Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
Egy másik ember pedig a Volán Trösztnél ahol ezt nyilvántartották.
Nem volt sorozat kiadás.
Ha kiadtak három Zsigulit egymást követő rendszámmal, akkor símán előfordult, hogy az egy Szombathelyre került, a másik Bajára a harmadik Kazincbarcikára.
Úgy vélem, hogy létrejött egy kompromisszum. A mániákus újítók is kaptak valami csontot, de megakadályozták a már forgalomban levő járművek tulajdonosainak megsarcolását. Felőlem évente találhatnak ki újabb változatokat, csak az én pénztárcámhoz ne közelítsenek.
Nagyjából olyan típusú taxik voltak Debrecenben is, igen, mint pl. Budapesten. Kezdetben leginkább Warsawa, aztán leginkább Zsiguli/Lada. A taxik rendszám-megoszlásáról nem sok információm van, a Ladákból Debrecenben voltak pl. a JB-33-as, JB-74-es, JC-25, JC-55-ös sorozatból.
1980-as szemle a 6-os Volánnál, a Zsiguli JB-74-58, jobbra YG-01-25 és YF-76-91 Barkasok, Balra egy 280-asnak is látszik a rendszáma, GF-08-22.
Annyira nem emlékszem erre,Budapestet tudjuk ugye,de a vidéki nagyvárosokban is Zsiguli taxik voltak főleg?Pontosabban korszak szerint ugyanazon járműpark,mint Budapesten?A taxik rendszáma elárulta hova tartozik?
Elvileg a szöveg szerint nem lehet ilyen, az más kérdés, hogy ezzel eleve jól lekorlátozzák a kiadható mennyiséget, illetve biztosan nem lesz területalapú jelölés.
" Az első két betű vagy két magánhangzó, vagy két mássalhangzó kell legyen."
Szűrik, szűrik, igaz, de amikor épp valamelyik nap láttam egy dögös szőke nőt egy PNA-xxx rendszámú autóban, csak elfogott a röhögés...ez lesz a csodás leendő új rendszámmal is. Pl.: CI-CA-111, DU-DA-222, BU-TA-333, CS-UF-444...stb.
Mindegy, hagyjuk is, maradjunk inkább a múltban:
Egy koccanás 1983-84 környékéről Debrecenben, a Nagyállomásnál. A BV-78-11-es 1977-es gyártású Ikarus 280-as és a JC-25-82-es Lada taxi találkozása.
Szerény véleményem szerint elég borzalmas lesz ez az új rendszám. Érdekes kis betűkombinációk alakulnak majd ki, ebbe belegondoltak a megálmodói..? Jobb esetben kacagtató, rosszabb esetben obszcén szavak tömkelege jön majd össze a betűkombinációkból.
Maradok a kettő betű négy számnál, az volt a legjobb.
Azt nemtudom csoportosítva voltak-e. A csúcsán álló cégek gépein volt. Szerintem a háromszög rendszámok korai változatai álltak csak számokból, aztán később bejött a 2 betű-4 számos verzió, X-szel kezdve a betűket.
És egy történet az autóbusz rendszámtársáról Klein Béla jóvoltából:
A GC 52-04 1974 június 4-én Pesten a Rákóczi u.-Nagy diófa u sarkán karambolozott az FJ 17-00 Nysa 501- kisteher autóval. A kisteher autó az oldalára borult de szerencsére személyisérülés nem történt . A BKV. helyszínelője megállapította hogy a buszvezető nem tartotta be a követési távolságot miközben a kisteher autó a buszsávból jobbra kanyarodott a Nagy diófa utcába. A Kisteher autót én vezettem még élek ezt a rendszámot nem felejtem el most
A tsz-ben előfordultak furcsaságok... Kollégának rendőr leveszi a rendszámot a traktorról, mert kopott a gumi, meg lejárt a műszaki. Bemegy a telepre, elmondja mi történt, műhelyfőnök kihúzza a fiókot, kivesz egy leselejtezett traktorról megmaradt táblát, " tedd fel, és mehetsz". Na két kanyar után kivel fut össze a kolléga?
Kicsit pontosítok: a képemen egy T-150K traktor van, a pótkocsik meg HW 8011, és HW 6011.
Dehogy utáljuk , jöjjenek csak azok a haszongépjárműves fotók !
S ha már Volán : a hétvégi lőrinci börzén ezt a kétoldalas plakettet (is) vettem. Mit lehet erről tudni ? Sűrűn osztogatták ezeket , vagy azért le kellett tenni valamit érte az asztalra ? S helyesen gondolom , hogy járt mellé jutalom is ?