2005. októberében jártunk itt, először, de lehetőleg nem utoljára.
A topik nyitva áll a Toszkána-rajongók előtt, beszámolók, képek, kérdések kilóra, szándék(unk)om szerint.
Láttam, h sokan ajánlgatták San Gimignanot, amihez én is szeretnék csatlakozni :) Korán kelőknek kipróbált tipp: hajnali 6-7 körül bejárni, amikor még csak ébredezik az egész, a pékségekből friss kenyérillat árad, és tömegnek, turistáknak nyoma sincs.... Szerintem ez az igazi!!! :)
Szeretem ezekben a régi városokban, hogy annak ellenére, hogy parkoknak nincs hely, mert olyan szorosan állnak a házak, hogy sikátorrá szorulnak az utcák, de azért mégiscsak becsempészik a kövek közé a parkot azzal, hogy dézsákban, vödrökben mindenfelé bodorodnak a növények.
Hál isten, hogy olyan keskenyek az utcácskák, hogy autóval nemigen tudnak benyomulni oda, hanem inkább csak gyalogosan lehet.
Járda nincs is (vagy úttest nincs, csak járda!) sehol nincs leaszfaltozva, hanem nagyméretű, szabálytalan alakú járólapok lerakva, és a járólapok illesztéseinél elszivároghat az esővíz, tehát nagy zuhé esetén sem sártenger vagy tócsaság a házak közötti rész.
Az autópályák Olaszországban nem matricásak, mint nálunk, hanem kilométerarányosak. Tehát belépéskor egy kártyát kell kivenni a sorompónál, kilépéskor pedig fizetni. A fizető kapuknál többféle jelzés is van, ne menjünk a TELEPASS feliratnál, mert itt speciális távirányítóval rendelkezők mehetnek át.
Aki el akarja kerülni a hosszú sort, és van hitelkártyája, az válassza inkább a VIACARD feliratú kaput, mert itt először a jegyet, majd a kártyát bedugva pillanatok alatt lezajlik a fizetés (nem vonnak le kezelési költséget).
Több helyen vannak már automata fizető kapuk is, itt a jegy után be kell dugni a papirpénzt, vagy bedobni az aprót (egy kiugró kis fiókba) és azután a visszajárót megvárni.
Én a kirakodóvásárt nem nagyon szeretem, de az tetszett, hogy Arezzo-ban ezt irtó jópofán oldják meg. Minden szombaton van piac, akkor lezárják az egyik, gyönyörű pineákkal szegélyezett sugárutat, a sátraskocsik szép rendben kipakolnak, megkezdődik az árusítás. Majd déli 12-kor pillanatok alatt összekapják magukat és volt piac - nincs piac, megnyitják a forgalomnak az utat.
Kicsit kiesett az útirányunkból ez a Caprese Michelangelo, de nem bántam a kitérőt, mert igen hangulatos település volt, gyönyörű kék ködben a világ.
Nem sokáig maradt úgy, mert mire megérkeztünk Arezzoba, addigra hétágra sütött a nap. Éppen kirakodó vásár volt, szóval élelmiszerek, iparcikkek, az utcán mindenféle áru asztalra pakolva, olcsóé'. De bennünket jobban érdekelt a régi városmag, és bizony megérte a látvány.
Ugyanennél oknál fogva, amit leírtam, voltam nagyon kíváncsi Monteriggioni városára. Sajnos, nem volt már időnk oda is ellátogatni, pedig az útvonalunkban szerepelt.
Ezt a kis városkát a barátosném ajánlotta, hogy feltétlenül nézzük meg. Nincs benne semmi különös, alig egy térből és két utcácskából áll, de valami egyedi középkori hangulata van!
/Azóta utánanéztem, az 1967-es Itália útikönyv még meg sem említi, az újabb kiadásúak már igen, a neten pedig jócskán akad hivatkozás rá és rengeteg fotó, lehet, hogy az "álmos kis középkori városka" már a múlté.../
Igen, értem, miről írsz, amikor úgy érzed, hogy ennek a titoknak most csak te vagy a részese... ugye?
Én általában saját magunk által előre eltervezett útvonalon utazom. De bevallom, nem vagyok az a bizonyos "kipipálós" típus, aki nevezetességtől nevezetességig rohan. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem legalább egyszer én is megnézni, amiről már oly sokszor olvastam és hallottam. De ennél sokkal jobban érdekel, hogy olyat lássak, amihez valamiféle közöm volt. Ilyen volt Firenze esetében a főpályaudvar, mint említettem és ilyenek a Michelangelóval kapcsolatos dolgok, amikhez sajnos nem nagyon volt szerencsém. De legjobban engem a "turizmusmentes" helyi élet érdekel, ezért gyakran álmodozom olyasmiről, hogy hosszabb időt töltök el valahol, akár éveket is, hogy beszívjam és megértsem a helyi atmoszférát, ami persze nonszensz, majd legfeljebb nyugdíjas napjaimban. Bár akkor sem hiszem, mert annak sok egyéb feltétele is van. :) Ezért szeretek pl. szokatlan évszakokban utazni, most sem bántam egy cseppet sem, hogy októberben látogattuk meg Toscanát. (Bár szinte nyárias volt az idő és elég sok túrista volt most is, nem is gondoltam volna.) Ezért örültem annak is, amikor egy hetet töltöttünk el a barátosnémmal a Dolomitokban. Csodálatos volt! És ezért szeretnék egy telet eltölteni valamilyen tengerparton, érdekes lehet! Na, de ez már végképp nem Toscana téma... :)
Amit most leírtam, az a beszámolóimból nem nagyon derül ki, ennek több oka is van. Az egyik, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre és még sohasem jártunk Toscanában, működött az a bizonyos "mindent látni, amit csak lehet" dolog. Sőt, klassz fotókat készíteni klassz témákról. A másik, hogy itt a topikban nem tévesztettem szem elől, hogy én is örültem volna hasonló leírásoknak az utazásunk előtt.
Nem tudom, Te hogy utazol, előre eltervezett útvonalon (esetleg bédekker javasolta útvonalon, aszerinti időbeosztással), vagy csak eltervezett városok, mint célpontok rögzítésével, azok között az útvonal és a látnivaló rögtönzött (hangulat, időjárás, stb. szerinti) kiválasztásával, netán abszolút "a piacere".
Én előszeretettel készülök úgy, hogy nem csak a történeti, (képző)művészeti vonatkozások 'tárgyi emlékeit' vágyom látni, hanem ezek hétköznapi megnyilvánulását próbálom hangulatilag megérezni.
Ez nem azonos a jelen, a hétköznapok megismerésével, mint amilyen élményeket a Pinte Vecchio kapcsán irtatok, hanem a kettő között valamiféle átmenet, hisz mégiscsak olyan személyek hétköznapjainak 'megismeréséről' van szó, akik már nincsenek köztünk, mégis életükön keresztül igyekszünk átérezni azt, amit hagytank ránk.
Nem Toszkána, de ilyen volt Verdi Santa Agata-beli háza, amit apja unszolására vett, mint birtok, s volt szerencsém - a két látogatásom közül - egyszer másodmagammal lenni bent. Tkp. egyedül. A hölgy, talán gondnok magunkra hagyott. Elötte mikor becsengettünk, épp söpört az udvaron, s mondta pronto, aztán söpört tovább. Azt hittük ki se fog jönni, de t'án 2 perc múlva letette a seprűt, kinyitotta a fakerítésen volt egy kapu, azt, s mi meg csodálkoztunk, hogy csak mi vagyunk. Egyszer Padovában a Scrovegni-ben is voltam egyedül, tök egyedül, nyirkos falak, minden. De az más, mégis más, abban nincs/nem volt benne az 'ember'. Abban mást éreztem. A halhatatlanságot (Giottoét persze).
A Sanza Crocében volt hasonló élményem, nyomulok be, aztán egyszercsak látom, túljöttem. Ott kezdődnek az ajtó mellett sorban a síremlékek, jobbra. S mégsem érzed profánnak.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy szívesen olvasnék élményeket (gondolom mások is, ezért merem leírni), amikor úgy éreztétek ez csak most, akkor, ott. Mint mikor átszáll egy angyal.
Nagy örömmel olvasom (lehetünk így páran, olvasgatók) s bámulom a képeket. Igen, ez egy szerelem. Gratulálok a létrehozónak és az éltetőknek is.
Bár Toscana közigazgatásilag nem azonos (nagyobb) a gondolatba először szökő dimbes-dombos tájjal (milyen nehéz is leírni a látványt), aki a tengerpart felé keveredik e vidékről, annak javaslom felkeresni Puccini villáját Torre del Lagoban. Kis édesvizi tó néhány kilóméterre a tengertől Luccától a tenger felé menet.
Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, az feltétlenül nézze a következő filmet, ami nem csak amolyan IGAZI olasz temperamentumú film, de még Toscanában is játszódik! :))
Latin vér (Il ciclone)
színes feliratos olasz vígjáték, 93 perc, 1996
rendező: Leonardo Pieraccioni forgatókönyvíró: Leonardo Pieraccioni, Giovanni Veronesi zeneszerző: Claudio Guidetti operatőr: Roberto Forza vágó: Mirco Garrone
Az ősi szenvedélyektől fűtött toscanai kisvárosban egy este megáll egy ütött-kopott busz. De micsoda nők szállnak ki belőle! Igazi spanyol flamenco-táncosok. Szállást kérnek éjszakára - és éppen Levante házában. A férfit rabul ejtik az egyik lány, Caterina domborulatai...
Másnapra a Chianti vidék lett kitűzve úticélul kiváló vezetőnk által / :)) /, ezt fűszereztük meg egy kis kitérővel Caprese-be, aholis Michelangelo Buonarroti született volt.
Michelangelo apja a város főbírája volt abban az időben, amikor a művész világra jött, ennek megfelelően igen előkelő helyen, a város legmagasabb pontján található az épület, amelyben a család akkoriban élt és amely ma múzeumnak van berendezve. Mi pontban 10:00-kor az épület előtt topogtunk, ámde az ajtók zárva maradtak. Hm. Nincs mese, továbbutazunk, nincs időnk várogatni. Ámde alighogy elindultunk lefelé, lóhalálában jött fölfelé egy idős úr a kulccsal, még 5 percet sem késett!
Na jó, akkor gyerünk vissza.
Maga a szülőház (Palazzo del Podesta) nem nagy, az alsó részben többnyelvű audio-vizuális tájékoztató megy vég nélkül, a felső rész pedig maga a lakóház, ahogy annakidején kinézhetett.
Itt a domb tetején még két épület van, a Palazzo Clusini (itt található a bejárat és a pénztár az épületegyüttesbe), valamint a korabeli bíróság épülete - ebben nem vagyok azért teljesen biztos, az viszont biztos, hogy jelenleg egy modern művészeti kiállításnak ad helyet (és ingyen lehet benne pisilni...:)).
Annak igen egyszerű oka is lehet, hogy nem voltak ilyen eszközök, ugyanis a háziak lehet, hogy így próbálják terelgetni saját éttermükbe a szállóvendégeket...
Oké, nem várom el (pláne ilyen nagyon kevés pénzért, amit fizetni kellett) hogy kandalló legyen, vagy yakuzzi, ;-))) de azért el tudtam volna képzelni olyan felszerelt szálláshelyet is, hogy VAN a konyhában borbontó, meg konzervnyitó is.
Habár meglehet, hogyha szólunk a gazdaasszonynak, hogy mire van szükségünk, akkor szerzett volna valahonnét.
A szállásunkkal nagyon elégedettek voltunk. Részint tetszett, hogy annyira őrzi a tipikus toszkán táj hangulatát, a kapubejárótól a házig ciprus sor vezet, a ház maga durva terméskőből épült, a gazdáék valójában mezőgazdaságból élnek, olajfa ültetvényük van, meg néhány ló az istálóban.
A vendégek számára -igen olcsón- kiadott appartman nem hivalkodik a gazdagsággal, magyarán szólva elég szerény, de azért a felszerelt konyha, meg a rendes fürdőszoba biztosítva van.
Október legvégén már nem használtuk a medencét az udvaron, de aki nyáridőben jár ott, a reggeli úszást lenyomhatja a ház mögött. B-))
Én a kirakodóvásárt nem nagyon szeretem, de az tetszett, hogy Arezzo-ban ezt irtó jópofán oldják meg. Minden szombaton van piac, akkor lezárják az egyik, gyönyörű pineákkal szegélyezett sugárutat, a sátraskocsik szép rendben kipakolnak, megkezdődik az árusítás. Majd déli 12-kor pillanatok alatt összekapják magukat és volt piac - nincs piac, megnyitják a forgalomnak az utat.
Michelangelo apja a város főbírája volt abban az időben, amikor a művész világra jött, ennek megfelelően igen előkelő helyen, a város legmagasabb pontján található az épület, amelyben a család akkoriban élt és amely ma múzeumnak van berendezve. Mi pontban 10:00-kor az épület előtt topogtunk, ámde az ajtók zárva maradtak. Hm. Nincs mese, továbbutazunk, nincs időnk várogatni. Ámde alighogy elindultunk lefelé, lóhalálában jött fölfelé egy idős úr a kulccsal, még 5 percet sem késett! 
