Én speciel eddig nem tudtam, hogy 1987-ig szolgált.
Apropó! Mikor közlekedett Magyarországon utoljára személyszállító gőzhajó utasokkal? És melyik volt a legutolsó ilyen formátumban létező hajó? (Tudom, hogy most is van még belőlük, de átépítve dízellé, de akkor már nem nevezhetők gőzhajónak; vagy éppen gőzhajó, de nem üzemel, hanem csak múzeumhajó.)
Főleg úgy, hogy érdemi új információt egyik sem hordoz. Jó, ha nem ír (túl nagy) hülyeségeket. Pl. ebben számoljuk meg, hogy hányszor és merre billent, majd nézzük meg a képeket!
Jobban érdekelne (tudom, hiába) az, hogyan is végződött az a stabilitási vizsgálat, ami állítólag a Siófokra való hazavitel után történt. Érdekelne az is, hogy akkoriban, majd a baleset után, valamint napjainkban milyen stabilitási elvárásokat kell teljesíteniük egy-egy hajónak. Kedvenceim a kikötőkben álló helyzetben felborultak.
A hajóállomáson meg legalább egy konténer WC igazán lehetne. Mellé persze meg odavezetve a víz, de vezeték csak van arrafelé, mert a pénztárosnak is gondolom, hogy van kézmosója. Ráadásul ez nem is annyira kicsi hely, mert nem egy, hanem két állásos a móló.
Már volt róla szó korábban. 1922-ben és 24-ben olasz tengeri hadihajók köteléke látogatott Bécsbe, sőt egyikük Mauthausenig felment. Nagyon szép pozsonyi felvételeket is mutatott róluk valaki, és kielemeztük, mennyire nehéz lehetett feljutni ezekkel a nagyobb tengeri egységekkel a Dunán. Ezen a budapesti képen az egyik torpedónaszád látható, a GV feliratból gondolom, hogy a GIOVANNINI. A hajó farán jól látható az olasz hadilobogó, valamint a torpedóvetőcső.
Csak egy apró bibi: a györöki hajóállomáson nincs WC, a vasútállomáson sincs, a világ legklasszabb strandján van, de meg kell venni hozzá a strand belépőt. (szóval érdemes még érkezés előtt a hajón gondolni rá... :-))
Olvasmányaim szerint IV. Károly király és felesége elszállítását Bajáról a HMS GLOWWORM végezte a HMS LADYBIRD kiséretében. Az előbbiről két képet találtam. A bajai minden bizonnyal a HMS LADYBIRD kerékállásából készülhetett.
--------------
Ez is Baján készült, de nem tudom, hogy melyiket ábrázolja.
-----------------
A fentiek alapján úgy vélem, hogy a 120558 sz. hsz-ben szereplő képen valamilyen másik hadihajó látszik.
A Tanácsköztársaság végén mint erő tényező vagy IV. Károly elzavarásakor mint szállítóegység funkcionálhatott. Szerintem az I. vh-s az megáll, mert arra építhették.
A jelmagyarázat meg siralmas, úgy kell összevadászni a jeleket, ráadásul van olyan, ami mintha nem is szerepelne a magyarázatban! Minek vacakolni a színekkel? Sokkal egyszerűbb lett volna a vasúton megszokott számokkal. Karikába lennének írva a hét napjai. 1-hétfő, 2-kedd stb...
Itt most nem a menetidőre gondolok, hanem a választékra. Mert mégis hová menjen az ember? Györök és Mária nem túl extra hely, Szigligeten ott a vár, azoknak, akik szeretnek gyalogolni, és hegyet mászni, de a legértelmesebb célpont Badacsony. Oda meg úgy tűnik, hogy kevesen akarnak két órát hajózni! :(
Egyébként épp a napokban találtam a weben egy angol nyelvű cikket a Bodrogról, teljesen meglepődtem, hogy, igaz korántsem erredeti formában, még ő is megvan.
Amúgy a Balatonra is jöhetne ilyen cucc. Mert valaki nem akar hosszan hajózni, ezért nem megy jól a hosszanti járatoknak, így meg lehetne javítani az átlós és a hosszanti járatok kihasználtságán. Pl. Keszthelyről Badacsonyba szánalmas a menetrend! Ha egyórás lenne a menetidő egy kikötéssel is, bár Márián ez nem tudna kikötni, akkor oda-vissza is talán többen vennék igénybe. Bár akkor meg lehet hogy az ára miatt nem lenne rajta annyi utas. :( Persze, a rövidebb átlós és a keresztirányú utakon, és a tematikus járatokon maradnának a hagyományos hajók.
Amikor én utaztam vele, akkor tényleg tele volt. Ha a telítettség 1x ember, akkor annyian voltak rajta, mert a külső pad megtelt, utána meg belülre is mentek emberek.
Amúgy én is mindig melléteszem, hogy motorcsónak, mert hajónak nem az igazi, hiába nevezik annak!
Ilyen gyorshajó, meg ami a linken van, meg mehetne a Dunán is. Szekszárd vagy Mohács messze van sima motorossal, a szárnyas meg inkább vízibusz, mint hajó. Csak bent ülsz a helyeden, és nem állsz a szeles fedélzeten, így az élményszint alacsonyabb.