vérbeli képeslap fotóssá, és keresik a legkedvezőbb nézőpontot, a leglátványosabb oldalát a Dómnak.
Nincsen neki leglátványosabb oldala, hanem minden porcikája hihetetlen aprólékossággal kidolgozott, túldíszített, a szobrászok, építőmesterek nagyfokú mesterségbeli tudását demonstráló.
Az ember azt se tudja, hová nézzen, hogy lehet egy-két pillantással befogadni mindent ?
Arról nem is szólok, hogy a Dóm tér nem csak a Dómjával bűvöl el, hanem vele szemben ott ékeskedik a keresztelőkápolna is, vagy akár a szomszédos lakóházak, kandelláberek, a járólapokkal rakott utcák, meg a tornyai, zsalugáterei, galambjai.
A látvonyosság még fokozható, ha megmásszuk a Dóm kupolájába vezető 470 lépcsőt és madártávlatból is tüzetesen megnézzük a várost.
A mi (én + korutazo) történetünk másképp kezdődött. Mi már jártunk többször Olaszo-ban, így Firenzében is (2*). Először majd elájultam tőle, másodszor is borzasztóan tetszett (a sors úgy hozta, hogy a két utazás között két hét telt el).
Elolvastunk egy csomó könyvet (Napsütötte Toszkána, stb.) és a szerelem csak nőtt. Itt jött a képbe a Húgom. Múlt télen lehetősége lett volna az egyetemen kijutni Firenzébe, de csak a fele társaságnak maradt hely, ő meg maradt itthon. Mi meg megígértük neki, hogy nyáron elmegyünk együtt Firenzébe, kb. négy napra. Aztán tavasztól addig-addig szerveződött a dolog, hogy 10 napot töltöttünk júliusban Olaszországban: Milánó - Toszkána (Montaione) - Róma útvonalon (oda-vissza repülővel, kint autóval közlekedtünk).
Montaioneba úgy találtunk, hogy szerettünk volna egy helyet, ami nem szálloda (igazi olasz falusi apartman, képek már kerültek fel róla), és olyat ami minden fontosabb megnézendőtől sincs nagy távolságra (Firenze - ismét 2*, Pisa, Siena, a tenger!, San Gimignano, Prato stb.). Jó választásnak bizonyult.
Ilyen esetben szóba sem jöhet több óráig való csatangolás múzeumokban, képtárakban, úgyhogy eleve elhatároztuk, ilyesmivel nem töltjük a drága időt. Így mondtunk le az Uffiziról, a Pitti Palotáról és hát az eredeti Dávid megtekintéséről az Accademián.
Pontassieve-ben hagytuk a kocsit és vonattal mentünk be Firenzébe, ami nekem külön élmény volt, megérkezni a Santa Maria Novella pályaudvarra... :)) Még a szemem is elhomályosodott, amikor leszálltunk a vonatról.
(Zsenge leánykoromban olyan munkahelyen dolgoztam, ahol számtalanszor le kellett írni ezt a nevet.)
A pályaudvaron jegykiadó automaták működnek, könnyű eligazodni rajtuk.
Aztán amikor kilépünk a pályaudvarról, rögtön ott tornyosodik egy szép nagy templom, nahát, milyen érdekes, úgy hívják, hogy Santa Maria Novella! :))
Ő is az, csak a másik oldaláról.
Nem nagyon tudtunk felkészülni Firenzéből előre, de azt tudtuk, hogy a Dómot meg kell nézni. A térképet fölösleges elővenni, a Dóm ott kukucskál az egyik kis utcában... Firenzében minden látnivaló egyrakáson van, nem kell sokat mászkálni egyiktől a másikig.
Amikor már Pesten elkezdődik az ősz, beborul, és fénytelen szürke a világ, ráadásul a háklis főnök folyamatos jelenléte nyomasztó a hangulatunkra, meg a munka is eléggé végeláthatatlanul ismétli önmagát, akkor legjobb, ha inkább valami relaxálásba fog az ember.
Vagy el lehet menni 1 hétre valami tengerpartra lubickolni, bár az afféle heverészés nem annyira intenzív kikapcsolódás, mintha inkább valami aktív, mozgalmas, látványos változatot találunk ki.
Október legvégén már amúgy sem a tengerezés ideje van, inkább valami világjárás vonzóbb programnak tűnt.
Pláne épp akkor mesélt egy ismerősöm róla, hogy Toscanában csatangol 2 héten át, és az elragadtatás hangján osztotta meg velem az élményeit.
Elsősorban elkértem tőle a szállása címét, árát (miután agroturismo keretében adta ki a gazda az appartmant, roppant kedvező áron számolta a tartózkodást).
Ezzel az ötlettel kezdődött.
Összeültünk barátokkal, és tovább habosítottuk a Toscanába vágyó ábrándjainkat.
Míg nem úgy határoztunk, hogy ODA kell mennünk, lehetőleg máris.
Firenzétől Keletre laktunk, tehát a térképet magunk elé húzva azt vizsgáltuk elsősorban, hogy a szálláshelyünkhöz képest miféle csillagtúrákat tehetnénk úgy, hogy lehetőleg minél többet láthassunk a toscan tájból, meg a tipikus XII-XV. sz-i városokból.
Firenzére szántuk az első napot.
Kevés volt. B-[Csatangoltunk a városban – tulajdonképpen eléggé koncepció nélkül – a légkört sikerült magunkba szívni, de inkább csak villanásnyi élmények örvendeztettek. Nem is lehetett volna mélyebbre merülni, hiszen egy olyan városban, ahol ennyire töményen vannak a műkincsek szobrok, mozaikok, építészeti csemegék, kultúrtörténeti emlékek, stb. ott esélyünk nincs rá, hogy alaposak legyünk
Tudom, hogy a topic főleg képekről szól, én mégis arra kérnélek benneteket, hogy a tapasztalatokat, élményeket osszátok meg velünk tudatlanokkal!!!!! Köszönöm
bevallom ez a napraforgómező akkor kint nagyon megragadott, elég sok (talán túl sok) fénykép készült itt Montaione mellett.
A Santa Maria Novella sziluettje búcsúztatott Firenzétől. Fél óra vonatozás és még egy óra kacskaringózás várt ránk kocsival a tejfehér ködbe burkolózott Consuma hágón keresztül a szállásunkig... :)
Otthon aztán találgathattuk, hogy az alant elterülő völgyben vajon milyen városra látunk rá és egyáltalán, merre lehetnek az égtájak. Hiszen reggel még irtózatos ködben indultunk, este pedig nem csak köd volt, hanem sötét is. 
Akkor még nem tudtuk, hogy Toscanában nem ritka jelenség a köd, főleg nem ősszel és estétől reggelig, attól tud olyan különlegesen szép lenni - többek közt - a toszkán táj. :) Hanem inkább saját pechünknek véltük a völgyekben gomolygó vattaszerű felhőket, amitől mi még mindig nem láttunk annyi szépet a tájból, amennyit elindulásunk előtt reméltünk...
Helyette inkább megnéztük a Medici Riccardi Palotát, amely kb. egy percre van a San Lorenzótól és igazából a kertje hívta fel magára a figyelmet, aminek aztán nem tudtunk ellenállni. :)
Viszont találtunk egy palotát, nocsak, hiszen ez a Pitti! :) Hát, ide sem mentünk be... :) 
A tágas, lejtős teret itt-ott szines-giccses életnagyságú tehenek csúfítják el, hm. Olyan rondák, hogy már szinte szépek. :)
:)
Ha Dávid fenekétől sikerül elszakadni, akkor közvetlenül mögötte be lehet kukkantani a Palazzo Vecchio-ba (Városháza)...
... valamint a téren körbenézve valami irdatlan mennyiségű műalkotást láthatunk - szerintem kissé agyonnyomják egymást.
Gyorsan elsétálunk az Uffizi épülettömbje mellett és már kint is vagyunk az Arno partján, ami most ősszel agyagos, sárgás színt mutat. Az ott a Ponte Vecchio, az aranyművesek hídja, tele ékszer- (és bóvli) boltokkal. :)
Aztán ott van még a Campanile (Harangtorony), ahova szintén fel lehet mászni.
Nos, kettévált a társaság, mi beálltunk a kupolába felmenni kívánok sorába. Hááát, elég fárasztó az út felfelé, kicsi a hely és időnként szembejövők is vannak, holott a szűkös lépcsőkön csak egy ember fér el, az is alig. :)
De aztán csak kijut az ember és akkor lehet csodálni a várost! 
Pl. fel lehet fedezni Dávid másolatát messziről... :)
Szép álmokat! 
